Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-12 / 265. szám
1980. november 12. KELET-MAGYARORSZÁG 3 □ Nyíregyházi Konzervgyár kiváló brigádjába nem lehet csak úgy bejutni. Aki közéjük akar kerülni, annak bizonyítania kell, — ez a legjobb „ajánlólevél” — mert legyenek akár kevesebben, de a színvonalból engedni nem szabad. Lehet, hogy Spi- sák László és brigádja kissé kényes emberekből áll, ám csak akkor fanyalognak, ha az új munkás kiválasztásáról van szó. Nem tehetnek másként, hiszen az eddigi csúcsról még magasabbra akarnak jutni. Olvasom az újságban, hogy á gumigyárban sem más a helyzet, ott is tüzetes vizsgálat alá veszik a munkakönyveket, megvallatják lapjait, mielőtt bárkinek beírnák a munkáséveket végigkísérő dokumentumba, hogy munkahelye a Taurus nyíregyházi gyára. Igaz. az építőipar még ma is a legkevésbé támaszt igényt ha új munkáskézről van szó, de a munkaügyisek a tanúk, hogy még itt is növekedett a mérce. Igényesek lettünk tehát, még ha nem is eléggé, de a megindult folyamat, ami nemcsak — és nem is elsősorban -r- a munkáskezek számával, sokkal inkább a minőségével mér, biztató jel a jövőre. Megindult egy kiválasztási és kiválasztódási áramlás, ami szükségszerűen veti ki magából az alkalmatlant, a rosszat, a dolgozni nem akarót, azt, aki a darab kenyeret, amit munkáltatójától — végső soron mindnyájunktól — kap, megszolgálni nem hajlandó. Persze, nemcsak tenni nem akarók hullanak ki a rostán, hanem azok is, akik jó szándékuk ellenére sem képesek egy feladatnak eleget tenni. Sok jel mutat arra, hogy ezen a téren is megkezdődött egy egészséges — és a lehetőségekhez képest nagyon humánus — mozgás, aminek végén ki-ki oda kerül, ahol a munkára a legalkalmasabb, ahol társadalmi szinten szükség van rá. Sokszor — és nem ok nélkül — mondják, hogy túlontúl is elnézőek voltunk eddig. De most, új szelek fújnak, nyilván sokakat felragádnak, és leteszik valahol. Aki dolgozni akar, annak azonbah félnivalója nincs. Mert ami lejátszódik, azt — kissé hivatalosan —, észszerű átcsoportosításnak nevezik. És ebben, az észszerű szónak legalább akkora a' súlya, mint az 'átcsoportosításnak. O ndent összevéve: igényesebbek lettünk. Akkor is, ha új ember munkába állításáról van szó, és akkor is, ha a népgazdaság — mindnyájunk — érdekében azt mondjuk: „Rád másutt van szükség, de szükség van!” Mert nemcsak a pénzzel, az anyaggal és az idővel, de az emberrel is gazdálkodnunk kell. S. Z. Ajándék a kollégiumnak Áz önállóság határai Jószerével egy kézen meg lehet számolni, hogy egy-egy iparágban mennyi az önálló vállalatok száma Szabolcs- Szatmár megyében. Jóval több a budapesti központhoz tartozó üzem, gyáregység. Ezeknek a rangja, a termelésben elfoglalt helye igen változó. Több helyen a szervezeti felépítés úgy alakul, mintha még mindig a felnőtt központnak gyámkodnia kellene a kiskorú szabolcsi gyár felett. E gyáregységek telepítési története hű mása a hatva-, nas,- hetvenes évek magyar iparfejlesztésének. Miközben a népgazdaság már az intenzív gazdaságfejlesztést igényelte, az ipari centrumokban elfogyott a szabad munkaerő, addig a vállalatok — megszokásból, az irányítási rendszer, a szabályozás felemás voltából adódóan? — terjeszkedésre, növekedésre ítéltettek. Eközben azoknak a területeknek a tanácsi, parlamenti képviselői, ahol még akadt mozgósítható munkaerő, „kijártak” különböző típusú, fajtájú vidékre költözést. Gyakran nem a népgazdaság lényeges igényéből fakadó normállá, hanem bizonyos szempontok diktálta erőltetett folyamat indult meg. Reform a gyárkapuban Az 1968-at követő időszakról ma már közismert, hogy a mechanizmusreform megállt a gyárkapuban, így azon sem lehet csodálkozni, hogy a vidékre települt, megvásárolt, épített gyáregységek, üzemek a centralizált vezetési elvek alapján működtek és működnek. Bizonyos mértékig érthető ez, hiszen — éppen mert nem autonóm, a helyi fejlődés által kikény- szerített telepítés eredményeként jöttek létre e termelő- egységek — a helyi szakembergárda, vezetés sem állt rendelkezésre, legalábbis nem abban a minőségben, amely elengedhetetlen a decentralizált irányításhoz. Három nyírségi-szabolcsi üzem és anyavállalat kapcsolatát próbálja e cikkben a Kelet-Magyarország és a Figyelő felderíteni, hogyan látják „fent” és „lent” az együttműködésben, a szervezésben, irányításban a gondokat és az eredményeket. Ujfehértón működik az Újpesti Gyapjúszövőgyár gyára, amely a vállalati munkáslétszám felével rendelkezik, a fonodái termelésben 60 százalékkal részesül. A Minőségi Cipőgyár nyírbátori gyára néhány évvel ezelőtt mint önálló tanácsi vállalat működött. Most épül a csengeri cipőfelsőrész-gyártó üzem, elkészülte után a nyírbátori és csengeri kapacitás lehetővé teszi az évi 2,5 millió pár cipő előállítását, a létszám pedig 1500 fő lesz. Évente mintegy 550—600 miliő forint értékben fognak termelni, a gyár részesedése nagyobb lesz, mint az iparágon belül néhány önálló vállalatnak. A Hajtóművek és Festőberendezések Gyára termelésének 40 százalékát adja a 2. számú, nyíregyházi gyár. A profilja szinte teljesen önálló, hiszen az egyedi festőberendezéseket és a konvejorokat másutt nem gyártják. Meg kell jegyezni azonban, hogy az ajánlattétel, a technológia kialakítása, a kísérletek, a tervezés egy része és a végleges üzembe állítás nem a szabolcsi gyáregység feladata. A vállalat munkáslétszámának mintegy 37 százaléka ugyancsak Nyíregyházán dolgozik. Amit vidéken lehet A vállalatok szervezeti felépítése olyan, hogy a szabolcsi gyárak néhány, lényegi kérdésben sem rendelkeznek kellő ismerettel, nem éri őket a piaci impulzus az információk és a megfelelő értékű mechanizmusok hiánya miatt. A termékszerkezet átalakításának folyamatából legfeljebb csak az erőforrásokkal, (a munkaerővel, az anyaggal és a gépi kapacitással) való takarékoskodást bízzák a vidéki gyárakra. Ám az, hogy az adott termelési eszközökkel, munkaerővel hogyan tudnának a piacnak jobban megfelelni, nos ebbe nem tudnak beleszólni. Jellemző a gazdasági tervezés folyamata. A gyárakban nincs apparátus erre, de nem is lehet, mert a vállalati központ általában kész számokkal jelentkezik. A gyáraknak általában csak annyi beleszólásuk van, hogy a kapacitásaik ismeretében véleményezik a terveket, megpróbálnak alacsonyabb számokat elérni, hogy maradjon tartalékuk. Mivel nem ismerik sem az anyagbeszerzés, sem az értékesítés főbb mutatóit, ezért a tervkészítés során erről nem is tudnak érdemben nyilatkozni. Olyan paradox helyzet áll elő, hogy a gyárak vezetőinek elvileg kisebb az ismerete, mint azoknak, akik a nagyvállalati társadalmi bizottságok tagjaiként véleményezik az elkészült terveket. A tervkészítés lebontásos rendszere adja meg a döntésekben való részvétel lehetőségét is. A gyárak a már említett anyagbeszerzés és értékesítés mellett nem tudnak abba sem beleszólni, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg náluk. Legfeljebb javaslatot tehetnek, de a fejlesztési eszközök elosztása a központban történik. Érdekesség, hogy Ujfehértón például a gépállomány karbantartására fordítható alkatrészigényt is csak bizonyos arányok alapján határozzák meg. A gyárak — éppen a budapesti központtól való nagy távolság miatt — önállóságot kaptak a létszám felvételében, a bérgazdálkodásban, amennyiben a központ által jóváhagyott bérkeret és bér- színvonal határáig önállóan döntenek. Anyagbeszerzés és értékesítés Érdemes egy csöppet elgondolkozni azon, hogy miért maradt általában teljesen központosított az anyagbeszerzés és a készárú értékesítése. Nem azért, mert a nagyvállalati központban így akarnak a vezetők még több hatalomhoz jutni. A jelenlegi piaci helyzet következtében erre kényszerülnek a vállalatok. Az anyagbeszerzés viszontagságait nem kell külön ecsetelni. Az importálók is jobban szeretnek kevesebb számú nagy vevővel kapcsolatban állni, mintha ez segítene az importanyagokkal való ésszerűbb gazdálkodásban. A jelenlegi helyzetben sokszor azt sem tudják a felhasználók, mennyibe is került az anyag az országnak, a vállalatnak. Az eladási szervezet köz- pontosítása ugyanennek a piaci helyzetnek a másik oldala. A szállítói erőfölényre gondolunk. Ha egy-egy termékben a nagyvállalat az országos ellátás több mint felét képviseli, akkor az ebből eredő szállítói 'pozícióját igyekszik a végletekig fenntartani és kihasználni, függetlenül attól, hogy azt egy vagy akár húsz üzem, gyáregység 'állította elő. így azután annak a korlátozott szállítói versenynek a lehetősége is elvész, amelyik pedig az ország termelői szervezetéből adódna. Breitner Miklós Lányi Botond Bogáti példák A megfogott illóolaj Immár hagyományos a barátság a nyírszölősi kollégium és a Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezet 15 tagú Váci Mihály Szocialista Brigádja között. Most, november 7-i ajándékként a brigád üléshuzatot készített a kollégium autóbuszára. Közben készülnek azok a pufok, amelyek a gyerekek november 18-án avatandó, háromhelyiséges pinceklubjába kerülnek majd. November 18-án háromnapos tapasztalatcserére csongrádi kollégiumi vezetők érkeznek az intézetbe, ők teszik ünnepélyesebbé a klubavatást. Képünkön: készül a védőhuzat. (László Gyula felvétele) N em lesz veszteség — jelentette ki magabiztosan Megléczi János, a nyírbogáti Rákóczi Termelő- szövetkezet elnöke. Akkor éppen az almafákat néztük. Még bőven volt gyümölcs a fán és a főkertész megjegyezte: — Gyorsítjuk q szedést. Aki másutt nélkülözhető, az itt van. Valóban ott voltak a favágók, a növénytermesztők, az állattenyésztéstől is. néhány ember. Nagy volt a szorgalom. Tekintetünk előtt percek alatt rakták meg ipari almával a vontatót, majd zörögve érkeztek az újabb szállítmányok a kert mélyéről. — Mire alapoznak? Az almára? — kérdeztem az elnököt. — Arra is. Habár nem termett annyi, amennyit terveztünk. A rossz idő, az elemi kár bennünket sem került el. Azért az ágazatok teljesítik a tervet. öt fő ágazata van a termelőszövetkezetnek. A növény- termesztésben leggyengébben a dohány sikerült, a gyümölcsöt a jég verte el. Túlteljesít viszont az erdészet és az állattenyésztés. — Ami az egyik helyen nem sikerült, azt másutt igyekszünk pótolni. Példákat kértem. Bent az irodában mutattak egy kis üveget. A sűrű folyadékról mondták: illóolaj. Első terméke annak a lepárlónak, ahol az eddig haszontalanul kárbament fenyőgallyakat dolgozzák fel. — De nemcsak ezt tudjuk mutatni, van más is — közölte Goda János főerdész. — Hamarosan megépítjük azt az épületet, amelynek az elemei az olcsó akác. Kétezer hektár erdőnk van és a fát, amit kitermelünk, félkész vagy késztermékként értékesítjük. így jobban járunk. Elhangzott az is, hogy felfejlesztik a lakatosipart. Vaskonténerek gyártására állnak rá. De lehet-e a melléküzemágakra túlzottan alapozni? — Nem hiszem, hogy erről lenne szó — mondja Pa- lóczi Bajosné főállattenyésztő. — Az alaptevékenység, a növénytermesztés, az állattenyésztés fejlesztéséről mi nem mondunk le. A melléküzemágak csak kiegészíthetik ezeket az ágazatokat. Egy kis ideig az állattenyésztés lett a téma. Nyírbogát nevét a mezőgazdasági üzemek körében a homoki gyepgazdálkodás, a juhászat tette ismertté. Van-e valami új, említésre méltó? — Haladunk a megkezdett úton. Most a törzstenyészetre fordítunk nagy gondot. Három törzstenyészetünk van, túlsúlyban eladásra, részben a saját állomány feljavítására neveljük a kosokat, jerkéket. A kosokból hármat a mezőgazdasági kiállításon is bemutattunk. — Gazdaságos a juhtenyésztés? — Nyereséges. Természetesen nemcsak juhokkal foglalkozunk, marhát is hizlalunk. Eddig 220 hízott marhát adtunk le és év végéig még 140—150-et értékesítünk. Ez is jövedelmező, főként ahogyan mi csináljuk. Az alapanyagot a háztájiból vásároljuk fel és mi csak hizlalunk. így nem lehet ráfizetni. Alma, illóolaj, vaskonténer és juhászat. Minderről annak ürügyén volt szó, hogy lassan magunk mögött hagyjuk a szövetkezeti gazdálkodás legkritikusabb évét, 1980-at. A fagy, a rengeteg eső, a jégverés a megye egyetlen szögletét sem kerülte el, minden gazdaságban nagy károkról tudnának beszélni. Nyírbogáton nem ezt tették. Nem a gondokat, az eredményeket könyvelik. Ügy teszik stabillá a gazdálkodást a sivó homokon, hogy azt meg ne ingassa jég, eső avagy homokverés. Seres Ernő A legjobb ajánlólevél Szabolcsi gyáregységek (t.)
