Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-07 / 262. szám
1980. november 7. KELET-MAGYARORSZÄG 13 Helyszíni szentle H egre megszereztem azt amire gyermekkorom óta,, kerek fél évszázadon át mindig vágytam. Van saját szélkakasom. Valódi, ércből,i olyasmi, mint az, amelyik V. László idején jó Budavár magas tornyán csikorgóit élesen, illetve... Az enyém nem csikorog, megolajoztam, nemsokára föl is szerelem az ablakom elé az erkélyre, hogy mindig lássam. Csak előbb legyen a kezemben az engedély. Azt tetszenek kérdeni, hogy miért kell ehhez énge- dély? Hát kell. Én sem tudom. Szerencsémre éppen akkor, amikor vittem nagy boldogan haza, találkoztam Csemetke Zénó barátommal, aki jogtudó ember. Ö mondta. Azt is ő nyomozta ki, hogy melyik hivatalból kell kérnem az engedélyt. Februárt írtunk akkor. A Hivatalban egy heti szorgos kutatómunka után megtaláltam az illetékest, akihez a szélkakas tartozik. Nagyon türelmesen meghallgatta a kívánságomat, majd átadott néhány űrlapot, és elmagyarázta, hogy milyen bizonylatokkal, igazolványokkal, meg miegyebekkel fölszerelve, és hány forintos bélyeggel ellátva adjam be. Márciust írtunk, amikor beadtam, és áprilist írtunk, amikor megkaptam az értesítést, hogy „szélkakaskérelmé- nek tárgyában helyszíni szemlét tartunk” ekkor és ekkor, vagyis egy munkanapon. Kicsit távolinak tűnt a terminus, de arra gondoltam, ha ötven évig kibírtam szélkakas nélkül, ez a néhány hét már oda se neki. Májust írtunk, amikor elérkezett a helyszíni szemle napja. Szabadságot vettem ki, és ünneplőbe öltöztem. Elmúlt a délelőtt, a délidő. Délután már kissé idegesen lestem az erkélyről az utcát. Végre három óra után néhány perccel egy fekete Volga állt meg a kapunk előtt. Kiszállt belőle két férfiú és egy hölgy, a sofőr maradt. Hatodik érzékem azt súgta, hogy ők a Helyszíni szemle. Igaza volt a hatodik érzékemnek. Illő vendégszeretettel fogadtam őket: konyakkal, feketével és apró süteménnyel. Egy kicsit szabadkoztak, de nem akartak megsérteni. Leültünk és rágyújtottunk, ittunk, ettünk, és beszélgettünk. A fiatalabb férfiú elmondta, hogy másodállásban taxis. — Mert munkaerőhiány van — bólintott sóhajtva az idősebb férfiú. — És miért? — A szemközti házra mutatott, ahol három munkaruhás ember ült egy malteroslá- dán, és kártyázott. — Hol tarthatnánk, ha mindenki tisztességesen dolgozna! — bólogatott maga elé a harmadik pohárka konyakot szürcsölgetve a hölgy. — Ha nem lenne túlszervezve minden — helyeselt az ifjabb férfi, miközben koccintott vele. — Hiába! A bürokrácia bürokráciát szül — jelentette ki filozofikusan az idősebb kartárs, és bánatosan fenékig ürítette a pohárkáját. Így elmélkedtünk az életünk visszásságairól, sóhajtoztunk, és kritizálgattunk, mígnem följajdult a hölgy : — Üristen! Mindjárt négy óra, nekem mennem kell a gyerekért! — No nézd, hogy élteit az idő — pattant föl a taxizó kartárs —, engem vár a váltásom. — Nekem pedig még be kell vásárolnom, mert estére vendégeink lesznek — szólt a Helyszíni szemle korelnöke. Sietve kihörpintették újratöltött kupicáikat, és indultak. — Bocsánat, de ... — álltam elébük — izé ... khm ... el tetszettek feledkezni megtekinteni az erkélyt, ahová ... — Ugyan — legyintett a korelnök —, hagyjuk a formaságokat! Licike majd megcsinálja a jegyzőkönyvet... — ... és önnek két héten belül kezében lesz az engedély — vette át a szót a taxizó, és biztatóan kacsintott rám. Azóta eltelt három hét. Ma telefonáltam Licikének. Azt mondta, hogy legyek türelemmel, ők kedvezően véleményezték az ügyemet, de a főosztályvezető jelenleg szabadságon van, és nincs, aki aláírja. Sólyom László 7., péntek KOSSUTH RADIO 6,05: Kellemes ünnepet! — 8,11: Zenekari muzsika. — 8,43: Győzelmes ének. Kantáták az Októberi Forradalom évfordulójára. — 9,06: Százszorszép színház. — 10,10: Opera-művészlemezek. — 11,00: Oda a forradalomhoz. Majakovszkij versei. — 11,05: Verbunkosok, nóták. — 12,10: Világhírű zongoraművészek. — 13,36: Pillantás. — 13,56: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 14,36: így láttam Bartókot. A mikrofon előtt: Ferencsik János. — 15,05: Hengersor. — 15,35: Luciano Pavarotti operaáriákat énekel. — 16,10: „Nap őrzi jövőnk kapuját.” Szovjet irodalmi délután. — 17,05: Viktória Jagling gordonkázik. — 17,20: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján. Ünnepi beszédet mond V. J. Pavlov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete. — 17,35: Az Állami Orosz Énekkar énekel. — 17,50: Vendégeink a szovjet kultúra napjain. — 18,45: A Rádiószínház bemutatója. A tenger fölött. Szergej Jeszin rádiójátéka. — 19,45: örökzöld dallamok. — 20,43: Világjáró zenekarok. A Leningrá- di filharmonikus zenekar. — 22,15: Lemezmúzeum. — 22,51: Rossini operáiból. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 6,00: Népszerű muzsika — koránkelőknek. — 7,00: Kamarazene. — 8,05: Nóták. — 8,30: Harminc perc alatt a föld kö-* rül. — 9,00: A rádió Karinthy Színpadának múzeumi hónapjai. — 10,10: Slágerek mindenkinek. — 11,00: Szivárvány. — 12,57: Jaj, csak borzongani tudnék. Grimm meséjéből írta: Csetényi Anikó. — 14,00: Tallinn—Szolnok testvérvárosok műsora. — 14,33: Popműhely. — 15,18: Színes népi muzsika. — 16,00: Fúvószene az NDK-rádió műsorából. — 16,33: Suppé operettjeiből. — 17,20: Újdonságainkból. — 17,50: Lovagias dolgok. Hunyady Sándor novellái rádióra alkalmazva. — 18,33: Magnósok, figyelem! — 19,18: Szimfonikus könnyűzene Gyulai Gaál János szerzeményeiből. — 19,51: Csipetnyi bors. Révész Tibor irodalmi összeállítása. — 20,38: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 21,12: A rádió Dalszínháza. — 23,10: A dzsessz a 70-es években. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 8.30—10,00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. Évfordulónaptár. — Kárpátontúli együttesek műsorából. — Az ungvári rádió ajándékműsora. — Népszerű dallamok. — Tárlatnézőben. Riporter: Antal István és Ágoston István. — Muzsika mindenki kedvére. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 7,50: Tévétorna (sz). — 7,55: Közvetítés a Vörös térről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségről (sz). — Kb. 9,00: Kisfiú korcsolyával. Tévéjáték gyerekeknek. — 9,35: Csak gyerekeknek. Kisfilm- összeállítás. — 10,15: Röpsuli (sz). — 10,30: Aprók tánca. Dél- dunántúli táncok (sz). — 10,50: Katica. Csehszlovák kisjáték- film-sorozat. 6. rész: Zűrzavar (sz). — 11,15: A villámcsináló. Szovjet film (sz). — 15,00: Hírek. — 15,05: Nyilvántartó hivatal. IX/«. rész (sz). — 16,05: A rák elleni harc élvonalában. — 16,35: Talabér Erzsébet énekel. — 17,10: Kokandban történt. Szovjet tévéfilmsorozat. III/2. rész (sz). — 18,2öT Századunk lírája (sz). — 18,35: Játék a betűkkel. — 19,00: Tévétorna (sz). — 19,05: Esti mese (sz). — 19,15: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján (sz). Ünnepi beszédet mond: V. J. Pavlov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete. — 19,30: Tv- híradó (sz). — 20,00: Sebzett madarak. Szovjet film (sz). — 21,30: Bartók Béla zongoramüveiből (sz). — 21,50: Római vakáció. Amerikai film. — 23,45: Tv-híradó 3. (sz). 2. MŰSOR 20,00: Fényes Szabolcs szerzői estje (sz). — 20,55: Moszkva madártávlatból (sz). — 21,10: Tv-híradó 2. (sz). — 21,30: Budapest Nagykávéház. SZLOVÁK TV 7,50: Hírek. — 7,55: Kapcsojuk Moszkvát. Közvetítés a Vörös térről. — 10,45: Zenés gyermekműsor. — 11,15: Három sors. Szovjet játékfilm. — 12,45: Hírek. — 15,05: Hírek. — 15,10: Iskolatévé. — 15,40: Rövidfilmösszeállítás. — 16,35: Amatőr zenészek műsora. — 17,15: Találkozás az élsporttal. — 17,55: Hétvégi tipp. — 18,00: A rendőrség közbeszól. — 18,15: Bratisla- vai magazin. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Az úton nem vagy egyedül. — 18,45: A rendőrség naplójából. — 18,50: Állomás a város peremén. — 19,20: Időjárásjelentés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Marx Károly fiatal évei. Szovjet—NDK-tv-sorozat. 2. rész. — 21,10: Fúvószene. — 22,00: Tv-híradó. — 22,30: A Morva-földről. Cseh film. — 0,15: Hírek. 8., szombat KOSSUTH RADIO 8,OS: öt kontinens hét napja. — 8,21: A Nyitnikék postája. — 8,57: Olvastam egy novellát. — 9,22: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa orosz népdalokat énekel. — 9,33: Kotlári Olga népdalokat énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. — 9,50: Majakovszkij versei. — 10,03: Százszorszép színház. — 11,15: Erkel operáiból. — 12,10: Édes anyanyelvűnk. — 12,15: A zene- irodalom remekműveiből. — 13.03: Egy kis figyelmet kérek! Darvasi István jegyzete. — 13,15: Francia énekesek Offen- bach-felvételeiből. — 13,34: Így láttam Bartókot. — 14.05: Gondolatjel. — 15,14: Uj Zenei Újság. — 16.04: Vallomás. 100 éve született Mihail Sadoveanu román iró. — 17,10: A szellemi munka vélt és valóságos értékéről. Jegyzet. — 17,20: Uj Grieg-lemezeinkből. — 18,04: Peter Pan. Részletek Hibler— Cahn—Fain filmzenéjéből. — 18,45: A régi Illés-együttes felvételeiből. — 19,05: Az Ezeregyéjszaka tudósa. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — Közben, kb. 20,25: Gesztusok és látványok, szavak és tőmondatok. — Kb. 20,45: A hangverseny-közvetítés folytatása. — Kb. 21,20: Népzene az Alföldről. — 22,13: Korok és emberek — a világirodalom tükrében. — 23,00: A kamarazene kedvelőinek. — 0,10: Magyar zene rézfúvókra. _ PETŐFI RADIO 6,80: Népszerű muzsika — ko- ránkelőknek. — 7,00: Részletek vlgoperákból. — 8,05: Zentai Anna és Rátonyi Róbert operettfelvételeiből. — 8,30: SziveKERESZTREJTVÉNY 1909. november 9-én halt meg Gyulai Pál költő, irodalomtörténész, kritikus. O írta az első ... folyt, a sorrendben beküldendő vízsz. 1. (zárt betűk: M, F, ö, M, H) és a függ. 14. (zárt betűk: N, F) sorokban. CSAK LEVELEZŐLAPON BEKÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL! Október 26-i rejtvénypályázatunk megfejtése: „...ősz húrja zsong, / jajong, busong / a tájon, / s ont monoton / bút konokon / és fájón. Őszi chanson.” Nyertesek: Fábri Bálint, Lengyel Árpádné, Mike Ernő. Varjú Zoltánná nyíregyházi. Orosz Já- nosné fábiánházi, Bodonyi Lajos fehérgyarmati, Juhász Imre ibrá- nyi, Bene Sándorné mátészalkai, Nagy Barnabás nyírbátori és Bartha Imréné tiszavidi kedves rej tvényf ej tőink. A nyereménykönyveket postán elküldtük. VÍZSZINTES 14. Eledeleim. 15. Épületrész. 16. Savó egynemű betűi. 17. „Néma” tanító! 19. Bak betűi. 20. Minisztériumunk. 21. Katalógus kezdete! 23. Fénycsóvái. 26. Torbággyal egyesített község. 27 Nagy .tó Ázsiában. 29. Titkon segíteni a tanulótársnak. 30. Koré betűi. 31. Bosszul. 33. Védőhuzat. 34. A dolgozók érdekvédelmi szervének központja rövidítve és névelővel. 35. Csont latinul. 36. Vallásrövidítés. 38. „AZ” ízesítő. 39. Kettős betű. 40. Egykori cseh politikus. 41. Föld latinul. 42. A fordítottjával női név. 44. Dur jellegű hangsor. 46. Borodinó ukrajnai városban van! 47. Igekötö. 48. Névsor- olvasáskor mondjuk. 50. Udvar németül. 52. Lári párja. 54. Régi. 55. Házsártos nő. 57. Hindu isten (+’). 58. összevissza zúz! 59. A szerencse istennője. 61. Rövid kérdőszó. 62. Suta páratlan betűi. 63. Hízelgő szó. 64. Személyre vonatkozó kérdöszó. 66. Várszélek! 67. Régi kovadarabok. 70. Szerencsejátékok bonyolítására létesített hely. 72. „A” farsangi mulatság. FÜGGŐLEGES 2. Bőrbetegsége van. 3. Tiltás, 4. Romániai folyó. 5. Nemzetség az ókori Rómában, az egy őstől származók közössége. 6. Szertartás. 7. Kötőszó. 8. Vita közepe. 9. Építész (Aladár- y =i; 1868—1932). 10. Humoristánk (László). 11. Vak betűi. 12. Számnév. 13. Ókori határfolyó Itáliában (fonetikusan). 18. Alkotórészekre bont. 22. Kopasz. 24. Jó németül. 25. Román, norvég és kambodzsai gépkocsik jelzése. 26. Dickens álneve. 28. A hajósokat romlásba vivő rajnai tündér. 30. Tehenpásztor. 32. A szovjet állam megalapítója. 34. „A” csavar. 37. Takar. .38. Levegő idegen szóval. 43. Valamely testület legidősebb tagja. 45. Cuk- részkészitmény. 47. A maga részére kiharcolná. 49. Lűd betűi. 50. Hegedű tartozéka. 51. öcsi. 53. Sorvégi összecsengés. 55. Régi fegyver (sátabotféle): 56. Visszarakna! 59. Gyermekvárosi. 66. Inas betűi. 63. Az egyik fele billeg! 65. Színművészünk (Lajos). 68. Tüzel. 69. Kicsinyítő. 70. Fél kapu! 71. Papírmérték. A megfejtéseket november 17-ig kell beküldeni. sen hallgattuk. — 10,00: Hétvége a Deme családnál. — 11,49: Jó ebédhez szól a nóta. —12,46: A kis herceg. Saint-Exupéry meseregénye rádióra alkalmazva. — 14,00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 14,55: Táskarádió. — 16,00: Jelenidőben. Riport. — 16,35: Ljuba Welitscsh és Helge Roswaenge Lehár-felvételelbőL — 17,00: Közvetítés az Ü. Dózsa —Nyíregyháza bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 17,20: pophullám. — 18,00: Ha még nem tudná .. ■ — 18,33: Közvetítés a Vasas—MTK-VM bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 18,50: Duna menti országok népzenei fesztiválja Újvidéken. — 20,10: A kitessékelt műmama. Riport. — 20,38: Egy rádiós naplójából. — 21,38: A világlíra gyöngyszemei. — 21,48: Operettmuzsika. — 23,10: Slágermúzeum. NYÍREGYHÁZI RADIO 8,30—10,00: Hírek. Időjárás. Évfordulónaptár. — Slágerek zenekari változatban. — Délelőtti barangolások. Párhuzamok. A szláv—magyar kapcsolatok évezredei. Riporterek: Antal István, Ágoston István. — A nyíregyházi Szamueiy-ház. A Szamos partján áll egy ház. Riporter Antal István. — Egy dal, több előadó. — Hétvégi teríték, zenével. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 7,55: Tévétorna (sz). — 8,00: Mindenki iskolája. — 9,30: Reklám. — 9,35: Katica. Csehszlovák kisjátékfilm-sorozat. — 10,05: Hírek. — 10,10: A tűz balladája. Ifjúsági tévéjáték (sz). — 11,30: Zenés múzeumi délelőtt. — 12,00: British Museum kincsei. XIII/5. rész. —12,25: Játék a betűkkel. — 14,15: Mágnás Miska, Magyar film. — 15,25: Pedagógusok fóruma (sz). — 16,00: Reklám. — 16,10: Kokandban történt. III/3. rész (sz). — 17,20: Reklám. — 17,25: Műsorainkat ajánljuk! (sz). — 17,50: Fejezetek a cirkuszlexikonból. XII/10. rész. — 18,25: Reklám (sz). — 18,35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18,40: Tévétorna (sz). — 18,45: Esti mese (sz). — 19,00: A bét (sz). — 20,00: Hírek, — 20,05: Az „Angyal” visszatér. Angol tévéfilmsorozat. — 20,55: Sporthírek. — 21,05: Kapcsoltam (sz). — 21,45: Slágerről — slágerre (sz). — 22,25: Hfrek. 2. MŰSOR 19,30: Tv-hangverseny a Zeneakadémián (sz). A szünetben: 20,00: Antal Imre műsora. — Kb. 21,00: Magyar rövidfilmek a képernyőn. — 21,35: Goethe és Schiller városában. NDK-rövidfilm. SZLOVÁK TV 8,30: Hírek. — 8,35: Pionírok műsora. — 9,25: A sas jegyében. Lengyel filmsorozat. 9. rész. — 9,55: Timur és csapata. Szovjet film. 1. rész. — 11,00: Pedagógusok műsora. — 11,30: Beszél németül? 10. lecke. — 12,00: A négy évszak. Komolyzenei műsor. — 12,50: Gépkocsivezetőknek. — 13,00: A rendőrség naplójából. — 13,10: Hírek. — 13,25: Marx Károly fiatal évei. Szovjet—NDK- film. 2. rész. — 14,30: Zenés műsor. 15,00: Sportdélután. — 16,50: Most aztán ne sírj. Ifjúsági tv-játék. — 17,45: Szórakoztató vetélkedő. — 18,30: Esti me- se* — 18,40: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18,50: Most pedig dőnts. Tv-sorozat. 5. rész. — 19,20: Idő járásjelentés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A világ cirkuszai. — 20,40: Szovjet köny- nyűzenei műsor. — 21,55: Sporthíradó. — 22,05: Vihar az otthon felett. Francia film. — 23,30: A Bratislavay Lyra műsorából. — 0,05: Hírek. 9., vasárnap KOSSUTH RADIO 8,27: Energiatakarékosság — de hogyan? II. rész. — 8,37: Bécsi klasszikus kamarazene. — 9,39: Száll az ének. — 10,05: Hátszín virág. — 10,35: Majakovszkij versei. — 10,40: Régi magyar muzsika. — 11,00: A Bánk bán-tói a Bánk bán-ig. A Színházi Magazin különkiadása. — 12,35: Zenekari muzsika. — 13,36: Kóruspódium. — 13,50: Teresa Berganza operaáriákat enekei. — 14,24: Népdalkörök országszerte. — 14,44: Magyarán szólva... — 15,10: Scbumann: öt darab népi dallamokra. — 15,28: Dominó. — 16,05: Húszas stúdió. — 17,10: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Bangó Margit cigánydalokat énekel. — 17,30: A külpolitikai rovat műsora. — 18,00: A King’s Singers együttes madrigálfelvételeiből. — 19,15: Sláger- duettek. — 19,30: Diákkönyvtár hangszalagon. — 20,15: Bronislaw Hubermann hegedül. —■ 20,47: Közvetítés az Erkel Színházból. Mozart: A varázsfuvola. Kétfelvonásos opera. — 22,10: Sporthírek. Totó. —2245: Az operaközvetítés folytatása. — 23,40: Bizet: Az arles-i lány. — I. szvit. — 0,10: Dzsesszf el vételekből. PETŐFI RÁDIÓ 7,00: Az unitárius egyház félórája. — 7,30: Orgonamuzsika. — 8,05: Mit hallunk? — 8,33: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 9,00: A Szovjetunió turistaútjain. (Szibéria és Távol-Kelet.) A Magyar-Szovjet Baráti Társaság és az Ifjúság] Rádió közösen szervezett nyilvános földrajzi vetélkedője a 6-os stúdióból. — 10,00: Zenedélelőtt. — 10,33: Sztravinszkij: Tűzijáték — szimfonikus scherzo. — 11,45: Tánczenei koktéL — 12,33: Edez anyanyelvűnk. — 13,15: Nőkről nőknek. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Tipegő. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,33: A debreceni dzsessznapok felvételeiből. — 18,59: „Drága főid.” összeállítás Dunajevszkij műveibőL — 20,00: Régi nóta, híres nóta. — 20,38: Embermesék. Lengyel Nagy Anna műsora. — 21,37: A tegnap slágereiből. — 22,30: Sanzonfelvételeinkből. — 23,10: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR 7,00: A pécsi stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 7,30: A pécsi stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 8,08: Zenekari muzsika. — 9,00: Fordulók a Ura történetében. — 940: Leonard Bernstein operafelvételeiból. — 10,10: Uj Zenei Újság. — 11,05: Kamarazene. — 12,35: Fogyasztók fóruma. — 13,07: Finn dzseijszfei vételekből. — 13,50: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. — 15,10: Simonyi Imre: Forgácsok egy fakeresztről. Könyvszemle. — 15,20: Történelmi operákból. — 16,00: Magyar előadóművészek szovjet szerzők műveiből játszanak. — 16,39: A Bécsi fUharmonikus zenekar Beetho- ven-f elvételeiből. — 17,22 tipptopp parádé. — 17,52: Bach-mű- vek. — 19,05: Hangfelvételek felsőfokon. — 19,51: Chopin: Négy impromptu. — 20,12: Tallózás. — 20,32: Énekszóval, muzsikával. — 20,55: A progreszszív beat hires előadói. — 21,35: Rózsaméz. Gion Nándor regényének rádióváltozata. VI. rész: Rózsaméz másodszor. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,05: Edmunda Ross zenekarának felvételeiből. — 17,15: Hangraforgó. A stúdió zenés újságja. Szerkesztő: Gönczi Mária. — 18,00: Észak-tiszán- túli krónika. — 18,15: Pribojszky Mátyás citerázik. — 18.25—18,30: Hirösszefoglaló. Müsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Tévétorna (sz). — 8,05: Iskolatévé. — 14,05: Iskolatévé. — 16,00: Hirek. — 16.05: Kegyelmet kérünk. Amerikai bur- leszkfUm. — 17,00: Tízen Túliak Társasága. — 17,40: Reklám. — 17,45: Mindenki közlekedik... — 18,00: Dél-alföldi krónika. — 1840: A Hortzont-szerkesztoség műsora (sz). — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétoma (sz). — 19,15: Esti mese (sz). — 1940: Tv-hír- adó (sz), -e ay»: Delta. — 204f: Családi kör. — 21,10: Az erőa. Magyar film (sz). — 23,00: Tv- híradó 3. (sz). 2. MŰSOR 18,30: Rajz. — 18,55: Nyelvtanárok, figyelem! — 19.30: Tv- híradó (sz). — 20,00: Nyilvántartó hivatal. IX/7. rész. — 20,55: Reklám. — 21,05: Mindenki közlekedik ... — 21,20: Tv- híradó 2. (sz). — 21,40: Belépés csak tévénézőknek! (sz). — 22,10: Egészségűnkért! (sz). SZLOVÁK TV 8,40: Hírek. — 0,45: Kicsinyek műsora. — 9,15: Tv-sorozat gyerekeknek. — 9,45: Zenés gyfer- mekműsor. — 10,35: Gyermek- posta. — 10,45: A Sportka számainak húzása. — 10,55: A Nagy Honvédő Háború. Szovjet—ame rikai sorozat. 4. rész. — 11,45: Heti hírösszefoglaló. — 12,15: Déli hangversenyraűsor. — 12,55: Hírek. — 13,10: Műsorajánlat. — 13,30: Szórakoztató műsor. — 14,10: Az életből ellesve. — 14,20: Sízők. Szlovák film. — 15,45: Zenés vetélkedő. — 16,55: Megvett bolt. Cseh film. — 18,30: Esti mese. — 18,40: A komikus és világa. — 19,20: Tv-híradó. — 20.00: Vasárnapi versmüsor. — 20,10: Férfihoz méltóan cselekedj. Kanadai tv-film. — 20,55- Sporthíradó. — 21,05: Hippodameia halála. Színházi közvetítés felvételről. — 23,40: Hírek. ’ MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 7—8—9-én: öSZf MARATON (14!, SZ.) Béke mozi: 7—8-án: HAIR (14!, am.) Előadás kezdete: 15,30 órai különös házasság (m.) Előadás kezdete: 17.45 és 20 óra! 9-én: SOKAT AKÁR A SZARKA .. . (141, fr.) Előadás kezdete: 1540, 17,45 és 20 óra! 7- én matiné: AZ ELVESZETT KUTYA Móricz mozi: 7-én: VISSZAJELZÉS (sz.) 8—9-én: VÉGZETES ARANYRÖGÖK (sz.). Előadás kezdete: 15,30 óra! SZERELEM SZIESZTA IDEJÉN (18!, sp.) Előadás kezdete: 17,45 és 20 óra! Kisvárda: 7-én: HINTŐ GÉPPUSKÁVAL (sz.) 7-én matiné- A HEGYI BARLANG TITKA 8— 9-én: BALLADA A KATONÁRÓL (sz.) Mátészalka: 7—8-án: A TITsá- (sz.) 9-én: A HÁROM TESTŐR (ang.) 7-én matiné: A VIHAR FIA Vásárosnamény: 7-én: SZÁLLNAK A DÁRVÁK (SZ.) 8—9-én: A FÉRFI, AKI SZERETTE A NŐKET (16!, fr.) Nyírbátor: 7-én: LÁNYOK AZ Aknamezőn (sz.) 7-én matiné: LILIOMÉI 8—9-én: MÉGIS MEGLÁTOD AZ EGET (sz.) Fehérgyarmat: 7-én: ORDASOK KÖZÖTT (sz.) 7-én matiné: VADVÍZORSZAG 8—9-én: A NAGY MEDVE FIAI (NDK) RÁDlá FILM 1980. november 7., péntek 1980. november 8., szombat 1980. november 9., vasárnap