Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-06 / 261. szám

1980. november 6. KELET-MAGYARORSZÁG 5 — HÍREK­I Kelet­Raiprország — KÉPEK if Társadalmi munkával töltik az elkövetkező ünnep­napokat Fehérgyarmaton a Bartók Béla utca lakói. A kö­zelmúltban nyitott új utcá­ban eddig nem volt vezeté­kes ivóvíz, s így pénteken és szombaton gépi és kézi erő­vel összekötik az utca vízve­zetékét a Honvéd és Dózsa György utcák vezetékével. if Egymillió kilométert ve­zetett balesetmentesen F át­esik Ferenc, a megyei pártbi­zottság gépkocsivezetője. Eb­ből az alkalomból a KPM Autófelügyelet igazgatója el­ismerő oklevéllel és jelvény­nyel tüntette ki, amelyet szerdán adtak át. if Elkészült az alig 300 la­kosú Uszkán november 7-e tiszteletére a tiszabecsi Űj Élet Termelőszövetkezet se­gítségével az egy kilométer hosszúságú gyalogjárda. Álmasűrítmény Kanadába Megkezdték a jonatán al­masűrítménnyé feldolgozását a Balkányi és Nyírlugosi Ál­lami Gazdaság nyírgelsei lé­üzemében. Az idén mintegy ezer tonna sűrítményt expor­tálnak, valamennyit Kanada részére, s ugyanannak a cég­nek. Immár harmadik éve kerül a gelsei üzemből az al­masűrítmény Kanadába, s ez bizonyítja: a tőkés partner elégedett a termék minősé­gével. Ünnepséget tartottak szerdán a megyei pártbizottságon. Megem­lékeztek a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 63. évfordulójá­ról, majd dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára kitünte­téseket adott át. A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa a Munka Érdem­rend arany fokozata kitüntetést adományozta Gulácsi Sándornak, a megyei pártbizottság titkárá­nak. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült Máté András, a mérki községi pártvezetőség titkára, Puskás László, a nyíregyházi 5. sz. Vo­lán Vállalat tanmühelyvezetője, alapszervezeti párttitkár. A Mun­ka Érdemrend bronz fokozatát kapta Havacs Jánosné, a megyei pártbizottság gyors- és gépírója, Józsa István, a megyei pártbi­zottság politikai munkatársa. A munkásőrség országos pa­rancsnoka a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata ki­tüntetésben részesítette Réthi Jó­zsefet, a nyíregyházi járási mun­kásőr zászlóalj századparancsno­kát, a tiszadobi községi pártbi­zottság titkárát. A Haza Szolgá­latáért Érdemérem bronz fokoza­tával tüntette ki Szép Imrét, a a munkásőrség megyei törzsé­nek munkatársát. A belügyminiszter a Tűzbizton­sági Érem arany fokozata kitün­tetésben részesítette Hegedűs Lászlóné dr-t, a megyei pártbi­zottság közigazgatási és admi­nisztratív osztályának vezetőjét, Leveleki Andrást, a nyíregyházi . járási pártbizottság politikai munkatársát. ★ Ünnepségen emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulójáról szerdán Nyíregyházán, a megyei taná­cson is. A megemlékezést követő­en dr. Pénzes János megyei ta­nácselnök kitüntetéseket adott át. A Szabolcs-Szatmár megyei Tanács a megye társadalmi, gaz­dasági fejlesztésében hosszú időn keresztül kifejtett kimagasló te­vékenységük elismeréséül alko­tói díjat adományozott Agócs Jó­zsefnek, a megyei tanács osztály- vezetőjének, Gyúró Imrének, a megyei tanács elnökhelyettesé­nek, Szabó Mihálynak, a tisza- vasvári Alkaloida pártbizottsági titkárának és Széles Lajosnak, a fehérgyarmati járási hivatal el­nökének. A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a tanácsok megalakulásá­nak 30. évfordulója alkalmából a tanácsoknál és szerveiknél vég­zett kiváló munkájuk elismeré­séül a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta dr. Ma­gyar Jánosnak, a megyei tanács osztályvezetőjének, Molnár Bélá­nak, a Nyíregyházi Sütőipari Vál­lalat igazgatójának, dr. Preku Lajosnak, a Fehérgyarmati Vá­rosi Tanács V. B. titkárának és Sándor Józsefnek, a megyei ta­nács osztályvezetőjének. A Munka Érdemrend ezüst fo­kozatával tüntették ki Busák Györgyöt, a nyíregyházi Divat Ruházati Vállalat műszaki igaz­gatóhelyettesét. dr. Czap Lajost, a megyei tanács osztályvezetőjét, Fábián Ernőt, a Jánkmajtisi Nagyközségi Közös Tanács V. B. titkárát, Ferenczi János taná­csost, a Mátészalkai Városi Ta­nács csoportvezetőjét, Orbán Margit nyugdíjas pedagógust, az Öfehértói Községi Tanács tagját, dr. Papp Piroska dr. Ladányi Pálnét, a Nyírbátori Városi Ta­nács közegészségügyi felügyelő­jét, Ruff Gézát, a kisvárdai járási hivatal felügyelőjét, Szántó Lajosné járási ta­nácsost, a Fehérgyarmati Városi Tanács főelőadóját és dr. Tajthy Ferencné nyugdíjas óvónőt, a Tiszaberceli Községi Közös Ta­nács tagját. Gyorslista az 1980. november 4-én megtartott október havi lottó jutalom- sorsolásról, melyen a 42. heti szelvények vettek részt. A gyors- listában az alábbi rövidítéseket használtuk: A vásárlási utalv. (1000 Ft) B Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány C Trabant Lim. 601 tip. személygépkocsira utalvány D Minimat 65 tip. automata mosógép (13 700 Ft) E színes tv (21 900 Ft) F szerencseutalv. (30 000 Ft) G iparcikk-utalv. (25 000 Ft) H otthon lakberendezési utalv. (25 000 Ft) I zenesarok utalv. (20 000 Ft) J televízió (10 000 Ft) , K vásárlási utalv. (10 000 Ft) L vásárlási utalv. (9000 Ft) M vásárlási utalv. (7000 Ft) N vásárlási utalv. (5000 Ft) O vásárlási utalv. (4000 Ft) P vásárlási utalv. (3000 Ft) R vásárlási utalv. (2000 Ft) A nyertes szelvényeket 1980. november 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 4 402 389 P 4 710 147 j 4 966 612 i 64 210 027 0 4 407 052 P 4 714 810 k 4 971 275 k 64 224 016 r 4 411 715 k 4 719 473 o 4 975 938 o 64 228 679 r 4 416 378 f 4 724 136 n 4 980 601 k 64 233 342 m 4 421 041 i 4 728 799 P 4 985 264 P 64 247 331 m 4 425 704 e 4 733 462 k 4 989 927 P 64 256 657 o 4 430 367 r 4 738 125 r 4 999 253 k 64 261 320 r 4 429 693 r 4 742 788 m 44 714 024 o 64 265 983 r 4 476 997 h 4 747 451 r 44 723 350 k 64 293 961 e 4 481 660 P 4 756 777 n 44 923 859 P 64 307 950 k 4 490 986 j 4 761 440 1 44 928 521 k 64 317 276 k 4 509 638 k 4 766 103 k 55 704 715 i 64 321 939 n 4 514 301 e 4 770 766 k 55 923 876 l 64 326 602 n 4 523 627 h 4 775 429 k 55 933 202 f 64 345 254 k 4 528 290 o 4 780 092 f 64 000 192 o 64 354 580 r 4 532 953 r 4 794 081 1 64 009 518 0 64 359 243 r 4 537 616 m 4 798 744 n 64 018 844 0 64 373 232 P 4 542 279 m 4 803 407 o 64 042 159 o 64 377 895 g 4 546 942 0 4 822 059 0- 64 065 474 1 64 387 221 r 4 551 608 j 4 826 722 k 64 074 800 k 64 401 210 n 4 593 572 i 4 836 048 o 64 088 789 f 64 405 873 k 4 630 876 i 4 840 711 n 64 093 452 n 64 410 536 h 4 635 539 m 4 845 374 i 54 098 115 m 64 415 199 n 4 640 202 n 4 850 037 P 64 121 430 1 64 419 862 0 4 649 528 P 4 854 700 1 64 126 093 k 64 433 851 k 4 654 191 h 4 864 026 1 64 130 756 j 64 438 514 k 4 663 517 1 4 868 689 1 64 135 419 k 64 443 177 k 4 668 180 1 4 887 341 n 64 140 082 k 64 452 503 £ 4 672 843 k 4 896 667 1 64 149 408 m 64 457 166 P 4 677 506 k 4 905 993 k 64 154 071 n 64 461 829 r 4 682 169 0 4 915 319 e 64 158 734 n 64 485 144 n 4 691 495 f 4 924 645 h 64 163 397 r 64 196 038 1 4 696 158 0 4 933 971 o 64 182 049 o 64 200 701 1 4 700 821 k 4 938 634 P 64 186 712 e 64 200 701 k 4 705 484 P 4 943 297 g 64 191 375 m 64 205 364 l csiitfirtfik Máté András a Munka Érdemrend ezüst fokozatát vette át dr. Tar Imrétől. Dr. Tajthy Ferencnének dr. Pénzes János adta át a kitüntetést. A Munka Érdemrend bronz fo­kozata kitüntetést vehette át Csallány Géza városi tanácstag, a Nyírtourist megyei Idegenfor­galmi Hivatal vezetője, Erdélyi Zoltán, a megyei tanács vb sportszövetségi és rendezvény­irodájának vezetője, Horváth Bé- láné, a Nyírmihálydi Községi Ta­nács V. B. titkára, Juhász József, a Nyírmeggyes! Községi Tanács V. B. titkára, Kiss Gyuláné, a Tiszaeszlári Községi Tanács fő­előadója, Kovács János, az Épszer brigádvezetője, dr. Pet- russ István, a Nyíregyházi Városi Tanács általános elnökhelyettese és Takács Miklós, a megyei ta­nács csoportvezetője. A mezőgazdasági és élelmiszer- gazdaság területén hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájuk el­ismeréséül az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesítette Tolnai Ferencet, a nyírmadai Béke Tsz párttitkárát. A Munka Érdemrend bronz fo­kozatát kapta Borivó Lajos, a ti­szavasvári Vasvári Tsz traktoro­sa, Fekete János, a gyulatanyai fajtakísérlet! állomás vezetője, Mester Ferenc, az ököritófülpösi Szamos menti Egyetértés Tsz el­nökhelyettes, idős Móré Elek, a porcsalmai Szatmár Tsz ágazat­vezetője és Réthelyi László, a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat osztályvezetője. Az Elnöki Tanács nyugállo­mányba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend ezüst fokoza­ta kitüntetésben részesítette Szu- hi Jánosnét, a mátészalkai Kraszna menti Tsz személyzeti vezetőjét. A Munka Érdemrend bronz fo­kozatát kapta Somlyai Imréné, a Nyírlugosi Állami Gazdaság könyvelője. A Minisztertanács Tanácsi Hi­vatalának elnöke Kiváló Munká­ért kitüntetést adományozott He­gedűs Istvánnénak, a Nagykállói Nagyközségi Tanács V. B. titká­nak, Jeszenszki Sándornak, a megyei tanács gépkocsivezetőjé­nek, Molnár Lászlónénak, a Nyír­egyházi Városi Tanács csoport- vezetőjének, Rácz Lászlónénak, a megyei tanács adminisztrátorá­nak, Szilágyi Sándornak, a má­tészalkai járási hivatal főelőadó­jának, Tóth Jánosnénak, a Náb- rádi Községi Tanács V. B. titká­rának és dr. Ungvári Istvánnak, a megyei tanács jogtanácsosának. Az ár- és belvízvédekezésben végzett kiemelkedő munkájáért az OVH elnöke Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette Fesz- tóry Tibort, a megyei tanács fő­előadóját és Nagy Jánost, a Ti­szadobi Nagyközségi Tanács fő­előadóját. OVH elnöki elismerésben része­sült Dopita György, a Tiszadobi Nagyközségi Tanács elnöke és Tóth László, a Kisvárdai Városi Tanács elnöke. Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést vehetett át Áros Jó­zsef, Balogh Lőrinc, Bíró László, Bíró Miklós, Dúló János, Gaál Mihály, Kanyó László, Koltai Gyula, Koncz Sándor, dr. Kubas- sy Tamás, Miska Györgyné, Papp István, Réti Béla, Svelta András, dr. Székely Miklós és Tukacs Sándorné. A megyei tanács elnöke Kiváló .Dolgozó kitüntetést adományozott Bárány Józsefnének, dr. Bodnár Lórántnak, Donka Miklósnak, Elek Ottónak, Görömbei József- nénak, Hollósy Árpádnak, Kiss Zoltánnak, Leskovics Józsefnek, Pázmán Sándornak, dr. Pongor Lászlónak, Szabó Miklósnak, Szántó Sándornénak, Szekrényes Istvánnénak és Szilágyi István­nénak. Megyei főtanácsosi címet ado­mányoztak Lakatos Gyulánénak, a megyei tanács csoportvezetőjé­nek. Járási főtanácsosi címet dr. M. Tóth Pálnak, a fehérgyarmati járási hivatal osztályvezető-he­lyettesének. Járási tanácsosi cí­met kapott Tóth Sándor, a vásá- rosnaményi, Márton Gábor és Rusin József, a nyíregyházi járá­si hivatal főelőadója. Városi ta­nácsosi címet kapott Homonna Béla, a Kisvárdai Városi Tanács főelőadója. A megyei tanácselnök a társa­dalmi szervezetekben végzett eredményes munkájuk elismeré­séül jutalomban részesítette Pa­taki Józsefet, Lakatos Saroltát, Kozma Ferencet, Bódi Andrásáét és Havran Józsefnét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója alkal­mából a sajtó területén kifejtett eredményes munkásságuk elis­meréséül újságírókat tüntettek ki. Szerdán a Parlamentben tartott ünnepségen 26-an vettek át álla­mi kitüntetést, 45-en pedig Ki­váló Munkáért kitüntető jel­vényt. A kitüntetéseket Bajnok Zsolt államtitkár, a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalának Részt vett az ünnepségen Aczél György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese és Győri Imre, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezetője. A kitüntetettek között van Bürget Lajos, a Kelet-Magyar- ország főmunkatársa, aki a Mun­ka Érdemrend bronz- fokozatát kapta és dr. Lányi Botond, la­punk gazdaságpolitikai rovatának vezetője, akit a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke a Kiváló Munkáért kitüntetésben részesített. Kórházi látogatás A hétvégi munkarendvál­tozás miatt változik a Jósa András Megyei Kórház láto­gatási ideje. Eszerint pénte­ken, szombaton és vasárnap 10 órától 12 óráig látogathat­ják a hozzátartozók a betege­ket. KRÓNIKA LÉNARD NAPJA A Nap kél 6 óra 36 perc­kor, nyugszik 16 óra 20 perc­kor. A Hold kél 4 óra 45 perc­kor, nyugszik 16 óra 11 perc­kor. Száz évvel ezelőtt, 1880. november 6-án született és 47 éves korában, 1927 janu­árjában halt meg Baum- garten Ferenc Ferdinánd, esztétikus és kritikus. Időjárás Várható időjárás ma es­tig : túlnyomóan borult, csa­padékos idő, időnként kis­sé felszakadozó felhőzettel, az északnyugati, északi or­szágrészben ismétlődő eső, havazás, máshol eső. Erős párásság, a csapadékmen­tes időszakokban köd. A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet minusz 1, plusz 4 fok között. ÁLLATORVOSI ÜGYE­LET. November l-én dr. Gu- bicz Pál — Nyíregyháza, Puskin utca 22., telefon 18—047 — november 9-én dr. Marosi József — Nyíregyhá­za, Derkovits utca i., telefon 17—283—* tart ügyeletet. KÖZLEMÉNY. A Volán 5. számú Vállalata közli az uta­zóközönséggel, hogy 1980. no­vember 6-án, csütörtökön szombati munkanap szerint, november 7-én, pénteken és 8- án, szombaton munkaszü­neti nap szerint, november 9- én, vasárnap pedig a hét első munkanapja szerint köz­lekednek az autóbuszok. A BÜTORIPARI SZÖVET­KEZET ezúton értesíti min­den kedves ügyfelét, hogy a Dózsa György út 9. szám alól elköltözött Nyíregyháza, PA- ZONYI ÚT 17. szám alá. Te­lefon: elnök: 17-231, értéke­sítés 16-231, központ: 10-169, 11-663. (1467) Kitüntetések november 7. alkalmából Orvosi ügyelet az ünnepek alatt ÁPOLÓNŐK VETÉLKEDŐJE. Második alkalommal rendezték meg november 7-e tiszteletére az ápolónők „Ki minek mestere1* vetél­kedőjét. Az előversenyek alapján hét csapat 21 ápolónője jutott a szerdán megrendezésre került megyei döntőbe, a kórházak képvi­seletében. A versenyzőknek nagyfokú szakmai tudásról és politi­kai tájékozottságról kellett számot adni a zsűri előtt. A végső sor­rend : első a nyíregyházi, második a mátészalkai, s harmadik a vásárosnaményi kórházak csapata. (Elek Emil felv.) A felnőtt és gyermek betegek ellátására Nyíregyházán hétköz­napokon 19 órától másnap reg­gel 7 óráig a Vöröshadsereg út­ja 14. szám alatti városi rendelő- intézetben tartanak ügyeletet. November 6-án, csütörtökön a szombati munkarend szerint dolgoznak a rendelőintézetekben. Ugyeletet délután 15 órától tar­tanak vasárnap reggel 7 óráig. Ezek szerint november 7-én. pén­teken és 8-án, szombaton a va­sárnapokon megszokott ügyeleti rend lesz a városi rendelőinté­zetben. Telefon: 11-000. Fogásza­ti ellátás ugyancsak a Vörös­hadsereg útja 14. szám alatt lesz mind a két nap 8 és 12 óra kö­zött. Az injekciókat a gyerme­keknek és felnőtteknek 8 és 12 óra között a Vöröshadsereg útja 16. és a Korányi köz 2. szám alatt adják be. November 9-én, vasárnap a csütörtöki munka­rend érvényes. Évadnyitó koncert Az Országos Filharmónia hangversenye Egyperces interjú Á telefonvonalról Ismert művészek meghallgatá­sára szinte beidegződésszerűen megyünk el a koncertre akár a műsor ismerete nélkül is. A no­vember 3-i, hétfő esti filharmó­niai első koncertre teljes háznyi közönség szerezte meg magának azt a kettős örömet, hogy egy­részt Perényi Miklós gordonka- művészt és Szűcs Lóránt zongo­raművészt hallgassa meg, más­részt a gazdag és szép műsorban gyönyörködjék. A műsor fel­ölelte a barokk, klasszikus, ro­mantikus és kortárs szerzők egy- egy művét. Bach: G-dúr szonátáját hallot­tuk. Megnyitó adagiója valódi pasztorális hangulatot idézett. A befejező 4. tétel fugájába köny- nyed hangú epizódokat iktatott be a szerző. Az eredetileg gam- bára írt müvet kitűnő tolmácso­lásban hallottuk. Beethoven g- moll szonátájának lassú beveze­tő része férfias lírájú, bensősé­ges hangulatot árasztott, utána a gordonka és zongora viharos párbeszéde következik. Couperin az 1700—1800-as évek fordulóján élt francia zeneszerző Piece en Concert zenéje bensőséges, gyön­géd muzsika. Mendelssohn: Kon­certváltozatok című műve úgy indult, mintha zongoraverseny­nek készült volna. Mindamellett valódi házimuzsikálás hangulata tükröződött benne. Bartók első rapszódiáját hal­lottuk utolsó számként. Bartók a rapszódia formában olyan keret­hez jutott, melyben Liszt művét is folytathatta. Nemcsak a zene­szerző nevét, hanem a hangsze­res művész attitűdjét is, aki a pódiumon fantáziák, ábrándok, rapszódiák, a verbunkos stílus rögtönzésszerű előadásával te­remti meg a kapcsolatot közön­ségével. A rendkívül hatásosan előadott szám után a közönség még két ráadás számot kapott a kiváló művészektől. Vikár Sándor Miért kell az utóbbi időben perceket, sőt tízpercéket is várni a városi telefonvonal­ra? — kérdeztük a megyei távközlési üzem vezetőjétől. — Hat évvel ezelőtt adták át Nyíregyházán az 5200 vo­nalas Crossbar központot — mondta Juszku Sándor üzem­vezető. — Ezt azonban kinőt­ték az igények, s a központ a telítettség határán áll. A zsúfoltságot éppen ez a telí­tettség okozza. A legforgal­masabb időszak délelőtt 9 és 11, délután pedig 13 és 16 óra között van. Ekkor, tud­juk, szinte lehetetlenség tele­fonálni. Ellenben hadd java­soljam az előfizetőknek, hogy ha nem kapnak vonalat, többször tegyék le a kagylót, s várjanak türelmesen. A ha­todik ötéves tervben némi bővítésre lesz lehetőség, ami kismértékben enyhít a gon­dokon. Sovány vigasz. Esetleg akad még egy megoldás: te­lefonáljunk kevesebbbet. (sí­pos) Hírügyeletes: sípos béla Telefon: 11-177 ~ , ' . tr' 6.,

Next

/
Oldalképek
Tartalom