Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-30 / 281. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Pártfogók és pártfogoltak „A mátészalkai járás és város területén a beszámolási időszakban 37 fő az utógondozott fiatalkorúak száma, ebből 15 fő a cigány. E szám a működési területemen élő 14—18 éves fiatalkorúak kb. 0,2 százaléka, amely adat nem állandó, mert — remélhetőleg — a társadalmi pártfogók jobb hozzáállásával, nagyobb ügyszeretetével, szakszerűbb nevelői tevékenységével és a társadalmi szervek hatékonyabb felderitő munkájával még jobban csökkenthetjük a létszámot.” (Részlet Juha Pál hivatásos pártfogó 1979. január 15-én kelt jelentéséből.) „Környezettanulmány: fiatalkorú K. József érdekében szükséges védő és óvintézkedések tárgyában. A családban élőkre vonatkozó adatok: apa neve K. János, szül. 1935. Konzervgyári munkás. Iskolai végzettsége 5 általános. Munkaidő-beosztása: 3 műszak. Rendszeresen italozik. Anya: iskolai végzettsége 6 általános. Munkaidő-beosztása: 3 műszak. Káros szenvedélye nincs. Két szoba, konyha, kamra, fürdőszobás lakásban heten élnek. A szülők rendszeresen dolgoznak. A családban hatan keresnek, anyági gondjaik nincsenek. A kiskorúra vonatkozó észrevételek: a szülők nem alkalmasak a gyerek nevelésére. Az anya engedékeny, a gyereket sokszor elvtelenül is védi. Az apa a gyermekek nevelésével nem törődik. Határozat: ... K. Józsefet gyámhatósági utógondozásban részesítem. Indoklás: fiatalkorú K. Józsefet a Pesti Központi Kerületi Bíróság mint fiatalkorúak bírósága __6 db részben folytatólagosan elkövetett lopás vétsége miatt 1 évi időtartamra próbára bocsátotta. Pártfogói jelentés: A tapasztalatok összegezéseként az a megállapításom, hogy az ítélet, valamint a munkahelyi környezet és az utógondozás hatására a fiatalkorú magatartásának, életvitelének javulása továbbra is várható, újabb bűncselekmény elkövetése nem valószínű... A részére előírt magatartási szabályokat betartotta, így remélhető, hogy utógondozói tevékenységünk eredményes lesz nagykorúságának elérése után is.” Juha Pál hivatásos pártfogó: — Ez az eset kedvezően zárult, de sok a kudarc. Ha sikerül eredményt elérni, az óriási öröm, és nagy eredmény, ha a visszaesők száma csökken a nagykorúság eléréséig. A telepieknél — a cigánytelepeken — azonban nem sok a remény. Valaha azt hittük, a társadalom jobbulása, az élet megváltozott minősége, a javak minden eddiginél igazságosabb elosztása, a politikává emelt humánum, ha nem is egyik napról a másikra, de megszünteti, vagy minimálisra csökkenti a bűnözést. A szép elképzelést megkontrázta az élet; van bűnöző és természetesen bűn, és a lehetséges elkövetők tábora igencsak lassan csökken. Úgy tűnik, állandóan újratermelődik az a réteg, melyből a törvénnyel ütközők újabb generációja nő fel. Ha az okokat keressük, talán a társadalom túlzott jóindulatát is felelőssé tehetjük, mert a jelek azt mutatják, hogy elnézőek vagyunk, különösen akkor, ha a megelőzésről van szó; nem teszünk meg mindent a bűnözés melegágyainak felszámolására, megtűrjük, sőt olykor anyagilag még támogatjuk is a munkát kerülők eléggé népes táborát. — A legtöbb gond a cigánysággal van — így az igazgató. — Tanszerrel, segéllyel, alkalmi juttatásokkal segítjük őket. Nem kényeztetés ez már? — Fennáll a veszély, a humánum könnyen antihumá- num lehet. Szándékunk ráébreszteni ezeket a gyerekeket, hogy a szülők életmódja nem jó. A hatás azonban nincs arányban az erőfeszítéssel. — Hányán nem végzik el a nyolcadik osztályt? — Évről évre kevesebben. Tavaly mind elvégezte, aki eljutott odáig. — Hányán nem jutottak el? — Erről nincs statisztika. Tavaly 77 nyolcadikosból négy volt cigány. Kettő közülük szakmát tanul. Csengerben több száz cigány él. A cigánysor is a rétegződés képét mutatja. Az első fertály a tisztesen dolgozóké: némely ház bárkinek becsületére válna tisztaságát, berendezettségét tekintve. De a másik oldalon sokkal többen laknak. L. Gy-ék háza a nyomor alsó foka. Az apa, nagy, mélák ember, úgy beszél, mintha részeg lenne. Asszonya apró, törékeny. LJ Gy. nem dolgozik. Nemrég ittasan egy autó alá esett. •— Hát egy kicsit részeg voltam — összegezi az eseményeket. — Ivott ma valamit? — Nincs pénz. Patrónusuk, akitől félnek és tisztelnek is, Mezei Jánosné, tanárnő az iskolából, ezt mondja: — Kártyázik, nem dolgozik. A fia almaszedéssel egy kis pénzt keresett, azt is elvitte, elitta, eljátszotta. — Mennyi pénz van itthon? — Talán hét forint — felel az apró asszony. Villanyuk kikapcsolva. A szobában kilenc ember él. A szomszéd házban N. Laci, Juha Pál, volt védence a kapu előtt áll. Laci húszéves. Tökölről szabadult pár éve. Törvényes felesége van, dicsekszik, és ez errefelé nagy szó. Állítólag dolgozik is, csak éppen szabadságon van. — Hány nap szabadsága van egy évben? — Huszonhét — vágja rá gondolkodás nélkül. K. Gyuri ugyancsak húszéves. — Hol dolgozik? — Sehol. — Miért? — Felesleges — hangzik a tömör párbeszéd. Eszmecsere néhány házzal odébb. — Megkapták a ruhákat? — kérdi a tanárnő a fiatal- asszonytól. — Meg. De miért nem volt csizma is? — Olyan ruhákat is odaadok nekik — meséli a tanárnő, amiket a fiam, aki főiskolás, időnként keres rajtam. Az egyik ház előtt tizenhárom éves lány áll. Láthatóan terhes. — Mi lesz a gyerekkel? — Majd felnevelem — von egyet a vállán. — Figyelje meg — szól a tanárnő, — itt minden szülőképes nő vagy terhes, vagy gyereket tart a karján. Esetleg egyszerre mind a kettő... Majd némi tűnődés után folytatja. — Van egy utógondozott lány, most nyolcadikos. B. Kati, aki rendszeresen ellógott otthonról, kiment a juhászaiba, és ott volt napokon keresztül. Azt mondani sem kell talán, hogy miért. Az iskolában pedig az élményeivel traktálta a többieket. Amikor az anyját megkérdeztem, mégis, mi a véleménye a dologról, azt felelte, észre sem vette, hogy eltűnt a lánya. Itt persze a felelősséget azoknak is vállalni kellett volna, akikhez a lány járt, de erre nem került sor ... Amelyik lány terhes lesz, azt a rendtartás értelmében ki kell tiltani az iskolából, és magánúton kell levizsgáztatni, de hát bejár az ilyen vizsgázni? Ha pedig sikerül becsalogatni, a bizonyítvány, amit kézhez kap, nem lesz egyéb, mint egy fedezetlen csekk. Egy darab papír. Míg visszamegyünk a faluba, arról beszélgetünk: megszokták, hogy a létminimumot megkapják. Ami még kell, megszerzik. Nézem a házakat, amiket szinte ingyen kapnak, mert ha nem fizetik a törlesztést, a hatóság majdnem tehetetlen velük szemben. Egy-egy ilyen ház értéke is hatszámjegyű, de ennek fejében sokan semmit sem tesznek a közös asztalra. Kerülgetjük az utcán han- cúrozó apróságokat. Aztán arról beszélünk, hogy persze kivétel is van. Egy picivel mindig több. És eszembe jut a kedves ismerős, a cigánytanító, aki hasonló mélységből indult és az emberség nélkül nem jutott volna oda, ahol ma áll. És a cigány brigádvezető, akinek szavát a „magyarok” is megfogadják? Az óvónő? Az író? A mérnök? De hadd ne soroljam a kivé-. teleket, mert szerencsére hosz- szú már a lista. Ezt is csak azért írtam le, hogy erősítsem, az előítéleteknek semmi körülmények között sincsen helyük. A tény azonban tény marad. Talán túlságosan félünk a kényszerítő eszközöktől, attól, hogy kierőszakoljuk; aki munkabíró, az dolgozzon is. A segély pedig annak járjon csak, aki dolgozik és tisztes munkája után megélni nem tud. Vannak ilyenek is. Kapja a beteg és az öreg. Mert a jótékonykodás megoldás nem lehet. Beszélgetés a csengeti általános iskola igazgatójával, Asztalos Józseffel: Speidl Zoltán Portyázó török a palánk vár alatt Ibrány hétszáz éve Az ősök emlékét keresve évszázadokat kell felidézni Ibrány történetéből. Már neve is gondolkodóba ejti a kutatót, hiszen az Ábrahám személynévre vezethető vissza, így feltehetően a mohamedán hitű lakók egyikéről nevezték el. A település a honfoglalást követő időhgn jött létre. Okleveles adataink azonban későbbről származnak. 1280-ban IV. László Sebestyéntől elvette Ibrányt, hiszen ez az úr vonakodott részt venni hadjárataiban, békében sem támogatta királyát, míg Marcellus fiai hűséges hívei voltak, egyikük a csehek elleni hadjáratban életét is vesztette. Kun László király a túlélő Severidusnak adományozta Ibrány földjét, továbbá övé lett testvérének, Miklósnak a része is a Kálló- semjéntől a perkedi út felé eső Kozmatelkével együtt. A 15. századtól az Ibrányi és Zokoli családot jelölik a források á falu birtokosainak, csakhogy egy időre az Ibrányi család eltűnik szemünk elől, fiúágon kihalt, és az egyedüli birtokos, Margit úrnő Vay Istvánhoz ment feleségül. Az ő utódaik nevezik magukat Ibrányi Vayaknak, és e két család összefonódása az ország ügyeinek intézésében is megtörtént. Az Ibrá- nyiak jelesebb fiai közül megemlítjük Jánost, aki Rákóczi Annát vette feleségül; fiúk, Ferenc alországbíróként működött, híres törvénytudónak számított. Unokatestvére esztergomi kanonok volt ugyanekkor, későbbi leszármazottja László pedig Thököly fejedelem. híve, aki a Rákóczi elől bezárkózó szabolcsi nemeseket is meggyőzte, a fejedelem mellé állította, ő maga 1707-ben kuruc ezredesként halt meg a függetlenségért vívott harcban. Amikor 1848-ban ismét fegyvert fogott a magyarság a függetlenségért, a honvédek egyik főhadnagyát Ibrányi Zsigmondnak nevezték. Akadt közöttük az élet örömeinek vagyonát áldozó úr is, leghíresebb a magyar nábobként megírt Antal. A falut vizsgálva lakói sorsáról, életéről kereshetünk adatokat. Földjéről feljegyezték, hogy terem búzát, rozsot, tengerit, zabot, árpát, burgonyát, különösen fontos a dohány, amelyből a lakosok pénzelnek. Ibrányi Ferenc 1656-ból származó végrendeletében meghagyja, hogy két szabadnapot adjanak a jobbágyoknak saját földjük művelésére, de a négy napot a földesúrnak becsülettel szolgálják. Igaz, dézsmát semmilyen vetemény után nem adtak, csupán az ajándékok maradtak, úgy mint minden kenyeres (keresőképes) ember ősszel egy zsák komlóval, tavasszal egy zsák súlyommal, talán „karácsony tyúkjával” tartozik, a halászatból kapott pénznek vagy a halnak felét a földesúrnak kellett adnia, csakúgy, mint a sulymozás jövedelmének felét. Az 1772-ben lezajló úrbérrendezés során, majd a reformkor nagy, jobbágyságot is mozgató küzdelmeiben nem vettek részt az ibrányiak. Voltak határvitáik a nagyhalásziakkal, de hogy helyzetükkel nagyjából elégedettek voltak ekkor, azt kedvező gazdasági viszonyaiknak köszönhették. Kereskedtek zöldséggel, hallal, sulyomszedésből telente 100 forint tiszta hasznuk volt, amiből akár két lovat is vehettek. Ez magyarázza, hogy a 18. századtól szívesen költöznek ide föld nélküli nemesek és más vallású kereskedők. Említsük meg Ibrány építészeti emlékeit is. A 15. században épült a palánkvár, amelyet csónakkal lehetett megközelíteni. A család közösen használta, fontossága Nagyvárad eleste után (1660) nőtt meg, végvárként használták a török portyázók ellen. Thököly fejedelemnek az ibrányi vár megerősítésére utasító levele. Thököly fejedelem még utasítja a megyét a vár megerősítésére, de a Rákóczi-szabad- ságharcban már elveszítette katonai szerepét, lakóházként szolgált, és a múlt században teljesen tönkrement. A falu jelentőségét mutatja, hogy öt templom épült. Az első helyét nem ismerjük, legtöbbet a mai református templomról tudunk. 1510-ben kezdték építeni, 1602-ben lett a kálvinistáké, 1771-ben nagyobb javításra szorult, 1845-ben épült hozzá a kőtorony. A feudalizmust Ibrányban az 1853-as osztálylevél zárta le igazán, amely az Ibrányi családnak és az itt lakó parasztoknak. kereskedőknek is a polgári gazdálkodás kezdetét jelentette. I o A múlt század ötvenes éveitől kiteljesedett a községben is a mezőgazdaság kapitalizá- lódása. Ez a parasztság nagy részét keményen sújtotta. A nagy létszámú családok kezén nemzedékről nemzedékre kevesebb föld maradt, mind többen váltak földnélkülivé. Nőtt az egy-két holdas törpe- birtokosok száma, akik parányi földjükön, alig tudtak megélni. Mellettük a falu határában ezer holdon felüli birtokok terpeszkedtek. Ebből a helyzetből ered, hogy a századfordulón Ibrányban is megmozdult a föld népe. A földosztómozgalom alatt földművelő egylet alakult, amely a panaszok orvoslását kérte. Az uralkodó osztály katonasággal, erőszakkal vetett véget a mozgolódásnak. A kilátástalan helyzet megváltoztatására csak a „néma forradalom”, a kivándorlás adhatott némi gyógyírt. A Tanácsköztársaság kikiáltása után megalakult a helyi direktórium, melynek Nagy Imre, Kulcsár Mihály, Szász László, Varga Simon és Imre Balázs voltak a tagjai. Az április közepén megindult intervenció Ibrányban is kevés időt hagyott az új életre. Visszatért a nagybirtok uralma. Hogy feledtessék a proletárdiktatúra emlékét, a községben is végrehajtották a Nagyatádi-féle földbirtok-reformot. Hétszáznyolcvannyol- can jutottak földhöz. A felosztott'föld területből egy-egy földhöZj ütött alig kapott egymásfél holdnál többet. A nagy gazdasági világválság idején csökkentek a napszámbérek. Amíg 1928-ban a nyári férfi napszámbér három pengőnél több volt, addig 1936-ban a nyári munkán dolgozó csak másfél pengőt keresett. Az állandó létbizonytalanság, a szegénység és a tudatlanság hozta, hogy a két világháború között a faluban elterjedtek a szekták. Némelyikben ősközösségi viszonyokra emlékeztető módon éltek, egyforma ruhában jártak, közösen dolgoztak, étkeztek. Az embertelen viszonyok Ibrányban is a felszabadulás után tűntek el. 1945 tavaszán az elsők között osztották ki a földet. Hatására megváltozott a birtokszerkezet, amiről az 1949-es népszámlálási adatok tájékoztatnak. Ekkor a falut már 7173-an ikták. önálló gazdasággal az ottlakók egyötöde rendelkezett. Eltűntek a száz holdnál nagyobb birtokok, jelentősen megnőtt az öt-tíz holdas parasztok száma. A továbbfejlődést a termelőszövetkezetek jelentették. Az első, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet 1948- ban alakult meg. A közös gazdaságok száma 1952-re hétre emelkedett. 1946 szeptemberében népi szövetkezet alakult, az országban az elsők között. A földművesszövetkezetek elődjének alapítóit Kos- suth-díjjal tüntették ki. Az utóbbi évtizedek fejlődése jól lemérhető a község megváltozott arcán, lakói életszínvonalán, akik napjainkban munkájukkal írják tovább lakóhelyük hét évszázados történetét. Láczay 1*7i rdolna Részi t Gábor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. november 30. ^
