Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-26 / 277. szám
1980. november 26. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JÓLLEHET, A PÉNZÜGYI ELŐÍRÁSOK évente csupán egyszeri — év végi — mérleg- készítésre kötelezik a vállalatokat, az idén a legtöbb helyen fél évkor, majd háromnegyed év leteltével ismételten kasszát csináltak, hogy számításba vegyék: gazdálkodási intézkedéseiket követően, az új szabályozókat alkalmazva milyen képet fest pénzügyi helyzetük. Hiszen ezekből derül ki, jól sáfárkodtak-e gépeikkel, berendezéseikkel, technológiájukkal, szakértelmükkel, beszerzési, termelési és értékesítési lehetőségeikkel a vállalati kollektívák. Ilyenkor kontrollálják azt is, hogy az előzetesen kalkulált termelői árak jogos vagy jogtalan tételeket tartalmaznak vagy sem, s ellenőrzik, megalapozott volt-e az év eleji optimizmus vagy éppen pesz- szimizmus? Nos, az idei év kezdetén a vállalatok körében a borúlátók tábora volt a nagyobb: tönkremeneteltől, alaphiánytól féltették a gazdálkodókat. Az aggodalom — és az ebből fakadó megkülönböztetett figyelem — nem annyira erősödő világpiaci kötelékeinknek, inkább az új szabályozók hozta változásoknak: a keményebb, szigorúbb feltételeknek szólt. A jóslatok meredeken zuhanó nyereséget, alaphiányos vállalatokat vártak. Az első háromnegyed év adatai szerint a gazdálkodók nyeresége a tavalyi átárazott (vagyis az idei feltételek alapján számított! nyereséghez mérten a várakozással ellentétben nem mérséklődött, hanem bővült. Mindezek alapján persze még nem becsülhető meg az alaphiányos vállalatok száma, ugyanis mindez pontosan csak az ösz- szes adat (egyebek közt az úgynevezett fel nem osztott költségek) birtokában lehetséges. Mindenesetre a növekvő nyereség nem rossz jel. De mielőtt ennek részleteit — átlagtól eltérő mutatókat — taglalnánk, az alaphiányról szólva érdemes számításba venni a tavalyi adatokat. A Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatósága vizsgálatai szerint az 1979-es évet összesen 47 gazdálkodó szervezet zárta részesedési alaphiánnyal és 24 vállalat vagy szövetkezet fejlesztési alap nélkül tudta maga mögött az esztendőt. Ami az előbbit illeti, az alaphiány több mint kétharmada a mezőgazdaságban mutatkozott. Ugyanakkor a fejlesztési alaphiány döntő része minisztériumi — főként ipari nagyvállalati — szervezetre volt jellemző. A vizsgálatok az alaphiányos gazdálkodás okait kutatva kiderítették, hogy ez csak ritkán tudható be egy konkrét oknak. SOK HELYÜTT A TÚLZOTTAN MAGAS készletek, a késedelmes szállítás miatt fizetett kötbér, bírság fogyasztotta el az alapokat. Másutt a lehetőségek felett fejlesztették a béreket. Ez ellentétben a tavalyival, az idei esztendőre már nem mondható el: az év eleji béremelésnél általában óvatosak voltak a vállalatok. A fejlesztési alaphiányt 1979-ben sok helyütt az okozta, hogy a gazdálkodó szervezetek évekkel ezelőtt lehetőségeiket meghaladó beruházásokba kezdtek. Ugyanakkor általában a tervezettnél jobban nőttek — részben a kivitelezések elhúzódása miatt is — a beruházási költségek. A tavaly „alaptalanul” maradt vállalatokról azt is megállapítják, hogy nagy részük külső segítséggel próbál úrrá lenni helyzetén. Az idei év első kilenc hónapjában tapasztalt, a tervezettet meghaladó nyereségnövekedéssel a vállalatok lényegében a tavalyi nyereségösszeget produkálták. Másképpen ez azt is jelenti, hogy ha nem is a borúlátók szerinti mértékben, de változatlanul számítani lehet alaphiányos vállalatokra. Egyébként a nyereség az iparban a népgazdasági átlagnál nagyobb mértékben, mintegy 20—30 százalékkal nőtt a tavalyi, átárazott nyereséghez képest. A szakértők szerint legalább hatszáz olyan vállalat lesz, amelynek nyeresége 50—100 százalékkal több lesz a tavalyi, átszámított eredménynél. Ök azok, akik magasan ugorják át a lécet. AZOK VISZONT, AKIK LEVERIK (alaphiányosak), a korábbinál sokkal kevésbé számíthatnak külső segítségre. A veszteség fedezésére egyebek közt a tartalékalapokat és az állóeszközök értékcsökkenési leírását is fel kell használniuk. Magyarán ez azt jelenti, hogy aligha lesz lehetőség a gazdaságtalan tevékenység megújítására. M. P. Álmaválogatók Napkoron A napkori Kossuth Tsz hűtőtárolójában astar- kingalmát válogatják, csomagolják exportra az asszonyok. (Elek Emil felv.) MÖSZAKVÁLTÁSON NYÍRBÁTORBAN Rá kell hajtani Kint éppen havas eső esik és bent a műhelyben kezdődik a munka. Váltok néhány szót az éppen utamba kerülő normatechnológussal. Sportügyben járt lent. Van néhány fiatal, aki a városi sportkörben ügyködik. „Na és a teljesítmény, a norma?” — A műhelyátlag 110 százalék. — Akkor nem túl feszes. Kell azért dolgozni?” Megállók itt is ott is, amíg a művezetőhöz eljutok. A fúrógépnél azt mondja a férfi: „Hát persze, hogy unalmas, mindig csak fúrni, de azért nem rossz a meló.” A fiatal esztergályos ügyeskedik. Kapcsol, kikapcsol, még igazít az előtoláson, aztán egy darab ronggyal törölgeti a gépet. — „Mi készül? — Futóműtengely. — Sürgős? — Rá kell hajtani.” „Akkor főhet a fejem...' ii Még nem indult be teljesen a verkli a Mezőgép nyírbátori gyárában. Hordják a targoncák a gépek mellé a nyers, rozsdás anyagokat és itt-ott még beszélgetnek. A művezető Visky Endre utasításokat ad, közben magol. Pirított és nagy szemű szabolcsi a napraforgó. Az egyik kisgépnél dolgozó asszonyka hozta be magával. Nem tilos. — Valóban nagy a hajtás? — kérdem. — Nem az a baj. Az a baj, ha lerobban egy gép, megbetegszik egy ember, akkor már főhet a fejem. Példa is van. Két téemkás nyakig van a másolóesztergában: javítják. A központtól jöttek. A művezető már másról beszél. —Nincs elég szakmunkás. Főleg jó szakmunkás. Legutóbb hatan kapták meg a szakmunkás-bizonyítványt, de csak egy van közöttük, aki... — Az előbb azt mondta — szakítom félbe a mondatát — ha lebetegedik valaki, főhet a feje. Miért? — Mert tegnap is ez történt. Az éjszakás marós helyett csak az üzenet jött be, beteg. Szerencsére a délutá- nos Szabó Berti vállalta, hogy bent marad éjszakára is. — Ki az? A művezető nyúlánk, fekete, komoly tekintetű férfire mutat. Éppen munkadarabot, egy jókora öntvényt fog fel a gépre. — Nem fáradt? — kérdezem. — Nem, miért lennék? — Mert, hogy bent volt egész éjjel. — Megszoktam. Nem először fordult elő. — Miért vállalta? Muszáj volt? — Nem volt muszáj, de azt sérti mondhatom, hogy M ár csak ez hiányzott! Harmadszor mondta Érának, hogy köszöni szépen, most nem kíván semmit vacsorára, és tessék! Az egész asszony csupa sértődés volt, ahogy kisietett a konyhába. Jó hangosan szedte le az asztalt. Bolond nap volt ez a mai, annyi szent. Már reggel rosz- szul kezdődött: neki nem jutott kávé, mert a Bajonainak vendégei érkeztek — a nyári üdülésen szedte fel őket, s természetesen meginvitálta valamennyit őszi almabeszerzésre. Később meg azt vette észre, hogy a műteremben a takarítónő nagy igyekezetében mindent összekavart, pedig már megmondta neki ezerszer, hogy még csak véletlenül se akarjon rendet tenni az ő szegletében, itt a kétszárnyú ablak mellett. Az igazi bajt viszont Kir- ták okozta. Nemrég érkezett hozzájuk ez a fiatal mérnök, jóformán semmit sem tudtak róla, csak annyit, hogy nagyon is prózai okok hajtották a nagyvárosból vidékre. Ott ugyanis még csak kilátásban sem volt a lakás, ami itt frissen tapétázva várt reá. Az első két hónapban még csak a talajt próbálgatta a talpa alatt. Azután — a többiek csodálkozására — vadonatúj munkaeszközöket vásároltatott magának a gondnokkal. Bolond nap Akkortájt azt suttogták róla, hogy a főnök valami kebelbelije mégiscsak megeresztett egy telefont a fiatal mérnök érdekében, s ez a valaki nem akárki a megyénél. Neki mindez fel sem tűnt, nem első és nem utolsó eset. Hanem az utóbbi időben történt néhány dolog, ami nem hagyta nyugodni. Mert ez a Kirták mind gyakrabban formált véleményt, leginkább az itt folyó munkáról, ami szerinte nem éppen korszerűen szervezett. Nagy gesztusokkal magyarázta alkalmi hallgatóságának, hogy túlságosan konzervatív tervek készülnek az irodán, nem ártana szétnézni másutt, hogyan rajzolják át teljesen egy-egy város képét. Uj anyagok, másfajta megoldások, merészebb ívek! Ez kellene — — mondta — nem pedig ez a sok rutinból, puszta megszokásból készülő indigómunka. Ez már több volt a soknál, de a java csak ma reggel következett. Kirták kerek-perec kijelentette, hogy alapjában véve hibás az új lakónegyed telepítése, mert avult felméréseken alapszik, s nyilvánvaló jövőbeni szükségletekre sincs tekintettel. Kétségtelen: ez már neki szólt, hiszen ennek a munkának ő volt az eszmei irányítója. Előbb megpróbált érvelni a terep sajátos viszonyaival, a város építési hagyományaival. Azután felhozta: nem szabad számításon kívül hagyni a pénzügyi és a technikai lehetőségeket, a takarékossági elvárásokat, a tömegépítési lehetőségeket. Kirták erre is csak legyintett, s mint valami ítélet, úgy zúdult rá a kijelentés: Mi mindig kiválóan meg tudjuk magyarázni a butaságainkat. Felszökött a vér az agyában. Évek óta először emelte fel a szavát, s kikérte magának ezt a pimasz, beképzelt hangot... Egész délután szokatlan csend volt a műteremben, mindenki a munkája fölé hajolt. Furcsa volt az egész: nagyon egyedül érezte magát, pedig ő mások érdekében is szólt, amikor rendre intette ezt a kis nyikhaj emberkét, aki feje tetejére akarja állítani a közülettervező iroda életét. Era köszönés nélkül ment a hálószobába s ő ott maradt önmagával. Hétfő lévén, a tévé is üres volt, levett egy könyvet a polcról, de bele sem nézett. Folyton Kirták arca vibrált előtte, rajta egy kis kaján mosollyal. Már kevésbé haragudott rá, mint délelőtt, utóvégre is kicsoda ez a Kirták? Egy kis világ- megváltó, álmodozó, fantaszta. Igen, pontosan ez illik rá: álmodozó. Valójában tehát ma ő, amikor kiosztotta ezt a fiatalembert, megfosztotta őt az álmától is. Persze, így történt, ezért lehetett a síri csend, s ezért nem tud most nyugodni ő sem. Hogy is volt annak idején? „Nem ismerünk lehetetlent.”... Micsoda idők voltak azok a háború után! Mit tudnak róla ezek a mostaniak? Semmit. Csak álmodozik mind, a felhőkben jár. Hogyan? Igen, igen, mi is ... akkor, de az egészen más volt, annak értelme volt akkor, meg el is várták tőlünk! K irták persze másmilyen. ö fejjel akar a falnak rohanni, ettől pedig meg kell védeni, hiszen még lehet belőle használható szakember. Reggel majd le kellene ülni vele mégis egy kicsit. Esetleg holnapután, nehogy félreértse a nagy sietséget. Igen, legkésőbb holnapután. A. S. nem vállalom. Különben is becsületből tettem, benne van a szocialistabrigád-vállalás- ban, hogy a tervet teljesítjük. Ezeken a dolgokon mi nem akadunk fenn, ha én lennék beteg, más is a helyemre állna. Látom a művezetőn, tetszik néki a válasz. Szép, kerek. Vallatom. Sok a túlóra? Mondja: „Most 150—160 óra”. — Sok ez, vagy kevés? — „Ahhoz képest, hogy év vége van, nem sok”. Még elmondom, amit hallottam: „Mátészalkán, ahol a pótkocsikat készre szerelik, több alkatrészre lenne szükségük.” — Elhiszem. És ha nem marad bent tegnap a Berti, meg nem maradnak bent zokszó nélkül a többiek?. „Azt mondták, tanuljam meg... ii Elhívták Visky Endrét. A hetedik szomszédban mutogat, magyaráz valamit. Körülöttem egyre erőteljesebb a zúgás, látom vibrál a fény, érzem, remeg a padozat, minden gép dolgozik. Megállók egy asszony háta mögött. Revolveresztergának saccolom az apró masinát, amelyen colos csőből perselyek készülnek. — Szakmunkás? — kérdezem. — Nem vagyok az, betanított munkás vagyok — válaszol Tornai Gézáné úgy, hogy közben nem állítja le a gépet. — Mióta csinálja? — öt éve? Vagy nem is tudom. Kilenc éve vagyok a gyáregységben, dolgoztam az edzőműhelyben is és akkor azt mondták, tanuljam meg ezt. — Nem volt nehéz í betanulás? — Nem, dehogy. Nagy türelemmel voltak velem, még azt is elnézték, hogy a busz nem úgy közlekedett, a ogy az műszakhoz jó legyen. A Nyírbogátról bejáró asz- szony őszinte szívvel tárulkozott. Mondta, a gyerekek már szárnyukra keltek, egyedül él, és hát neki a nyírbátori Mezőgép forgácsolóüzeme most pótol mindent. — Tessék elhinni, olyan szívesen jövök ide be. Tisztelnek, becsülnek. Igaz, sok itt a férfiember, és csak hárman vagyunk nők, de soha egy rossz szó, egy kétértelmű hang nem ér bennünket. Számolom az apró perselyeket, már a tizediket szúrja le a kés. Szapora munka. Figyelem a többieket is, mert újra végigmegyek a műhelyen. Már halmozódnak a megmunkált tengelyek, tengelyvégek, kerékagyak. Seres Ernő Nyugatról jött a megrendelő a „Nyírségbe" Kis szériák nagy sikere Néhány napja egy tőkés cég képviselője járt a Nyírség Ruházati Szövetkezetben. Megállapodást, üzletet is kötött, amelyről Ágházi Gyula, elnök tájékoztat: — A látogatónk vállalatát először mi - kerestük meg Nyugat-Berlinben. Az ott kiállított ruhamodelleket látva, azonnal éreztük: azokat képesek vagyunk jó minőségben gyártani. Ügy látszott, vendéglátóink már hallottak rólunk, mert nem sokat kérdezősködtek, de kikötötték; mielőtt konkrét dolgokról egyezkednénk, szeretnék üzemünket, vagyis a ruhagyártás feltételeit, körülményeit megtekinteni. Jött a szakemberük — méghozá hamarosan. Tetszett neki az üzem, amelynek bizonyítéka: még most, decemberben 1700 szoknyát, s blúzt igényelt, januártól pedig havonta kétezret kér. Azt is közölte: ha kölcsönösen elégedettek lesznek egymással, akkor az utóbb említett mennyiség meg is duplázódhat. A szövetkezet neve, munkája valóban nem ismeretlen a tőkés üzleti körökben. Kapacitása: nagy részét — mintegy 70 százalékát — fordítja a nyugatnémet megrendelések kielégítésére, de emellett bőven gyárt például a svédek, hollandok és osztrákok igényelte cikkeket is. A szövetkezetnek eddig igen gyorsan, rugalmasan sikerült a termékszerkezetét megváltoztatni, sőt mi több, ezt létfontosságú kérdésként kezeli. Az idén 230 féle ruhát varrt bérmunkában, ami egyben arra utal: a partnereik mindig újat, de kis szériában, csekély mennyiségben igényelnek egy-egy termékből. A Nyírség Ruházati Szövetkezet 1980-ra 7 millió forint nyereség elérését tervezte, s az várhatóan 13 millió lesz. Ebben nagy a szerepe a körülbelül egy éve bevezetett új munkaszervezési módszernek. A szövetkezet munkaellátottsága a jövőben is biztosított. Például a kemecsei részleg kapacitása 1981-re már teljesen lekötött; 33 ezer ruhát készít Svédországnak, 70 ezret pedig Ausztriának. Előreláthatóan elegendő munkája lesz a Tiszavasvá- riban, valamint a Nyíregyházán működő üzemegységnek is. (cselényi) Vállalatok „alaptalanul"
