Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-19 / 271. szám
Ibróny ünnepe Fennállásának hétszázadik, a tanácsok megalakulásának harmincadik évfordulóját ünnepelte tegnap, kedden a rétközi nagyközség, Ibrány. Ez alkalomból ünnepi tanácsülést hívtak egybe. Az eseményre szülőfalujába érkezett dr. Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője; részt vett az ünnepségen dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, valamint ott voltak a megye, a nyíregyházi járás és a község párt- tanácsi és tömegszervezeti képviselői. Hazalátogatott ez alkalomra Kovács István, a Népszabadság főmunkatársa is. Miután a tanácsülés résztvevői elénekelték a Himnuszt, Berencsi Béla, a nagyközségi tanacs elnöke mondott ünnepi megemlékezést. Visszatekintett az elmúlt századokra, melyek során az ibrányiak mindig ott küzdöttek a nemes nemzeti célokért harcolók első soraiban. Thököly, Rákóczi küzdelmeiben éppúgy, mint 1848-ban helytállA harminc esztendővel ezelőtt alakult tanács már igazi népképviselet volt, mozgatóerőt jelentett az új, nagy célok megvalósításáért. Meggyőző számokkal igazolta ezt követően a tanácselnök, hogy a hét évvel ezelőtt nagyközséggé nyilvánított település mit ért el. Iskolák, közintézmények, üzletek épültek, döntően változott a lakosság tudata, igénye. Megjelent a közművek sora is a községben, és öt év alatt 15 milliós társadalmi munka jelezte a lakosság áldozatvállalását. Az elődök korától így ível a história a mába — mondotta —, alapját képezve egy még szebb, boldogabb jövőnek. Ezt követően dr. Németh Péter, a megyei múzeumok igazgatója adott történelmi visszapillantást Ibrány múltjába. Meggyőzően bizonyította, hogy ezen a tájon magyarok, kunok, törökök-bolgárok, szlávok fértek meg békében, s formálódtak eggyé. A tanácsülésen ezután dr. Berecz János kért szót. A kettős jubileumi ünnepség elnöksége és a tanácstagok egy csoportja. (Elek Emil felvétele) gyökerei, csak erre alapozva bontakozhat ki a nagyobb haza — a megye —, majd az egész ország iránti szeretet. Mint mondta: amit Ibrány- ban megtanult, az a munka iránti tisztelet, a munka becsülete, a ragaszkodás a szülőfaluhoz. Ma minden itt élő büszke lehet arra, hogy ibrá- nyi, arra, hogy szabolcsi, s arra is, hogy magyar. Emlékeztetett arra: az elmúlt 700 esztendő munkája példa lehet, s egyben alap is, melyre épül a jelen és a jövő. A tanács elnöke ezután átadta a Minisztertanács okleveleit azoknak, akik 30 éve dolgoznak a tanácsi munka sikeréért. Elismerést kapott: Biri Miklós, Zagyi Józsefné, Márkus László. A megyei tanács elnökének a kiváló társadalmi munka megbecsüléséért adott kitüntetését kapta: Biró Lenke, Kiss István, Oláh Ferenc. A tanácsülés a második napirendként tárgyalt tanácsi szervezési kérdés megvitatásával ért véget. Kettős jubileum a rétközi nagyközségben A KSH elnöke Szabolcsban Kedden Nyíregyházára látogatott Nyitrai Ferenc- né dr. államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Délelőtt a termelési szerkezet korszerűsítéséről, a hatékonyság növelésének eszközeiről tartott előadást a KPVDSZ művelődési házában az intézményi, vállalati közgazdászoknak, vezetőknek. A közgazdasági társaság, a TIT és az SZVT rendezésében megtartott előadás része annak a sorozatnak, amely a VI. ötéves terv előkészítésével foglalkozik. A megyei pártbizottságon Ekler György titkárral folytatott eszmecserét Nyitrai Ferencné dr., aki azután a statisztikai hivatal megyei igazgatóságára látogatott, ahol a vezető munkatársakkal a soron következő feladatokról tanácskozott. Az itt folyó munkát Szilágyi Imre megyei igazgató mutatta be. Gyenes András Bécsbe utazott II gyermekvédelem összefogást igényel Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A megyei tanács végrehajtó bizottsága keddi ülésén többek között megtárgyalta a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet tevékenységét. A végrehajtó bizottság az intézet munkáját fokozatosan javulónak, eredményesnek ismerte el. Egységesebb lett a vezetés, szervezettebbé, céltudatosabbá vált tevékenysége. Javult az átmeneti otthonban folyó pedagógiai munka színvonala, a vizsgálati csoport tevékenysége. Szép eredményeket értek el a nevelőszülői hálózat fejlesztése terén. Javult a munkába álló fiatalok utógondozása, társadalomba való beilleszkedése, a bűnelkövető fiatalokkal való törődés, helytelen életvitelük megváltoztatásának segítése. A végrehajtó bizottság hangsúlyozta: a jelentős eredmények mellett több területen tovább kell javítani a munkát. Fejleszteni szükséges az intézmény belső szervezettségét, munkafegyelmét, rendjét. A megelőzés érdekében hatékonyabbá kell tenni a helyi tanácsokkal, intézményekkel a kapcsolatot. Jó lenne elérni, hogy a fiataloknak munkát adó üzemben egy-egy megfelelő szintű vezető személyesen felelős legyen a beilleszkedésért. A veszélyeztetett helyzetű gyermekek szüleivel az üzemek, a munkahelyek többet törődjenek, különösen ha a helytelen életmódjukról a helyi tanácsok, vagy az iskolák információt adnak az üzem vezetőinek, társadalmi szerveinek. A gyermek védelme a társadalmi összefogást nem nélkülözheti. Ezt az összehangolt tevékenységet szervezni, irányítani, az üggyel hivatásszerűen foglalkozóknak kell. Javítani szükséges a pedagógiai munka színvonalát minden területen. Az állami gondozott fiatalok tanulmányi előmenetelével, pályaválasztásuk alapos előkészítésével, a középiskolából való lemorzsolódásuk csökkentésével, a társadalomba történő eredményesebb beilleszkedésükkel kiemelten szükséges foglalkozni.' A végrehajtó bizottság megtárgyalta a megyében folyó szabálysértési ügyintézés helyzetét és meghatározta a további feladatokat. A felelősségre vonás differenciáltabbá vált —• állapították meg — összeségükben megfelel a törvényben és a jog- alkalmazás politikai elveiben meghatározott büntetéskiszabási szempontoknak. A feladatok között kiemelten határozta meg a végrehajtó bizottság a köztisztasággal és környezetvédelemmel kapcsolatos szabálysértések felderítő és helyszíni bírságoló munka színvonalának javítását. A továbbiakban személyi és egyéb ügyekkel foglalkozott a végrehajtó bizottság. Az elkövetkező hetekben, hónapokban megint gyakran szóba kerül majd a legkülönfélébb fórumokon a pályaválasztás, pályairányítás. Foglalkoznak vele elsősorban az érintettek: a tanulmányaikat befejező nyolcadikosok, illetve az érettségizők, s természetesen a családok, továbbá a pedagógusok, pályaválasztási szakemberek. Napjainkban azonban már korántsem csak a családok magánügye a pályaválasztás, hanem fontos társadalmi ügy — a munkaerő-gazdálkodás kereslet-kínálat alakulását, összhangját, illetve ellentmondásait tekintve. A megyei pályaválasztási tanácsadó intézet több rendező szerv közreműködésével a megszokott, színvonalas programot állította össze. Kiállítások, nyílt napok, értekezletek, ankétok, szakköri foglalkozások üzemlátogatások lesznek megyeszerte. Szakmákat, szakmacsoportak, de készek voltak arra is, hogy a földesúri önkénnyel szembeszánjanak. A Tanács- köztársaság idején itt osztottak először földet. A reménytelen időkben sokan vándoroltak ki innen is, jobb jövőt remélve. Csak a felszabadulást követő években indulhatott meg az a folyamat, amely a mai gazdag nagyközség megteremtését eredményezte. tokát, illetve az iskolai oktatást szemléltető kiállítások nyílnak november közepétől december közepéig Nyíregyházán, Tiszavasváriban, Nyírbátorban, Záhonyban, Fehér- gyarmaton, Kisvárdán és Baktalórántházán. A kiállítások idején a középfokú oktatási intézmények lehetőséget teremtenek, hogy az érdeklődők közelről is megismerkedhessenek az iskolával és a tanműhelyekkel. Több középiskolában tartanak nyílt napokat — Nyíregyházán, Mátészalkán, Ibrányban, Kisvárdán és Fehérgyarmaton. Helyszíni pályaválasztási tanácsadásra várják a végzős tanulókat és szüleiket Nyíregyházán, Tiszavasváriban, Mátészalkán, Nyírbátorban, Kisvárdán, Fehérgyarmaton és Vásárosnaményban. Érdekesnek ígérkeznek a különféle ankétok az általános, a középiskola pályaválasztási felelősök, az üzemi pályaválasztási megbízottak részvételével. Idén először Elöljáróban tolmácsolta a párt Központi Bizottságának, a megyei és járási pártbizottság köszöntését és üdvözletét, majd személyes hangú - beszédben méltatta az évfordulókat, a kettős jubileumot. Hangsúlyozta: a hazaszeretet gyökere abban rejlik, hogy valaki szereti-e azt a helyet, ahol született, ahol felnőtt. Itt vannak ugyanis a kötődés rendeznek olyan megyei an- kétot, amelyre valamennyi általános iskola szülői munkaközösségének vezetőjét meghívták. Közelebb menni az üzemekhez — ez az egyik legfontosabb célja az idei rendezvénysorozatnak. Ezért tárulnak szélesebbre a nagyüzemek kapui. A leendő munkahellyel ismerkedhetnek a szakmát választók, tanulmányozhatják az üzem életét, az üzemekben működő pályaválasztási szakkörök munkáját. összesen húsz kisfilmet vetítenek kísérőfilmként megyénk mozijaiban a pályaválasztási hetek idején — valamennyi hasznos segítséget ad a tanácstalanoknak. Akik pedig döntöttek, azok az egyes szakmák részterületeit is megfigyelhetik a filmen. A pályaválasztási tanácsadó intézetben folyamatosan tartanak pszichológiai, orvosi és pedagógiai vizsgálatokat, az intézet fogadónapja pénteken van 8-tól 15 óráig. Etióp mezőgazdasági küldöttség megyénkben Négy termelőszövetkezetet látogat meg az a tíztagú etióp mezőgazdasági delegáció, mely Arragaw Fettne közgazdász vezetésével hétfő óta tartózkodik megyénkben. A vendégeket november 17-én délután fogadta dr. Tisza László, a megyei tanács elnökhelyettese. Kedden, november 18- án a küldöttség a Teszöv nyíregyházi székházában társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekről hallgatott meg tájékoztatót. Az etióp mezőgazdasági szakemberek látogatásának célja, hogy megismerkedjenek a termelőszövetkezetek szervezési tapasztalataival, a gazdaságok felépítésével, ágazataival, valamint termelési eredményeivel. Ennek érdekében a vendégek — akik több hete tartózkodnak hazánkban — ellátogatnak a nyírbogáti Rákóczi, a gávavencsellői Szabadság, a tímári Béke és a nyírtas- si Dózsa mezőgazdasági termelőszövetkezetekbe, ahol a gazdaságok helyi viszonyairól, sajátosságairól, gazdálkodásukról tájékozódnak. Szakmai bemutatók is segítik az etióp szakembereket mező- gazdaságunk teljesebb megismerésében. A küldöttség a hét végéig tartózkodik megyénkben. Üzemlátogatások, ankétok, tanácsadás Kezdődnek a pályaválasztási hetek || Keletnbgyarország XXXVII. évfolyam, 271. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1980. november 19., szerda Zárt ülés Madridban Vita a helsinki ajánlások teljesítéséről A madridi európai biztonsági és együttműködési találkozó kedden délelőtt zári teljes ülésen folytatta az általános vitát a helsinki záróokmány ajánlásainak teljesítéséről. Délután a találkozó nyilvános ülésén hallgatta meg az ENSZ európai gazdasági bizottsága és az UNESCO európai tevékenységéről szóló jelentését. Országos ügyészi értekezlet Budapesten Kedden országos ügyészi értekezletet tartottak, amelyen megtárgyalták az MSZMP XII. kongresszusának határozataiból az ügyészi szervezetre háruló legfontosabb feladatokat. Az értekezleten dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész részletesen meghatározta az ügyészi szervezet számára a tennivalókat. Az értekezleten felszólalt dr. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Bevezetőben kiemelte: az ügyészi szervezet az elmúlt években eredményes munkát végzett. Jelentősen hozzájárult az ország előtt álló feladatok sikeres végrehajtásához. Ezért az MSZMP Központi Bizottsága köszönetét és elismerését fejezte ki. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő öt évre kitűzött ügyészi feladatok helyesek, maradéktalanul összhangban állnak az MSZMP XII. kongresszusának határozataival. Éppen ezért az ügyészi munka fő iránya nem igényel változtatást, mivel az ügyészség eddig is a párt politikájának szellemében, a jogpolitikai határozatban foglaltaknak megfelelően tevékenykedett. Gyenes András, az ország- gyűlés külügyi bizottságánál elnöke, az MSZMP KB titkára Heinz Fischernek, az Osztrák Szocialista Párt parlamenti csoportja vezetőjénél meghívására kedden Bécsbe érkezett. Kíséretében van Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője.