Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-22 / 248. szám
A KELET-MAGYARORSZÁG 1980. október 22. Kommentár Varsóban Madridért A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága a lengyel fővárosban ülésezett A tanácskozás célja az volt, hogy a résztvevők áttekintsék — a kiadott hivatalos közlemény fogalmazása szerint — a madridi találkozó előkészítésével, valamint az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívásával kapcsolatos kérdéseket. Vessünk egy pillantást arra, milyen időpontban ült össze ez a varsói tanácskozás, milyen célokat szolgált és milyen kilátások vannak az ott körvonalazott célok elérésére. Az időpont legfőbb jellemzője: mindenekelőtt az amerikai kormányzat sorozatos hidegháborús lépései nyomán megtorpant a Helsinkiben tetőzött, biztató enyhülési folyamat. A VSZ-tagállamok külügyminiszterei aligha csak az európai szocialista országok véleményét fogalmazták meg, amikor a hivatalos közleményben kijelentették: aggodalommal tölti el őket „az imperialista erőpolitika további aktivizálódása”. A figyelmeztetés mögött — sajnos — számos közismert és veszélyes tény sorakozik. Washington állandóan új és új fegyvereket dob a nemzetközi katonai mérleg serpenyőjébe, igy igyekezvén azt kibillenteni az egyedül elfogadható és a világbéke alapját képező egyensúlyi helyzetéből. Az Egyesült Államok elnöke ünnepélyesen aláírta Bécsben a kérdések kérdésének számító SALT—II egyezményt, majd a törvényhozás — az adminisztráció hallgatólagos együttműködésével — egyszerűen elszabotálta e kulcsegyezmény ratifikálását. Az Egyesült Államok Egyiptomtól kezdve Szomálián, Ománon és Kenyán át egészen az indiai-óceáni Diego Garcia bázisszigetig — új szövi etellenes támaszpontrendszert hozott létre és nem múlik el nap hideg-, sőt néha melegháborús fenyegetés nélkül. Ilyen időpontban, ilyen körülmények között került tehát sor a VSZ-külügyminisz- terek varsói találkozására, hogy megszabja a feladatokat a madridi konferencia előtt. Melvek a legfontosabb feladatok? Azoknak az erőknek az ösz- szefogása, amelyek megértik, hogy az enyhülésnek nincs ésszerű alternatívája; koncentrált erőfeszítéseket tenni a fegyverkezési verseny megszüntetésére, az enyhülés katonai vonatkozásainak kiterjesztésére; tudatosítani, hogy a tárgyalások valamennyi fegyverfai tára kiterjedhetnek: minden érdekelttel megértetni, hogy semmiféle, a feszültség növelését szolgáló lépést nem szabad tenni; a küszöbön álló madridi találkozón döntést kellene hozni egy európai leszerelési konferencia összehívásáról; elérni, hogy nyugaton is komolyan fontolóra vegyék a VSZ-or- szágok enyhülési javaslatait; sokoldalú lépéseket tenni a tudományos-műszaki, a környezetvédelmi, a kulturális és minden egyéb együttműködés erősítéséért. A célok megvalósítása nem ígérkezik könnyűnek — de reménytelennek sem. Azok az erők, amelyeknek aknamunkája a jelenlegi nehézségekhez vezetett, a jövőben sem lesznek tétlenek. Ám azok — a jelek szerint növekvő — erők sem, amelyek ilyen vagy olyan formában szembefordulnak a washingtoni diktátumpolitikával és hajlanak a higgadt, józan szóra. H. E. flczél György Prágába utazott Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden Matej Lu- cannak, a csehszlovák szövetségi kormány elnökhelyettesének meghívására kedden hivatalos, baráti látogatásra Prágába utazott. Búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Václav Moravec, Csehszlovákia budapesti nagykövete. Az ENSZ-közgyűlés 1. számú politikai bizottságában hétfőn felszólalt Rácz Pál nagykövet, a Magyar Nép- köztársaság állandó ENSZ- képviselője is. A bizottság „A háborús veszély csökkentésére irányuló egyes intézkedések” című szovjet határozat- tervezetet tárgyalja. Rácz Pál megállapította, hogy az enyhülés folyamata kedvező hatással volt a világ valamennyi körzetére, hozzájárult az államok közötti kapcsolatok elmélyüléséhez és elősegítette a társadalmi haladást. A nemzetközi imperializmus és a fegyverkezésből hasznot húzó körök azonban megriadtak az ennek nyomán a világban megindult pozitív változásoktól és az enyhülés megállítása végett a fegyverkezési hajsza, új hullámát indították el. A feszültség növelésében az Egyesült Államoké a főszerep — folytatta Rácz Pál. — Ha ezt a folyamatot nem sikerül megállítani, az fegyveres konfliktusba torkolló helyzetekhez is vezethet és egy újabb világháború szélére sodorhatja az emberiséget. Magyarország ENSZ-kép- viselője kijelentette, hogy a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa a kialakult katonai erőegyensúly fenntartásáért száll síkra. Tanácskozik a berlini tudományos konferencia Berlinben ülésezik a nemzetközi tudományos konferencia. Képünkön: Borisz Ponomarjov, az SZKP küldöttségének vezetője beszél. (Kelet-Magyarország telefotó) Leonyid Brezsnyev beszéde a szovjet népgazdaságról 43. „Mama! Nagyon félek, sokára jössz haza? Siess! Várlak!” De a készülék most sem válaszol, a kisfiú sírva fakad. Egy másik képen diákos fiatalember, zavartan sétál a Feltalálók Kertjében, kezében hordozható televízió, azt kapcsolgatja, láthatóan vár valakit. Majd egy sugárzóan szép szőke nő jelenik meg, a fiatalember rámosolyog. „Nézd, mit csináltam... Itt vagy a készülékben... látod? Valóban, a szép szőke nő ott mosolyog, csodálkozik a képernyőn. „És hol a kamera?” „Egészen kicsike, alig lehet látni... ott van a képernyő mellett... de van egy kamera a karórámon is ... ugye szép?” „Igen. Csakhogy ez engem nem érdekel... Ne találkozzunk többé...” A fiatalember földhöz vágja a televíziót és a karóráját. „Rendben”. A következő képeken, a már ismert jelenetek: Jones az irodájában, ahogy fütyö- részik, ahogy Charlie-val, Dan-nel, Foxmannal beszélget. Jones az ágyban Lilian - nal. Ez a jelenet egy kicsit más mint az előző, reális képsorok: az ágyban ugyan Lilian szeretkezik Jones-szal, de néha egy képernyőn feltűnik a kamaszkori szőke nő is, immár nem utcai ruhában, hanem kibomlott mellekkel, kinyújtott combokkal fölgerjedt állapotában. Az ismeretlen férfi, akinek háta, tarkója folyamatosan fénnyel megvilágított, egy kis asztalnál gombokat nyomogat. Váratlanul, a komputer távolabbi részén, a „szív” közelében egyszerre kezd feltűnő, lüktető fénnyel világítani. a piros és a zöld jelző lámpa. A vetítővásznon látható kép összetörik, helyette a Fekete Gént tartalmazó páncélszekrény látható kinyitott állapotában, üresen. Majd Mária, amint magához ölelve a táskáját, körbefordg és azt sóhajtja: „Ó, kisfiam, édes kisfiam ...” Az ismeretlen férfi a szív közelében megnyom egy gombot, egy másik vetítő- vásznon delfineket láthatunk, közöttük úszkál Foxman is. Az ismeretlen férfi egy mikrofonba a következő szöveget mondja: „A Génbankot kirabolták. A Fekete Gén eltűnt. A Fekete Gén eltűnt. Riadóztassak?” Foxman kiúszik a medence szélére, egy mikrofont akaszt le a medence oldaláról, abba beszél: „Egyelőre nem szükséges. Figyelje Jones agyképét”. — „De a képeket a komputer adagolja! Nem ad más képet, csak az üres páncélszekrényt.” „Akkor maradjon nyugton. Várjon. A madárkák úgysem tűnhetnek el.” Az ismeretlen férfi idegesen masíroz a komputer belsejében. A fény folyamatosan követi, a hátára tapad. Mária és József a repülőtéri forgatagban. Egymásba karolnak, a bőröndjeiket már leadták, egy önjáró hordártargonca már viszi is a repülőgép felé. — Sikerült. Azt hiszem, sikerült — mondja idegesen Mária. — Benned van már a kapszula? — Még nem. Majd a repülőgépen. Most olyan ideges vagyok. Félek, hogy Foxman mégiscsak bemegy a Génbankba, és észreveszi a lopást. — Ez nem lopás! — Mindegy, hogyan nevezzük ... Te nem félsz? Józsefből teljesen újszerű, mondhatni: férfias hangok törnek elő: — Nem! Nem félek! — És szeretsz még? — Igen... — József hangja egészen visszalágyul, elér- zékenyülve ismétli meg: — Igen. ★ Lilian és Dán Jones lakása, irodája előtt találkoznak ösz- sze. — Hát maga... — kérdezi Dán. — Hát te? — kérdez visz- sza Lilian. Ö hamarabb kapcsol. — Csak ide... Ebbe a villácskába ... — Én is. — Mehetünk együtt... — Nekem tilos bárkit idehoznom. Még nekem is csak hívásra szabad. — És most... szabad? _ — Ezt Lilian egészen keményen, határozottan kérdezi. — Most... a helyzet olyan, hogy... te is itt dolgozol? — Ahogy vesszük ... Fé- lig-meddig... — Ügy nem lehet! Vagy egészen, vagy sehogy. . — Ezt Jonestől tanultad? — Igen. Honnan ismered? — A szeretője vagyok ... bocsánat. Lilian jókedvően pukked- lizik, majd megkérdezi: i (Folytatjuk) ros kapcsolatiban áll a népjó- lét emelésével. A párt-, az állami és a gazdasági szerveknek, s természetesen a szakszervezeteknek olyan munkastílust kell kialakítaniuk, amelynek lényege a figyelmes gondoskodás az emberről. Minden vezető munkájában is előtérbe kell ennek kerülnie. „A mi szovjet életformánkban nem lehet helye a bürokratizmusnak, az érzéketlenségnek, a kevélységnek” — mondotta erről az SZKP KB főtitkára. A továbbiakban Brezsnyev a gazdaság hatékonyságának, a társadalmi termelés inten- zifikálásának kérdésével foglalkozott, hangsúlyozva: a következő ötéves tervben jelentős haladást kell elérni e téren. A gazdaság hatékonysága elválaszthatatlanul ösz- szefügg a tudományos-műszaki haladással. Ezzel kapcsolatban külön szólt a gépgyártás feladatairól kiemelve: bár a szovjet gépipar sok vonatkozásban világszínvonalon áll, egyes területeken azonban még korántsem kielégítő a fejlődése, számos gép termelése elmarad az igényektől, minőségük is kívánnivalót hagy .maga után. Ez vonatkozik a mezőgazdasági gépgyártásra is. A mezőgazdasági gépgyártásban például új, nagy teljesítményű traktorokat, kombájnokat kell az új ötéves tervben gyártani. A politikai bizottság ennek megfelelően intézkedéseket tett a mezőgazdasági gépgyártás irányításának megszilárdítására, s a központi bizottság apparátusán belül külön osztályt hozott létre ebből a célból. A gépgyártás fejlesztését elősegítendő, Brezsnyev javasolta: a szovjet hadiiparban dolgozó kutatók, tudósok, tervezők egy részét bízzák meg a gépgyártás időszerű feladatainak megoldásával, vizsgálják meg, milyen segítséget adhatnak a polgári célokat szolgáló gépgyártásnak a hadiiparban dolgozó tudományos és tervező kollektívák. Nagy munka áll előttünk — folytatta Leonyid Brezsnyev. — A 80-as években be kell fejeznünk azt a munkát, amellyel népgazdaságunkat az intenzív fejlesztés sínjére helyezzük, nagymértékben emelnünk kell a munka termelékenységét és minőségét. A termelésben elért sikerek elengedhetetlen feltétele marad a gazdasági munka színvonalának emelése, a szakembereknek az aktivitás, a felelősségtudat és a kezde- ményezöképesség szellemében történő nevelése. Az SZKP KB főtitkára közölte: a közeli jövőben nyilvánosságra hozzák az SZKP KB dokumentumát az 1981— 85. évi ötéves népgazdasági és szociális terv, illetve az 1990-ig szóló fejlesztési program irányairól. A dokumentumot megvitatják a párttanácskozásokon. — Pártunk a néppel szoros egységben, a bel- és külpolitika területein fontos akcióprogrammal készül kongresszusára — hangoztatta befejezésül Leonyid Brezsnyev. — Meggyőződésem, hogy a kommunisták, az egész szovjet nép jóváhagyja ezt a programot, állhatatosan és következetesen megvalósítja azt. Ez a biztosítéka annak, hogy sikerrel oldjuk meg jelenlegi feladatainkat, továbbhaladjunk a kommunista építés útján. Az SZKP Központi Bizottsága keddi ülésén jóváhagyta a jövő évi népgazdasági és szociális tervről szóló előterjesztést; javasolta, hogy a minisztertanács terjessze a tervet és a költségvetést a legfelsőbb tanács szerdán kezdődő ülésszaka elé. Teljes mértékben jóváhagyta Leonyid Brezsnyev elemzését a szovjet népgazdaság egyes kérdéseiről. A munkásmozgalomnak és a nemzeti felszabadító mozgalomnak az imperializmus ellen, a társadalmi haladásért vívott közös harcával foglalkozó berlini nemzetközi tudományos konferencia kedden munkacsoportokban dolgozott. A tanácskozás fő témája — a konkrét témakörnek megfelelően — minden munkacsoportban a szocialista világrendszer, a tőkés országok munkásmozgalma és a nemzeti felszabadító mozgalom közös harca annak érdekében, hogy megőrizzék a béke erősítése, az enyhülés és a társadalmi haladás terén elért eredményeket — így a 70-es években kivívott sikereket —, elhárítsák a béke és a haladás ellen irányuló imperialista revanstörekvé- sek érvényesülését, s megteremtsék a további előrehaladás kedvező előfeltételeit az emberiség kulcsproblémáinak megoldásában. (Folytatás az 1. oldalról} — A népgazdaság fejlesztésében azonban természetesen nem ment minden simán — folytatta Leonyid Brezsnyev. — Sok nehézséget jelentett, hogy az elmúlt öt esztendőből csupán 1976 és 1978 volt viszonylag kedvező a mezőgazdaság számára, a többi három év nem tartozott a legkönnyebbek közé. Problémákat okozott az is, hogy sok régi, s köztük nem egy jelentős nyersanyag-lelőhely kimerült, az ipari alapanyagok termelésének legfontosabb központjai keletre és északra helyeződnek át. — A fejlődés ütemét visz- szafogó objektív okokhoz hozzájárultak a munkával kapcsolatos hiányosságok is. őszintén el kell ismernünk, még nem sikerült a modern körülmények által megszabott színvonalra emelnünk a gazdaságirányítás és a tervezés mechanizmusát, a gazdálkodási módszereket és a végrehajtás fegyelmét. Ez megnehezítette, hogy fordulatot érjünk el a hatékonyság irányában, a népgazdaságot az intenzív fejlesztés útjára vezéreljük át. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy számos mutatót tekintve nem teljesítettük a tervet, hiányosságok, szűk keresztmetszetek jelentkeznek a népgazdaságban. A jövő évi népgazdasági tervről szólva az SZKP KB főtitkára megállapította: a terv biztosítja a népgazdaság továbbfejlődését, jelentős eszközöket fordít a fűtő- anyag-energiabázis fejlesztésére, a mezőgazdaságra, a gépiparra, a közlekedésre, intézkedéseket tartalmaz a beruházások összpontosítására, sok iparágban meggyorsítja a fejlődést, mindenekelőtt azokban, amelyek közszükségleti cikkeket termelnek. Jövőre is számos intézkedéssel emelik a nép jólétét, csökkentik a népgazdaságban mutatkozó szűk keresztmetszeteket. így a terv megfelel a gazdaságpolitikai célkitűzéseknek, folytatja a pártnak a népjólét növelésiére, az anyagi termelés fejlesztésére és hatékonyságának emelésére irányuló politikája megvalósulását, biztosítja az ország védelmi képességét, tovább szélesíti az együttműködést a testvéri szocialista országokkal. Ezért javasolja a politikai bizottság, hogy a központi bizottság fogadja el a tervet és a költségvetési előirányzatot. Az SZKP KB főtitkára beszédének nagy részében a népgazdaság fontos kérdéseinek megoldásával foglalkozott, ezek között az első helyre az élelmiszerellátás növelésiét helyezte. Rámutatott, hogy az elmúlt években hatalmas eszközöket fordítottak a korszerű mezőgazdasági termelés kialakítására, a megfelelő technika biztosítására, a kemizálásra. Ezeket az eszközöket azonban még korántsem mindenütt használják fel kellő hatékonysággal Számos olyan terület és ágazat van, ahol a nagyarányú beruházások ellenére sem növekedett a termelés. Brezsnyev bejelentette: az SZKP KB Politikai Bizottsága határozatot hozott arról, hogy az új ötéves terv szerves részeként élelmiszer-termelési programot kell készíteni, s e program keretei között egységesen kell kidolgozni a mezőgazdaság, valamint az azt kiszolgáló iparágak, továbbá a felvásárlás, a tárolás, a szállítás, a feldolgozás, az élelmiszeripar és az élelmiszer-kereskedelem fejlesztésének terveit, a problémák megoldására irányuló 'intézkedéseket. Ezt a programot abból kiindulva kell kidolgozni, hogy az szerves része legyen az új, XI. ötéves tervnek. Az SZKP KB főtitkára a második nagy fontosságú feladatként a könnyűipar, a közszükségleti cikkeket gyártó iparágak termelésének fejlesztését jelölte meg. A harmadik feladatként Leonyid Brezsnyev a lakásépítésről szólt, hangsúlyozva: a XI. ötéves terv időszakában fenn kell tartani az építkezés jelenlegi ütemét, ugyanakkor javítani kell az épülő lakások minőségét. Az SZKP KB főtitkára az új ötéves terv fontos feladataként jelölte meg a munkakörülmények javítását, az egészségügy, az oktatásügy, a kulturális létesítmények fejlesztését. Hangsúlyozta: ez is a párt által kidolgozott gazdasági stratégia része, szoMagyar felszólalás az ENSZ-ben