Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-21 / 247. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. október 21. Járdaépítők F aluhelyen a sáros, vizes út kiváltképpen ősszel és tavasszal — főleg Szatmárban — megszokott kép, de ahol lehet, változtatnak rajta, kövesutat, betonjárdát építenek állami pénzből, vagy társadalmi munkában ösz- szefogással. Nyírcsaholy- ban az utóbbit választották a Bajcsy-Zsilinszky utca lakói. Makai László fiatal tanácstag nem kis büszkeséggel mutatja a már készen levő 200—250 méter betonjárdát. A kezdet a nyárra vezethető vissza — tájékoztat készségesen. — Szocialista brigádunk az iskolában dolgozott, amikor meglátogatott Papp László- né tanácselnök, s közölte, hogy van sóder és cement, csak meg kellene csinálni. A sütőipar fiatal festőjét nem hagyták nyugodni az elnöknő szavai. Házról házra járta az utca lakóit, tudta: ilyen lehetőség nem adódik mindennap. Érvelt, agitált, bizonygatott, hogy nem lesz sár, az állomásra menőknek is jobb lesz a sötét téli időben. A község életében először társadalmi munkában járdát építettek. A „Kraszna balpartiak” végezték a szintezést, a lakók pedig maguk előtt a betonkeverést. Pontosabban: először úgy határoztak, hogy mindenki a portája előtt elkészíti, de nem így történt és ennek külön örül Makai László tanácstag. A szomszédok egymást segítve végezték a munkát, s talán az idősek — akik a legjobban húzódoztak — vették ki jobban a részüket. Ä közel ötszáz méter hosszú utcában betonjárdán lehet közlekedni, ahol beépítettek mintegy 70 köbméter sódert és 120 mázsa cementet. Ilyenkor azt is ki szokták számolni, mennyi értékű társadalmi munkát végeztek. Ők még ezt nem tették. A legfontosabbat viszont már elvégezték. (Zsoldos) A Sóstói úti felüljárótól a Kemecsei útig teljes hosszában felújítják az utat. (Jávor L. felv.) Az akác reneszánsza VÁGJÁK, DE MÉGIS KŐ Harminc év alatt megduplázódott a megye erdőterülete, s jelenleg több mint 65 ezer hektár. Ez önmagában nagy szám, hiszen Szabolcs-Szatmár területének a tizenegy százaléka, de alatta marad az országos tizenhét százaléknak. Ezért az elért eredmények mellett nem lehetnek maradéktalanul elégedettek az erdőgazdaságok és a mezőgazdasági nagyüzemek sem. Évente 800 hektáron Mélypontról indult a megye erdősítése az ötvenes években. Akkor inkább csak vágták a fákat, mintsem ültették és gondozták. Azután egyre jobban előtérbe kerültek a faalapanyagú termékek, a gazdaság és az élet minden területén felismerték a fa jelentőségét, az értékét, s mind nagyobb területen telepítettek erdőt. Napjainkban csak a termelőszövetkezetekben évente nyolcszáz hektáron ültetnek fákat. Ez a kedvező folyamat tovább tart, ami azonban korántsem elegendő. A mezőgazdasági nagyüzemekben például kevés a felsőfokú végzettségű faipari szakember, s szinte elvétve akad olyan termelőszövetkezet, amelyben külön ágazatot képviselne az erdészet. A fa jelentőségét már felismerték, s mind jobban ráébrednek a gazdálkodó egységek a szakértelem jelentőségére is. A szemléletváltozás kedvezően érezteti hatását a kivágásnál is. Korábban azt tartották, hogy a legerősebb egyedeket kell először vágni, hadd erősödjenek a gyengék. Jön a vorostolgy Ez túlhaladott, hiszen a gondozás következtében azonos fejlődésűek a fák. A fafajták közül — területi arányát tekintve 1—> legjelentősebb az akác. Ez a megye erdőterületének felén díszük, s újra reneszánszát éli. A századforduló után — amikor kedvelt fafaj volt — felismerték a jelentőségét. Eddig főként papírfának, ládaalapanyagnak, s főként tűzifának használták. Napjainkban már bútoralapanyagként is szóba jön. Ettől függetlenül — arányait nézve — a jövőben csökken az akác úgy, hogy a területi növelése mellett nagyobb mértékben telepítenek vörös tölgyet a gazdaságokban. Parketta, szerszámnyél Ilyen nagyságú erdőterületnél már lényeges szempont a feldolgozó kapacitás. A termelőszövetkezetekben az egyik leginkább elterjedt melléktevékenység a fafeldolgozás. Szerencsére ezek a mezőgazdasági nagyüzemek gyorsan felismerték: a fakitermelés csak az első lépcsőfok. Ma már a saját szükségleteiken túl export- és szedőládát készítenek, raklapot szegeznek, de ezenkívül már a legkülönfélébb termékeket gyártják. A skála a furnérlaptól a bútorlécig, a parkettától a szerszámnyélig terjed. Eleget tesznek a termelőszövetkezetek annak az íratlan követelménynek is, hogy mi>- nél piacképesebb termékeket gyártsanak saját termelésű fából. Így nem véletlen az, hogy maguk, a külföldi vásárlók jönnek a gazdaságokba az áruért. Az erdészet, a fatermelés a fejlődőképes ágazatok közé tartozik a megyében. Ide sorolható a feldolgozás is. A kettő pedig már megteremti egy korszerű iparág alapjait. S. B. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Elítélték az épályi rablékat Közelebb megy a lakókhoz a TIGÁZ Díjbefizető iroda a toronyházban Pénzt, vagy életet! Ezúttal Öpályiban, a Vöröshadsereg út 42. szám alatti házban hangzott el a rablók kedvenc fenyegető mondata, ahol egy idős, 73 éves férfi él magányosan. Épp befejezte a szalonnasütést, az ajtót kinyitotta, hogy a zsírszagtól kiszellőztesse a lakást, amikor belépett a két rabló. A 30 éves büntetett előéletű Varga Gyula és a 17 éves Jónás János nem véletlenül tértek be az idős ember.lakásába. Varga — lévén aznap szabad szombatja — egész nap ivott, s estére rendesen berúgott. Akkor látta meg az italboltban a fiatalkorú Jónást, még neki is fizetett, aztán nyolc óra tájban már nem szolgálták ki, így elindultak hazafelé. Az útra még kapott hat üveg sört, s ezzel utolsó fillérét is otthagyta a kocsmában, de pénz nélkül mégsem akaródzott neki hazamenni. Ekkor adta a tippet Jónásnak: menjenek be az idős emberhez, s ha önként nem adja a pénzét, leütik érte. Az ajtó nyitva volt, a házigazda egy kisszéken ült és fát aprított. Amint beléptek, Varga bezárta az ajtót, Jónás szájából pedig elhangzott a felszólítás: pénzt, vagy életet! Varga pedig, hogy nyomatékot adjon erélyűknek, leborította az idős embert a székről. A felszólítás ennek ellenére eredménytelen maradt, mert a házigazda nem ijedt meg: pénzt sem adott, hanem felállt és védekezni akart. Jónás ekkor fojtogatni kezdte, többször lenyomta az ágyra, majd amikor ezzel sem tudták megijeszteni, Varga felkapta a baltát, a fejéhez tartotta és beígérte, hogy megölik, ha nem adja oda a pénzét. Ez már komoly fenyegetés volt, az idős ember megérezte a veszélyt, ezért megmondta, hogy a kabátja zsebében találnak pénzt. 130 forint volt a zsebben, Varga még elvette a megtámadott ember óráját, megitta a sörét, Jónás a baltát vette magához és eltávoztak. A pénzen kor szerint osztoztak: Varga 94 forintot hagyott magának, Jónásnak 37 forintot adott. A nyíregyházi járásbíróság Varga Gyulát mint többszörös visszaesőt 3 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte és négy évre eltiltotta a közügyektől, Jónás Jánosnak pedig javítóintézeti nevelését rendelte el. Vargának f egy házban kell tölteni a büntetését. Az ítélet jogerős. Tizenháromezernél is többen használnak már vezetékes földgázt Szabolcs-Szatmár megyében, legtöbben — természetesen — Nyíregyházán. Azonban a kényelmet biztosító gázszolgáltatás mellett évek óta visszatérő és növekvő problémát jelent a városban a díjbefizetés azoknak, akik közvetlenül róják le, de az adott időpontban nincsenek otthon. A díjbeszedő által jelzett összeget ugyanis ilyeníkor a megyei kirendeltség központjában, a Debreceni út 2/a szám alatti telephelyen kell befizetni. Esetenként általában több, mint félezer embernek okoz er gondot, hiszen a befizetőhely messze van és megközelítése még autóbusszal is körülményes, időt rabló vállalkozás. Vajon lesz-e megoldás? — Mi is tudjuk — mondja Erdős Zoltán, a kirendeltség megbízott vezetője —, hogy ez enyhén szólva tarthatatlan állapot. Már régen szeretnénk ezt megoldani, de eddig nem kaptunk megfelelő helyiséget. — Rajtunk nem múlik — közli Kalmár László üzemegység-igazgató. — A Nyíregyházi Városi Tanáccsal a legutóbbi tárgyaláson már meg is állapodtunk. A vállalati beruházási keretből biztosított pénzért kapunk egy helyiséget a belvárosban erre a célra. — Egy valóban sokakat érintő akut probléma megoldására tettünk pontot ezzel a megállapodással — közli érdeklődésünkre dr. Petrus István, a 'tanács általános elnökhelyettese. A TIGÁZ a Kossuth utca elején év végén átadásra kerülő toronyház alsó szintjén kap egy erre a célra alkalmas helyiséget. ★ A kör tehát bezárult, a probléma rövidesen megoldódik; egy fontos szolgáltatás költözik ezzél közelebb a lakossághoz. Ebben a helyiségben ugyanis nemcsak a gázdíjat lehet majd befizetni, hiszen — mint az elnevezésből is kiderül — ügyfélszolgálat is működik majd. Itt lehet majd például bejelenteni a gázberendezés, a vezeték meghibásodását, felülvizsgá- lási, vagy beüzemelési igényeket és egyéb, szolgáltatással kapcsolatos észrevételeket. (t. á.) A Vitray-műsorokról általában csak jót, többnyire felsőfokú dicséreteket lehet olvasni a sajtókritikákban. Magam is ilyesmiket írtam, legjobb meggyőződésem szerint. Mindezt nem mentségnek szánom a múlt pénteki Siker című adásról való másvalamilyen megemlékezés bevezetéséül, csupán a szokatlan benyomásaim fölötti meglepődésem kívánkozott megemlítésre. Ugyanis a valóban sikeresen indult sorozathoz eddig valahogyan a kiemelkedő egyéni teljesítményt, a rendkívüli személyiség bemutatásának asszociációja fűződött és keltett jól kiérdemelt érdeklődést. Most azonban — a közönségdíjas bajai főorvossal készített Vitray-színvonalú riportot beszámítva — intézményi, váüalati jó teljesítmények tálaltattak — ezúttal kollektív sikerként. (Vitray megfogalmazásában: úgy nevezett kis ügyek.) Nos, nem is a mindenképpen tiszteletreméltó eredmények, gazdasági, kommunális és művészeti sikerek elismerését kifogásolom, mert énnek a műsortípusnál nyilván más, alkalmasabb televíziós lehetőségei is akadhatnak. Viszont a Siker — szerintem — így sokat vesztett eredeti, sajátos jellegéből. Azt végképp nem értem, hogy a méltán népszerű Lokomotív GT együttes legújabb, nyugat-németországi lemezsikeréről szóló blokk hogyan kerülhetett a műsorba az együttes távollétében? Ez ellentmond a személyes bemutatás eddigi gyakorlatának, s legfeljebb híranyag, vagy zenei illusztráció is lehetett volna másfajta műsorokhoz. Már régebben készülök megemlékezni a bizonyára népszerű Fejezetek a cirkuszlexikonból című, tizenkét részes sorozatról, melyből már a hetedik tematikus részt láthattuk vasárnap délután. Kit ne érdekelne a cirkusz világa? A kiváló szakértő, Szilágyi András szerkesztette adások nagyon színvonalas ismeretterjesztő jellege — gondolom — mindenképpen kiérdemli a lexikon jellegre utaló címet, műfajtörténeti minielemzéseivel és annak a megvilágításával, ami a porond, a csillogó flitterek, a művészi produkciók mögött van: azzal a sok-sok gyötrelmes munkával, nehéz erőfeszítéssel, ami a reflektorok fényébe állást lehetővé teszi az artisták számára. És nem utolsósorban a művészi tehetség — nemcsak illusztratív — rokonszenves hangsúlyozásával. Az új oldaláról bemutatkozó, mondhatnám „ideális” narrátorról, Lukács Sándor teljesítményéről is essék elismerés. A műsorral korábban azért még némi fenntartásom is akadt: egyes részeiben túlságosan „sok volt a szöveg”, a kissé tudálékoskodó magyarázat (pl. a bohócokról szóló részben), s kevesebb az illusztráció, a bemutatás. Pedig hát azért mégiscsak ez az érdekesebb a néző számára. Azt hiszem, hogy a kitűnő (bármilyen elkoptatott a jelző, valóban hézagpótló) sorozat készítőinek legnagyobb problémája éppen az, hogy megtalálják a helyes arányt — feltétlenül hasznos, a cirkuszt látni, értetni tanító — ismeretközlő és a mondottakat „igazoló” produkciók bemutatása között. Bízunk benne, hogy ez a továbbiakban sikerült nekik, legalábbis az Idomár című rész ezt engedi remélni. Egyetlen rádiójáték-bemutatót hallhattunk a múlt héten (ha eléggé figyelmesen böngésztem a műsorlapot), az Ifjúsági rádiószínpad bemutatójaként a budapesti művészeti hetek „rangjelzésével”. Ez Tar Sándor rádiójátéka volt pénteken, Friss szél, óceán címmel. A kissé didaktikus ízű mondanivaló sok, életszerűen reaüsztikus részlet, hitelesnek ható életkép alig emelte művészileg magasabbra a játékban. Csak emlékeztetőül: arról volt szó, hogy két munkásfiú (régebben állami gondozottak) disszidálni készült. A nyugati világról alkotott elképzeléseikben, vágyaikban a szokásos sémák rajzolódtak ki, a kalandok lehetősége, a meggazdagodás, a ragyogó élet, szép nők birtoklása stb. Ez azonban csak a felszín, mert hőseink közül az egyik, a nagyképű, vagány, mindenkit meghódító Jokkó tulajdonképpen ugyanúgy szeretethiányban és kisebbrendűségi tudatban szenvedett, mint a rajta csüngő, költő jelölt barátja, a félszeg, kábítószeres Szipós. Mindez egy üzemi mulatságon és az ezt követő munkásszállási részeg éjszakán derült ki, mikor is két lányt vittek föl magukhoz „bulizni” a szállóba. A két lányról kiderült, hogy Jokkóba szerelmesek, s noha tisztességgel berúgtak és ott aludtak — voltaképpen makulátlanul tisztességesek voltak. Egyikük, Bagira, bevallván szerelmét Jokkó- nak, teljesen meghatotta a fiút. Pillanatok alatt kitetszett, hogy a nagy hangú nő- falónak mutatkozó srác is csak félénk szűzfiú. Kettőjük egymásra találását az tetőzte be igazán, hogy a Szipós bevallotta: hazudta a nemlétező nyugati apját, aki szárnyai alá vette volna őket. Szerepelt még a darabban egy hazatért disszi- dens, akinek kint nem úgy sikerült, ahogyan képzelte, s azóta egyfolytában iszik. Szóval az ő példája is riasztó volt disszidensjelöltje- inkre. Nos, talán ennyiből kitetszik a történet célzata és, „szájbarágós” jellege. Ez önmagában véve még nem is lett volna baj, csakhát a főhősök — kissé erőszakoltan — „megideaüzált” jellemzése inkább rontotta a játék művészi hatását, mely a bevezetőben említett (üzemi) életszerű hangképeivel jóval többet ígért. A főbb szerepekben Usztics Mátyás (Jokkó), Ivánka Csaba (Szipós), Zsurzs Kati (Bagira) és az íróilag kidolgozatlan Léna figurájában Borbás Gabi dicséretesen igyekezett valóságosan mai fiatalokat ábrázolni — amennyire azt a szerepadta lehetőségeik engedték. Pós Sándor rendezése a darabot jó üteművé tette, s felgyorsította ott, ahol a Szipós ködös versbetétei a cselekményt igencsak lelassították. Merkovszky Pál [I KÉPERNYŐ [?TÍÍT1 fll IHM MELLETT
