Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-20 / 221. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. szeptember 20. Napi külpolitikai kommentár Véres kirakatper Szöulban Távirat az ENSZ főtitkárának Ki a képviselője Kambodzsának? Tanzániai emlékek Ujamaa-falvak A leendő üzemmérnököket magyar szakember tanítja a traktor kezelésére. (A szerző felvétele — KS) A dél-koreai katonai dik­tatúra egy politikai perrel nyíltan kimu­tatta, hogy nem hajlandó fenntartani még a törvényes­ség látszatát sem, s nem tö­rődik a hazai és a nemzet­közi közvélemény felháboro­dásával. A szöuli katonai bí­róság szerdán halálra ítélte Kim De Dzsungot, a dél­koreai polgári ellenzék veze­tőjét. Kimet a diktatúra ellen májusban kirobbant országos diákmegmozdulások és a kvangzsui lázadás véres el­fojtásakor tartóztatták le. Nemzetbiztonsági törvények megszegésével, lázítással és „kommunista összeesküvés­sel” vádolták a köztisztelet­nek örvendő polgári politi­kust. Vele együtt még 23 el­lenzéki személyiséget állítot­tak bíróság elé. A nyílt bírósági tárgyalás során a vád semmiféle ér­demleges bizonyítékot nem tudott felhozni a vádlottak bűnösségére. Az viszont be­bizonyosodott, hogy a vizsgá­lat során a politikai rendőr­ség nyomozói a vádlottak többségét megkínozták, s egyeseket közülük hamis val­lomások megtételére kénysze- rítették. A jogi szempontból bohózatnak tűnő bírósági tár­gyalás véres drámává fajult: Kim De Dzsungot halálra ítélték, 23 társát pedig öttől húsz évig terjedő börtönnel sújtották. Az elítéltek még A prágai székhellyel műkö­dő nemzetközi egyházi béke­szervezet, a Keresztyén Béke- konferencia (KBK) tevékeny­ségéről sajtóértekezletet tar­tottak pénteken a csehszlo­vák fővárosban. Ezen dr. Tóth Károly elnök, református püspök, dr. Lubomir Mire- jovsky főtitkár és a szervezet más vezetői ismertették a KBK törekvéseit és más idő­szerű nemzetközi kérdések­ben képviselt álláspontját. Elmondták, hogy a több mint 20 éve megalakult Ke­resztyén Békekonferencia munkájában ma már a világ több mint 80 országának egy­házai, illetve hívői vesznek részt. A KBK eleinte csak a háború és a fegyverkezés el­leni küzdelmet tartotta fel­adatának, de hamarosan át­tért egy szélesebben értelme­zett vallási-békemozgalmi küldetése teljesítésére. Szün­telenül mozgósítani akarja a maga eszközeivel és módsze­reivel a keresztyének tömegét a leszerelésért, az enyhülésért és a békés nemzetközi együtt­működésért való munkálko­dásra, valamint a nemzeti felszabadítás céljainak, az fellebbezhetnek, de a kegye­lemben nemigen bíznak a helyzet ismerői. A katonai diktatúra vas­markában vergődő dél-koreai lakosságnak kevés módja van arra, hogy nyíltan kifejezésre juttassa a törvénytipró ítéle­tek feletti felháborodását. Nem így a szomszédos Japán­ban, ahol a tiltakozás hullá­ma söpört végig. Tízezrek vet­tek részt gyűléseken, felvo­nulásokon. Japánt azért érinti közelről az ügy, mert Kim De Dzsung több éven keresztül ebben az országban élt politikai menekültként. Az üldöztetés elől kellett el­hagynia hazáját, mert elnök­jelöltként lépett fel a koráb­bi diktátorral, Pák Csöng Hí­vei szemben. Kimet 1973-ban Tokióban a dél-koreai titkos- szolgálat ügynökei elrabolták és egy szöuli börtönbe hur­colták, ahol a diktátor halá­láig sínylődött. A japán közvélemény nyomást gyakorol a kormányra, hogy te­gyen lépéseket a szöuli kato­nai rezsimnél a törvényte­len ítéletek megváltoztatásá­ra. Nyitott kérdés, hogy a diktatúra — annak ellenére, hogy szoros gazdasági érde­kek fűzik Tokióhoz — meny­nyire veszi figyelembe az on­nan érkező hivatalos nehezte­lést Pálfi Viktor emberiség gazdasági, társa­dalmi és kulturális haladásá­nak előmozdítására, mivel enélkül nem alakulhat ki igazán szilárd és igazságos vi­lágbéke. A sajtótájékoztatón beje­lentették, hogy a Keresztyén Békekonferencia 160 tagú vá­lasztmánya, az úgynevezett folytatólagos bizottság októ­ber 13-tól 17-ig az NDK-beli Eisenachban tartja meg ese­dékes ülésszakát. Ezen a két­évenként tartott plenáris ta­nácskozáson most a vendé­gekkel együtt mindegy 250-en vesznek részt, közöttük olyan neves személyiségek is, mint Ernesto Cardenal Martinez nicaraguai kulturális minisz­ter. Az ülésszak fő napirendi pontjai között szerepel annak megvitatása, hogy mit kell tennie a KBK-nak és a köré tömörült keresztyének milliói­nak a helsinki záróokmányt aláírt államok madridi talál­kozójának eredményességéért abban a szellemben, ahogy ezt néhány hónappal ezelőtt a szervezet által Budapesten rendezett, külön e témának szentelt nemzetközi egyházi tanácskozás meghatározta. A Kambodzsai Népi Forra­dalmi Tanácsba Kambodzsai Népköztársaság egyetlen jo­gos képviselője — hangzik Hun Sen kambodzsai külügy­miniszternek Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárhoz és a köz­gyűlés 35. ülészakának el­nökéhez intézett távirata. A táviratot a közgyűlés hivata­los dokumentumaként hozták nyilvánosságra. A távirat rámutat, hogy a Kambodzsával kapcsolatos kérdések bármely nemzetközi fórumon, így az ENSZ-köz- gyűlésen is csak a népi for­radalmi tanács meghatalma­zott képviselőjének részvéte­lével oldhatók meg. Mióta az egységes népi támogatást él­vező népi forradalmi tanács van hatalmon Kambodzsa új­jászületett, jelentős gazdasá­gi, szociális és kulturális si­kereket ért el — hangsúlyoz­za táviratában a kambodzsai külügyminiszter. Kambodzsá­„A belga kormány előre el­fogadja az Egyesült Államok és a Szovjetunió részvételével tartandó rakétatárgyalások eredményét és végrehajtja mindazt, ami Belgiumra, mint az atlanti szövetség tag­jára abból hárul” — jelentet­te ki pénteken, a reggeltől ké­ső délutánig tartott, feltehe­tően viharos kormányülés után Wilfried Martens mi­niszterelnök. A kormány az eurorakéták befogadásáról kí­vánt dönteni ezen az ülésen. Ismeretes, hogy Belgium mind ez ideig nem határozta még el, befogadja-e a múlt év decemberi NATO-határozat értelmében odatelepítendő 48 cirkáló szárnyasrakétát, s hogy a kérdésben ellentét van a kormánykoalíció vezető pártjai között. Megfigyelők egyelőre nem látják tisztán, vajon a mi­Rendkívül változatos tarta­lommal jelent meg a Nem­zetközi Szemle legfrissebb, szeptemberi száma: a cik­kek, szemelvények a világ szinte minden jelenlegi prob­lémakörét érintik. Elsőként említhető az az összeállítás, amely az európai közép-hatótávolságú rakéták csökkentésére vonatkozó szovjet, illetve amerikai el­képzeléseket, a Szovjetunió ban felszámolták az éhínsé­get, helyreállították az ipari üzemeket, és a mezőgazdasá­got, megnyíltak az iskolák és kórházak. Külpolitikai téren a Kam­bodzsai Népköztársaság Né­pi Forradalmi Tanácsa vala­mennyi szomszédjával a ba­rátság és együttműködés ki­alakításáért, Délkelet-Ázsia békéjéért és stabilitásáért, és az ENSZ alapokmányának megfelelően a nemzetközi bé­ke és biztonság megszilárdí­tásáért lép fel — hangzik a távirat. A külügyminiszter távira­tában végül felkéri az ENSZ főtitkárát, tegyen meg min­den szükséges lépést annak érdekében, hogy véget érjen a pol-potista képviselőknek az ENSZ-ben való jogtalan és megengedhetetlen jelenléte, és hogy helyét a népi forra­dalmi tanács képviselője fog­lalhassa el. niszterelnök szavai a döntés újabb elhalasztását jelentik-e, vagy azt, hogy Belgium hall­gatólagosan elfogadta az új közép-hatótávolságú atom­fegyvereket. A minisztertanács üléséről kiadott közlemény hangoz­tatta: „A belga kormány re­méli, hogy az októberben kez­dődő szovjet—amerikai tár­gyalások pozitív eredményre vezetnek, különösen abban a tekintetben, hogy az európai nukleáris' fegyverek egyensú­lyát a lehető legalacsonyabb szinten alakítják ki. Belgium mindent elkövet, hogy ehhez teljes erőből hozzájáruljon. Ha a Szovjetunió és az Egye­sült Államok közötti tárgya­lások nem vezetnének ered­ményre, Belgium az atlanti összetartás jegyében minden olyan intézkedést megtesz, amelyet a NATO elhatároz. ismételt tárgyalási javaslatait mutatja be. Olvashatunk . az Egyesült Államok új nukleá­ris stratégiájáról, Carter úgy­nevezett 59-es elnöki direktí­vájáról is. Hónapok óta fo­lyik a hatalmi kötélhúzás Iránban. A folyóiratban kö­zölt cikkek megvilágítják a fontos közép-keleti ország bel- és külpolitikai helyzetét. Sajtóvisszhangot találunk a lengyelországi eseményekről. Tanzániában a mezőgazda­ság kulcsfontosságú szerepet játszik az ország életében. Nemcsak azért, mert a lakos­ság több mint 90 százaléká­nak ad munkát és kenyeret, hanem mert fejlődésétől re­mélik a nemzetgazdaság ne­hézségeinek a leküzdését. A függetlenség útján 1961 óta járó afrikai országnak szá­mos problémával kellett és kell megbirkóznia. Nyerere elnök már az 1967-es arushai kiáltványban világosan fogal­mazott: „Mivel a fejlesztés fő célkitűzése az, hogy több élelmiszert nyerjünk és több pénzt másfajta szükséglete­inkre, célunknak annak kell lennie, hogy növeljük a me­zőgazdasági termékek terme­lését. Országunk feljesztésé- nek valóban ez az egyedüli útja”. Nyerere szavait Chimilila igazgató idézte, főiskolájának megszületése is közvetlenül kapcsolódik a nyilatkozatban megfogalmazott igényekhez. Mlinganóban még 1970-ben is csak dudva és gaz volt min­denfelé, meg három üresen árválkodó épület. Itt kellett főiskolát építeni — modern iskolát, amelyben az oktatás és a gyakorlati munka szoros egységet alkot. Itt a hallgató el is végzi mindazt, amit el­méletében elsajátított. Az igazgató nem fukarkodott a dicsérettel: „Ha a magyarok nem segítenek, nem hiszem, hogy sikerült volna”. Tavaly még ötven üzem­mérnök hagyta el a főiskolát, az idén már száz. A szövet­kezetekben nagy szükség van a szakemberekre. Érettségi után kétéves gyakorlattal le­het jelentkezni a főiskolára. Itt két évig tanulnak, s aztán várják őket az ujamaa-szö- vetkezetek. A lelkes igazgató a távolabbi jövőt is felvillan­totta: el akarják érni, hogy Mlinganóból évente 500 üzem­mérnök induljon az ország különböző vidékeire segíteni a mezőgazdasági munkát. A főiskolára közben ven­dég érkezett: volt növendék, egy éve már egy közeli uja- maa-faluban dolgozik. Éle­tükről faggattam. Hétszáz hektáron gazdálkodnak, el­sősorban kukoricát, manió- kát termelnek. A szövetkezet tagjainak háztáji földjük is van, igaz egyelőre jobbára kölcsöngépekkel dolgoznak. De jól tudják: pusztán kapá­val nem lehet eredményes gazdálkodást folytatni, így komoly anyagi áldozatot is vállalnak a gépesítésért. A jelenlegi 15—20 mázsás hol­danként kukoricaátlagot sze­retnék növelni, műtrágyával is fokozva a föld termőké­pességét. A közeli Tangóban nemrég épült fel egy új mű­trágyagyár. Az ujamaa-faluban vitás kérdésekben az Öregek taná­csa dönt. Minden községben övék, a legtapasztaltabbaké az utolsó szó: ez régi törzsi hagyomány. íme, az újnak és a réginek sajátos keveréke. Nagy eredménynek tartja a fiatal üzemmérnök azt is, hogy férfiak éppúgy kijárnak dolgozni, mint az asszonyok. Régen errefelé az asszonyok 12—14 órát is dolgoztak na­ponta, míg a férfiak, „a föld első számú teremtményei” csak lóbálták a lábukat. A törzsi időkből örökölték ezt a rossz hagyományt, amikor a férfiak dolga egyedül a va­dászat volt, s minden egyéb ^ennivaló, teher az asszonyok vállára nehezedett. Az új gazdálkodást, új életformát jelképező ujamaa-falvaknak ez is egyik feladatuk: végre egyenlőséget teremteni a munkában. Valkó Mihály Keresztyén békekonferencia Prágában Nincs döntés a rakéták ügyében „Viharos“ kormányülés Belgiumban Mit olvashatunk a Nemzetközi Szemle szeptemberi számában? 22. — Nem is tudom... a gye­rek miatt... talán nem is sza­bad ... — Egy keveset biztosan sza­bad ... — Hát jó... nem bánom... Talán olaszt kérnék... — Azonnal hozom... Erzsébet és Dán csöndesen eszik a pisztrángot — Erre vágytál? — Igen pontosan. — Izük? — Igen. — Haragszol még? — Nem. — Akkor mi bajod? — Semmi. — Dehogy is nincs. Látom. — Ha mondom! Semmi. — Valami furdalja az olda­lad. — A kíváncsiság. — És mire vagy kíváncsi? — Arra, hogy együtt óhaj­tasz-e velem élni! És együtt neveljük-e fel a gyereket! Hát erre vagyok kíváncsi, ha ér­dekel ... — Együtt, persze, hogy együtt... Vegyelek feleségül, azt akarod? — Nem. Nem erről van szó. Egyáltalán nem erről van szó. A gyerekről beszélek, nem magamról. Mondd, Dán! Te tulajdonképpen hol dolgo­zol.. . — Nem szívesen beszélek erről... Egy információs köz­pontban ... Remek kollégá­im vannak... Jones és Char- üe. Igazán pompás fickók. És Irina is... — Ki ez az Irina? Róla ed­dig nem beszéltél... — Titkárnő. Van egy nagy fia, egy remek férje. Szob­rász. — Az Irina férje? — Igen. — És mit csináltok? Mit dolgoztok? Mennyit keresel? — Szóval az érdekel, hogy milyen parti vagyok! Értem már, tehát innen fuj a szél. Erzsébet, Erzsébet... — Hiába blöffölsz! Tudok mindent. Dán torkán mintha egy szálka akadt volna meg. Kö­hög, elpirul. Nehezen szólal meg... — Mi mindent tudsz? Mondd csak nyugodtan... — Tudom, hogy te is Fox- man után szaglálódsz... hogy neked is a szegény öreg­gel van bajod ... hogy te is szeretnéd tudni, hogy mit forgat abban az okos kopo­nyájában. — Nézd, Erzsébet. Én na­gyon szeretlek, és nagyon sze­retném, ha együtt nevelnénk fel a közös gyerekünket. De arra kérlek, hogy a munkám­ba, ha lehet, ne szólj bele. A munkahelyemet valóban ér­dekli Foxman, s az is, hogy az öreg mit csinál. De ehhez neked semmi közöd. Ha szag­lálódsz utánam, sajnos, el kell válnunk egymástól... — Dán, édes Dán ... de­hogyis ... nem erről van szó. Csak olyan rossz ez a titko­lózás ... Azt hiszed, nem lát­tam rajtad, hogy mennyire figyeltél, s mennyire örültél minden mondatomnak, amit Máriáról és Foxmanról mondtam? Láttam bizony. Dán, ne titkolózzunk egymás előtt. Én nem bírom a titko­lózást. Gyűlölöm, egyszerűen gyűlölöm. Jobban gyűlölöm, mint a hazugságot. Dán, én mindenben segítek neked... Annyira szeretlek, Dán, any- nyira! És lesz kisgyere­künk ... Fiú lesz, ugye? Vagy kislány! Nagyon fog téged szeretni... — Attól félek, fiú lesz. És köszönöm, hogy segíteni akarsz. Bort kérsz? Tölthe- tek? * — Igen. Mária hazaérkezik, József nyakába roskad. — Te még mindig itt vagy? Nem is voltál otthon? Nem dolgoztál semmit? — Nem. — Mi van veled? Beteg vagy? Főzzek teát? Tudok mindenféle gyógyteát csinál­ni! Bizony! Algernonnak ad­tál enni? — Adtam. Te, Mária! Al­gernon érti a beszédet? — Nem. Hogy értené? Én se értem az egerek beszé­dét ... Miért? — Olyan furcsa volt... Azt mondtam neki: „Gyere, Al­gernon, feküdj le te is. Gon­dolkozzunk. Fekve a leg­könnyebb gondolkozni.” — És? — És akkor Algernon fog­ta magát, és lefeküdt. — És? — Aztán semmi. Fölkelt, bement a helyére, néha ad­tam neki sajtot, aztán feküd­tem tovább, és gondolkoztam. És te? — Én dolgoztam. Nehéz na­pom volt. De megérte. Hol­nap szabadnapunk lesz... Il­letve csak nekem lesz szabad­napom. Foxman elenge­dett ... — Miért? — Csak. Majd elmondom holnap. És te min gondolkoz­tál? — Nem is tudom. Az egé­szen. Érted, Mária? Az egé­szen. — Nem egészen értem ... — Tudod jól, hogy hivata­losan rákkutató vagyok ... dehát az semmi. Hiszen nem egyetlen betegséget kell gyó­gyítani akkor, amikor az egész világ, az egész emberi­ség beteg. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom