Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-17 / 218. szám
1980. szeptember 17. kelet-Magyarország * KÉT JEGYZET Viselkedés, világnézet A legfontosabb, hogy az ember megtanuljon viselkedni — mondta a minap egy fiatal értelmiségi. — Tudja hogyan van. az, hamar rájöttem arra, taktika is van a világon — emlegette módszerét egy művezető. Tetszik tudni — így egy diáklány —, nem rossz az, ha már iskolás korban kiismerjük, ki mit szeretne hallani. A három vélemény, bár más és más módon fejeződött be a mondat, egy tőről fakad. Talán a legjobb szó, ami a magatartás egy sajnos elég mindennapos _ gyakorlatát summázza: viselkedés. Nos, azt mindenki sejti, nem a magatartás, a viselkedés társadalmi együttélést szabályozó normáiról van szó. Nem, pedig erre is szükség lenne. De ezt megelőzve, vagy éppen mellőzne alakult ki a viselkedés egy olyan rendje, amely már konfrontál a világnézettel. A viselkedés ez új megfogalmazása ugyanis nagyon sok mindent takar. Benne foglaltatik a személyi tekintély előtti elvtelen meghajlás, a vélemény kaméleon módjára történő szineváltozása, a konformizmusra. való hajlandóság, a helyi érdeket túllihe- gők támogatása — hogy csak a legfontosabbakat soroljam. A visél'kedés ebben az értelemben nem más, mint minden ütközés gondos kerülése. Jelenti az igaz vélemény elhallgatását, szóban, történő megváltoztatását. Vagyis ellen dolgozik annak, amit úgy nevezünk, hogy szocialista demokrácia. Á viselkedés, intézményét az opportunista, a kötelességét gyengén teljesítő találta ki, de akadnak követői mások körében is. Mert időnként kiderül: a hallgatás arany, a más szája íze szerint elmondott vélemény pedig sokszor forint. Aki mindenkor és mindenáron viselkedni próbál, éppen az elvek terén tesz engedményt. A marxizmus—leni- nizmus forradalmi, tudományos elmélet, amelynek lényege a harc, az ütközés, a hétköznapi forradalmiság. Világnézetünk nem a simulékony viselkedésen, hanem az új, néha fájdalmas megszülésén alapszik. A viselkedés, a taktikázás, a más egyéni ülése szerinti beszéd ezen a ponton válik egyéni ügyiből megalkuvássá. Ez az ideig-óráig tartó nyugalmi helyzet így alakul olyan gáttá, mely nagy céljaink elérését ha meggátolni nem is tudja, folyamatát lassítja. Az ellene való harc így nemcsak egyszerűen egy je- len ség támadása, de világnézetünk tisztaságának védelme is. Külső körön ? E gy fíátál ''agrárértél miségi, akinek ötven szatmári községre van tisztes rálátása, így beszélt a saját és társai sorsáról: — Mi a vidéki értelmiség perifériájára szorulunk. Mi is tehetünk róla, ez igaz. A gazdaságokban reggeltől estig van munkánk, utána jön a háztáji, a kiskert. Először még iparkodunk legalább szakmailag lépést tartani a világgal, aztán már a tévéről is lemondunk. Azok az elképzelések, melyeket a főiskolán vagy egyetemen dédelgettünk, lassan elkopnak. A kép meglehetősen sötét, s talán így nem is igaz. Biztos akad kivétel, van túlzás abban, amit a fiatalember elmondott. De ha csak a töredéke is igaz, figyelni kell a szóra. Kit is hibáztassunk? A főiskolát, amely nem az élet realitására készített fel? A munkahelyet, mely rutinra készteti a fiatalt? A környezetet, mely igénytelen szerzési modelljét kínálja? A fiatal szakemJbert, aki erejét és jellemét tekintve jut csődfcTrsfeiíanná alakítja a tagjait. Táptalaja lesz az egyéni és csoportérdekek hirdetésének, magányos farkassá változtatja a hajdan közösséget formálni akarót. Ezen a ponton válik már politikai kérdéssé a fiatal agrárértelmiségi helyzete, élete. A beszűkült agráros képtelen nagy léptékben is gondolkodni, elparlagiasodik. így válik mind sürgetőbbé, hogy létrejöjjenek olyan közösségek, melyek fórumot teremtenek a szakmai, emberi találkozásokra. Kár lenne kívülről várni a segítséget. Aikik ma világosan látják saját helyzetük képtelen ellentmondásait, azoknak kell kezdeményezniük. A külső pályáról a futó is nagy erőfeszítéssel jut a belső körbe. De be tud jutni, ha akar, s képessége erre alkalmassá teszi. Bürget Lajos höz? Az általános vidéki közhangulatot, amely olyan presztízs- és értékrendet alakított ki, melyben ilyen tulajdonságokkal is helyezést lehet elérni? Megannyi kérdés, s nyilván tucatnyi válasz. Az biztos, hogy a mező- gazdasági területeken a látástól vakulásig dolgozó agrárétel miségi nagyobb becsben van, mint az olvasó ember. Egy olyan vidéki közegben, ahol a szerzett javakkal való vetélkedés napi program, státust jelent a szabad időben létrehozott többlet. Egy gazdaságban kétségtelenül könnyebb a bevett szokásokhoz történő alkalmazkodás, mint az újjal való kellemetlen bíbelődés. De amint fiatal barátunk mondandójából kiderült: ezzel a mentalitással az agrárértelmiség a perifériára szorul. A periféria pedig veszélyes övezet! Igénytelenné tesz, K alandos „életútja” avatja történetünk főszereplőjévé a hőmérőt. Nem közönséges, hanem kazalhőmérőről van szó, amely milliós értékeket ment meg a tűztől, a pusztulástól. Dankó József okleveles gépész- mérnök, tudományos intézeti munkatárs fejéből pattant ki az „isteni szikra”. És megszüJ letett a hivatalos nevén: „univerzális mezőgazdasági hőmérsékletet ellenőrző készülék ...” Kezemben a nagy karriert befutott, gazdájának sok örömet és keserűséget okozó kazalhőmérő, amelyet ma már az egész országban használnak. Mi volt a karrier ára? Dankó József gépészmérnök, volt tudományos munkatárs, ma nyíregyházi műszerészkisiparos, és a Dózsaszőlőben lévő, eldugott műhelyében gyártja a kazalhőmérőt. Egy másik műszerrel, a széna- és silómintavevő, egyszerűbb nevén kazalfúró készülékkel együtt, amely szintén az ő újítása. — Hiába ajánlottam fel, hogy hasznosítsa az intézet szolgálati újításként, nem húsz Eve hűséggel Mindegy, hogy vasárnap... Arcképek az ÉRDÉRT mátészalkai telepéről Amedig csak a szem ellát mindenütt fa és fa. Fenyővel megrakott szerelvények kígyóznak az ÉRDÉRT mátészalkai telepén, eltörpül az ember a hatalmas farakások között. Szétterpesztett lábú óriásokként állnak a toronydaruk, fent a magasban nem is látni kezelőit. Nagyecsed: „Sárvár“ Nagyecseden az ÁFÉSZ néhány hónapja új éttermet nyitott. A korszerű, jól felszerelt étteremben egyszerre háromszáz főt láthatnak vendégül. A konyhában 600 ebédet főznek naponta, az étterem specialitása az állandóan kapható birkagulyás és pörkölt. Csahold Lászlóné főszakács birkagulyást főz. (Elek Emil felvétele) Most léptünk ki az iroda ajtaján, Imre Sándor a nemrég megválasztott szb-titkár kísér. Olyan brigádot mentem keresni Szálkára, amelynek tagjai nem most kezdték a szakmát, s ma is a legnehezebb munkát végzik, kézzel rakodnak. „A régi sokat látott brigádok között válogathat is, de ami kérése második felét illeti azt hiszem csalódni fog.” — mondta az szb- titkár. „Nálunk ugyanis már régen a daruk vették át a legnehezebb munkát”. „Akkor vállon vittük..." Sorolja a brigádokat, ki hol dolgozik s mióta. „Itt van például a Május 1. nevet viselő szocialista brigád. Mikor én idejöttem, már akkor is a legtapasztaltabb brigádok között emlegették őket, pedig annak is elmúlt már tíz éve.” Vágányok között lépkedünk, megyünk már egy jó negyedórája, de embert alig- alig látunk. Csak a hatalmas daruk araszolnak előre s hátra a vagonok, meg a farakások között. Megtettünk már talán egy kilométert is, mikor megszólalt Imre Sándor: Ott a hátsó kapunál, az a Május 1. brigád. — Csak négyen vannak? — kérdeztem csodálkozva, hiszen jóval nagyobb létszámra számítottam. — öten, — igazít ki a brigádvezető Dinisz József. — A darusunk, Jakab József most vitte fel a gépet a tmk-sok- hoz, nem tetszett neki valami rajta. A brigádvezető bemutatja társait: Kerek József Nyír- csaholyból, Kedves Miklós Öpályiból, Kuni György, akárcsak Dinisz Mátészalkáról, a darus, Jakab József pedig Kocsordról. Ha tizennyolc évvel ezelőtt jövök akkor is ilyen felállásban találom őket. Munkájuk is azonos volt, a vagonok ki- és berakása. — Ö, azért az akkori és a mostani munka között ég és föld a különbség — mondja Kuni György aki a maga 47 esztendejével rangidős a brigádban. — Akkor vállon vittük a fenyőket, most a gép dolgozik helyettünk. Annyi csak a dolgunk, hogy a daru előtt összekötözzük a csomókat. Miféle szálak? — Csak ezt a néhány órát bírjam ki, mondtam magamban az első nap — veszi át a szót Dinisz József. — Ügy itt hagyom az egész telepet, mint Szent Pál az oláhokat. Képzelje csak el egyedül, vállon vitték a hatméteres állványgerendákat az emberek. Jóval felül volt a mázsán. Mégis jöttek az emberek, mert kenyérre volt szükség. — Nekem is, már nem is tudom, hány hónapot kellett várni, hogy felvegyenek — mondja ismét Kuni. — Ráadásul nem volt még akkor vállalati autóbusz. Dehogy volt! Neveket emlegetnek, akik gyalog jártak a környékből a telepre. A szalkaiak még örülhettek is, hogy csak 2—3 kilométert kellett gyalogolni. De miken mehettek át azok az emberek, mint például a nagyecsediek — közülük is csak egyet, Fekete Istvánt említsük —, akik csaknem 30 kilométert tettek meg naponta. S közülük még mindig vannak itt szép számmal, pedig ma már válogathatnának a jelenleginél is sokkal könnyebb munkahelyek között. Miféle szálak köthetik ide ezeket az embereket? Miféle emlékek tarthatják itt őket? — Pedig higgye el, nem sok kellemes emlékünk maradt azokról az időkről — mondja Kedves Miklós. — Talán az itt maradt fiatalságunk tart vissza bennünket... — Kérdezi, mint inkább mondja az ópályi ember. „tárhatunk félcipőbon is..." Elnézem ezeket a munkásokat. Vékony, szíjas emberek mind, hogy bírták el valamikor ezek a vállak a' mázsás terheket? Ismerjük mi eléggé e vállak erejét? — A pénz mennyi havonta? — Ügy négy, négy és fél ezer — válaszol Kerek József, aki a legfiatalabb ütőjük között, negyvenéves. — Teljesítménybérben dolgozunk, egyszer több vagon érkezik, máskor kevesebb. — Mi változott az eltelt két évtized alatt? — Soroljuk? — Sorolják. — Először is a gépesítés, másodszor a kereset. Harmadszor: már busz szállítja a dolgozókat. Negyedszer: valamikor térdig érő sárban dolgoztunk, most beton borít mindent, akár félcipőben is járhatunk. Ötödször... soroljuk még? — MTnem változott? Nevetnek: — A fák vastagsága, meg súlya. S ha ünnepnap érkezik a vagon, akkor bennünket a telepen keressen. Mindegy, hogy vasárnap vagy szilveszter. Nekünk jönni kell. ök pedig jönnek, immár húsz éve. Balogh Géza Történet a hőmérőről kellett. Nem szappanüzlet ez, mondta az egyik intézeti vezető. Pedig nagy szükség volt rá, mert korábban a nehézkes, nem megbízható kazalhőmérőkkel bajlódtak a gazdaságok. Ezért is írtak ki.pályázatot, amelyet én nyertem meg, több mint húsz pályázó közül. Tízezer forint újítási díjat kaptam. Dankó Józsefet nem nyugtatta meg a tízezer forintos újítási díj. Ha papíron marad az újítás, kik veszik hasznát? Kilincselt mezőgazdasági vállalatoknál, üzemeknél, de nem volt vállalkozó az első széria legyártására. Az intézet műhelyében ő maga látott hozzá az első példányok elkészítéséhez. Néhány tsz-be, állami gazdaságba elküldte, és szinte napokon, heteken belül olyan sürgető igénnyel találta szembe magát, amitől majdnem megriadt. Szabad időben, vasárnap folytatta a sokak által hobbinak talált munkát. — A kazalhőmérőm szeszemestermény-garmadák, tárolótornyok, prizmában tárolt gyökgumósok, nagyhalmos burgonyatárolók, silóhalmok, sőt a talaj hőmérsékletének ellenőrzésére is alkalmas. Nagy előnye, hogy a készülék hossza tetszés szerint megválasztható, megfelelő mechanikai szilárdsággal rendelkezik a készülék érzékelő feje, jó hővezető, így a hőmérsékleti érték öt-hat perc után leolvasható. Nem állítja, hogy azért vált meg a gödöllői intézettől, mert kenyértörésre került a sor az újítás miatt. A fél szavak! azonban sokat elárulnak az alkotói légkörről, a szakmai féltékenységről és egyebekről. Eljövetelének elhatározására a lakásgond tette fel a koronát; öt év után ki kellett volna költöznie a szolgálati lakásából, de saját házra nem volt pénze. 72 őszén hazatelepült. — Hazajöttem Nyíregyházára. Itt él az édesanyám, 82 éves, abban a kis szalmatetős házban, a Kossuth utcában, amelyet a sok új épület között sokan megcsodálnak. Ott születtem. Innen, a Kun Béla utcai harmadik emeleti lakásomból éppen odalátok. Jó volt hazajönni. A gyulatanyai állami gazdaságban helyezkedtem el, mint fejlesztési mérnök. Szabad időmben készítettem a kazalhőmérőket, mert később se akadt állami gyártó. Ügy érezte nem becsülik meg eléggé a szaktudását, igyekezetét. Az ismétlődő konfliktusok elől a hőmérőhöz menekült. Belefáradt. Megvívta magával a kis belső harcát és úgy döntött; ipart vált. Úgy gondolta, újítása, amelyet az Országos Találmányi Hivatalnál ipari mintaoltalomra is bejegyeztek — hasonlóan a kazalfúrót — ha kemény munkával is, eltartja őt és családját. Harmadik éve műszerész-kisiparos. ötvenkét éves. — Az ország minden részéből kapom a megrendelő leveleket. Nemrég a malomipari tröszt keresett meg, kétszáz hőmérőt kötöttek le. Talán a kecskeméti szójadara öngyulladása is közrejátszott, ami több száz ezer forintos kárral járt. Ráadásul import- termék lett a tűz martaléka. Ma már több száz kazalhőmérőm van az ország tsz-ei- ben, állami gazdaságaiban. Az egyik helyen már utánozni is akarták, de nem sikerült, és véletlenül én is tudomást szereztem róla. Az újító, alkotó ember végül is elérte célját. Nem kallódott el az igen kelendő műszer sem, nagy hasznára van több száz és ezer mezőgazdasági üzemnek. Mégis marad a keserű szájíz, amikor a kazalhőmérő kalandos útjá- val megismerkedik az ember. Nem tudnánk egyenesebb, zöldebb utat nyitni az alkotó értelemnek? Csak konfliktusok árán születhetnek újítások? Páll Gén
