Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
JÍÍBO. augusztus 31. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Tenni — másokért EMLÉKEZZÜNK ELEINKRŐL Kemény János fejedelem két felesége >>Borbarát van, bajbarát nincs” — állapította meg a régi mondás. Persze ez a megállapítás sem volt általános érvényű. A szabolcs-szatmári emberek önzetlenül, vagy némi számítással, de segítették egymást. Az önzők tábora nem volt számottevő. Mikor is volt bajban a szabolcs-szatmári ember? Nemcsak akkor, ha elemi csapás érte, vagy esaládi tragédia sújtotta. Bajban volt akkor, ha egyedül, vagy szűkebb családjával nem tudott megbirkózni egy-egy nagy feladattal. A segítség, az összefogás legszebb és legelterjedtebb formáját kalákának nevezték. A társadalmi ösz- szefogás jó példáinak napjainkban is tanúi, részesei lehetünk. A segítségadás az emberi kapcsolatok egyik fokmérője volt — most is az. Hiteles krónikában olvastam, hogy a szamosszegieket századokkal ezelőtt gyakran kiöntötte a Szamos. A víz egy-egy támadása után a falucska szinte a földdel vált egyenlővé. S az itt élő emberek nem tágítottak, nem menekültek dombosabb vidékre. Hanem összefogtak és sárból, vályogból, fából új otthont építettek maguknak- egymásnak. A szóban forgó szatmári emberek nemcsak kezük erejét adták kölcsön egymásnak, hanem lovaikat, szerszámaikat is. Nemcsak századokra, évezredekre vissza lehet menni a példákért. Már az első társadalmi életforma is bizonyította, hogy az ember társas lény, egyedül nem képes bizonyos feladatok megoldására. Maradjunk még a víznél, a Szamosnál. Emlékezzünk az 1970-es árvízre, amikor az összefogás talán soha nem látott méreteket öltött. Mátészalkai, nyíregyházi emberek számukra ismeretlen szatmári embereknek adtak hajlékot, ideiglenes otthont. Bizonyították, hogy bajbarátok is akadnak. Ki ne emlékezne, hogy érkezett a segít- séa.a fővárosból.és a Dunánr. túlról is. Többen hangoztatták, hogy a segítség nem valamiféle könyöradomány, hanem emberi, honfitársi kötelezettség. Bizony az a jó, ha a segítségnyújtás nemcsak egy falura, hanem az egész megyére, sőt az egész országra szól. Valamikor a falusi emberek furcsa mód szerették- gyűlölték egymást. Még falun belül sem segítettek mindenkinek. Az alvég és a felvég lakói valamiféle mesterkélten szított ellentét alapján rossz szemmel néztek egymásra. Nemhogy házat építeni, vagy aratni, még udvarolni sem mentek el a falu másik végére. Igaz, a falvak két „pólusán” élők ellentéte sem volt általános. A legtöbb szabolcs-szatmári településen inkább az „Egy falu egy nóta” jelszava alatt éltek és dolgoztak. A szatmári falvakban például annak rendje és módja szerint meghirdették a kalákát. Vagyis rokonok, barátok, utcabeliek között házról házra jártak, vagy üzentek, közölték, hogy mikor és miben kérik a segítséget. Volt rá példa, hogy a jól végzett közös munkát megünnepelték. Borral, ajándékkal. A szakemberek, és a legtöbbet segítők több helyen kivarrott vászonkendőt kaptak. Tavalyelőtt Olcsva- apátiban voltam tanúja egy kalákának: nagy ház épült munkatársak, rokonok, barátok segítségével. Minden nap ünnepi volt az ebéd. Három asszony csak a főzéssel volt elfoglalva. Naponta három-négy baromfi bánta az építkezést. Az is ősi szokás, hogy a kalákában részt vevőket jól megvendégelik. Persze ki-ki módja szerint tehette és teheti. Mert például Móricz Zsig- mond éppen Szatmárban mintázott „boldog emberei” lötty levest, korpaciberét ehettek... • ' A Nyírség közepén, Nagycserkeszen külön figyelmet érdemelt és érdemel a társadalmi munka. Ez a jókora község ugyanis a negyvenes és az ötvenes években tanyabokrokból alakult. A tanács elképzelései alapján jött létre a központja. Az évtizedek során zsugorodott a határ, koncentráltabb lett az építkezés. Természetesen ez a település még most sem hasonlítható például Vámosatyához, amely tulajdonképpen egyetlen hosszú utcából áll. Nos, Nagy cserkeszen évszázados hagyománya van az összefogásnak. Az alighogy letelepedett tirpákok közösen birkóztak a homok megfékezésében. Mint Keczkó Mihály bácsi mondta a minap, a tanyabokrokban élő emberek mindig jól ismerték egymás gondját-ba- ját. Segítettek egymásnak szántani, vetni, aratni. Érdekes, hogy fuvarral, vagy szántással kisegítették egymást, de lovukat, tehenüket nem adták oda kölcsönbe. A jószágokat ők maguk hajtották a munka alatt. A tanyabokrokban, majd az új faluban a legtöbb ház sárból, vagy vályogból épült. Tomasovszki András bácsi számos építkezésen részt vett — kalákában. Sok-sok „60-as vertfal” felhúzásában segédkezett. Hatvan centi széles volt a pelyvás sárból vert fal. Hétvégeken huszonöt-harminc ember is összejött segíteni. Munka közben beszélgettek, űzték a tanyai magányt. Még ismerkedésre, udvarlásra is módot adott a kaláka — emlékezett vissza huncutkásan András bácsi. A nehéz falat ugyanis legények, erős férfiak rakták, de a locsolás a lányok dolga volt. A fal tetejére is fel kellett mászni locsolni és akkor még nem volt farmernadrág .., Érthető, hogy sok legény szívesen ment falat rakni, falazni. Komolyra fordítva a szót: a tanyai emberek még a falusi embereknél is jobban egymásra voltak utalva. Kellett a segítség. Most is kell. András bácsi emlékezete szerint a házépítéseken a cigarettaszünetekben szájról szájra járt a pálinkásüveg, vagy a boros korsó. Többnyire a saját termésű Feri, vagy Otelló szőlő levét itták. Jóllehet, előző évben a szüret is közös volt. A nagycserkeszi tanácsháza közelében most épül egy hatalmas, modern ház. Autógarázs lesz alatta. A tulajdonos segítői nem direkt termő bort, hanem hideg sört ittak a szusszanásnyi szünetben. Jellemző, hogy a segítőket mostanában sörrel kínálják. Persze nemcsak a kínálási szokások változtak meg. A munkák változásaival párhuzamosan változtak a segítségnyújtás módjai is. Az utóbbi évtizedben előtérbe került a kollégák, munkatársak támogatása. Számos szűkebb kollektíva tagja bizonyította, hogy rá a bajban is lehet számítani. A SZÁÉV-nél az üzemi baleset következtében megrokkant kollégának brigádtársai felújították a házát. A másik építő vállalatnál, a KÉMÉ V-nél baleset következtében meghalt egy családfenntartó, a vállalat dolgozói házat építettek az özvegynek és gyermekeinek. Az élők házépítését is „divat” még segíteni. Többen nemcsak a szabad szombatjukat, vasárnapjukat áldozzák fel a barát, munkatárs érdekében, hétközben még 2—3 nap szabadságot is kivesznek, hogy idejében felépüljön az új otthon. Az építkezéseknél említjük, hogy az összefogásnak hivatalos, szerződéssel és pecséttel ellátott formája is létezik már. Megyénk négy építőipari vállalata együttműködési szerződést kötött, amelynek értelmében gépekkel, építőanyagokkal, ha kell, munkaerővel, szebben fogalmazva átirányított munkással is segítik egymást. A szerződés nem írott malaszt, a tervteljesítés, a vállalati nyereségre való törekvés mellett is napokig tudják nélkülözni a gépeket, az éppen hiánycikk anyagokat, alkatrészeket. Mert tudják, hogy a viszonzott „kisegítés” is nyereséget jelent. , .,#.,idón_ ^a.„ Talán a mezőgazdaságból tudnánk legtöbb példát hozni a „hivatalosan irányított” társadalmi összefogásra. Itt van mindjárt az idei nehéz aratás. Különböző állami és társadalmi szervek felkérésére kisebb és nagyobb mező- gazdasági üzemek adták kölcsön kombájnjukat. A nagycserkeszi ember nem adta kölcsön a lovát, de a kombájn az más. Nemcsak gépek, munkások „kölcsönadására” is tudunk példát hozni. A leveleki tsz az elmúlt télen egy brigádnyi lánynak és asszonynak nem tudott munkát adni. Ugyanakkor a tangazdaság apagyi üzemegységében kevés volt az almaválogató. A tsz-tagok az állami tangazdaság dolgozóival közösen válogatták az almát, a fizetést természetesen a gazdaságtól kapták — mindenki jól járt. Ez a kezdeményezés követőkre találhat. A településfejlesztésre irányuló társadalmi munka szervezője, irányítója a Hazafias Népfront. A társadalmi munkaversenyben megyénk szinte valamennyi települése részt vesz. A legjobban dolgozó települések évek óta százezreket kapnak jutalmul a központi keretből. A legjobb kétkezi társadalmi munkásokat a hivatalosan létrehozott kitüntetéssel ismerik el. Ma is rangja, becsülete van a társadalmi munkának. Igaz, jó néhány brigád csak névleg patronálja, vagyis név- leg segíti az óvodákat, öregek napközijét. Az is igaz, hogy valamelyik ősszel a mezőgazdasági üzemek egy része nem jól szervezte meg a társadalmi munkát. Ezeket a hibákat azonban ki lehet javítani. Több „bezárkózott” városi embert rá lehet bírni a közhasznú kétkezi munkára. Mint egykor a tanyai emberek, egymásra vagyunk utalva, céljaink valahol találkoznak. Tartson még sokáig az „Együtt Nyíregyházáért" akció. Szervezzünk újabb hasznos akciókat — együtt a településért, együtt a megyéért, együtt az országért. Nábrádi Lajos Az első asszony Kállay Zsuzsanna volt, Kállay Ferenc és Bornemissza Kata lánya, Báthori lány volt a nagyanyja. Kállay Ferenc nem sok vizet zavart a közéletben, de korán meg is halt. Az özvegy azután Pe- rényi Györgyhöz ment feleségül, Perényi György viszont, mint Abauj és Zemplén főispánja, annál nagyobb szerepet kapott a XVII. század első felének történelmében. Az eljegyzés előzményei nem voltak némi izgalmaktól mentesek. Ahogy akkor illett, „szerzők” készítették elő, Kemény János történetesen Bethlen Gábor özvegyét, Brandenburgi Katalint kísérte ki Erdélyből Tokajba, a fejedelemasszony birtokára. Kemény azután Sárospatakon megtudta, hogy a vele ellenséges lábon álló, de akkor még erdélyi párti Csáky István, a későbbi tárnokmester „lesette Rakamaz tájékán”. Kemény János ezért szolgáit Tokajon át küldte „tetteseiért”, míg maga Kenézlő-Balsánál kelt át a Tiszán s Káliót is elkerülve ment Rozsályba Kun Lászlóhoz (kinek epitáfiuma a kisszekeresi templom faláról néz le). A gyűrűváltás Halmiban történt „aratás és szüret között” 1631-ben; Kemény János akkor 24 éves volt. Ügy látszik, hogy azelőtt nem látta a menyasszonyát, azt sem tudta, hogy a jövendőbelije katolikus volt. Az esküvő egy évvel az eljegyzés után történt ugyancsak Halmiban — úgy látszik, ez Perényi-birtok volt — sok és előkelő vendégség jelenlétében, összesen 4—500 lóval jöttek. A vegyes házasság nem volt felhőtlen. Papok jöttek a házhoz, amit a férj „nagy szűbeli fájdalommal senyvedett”. A lövöldöző vendég Egyszer később Cserényi György alispán náluk lévén vendégségben, nem egészen szépen nyilatkozott Zsuzsanna asszonyról. Kemény nehezen bár, de anyja intelmére tartóztatta magát. A feszült helyzetben megkínálta a vendéget borral, hogy igyanak Rákóczi György fejedelem egészségére. Cserényi a poharat borral együtt kidobta az ablakon, mire a házigazda „kicokigatta”. Az távozott, de visszafordulva puskával belőtt az ablakon. A házasságból két gyermek született, Ferenc és Simon, kik a későbbiekben jelentős közéleti egyéniségek lettek. Kemény János második házassága némileg ismertebb, köszönet érte Gyöngyösi Istvánnak. „A porából megéledett Phoenix” kis eposza leegyszerűsítve adja elő a tényeket, a gömöri alispánnak nem annyira a valóság volt fontos, hanem a szóáradatba burkolt hízelgő sablonok. íme a lényeg. „A dinnyés Nyírségen túl” a három szép Lónyay lány közül Anna a legszebb, özvegyen maradva sokan kérik, Kemény bár eleinte nem volt esélyes, kitartásával elérte, hogy még a hadjárat és a fogsága előtt eljegyezte s az óriási váltságdíjat is Anna teremtette elő. A leendő fejedelem így hát az ő szerelmében született újjá. Rövid időre, mert pár év múlva a nagyszőllősi csatamezőn holtan esett le lováról. A történelmi valóság azonban árnyaltabb volt, s nem ilyen egyszerű. Kemény János jól ismerte a nála 14 évvel idősebb Lónyay Zsig- mondot, ki korának egyik legjelentősebb egyénisége volt. Olyan is előfordult, hogy együtt mentek tárgyalni Esterházy Ferenc császári fővezérhez. Jól ismerte Lónyay Annát is, Wesselényi Istvánnét, s a férjet is, hiszen gyermeküknek ő volt a keresztapja. Anna 1656- ban lett özvegy, Keménynek Annához írt első levele 1657. január 1. dátummal kelteződik. „Édes kis Asz- szonykám”-nak szólítja, amit nem szabad félremagyaráznunk, házasságuk után nem így fogja megszólítani. Eme levél tanúsága szerint Zsuzsanna asszony akkor még életben volt. Rövidesen azután Kemény János II. Rákóczi Györggyel el is indult végzetes lengyelországi hadjáratukra. Útközben kissé titokzatoskodva Zsibón találkozik Annával, hogy elbúcsúzzanak. Akkor még nem tudták, hogy két és fél év múlva fogják egymást ismét látni. Á bahesiszeráji rab A tatár fogságba esett erdélyi sereg fővezére Bahcsi- szeráj mellett megírja önéletírását, a hadjárat történetét s ahogy alkalma adódik, leveleket ír. Anna másoktól hallotta meg először a rossz hírt s ez „nagyobb bú- sulást” szerzett neki, mivel Kemény levele később érkezett. Érzelmeire jellemző levelének egy részlete: megtetszik énrajtam az, hogy nem színnel való bú- sulás vagyon rajtam, mivel nagy emberek előtt is akaratom nélkül is sokszor sok könnyet kellett hullatnom s most is gyakorta kell”. Az óriási váltságdíj egy részét Anna teremti elő. Mikor Kemény fogságából a legnagyobb politikai zűrzavarban hazaér, először is közreműködik II. Rákóczi György harmadik, beláthatatlan következményű megválasztásában, majd Aranyosmeggyesen 1659 októberében „minden ceremónia nélkül, rabi . szimplicitással” (ui. nem volt kifizetve a váltságdíj) Annával összeházasodnak. A zavartalan boldogság csak pár hónapig tartott, ekkor felesége birtokán Aranyosmeggyesen, s Vásárosnaményban élnek. (Az aranyosmeggyesi kastély az utóbbi években ment csaknem teljesen tönkre.) A naményi tartózkodás már azzal függ össze, hogy a Rákóczi miatt felbőszült török 1660-ban elfoglalja Nagyváradot, a magyar kultúra egyik fellegvárát, s pusztítja a felső Tiszántúl vidékét is, „Szatmárt, a Nyírséget Na- ményig, Baktáig elrablá, ége- té”. Anna is a Felvidékre menekül. Egy kopott kő a múzeumban 1661. január 1-el Keményt fejedelemmé választják a török pártfogolta Barcsay, majd az ifjabb Zólyomi Miklós ellenében. De ez már a vég kezdete. Az új fejedelem német segítséggel próbál ellenállni, de Montecuccoli csak félig-meddig nyújt segítséget, míg azután a nagyszőllősi csata elvesztése s Kemény halála tesz pontot ennek a vérzivataros egyéves fejedelemségnek a végére. Lónyay Anna 32 évvel élte túl férje halálát. Támogatta mostohafiát a fejedelemség megszerzésében. A Wesselényi-összeesküvéskor a bujdosókhoz húzott, s vagyonát is elvesztette. Ez a következőképpen történt. A császári katonaság részéről elkövetett mindenféle erőszakoskodása ellen 1664-ben Szatmár megye Kisnamény- ban tartott közgyűlése elhatározta, hogy a kóbor fosztogató katonák ellen fegyvert fognak. Négy évvel később Csegöldön hoztak ismét határozatot, hogy a német ellen minden nemes „lóra üljön”. Majd Lónyay Anna aranyosmeggyesi várkastélyában határozta el a vármegye nemessége, hogy megtámadják a rablásból visszatérő német katonaságot. A vár tornyába őrt állítottak s a közeli Gombás erdőben álltak lesben. A támadás sikerült is, de a későbbi vizsgálat során kitudódott Lónyay Anna szerepe is, a vagyonfosztást nem kerülhette el. Birtokait nemsokára visz- szakapta, 1693-ban hunyt el. Vásárosnaményban, a múzeum udvarán egy kettétört, csaknem teljesen lekopott kő kettős címere, mely a naményi Lónyay-várkastélyból származik, ezekre az időkre emlékeztet. Koroknay Gyula Múlt és jelen A Dohány utcai házacskák mögött modern lakóház magasuk a nyíregyházi Kossuth utcán. (Elek Emil felvétele) KU VASÁRNAPI MELLÉKLET
