Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-12 / 188. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. augusztus 12. Willy Brandt: fl szovjet—nyugatnémet szerződés az európai béke előfeltétele Kommentár Csalódások és remények Az iráni parlament hétfőn szavazott a kormányfő személyéről. Csak remélni lehet, hogy az eredmény hozzájárul annak a megteremtéséhez, amire Iránnak most talán a legnagyobb szüksége van: a belső stabilitás megszilárdulásához. Amikor annak idején Ba- zargan került a kormányfői székbe, személye és tevékenysége érthető okokból magán viselte egyfajta ideiglenesség összes jegyeit. Bukásával a miniszterelnöki pozíció elhalványult és — belpolitikai megszilárdulás új feltételeként — előtérbe került a köz- társasági elnök posztja. Amikor ezt a magas tisztséget — akkor úgy tűnt, hogy Khomeini ajatollah egyértelmű jóváhagyásával — Abolhasz- szán Baniszadr kapta meg, akadtak ugyan, akik féltették az iráni külpolitikai töretlen- ségét, de volt némi remény arra, hogy az államfői méltóság betöltése a konszolidáció állomásának bizonyul. Hamarosan kitűnt azonban, hogy Baniszadr színrelépése után a belső hatalmi harc nem csökkent, hanem éppenhogy erősödött. Szinte teljesen ugyanez a jelenség ismétlődött meg a következő állomás, a parlament megteremtésével. A nemzetgyűlés megszületésétől nemcsak a túszügy, hanem az egész iráni konszolidáció viszonylatában sokat vártak. Ez a várakozás is korainak bizonyult: a „kemény” főpapi szárny híveinek többségével megszületett parlament nem csökkentője, hanem újabb kényes közege lett a hatalmi harcnak — nem utolsósorban a köztársasági elnök és a mindenekelőtt Behesti ajatollah nevével fémjelzett főpapi csoport között. Minden jel arra mutat, hogy ez a folyamat folytatódik Mohammad Ali Radzsai volt oktatási miniszter kormányfői jelölésével. Baniszadr ugyan kénytelen volt elfogadni a jelöltet (miután 198 képviselőből 153 rá szavazott), elfogadólevelét olyan sértődött és magát a nemzetgyűléstől voltaképpen elhatároló hangon írta meg, hogy az máris parlamenti vihart kavart. Csak a jövő dönti el, vajon a kormányfői tisztség újjászületése újabb remények, vagy újabb csalódások forrása lesz-e a zaklatott középkeleti országban. H. E. A szovjet—nyugatnémet szerződés jelentőségét méltatták a nyugatnémet kormánykoalíció vezető politikusai a hét végén a dokumentum moszkvai aláírásának 10. évfordulója alkalmából. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter, a Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke szerint a moszkvai szerződés jelentős mértékben hozzájárult az európai stabilitáshoz. Genscher ugyanakkor biztosította az NSZK szövetségeseit arról, hogy Bonn a jövőben sem kíván „egyéni akciókra” vállalkozni a nemzetközi politikában és „nem hajlandó lemondani a katonai erőegyensúlyról”. Az FDP-politikus — a közelgő választásokra való tekintettel — nyilatkozatában a NA- TO-álláspontot helyezte előtérbe, bírálta a Szovjetuniót A Venezuelai Kommunista Párt VI. kongresszusának szombati ülésén a részt vevő testvérpártok képviselői közt felszólalt Győri Imre, az MSZMP KB tagja, a KB agi- tációs és propagandaosztályának vezetője. Beszédében hangsúlyozta, hogy az MSZMP figyelemmel kíséri, miként küzd a veneMohammad Ali Radzsai lett az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnöke. Kinevezéséről az iráni parlament hétfői szavazása döntött: 153 képviselő adta le voksát Radafganisztáni politikája miatt és egyoldalú hatalmi törekvésekkel vádolta a keleteurópai partnereket. Jóval egyértelműbb volt Willy Brandtnak, a Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének állásfoglalása. Az SPD-politikus az európai enyhülés nélkülözhetetlen előfeltételének minősítette a moszkvai szerződést és rámutatott: a dokumentummal összefüggő keleti politika kulcsa volt az európai normalizálásnak és fő részese annak, hogy a kontinensen „relatív stabilitás” uralkodik. Genscherrel ellentétben Brandt úgy vélte, hogy az NSZK-nak szükség esetén el kell szakadnia az amerikai külpolitikától is, amennyiben Washington magatartásával veszélyezteti az európai enyhülést. zuelai munkásosztály sok megpróbáltatást kiállt élcsapata a nép valódi érdekeiért, a baloldal egységének megteremtéséért, a demokráciáért, a szocializmusért. Kifejezte meggyőződését, hogy a VI. kongresszus újabb nagy hozzájárulást jelent a venezuelai kommunisták célkitűzéseinek megvalósításához. zsai mellett, ellene huszonnégyen szavaztak és tizenkilencen tartózkodtak. Ezzel a 46 éves politikus, egykori matematikatanár, az iszlám köztársaság első, Bazargan vezette kabinetjének közoktatási minisztere elfoglalhatja a kilenc hónapja betöltetlen miniszterelnöki széket s megkezdheti kormányalakítási tárgyalásait. Radzsai az Iszlám Köztársasági Párt teheráni képviselője, s a párt egyik legradikálisabb tagjának számít. Közoktatási miniszterként fellépett a mohamedán szellemű nevelés és oktatás ki- terjesztéséért, az egyetemi oktatás „iszlám” átszervezését sürgette. Képünkön: az új kormányfő, Mohammad Ali Radzsai. TELEX KUVAITI CSATLAKOZÁS Kuvait is csatlakozott ahhoz a kilenc arab államhoz, amelyek kimondták: megszakítják diplomáciai és gazdasági kapcsolataikat azokkal az országokkal, amelyek elismerik Jeruzsálem Izrael által történt bekebelezését. NŐI TETEMEKET TALÁLTAK A guatemalai rendőrség szombaton öt női holttestet talált a főváros közelében. Az eddig még azonosítatlan nőket megfojtották, majd egy szakadékba dobták a gyilkosok egy mozgó járműből. Mint a Reuter hírügynökség megjegyzi, a közép-amerikai országban az utóbbi hónapokban elszaporodtak a szélsőséges terrorbandák által elkövetett gyilkosságok. RIADÓKÉSZÜLTSÉG SALVADORBAN A salvadori junta riadókészültségbe helyezte a fegyveres erőket azt követően, hogy a salvadori ellenzéki csoportosulásokat tömörítő forradalmi demokratikus front szombaton — augusztus 13- tól 15-ig tartó — háromnapos általános munkabeszüntetésre szólította fel az ország dolgozóit. BEUTAZÁSI ENGEDÉLY BOLÍVIÁBA Luis Arze, a bolíviai katonai junta belügyminisztere szombaton engedélyt adott árra, hogy az országba beutazhassanak azok a politikai és társadalmi, valamint emberi jogokkal foglalkozó szervezetek képviselői, amelyek a politikai foglyok helyzetét akarják megvizsgálni az országban. VÉGET ÉRT AZ IRÁNI DIÁKOK SZTRÁJKJA LONDONBAN Szombaton végett vetettek éhségsztrájkjuknak a brit börtönökben fogva tartott iráni diákok, akiket a múlt héten tartóztattak le a londoni amerikai nagykövetség előtti tüntetés során. Az irániak azt követően hagytak fel tiltakozó akciójukkal, hogy mintegy 5 órán keresztül tárgyaltak Irán londoni ügyvivőjével. Az iráni diplomata a londoni hatóságok kérésére járt a letartóztatottaknál. Győri Imre felszólalása a Venezuelai KP kongresszusán II múmia titka A „fáraó átka" o Pierre Lacau végül megengedte Carternek, hogy belépjen a sírba. Egy feltétellel: alá kellett írnia, hogy a kincsekre vonatkozó minden igényéről lemond. Howard Carter nehéz szívvel aláírta a nyilatkozatot. Ha be akarta fejezni, amit elkezdett, nem volt más választása. Carter egyike volt azon keveseknek, aki anélkül járt ki-be a sírba, hogy utolérte volna a „fáraó átka”. Mi rejtőzött emögött? Évtizedekkel később dr. Ezzedin Taha, a kairói egyetem orvosa és biológusa úgy vélte, hogy megtalálta a választ erre a kérdésre. 1962. november 3-án az egyiptomi fővárosban sajtó- konferenciát tartott. Beszámolt arról a vizsgálatról, melyet a hasonló szimptómákat mutató archeológusokon végzett, mint azokon, akik meghaltak, állítólag a „fáraó átka miatt”. Kimutatta, hogy a megvizsgáltak gombabetegséget szenvedtek el, mely a légzőutak lázas gyulladásával jár. A gombák — a mikrobiológiai leletek szerint — a sírkamrákban és a múmiákban évezredeket is átvészelnek. Dr. Taha: „Ez a felfedezés szétzúzza azt a babonát, miszerint az antik sírokban dolgozó kutatók egyfajta varázslatnak estek áldozatul. Olyan betegség áldozatai lettek, mely a munkájuk kapcsán érte utol őket. A fáraó átka a mesék birodalmába tartozik.” Ez meggyőzően hangzik. Mégis valami meglepő dolog történt: a sajtókonferencia után dr. Taha két munkatársával beszállt az autójába; Kairóból Szuezbe utazott. Egy gyér forgalmú, nyílegyenes parti úton dr. Taha autója hirtelen átment a szembe jövő sávba és frontálisan nekiütközött egy kocsinak. Dr. Taha és munkatársai a helyszínen meghaltak. A másik járműből sebesültek kerültek elő. A boncolásból megállapították, hogy trombózis okozta a biológus halálát. A baleset pillanatában egy halott ült a volánnál. Dr. Ezzedin Taha tévesen gyanúsította az évezredes gombákat? öt is a titokzatos átok érte utol? — suttogták utóbb. Howard Carter vége ezzel szemben teljesen hétköznapi volt. Csak akkor hagyta el a sírt, amikor az utolsó leletet is rendszeresen biztonságba helyezte, katalogizálta és preparálta. 1932-ben, negyvenévi ásatási munka után tért vissza Angliába. Az extrém sivatagi klíma, a megfeszített munka, de mindenekelőtt az évszázad archeológiái felfedezésével kapcsolatos sérelmek lerombolták az egészségét. Londoni házában egyedül élt. Az emberek, akik valamikor ünnepelték, már régen nem gondoltak rá. Megoldotta a feladatát. Még annyi ereje volt, hogy megírja három könyvét az ásatási munkákról. Hogy azoknak a lapoknak az ezreit kiértékelje, melyeken a Tutenkámen-vállalkozás legkisebb részletét is megőrizte, már nem futotta az erejéből. Howard Carter 58 éves korában halt meg, 1939. március 2-án. Dicsősége még halála előtt elhalványult — ellentétben az általa felfedezett fáraóval. Tutenkámen dicsőség nélkül élt, és neve csak halála után 3260 évvel kezdett el közszájon forogni. Szupersztár azonban csak akkor lett az 1,67 cm magas kis királyból, amikor 1978- ban az egyiptomi elnök, Anvar el-Szadat elhatározta, hogy a király aranymajzk- ját és 55 különösen értékes leletet világ körüli útra küld. Az első állomás az US.. volt. És az Űjvilág hódolattal adózott a régmúltnak. Több, mint nyolcmillióan látták a Tutenkámen-kiállítárc. A belépőjegyeket hetekre előre eladták. A feketepiacon 50 dollárt kértek érte. Tutenkámen király azonban nemcsak az egyiptomiak dicsőségét és a múzeum bevételét növelte, hanem á ravasz kereskedők pénztárcáját is felduzzasztottá. A fáraó síri ékszerei után alakult az utolsó divat: gyűrűket, karkötőket és nyakbavalókat készítettek műanyagból, ezüstből és aranyból. Az ingeken és az ágyneműkön Tutenkámen neve állt. Az áruházak múmiaformájú palackokat, kannákat, tortákat és hálózsákokat kínáltak. Amerikát megrázta a Tutenkámen-láz. (-B-) .— Vége — 6. A világháború során a népek mind jobban szembefordultak vezetőikkel, sőt magával a rendszerrel, ami annyi megpróbáltatást hozott rájuk. Az egymás ellen harcolókban kialakult a közös eltökéltség; csak a háború előttinél jobb és igazságosabb világ születése indokolhatja és feledtetheti a sok áldozatot. A kormányok azt ígérték, hogy a vesztes majd mindenért megfizet, és a győzelem gyümölcsei hozzák meg az erőfeszítések jutalmát. Wilson amerikai elnök ezzel szemben meghirdette a „győzelem nélküli béké”-t, a méltányos és igazságos rendezést, azt, hogy végre megvalósul a liberális és demokratikus polgári elveken alapuló világrend. Mindként programra sokan hallgattak, de a tömegek növekvő mértékben kezdték azt gondolni, hogy igazán jobb világot csak új elvek, a szocializmus és az internacionalizmus hozhat. A forradalmi Oroszország példája követésre ösztönzött. Európa keleti felének kis népei a jobb világhoz még egy előfeltétel megvalósulását tartották szükségesnek: a nemzeti alávetettség megszüntetését és az önálló nemzeti államok létrejöttét A soknemzetiségű birodalmak háborús vereségük pillanatában minden külső beavatkozás nélkül darabokra hullottak, a kötelékükben élt nemzetek pedig szinte habozás nélkül a függetlenség útját választották. Kisebbségben maradtak azok, akik a gazdasági és politikai egymásrautaltságot, a sorsközösséget hangoztatták és a birodalmak helyén az egyenrangú népek tartós szövetségét, föderációját próbálták létrehozni. Ez ügyben magyar részről hangzottak el a legkomolyabb ajánlatok, többek között Dunai Egyesült Államok Jászi Oszkár-féle javaslata, majd a Tanácsköztársaság elképzelései. A hatalomból addig nem, vagy alig részesülő ellenzéki erőkből, köztük a szocialistákból megalakult nemzeti tanácsok és az általuk létrehozott kormányok’ új lapot kívántak nyitni nemzetük történetében, természetesnek vették, hogy semmi közük a megszűnt birodalmak tetteihez. Felelősre, bűnbakra mégis szükség volt, a győztesnek valakitől be kellett hajtani a sarcot. így az 1918 őszén megszülető radikális-demokratikus Németországnak, Ausztriának és Magyarországnak (Bulgáriával és Törökországgal együtt) fizetnie kellett. Ugyanakkor a mindkét oldalon imperialista HAZÁNK, KEIET-EURÓPA Független államok célokért vívott háborúban náluk sem jobb, sem rosszabb szerepet nem játszó többi kelet-európai nép — akiknek egy része végig lojálisán a központi hatalmak oldalán harcolt — lényegében véve győztesnek minősült és a békerendezésnél ennek megfelelő bánásmódban részesült. A cári Oroszország, majd a központi hatalmak összeomlásakor az utódállamok polgári politikusai számára ellenállhatatlannak bizonyult a csábító lehetőség, hogy minél többet markoljanak, az etnikai érvek mellett történeti, gazdasági és stratégiai megfontolásokra hivatkozva minél nagyobb területen hozzák létre államukat. A románok, csehek, lengyelek, szerbek, észtek, lettek és litvánok polgári-tőkés, vagy éppen királyi-földesúri vezetése jól megérezte, hogy a néprajzi térképeknél, de még a háború alatt az antanttal kötött szerződéseknél is többet ér az igényelt területek birtokba vétele, a fait accompli teremtése. Akik azt hitték, hogy a világ- történelem eme ősi törvénye Wilson amerikai elnök 14 pontjával érvényét veszítette, és most az erő helyébe a jog és az igazságosság lép, azok súlyos hibát vétettek. Károlyi Mihály és a magyarországi őszirózsás forradalom elkövette ezt a hibát, és az idegen fennhatóság alá került jó hárommillió magyart kevéssé vigasztalhatta, hogy morálisan a magyar forradalom járt el helyesen. A Párizs környéki békeszerződések csekély módosításokkal mindazt jóváhagyták, amit az antant korábban megígért és az utódállamok fegyverrel elfoglaltak. A nacionalizmus jegyében fogant rendezésből és az erőn alapuló hatalmi politikából fakadóan az új határok a győzteseket nem csak a vesztesekkel, de egymással is szembeállították. A területi viták, az igazságtalannak érzett határok tartós feszültséget hoztak létre Lengyelország és Litvánia, Lengyelország és Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia, Jugoszlávia és Olaszország között. Az érintettek véleményét csak néhány ponton (Felső- Szilézia, Klagenfurt környéke, Sopron és vidéke) tudakolták meg népszavazás formájában, ezeken kívül nem adtak a lakosságnak módot a meghirdetett önrendelkezési jog tényleges gyakorlására. Lenin és a Kommunista Internacionálé joggal minősítette e szerződéseket „imperialista rablóbé- ké”-nek. Kétségtelen, hogy Kelet- Közép-Európa jó százmillió lakójának többsége a világháború és a békék eredményeképp a gazdasági és kulturális fejlődés elvben legkedvezőbb keretéhez, önálló nemzetállamhoz jutott. Egynegyed részük viszont, közel harmincmillió ember, nemzeti kisebbségként idegen uralom alá került. Számukra az önrendelkezés nemes elve cinikus frázissá alacsonyodott. Ez sokkal inkább a fiatal nar cionalizmusok mohóságának volt a következménye, mintsem a bonyolult néprajzi viszonyoknak. Az új határok önkényessége, a háború ki- robbantásáért hatalmi szóval megalapított egyoldalú felelősségből fakadó jóvátételi kötelezettség és a vesztesek gazdasági-politikai-katonai gúzsbakötése azt eredményezte, hogy Kelet-Közép-Európá- ban a nemzeti önállóság születésnapja egyúttal az itt élő népek eddigi legsúlyosabb összeveszésének is a dátuma lett. A rendezésnek ebből a tehertételéből eredt „a keleteurópai kisállamok nyomorúsága”, hogy a demokrácia nem tudott náluk komoly gyökeret ereszteni a két világháború között, s-hogy a térség oly könnyen vált a külső hatalmi érdekek eszközévé, összecsapásuk színterévé, végül a náci Németország agressziójának áldozatává. A versailles-i békerendszert külpolitikailag is eleve kudarcra ítélte, hogy a közvetlen kárvallottak mellett a térség két szomszédos nagyhatalma, Németország és Szovjet-Oroszország ellen irányult, márpedig kizárásukkal a térségben tartós béke és nyugalom nem volt elképzelhető. A német befolyás ellen elsősorban Franciaország által emelt védőgát, csakúgy, mint a „bolsevizmus” ellen az összes európai tőkés állam által kreált „egészségügyi övezet” túlságosan ingatag alapra épült. Jeszenszky Géza — Vége — Új kormányfő Iránban
