Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-10 / 187. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. augusztus 10. Q VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Az utak, vasutak összekötnek Azt regélik, a hajdani megyeszékhely, Nagy kalló urai 120 évvel ezelőtt igen finnyásak voltak. Fintorogtak, amikor a tüzes masina, a vonat ügye szóba került. Vezessék csak másfelé a vasutat, náluk ne piszkoljon, ne csapjon zajt — mondották. A „másfelé ekkor azt jelentette, hogy a Debrecen és Miskolc közötti vonal építése Nyíregyházán kanyarodott el Tokaj felé. Aztán száz egynéhány évvel ezelőtt .megépült a Nyíregyháza és Csap közötti szárnyvonal, majd a század- forduló után jöttek a helyiérdekű vasutak: Tiszalök, Nagykálló és Nyírbátor, valamint Vásárosnamény felé. Nyíregyháza lett a központja a nyírvidéki kisvasútnak is. A dinamikusan fejlődő tirpákváros, Nyíregyháza éppen a közlekedésben elfoglalt helyével is szerzett magának mindinkább központi szerepet. Utak, vasutak csomópontja lett, a kereskedelem székhelyévé vált. Ha úgy tetszik, hasonló sorsa volt a kis szatmári falunak, Mátészalkának is. Kialakult a vasúti csomópont, iparosok, kereskedők telepedtek le mind nagyobb számban, hogy aztán a századfordulón már fejlődő mezővárosnak emlegessék. Szabolcs-Szatmárban ugyanez zajlott le kicsiben, mint ami a világ több pontján fővárosokat hozott létre, metropolisokat alakított ki. Pest és Buda a dunai átkelésnek köszönhette létét és fejlődését, Dél-Amerikában a nagy kikötővárosok lettek az ország központjai is. Mindenütt az utak és vasutak, a hajózás centrumai voltak azok az újmódi városképző erők, amelyek vonzották előbb a kereskedelmet, majd az ipart, s tették naggyá a települést. líov iiom » AaiiiAuaa Fogynak a falvak, elvándorolnak az emberek a nagyobb helységekbe. Az országban elsőként Gyűrűfű nevét vette szárnyára a hír. A kis baranyai falu teljesen elnéptelenedett. Megszűnése nemcsak azért történt, mert kicsi volt. Ami ennél fontosabb: nem volt útja. Ha esett, havazott, akkor napokra elzárta az időjárás a külvilágtól. Fordítsuk meg a tételt: vannak falvak, mi több tanyák, külterületi helyek, amelyek virágzásnak indultak. Nem kell messzire menni. Felsősima falunak is beillik utcáival, rendezett környezetével, Oros az út mellett addig közeledett Nyíregyházához, amíg végül a város része lett. Az ok: van út, jó a közlekedés, s ennek a révén minden feltételt meg lehet teremteni az itt élőknek ahhoz, hogy maradjanak. Mindez azt bizonyítja, hogy a közlekedésnek kulcsszerepe lehet egy-egy település fejlődésében. Különösen így van ez akkor, amikor a kis faluból a nagyközségbe, a kisvárosból a megyeszékhelyre vagy a fővárosba akar eljutni valaki. Mert az eljutás már nemcsak lehetőséget kíván, hanem sokszor kényszerűséget is. Nem úgy van, hogy emberek százezrei anélkül élnék le ^z életüket, hogy kimozdulnának lakóhelyükről. Utazni kell, ha ügyeit intézi, ha tanül, esetleg igényesebb szórakozásra vágyik. De útra kell a beteg ember, az iparcikket vásárló éppúgy, mint az, akit a munkája hív máshová. Egy megye — egy város. Sokáig úgy emlegették Sza- bolcs-Szatmárt, mint azt a példát, ahol igen korszerűtlen a településszerkezet, nagyok az aránytalanságok. Aztán a helyiek állandó figyelmével, az okszerű ipartelepítéssel sikerült elérni, hogy már hat városi rangú településünk van. S valljuk meg őszintén, sokszor hamarabb volt a rang, mint a valóban városi lét. Ám régebbi és újabb városainknak nemcsak annyi a feladatuk, hogy ellássák lakóikat, hanem kisugárzó sze- írepük. .is ,van.;..-ycmzásk.örzet-r tel rendelkeznek, természetes központjai egy-egy tájegységnek, de közigazgatási központként is számottevő a szerepük. A fejlesztésük pedig csakis tervszerű lehet. Ezért született meg nyolc évvel ezelőtt a megye településhálózat-fejlesztési terve, amely rangsorolta az egyes településeket. így határozták meg, hogy Nyíregyháza felsőfokú központ, míg Kisvárda, Mátészalka és Nyírbátor középfokú központ szerepkörrel rendelkezik. Ezeket egészítik ki a részleges középfokú központok, a már várossá .fejlesztett Vásárosnamány és Fehérgyarmat, s a városi cím várományosaiként számon- tartott Tiszavasvári és Záhony. Mellettük vannak még alsófokú központok és semmilyen szerepkörrel nem rendelkező falvak. Mindez bonyolult rendszernek látszik, többféle szempontból határozza meg a fejlesztés irányait. Azonban az is biztos, hogy senki sem számít a falvak elnéptelenedésére, arra, hogy rövid időn belül csak városaink lesznek. Márpedig ha különféle központokról beszélünk, akkor arról is szólni kell, hogy ezekbe el kell tudni jutni. Üjra visszakanyarodunk a közlekedéshez, amely összeköthet. Érdekes visszatekinteni az utóbbi 10—12 év változásaira a megyében. Amíg 1967-ben az utazók több, mint fele (52 százaléka) vonattal járt, addig ma már csak 16 százalékuk veszi igénybe a vasutat. Helyette a közúti tömegközlekedés — tehát az autóbusz — vonzza a nagyobb tömegeket, 40 százalék helyett az utazók 58 százalékát. S egyre számottevőbb az egyéni közlekedés részaránya (s ez korántsem kerékpárt, mindinkább autót jelent). Amíg 1967-ben az utazóknak csak 8 . százaléka jelentette az egyéni közlekedést, 1979-re már 26 százalék fölé emelkedett az arány. Ma a legtöbben a tömeg- közlekedést részesítik előnyben. -S várható, hogy ez fog érvényesülni a későbbiekben is a munkába járásnál, tanulásnál, de még az ügyintézésnél is. Csakhogy ehhez az igényeket ki kell tudni elégíteni, javítani kell a közlekedés színvonalán. Hiszen mit mondjon az a Barabáson vagy Gacsályban élő ember, aki a járási székhelyre egy nap csak úgy tud eljutni, hogy arra tényleg rámegy az egész napja. Ugyanis a hajnalitól az éjszakai járatig legfeljebb öt-hat busz van, amit választhat. Más a helyzet például Nyíregyháza vonzáskörzetében, hiszen Nyír- ibronytól Székelyen és Nyírturán át szinte óránként jár a busz. Ugyanez elmondható Kisvárda környékén tíz kilométeres körben. "! Ezek alápjánköhÓyétfi'Üegj- fogalmazhatjuk az igények és a valóság közötti ellentmondást. A jó nyilván az lenne, ha a nagyobb központba akár óránként el lehetne jutni. Bármennyire figyelembe veszik a településhálózat fejlesztésénél a tényeket, azonban ezek a tervek végül is íróasztal mellett születnek. Napjainkban pedig éppen a közlekedési kapcsolatok egy része mutatja, hogy érdemes felülvizsgálni a terveket, mert az élet nem igazodik az íróasztalhoz. Hogy néhány példát soroljunk: Baktalórántháza alsófokú központként szerepel. Ide tartozik Nyírkércs és Nyírjákó, valamint tartozna Ramocsaháza. Csakhogy onnan sokkal inkább Nyíregyháza felé veszik az irányt, oda építették, ki a közlekedést. Ennek ellenére vannak, akik erőltetik ezt a tulajdonképpen értelmetlen központ és falu kapcsolatot. A terv szerint majdan Záhonyhoz igazodik jobban Mándok, miközben a valóság azt igazolja, hogy Kisvárdának aligha lehet ellenfele a „vasutasváros”. De ugyanilyen alapon Tiszavasvári sem lesz a központja Tiszadobnak és Tisza- dadának, helyette minden út és vasút Tiszalökre vezet. Siker és visszajelzés Az utak és vasutak összekötik a településeket. Jó, ha ezeket az összekötő kapcsokat erősítjük, s mellette teremtjük meg a városi léthez közel álló életfeltételeket falun. Ha más nem, akkor az egyszerű anyagi számítás is erre mutat: ha egy család a városba költözik, akkor a lakással, közművekkel együtt ez legalább egymilliójába kerül a társadalomnak. Ha mindezt megtalálja helyben, s csak akkor utazik, ha szükséges, akkor a falu fejlesztése jóval kevesebbe kerül, s ami marad a költségből, azt sokkal jobban lehet felhasználni. Lányi Botond Arckép Schütz Hóról Csak az imént bújt ki a Sportuszoda medencéjéből. Energiát gyűjtött: Most friss és derűs arccal üldögél a napon, a Margit-sziget öreg fái alatt. — Valóságos vízimanó vagyok, — kezdi a beszélgetést Schütz lla, a Madách Színház művésznője. — Legszívesebben szereznék magamnak egy saját úszómedencét. A színész rekeszizmainak különösen kell az úszás, de az erőnlétnek is hasznos. — Mennyi energiakészletre van szüksége a színésznek? — Minden napra van bizonyos energiaaranyalapom, de azzal csínján bánok, hogy ne öregedjek túl korán. Az esti előadások a színházban amúgyis három napi energiát szívnak ki belőlem minden egyes alkalommal. Hány évre is lenne szükségem, hogy végig játsszam az egész életem? — Sokat van színpadon? — Ha ritkán kerülnék színpadra, az még több energiát követelne tőlem! Szerencsétlen az a színész, aki túl sokat vagy túl keveset van színpadon. Én valahol a közepén foglalok helyet. Éppen annyit játszom, amennyit kell. — És a filmezés? — A filmet sajnos nélkülözöm. Két vagy három éve játszottam utoljára. A filmrendezőik félnek azoktól a színészektől, akiket túlságosan sokat foglalkoztat a színház, mivel nem tudják őket akár egy fél évre is bevonni a muníkába. — Hogyan látja a színésznő önmagát? — Arcom nem kimondottan filmarc. Átlagos fejem, szimpla arcom van. A színpadon a színész olyan lesz, mint egy kifestett bábu... A filmen azonban minden kis ránc láthatóvá válik. Én azonban vállalom az arcomat, önmagamat! S talán a közönség is elfógad. — Mennyire nésznek? A sikerdarabban, Bernard Siódé Jövőre veled ugyanitt című színművében Sztankai Istvánnal (MTI-fotó — KS) tudja ma már magát szí— Foglalkozásom életállapot! Ma már nincs bennem semmiféle bizonytalanság; hogy megbizonyosodjam magamról, tíz kemény év kellett! . Schütz lla civilbe» — önbizalom hiányában szenvedett? — Kudarccal indultam a pályának, csak a negyedik nekifutás után vettek fél a főiskolára. — S addig? — Érettségi után dolgoztam, kórházban, adminisztrátorként, tanácsnál... Kísérleteztem pszichológiával is, de nem vettek fel. Nem baj! Az a három év nem ment veszendőbe. Ezen a pályán minden pluszként jön be. — Miért ragaszkodott egyetlen célhoz ilyen erősen? — Talán mert korán kezdtem szerepelni az amatőrszínpadokon. Gyerekkoromban még biológus akartam lenni, fehér köpenyben, steril környezetben dolgozni. Ehhez sok minden adódott még: versmondókészség, matematikái' hajlam, a nyelvek iránti vonzalom. — Örömben és sikerben van ma része? — Igen. Van bennem fogékonyság az életörömök iránt! A sikert azonban el kell tudni viselni: nem lehet több, mint tíz perc öröm, amely aztán újabb sebességre késztet. Visszajelzés arról, hogy ott vagyok a pályán. Ez önbizalmat ad. — Most elégedett? — Mondhatom, igen. Szeretem a harcot amely ezen a pályán az emberre vár. Vég nélküli küzdelem! — Mondjon valamit a magánéletéről is. — Nagyon szeretném a nyugalmat megtalálni, ami a pályám izgalmait ellensúlyozná Erre vágytam nagyon, de ez mindeddig nerc sikerült. Talán a tökéletesség iránti igényeim miatt? Van egy négyéves kisgyermekem ő jelenti ma a kötődésemet. — Végül is milyen a közérzete? — Ügy vélem, sínen vagyok. Annak idején azt mondták, tíz évre van szükségem hogy beérjenek a szerepeim. Valóban, mt érettnek tudom magam, s bármilyen karakterű drámai szerepet eljátszom. Amire alkalmas vagyok, azt szívvel-lélekkel vállalom Azt gondolom, olyan típusú ernbér- vagyok aki azért él, hogy jól dolgozhasson! Ez hitvallásom. Szémann Béla KM Városliget. Németh Endre rajza.
