Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-07 / 184. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. augusztus 7. Zsebszámológépet az elsfisöknek? V an annak már vagy három esztendeje, hogy szociálpolitikával foglalkozó szakemberek megkísérelték felmérni: mennyibe is kerülhet a családokban egy-egy iskolásgyermek szeptemberi tanévkezdése? A számítások természetesen nem lehettek pontosak, a cél az volt, hogy hozzávetőleges becsléssel átlagot vonjanak. Meghökkentő az eredmény. A 6—14 éves korúak esetében a „becsengetés időszakában” átlagosan ezer forintot, gimnazistáknál 1500—2500, szakközépiskolásoknál ennél is többet kell költeniük a családoknak. Természetesen nemcsak füzetekre és tankönyvekre. Az iskolába menetel — ennél sokkal többet jelent. Köpenyt és tornaszereket, tollakat, körzőt, esetenként tolómércét, tuskészletet; (éppen a napokban került a kezembe egyik műszeripari szakközép- iskola elsőseinek tanszerjegyzéke, nem kevesebb, mint huszonhétféle iskolaszert sorolt fel...) Rajztáblák, vonalzók, matematikai játékok, bűvös kocka (?) külön dressz a sportkörbe... nem szükséges folytatni, minden család kapásból fel tudja sorolni a magáét. Iskolatáskák súlya tanúsítja, miként gyarapszik szinte megállíthatatlanul a tankönyvek meny- nyisége is, újabb és újabb faladatlapokkal, szótárakkal, segédkönyvekkel. Korszerűbb és igényesebb oktatás: vitathatatlanul kínálkozik ez ellenérvként, magyarázatként. A nemrégiben rendezett tankönyvtörténeti kiállítás szemléltetően dokumentálta, hogyan lett „egy- könyves” tantárgyakból könyvek sorát igénylő, ismeretek tára, mennyivel szebbek és szemléltetőbbek az ábrák, mennyire logikafejlesztők a feladatlapok, gyakorlati füzetek. Az is tény, hogy az iskolások egy része (vagy a nevelők közül sokan) jó szándéktól Védetve, ám egyéni vagy csoportambícióknak engedve lépi túl. sajátos követelményrendszerével az átlagos tanszer- és felszerelési normát. Jóllehet a Művelődési Minisztérium csaknem minden évben, ilventájt, normatívákat ad a felszerelési követelményekhez és tiltja különleges igények bejelentését, — gyakorlatilag csaknem lehetetlen megakadályozni a sajátos iskolai igények jelentkezését. Kezdve az egyensapkától a különleges — legtöbbször drágább — füzetek, rajzlapok, tornaszerek beszereztetéséig. A szülők nagy-nagy többsége pedig: vásárol. A gyerek érdekében, no meg a kelletlen iskolai megjegyzések megelőzéséért is. És nemegyszer önszántukból túl is licitálják a pedagógusigényeket. Nemrég, a kedvezményes tanszervásár indításakor mondották el a kereskedelmi szakemberek: nem ritka, hogy egészen kicsiny gyerekeknek zsebszámológépet, logarlécet, különleges füzeteket vásárolnak a szülők! K ettős forrásból táplálkozó túlzások növelik tehát tanévkezdés táján, no meg ezekben a hetekben, tanszervásárok idején az iskolai felszerelések listáit — és költségeit. Pedig nem szerencsés a túlzás, családi és pedagógiai vonatkozásban és a takarékosság okán sem. A gyereknevelés nem lebecsülhető terheket jelent azokban a családokban, ahol két, vagy több iskolás felszerelésének gondjaival kell minden ősszel megbirkózni. A megnövekedett családi pótlék, a sok üzemben rendszeresen adott tanszersegély enyhített a gondokon —, de nem szünteti meg őket teljesen. S ha helyeseljük, hogy hivatalosan is meghatározták az egységes, túlzásoktól mentes tanszerlistákat; érdemes a családi, a kisebb közösségekben tapasztalható vásárlási túlzások ellen is szólni. V. M. AZ A BIZONYOS HÁROM FELTÉTEL... Lassan halad a cigánytelepek felszámolása Hagyományos szódavízből a Nyírkémia Vállalatnál Hajdú Perencné műszakonként ötszáz literes üveget tölt meg. (Jávor L felv.) Ezeregyszáz cigánylakás felépítése, illetve vásárlása szerepelt tanácsaink ötödik ötéves tervében. Ez 65 cigánytelep felszámolását, megszüntetését jelentette volna. Mi valósult meg a tervekből rövid fél évvel a tervidőszak vége előtt, s van-e reális lehetőség a célok valóra váltására? — erre kértünk választ a megyei tanács vb építési, közlekedési és vízügyi osztályától. A tervidőszak első évében 108, egy évvel később 323 cigánytelepen élő család épített, vagy vásárolt magának lakást, 1978-ban 264 család Takarékosság és hitel ötmii liárd-nágyszózm ill iá a takarékban Elkészült a takarékpénztár első félévi mérlege. Szabolcs- Szatmár megye takarékbetétállománya 1980. június 30-án 5 milliárd 414 millió forint volt, egy fél év alatt 66 millió forinttal gyarapodott a takarékbetét. Számottevő megyénk dolgozóinak KST-betétje is. Jelenleg 211 KST 29 546 tagja 80 millió forintot gyűjtött. A megváltozott nyereménybe- tétkönyv-sorsolási feltételek hatására fokozódott az érdeklődés a pénznyereménybetét iránt. Az ifjúság körében változatlanul népszerű az ifjúsági takarékbetét, amelyikben 24 451 fiatal 233 millió forintot gyűjtött eddig. 134 millió forint az az összeg, amit a lakosság 3 évi lekötéssel ta- karéklevél-betétben tart. A betétgyűjtő szerveknél — az újabb pénzügyminiszteri rendelkezés szerint — 50 000 forintos címletű takaréklevélbetét is nyitható. Igen jelentős helyet foglal el a takarékpénztári felada- tok között a hitelezési tevékenység. 1980. június 30-án 6 milliárd 134 millió forint volt a megyei hitelállomány. Az első félévi növekedés 198 millió forint. Az első fél évben folyósított összhitel ösz- szege 820 millió forint. Azok számára, akik gazdasági céljaikat teljes egészében megtakarításaikból nem tudták elérni, a takarékpénztár jelentős hiteltámogatást nyújtott. Többek között 11 597 igénylőnek 15 millió forint áruvásárlási, míg 2819 esetben 33 millió forint összeggel mezőgazdasági hitelt nyújtott. 252 millió forintot folyósított az OTP építési kölcsön címén. A befejezett családi házak száma június 30-án 749, míg a megkezdett családiház-építés darabszáma 1249. A fél év alatt 335 társasház értékesítésére került sor 99 millió forint hiteltámogatás mellett. 51 új tanácsi értéke- sítésű lakás megvásárlását 14 millió forint hitellel segítette az OTP. Fél év alatt összesen 29 739 ügyfél részére 254 millió forint rövid- és közép- lejáratú hitelt folyósított az OTP. Az elmúlt fél évben a megye lakói 10 millió 300 ezer darab totó- és lottószelvényt vásároltak. A nyertes szelvényekre kifizetett összeg 11 millió 321 ezer forint volt. Totónyereményekre 4 millió 820 ezer forintot fizetett ki a takarékpénztár. A tárgynye- remeny-sorsolásokon kisorsolt nyereménytárgyak értéke is milliós nagyságrendű. (nemes) Felújítástól a festésig Nagyjavítás a húsipari vállalatnál költözött el a telepekről. A három év után 32 telepet sikerült megszüntetni, ám azóta hiába épültek az új lakások, nem sikerült újabb telepet felszámolni. Tavaly 208 cigánycsalád költözött el a telepekről, az idei évre azonban még 197 maradt, s az első fél év adatai arra engednek következtetni, hogy csők nagy erőfeszítések árán teljesíthetők a tervidőszak eljén kitűzött célok. Az év első felében ugyanis mindössze 50 volt a vásárolt és épített lakások száma, s bár aki építkezik, az többnyire a második fél évben költözik új otthonába, mégsem biztató a helyzet. Az ok sokrétű: az idén a korábbiaknál kevesebbet foglalkoztak a cigánytelepek felszámolásával a helyi tanácsok, de tény, hogy egyre nehezebb feladat megfelelő telkek kialakítása. A korábbi, a települések belterületén meglévő foghíjak elfogytak, s ahol van is még ilyen terület, magántulajdonban van és többnyire olyan árat kérnek érte, ami egy cigánycsalád számára elérhetetlen. Gond, hogy a tanácsoknak nincs elég állami tulajdonú területük, a gyakorlat az, hogy a települések szélén — olykor külterület belterületté nyilvánításával — alakítanak ki parcellázható területet, amelyet tartós használatba adnak az építkezni szándékozó cigánycsaládoknak. A lakásépítésre továbbra is 180 ezer forint kölcsönt ad az Országos Takarékpénztár, ehhez azonban három feltételt szab. Egyik a legalább egyéves munkaviszony, a 10 százalék előtalkarékosság, s az igénylőnek felszámolásra kijelölt teleljen kell laknia. E három feltételnek egyre kevesebben felelnek meg: akik megfeleltek, már korábban elköltöztek a telepről, akik maradtak, azok többsége szociális segélyből él, beteg, rokkant ember, s ha csak egy-két ilyeh család is marad, már nem sikerül megszüntetni a felszámolásra kijelölt telepet. A tervidőszak végéig nem egészen fél év van hátra, s jó szervező munkával talán még elérhető, hogy mind az 1100 cigánycsalád új otthonba költözhessen. Gyilkoló hullák és vámpírok Á félelem mozija Végső kétségbeesésében a rendőr géppisztolysorozatot -eresztett a támadó fiatal nő mellébe. De az nem hátrált, éppen ellenkezőleg: a rendőr nyakára fonta tenyerét és lassan, de ellenállhatatlan erő- vei megszorította ... Mindez az egyik horrorfilm jelenete volt. A film, melynek címe „Zombie”, a rémület világában játszódik. Főszereplői holttestek, amelyek visz- szatérnek a földre és halálos tak: „A félelem mozija” — • jósolja" ‘ NtejftSXvéek — „soha el nem apadó dollárforrást jelent”. így aztán a filmvásznon egymást érik a gyilkoló hullák, a vérszívó óriáspolipok, a húsevő óriásférgek és a telhetetlen vámpírok. A horrorüzlet éllovasa jelenleg Ridley Scott tudományos-fantasztikus rémfilmje, az „Alien — egy idegen világ szörnye”. Ebben a filmben Ahhoz, hogy jó minőségű tőkehús és töltelékáru kerüljön a boltokba a húsipari vállalattól, igen gondos karbantartásra, a legapróbb részekre is kiterjedő felújításra volt szükség. A minden nyáron esedékes nagyjavítást zömében saját szerelőikkel — a tmk-sokkal — végezték, de több külső kivitelező is szorgoskodott két hét alatt a központi telepen. A kívülálló csatateret láthatott az üzemben: az utolsó csavarig szétszedtek minden gépet és berendezést. Kicserélték a padlózatot, kijavították a falburkolatot, a csempéket. Összesen több száz négyzetméteren tették moshatóvá a burkolatot, ezáltal higiénikussá, könnyen kezelhetővé az élelmiszeripari üzem csarnokait Míg a csempéknél a tökéletesen sima felületre törekedtek, addig a padlózatnál kétféle elképzelés szerepelt: a munkavédelmi szempontokat figyelembe véve érdes felületet kellett kialakítani a csúszásmentesség miatt A takaríthatóság viszont itt is a sima felületet kívánta volna meg. A műveletek közt az egyik legfontosabb az acélszerkezetek és a falak festése, mázolása. Elvégezték a csővezetékek szigetelését az elektromos kapcsolószekrényeket, a szerelvényeket és a teljes hűtőrendszert felújították. Ehhez a nagyszabású munkához az egész termelőüzemet leállították. A 270 fizikai dolgozó közül nyolcvannégyet alkalmi segédmunkásnak osztottak be a tmk-sok mellé, kilencen a Borsod megyei Húsipari Vállalathoz mentek két hétre dolgozni, 115-en pedig az évi szabadságukból vettek ki egy-két hetet. A karbantartás ideiét a továbbképzésre is felhasználták: az emelőgépek kezelőinek szerveztek tanfolyamot. A nagyjavításra egy évvel korábban már pontos forgatókönyvet készítettek. A tervek szerint 4200 túlórát akartak felhasználni, de ebből takarékoskodni is tudtak. Megszervezték a megye ellátását is, hogy ne érződjön a termeléskiesés. Hajdú, Borsod és Heves megyékből összesen 120 tonna sertéshúst, 35 tonna marhahúst és 175 tonna húskészítményt hoztak be a társvállalatoktól. Az éves karbantartásra közel négymillió forintot költött a húsipari vállalat. T. K. Elítélték a vagonfosztogatókat Bár korábban sok baj volt a munkahelyén, az eperjeskei átrakó pályaudvaron a 27 éves tuzséri Balogh Gyulával, az utóbbi időben megváltozott. Elmaradtak a korábbi hiányzások, s a fegyelmik után rendszeresen pénzjutalommal ismerték el a jó útra tért Balogh szorgalmát. Keresete is meghaladta havonta az ötezer forintot, épp ezért lepődtek meg környezetében az emberek, amikor kiderült róla, hogy vasúti kocsit fosztogatott. Igaz, korábban, 1978-ban is bíróság elé állították szállítási vállalat járművén elkövetett lopás miatt, a 15 százalékos bércsökkentéssel járó 8 hónap javító-nevelő munka úgy tűnt: elérte célját. Ez év május 9-én mégis kiderült: ha Balogh inni akar, nincs előtte akadály. Aznap épp eleget ivott már, de mivel az italbolt bezárt, újabb itallelőhelyen törte a fejét. Az utcán kóborolt, amikor találkozott a 20 éves Balogh Istvánnal, s rászedte, hogy menjenek el együtt bort lopni. A Baloghék a HUNGAROF- RUCHT telepére másztak be a kerítésen. Az iparvágányon álló ólomzárral lecsukott vagont feltörték, s kiszedtek három karton bort. Egy kartonnal egy munkáskabátba tettek, hogy ketten is megfoghassák, ám mire indulni akartak, a telep éjjeliőrei észrevették őket. Baloghék- nak menekülni kellett, s nagy igyekezetükben összetörtek egy karton boros üveget. A Tokaji Borkombinát Vállalatnak 2000 forint kárt okozó tolvajokat a Kisvárdai Járásbíróság ítélte el. Balogh Gyulára 6 hónapi börtönt szabtak ki és egy évre eltiltották a közügyektől, Balogh Istvánt 4 hónapi szabadság- vesztésre ítélték, a büntetés végrehajtását azonban két év próbaidőre felfüggesztették. A bíróság kötelezte a két Baloghot a kár megtérítésére. Az ítélet jogerős. haj tó vadásza tot rendeznek az élők után. „Ha már nincs hely a pokolban” — mondja George Romero rendező saját horrorfilmjéről —, „akkor a holtak visszatérnek a földre”. Mégpedig a producerek legnagyobb örömére, hiszen a „Zombie” csupán két és fél millió márkába került és rövid idő alatt a háromszorosát hozta be. Hollywoodban azonban lényegesen drágább horrorok is jövedelmezőknek bizonyulegy gyilkos szörnyeteg támadja meg az egyik űrállomás legénységét. A bemutató után egy nappal már rekordforgalmat jegyeztek fel a filmszínházak. „A közönségnek az ijedelmek iránti vágya anyagi bizton^ Ságot jelent öreg napjaimra” — mondotta az „Alién” producere, Gordon Caroll. Nos, a producer hamarosan nyugdíjba mehet: nemsokára elkészül az „Alien” második része is. Rövidesen elkészül Mátészalkán a kétszáz gyermek elhelyezésére szolgáló új óvoda. (Elek Emil felv.)