Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-24 / 198. szám
1980. augusztus 24. HAZAI TÁJAKON FILMJEGYZET Útjaink emlékei Petőfi szülőföldjeként ismeri az ország Kiskőröst. A csinosodó, városiasodé, s már városrangú nagy település impozáns főterén, modern épületek szomszédságában húzódik meg a tér sarkán a gondosan karbantartott szülőház, mindig vendégvárón. Előtte élére állított papírtekercsre emlékeztető térplasztika — szobor — emelkedik, nem messze pedig a hadvezér szobra, kit fiúként tisztelt, szeretett, kiért — mondhatni — rajongott a költő: Bem tábornoké, vagy meghittebben, Bem apóé. A szülőház előtt a'Tér oldalán a tábla azonban más kiskőrösi látványosságra is felhívja a figyelmet. Egy sajátos, mondhatni, egyedülálló múzeumra. A neve: Közúti Múzeum. Nincs messze a városközponttól. A Solt felé vezető út bal oldalán a kerítés mögül kilátszanak a régi közúti gépek. Főleg úthengerek. Ott a múzeum, amely ez év őszén már ötéves fennállását ünnepelheti. 1975 novemberében nyílt meg. Egy felvidéki származású útmeá1- temek, az azóta elhunyt Lévár dy Imrének a magánRégi mérföldkő Cthengerek. kátrányfőző, marógépek gyűjteménye képezte az alapját, amelyet az ágazat széles körűvé gyarapítóit, s azóta is gazdagít, meg-meg- újít. A múlt őszön is új kiállítást rendeztek be. Ahogy belépünk a kapun, elsőnek mindjárt egy-két régi jelre vetődik a tekintetünk. Régi mérföldkő áll a kerítés közelében, hirdetve, mutatják be úthálózatunk fejlődésének egy-egy fontos szakaszát.^Láthatjuk Széchenyi István közlekedési terveit, az aldunai Széchenyi utat, az első alföldi kövesút 300 km-es pályájának vonalát *s építését 1895 és 1900 között; a két világháború közötti időből pedig a budapest—bala- torli, illetve a tó körüli beHonnan — hová ...? hogy Pozsony 14, Varasd pedig 35 és egyhatod mérföld. A szomszédságában egy út- elágazási töbla, mintha azt mutatná: honnét hová „robog” a mögötte lévő nyugalmazott úthenger .. . Nemcsak az útépítés múltjának, hanem egyúttal a MÁVAG gépgyártási történetének az emlékműve. Körültekintve, különböző évekből való útmunkagépe- ket -hengereket, asztfaltfő- zőket, hóekéket és marókat stb. — láthatunk, s egy épülő útszakasz szerkezetét, rétegeit is bemutatja a szabadtéri kiállítás. De nemcsak az udvar kínál látnivalókat! A múzeum belső kiállító helyiségeiben van a régebbi és a több magyarázatot nyújtó emlékanyag. Térképek és tárlók tonút építését. Láthatjuk a XIX. századi főbb földútjaink — postaútjaink — s az 1936. évi úthálózatunk rajzát. Megtekinthetjük a közlekedésrendészet 1863 és 1952 közötti fejlődését tükröző dokumentumokat. S mindemellett a munkák szerszámait, az utak és települések jelzőtábláit, egy makadámút metszetét s munkaeszközeit, a munkások öltözeteit és holmijait is. Egészében látványos, érdekes, a múltat emberközelbe hozó, s az útépítés és fenntartás fejlődését meggyőzően bemutató látványt nyújt ez a kiállítás, érdemes felkeresnünk! Németh Ferenc Elő múzeum Élő múzeum született a zselici dombok között megbúvó Magyarlukafán: fiatal népi iparművészek rendezik be a maguk készítette használati eszközökkel és díszítő tárgyakkal a néprajzi tájhazat. Az alkotóműhelynek egy száz esztendősnél is öregebb parasztház — a Dél-Zselic utolsó szép talpasháza — adott otthont. A Baranya megyei tanács megvásárolta az épületet és népi műemlékként védetté nyilvánította. A kihalóban levő népi kismesterségek gyakorlására vállala Zselicben koztak a Magyarlukafán összegyűlt fiatalok, akik a nyár folyamán — a tanács vendégeiként — faragnak, fonnak, szőnek, kovácsolnak, korongolnak. Olyan eredeti alkotásokat hoznak létre, amelyek napjainkban jószerével már csak múzeumokban láthatók. Amellett, hogy elsajátítják és gyakorolják a régi kézművesség fortélyait, tanítanak is: átadják ismereteiket más fiataloknak, gyerekeknek, ily módon a népi kultúra értékes részét mentik át modern kultúránkba. Az áldozat Az elmúlt hetekben néhányszor „vallomást tettem” ezeken a hasábokon. Szóltam arról, mit kedvelek fenntartás nélkül s mi az, ami bor- zolgatja kedélyemet. Szubjektív ízlésemről is számot adtam. Mindezt nem exhibicionista közlési vágytól vezérelve tettem, hanem azért, mert meggyőződésem, hogy a kritikusnak lehetőleg személyes hangon kell megszólalnia. Csakis ebben az esetben érvelhet pro vagy kontra (azon túl, hogy bírálatában objektív szempontokat szükséges érvényesítenie). Most megint töredelmes gyónásra kényszerülök. Nincs szándékomban eltitkolni, hogy egyáltalán nem rajongok a krimiért. Többször kifejtettem, most megistnétlem, hogy szerintem nincs magasabb és alacsonyabb rendű műfaj. A társadalmi dráma belefulladhat a pocsolyába és az operett szárnyalhat (legalábbis elvben, de gyakorlati példákkal is előhozakodhatnék). A kriminek éppúgy vannak klasszikusai, mint a magvas lélekrajznak. A fordulatosán bonyolított, elmetornának is beillij, az izgalmat és a meglepetéseket ügyesen adagoló bűnügyi históriák olykor tartalrhas szórakozást biztosíthatnak és rangos esztétikai élményt kínálnak. Ennek ellenére — bűn-e ez vagy sem, döntse el az olvasó — a krimik engem többnyire hidegen hagynak. Szó sincs arról, hogy halvérű lennék. Megnézem és végigbor- zongom ezeket a filmeket, azt is hagyom, hogy hassanak rám, de azért — minek tagadjam. őszintén számot adok erről is — helyüket, jelentőségüket valahol a második-harmadik kategóriában jelölöm ki a művészi produktumok között. Egyikét- másikát — a nyilvánvalóan üzleti céllal készült portékákét — még hátrébb. És mi a helyzet ü magyar krimi frontján? Valaki — gyilkos humora volt, annyi szent — a következő aforisztikus tömörségű mondattal jellemezte a dermesztő tényállást: „Magyar krimi nem volt, hanem nincs.” Mint előbb említettem, fenntartásaim miatt nem lehetek pártatlan ítélőbíró s hasonló okok folytán járatos sem vagyok a krimitörténetben, azt azonban felületes ismereteimből is tudom, hogy a régi és újabb Az elkötelezett hummanis- ta irodalom egyik legnagyobb élő alakja a német Heinrich Böll. A könyvkereskedő segédből, klasszika filológusból hogyan lett Nóbel- díjas író? Katartikus élménye volt. Munkaszolgálatosként, majd fegyveres katonaként részt vett a II. világháborúban. Ezek tették őt íróvá, azok az élmények, gondolatok, melyeket tisztáznia kellett magával s nemzedékével. A magyar olvasók jól ismerik sok írását, a magyarországi élmények hatására írt Ádám hol voltál? című regényét, a Billiárd fél- tízkor-t, a Dr. Murke összegyűjtött hallgatásai című no- velláskötetét, a modern könyvtárban megjelent lírai hangvételű Írországi naplót s a legutóbbi magyar fordítások közül a Csoportkép magyar filmek között klasz- szisteljesítmények e műfajban egyáltalán nem születtek. Tabi László tette szóvá egyszer — a rá jellemző ma- liciózussággal —, hogy az úgynevezett előzetesek (amikor ízelítőt adnak a filmből) kivétel nélkül pompásak, maguk a művek viszont dögunalmasak, következésképpen csak előzeteseket kellene gyártanunk. Ezt a javaslatot sem akkor, sem később nem akceptálták. A hazai krimi patakja — vagy inkább erecskéje — szelíden csörgedezett tovább, csak nem kristálytiszta vizet hordott, hanem inkább salakot, gizgazt, vagy valamilyen oda nem illő anyagot. Dilettáns nyomozó lennék, mégis büszkén jelentem ki: nagyjából tudom, hogy ki a bűnös, mi a bűnös-Egy: legjobb rendezőink — talán arisztokratizmusból, talán másért — rangjukhoz méltatlannak tartják, hogy krimiket kreáljanak. Kettő: nálunk — akárcsak a szórakoztató film más szféráiban — nincsenek igazi hagyományok, jelentős előzménvek. Három: hiánycikk a megfelelő irodalmi forrás (Agatha Christienek nálunk csak olvasói vannak, követői nincsenek). Egy szó mint száz: nem azon múlik a krimitermés minőségi színvonala, hogy Magyarország jelentéktelen szerepet játszik a modern kriminalisztikában. Mivelhogy — sajnos előfordult nálunk is olvan rendőrségi esemény, mely Koiak, Angyal vagy más világnagvsá- gok kombinációs készségét is alaposan próbára tette volna. De hagyjuk a teóriát, lássuk „a medvét”. Az Áldozat-ot az elsőfilmes Dobray György rendezte. Állapítsuk meg elöljáróban: a szakmát jól megtanulta, a mesterség fogásait maradéktalanul elsajátította. A krimi műfajában is otthonos, hiszen valamennyi szükséges kelléket felvonultatja. Miről van szó? Az Áldozat-ban nagv a tét és borzongató az izgalom. Megadatik a néző számára a bűn (bűnös)-üldö- zés logikai öröme. Még egy tudományos hipotézis dokumentációját is magunkkal vihetjük a moziból (ezt kifejezetten pluszként). Kezdjük a méltatást az utóbbival: mit keres egy teória a krimiben? Hogy kerül a csizma az asztalra? Ezen alapszik a cselekmény. Kristály nyomozó a viktimológia néven ismert elmélet híve: szentül meg van győződve arról, hogy az áldozatok még életükben felismerhetők bizonyos tulajdonságok alapján. A feladat — a lecke — ennek alapján adott: meg kell találni egy bűnügyi sorozatban a következő láncszemet (a soros embert, akit halálos veszély fenyeget). Az előzmények: öt év, negyven kéj gyilkosság. Kristály — mert hát a nyomozók sincsenek fából — beleszeret egy csinos nőbe, aki elképzelhetően kiszemelt áldozat. A többit bízzuk a mozilátogatóra: marad még rejtély neki elég. Tanulság? Hogy a viktimofógiában lehet valami. Meg az is, hogy még a törvény képviselőinek szerelme sincs mindig biztonságban. Ami pedig Az Áldozatot illeti: mindvégig leköti az érdeklődést, ritmusa lüktető, dramaturgiája és képi megformálása egyaránt dicséretes profi színvonalat képvisel. Operatőr: Bornyi Gyula, zeneszerző: Presser Gábor. Főszereplők: Sáfár Anikó, Reviczky Gábor, Kállai Ferenc és Sárközy Zoltán. Mindannyian egy egyelőre nemlétező magyar krimistílus alapjainak lerakásában szereztek érdemeket. Mindössze két tanácsot adnánk Dobray Györgynek. Mintha azt is _ bonyolítani akarná, ami egyszerűségében hatásosabb (az egész Aszaló Ádám- szál kicsit misztikus). A krimiben pillanatonként fölösleges a titkok ködgyertyájával homályosítani. Kicsit vissza lehetett volna fogni a hatáskeltés effektusait is. Dobray túlságosan „rájátszik” a meglepetésekre. A műfaj megköveteli a har- sányságot, de van rá eset, hogy a fortisszimók indokolatlanok. Mindent összevetve Az Áldozat — nézhető és élvezhető, azaz tisztességes színvonalon elkészített bűnügyi film. Megérjük-e végre-va- lahára, hogy krimiből ezután csökkenteni lehet az importot? Veress József Két újdonság Böll-novellák és egy nigériai hölggyel, valamint Katherina Blum elvesztett tisztessége című írásait. Böll első írásaiban a háborúról, mint az emberiség legértelmetlenebb s legabszurdabb tettéről számol be, bemutatva annak” milliónyi szenvedését. Olyan gyűlölettel szól róla, ahogyan kevesen az írástudók közül. írói pályájának újabb szakaszában — a korábbi, néhol megbocsátó moralitás mellett — egyre inkább megszólal társadalombí uáló hangja is. Metsző, szatirikus novelláiban élesen szemben áll „a gazdasági csoda” bűvöletében épülő társadalommal. Böll értelmiségi író, aki az intellektuális próza eszköztárával, sok esetben fanyar ízekkel mutatja be osztályának kívülállását, útkeresését. Az Európa Kiadó új válogatásban a novellista Böllt mutatja be az És száját nem nyitotta szóra című kötettel. A kötetből nemcsak a háború borzalmait ismerő s kitűnően leíró Böllt, hanem azt az írót is megismerhetjük, aki élesen bírálja az NSZK politikai és közéleti viszonyait. Az utóbbi időben Afrika irodalma sok irodalmi szenzációt hozott. Wole Soyinka ismeretlen a magyar olvasó előtt, a kettészakadt Nigériából való, aki maga is két évet töltött börtönben, mert békí- teni próbált a kettészakadt országban. A fékevesztettség évada című könyvének története: a hausza népesség, az ország elmaradott törzse hajtóvadászatot indít az ibó népesség ellen, és tízezrével mészárolja le az ibo származású katonákat és polgári személyeket. Soyinka az Or- feusz-mítosz motívumkörébe ágyazva, az allegória eszközeivel mondja el hőse történetét — ám a meg nem nevezett ország, amelynek poklából a Kakaókartell lázadó reklámfőnöke kimenekíti elrabolt kedvesét, félreismerhetetlenül a polgárháború által szabdalt Nigéria. KID VASÁRNAPI MELLÉKLET 0
