Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-15 / 191. szám

1980. augusztus 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 R endszeres olvasója va­gyok egyik napila­punk népszerű, állan­dó rovatának, amely az „Itt tartunk” címet viseli, össze­állítás friss adatokból: mi­ként alakult főbb népgazda­sági ágazataink termelése az előző év hasonló időszakához képest. Legutóbb megtudtam — épp a napokban —, hogy az év első öt hónapjában a múlt év január-májusi ered­ményhez viszonyítva némileg csökkent az állami és a szö­vetkezeti ipar termelése, bár egyes területeken, többek között a textilruházati, az építőanyag-, a villamosener- gia-iparban, vagy az alumí­niumkohászatban növekedés tapasztalható. Több lakást adtak át, de ugyanakkor ke­vesebb építéséhez kezdtek hozzá, a mezőgazdasági ter­mékek felvásárlása csekély mértékben alacsonyabb volt, viszont több élő állatot vá­sároltak fel, s míg az impoít mérséklődött, lényegesen több árut exportált az or­szág. Fontosnak tartom a statisz­tikának ezt a józanságát ah­hoz, hogy a magam tájéko­zottsága hiteles legyen. De túl a számszerűségeken, min­dig megfogalmazódik ben­nem a kérdés: hol tartunk a számokkal kevésbé, vagy egyáltalán nem mérhető tár­sadalmi tünetek számbavéte­lével, amelyek természetesen az ilyen statisztikai összesíté­sekben is tükröződnek. Más szavakkal: azt köve­tően, hogy annyit hallunk, olvasunk a nehézségekről, a további fejlődés bonyolul­tabbá vált feltételeiről, ame­lyeknek megteremtéséhez a , korábbinál nagyobb összefor ' gásra; TégyfelmeZéttségre vaá szükség, vajon mindannyian komolyabban vesszük-e a munkát, önmagunkat, saját küldetésünket, s hozzáteszi-e mindenki azt a pluszt a kö­zös erőfeszítésekhez, ami nélkül még a szerény mérté­kű előrehaladás sem lehetsé­ges? Erre a kérdésre ma nem lehet egyértelmű igennel fe­lelni. Ma inkább azt kérdezzük: nem a szervezéssel van vala­mi baj? Netán a technológiá­val? Még mindig több min­denbe belefogunk, mint amennyire lehetőségeink, adottságaink engednék? El­apróznánk magunkat, ami­kor erőink koncentrálására lenne szükség? Ilyen és ha­sonló kérdéseket sokszor föl­teszünk magunknak s az, aki hangosan is kimondja, gyak­ran kap vállvonogatást vá­laszként. Mérgez az ilyen egykedvűség. Más szóval közönynek ne­vezik. Azért veszélyes, mert féke­zi, lebénítja az embert. Azt öli meg bennünk, ami talán a legfontosabb előrevi­vő erő: a teremtő ember vá­gyát az alkotásra. Azt a ké­pességet, amely keletkezésük pillanatában felfogja a kö­zösségi célok és szándékok jelzéseit s azokra azonnal cselekvéssel reagál. Ahogy a kombájnosokat az aratás nagy munkája, már a hullámzó búzatáblák látványa is. A vérbeli bányászt a feketén csillogó szénfal. A matema­tikust az ismeretlen képlet megoldásának izgalma. Melyek az összetevői a kö­zönyösségnek, ami látszólag érzéketlen a többre-jobbra ösztökélés iránt? Van egészséges indítéka is. Az a körülmény, amit mind­annyian látunk, tudunk: amerre nézünk, épül, gya­rapszik az ország, szűkebb és tágabb környezetünk. Ezt lát­va sokan nem is szeretnek a gondokon rágódni, s ha va­laki szóbahozza előttük, akadnak, akik el sem hiszik, hogy itt meg ott annyiféle probléma, gond létezik. Föl­vettünk egy meglehetősen kényelmes életritmust, és haj­lamosak vagyunk elfelejteni, hogy társadalmi méretekben a közöny, az eltunyulás nem­csak a jövő várható eredmé­nyeitől foszthat meg. bennün­ket; hanem egymástól is el­idegenít. Talán ez a legveszélyesebb az egészben. Hogy a közönyös embert nem érdekli a másik ember. A z ilyen és hasonló egy­szerű okfejtések vé­gén már élesebben vetődik fel a kérdés: „hol tartunk hát?" S azt érezzük: ami feleletet a statisztika tud adni, bármily sok is, nem elegendő. A statisztika az el­múlt időt regisztrálja. De ne­künk fel kell tudnunk mérni a jövőnket is. K. I. PESTI ELISMERÉS NAGYKALLÓNAK Nincs csellengő a posztógyárban A „Csepeli Posztó” című üzemi lap 1980. augusztus 6-i száma a Magyar Posztógyár kibővített pártbizottsági ülésé­ről szóló írásában Véghelyi Andort, a XXI. kerületi párt- bizottság első titkárát idézi: „Mindenekelőtt megállapítható, hogy az elmúlt évhez viszonyítva javult a kártolt fonás és a kártolt szövés. Az elemzések azt mutatják, hogy a nagy- kállói gyár a tervét rendszeresen túlteljesíti, s ez lényege­sen érzékelhető az egész vállalat helyzetében.” A Magyar Posztógyár nagykállói gyárában műszakonként tízezer méter elöfonalat készít Bodovics Istvánné a kártoló gépsoron. (GB) Kilátás az ablakból Hahner Lajos igazgató iro­dájának ablaka az udvarra nyílik. Alig váltunk két szót, amikor azt mondja: — Nézzen csak ki az abla­kon! Lát valamit? Csak az üres udvar, a né­ma épületek terpeszkednek előttem. — Semmit... — Hát, ez az. Egy-két éve . még tucatnyian csellengtek valahonnét valahová menve, füzettel, papírral a hónuk alatt. Ez megszűnt, rend és fegyelem van. Nem dicsek­vés, de a központban is el­ismerik : Nagykálló szervezet­tebb, mint a törzsgyár. Mit ad a véletlen, a nagy- vállalat ellenőrzési osztályá­nak vezetője, Tepper Ernöné, több napos káliéi tartózkodás után éppen haza, Budapest­re készül. Természetesen vizsgálódni voltak itt, csak­úgy, mint 1979 januárjában, amikor az 1978-as esztendőt vették szem ügyre. A kérdés adódik: — Mi változott időközben? — Röviden fogalmazva: rend lett. Javult a társadal­mi tulajdon védelme, meg­szűntek az indokolatlan anyagrendelések, beszerzé­sek. Sok mindent tükröz az adminisztráció javulása. A raktárgazdálkodás áttekint­hetőbb lett, és tapasztalataim alapján állíthatom, hogy a bizonylatokon keresztül a termelés jobbulása is mérhe­tő. Ami viszont gond, azt sa­ját hatáskörben aligha old­hatják meg, mert gépre, épü­letre pénz nincs. — Gép még csak lenne Csepelen — szól közbe az igazgató —, de nincs hova telepíteni őket. Ha kevés a pénzed... A csarnok csak az iroda ablakából néma, a benti zaj, az iparági átlag körül mozog. A gépek között járva, futó bemutatkozásokra kerül sor, és elhangzik az igazgatói kérdés: — István (a név tucatnyi mással még behelyettesíthe­tő), maga mit is tanul? A válaszok a magyar isko­larendszer jókora szeletét fogják át. Kiderül az 555-ös összlétszámból legalább nyolc- vanan tanulnak. — Ha pénzünk nincs új gépekre, akkor legalább ér­telmes embereink legyenek. Aztán megint nőket, férfia­kat mutat. — Ez keveset keres — int az egyikre —, munka helyett szöszmötöl csak, amaz vi­szont: az a betanított szövő­nő 4—5 ezret is kap havon­ta. Akinek tényleg szüksége van a pénzre, szépen keres­het, s megszakadnia sem kell. Említést érdemlő adat: 1976-ban 26 ezer 630 forint volt a posztógyári átlagbér, 1980-ban viszont 38 ezer fo­rint. És hiába emelkedtek időközben az árak, a külön­bözet tényleges értéke nem lebecsülendő. A pénzt persze nem adják ingyen. A fizikai munkások 70 százaléka teljesítménybér­ben, vagy követelményes rendszerben dolgozik, ráadá­sul három műszakban. Első osztályú termékeik aránya 96 százalék körül mozog. Csak az összevetés kedvéért: a nagyvállalati átlag ennél gyengébb. De termelékenysé­gük is nagyon jó, egyhar- maddal magasabb, mint 1976- ban volt. Mindez csökkenő létszám mellett, úgy, hogy je­lenleg 145 nő van otthon gyermekével és kilenc kato­nájuk is akad. Az összlét- szám több mint egynegyede nem termel. — Átlag európai színvona­lon dolgozunk — jelenti ki az igazgató. — Hatvanmil­liós eszközállománnyal, két­százmilliót termelünk. Ég és föld Simon Mihály, a. nagy­kállói gyár pártvezetőségé­nek titkára a nagyvállalat kibővített pártbizottsági ülé­sén joggal mondhatta: „Nagy­kálló kiheverte a telepítés utáni gyermekbetegségeket, s igen rossz gépparkja elle­nére kimagaslóan teljesítette tervét.” A gyár főmérnöke Braun Tamás, aki néhány hónapja került csak ide Csepelről, de első lélegzetvételétől ismeri a nagykállói gyárat, így fo­galmaz: — Ég és föld a különbség szervezésben, a gépek kar­bantartásában a három év előtti állapotokhoz képest. Szécsi Ernő főtechnológus véleménye: — önállóbbak lettünk, az indulás szorongásait sikerült megszüntetnünk, ez pedig a felnövekvés bizonyítéka. Most újabb változás előtt áll a nagykállói gyár. A hí­res szervező vállalat, az an­gol Werner-cég emberei dol­goznak náluk, azok, akik megfordultak már a világ va­« larngpnyi sarkában, és tucat­nyi magyar gyárat ismertet­tek meg a korszerű szervezés alapelveivel. — Munkájuk nyomán — magyarázzák a szakemberek — a teljes termelési folyamat korszerűbb lesz: ha minden előírást betartunk, 50 száza­lékos termelésnövekedésre számíthatunk. Ezt az angolok garantálják is. Igaz, mire ők hozzáláttak a munkához, a tervezett növekedés felét már magunkban is elértük. A kül­földiek a tárgyi feltételekkel nem foglalkoznak, ők a ha­tásfok növelését jelölték meg célnak. Eró: a fiatalság Igaz, pénzük nincs, de ez azért nem azt jelenti, hogy anyagiakban nem gyarapsza- nak majd. A következő öt­éves tervre új gépekkel is számolnak, és egyébként sincs év, hogy valami ne épülne, bővülne. De a gyár vezetői szerint mindennél többet ér, hogy dolgozóik túl­nyomó része még harminc­éves sincs. Mondják, hogy a legutóbbi ifjúsági parlamen­ten szinte az egész gyár meg­jelent. Talán legfőbb erejük a fiatalságukban van. Speidl Zoltán A nyírbátori Bóni mosószergyártó üzeme, háttérben a mag' tároló silóval. (Elek Emil (elv.) K isebb óvodáscsoport- nyi gyermek nyüzsög, játszik az udvaron, valamennyien testvérek. Kö­zülük hárman mezítláb ta­possák a jellegzetes szabolcsi homokot. A rendezett udvar végében kifeszített, erős ká­belen szárad a halomnyi gyermekruha. A természet furcsa felezése nyomán hat fiút és hat lányt szült a nyír­vasvári Serbán Mihályné. Szemmel láthatóan most is magán viseli az anyaság édes terhét: várja a tizenharmadik gyermekét. A kétszoba, konyhás la­kásban az ágyak jelentik a főbb bútorzatot. Az asztalnál nem tud mindenki egyaránt helyet foglalni. Igaz, a va­sárnapokat kivéve, nincs is együtt a család. A családfő, Ser bán Mihály a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál gépkezelő. Csak­nem tizenöt esztendeje kora reggel elviszi a vállalat mun­kásjárata és csak este hozza haza. A legidősebb lánya az utóbbi három évben Nyír­egyházán tanult, azért nem ülhetett a családi asztalhoz, most meg az albérletében költi el reggelijét, vacsoráját. Születési sorrend szerint a második lány ápolónőnek ta­nul a megyeszékhelyen. A községi óvoda padlóját már csak a két legapróbb Serbán koptatja. Serbánnénak már „csak” nyolc gyerekre van napi gondja, a két óvodás csupán reggel és este ad munkát. Persze a társadalmi gondos­Serbónék gyermekei kodás is enyhített és enyhít a család gondjain. Itt van mindjárt a ház, amelynek létrehozását a Száév munká­sai is segítették. A nagyobb szobában levő tévékészülék úgyszintén a vállalat ajándé­ka. A vállalati szb szeptem­ber és karácsony előtt évek óta kérés nélkül is feltölti a hamar kiürülő családi kasz- szát. A helyi tanács a tizen­kettedik gyermek születése után kétezer forinttal kedves­kedett a népes családnak. Az említett két gyermek óvodai díját a minimum napi 1 fo­rintban állapították meg. Há­rom évvel ezelőtt folyamato­san 12 hónapig havonta 5000 forintot utalt át a gyámható­ság Serbánéknak. A hatvan­ezer forintnyi segítség sokat jelentett, bár több alkalom­mal Serbánné 2—3 ezer fo­rintot hagyott a nyírbátori áruház ruhaosztályán. Júliu­sig, a központi rendezésig 5740 forint volt a családi pót­lék tizenkét gyermek után. A legnagyobb lány már ke­res, most tizenegy gyermek családi pótléka 6710 forint. A 17 éves lány július 1-től a szó szoros értelemben ke- nyérsütő-kenyérkereső. Ropo­gósán friss szakmunkás­bizonyítványával a Nyíregy­házi Sütőipari Vállalathoz szegődött péknek. Talán nem bánná, ha a kenyerek na­gyobb méretben készülnének. Akkor naponta három kenyér bizton elég lenne szüleinek, testvéreinek. így előfordul, hogy egy-egy kiadós vacsorá­hoz nem elég egy kenyér, meg kell szegni egy másikat is. A nagylányt egyébként így bíztatta édesanyja: „A keresetedből ne sokat adj ha­za, takarékoskodj, gyújts a sta- férungra.” A kor szerint má­sodik helyen álló lány, ha kitanul ápolónőnek, valószí­nű, szintén staférungra gyűjt. A nyolcadikos fiú erdésznek készül, legalább is erdőgazda­sági dolgozó szeretne lenni. Lehet, 5—10 év múlva ő gyarapítja majd legjobban a családi kasszát. A következő, nemsokára világra jövő gyermek dönti majd el a mérleget a fiúk, vagy a lányok javára. Tizen­három gyermek egy család­ban még Szabolcs-Szatmár megyében, sőt még a nyírbá­tori járásban is soknak szá­mít, nemigen követik. A szeretet, a megértés mellett is szűk már a két szoba ennyi em­bernek. Igaz, a lányok már a staférungra gondolnak... A nagyobbacska gyerekek „ki­repülnek” a családi fészek­ből, az évek múltán megcsap­pan a család létszáma. Akkor majd még tágas is lesz a két szoba.,. Nábrádi Lajos FILMARCHlVUM A TÜDŐ­GONDOZÓBAN Az 1950-es évek elejétől több mint 100 ezer röntgen- felvételt őriznek Nyíregyhá­zán, a megyei tanács tüdő- szakkórház-gondozó intézet Víz_ utcai épületében. A pin­cében, több szobának megfe­lelő helyiségben tárolják a filmeket. Ezeket selejtezni nem szabad, de a korszerű nyilvántartás és tárolás érde­kében még az idén újszerű archiválást vezetnek be. Le­fotózzák a filmeket, s csak a néhány cm2 nagyságú má­solatokat őrzik meg. Az ösz- szes anyag — a betegek kór­lapjaival együtt — így elfér egy nagyobb méretű Irat­szekrényben. A gondozóinté­zetek közül elsőként a Sza­bolcs megyei tér át az új ar­chiválásra, amit hazánk több kórházában már eredménye­sen alkalmaznak. A tervek szerint szeptemberben kezdik meg a nagyméretű röntgen- felvételekről a másolatok ké­szítését, s egy év alatt be is fejezik a munkát. Az elhasz­nált filmek nem kerülnek szemétbe: újra feldolgozható ezüstöt vonnak ki a lemezek­ből. m Fékező közöny

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom