Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-05 / 156. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. július 5. Bukarest: romániai útja során Focsaniba érkezett az olimpiai láng, amelynek tiszteletére az Egység emlékműnél ünnepséget rendeztek. A következő állomás Maraseseti volt, a Hősök mauzóleumához Gabriela Trusca tornásznő, az olimpiai csapat tagja, montreali ezüstérmes futott fáklyával. Ezután Bacauba tartott a váltó, ahonnan Iasi felé folytatja majd útját. ______ Kádár János látogatása Tatán lövőre Nyíregyházán lebog az úttörő-olimpia lángja Szabolcsi sikerek Szolnokon Sallai József edző tanácsait nagy figyelemmel hallgatják a Nyíregyházi II. Gyakorlóiskola kosárlabdázói a Sopron elleni mérkőzés első félidejében, melyet a szabolcsiak 91:64 arányban nyertek meg. (Orgován Dezső felvétele) Kádár János ellátogatott a tatai edzőtáborba. (Kelet-Ma- gyarország telefotó) XVI. nyári úttörő-olimpia Szolnok 1980. Sport és ifjúság: jókedv, mozgás, egészség. Az örökös emberi megújhodás jelképei. Kedves színfoltja sportéletünknek a legkisebbek, az úttörők nyári olimpiájának küzdelemsorozata. Június 30— július 7. között Szolnokon közel másfél ezer résztvevővel zajlik a sokféle verseny, szórakozást kínáló program. Itt jártunk, hogy körülnézzünk a Tisza-parti városban, miként töltik idejüket szabolcsi pajtások. Koktélt levertünk, a sok élménytől kiragadtunk néhányat. Csodálatos a reggel, szép látvány az éjtől búcsúzó liget panorámája. Csütörtök volt, a találkozó negyedik napja. A tábor bejáratánál álmosan szundikált az ügyeletes. — Jó reggelt! Nincs semmi új- ság? — Még mindenki alszik. Hamarosan kiderült, hogy a ..mindenki” túlzás. Ugyanis mozgás látszott a tábor végénnél! Színes, melegítős társaság loholt: hajnali ébredők. — Mennyi volt az „adag”? — A Tisza-hídig futottunk és vissza, körülbelül három kilomé- tér — mondta Tóth Zoltán a nyíregyházi négyes iskola tanulója. Napok óta a megszo- Oru. kottnál is nagyobb gyermekzsivalytól volt hangos a kézilabdapálya környéke. Itt rendezték ugyanis a lányok kézilabda döntőit. — Biztos mérkőzések? — Szó sincs róla — tiltakozott Hado- básné Alexa Vera a nyíregyháziak edzője. Mi például győzni szeretnénk minden találkozón. De ez nem olyan könnyű. Amíg folyt az eszmecsere, a lányok egymásután dobták a szebb- nél-szebb gólokat. Különösen Kékesi Kati és Czuczor Éva volt elemében. A végeredmény: Nyír- egyházi 4-es iskola—Bp. Város, Atlétika: országos jellegű serdülő összetett verseny 15,30 órától A és B korcsoportos fiatalok részvételével, a nyíregyházi városi stadionban. VASÁRNAP Atlétika: országos jellegű serdülő összetett verseny 9 órától az A és B korcsoportos fiatalok részvételével a nyíregyházi városi stadionban. Úszás: Aranyjelvényesek az olimpiára ötpróbaverseny résztvevőinek versenye 10 órától a sóstói uszodában. Jelentkezni a helyszínen lehet. Gokart: 10 órától az ATI nyíregyházi rutinpályáján versenyt rendez az mg. főiskola gokart szakosztálya. , Salakmotor: a Zalka Máté utcai stadionban 17 órától rendezik meg a Szabolcs— Szolnok közös csapatának viadalát. Az ellenfél a kitűnő erőkből álló Borsodi Volán lesz. major úti általános iskola 12:3. Ami a lányok helyezését illeti hízelgő az eddigi mérleg — 3 mérkőzés 3 győzelem. A neheze — a győriek elleni mérkőzés — azonban még hátravan. 1 4 Molnár Annamária i Óra. testnevelő tanár alig tudott figyelni az izgalmas Nyíregyháza—Bp. Bartók úti általános iskola közötti kosárlabdamérkőzésen. Szüntelenül arra gondolt, ha sikerülne nyerni, versenyben lehetnek a dobogós helyezésért. — Ügyesek, lelkesek — mon- dotta, — amikor egyik tanítványa a 10-es mezben játszó Vass Zita látványosan betört a kosár alá. A Tiszaligeti körcsarnok lelátóin a szabad délelőttös „focisuli” nagy hangerővel biztatott. A srácok olyan zenebonát rendeztek, hogy a tévések kénytelenek voltak távolabb dolgozni. Gya-kor-lóóó! Gya-kor-lóóó! Közeledett a befejezés, a lányok tartották előnyüket. Győztek! Megérdemelték a kijáró tapsot. A mérkőzés végén az egyik kislánynak a következő kérése volt: — Tanár néni kérem adják nekem ezt a labdát az olimpia végén. Annyi, de annyi izzadságLabdarúgás: Nyári Totó Kupa mérkőzésék: Nagyhalá- szi Textiles—Debreceni Volán, Nagyhalász jv: Varga, Mátészalkai MTK—Záhony Mátészalka, jv; Csáki, Kis- várdai SE—Tiszalöki ME- DOSZ Kisvárda, jv: Szakács (Gál Z., Losonczi). A találkozók 17 óraikor kezdődnek. Osztályozó mérkőzések a megyei II. osztályba jutásért: Tiszaberce!—Öpályi Nyírbogát 17 óra, jv: Tamaskovics (Nagy J., Tiba), Tunyogma- tolcs—Terem 17 óra, jv: Aj- ler (Bartha, Kerezsi). Az MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén több fontos napirendi pontot tárgyalt. Krizsán József főtitkár előterjesztésében a testület elfogadta az MLSZ második félévi munka- és üléstervét, amelyeknek középpontjában az OTSH állásfoglalása végrehajtására szükséges intézkedések, valamint a VB-selejtezőkre történő körültekintő felkészülés áll. Áttekintették az átigazolási időszak eddigi tapasztalatait. A szabályok következetes érvényesítése mellett olyan döntés született, hogy a felkészülést minden játékosnak annál a klubnál kell hétfőn megkezdenie, amelynek igazolt labdarúgója. csepp van rajta, hogy ezt el kell tennem emlékbe. Újabb győzelem került az eredménytáblára: Nyíregyháza— Budapest 71:66. 4 A ' A nyolcadikos He■ ** ©«a. tei Zsuzsa hatodmagával érkezett a balkányi általános iskolából. Első olimpiáján van, hiszen tavaly a körzeti vetélkedésből nem sikerült to- vábbjutniok. Azért kerültek Szolnokra, mert elsők lettek a me- gyei atlétikai vetélkedőn. — Rendkívül jól érezzük magunkat — mondta kicsit társai nevében is, — nemcsak azért mert jók a versenyek, hanem rengeteg ismeretséget kötünk. Mi az ország legkeletibb részében élünk, s ritkán jut el egy fiatal othonától ilyen távolra. — Atlétikai öttusában nyolcadikok lettünk — szólt közbe Károlyi Noémi hetedikes tanuló, — nekünk már befejeződtek a Jelenet a Nyíregyházi 4. sz. Általános Iskola és a budapesti Városmajor úti általános iskola női kézilabda-mérkőzésről, melyen Hadobásné Alexa Vera testnevelő tanárnő csapata 12:3 arányban győzött. A nyíregyházi lányok vasárnap döntőt játszhatnak Győr ellen. (Novak Károly felvétele) versenyek, amely hatvan méteres futásból, kislabdadobásból, súlyiökésből, távolugrásból és hatszáz méteres futásból állt. Mi már csomagolunk, de poggyászomban a sok-sok szolnoki élményt magammal viszem. 1 f Arn Naponta érkezik venI i VI«. dég Szabolcsból, szülők, tanárok, sportvezetők látogatnak a Tisza-parti városba. A gyerekek első szava legtöbbször így hangzik: Mi újság otthon? — En Nyíregyházáról jöttem — újságolta Krizán Sanyi — a 4-es focisuli labdarúgója. Nagy élmény számomra az olimpia. — Hányadszor vagy Szolnokon? — Már előzőleg többször is jártam ebben a szép városban, nem tudok eltévedni benne. — És most mi tetszett a legjobban? — Az á kedvesség és szeretet, amivel bennünket körülvesznek. Meg az, hogy megismerkedtem több labdarúgóval, újabb ba- rátokat szereztem. Volt sok időm mert csak egy mérkőzést játszottunk naponta. — Hogyan sikerült? — Kétszer kikaptunk, de ennek több oka van: egyrészt az ellenfelek csapatában csupa megtermett nyolcadikos szerepel, a mi hatodik-hetedik osztályosainkkal szemben, másrészt így nem is lehetünk egy „súlycsoportban”, ők egyenkint 15—20 kilóval ne- hezebbek. Nem baj, jövőre nekünk sikerül jobban. A srácok ezután megemberel- ték magukat: javuló játékkal 3:0- ra nyertek a Kunhegyes csapata ellen. Befő Takács Mihály ÁISB- elnök, a megyei sportküldöttség egyik vezetője az egyik tölgyfa tövében sűrűn te- leírt papírlapokat nézegetett. Miután bejegyezte az eredményeket már a másnapi feladatok, ver- senyek foglalkoztatták. — Nekünk még nem volt ilyen nagy rendezvényünk, de örömmel fogadjuk Nyíregyházára az 1981. évi nyári úttörő-olimpiát. Drukkoltunk szolnoki kollégáinknak, a szervezőknek, azért, hogy ha már idelátogatnak az ország kü- lönböző helységeiből a fiatalok, akkof legyen minden rendben, érezze jól magát mindenki. Ed- dig nem merült fel panasz. Ami az eseményeket illeti azt bizonyítják, hogy az úttörősportolók felkészültek, fegyelmezettek. • Utolsó szakaszához érkezett Szolnokon a XVI. nyári úttörőolimpia. Érezni ezt a versenyek hangulatán, a küzdelem színvo- nalán: minden pontnak, gólnak fokozott értéke van, minden mérkőzés tétre megy — olimpiai helyezésekért vagy éppen a bajnoki aranyért. Közeleg a búcsú, a záróünnepély. Vasárnap kialszik az olimpiai láng. Kovács György Ribli legyőzte Karpovot Óriási bravúrt hajtott végre Ribli Zoltán az IBM 20. nemzetközi sakkviadalán Amszterdamban : a 6. fordulóban világossal győzelmet aratott a szovjet világbajnok Anatolij Karpov ellen. Az AP jelentése szerint a világbajnok a katalán védelemből bonyolódott bele egy rendkívül kiélezett stratégiai csatába. Ribli a játszma elején kierőszakolta a vezércserét, majd a 17. lépésben mindkét sakkozó sáncolt. A későbbiek során Ribli pozícióelőnyre tett szert — mégpedig úgy —, hogy futója erősebbnek bizonyult Karpov bástyájánál. A játszma függő színezetű volt, amikor Karpov gyalogot veszített. Ezt követte a vi- lágbajnok egy hoszabb gondolkodási szünete, majd megpróbálta állását erősíteni. Ribli azonban tartotta előnyös pozícióját, a végjátékban is remekelt és az 55. lépésben feladásra kényszerítette Karpovot. A magyar nemzetközi nagymester ezzel a világra szóló győzelmével hárompontos. Az állás: Karpov és Timman 3,5—3,5, Hort 3 (1), Sosonko és Ribli 3—3, Dolmatov 2,5 (1), Larsen 2,5, Van der Wiel 2. A moszkvai XXII. nyári olimpiai játékokon részt vevő magyar sportolók felkészülése befejezéséhez közeledik. A tatai edzőtábor immáron kilencedszer otthona az olimpiára készülő versenyzők egy részének. Pénteken az edzőtáborba látogatott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Borbándi János, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Buda István államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság és az OTSH elnöke, Antalóczy Albert, az MSZMP Komárom megyei Bizottságának' első titkára, M-okri Pál Komárom megye tanácselnöke, Haris Gyula, a tatai városi pártbizottság első titkára fogadta a vendéget. A Központi Bizottság első titkárát az edzőtábor főépülete előtt Stefanek Gertrud és Gedővári Imre az olimpiai keret tagjai virágcsokorral köszöntötték. Az olimpiai csapat felkészüléséről, a magyar küldöttség összetételéről és a végzett munkáról Buda István tájékoztatta Kádár Jánost. Egyebek között elmondotta: a magyar színeket 21 sportágban — 273 versenyző — képviseli. A versenyzők kétharmada először vesz részt olimpián. A csapat tagjai jó szellemben, szervezetten, nagy akaraterővel készülnek a játékokra. Ezután a KB első titkára megtekintette a tornászok, a vívók, az atléták, az öttusázók, a súlyemelők és a kézilabdázók edzését, valamint az új uszodát, amely szinte valamennyi sportág képviselőjének eredményes felkészülését szolgálja. Ezt követően Kádár János találkozott a sportágak szakvezetőivel és a sportolóikkal. • Meleg szeretettel üdvözölte a résztvevőket és örömét fejezte ki, hogy találkozhatott a magyar olimpiai csapat képviselőivel. Hangsúlyozta a testnevelés, a testedzés, a sport nagy jelentőségét a társadalmi életben, népünk, különösen ifjúságunk szempontjából. Minden területen — így a sportban is — nemcsak nagyobb tudású, hanem állóképes, fegyelmezett, céljaikért tudatosan és következetesen dolgozó emberre van szükség. A sport az ember akaraterejét növeli, állhatatosságra, kezdetben a kudarc tűrésére, majd a siker „elviselésére” nevel. Az élsportolók — miként nevük is jelzi — tehetségükkel, teljesítményükkel tűnnek ki, ezért keményen, feszített programot vállalva dolgoznak. Nagy a felelősségük — hangsúlyozta Kádár János —, mert a fiatalok róluk is példát vesznek, óhatatlanul eszményképpé válnak. Országunknak, népünknék becsülete van a világban. Eredményeinkért megdolgoztunk. Nemzetközi szerepléseikkel az élsportolók is öregbítették hazánk jó hírnevét. Tatai benyomásai, a látottak és a hallottak alapján a Központi Bizottság első titkára jólesően nyugtázta, hogy a magyar olimpikonok fegyelmezetten, tudásuk, erejük legjavát adva, hazafias érzésektől indíttatva készülnek a nagy eseményre. Kifejezte reményét, hogy olimpiai szereplésükkel hozzájárulnak hírünk, nevünk gyarapodásához. Kádár János emlékeztetett az olimpia egyik legszebb, legnemesebb céljára, arra, hogy a népek közeledését, egymás jobb megismerését, a békét, a barátság ápolását szolgálja. A XXII. nyári olimpiának — mondotta — megvan a maga jelentősége. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyolc évvel ezelőtt hozott döntése alapján egy, arra minden tekintetben megfelelő város, Moszkva, a világ első szocialista országának fővárosa kapta meg a rendezés jogát. Az olimpiák történetében ez az első, hogy szocialista ország ad találkozót a világ legjobb sportolóinak. Most, sajnos — az olimpiák történetében nem először — a politika is beleszólt, mégpedig nagyon élesen. Bizonyos körök mondvacsinált ürüggyel bojkottot hirdettek és szerveztek a moszkvai olimpia ellen. A bojkott kudarcot vallott. Mi az olimpiai eszmét támogát- juk, teljes értékű olimpiának tekintjük a moszkvai játékokat. Sportszempontból sajnálatos, hogy három nagy sportnemzet versenyzői — a dolgok jelenlegi állása szerint — nem vehetnek részt az olimpián. Kádár János hangsúlyozta: az akaraterő, a küzdőszellem a lényeges, ha az megvan, az eredmények sem maradnak el. A magyar sportért áldozatot hozni kész népünk szívügyének érzi az olimpikonok szereplését. Éppen ezért gondoljanak népünkre, a szülőföldre, a piros-fehér-zöld nemzeti zászlóra, a Himnusz szavaira, amikor Moszkvában versenyeznek — mondotta befejezésül Kádár János, majd a párt- és az állami vezetés, a maga nevében jó egészséget, erőt, sok sikert kívánt az olimpiai csapatnak. A magyar olimpikonok nevében Magyar Zoltán olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász mondott köszönetét a pártnak, az állami vezetésnek, az egész magyar népnek azért, hogy lehetővé tették a jó olimpiai felkészülést. A buzdító szavak ösztönzik a sportolókat a becsületes helytállásra és a fogadalom szellemében mindent megtesznek a magyar sport újabb sikereiért. Hét végi műsor SZOMBAT || KaiétMmQfsrorszáy Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem órzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 9133—2058