Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-08 / 158. szám
1980. július 8. KELET-MAGYARORSZÁG 5 KRÓNIKA ELLAK napja A Nap kél 4 óra 56 perckor — nyugszik 20 óra 42 perckor. A Hold kél 2 óra 04 perckor — nyugszik 16 óra 41 perckor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1895. július 8-án született, és 76 éves korában, 1971- ben halt meg Igor Tamm Nobel-díjas kiváló szovjet fizikus, aki kidolgozta a magenergia és a részecske- sugárzás elméletét, valamint továbbfejlesztette a fényszóródás kvantumelméletét. A moszkvai egyetemen hallgatott matematikát és fizikát, tanulmányait 1918- ban fejezte be, s több éven át fizikát tanított különböző főiskolákon. Huszonkilenc évesen lett a moszkvai állami egyetem professzora, 1930-tól egy évtizeden át az elméleti fizika tanszékének vezetője. 1953-ban akadémikus lett. s számos megtisztelő elismerés mellett Lenin-díjjal is kitüntették. Munkássága a modern fizika több központi kérdését érintette. Az ő nevéhez is kapcsolódik az az 1933-ban született tudományos hipotézis, amely szerint a kristályok felületén levő elektronok sajátos kötésű állapotokkal (Tamm-szintek) rendelkeznek. Ezek a kötési állaDotok fontos szerepet játszanak a félvezető-fizikában. 1934-ben fogalmazta meg a magerők úgynevezett béta-elméletét. A fizikai Nobel-díjat 1958- ban nyerte el, megosztva P. A. Cserenkovval és I. M. Frankkal ..a Cserenkov-ef- fektus felfedezéséért és értelmezéséért”. E kutatások eredménye új fejezetet nyitott a klasszikus sugárzáselméletben. IdCJárás Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzet, szórványosan záporral, zivatarral. Délnyugatira, délire forduló és megélénkülő szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. Robbanás a kőbányában Szerencsés kimenetelű bales et történt vasárnap délután fél ötkor Nyíregyházán, az állomás előtti téren. Egy Trabant vezetője szabálytalanul kanyarodott egy Zsiguli elé és összeütköztek. A Zsiguli két utasa könnyű sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár jelentős. (Paál László felvétele) AUTÓBUSSZAL A SZOVJETUNIÓBA. Négynapos kiránduláson vett részt júniusban a gabonaforgalmi és malomipari vállalat 40 dolgozója. Az IBUSZ szervezésében a Szovjetunióba látogattak: jártak többek közt Ungváron és Munkácson is. a szabolcs-szatmar megyei MŰVELŐDÉSI KÖZPONT értesíti kedves látogatóit, kölcsönzőit, hogy költözés miatt a film-, könyv-, dia- és egyéb információhordozók, eszközök kölcsönzése 1980. augusztus 20-ig szünetel. Kérjük szíves megértésüket. (871) Hétszázezer forintot fordítanak a VSZM kisvárdai gyárában továbbképzésre. A felnőtt dolgozók részére indított szakmunkásképző tanfolyamon mintegy ötvenen vesznek részt. Nemcsak a felnőttek tanulnak a gyárban, mert száz műanyag-feldolgozó ipari tanulót is nevelnek, növekvő tőkésexport-kötele- zettségeik teljesítésének elősegítésére. ★ SOPRON ÉS NYUGATIM AGY ARORSZÁG nevezetességeivel ismerkednek meg a fehérgyarmati művelődési központ vegyes karának tagjai háromnapos országjáró kirándulásukon. A csapat hétfőn indult, s július 10-én érkezik vissza Fehérgyarmatra. kocsiját a 4-es számú főútvonalon Nyírtura és Nyír- bogdány között. Itassága és a gyorshajtás következetében Tolnai elvesztette uralmát a gépjármű felett és az árokba hajtott, majd egy fának ütközött. Utasa: Verdes Gábor nyírbogdányi lakos, sérüléseibe a helyszínen belehalt. Vácz Mihály és a gépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedtek. Bulgáriai benzinkedvezmény Az idén nyáron valamennyi Bulgáriába utazó autós turista kedvezményes áron vásárolhat benzint — közölte Bulgária bécsi idegenforgalmi irodája. Az 5, 10 és 20 liter benzin vásárlására jogosító bonokat a SIPKA bolgár idegenforgalmi irodánál lehet megvásárolni a határátkelőhelyeken, Szófiában, Várnában, valamint az Arany- és a Naposparton pedig a BALKANTOURIST irodáiban. A fel nem használt bonokat elutazásnál visszaváltják. Két katona a lövészárok- ásást gyakorolja. Nagyon meleg van, és már nem bírják tovább. — Emlékszel ezekre az átkozott plakátokra Johnny? — kérdi az egyik, — amelyeken ez áll: „Jelentkezz önként a hadseregbe — és meglátod az egész világot”? — Emlékszem. De miért? — Hát mert amikor én jelentkeztem, nem tudtam, hogy ehhez az egész földgömböt keresztül kell majd ásni! TÖBB MINT 40 EZER NÉZŐJE volt három napon át a tizenhatodik alkalommal megrendezett hortobágyi nemzetközi lovasnapoknak, amely vasárnap délután fejeződött be. Ez alkalommal nyolc magyar együttes mellett szlovák, lengyel, osztrák, NSZK-beli és svájci versenyzők is indultak a versenyeken. HOL, MI építhető a módosított építésügyi szabályok szerint? Mire kaphatnak kölcsönt az otthont teremtők? Mit kell tudni a lakáscserékről? Mindezekre választ ad a Magánépíttetők Kincsestárának most megjelent idei kiadványa. A 240 oldalas, képekkel, ábrákkal, tervrajzokkal teli vaskos kötet szinte a teljesség igényével nyújt időszerű szakmai útmutatást az önerőből építkezőknek. Űj vevő kereste meg a közelmúltban a baktalóránthá- zi Vertikál Ipari Szövetkezet konfekciórészlegét. Egy nyugatnémet cég sportruhák gyártására kötött szerződést a baktaiákkal A korábbi szállítások mellett az NSZK- ba a napokban indítják útnak az első küldeményt: többek közt síruhákat, teniszöltönyöket. NÉGYNAPOS észak-magyarországi körúton vett részt az elmúlt hét végén a csengeri művelődési ház ifjúsági klubja. A klub tagjai, akik jelentős társadalmi munkát végeztek a községben, jutalmul kapták ezt az utat, hiszen a kirándulás költségeit a művelődési ház fedezte. A VÁROSON KÍVÜL huszonöt község ellátásáról gondoskodik nap mint nap a kisvárdai kenyérgyár. Az üzemben egy műszak alatt 140 mázsa kétkilós, s mintegy tizenöt mázsa egykilós kenyeret sütnek, emellett azonban még húszféle süteményt, pékárut is készítenek. Sajnos, a választék bővítésére a munkaerőhiány miatt nem igen van jelenleg lehetőség, erre akkor kerül majd sor, ha átadják a mándoki sütőüzemet. Fodrászat a Guszevben Női-férfi fodrászüzletet rendez be a tanácstól bérelt helyiségben a Nyíregyházi Fodrász Szövetkezet a megyeszékhely szolgáltatásokkal alig ellátott területén: a Guszevban. Az új üzlet — ahol egy férfi és egy női fodrász dolgozik majd — terv szerint július végén nyílik meg. Huszonöt pionír érkezett csere üdülés keretén belül a Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat sóstógyógyfürdői üdülőjébe, Munkácsra pedig 20 MEZÖGÉP-es dolgozó gyermeke ment üdülni. (Jávor László felv.) it Női nadrágok Kisvár- dáról. A nyugatnémet ELRONT cég megrendelésére egy hónapban átlagosan 7500 női nadrágot gyártanak Kisvárdán, a ruhaipari szövetkezetben. Az idén terv szerint 100 ezer nadrágot szállítanak a vállalat megrendelésére. Befejeződött a beregi fafaragó tábor, melynek több, mint negyven résztvevője újabb alkotásokkal gazdagította a vá- sárosnaményi művelődési központ népművészeti gyűjteményét A munkáikból rendezett kiállítás a hónap végéig tekinthető meg. Képünkön Baioghné Béres Györgyi saját fa- ragású bölcsőjével. (Elek Emil felv.) Hegkönnyítették a mezőgazdasági kisgépek vásárlását A háztáji gazdaságok kisgép-, eszköz- és felszerelésvásárlásának megkönnyítésére az AGROTRÖSZT és az OTP megállapodást kötött: ennek értelmében a kistermelők lakóhelyi korlátozás nélkül bármely AGROKER vállalatnál megvásárolhatják a kisgépeket, a hazai és a szocialista importból beszerzett traktorokat, berendezéseket, felszereléseket, ka★ OLVASÓTÁBORT szerveztek 25 gyerek részvételével Mándokon, az általános iskolai diákotthonban. A pajtások június 30-tól egy héten át pihentek a községben. zánokat, csöveket, a fóliát és más árukat, például műtrágyát, növényvédő szert. Mezőgazdasági kisgépek vásárlásakor a vételár 80 százalékára, de legfeljebb 50 ezer forintig adnak kölcsönt. A berendezések, felszerelések és a mezőgazdasági termeléshez szükséges egyéb áruk vásárlásakor általában 15 ezer forintig terjedhet a kölcsön mértéke. Ha a vásárló termeltetési szerződéssel rendelkezik, az igénybe vehető kölcsön felső határa 25 ezer forint lehet. A mezőgazdasági kölcsön kamata általában évi 8 százalék. Ha a vásárló termelési szerződéssel rendelkezik, az OTP évi 6 százalékos kamatot számít fel. Az AGROKER vállalatok egyszerűbb ügyintézéssel segítik — az áruvásárlási kölcsönök ügyintézésével azonos módon — a kölcsön folyósítását és a vásárlást. A kiválasztott árut a kölcsön folyósításának feltételeihez kötött kötelezvények aláírása és a meghatározott pénzösszeg helyszínen történő befizetése után azonnal átveheti a vásárló az AGROKER telephelyén. A vállalatok kisgépekre és egyéb berendezésekre előjegyzéseket is felvesznek, s a szállítási határidőről a vásárlót értesítik. Az OTP vállalta, hogy a mezőgazda- sági kölcsönkérelmek elbírálását előnyben részesíti. Mosóport loptak Testvérek — Pál Lajos 22 éves és Pál Barna 24 éves nyírbogáti lakosok — álltak a Nyírbátori Járásbíróság elé lopás és orgazdaság miatt. Pál Barna egyik nap munkahelyén, a Nyírbátori Növényolajgyárban kereste meg öccsét. Míg Pál Lajos előkerült, Pál Barna felfedezte, hogy a gyár raktára mellett műanyag ponyva alatt mosóport tárolnak. Kiszakította a ponyvát, s amikor senki nem látta, 10 karton mosóport berakott a kocsiba. Amikor öccse megérkezett, együtt is beraktak két karton mosóport, s az idősebb fiú sikerrel kijutott a kapun. A 4577 forint értékű mosópor egy részét felhasználták, egy részét elajándékozták, de aki kapta, nem tudta, hogy lopták. A bíróság az orgazda Pál Lajost 6000, a tolvaj Pál Barnát 7000 forintra büntette. Az ítélet jogerős. Épül a város első sávháza Fehérgyarmaton. A városi tanács épületének szomszédságában, hagyományos építési eljárással, 18 millió forint beruházással készülő ház kivitelezője a SZAÉV. Az épület földszinti részén üzletek, intézmények, a két emeleten pedig lakások lesznek. (M. K. felv.) Súlyos baleset történt július 4-én a barabási Lenin Termelőszövetkezet kőbányájában egy robbantás előkészítésekor. Az eddig ismeretlen okból felrobbant pak- szit halálosan megsebesítette Simon Sándor robbantómestert, aki a helyszínen meghalt. Súlyosan megsérült Kovács Elek tarpai lakos, akit jelenleg kórházban ápolnak. A felelősség megállapítására a vizsgálat folyamatban van. A rendőrség eljárást indított Tolnai Miklós nyírbogdányi lakos ellen, mert július 6-án a késő esti órákban ittasan, körülbelül 100 kilométeres sebességgel vezette Hírügyeletes: Házi Zsuzsa Telefon: 11-277 Megér egy mosolyt || Kelet Magyarország I KÉPEK I 8., ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ kedd ir Vízmű Kisnaményban. Elkészült a községi vízmű Kisnaményban: műszaki átadását július első napjaiban tartották. Ezzel a Jánkmajti- si Nagyközségi Közös Tanács valamennyi községében egészséges vizet fogyaszt a lakosság. ir Sikeresen szerepelt a közelmúltban a „Harkányi nyár” rendezvénysorozatán a penyigei Zöld Mező Termelőszövetkezet kömörői pávaköre. ★ Felújítják a pedagógus szolgálati lakásokat 240 ezer forintos költséggel Csahol- con. Még a tanév megkezdése előtt bevezetik a vizet is ezekbe a lakásokba.