Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-06 / 157. szám

4 KELET- MAGYARORSZÁG 1980. július 6. A HÉT ESEMÉNYEI — CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: Moszkvában kétnapos szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozó kezdődött — nagyszabású tisztogatások Iránban a sah rendszerével együttműködött személyek eltávolítására — Ha­rold Brown amerikai hadügyminiszter Párizsban tárgyal KEDD: Sierra Leone fővárosában, Freetownban megnyílt az Afrikai Egységszervezet 17. csúcsértekezlete — Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte Izraelt Jeruzsálem ügyében — Megalakult az új kormány Peruban SZERDA: Kétnapos látogatásra Franciaországba érkezett Emil Wojtaszek lengyel külügyminiszter — Carter elnök légihíd létesítését rendelte el az amerikai fegyverek Thaiföldre szállítására — A török parlament elutasította a Demirel- kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt CSÜTÖRTÖK: Szovjet—vietnami csúcstalálkozó volt Moszkvában — A bécsi haderő-csökkentési tárgyalásokon megtartották a 242. plenáris ülést PÉNTEK: A szovjet vezető testületek állásfoglalása a Helmut Schmidttel folytatott tárgyalásokról — Amerikai szenáto­rok a Szovjetunió elleni gabonaembargó eltörlését követel­ték — Üjabb sztrájkok voltak Dél-Afrikában — Caracasban latin-amerikai szolidaritási konferencia nyílt Salvador népe támogatására SZOMBAT: Ammanban értekezletre ültek össze az arab külügymi­niszterek Á hét három kérdése O Hogyan értékelhetjük Schmidt moszkvai lá­togatását? A nyugatnémet kancellár útjához előzetesen sem Moszkvában, sem Bonnban nem fűztek vérmes reménye­ket, mindazonáltal komoly nemzetközi érdeklődés kísér­te a tárgyalásokat. Schmidt személyében a NATO egyik legfontosabb európai tagálla­mának vezetője utazott a szovjet fővárosba, folytatva azt a kelet—nyugati párbe­szédet, amely a Brezsnyev— Giscard-találkozóval kezdő­dött Varsóban. Másrészt nap­jainkban az NSZK a leg­főbb tőkés gazdasági part­nere a Szovjetuniónak, s aho­gyan a megbeszéléseken utal­tak rá, a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben a gaz­dasági szálak is segíthetik a két országot politikai kapcso­lataik szinten tartásában. A tárgyalások mérlegét megvonva, mind a szovjet, mind a nyugatnémet vezetők elégedetten nyilatkoztak a csúcstalálkozóról, hangsú­lyozva, hogy az eszmecserék szükségesek és hasznosak voltak. Az SZKP KB Politi­kai Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács elnöksége és a Szov^ jetunió minisztertanácsa ál­lásfoglalásában leszögezte, hogy a szovjet—nyugatné­met megbeszéléseken elért eredmények komoly hozzájá­rulást jelentenek a béke és a biztonság megszilárdulásá­hoz, a nemzetközi légkör megjavításához, ^ kétoldalú együttműködés további fej­lődéséhez. Leonyid Brezs­nyev és Helmut Schmidt egy­aránt elengedhetetlennek te­kinti a feszültség enyhülé­sét, és kifejezte szándékát, hogy minden eszközzel elő kívánja segíteni: az enyhü­lés legyen a nemzetközi kap­csolatok vezető irányzata. Nagy figyelmet szenteltek Moszkvában az úgynevezett eurorakéták kérdésének, amit jelzett a többi között Schmidt külön találkozója Usztyinov szovjet honvédelmi minisz­terrel. A szovjet fővárosból hazatérve, csütörtökön a Bun­destagban Helmut Schmidt kifejtette, hogy értékelése szerint bizonyos haladás tör­tént a közép-hatótávolságú nukleáris rakétafegyverek korlátozásának irányában. Ezt mutatja, hogy a szovjet vezető testületek pénteki ál­lásfoglalásukban ismét síkra- szálltak a tárgyalások meg­kezdése mellett, hangoztatva, hogy a nukleáris fegyverek­ről létrejövő megállapodá­sok csak akkor valósíthatók meg, ha hatályba lép a SALT—II. szerződés. O Milyen eredményeket hozott az Afrikai Egy­ségszervezet csúcstalálkozó­ja? Sok téma került terítékre, de a csúcstalálkozó végezté­vel a legtöbbet közülük kény­telenek voltak az asztal alá söpörni. Ismét megmutatko­zott, hogy az AESZ csak a legritkább esetben képes kö­zös álláspontot kialakítani olyan ügyekben, amelyek va­lamilyen formában érintik a a tagállamok egymás közti konfliktusait. Nyugat-Sza- hara problémája például az egyik központi téma volt Freetownban, különös tekin­tettel a terület önrendelkezé­séért küzdő Polisario Front kérelmére, hogy az általa ki­kiáltott Szaharai Arab De­mokratikus Köztársaságot az AESZ vegye föl a szervezet teljes jogú tagjai közé. A döntés — ez a résztvevők számára világos volt — egyet jelentene azzal, hogy az AESZ teljes anyagi és poli­tikai segítséget nyújtana a Marokkó ellen folyó felszaba­dító harchoz. Emiatt vált az ügy Marokkó számára oly kényes kérdéssé, hogy másik hét tagállammal együtt a szervezetből való kilépését helyezte kilátásba. Senghor szenegáli elnök áthidaló megoldásként marokkói— mauritániai—algériai hármas tárgyalásokat javasolt ugyan, az indítvány azonban megint csak elfogadhatatlan, hiszen a leginkább érdekelt felet, a Polisariót kizárná a megol­dás kidolgozásából. Végül a csúcsértekezleten kompro­misszum születést Nyugat- Szahara ügyében. Szó volt még a csúcson a csádi polgárháborúról, amely­nek lecsendesítésével az AESZ sikertelenül próbálko­zott. Érthetően nagy figyel­met szenteltek az afrikai ve­zetők annak, miként lehetne meggyorsítani a Dél-afrikai Köztársaság által megszállt Namíbia függetlenné válását abban az új helyzetben, amely a független Zimbabwe létrejötte után a kontinens déli részén kialakult. Az AESZ-találkozók természet­szerűleg visszatérő témája a fajüldöző dél-afrikai rezsim elítélése, az ellene foganato­sítandó szankciók. Olyan ja­vaslat is elhangzott, hogy nemzetközi értekezletet kel­lene rendezni a Pretoriával szemben alkalmazandó bün­tető intézkedésekről. © Ki engedett Washing­tonban a Közel-Kelet- rŐl folytatott különutas al­kudozásban? A legnagyobb engedményt megint Egyiptom tette, mint már annyiszor a Camp David nevével jelzett különutas po­litikában. De ehhez megint kérette magát csakúgy, mint korábban. Most miniszteri szinten találkoztak egymással Egyiptom és Izrael képvise­lői, hogy kimozdítsák a holt­pontról a „palesztin autonó­miáról” folytatott, többször megrekedt párbeszédet, amelynek puszta ténye is egyre kényelmetlenebbé vá­lik számukra. Az idő ugyan­is könyörtelenül múlik, s az egyiptomi—izraeli tárgyalá­sok révén semmivel sem ke­rült közelebb a palesztin kérdés tényleges megoldása. Ráadásul már a Közel-Kelet legkonzervatívabb vezetői is kételkednek- abban, hogy a dialógus a palesztinokról — nélkülük — hozhat-e bár­milyen csekély eredményt. Kürti Gábor A salvadori kormánycsapatok brutális fellépéssel próbálják felszámolni az országban növekvő feszültséget. Képünkön: fegyveres katonák ellenőrzése a fővárosban. (Kelet-Magyar- ország telefotó) LAS VEGAS HELYETT Pagodák és lakóházak Beköszöntött az esős év­szak Laoszban. Tegnap még ott ízzott a nap az emberek fe­je fölött, mára sűrű fellegek rejtik szem elől. S esik, vi­gasztalanul a „mangóliaeső”. Azért nevezik így, mert az esős napok után kezd virá­gozni a trópus kedvenc fája, a mangólia. Április közepe óta Laosz időszámításának 2523. évét éli. S talán nem túlzás azt ál­lítani, hogy történelmi mércé­vel mérve a távoli indokínai ország valóban új időszámí­tást kezdett. Egészen újat. Hiszen alig öt éve annak, hogy az amerikai pilóták va­lamiféle keleti Las Vegast akartak itt berendezni ma­guknak. Francia butikok, an­gol szabóságok váltogatták egymást. Az éjjeli mulatók­ban sziámi kéj nők táncoltak a fülöp-szigeteki zenészek muzsikájára. Ugyanez a város, Vientiane, ma az ország gazdasági és kulturális központja. A főut­cán, egy ősi pagoda szom­szédságában ötemeletes la­kóházak sora magasodik. Ar­rébb, a Mekong mentén, va­donatúj víztároló épült. Nem messze az egykori hírhedt éjszakai mulatótól, kaput nyitott a Nemzeti Múzeum, az első ilyen intézmény La­oszban. De nagy gonddal ápolják az ország szépséges pagodáit, díszes Buddha-szob- rait is. Valamennyi hivata­los védettséget élvez. A Pravda állandó, vientia- nei tudósítója írja, hogy két és fél évvel ezelőtt, amikor sajtóirodája megnyílt, még árvák százai koldultak az ut­cákon. Ma egyet sem látni. Széles iskola- és nevelőinté­zeti hálózat alakult, ahol a gyermekek felügyelet mellett tanulhatnak, dolgozhatnak. Az ország iparát, amely fél évtizede még nem létezett, a hároméves terv fogja keret­be. A terv első eredménye az a hőerőmű, amely nélkül az ipar nem léphetett volna to­vább. Így viszont a nemrég még monolitikus gazdaságú Laoszban már kőolaj finomí­tó, állati takarmányfeldolgo­zó, s más egyéb üzem műkö­dik. A kérdések kérdése termé­szetesen továbbra is a mező- gazdaság. Az első, maguk elé tűzött feladatot már-már el­érték: Laosz újra önellátó rizsből. A hagyományos laoszi ka­lendárium tehát 2523-at ír. Az ősi föld azonban napról napra fiatalabbnak tűnik. A végtelen eső, úgy tűnik, nem csak a mangóliafákat kelti életre. Teheránban százezrek vonultak az utcákra, hogy tömeg­demonstrációval biztosítsák támogatásukról Khomeini aja- tollahot. (Kelet-Magyarország telefotó) j -0t459j.it. De akkor hová mehetnék? — hasított belém a kérdés, aztán ott dörömbölt bennem hosszú hónapokig. De tud­tam: sehová sincs utam; ne­kem már befellegzett! Hu­szonnégy éves koromra vége az életemnek — hisz ez már nem az én életem! Reggel felkelek, bemegyek a labor­ba, délután hazajövök, lehul­lok a tévé mellé, megpróbá­lok udvarolni a kislányom­nak, de az nemigen tart igény rá, a tévé után lefek­szem, és hetenként kétszer átengedem magam a férjem odolszagú csókjainak ... Ez az élet? — kérdeztem sokszor magamtól. — Ez a szerelem? Ez az a híres bol­dogság, amiről a költők meg az írók annyit nyavajognak? Ez?! S a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy nem is tehettem érte senkinek szemrehányást; a kertes ház az én ötletem volt! És ekkor találkoztam Ákos­sal! Már akkor biztosra vet­tem, amikor a feréncesek templomából kilépve megpil­lantottam, hogy a Jó Isten küldte! Meghallgatta ott a templomban az imámat és mire kiléptem az utcára elémbe kormányozta Ákost! Ezért is nem tiltakoztam, amikor a szállodát ajánlta. Biztosan ez is benne volt a vigaszban, amit a fohászom meghallgatásaképp a meny- nyei hatalmak küldtek! Szin­te akarat nélkül, mintegy révületben ültem be vele a ..taxiba, szálltam ki a hotel Másfél szoba összkomfort Bárány Tamás; előtt, töltöttem ki a bejelen­tőmet és léptem be a liftbe. Férfit úgy nem szerettek még, ahogy én szerettem ak­kor Ákost! Nem, és nem tud­tam, nem akartam betelni a gyönyörrel; azon az estén ta­lán nem is éltem, csak ál­modtam magam; azt álmod­tam, hogy élek ... És még ma sem tudom, honnét volt erőm ahhoz, hogy utána elbúcsúz­zam Ákostól, és hazamen­jek ... Én édes istenem miket beszélek: honnét volt erőm? Hát Kriszti?! Az ember mindig azt hiszi, a mélyponton van; hogy en­nél már nem lehet szörnyűbb a sorsa... De a sors, ha még ütni akar, gúnyosan moso­lyog s csak annyit kérdez: nem lehet? Hát idenézz! — Hiszen ezután jött csak iga­zán a poklok pokla: a közös ágyunk Bélával!... Túlságosan nagy örömet eddig se nyújtott nekem ez az ágy ; de az Ákossal való találkozás után szűkölő féle­lemmel feküdtem bele min­den este: vajon megúszom-e Béla közeledését, vagy ma is átfordul hozzám, végigsimít hüllőhideg ujjával, melynek érintésére epidermiszem nya­kamtól a bokámig vad lúd- bőrzéssel felel, egész bensőm pedig olyan heves tiltakozás­sal, amelyre már erőtlen ki­fejezés az undor — egyetlen szó van rá az irtózás. Micso­da erő kellett hozzá, mekkora önuralom, hogy az a szeren­csétlen ne vegyen észre sem­mit, hiszep nem volt ő oka semminek, és méltatlan do­log lett volna, ha éreztetem vele, mennyire ura testemnek és lelkemnek az a másik... Három hónapig bírtam ezt a pokoli megpróbáltatást. Jó arcot vágtam otthon a vacso­ránál, jó arcot, amikor anyó­som odadugta arcomhoz a kislányomat, frissen fürdet­ve, illatosán, lefekvéshez el­látva, a búcsúpuszira, jó ar­cot, amikor Béla, a tévé előt­ti alattomos sötétben a kezem simogatta, mert felhangoló­dott valami szerelmes marha­ságon, s készült az ágybéli folytatásra... Jó arcot, jó ar­cot, jó arcot... De meddig bírja ezt az ember? Hisz nin­csen olyan pohár, amely egy­szer be nem telik! Az enyém a lányom kétéves születésnapján telt be. A nagymama zsúrt rendezett a kisunokának, anélkül, hogy a dolgot előtte velem megbe­szélte volna. Én úgy tervez­tem, hogy ezen a napon ki­megyünk anyámhoz, hisz oly kevés öröm jutott neki az imádott kisunokából. A láto­gatást délelőtt beszéltük meg, utána mindjárt felhívtam Bé­lát az intézetben, hogy tan­koljon, ha netán nincs elég benzinje, mert délután me­gyünk Vecsésre. Nos, félöt felé betoppanok otthon, hogy kapom a gyere­ket, öltöztetem s megyünk — ám iszonyú zsivaj fogad: egy fészekalj nyi csöppség ül a» öregek ebédlőasztala kö­rül, s kanalazza üvöltve a habos kakaót... A mami a környék minden hasonló ko­rú gyerekét odacsődítette. s az ünnepség csak most kez­dődött, alig negyedórája. Hét- félnyolc előtt nem is lesz vé­ge; mire anyámhoz kijuthat­nánk, lenne talán fél kilenc is — s akkor Kriszti helye már régen az ágyban! „Miért nem szólt erről ne­kem anyuka?” — kérdeztem csöndesen. „Meglepetést akartam...” — mondta zavart mosollyal. „Hát ez sikerült! — fa­kadtam ki. — Az anyám most egész délután hiába vár! És halálra rémül, mert azt hiszi, valami bajunk történt! És még értesíteni sem tudom! Hogy lehet ilyesmit csinálni, előzetes megbeszélés nél­kül?” Anyósom rámnézett, már neki is düh lövellt a tekin­tetéből. (Folytatjuk) vá >i*l Lakásátadások a megyében (Folytatás az 1. oldalról) lett,-a harmadik negyedévben • 421 alagútzsalus és M blokkos,, év végiig pedig újabb 28 alagútzsalus lakást építenek. Nagykállóban szeptember-ok­tóberre tervezik a 12 OTP-s lakás avatását. Tiszavasvári- ban még szeptemberig átad­ják műszakilag a 16 lakást. Nyírbátorban az év végéig költözhetnek be a 38 lakásba, melynek földszintjén OTP-fi- ók is épül. Záhonyban 41 la­kást építtet a takarékpénztár, ennek az alján is helyi OTP- fiókot nyitnak. A lakásépítő szövetkezet bonyolításában Nyíregyházán július első hetében, hatvanja- , .kast., avatnak a.Kert közben, 1 tízet az Arany János utcán. Év végéig a megyeszékhe­lyen újabb 70 lakást építenek a K®rt közben, harmincat a Ságvári-lakótelepen és hetet a Herman Ottó-lakótelepen. A megyében az idén eddig 112 lakást adtak át a szövetkeze­tek, a 77 nyíregyházin kívül 16 Kisvárdán, 29 Nyírteleken épült fel. A megyében még Nyírbátorban adnak át a ne­gyedik negyedévben hat szö­vetkezeti lakást. T. K.- Regény -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom