Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. július 27. Kedves Barátom! Tudom, hogy sokat dolgoztál társadalmi munkában az utób­bi hét évben, hiszen a városi tanácstag­ság rengeteg tennivalót adott Neked. Tízéves városotokban sok a bontás, az új építés, a beköltöző, a beilleszkedés megannyi gondja — minden második család életformaváltással is küzd, s Te fiatalemberként adtál tanácsot, segítet­tél nekik. Kedvedre való szép munkát végezhet­tél, örömmel számoltál be ritka talál­kozásainkkor, hogy mi minden válto­zott, gazdagodott tanácstagi választó- körzetedben. Mégis, sokszor voltál elé­gedetlen, hogy nem megy minden olyan gyorsan és egyszerűen, mint gondolnád. Beszélgettünk arról, hogy amikor az új lakótelep épült, egy csapásra mindent megkapott a környék, látványos, gyors volt a változás. De néhány tennivaló — parkosítás, tereprendezés — a lakókra maradt, s ezek néha tovább tartottak, mint egy újabb lakótömb felhúzása. Pedig nagy szükség volt az együtt munkálkodásra, mert minden második család a. szomszédos falvakból költözött be, s a parkosítás, járdaépítés nemcsak a kulturált feltételekhez, hanem az is­merkedésekhez is lehetőséget teremtett. Mert sokszor bosszantott, hogy közeli szomszédod úgy ment el melletted, hogy nem is köszöntetek egymásnak. A kö­zösség lassan alakult, s ez Neked, aki mindig közösségi ember voltál, az úttö­rőben, a KISZ-ben, most gondokat oko­zott. De mindez talán már a múlté, és na­gyon örültem, amikor legutóbbi' talál­kozásunk alkalmával jó hírként újsá­goltad: ismét megválasztottak. Te is örülsz a bizalomnak, és nem a korábbi bosszúságokat említetted, hanem azt, hogy rengeteg ismerősöd, barátod van már a környéken, jó így dolgozni. Jó néhány új terved van, a bérházak mellett családi házak sora épült, nem messze van az új óvoda, most ezek ke­rülnek sorra: ampU, járda. kell, itt a ke­rítést, ä pázsitot.kell rendbe tenni. Most újra az a gondod, hogy a közpénzből kevesebb jut választókerületednek, amelyről mások azt mondják: már összkomfortos. Igaz, Neked sem múlt el nyomtalanul az előző választási ciklus, amikor teljesen kezdőként ültél be az első tanácsülésekre, s egyre csak az járt a gondolataidban, hogy mit tudsz megszerezni saját választókerületednek. Most inkább már csak mosolyogsz az akkori első lépéseken, hiszen mi lenne, ha a város pénzeit úgy osztanák szét, hogy szétapróznák; mindenki kapjon egy kicsit, hogy minden tanácstag el­mondhassa, ezt én szereztem a körzet­nek. Tudom, nem Te vagy az egyetlen, aki szívesen ismerkedett meg az egész vá­ros terveivel, gondjaival. Hozzátartozik ez közéletünk változásaihoz, a társadal­mi életben részt vevők körének bővü­léséhez, s ahhoz, hogy gyorsan fejlődő nagy településeinken sok új erő kapcso­lódott be a társadalmi életbe. Ti sem körzeteket építtek, hanem a város egé­szét szeretnétek a mai kor színvonalá­ra emelni. Az új teryek, az új gondok is ezért foglalkoztatnak, most azt szeretnéd el­érni, hogy minél többen kapcsolódjanak be a város életébe, hogy élő közösség legyen a lakótelep szélső utcája, s a mellette lévő családi házak Sora. „Ne­héz ez, vajon miért megy ilyen lassan?” — kérdezed, s csak azt tudom rá vála- ■ szólni, hogy nem egyik napról a másik­ra megoldható feladatról van szó. Előbb az ismerkedés nehéz, aztán a kisebb közösségből a nagyobbá belépni. Ne felejtsd el, hogy utcaszomszédaid (vá­lasztóid) közül sokan azzal küzdenek, hogy elköltöztek a szülőktől, hogy elő­ször állt munkába a város új gyárában a fiatalasszony, hogy kertes, családi házból alagútzsalus emeletes házba köl­töztek, hogy más lett az életvitel: más­ként vásárolnak, főznek, és másként foglalkoznak a bölcsődés gyermekkel, mint az otthon lévővel. És ez nem min­denkinek megy könnyen... Talán kicsit messze kanyarodtam a tanácstagságodtól, attól, hogy osztozok Veled e szép munka örömében. De el akartam mondani azt is, amit a leg­többször rövidre szabott időben legutóbb sem tudtam személyesen: a közéleti munkában nagyon sok az egyszerű hét­köznap, az ünnepekre, egy-egy szép eredményre sokszor éveket is kell vár­nunk. De egy közösség megújított bizal­ma kárpótol a sok hétköznapért. Kívá­nom, hogy még sokszor legyen részed a közélet ilyen örömeiben is. dr. Huray Jenővel, az MNB közgazdasági osztályvezetőjével a szabályzók hatásáról A Önök az MNB megyei igazgatóságán ^ most készítették el az új szabályzó- rendszer első hat hónapjának pénzügyi elemzését. Mit mondhat a megyei vál­lalatok gazdálkodásáról ennek ismereté­ben? — Mindenekelőtt: időszerű volt az új szabályzórendszer, amely horderejét tekint­ve azonos az 1968-as reformmal. Bár öt év­vel korábban kezdtünk volna hozzá! 1968- ban a központi tervutasításos rendszerről tértünk át, most a tervgazdálkodás keretein belül egy igazi piaci gazdálkodást kell meg­valósítani. Piacképes termékeket szükséges előállítani, mégpedig gazdaságosan. Azért termelni ugyanis, hogy raktáron maradjon az áru — felesleges. Tehát a vevők piacá­nak kell kibontakozni. A kérdésre konkré­tan: a banki szakembereknek a számok any- nyi információt nyújtanak, hogy megítél­hessék a pozitív és a negatív tendenciák ki­bontakozását. Az első fél évről szóló pénz­ügyi információink azt mutatják: az átté­résnek csak az első szakasza zárult le. Ez a hat hónap nem volt zökkenőmentes sent gazdaságilag, sem pénzügyileg. 0 Mire alapozza ezt a megállapítást? — A vállalatoknak meg kellett újítani­uk szerződéses kapcsolataikat. Ez elég sok gonddal járt, egyes gazdálkodó egységek nem kapták meg azokat a megrendeléseket, amelyekre korábban stabilan beálltak. Bár a szerződéses ellátottság általában nem mondható rossznak, azonban például a gép­iparban csökkent a mezőgazdasági gépek iránti megrendelés, a kooperációs partnerek is elbizonytalanodtak. A Hogyan érintette ez a mi vállalatain- w kát?-r- A korábbi dinamikus termelésnöye­Tíédes‘ álfál&bíSi rfté^lp5dilC"Bs, ­kiesést is jelent. 1979-ben a megye gépipa­ra nyereségének több mint kétharmada a termelési volumen növekedéséből szárma­zott, idén ilyenre nem számíthatnak. A za­varó tényezők között szólni kell arról, hogy az árutasitások kissé későn jelentek meg és ez késleltette a készletek átárazását és a vállalatok éves tervének elkészítését is. Ez közvetve kihatott az áruforgalomra, az áru utánpótlására — következésképpen az ellá­tásra is. Maga az ármechanizmus április 1- től indult! Az addig tartó árstop megszűné­se utáni új viszonyok már hatottak a gazda­sági, a piaci és a pénzügyi folyamatokra és átmenetileg pénzügyi hiányokat okoztak. A bank ezt úgy érzékelte, hogy a félév alatt másfélszeresére bővült a megyében a nem teljesített megbízások összege. A Vajon nem játszott-e közre a kezdeti ^ zavarokban az Ön által említettek mel­lett, hogy nincs a megyében megfelelő számú, jól képzett és felkészült ár- és pénzügyi szakember? — De igen. Különösen kevés az árszak­ember, pedig ennek a területnek ma rop­pant nagy a fontossága. Erre azt tudom mondani, hogy a vállalatoknak nem ebben az évben kellett volna felkészülni az új sza­bályzórendszer fogadására, hanem jóval ko­rábban. 1979 közepén már mindenki tudhat­ta, mire kell számítania. Igaz, a szabályzás végleges anyaga csak novemberben jelent meg, ám ezt megelőzően és folyamatosan igen sok megbeszélést, konzultációt tartot­tunk a közgazdasági társulat, az SZVT me­gyei'szervezetében is. Ezek az új szabályzók fogadásához, értelmezéséhez, alkalmazásá­hoz adtak segítséget. Mindezek ellenére úgy tűnik, jó néhány pénzügyi szakemberünket a meglepetés erejével érte az új szabályzó- rendszer. Az is igaz, hogy megyénkben ke­vés a magasan kvalifikált pénzügyi szak­ember, olyan, aki a piacgazdálkodásba be­épülő vállalati árpolitikát hiánytalanul ké­pes megvalósítani. Ez azt is mutatja, hogy a vállalatoknak jobban kell törekedniük az ár- és pénzügyi munka jelentős javítására. Hosszú éveken át .nem fordítottak erre kel­lő gondot, hiszen a stabil áraktól nem volt elmozdulás. Most, hogy a szabadárak köre bővült, másrészt a világpiaci árhatásokat a vállalati munkában érvényesíteni kell — csak széles látókörű emberek végezhetnek kifogástalan munkát. Korábban a termelés volt a minden, a pénzügyi szakember tu­lajdonképpen regisztrált. Ma nem mindegy, mit és mennyiért, milyen jövedelmezőség­gel termelünk. Ennek pedig fontos alapja az ár- és pénzügyi elemző munka, amely egy­úttal állandó jelzés a vállalati vezetésnek. £ Térjünk vissza a félév elemzésére. Mit mutat a szabályzórendszer megyénkre gyakorolt hatásából? — A szabályzórendszer most tényleg komplex módon határozza meg azokat a kö­vetelményeket, amelyeket a hatékonyabb gazdálkodás érdekében vállalatainknak ér­vényesíteniük kell. Legfontosabb szabályzó elemnek az árszabályozást tartom. Sor ke­rült egy háromcentrumos árrendszer beveze­tésére és ez magával hozta a tiszta jövede­lemelemek és a költségtényezők teljes át­rendeződését. Röviden: egyértelművé vált, hogy a vállalati gazdálkodás keményebb feltételek között folyhat a jövőben. A félév elemzésekor kitűnik: az árszínvonal válto­zása, a bér- és az anyagköltségek gyorsabb ütemű növekedése megyénkben is a vártnál erőteljesebb jövedelem-differenciálódást in­dított el. A Milyen hatással járt az áttérés a megye­székhelyű vállalatok eredményére? — Míg az elmúlt évben 2,6—2,7 milli­árd volt a megtermelt nyereségük, addig az áttérés következtében ez az összeg 6—700 millióval lesz kisebb. Ez természetesen szó­ródást mutat. Tíz ágazatban szűkül, ötben növekszik az eredmény. Általában az anyag- és az energiaköltségek hatnak erőteljesen a vállalatok nyereségére ... A Hallottam olyan véleményt vállalati ve- w zctőtől, amely szerint az új szabályzó­rendszer olyan „sorscsapás”, amit egy­szerűen képtelen kivédeni a vállalati vezetés. Egyetért ön ezzel a megállapí­tással? — Egyértelműen: nem. Az új szabá­lyozás célja elsődlegesen éppen a költségér­zékenység fokozása, különösen az anyag- és az energia körében. Vagyis, az új költség- szerkezeten belül bizonyos ágazati szóródá­sokat figyelembe véve megyei szinten az anyaghányad az 50—60 százalékot is eléri. Tehát itt lehet az eredményt megfogni. Ha a gazdálkodás intenzíven anyagtakarékossá válik, akkor egy-két százalékos anyagmeg­takarítással is jelentős eredményjavulást le­het elérni. Egyedül a megyeszékhelyű vál­lalatoknál — ahol 16—17 milliárd forintos aaáanyagkölt&ég -*„160—170 mvQíp,nfbí30iot jelenthet csupán az egyszázalékos megtaka­rítás. A gyáregységeket is beszámítva ez az összeg jelentősen magasabb. Itt vannak te­hát a nagy belső tartalékok. A termékszer­kezet megváltoztatásakor is lehet ezen gon­dolkozni. Különösen egy olyan országban, mint a miénk, amelynek szinte minden anyagot be kell hozni és egyre dráguló vi­lágpiaci árak mellett! Az idei vállalati tervek itt vannak ^ Önöknél. Mit mutatnak? Jelzik-e a ki­bontakozást? — Az éves vállalati terveket már a sza­bályzórendszerhez és annak függvényében a változó bel- és külpiaci lehetőségekhez al­kalmazkodva volt célszerű kialakítani. Hogy mennyiben sikerül követni ezt a célszerűsé­get? A megyei tervprognózis szerint a gaz­dálkodó szervek eredménye az átárazott színvonalhoz viszonyítva 11 ágazatban to­vább csökken és négy ágazatban javul. Az az általános tapasztalatunk, hogy az itt ter- vesitett eredmény tükrözi a költségek és a változó piaci hatások tudomásulvételét és elviselését. Egy fél évből vagy évből nem lehet még végleges következtetést levonni, hiszen egy termékszerkezetváltás hosszabb távú program, s csak később érződhet az eredménye. Pozitív folyamat is érezhető, mégpedig az építőiparban, az állami gazda­ságoknál, a mezőgazdasági termelőszövetke­zeteknél és a ZÖLDÉRT-nél, ahol már a tervekben is tükröződik az eredmény javí­tására irányuló törekvés, illetve, hogy pó­tolni akarják az elvesztett nyereséget. Az építőiparban a gyorsabb kivitelezéssel, a költségek csökkentésével és a hozamok nö­velésével. Azt azért megfogalmaznám: nem elegendő csupán szépen tervezni. A terve­zett eredmény mindössze 6—7 százalékos eszközarányos nyereségnek felel meg me­gyei szinten és ez a népgazdasági tervhez viszonyítva általánosan, dg vállalati eseten­ként is jelentősen elmarad. A Megvan ennek a maga sajátosan sza­bolcsi oka? — Részben igen. A megyei jövedelme­zőségi rátát befolyásolja a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek nagy ará­nya. De azért az objektív körülményekre sem szabad mindig és mindenhol hivatkozni. Alapvető cél, hogy minden gazdálkodó szerv zárkózzon fel ágazata jövedelmezőségi szint­jéhez. Ezt természetesen csak komoly mun­kával lehet elérni. Mégpedig az eszközök ha­tékonyabb hasznosításával, a költségek je­lentős csökkentésével. Megyénk gazdasági fejlődésének sarkalatos kérdése, hogy a jö­vedelmezőség tekintetében mennyire tudunk előrelépni. Ez határozza meg ugyanis fej­lesztési lehetőségeinket. Mert a most rendel­kezésre álló fejlesztési alapok több esetben a szinten tartást sem biztosítják. A Ha már itt tartunk, kézenfekvő a kér- w dés: tudunk-e fejleszteni az új körül­mények között? — Ebben az évben annyit tudunk fej­leszteni, mint 1979-ben, illetve annál hét százalékkal többet. Erre a pénzügyi forrá­sok rendelkezésre állnak. Ez persze nem je­lenti azt, hogy minden jogos igényünk ma­radéktalanul megvalósulhat. Az év elején a Nemzeti Bank megyei igazgatósága a gaz­dálkodó szervekkel közösen vizsgálta felül a gazdaságfejlesztési lehetőségeket. Ezek sze­rint 2,6—2,7 milliárdos fejlesztést valósíthat­nak meg idén a megyeszékhelyű vállalatok. Ennek a 79 százalékát saját erőből, 11 szá­zalékát kölcsönből és 10 százalékát juttatott forrásból. A korábbihoz képest növekszik a fejlesztés lehetősége az iparban, a kereske­delemben és a nem termelő ágazatoknál és valamelyest mérséklődik az építőiparban, a mezőgazdaságban. Pedig mind a két utóbbi­nál nagyon nagy szükség lenne a fejlesztés­re. A Égy tudom, vállalataink nem igényel­nek a fejlesztéshez konvertálható hi­telt, s ennek oka a bátortalanság, a kez­deményezőkészség hiánya. Mi az igaz­ság? ^ — Bár népgazdasági szinten is cél a be­ruházások visszafogása — hiszen sajnos nem állunk valami bővében a pénznek — ennek ellenére az olyan hitelkérelmet, amely indokolt, okos célokra irányul, — különösen a tőkés piacokra kerülő termékek esetében — ma is kielégítjük. Ügy igaz, e területen megyénkben is tapasztalható megtorpanás. Szinte érthetetlen, hogy pillanatnyilag nincs e hitelfajtára igény. A ön szerint mi lehet az oka a nagyfokú tartózkodásnak? — Talán az, hogy a feltételek szigorod­tak, a vállalati vezetők nem biztosak ab­ban, hogy ezeket a változó piaci viszonyok mellett is teljesíteni tudják. Pedig a banki szakemberek nemcsak ösztönzik őket erre, hanem konkrét ajánlatokat is teszünk bizö-' '^'üyöff éxí>órffejlesztő, illetve impörtkiváltő beruházásra. Ilyen ajánlás alapján a ME- ZŐGÉP-nél kértek, s kaptak 34 millió fo­rintos hitelt konvertálható fejlesztésre, ök NSZK és amerikai megrendelésre hoznak létre ebből az összegből új kapacitást. Vár­juk a középüzemek jelentkezését is okos célokkal. Nem ismerem teljesen, hol jelent­kezik kényelmesség és hol a piactól illetve a kockázattól való félelem, illetve hol az el­múlt évek rossz tapasztalata. Mert az utób­biról is beszélhetünk. Például megyénk ci­pőiparában — ahol az elmúlt években je­lentősen növeltük a konvertálható befekte­tést — idén nagyon behatárolt a piaci lehe­tőség. Üzemeinknek alapanyag gondjaik vannak, magas cipőárainkat a tőkés piac nem ismeri el. A megyében azonban nem­csak cipőipar van, hanem sok más szakma, ahol célszerű foglalkozni a jövővel. A Az eltelt hat hónap semmiképpen nem ^ alkalmas a teljes kép megítéléséhez. Mégis, ha általános következtetéseket von le, akkor melyek azok? — A gazdálkodás első hat hónapja két­ségtelenül nem mond el mindent, de annyit igen, amellyel a pozitív, illetve a negatív tendenciákat érzékelhetjük. Ezek a tenden­ciák elsősorban a jövedelmezőség területén mutatják meg a követendőt, illetve a gon­dokat. Ha országosan Igaz, hogy a vállalati gazdálkodást úgy kell szervezni és irányíta­ni, a belső tartalékokat úgy kell feltárni, hogy az a jövedelmezőségben is kifejezés­re jusson, akkor megyénkben is igaz. Talán fokozottabban is, hiszen számunkra a mérce . még magasabb, amelyet elérni csak foko­zott erőfeszítéssel lehet. Anyagi-szellemi erőforrásaink igen hatékony mozgósításával és hasznosításával lehetünk erre képesek. Ügy érzem, hogy ebben a megyében — ahol az extenzív fejlődés szakaszában valóban nagy utat tettünk meg — ma is megvan a lehetőség arra, hogy ne álljon meg a fejlő­dés. Igaz: a megyében korábban megszokott dinamikus ipari termelésnövekedés 1980-ra már nem jellemző. A 13—14 százalékos ter­melésfejlesztési ütemmel szemben ebben az évben már csak 4—5 százalékos növekedési rátát terveztek a vállalatok. Meggyőződé­sem, hogy ez egyáltalán nem kétségbeejtő fordulat. A jövedelmezőség javításának for­rását ugyanis nem elsősorban a volumen­ben kell keresni, hanem a korszerű termék- szerkezetben, a korszerű munkaszervezés­ben, a korszerű költséggazdálkodásban. A Tehát az a kényelmes helyzet, amely például az iparban — és nemcsak ott — korábban sokáig megvolt, ma megszű­nőben van? — Ma és később mindinkább az olyan vállalati vezetés él meg, amely * képes ru­, galmas megoldásokra és ehhez igazítja bel­ső szervezetét is. £ Köszönöm az interjút. Kopka János KM vasárnapi l INTERJÚ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom