Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-29 / 151. szám
1980. június 29. THIERY ÁRPÁD: Meghallgatás KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 16. századi sokszorosított grafika Dürer évszázada Nemrég nyílt meg a Szép- művészeti Múzeumban „Az európai grafika ötszáz éve’’ kiállítássorozat első része, mely Albrecht Dürer és kortársai rajzművészetét mutatja be. A kiállítás anyagát a világhírű, Magyarországon őrzött Esterházy-gyűjtemény XVI. századi lapjaiból válogatta és rendezte Gerszi Teréz és Zentai Lóránd. Ök írták a bevezetőt a Népművészeti Propaganda Iroda kiadásában megjelent, 20 rajz hiteles reprodukcióját tartalmazó mappához is. A szerzők tudományos szakszerűséggel, mégis népszerű fogalmazásban ismertetik meg az olvasót az európai késő középkor és a reneszánsz fejlődésének kiemelkedő eredményével, a sokszorosított grafika megszületésével. A tanulmány nemcsak a kor nagy művészegyéniségeinek, elsősorban Dürernek, Cranachnak, Alt- dorfernek, a németalföldi és francia grafikusművészeknek értékelését adja, hanem megismerteti a magyar olvasót a sokszorosított grafika 16. században elterjedt alapvető eljárásaival a fa- és rézmetszéssel. A nagyalakú (21—29 ernes), korszerű technológiával nyomtatott lapok a kiállítás legszebb darabját adják közre, így többek között négy Dürer, egy-egy Cranach, Burgkmair, Baidung Grien, két-két Altdorfer és van Leyden grafikát. Színjátszók Szabolcsban Minősítés — újszerűén Az elnök az elvált emberek titkolt, s röstellt érzel- mességével pillantott a lányra, csaknem úgy, mintha egy elveszettnek hitt régi családtagjával hozta volna össze a sors. Igyekezett segítőkésznek mutatkozni, de a lány arckifejezéséből megértette, hogy ez kevés, ráadásul minden szándéka ellenére hiányzik belőle a bátorítás. Ez a felfedezés kissé zavarba hozta, és ha nem is bánta meg, de e percben elhamarkodottnak találta azt a gyors igen-t. amit a művezetőnek adott, amikor az tegnapelőtt félrehívta az ebédlőben. A művezető a régi barátok nyíltságával és követelő hangsúlyával mondta: — A szomszédomban albérletben lakik egy vidéki lány, akit elüldöztek otthonról. Olyan hely kellene neki, ahol nemcsak munkát és fizetést kap. Behívhatnád valamelyik nap, hátha tehetsz érte valamit. Mert te segíteni szoktál az embereken ... A lány félszegen ült a széken, bizalmatlan volt. Az elnök öregedő, táskás arca árnyékba esett, semmit se tudott leolvasni róla. A szoba bútorzata még raktárszagú volt. még nem szívta magába a hivatal kávé- és dohányillatát. Az erős bútorszag is idegenül hatott a lányra, aki hosszú, copfba font haját a vállán át az ölébe húzta és azt babrálta idegesen. Szemét lesütötte az ugyancsak vadonatúj szőnyegre, s csak pillanatokra emelte föl. Ilyenkor arra gondolt riadtan: Kár volt elfogadni a szállásadónő tanácsát, s bizalmatlanabb lehetett volna a művezetővel szemben, aki az üzenetet hozta, mint egy cselszövés titkolódzó részese, hogy reggel fél nyolcra jöjjön be a kátéesz elnökéhez. — Hol dolgozik? — kérdezte az elnök gépiesen. — A városi kertészetben. — Mit csinál ott? — A gyerekekkel vagyok, akik a nyári szünet alatt a kertészetben dolgoznak. Az elnök bólintott, s még egyszer elolvasta az életrajzot, amit a művezető íratott a lánnyal. „önéletrajzom. A nevem: B. Ilona. Szül.: 1960. augusztus 3. Második általánosba jártam, amikor a szüleim elváltak. Én gyermekotthonba kerültem, majd negyedikes koromban édesanyám hazavitt magához. Akkor ő a tanácsnál dolgozott. Ott a mostohaapámmal és a kis- öcsémmel éltünk. Majd 1972- ben édesanyám vérmérgezésben meghalt. A mostohaapám visszament az első feleségéhez, engem nagyanyám a nagybátyámhoz vitt. Majd később az édesapám jött el értem, de a mostohám nem szeretett. Üldözött. Nem egyeztünk, sokszor megvert. Legutoljára is a gyomromba rúgott. Akkor nagyon elkeseredtem és megmérgeztem magam, de idejében kimosták a gyomromat...” — Csak az volt az ok, hogy nem egyeztek otthon? — szólalt meg az elnök. — Mindig azt mondta, hogy éppen olyan élhetetlen vagyok, mint az anyám volt. Én se találom fel magamat az életben. Ide-oda lökdös a sors. Az elnök figyelmesen, sőt vizsgálva nézte a lányt. Nem kételkedett a szavaiban, de az évek során, mint művezető, később a tanács ipari osztályán, végül mint a kátéesz elnöke, megszokta ezt a nézést. Futólag azonban arra gondolt, hogy valamiképp le kellene tegeznie, mint a lányait, hogy bizalommal legyenek egymás iránt, de rögtön el is vetette a gondolatot. A lány zavarba jött a férfi nézésétől. El is pirult. Az is zavarta, hogy virágmintás ruháját kinőtte, valósággal feszült benne a teste, de csak ez az egy ruhája volt. Ebben szökött el otthonról. — Mióta van a városban? — kérdezte az elnök. — Már hat hete. — Akkor még vissza is vihetik, mert kiskorú. — Nem fognak, mert otthon nem kíváncsiak rám. — Az apukája sem? — ö sem. — ő mit szólt, amikor eljött otthonról? — Amikor a mostohám legutóbb megvert, este szóltam apámnak, hogy elmegyek, mert nem tudok kijönni a feleségével. Nekem semmit se lehet őmellette, engem mindig csak ver meg üldöz. És nekem más céljaim is vannak, mert én tanulni szeretnék. — Mit válaszolt erre az apja? — Azt válaszolta, hogy ha elmegyek a háztól, akkor oda többé be nem tehetem a lábomat. — És akkor maga eljött... — Még azon az estén megszöktem. Volt ötszáz forint spórolt pénzem, és úgy gondoltam, hogy nem halogatom tovább. A sorsom otthon már jobb sohase lesz. — Miért pont ezt a várost választotta? — Mert már jártam itt és megtetszett. Egyszer még a nyolcadik általános után voltam itt, amikor a porcelánfestészetet szerettem volna kitanulni, de nem felelt meg a kézügyességem. Legutóbb pedig három hónappal ezelőtt voltam itt, amikor a sportoló lányokkal jöttem. — Mit sportolsz? — csúszott ki az elnök száján. — Kézilabdáztam, de most félbeszakadt. A területi szpartakiádon voltunk itt. Akkor olvastam le a hirdetőnél egy kiadó albérleti szoba címét. Gondoltam, ezzel a lakás már meglesz. — Azt hitte, hogy másfél hónap után is kiadó lesz az a szoba? — hökkentette meg az elnököt a lány gyanútlan- sága. — Igen, azt hittem. De mire jöttem, már kiadták a szobát egy asszisztensnőnek. Furcsa dolog történt az elnökkel. Először azt gondolta, hogy talán a szeme káprázik: a lány arca helyén a kisebbik lányának az arca jelent meg. ugyanaz a nyílt, kerek arc, a mandulavágású szem, az orrhegy durcás pirossága és az elbiggyesztett száj csalódott vonala, ahogyan a kertajtóból utána nézett, amikor végleg elköltözött, és a kapuból egy búcsúpillantást vetett a házra, ahol húsz évet élt, s ahol a lányai születtek. A furcsa képet hirtelen a nagyobbik lánya váltotta fel, aki ápolónő volt a megyei kórházban, huszonegy éves korára már el is vált a férjétől, komolyan, sőt szemrehányással nézett rá az idegen lány arcából, tekintetét azzal a különös fénnyel övezve, amitől mindig gondolkodóba esett: kinek volt a családban ilyen furcsa, a másik emberre már-már megalázóan néző tekintete. — Aztán mi történt? — zökkentette ki magát az elnök a feszélyezett hangulatból. — Szerencsém volt, mert a házinéni tudott egy címet, ahol mindig segítenek az olyan hajléktalanokon, mint én voltam. Odamentem a címre. A hely háromszáz forintba került havonta, és négyen laktunk lányok egy szobában. Voltak olyan napok, amikor ketten aludtunk egy ágyon, de nem volt más választásom. De amikor aztán észrevettem, hogy a kis pénzemet megdézsmálják, akkor rögtön eljöttem. — Hol van az a ház?' — nyúlt az elnök a toll után olyan lendülettel, hogy a lány megszeppent. — Melyik ház? — kérdezte értetlenül. — Ahol ketten háltatok egy ágyon és megdázsmálták a pénzedet? — Ne tessék!... — tiltakozott a lány gyönge hangon. — Miért ne? — Mert aztán szerencsém volt, és otthagytam őket. Az utcán találkoztam egy kézi- labdás lánnyal, akivel együtt voltunk a szpartakiádon. Elpanaszkodtam neki, hogy milyen helyen vagyok. Akkor ő ajánlotta azt a nénit, ahol most vagyok. Eljött velem személyesen. Jóra fordult minden. Ahol lakom, ott a nagymamának van egy unokája, és amikor nyitom a kaput, már szalad is elém. Az elnök tétovázott, hogy mennyit fedjen fel abból, amit a művezető révén a lányról tudott. Egyfelől megértette, hogy a lány számára ő egy vadidegen ember, s ha kiderül, hogy túl sokat tud róla, még jobban eltávolíthatja, másfelől azonban, amit tudott, nem volt képes magában tartani. — Igaz. hogy két hétig összesen csak harminc forint volt a zsebedben? — kérdezte. '" — Honnan tudja? — vöro- södött el a lány. Hallgatott egy darabig, majd azt mondta: — Amikor a kertészetben az első fizetésemet megkaptam, abból ki kellett fizetni a felmondást a régi lakáson. Azt mondták, hogy erre törvény van. És az új lakásban is fizetni kellett. Több pénzem aztán nem maradt. — Mit ettél két hétig? — Naponta egy forintért kenyeret. — Miért nem szóltál valakinek? — Kinek? — kérdezte csodálkozva a lány. — Mit tudom én ... Valakinek ott a házban, vagy a kertészetben... — Mit szóltam volna arról. hogy csak harminc forintom van? Azt hihették volna, hogy sajnáltatni akarom magamat. Az elnök az életrajz szélére írta a művezető nevét. Valamiért. Alája a dátumot. — Tizenötödikén beállhatsz hozzánk. Van ugyan egy rendelet, amelyik kimondja, hogy téged, mert kiskorú vagy. csak csökkentett munkaidőben lehet alkalmazni, de majd kitalálunk valamit. Majd kitanulsz nálunk egy jó szakmát. — Tanulni szeretnék — mondta a lány. — Sokat szeretnék tanulni. Az elnök tűnődve ingatta a fejét, mintha máris a jövőt látta volna maga előtt, majd hirtelen elkomorodott. — És az apáddal mi lesz? A lány nem tért ki a válasz elől. — Én már kétszer írtam neki, de ő csak egyszer válaszolt. Azt írta, hogy rendes legyek. Az elnök felállt az asztaltól, az ablakhoz sétált, s kinézett az iroda ablakán, amely egy régi, omladékos házfalra nézetű Ügy tett, mintha tekintetét a ház falára függesztve erősen törné a fejét, hogy ez csak látszat volt, hiszen már mindent megértett, mindent kitalált, és mindent megoldott, ami lehetséges volt. Az év elején megalakult ASZIOT (Amatőr Színjátszók Országos Tanácsa) első ténykedéseként javaslatot tett a minősítési rendszer átformálására. Mérlegelve az országos tanácskozáson felvetett problémákat, panaszokat megszüntette, illetve egységesítette a mozgalmi kategóriákat (falusi, diák, katonai csoportok stb). Talán még ennél is fontosabb, hogy kísérleti jelleggel különválasztotta a csoportok minősítését a produkciók elbírálásától. Az előbbit a megyei közművelődési szervek hatáskörébe utalta, és csak az utóbbit tette az országos szakzsüri feladatává. Hiányzó diákszínpadok A Szabolcs megyei minősítés programja már e kísérleti, koncepció jegyében szerveződött. A közelmúltban lebonyolított bemutatósorozaton egymás mellett szerepeltek az országos minősítésre vállalkozó falusi együttesek örvendetesen szép számmal! — a megyeszékhely értelmiségiekből álló stúdióval. A gondos előkészítést és szervezést dicséri, hogy mind a tíz meghívott csoport ott volt a minősítésen és valamennyi produkció megütötte az országos mértéket. Sajnálatos viszont, hogy éppen ez év elejétől szünetelteti tevékenységét néhány együttes, és fájdalom — éppen a jónevű szabolcsi diákszínpadok. A bemutató néhány sajátossága olyan érdekes, hogy országos reklámozást érdemel. így felettébb hasznosnak bizonyult, hogy az előadásokat nem tömörítették egyetlen központi intézmény színpadára, hanem a maguk közönségközegébe helyezték. Üzemi előadáson, a mátészalkai MOM munkásklubjában láttuk például a hodásziak szociografikus vitajátékát (Kirostált kavics), szakmunkásképző intézetben, illetve középiskolában a „hasonszőrű” diákcsoportok produkcióját. A Kocsonya Mihály házasságát a 110. intézet, a Beregi szőttest, a vásárosna- ményi Diákszínpad előadásában. Az ötlet haszna kézenfekvő: nemcsak a szakemberek kapnak megbízható benyomást a műsor valóságos visszhangjáról, de talán a közönségben is felmerül, hogy hasonló próbálkozásra maguk is hajlandóságot éreznek. Tehát a játék felér, egy toborzással. Falusi színházpótlás A falusi színházpótló feladatot vállalta a vajai művelődési házban rendezett kamaraműsor. (Brecht: Kivétel és szabály a kisvárdai Hunnia színpadtól, Galgóczy Erzsébet: Használt koporsó — a penyigeiektől.) Sajnos Vaján foghíjas széksorok ásítoztak az igyekvő amatőrökre, zsúfolt ház fogadta viszont őket Hodászon, ahol a műsorszerkesztés is remekelt: a szórakoztató esten Arisztofanész pajzán komédiája a Lysistrate (Mándok), Horváth Péter maróan aktuális közéleti szatírája (A repedés — Tiszaszalka) és egy, a helyi visszásságokat csipkedő kabaréjelenet (Ho- dász — Pedagógus színpad) erősítették egymás hatását. Végül csak némi furfang és heveskedés árán lehetett bejutni Nyíregyháza két amatőr színházi stúdiójának, a tanárképző főiskola és a megyei művelődési központ produkcióinak formabontó szoba-színházába, amelyet a mátészalkai művelődési házban rendeztek be, megborzolva a kedélyeket. (Triana; Gyilkosok éjszakája, Gyur- kó: Szerelmem, Elektra.) Tantestületi együttesek Kiemelkedett .a mezőnyből a Gyilkosok éjszakája, a játéktér ötletes kihasználásával, a játék feszült intenzitásával. Ez az egy bemutató kapott arany minősítést, jelezve, hogy országos viszonylatban is kiváló előadásról van szó. (Csorba István másik rendezése, a Szerelmem, Elektra már jóval Jdérlelet- lenebbnek bizonyult.) Az ezüst minősítésű produkciók közül a Kirostált kavics szereplőinek talpraesett vitakészségével tűnt ki. A kis- várdaiak Brecht tandrámája meglepő stílúsérzékenységről tanúskodott, míg a.penyigei- ek Galgóczy darabjában a fiatal színjátszók friss tehetségének örülhettünk. A merész témaválasztás, a bátor szatirikus hang ajánlotta a tiszaszalkaiak produkcióját. Jelentős közművelődési értékként méltánylandó, hogy egy-egy iskola pedagógusai álltak össze községüket nemesen szórakoztatni. Ilyen testületi színiegyüttest produkált Mándok és Hodász is. Ez utóbbi* nemrég alakult, így még nem pályázott országos minősítésre. De a bronz minősítésű produkciókban is bőven akadt figyelemre méltó. A diákszínpadok groteszk-csúfondáros ko- médiázásukkal. illetve helyi gyűjtésű anyaguk színes, énekes-táncos feldolgozásával érdemelték ki a tapsot. Az új minősítési rendszer módot ad arra, hogy egy csoport több produkcióját is minősíttesse, illetve, hogy a már véleményezett előadás minősítési szintjén — a hibák kiigazítása után — javítson. Reméljük, Szabolcs eleven pezsgésű amatőr színjátszó mozgalma e lehetőséggel élve tovább fejlődik. Dévényi Róbert, az országos színjátszótanács alelnöke Albrecht Dürer: Címer halálfejjel
