Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
SZÍNHÁZUNK MÚLTJA (5.) 24 Operettel a háború ellen ja, aki a közönséget visszahódította és megszerettette velük a színházat”. Hogy' mégsem volt minden olyan egyszerű, erről a következő megjegyzés árulkodik: „Ezek a színészek sokszor hősiesen dacolva közönnyel, az induláskor meg nem értéssel — kitartottak Nyíregyháza mellett.” Innen Gyulára ment a Sebestyén-társulat. A háborús vérzivatarban mind több feledtető, a valóságot megszépítő, a szívekre ható hazafias színműre, operettre volt szükség. Legalábbis a hivatalos kultúrpolitikának. 1941-ben — május 8-án adta hírül a lap — megérkezett a Vitéz Tolnay színtársulat, az ország legelső operettjét hozták a megyébe. Ez nem volt más, mint Erdélyi Mihály: Sárgarigófészek című operettje. SALAMON BÉLA Érdekesség, hogy orosz szerző művét is műsorra tűzte a társulat, Csajkovszkij Diadalmas asszony című operettjét. így írt a korabeli kritika: „Csajkovszkij borongó szépségű melódiái csendültek fel, a cári Oroszország legendás korának, Nagy Péternek és Katalinnak romantikus világa bontakozik ki, a forró szerelem csodatevő ereje árad a lel- kekre.” A díszmagyaros, huszároperettek között elvétve akad olyan előadás, mint a „Toldi Miklós” című daljáték, és „János vitéz”. A Tolnay-tár-> sulat hozta el Nyíregyházára a szellemes angol író, Somerset Maugham „Fenség, fizetek” című vígjátékát is, Polgár^Gyula és Katona Emmi főszereplésével. Az évad utolsó előadását június 9-én tartották „Vidám kabaré” címmel. Ahogy a háború mind kézzelfoghatóbb valósággá vált az itthonmaradottaknak is, úgy erősödött a könnyeztető, vagy éppen a nevetést a szörnyűségekkel szembeállítani akaró színházi „műsorvezetés”. 1943-ban gyakran találunk ilyen címeket a lapokban: „Szórakoztassuk a honvéd sebesülteket...” Az évad kezdetén Rácz Vali — a rádióból és a filmekből ismert fővárosi művésznő — nyíregyházi vendég- szereplése hozott egy kis pezsgést. A háborús helyzetre jellemző, hogy a lap riporterének, aki a sikerről faggatta, így nyilatkozott: „Boldog vagyok, hogy láttam, hogy szeretnek Nyíregyházán ... Hátha virág helyett küldenének egy kis finom szalonnát, füstölt kolbászt !...” A színház heti műsorrendje így alakult: Bolond Ár- vayné — Harsányi Zsolt színműve, az idény legnagyobb sikere — Csipke-álarc, Luxemburg grófja, Szép az élet, 100 piros rózsa, Véndiófa, Huszárkisasszony. Földessy Géza színtársulata játszott ebben és a következő évben Nyíregyházán. Két későbbi nagy művésszel is találkozunk a színpadon: Bessenyei Ferenc és Komlós Juci. Kevés a színházi eszme- futtatás, a komolyabb színi- t kritika ebben az időszakban. A június 11-i Nyírvidékben azonban „Színház, kultúra és közönség” címmel figyelemre méltó megjegyzéseket találunk. „Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Nyíregyházának időben nagyon kevés jut a színművészet által nyújtott kultúra terjesztéséből. Ezután az írás azzal foglalkozik, hogy: „a Kultuszminisztérium illetékes osztálya értesüléseink szerint, azzal a tervvel foglalkozik, hogy Nyíregyházát egy kisebb színi kerületbe osszák be, ami feltétlenül nívósüly- lyedést is jelentene a társulat életében.” Ezután a közönségről szól, arról a tapintatlanságról, ahogyan egyesek zavarják az előadást, a többi nézőt. „Ne hárítsunk mindent arra a rozoga színházra, ahol a legkisebb megmozdulás is padlónyikorgással jár.” — írja a színházi élet krónikása. Az operettdömpingre berendezkedett színtársulat ilyen hirdetésével találkozunk a lapban: „Használt, szép huszárruhákat vesz a színház, jó árat fizet a békebeli huszáröltönyökért”. Júniusban többször is színre került a Huszárkisasszony — de mint kiderült — a hivatalos kulturális álláspontra figyelő kritikus már az operettekben sem bízik feltétlenül. így írt: „őszintén megmondjuk, nem «tartjuk szerencsésnek az olyan operettek bemutatását, mint a Huszárkisasz- szony.” Azt is meg tudjuk, miért háborog a krónikás: „Ami a Huszárkisasszonyban .aktív „tisztekkel tprtépik. az -nem hogy nem hihető el, hanem éppen nagyon is bántó.” Milyen hát a jó operett? Ezt is megtudjuk egy másik tudósításból: „A hét kiemelkedő előadását a Mária főhadnagy’ előadása jelenti. A héten négy ízben, három esti és egy délutáni előadásban kerül színre a Pesten nagysikerű operett. A társulat a legjobb erőkkel, s a legjobb előadásban készül az operett bemutatójára, amely összeesik a kormányzó úf születésnapjával és így a társulat ünnepi díszelőadás keretében mutatja be a darabot.” Az évad több szenzációt tartogatott a háborús hírektől mindinkább csüggedő közönségnek. A Baross női Tábor meghívására a nyíregyházi Népkertben lépett fel Tolnai Klári, Goll Bea, Kelli Anna, Szemere Vera. Ugyancsak a nyár vendége volt a nyíregyházi születésű Magyar László operaénekes, akinek elismertetéséért a Nyírvidék szót emelt: „Itt ha valaki vidéki, csak szabolcsi lehet, hiába a külföldön is csodált, az ország minden városában ünnepelt vérbeli énekművész játéktudása is lehet káprázatosán tökéletes, de az ezer fallal körbevett Operaházba nem igen juthat be ...” B z évad kiemelkedő vendége Kiss Ferenc, aki Paul Geraldy „Szeretni” című színművében lépett fel Nyíregyházán. Az előadásról szóló lelkes méltatás szokatlan reklámfogást is elbírt: „az ízléses bútorokat Erdélyi János műkereskedő, a szőnyegeket Hartos Lajos kereskedő, a színészek iránti tiszteletből bocsátotta a színház rendelkezésére.” Kiss Ferenc a nyíregyházi színházról így nyilatkozott: „A színház, ha régi is, remek akusztikával rendelkezik, öröm benne játszani. Ha átalakítják, mint ahogy nekem azt Szohor Pál polgár- mester megígérte, az ország egyik legjobb színházépülete lesz...” (Folytatjuk) Páll Géza SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK MISLEY GYŐZŐ A fizikus „tornya" Annak, aki látogatóba bekopog egyszer-kétszer, az igényesen gondozott park, a barátságos pihenősarkok, a ma- dárfüttyös kést valamiféle paradicsomi hangulatot sugall. Idilli, békés hely, a fák, bokrok, virágok idegeket nyugtató illatával, ezernyi zöld foltjával. De a mereven előretartott fejek, az egymás kezét kereső mozdulatok, s a kopogó fehér bot jelzi, „elvesztett paradicsom” ez itt, Debrecenben, a Nagyerdei körút sarkán. Akik itt laknak, azt vesztették el, amit a legféltettebbnek, legdrágábbnak tartanak: a szemük világát. Találkozásom a Vakok intézetében Misley Győző tanár úrral éppen azért volt számomra megdöbbentő, mert itt, ebben a környezetben nem egy sorsa felett kesergő, hanem egy tervekkel teli, tettrekész embert ismertem meg személyében. Magát a legyőzhetetlen emberi akaraterőt. — A családunk Szatmárba való, én is ott éltem le szinte az egész eddigi életemet. Igaz, Szatmárnémetiben is jártam iskolába, mégis Mátészalka volt az igazi iskolám. Ott fejeztem be a gimnáziumot és ott kezdtem tanítani 1954-ben. Debrecenben végeztem fizika—matematika •szakon. Ez akkoriban megfelelt a mai értelemben vett tudósképzésnek, mert a fizika volt a fő tantárgy. Mivel én a fizikát nagyon szerettem, azt tanítottam. De ha úgy jött, akkor mást is, kémiát, matematikát, latint, szóval, amiből hiány volt. — Nem volt előzménye a családunkban annak, hogy valakiből afféle tudóshajlamú ember legyen. Apám igen egyszerű ember volt, de a gyerekeit taníttatta. Az öcsém kémia szakos, a húgom orvos. Szóval mind a természettudományok felé vonzódtunk. Én egyértelműen a fizika tudományával „jegyeztem el” magam, abban igyekeztem elmélyülni, azt kutattam, ebből a tárgykörből írtam tankönyvet, . készítettem újításnak számító segédeszközöket az oktatáshoz. — A gyerek figyelme még mindenre nyitott. Aztán, hogy kiből mi lesz, az a családi környezettől, az idejében kézbeadott könyvektől, az egyéni beállítódáson túl attól is függ, milyen tanáregyéniséggel azonosítja a gyerek az illető tárgyat. Tudom, a fizikától sokan félnek. Pedig nem oiyan mumus az a fizika, ha a gyerek ilyen kérdésekre keres választ: Mitől mozog a falevél? Mi az oka a levegő mozgásának? így igyekeztem a legpraktikusabb kérdéseken keresztül megközelíteni a fizikaoktatás nehéz területeit. Hogy szinte észrevétlenül eljusson a gyerek a törvényszerűségek felfedezéséig. Az a jó, ha önálló munkával, saját kis megfigyeléseivel jut el az eredményig. — Kik voltak a kedvenceim? Azok, akikkel veszekedni lehetett. No, nem úgy, ahogy a veszekedést eredetileg értjük. Azokat szerettem a legjobban, akik bátrak voltak a tanárnak is ellentmondani, mert gondolkodtak és volt önálló véleményük. — Kiket nem szerettem? Erre azt felelem: nem szeretem én azt a szót, hogy nem szeretem. A tanár, ha igazi, nem tehet ilyen különbséget. ' De két példát mégis megemlítenék. Akkoriban már igen rosszul láttam. És volt két gyermek, aki ezzel visszaélt: puskázott a könyvből. Az a két eset rendkívül megrázó nekem is, de annak a két gyermeknek is. Biztos vagyok benne, hogy mindkettő életre szóló leckét kapott akkor. — Szeretnék beszélni a legtehetségesebb tanítványaimról. Nem is név szerint, inkább csak példákat említve. Huszonhat évet töltöttem a mátészalkai gimnázium katedráján, ebből 16 éven keresztül megyei fizika szakos szakfelügyelő is voltam. Mindezek miatt tölt el büszkeséggel például az a magyar szilveszter, amit valamelyik té{étl' ^V’^'íedihgrűdi ég^t'eW \kbílégi ürWá’ban v{Ui*- tottak a magyar diákok. Tizenegy mátészalkai illetőségű gyerek volt ott. Mind az én tanítványom. Aztán: két kislány kapott népköztársasági aranygyűrűt egyetemi teljesítményéért. Vagy itt van a csengerújfalui volt tanítványom, aki nagyon sok örömet szerzett. Most fejezi be az egyetemet, de már a disz- szertációján dolgozik, két éve laboránsi állása van a Központi Fizikai Kutatóintézetben, és Amerikában, meg más országokban rendszeresen jelennek meg tudományos cikkei. — Miről ismerni meg a tehetséget? Egy példát ismét: elég furcsa, bár olyan kislánykáról van szó, aki igencsak magának való volt, a társaitól elhúzódott. Nem tartozott a csinoskák közé, szinte szégyelte, hogy egy kicsit vaskosabb. Egyszer észrevettem, hogy a logikai készsége sokkal intenzívebb, mint ahogy az a tantárgyak osztályzataiból kitűnik. Ráálltam a dolgoztatására. Sok megterhelő pluszfeladatot adtam. Délután még kísérletet végzett, másnap reggel kihívtam felelni. A diákok többsége ilyenkor lazít, el sem képzeli, hogy újra feleltetik. Ez a kislány minden napra készült. — Munkám egyik legszebb területének azt tartom, hogy a megye fizikaoktatásában országosan kiemelkedő szintű eredményeket értünk el. A kísérleti eszközökre, az oktatáshoz, a tanulói kísérletezéshez való demonstrációs eszközök alkalmazására gondolok. Ezekből az eszközökből a fizikatanárok munka- közösségének tagjai igen sokat saját újítás révén készítettek el. Két dolgot tartok a legfontosabbnak. Az egyik: a korszerű fizikaoktatás megkívánja a frontális kísérletek végzését. Ez a TANÉRT-esz- közökkel ma megoldhatatlan. Szabolcsban a saját újításokkal sikerült megoldani. És még egy példát hadd mondjak el: jelentettük pár éve a minisztériumnak, hogy 66 százalékos a megyében a fizikai előadótermek villamosítása. Visszaszóltak, hogy elfelejtettük a tizedesvesszőt kitenni. Azt hitték, 6,6 százalékról van szó, mivel akkor volt 3,3 százalékos megye is. Nem, mondtuk, nálunk valóban 66 százalék. — Példaképem? Minden tekintetben Einstein. Mindig is ő volt. Mint fizikus is, mint ember is. Igen erős akaratáért tisztelem, azért, hogy felépített magának egy „tor■'nyot’t; >ami''Plyarf 'szilárdan "áitrh'ogy akár az alapzatát ól is lehetne mozdítani. — Már 1952-ben tudtam, hogy meg fogok vakulni. Akkor elhatároztam, hogy mindent igyekszem addig elolvasni, feldolgozni. Legyek készen, amikorra kell. Rengeteget olvastam. Amíg még láttam, felvettem magnókazettára a legizgalmasabb fizikai kísérletek szövegét, néhány tudományos problémát. Magam olvadtam rá a szalagra. Most itt vannak velem a kazetták. Ezeket szoktam hallgatni. Mert dolgozom itt is. A jövő hónap végén Tiszalök- re utazom, ahol a kartársakkal egyeztetjük a teendőket. Végre megvalósul talán a tavalyi tervezésem a csillagászati diapozitív sorozat. — Csendes itt ez a világ. Túlságosan is csendes. Ügy mondjuk viccesen, hogy elfáradunk a lázas semmittevésben. Képzelje: 26 évig egy napot sem voltam tápoénzen. És nem vagyak még 50 éves. Szinte újra kellett kezdeni az életet. A rádiót hallgatom, meg a kazettáimat, Vivaldit, Mozartot szeretem. Az egyetlen kanocs a világgal: gyakran felkeresnek régi diákjaim. És nagyokat beszélgetünk Paula nénivel, aki 82 éves, vakon született, de megtanulta a vakok pontolvasását és a kezével kitapogatott Döntök segítségével a művészetekből, a tudománvból, a oolitikából, Stb. mindazt elsaiátította. ami látónak is irigylésre méltó. Igen .művelt asszony, ö tanítja most velem az olvasást, írni már tudok ... Búcsúzunk. Ki tudja, találkozunk-e még? Milton, a vak költő jár az eszemben, aki a fekete világot fénnyel, színnel, varázslattal tudta megtölteni: veretesen csengő szavaival. Meg a halhatatlan muzsikus, az őrület és a zsenialitás mezsgyéjén járó Beethoven, aki teljesen süketen is tovább alkotott. Pusztán belső harmóniája szerint. Misley Győző, aki pedagógusnap alkalmából magas kitüntetést: Apácai Csere-díjat kap. ismét azt sugallta szavaival; az ember nem arra született, hogy legyőzzék ... Baraksó Erzsébet O a kevés a második világháborút közvetlenül megelőző évek — és a háborús időszak — színházi krónikája, azért: a szűkszavú színházi hírek, rövid méltatások sokat elárulnak a korszakról. A színház mind jobban eltávolodott a valóságtól — a klasz- szikus művektől is — folytatódott az édesbús színművek, hazafias operettek, hamis „magyarságtudatot”, ire- dentizmust erősítő buzgalom. A Nyírvidék 1937 nyarán a már akkor országos "hírű szegedi szabadtéri játékokra invitálja a nyíregyházi közönséget. „Általános kulturális érdek”, hogy azon minél többen részt vegyenek — írja a lap. A 37-es évben többek között Barabás Pál „férfias operettje”, a Csavargólány, Kardos Andor^ és Kellér Dezső Csodahajó című revűoperettje, Zilahy Lajos: A szűz és a gödölye című színműve szerepelt a színlapokon. Ebben az évben a Sebestyén-társulat uralta a színpadot, de továbbra is gyakran keresték fel Nyíregyházát élvonalbeli művészek is, Salamon Béla, Rajz János, Ladányi Ferenc, a fővárosi Kamaraszínház együttese. Egyre gyakrabban hangzik el — még az operettek előtt is — a Himnusz. „Ma, pénteken este Trianonra emlékezésül az előadást a Himnusz és sz'avalat előzi meg, majd bemutatásra kerül a rádióközvetítésben példátlan sikert aratott operettújdonság, a „Marika hadnagya”. Leszállított, olcsó, nyári helyárak ...” (1937. június 5.) A : június 20-i tudósításban olvassuk — Zilahy Lajos „A szűz és a gödölye” című előadásáról, hogy „ünnepet jelentett a nézők számára”. Az előadás előtt Ladányi Ferenc saját ünnepi ódáját szavalta el a kormányzó születésnapja tiszteletére. Egy júniusi műsorrend: Az én lányom nem olyan, Marika hadnagya, Jöjjön elsején, Hulló falevél, a Néma levente, Űrilány szobát keres, Bikfic tanár úr... A következő színiévadban — 1938-ban sem változott túl sokat a helyzet — továbbra is Sebestyén Mihály társulata játszott a színházban. Az évad május 20-án kezdődött Herczeg Ferenc: Kékróka című „világhírű víg játékával”. A leggyakrabban játszott darabok: a Sárgapitykés köz„ legény, Csodatükör, Macskazene, Szoríts helyettem, Bombaüzlet, Gólya szanatórium — egy kivételével — operett. Feltűnik, nem véletlenül, hanem az erdélyi magyarság ürügyén. Nyirő József egyik színjátéka is, a „Jézusfaragó ember”, amelyről ezt írja a lap: „Gyönyörű havasi színjáték”. Ilyen „műsorok” is helyet kapnak a pódiumon; „Gyönyörű magyarest volt a városi színházban. A Vitézi Rend nagysikerű kultúrestet rendezett. Kuructábor, tárogatók és Regősök, daliás magyar együttesek”. Továbbra is ott találjuk a színházi műsorok szokásos hirdetési szövegét: „Filléres helyárak, már 90 fillérért jó ülőhelyet kaDhat...” Egyetlen komolyzenei hangversenye volt az évadnak: Gere Lola a Magyar Királyi Operaház tagja: bor- deaux-i hangversenyprog- ramját hozta Nyíregyházára. A megye másik hírességéről Hudák Juciról is szól egy híradás, igaz nem az itthoni szerepléséről: „A világhírnevet szerzett nyíregyházi táncművésznő, Hudák Juci nagysikerű magyar balettet rendez Amerikában ...” A 38-as év színházi programjával igen elégedett a Nvírvidék kritikusa: „A legteljesebb sikerrel fejeződött be Sebestyén Mihály társulatának nyíregyházi szezonKM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. június 1.
