Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-22 / 145. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 22. Események — címszavakban HÉTFŐ*: A dél-afrikai Sowetóban a faji zavargások évfordulóján újabb véres események történtek — Huang Hua kínai külügyminiszter Dániában tárgyalt — Kínai parlamenti küldöttség Strasbourgban az Európa-parla- ment tagjaival találkozott KEDD: A KGST XXXIV. ülésszaka Prágában megkezdte munkáját — Khaled szaúd-arábiai király Bonnban, a jor- dániai Husszein Washingtonban tárgyalt SZERDA: Carter és Schmidt kancellár levélváltása ismét feszültséget teremtett az amerikai—nyugatnémet viszonyban — Teheránban egy lap Baniszadr elnök elleni összeesküvésről számolt -be, állítólag az Iszlám Köztársasági Párt egyik vezetője kívánta megbuktatni az államfőt CSÜTÖRTÖK: Véget ért a KGST XXXIV. ülésszaka — Baniszadr iráni elnök elfogadta a vezérkari főnök lemondását, akit ezentúl katonai főtanácsadójaként foglalkoztat, az új vezérkari főnök Fallahi tábornok lett — Huang Hua Bonnba látogatott PÉNTEK: A Rómába érkezett Carter amerikai elnök tárgyalt Pertini köztársasági elnökkel és Cossiga miniszterelnökkel — 1958 óta először rendeztek parlamenti választásokat Irakban, elismerve a nők választójogát is — Algéria, Szíria és a Palesztíniai Felszabadítási Szervezet elítélte Szadat intézkedését, amellyel az a líbiai határ mentén nagyszabású csapatösszevonást rendelt el SZOMBAT: Carter elnök a Vatikánban látogatást tett II. János Pál pápánál — A svájci Veveyben összeült az iszlám konferencia által létrehozott bizottság Afganisztán ügyében Á hét három kérdése O Milyen eredménnyel zárult a KGST XXXIV. ülése? A KGST legfőbb szerve, a tagállamok kormányfői által vezetett küldöttségek részvételével összeült tanács Prágában három napon át nagy munkát végzett. Az ülésszakra a tagállamok öt- éyes terveinek befejezése előtt került sor, most tehát a, következő öt esztendő tennivalói vagy a távlati tervek teljesítésének problémáit vitatták meg. Megállapodás jött létre arról, hogy a tervező szervek megsokszorozzák erőfeszítéseiket a tervkoordináció befejezésének meggyorsítására. Ugyancsak fontos feladat a tagországok népgazdasági fűtőanyag-, nyersanyag- és energiaigényeinek az eddiginél teljesebb kielégítése. Az egymás közötti kereskedelem növelésére és a nemzetközi szállítási feltételek megjavítására is a jövőben több gondot kell fordítani. Az ülésszakon jogosan esett szó az elért eredményekről, hogy csak egyet idézzünk: a KGST-államok egymás közti áruforgalma egy év alatt 7,7 százalékkal emelkedett és több mint 110 milliárd rubelt ért el. A delegációk tagjai a további teendőkre nézve nyomatékkai hangsúlyozták, hogy a KGST-tagállamok előtt álló feladatok a nemzetközi gyártásszakosítás és a kooperáció gyökeres javítását igénylik! Ugyanígy szó esett arról, hogy a tagállamok gazdaságának energiával, fűtőanyagokkal és nyersanyagokkal való ellátása olyan problémákat vet fel, amelyek egyre nagyobb hatással vannak a gazdasági fejlődés alakulására. A legszigorúbb takarékosságra van szükség, amellett, hogy közös erőfeszítésekkel új erőforrásokat is be kell kapcsolni. Az ülésszakon több konkrét egyezményt írtak alá a küldöttségvezetők, így például az új számítástechnikai eszközök kifejlesztésének és gyártásának nemzetközi szakosításáról. A tíz KGST-tagállam mellett ott volt Jugoszlávia küldöttsége, meghívottként pedig Angola, Afganisztán, Dél-Je- men, Laosz, Mozambik és Etiópia képviselői. Az ülésszakon döntés született arról, hogy az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság a KGST munkájában megfigyelőként vesz részt. O Mit jelent az arab királyok egyidejű látogatása Washingtonban és Bonnban? Khaled, Szaúd-Arábia uralkodója és Husszein, Jordánia királya egyszerre látogatottad a nyugati;-világ két; legfontosabb fővárosába:, az, ámmani trón ura Washingtonba, a leggazdagabb arab ország királya pedig Bonnba. Mindkét látogatás azt jelezte, hogy a közel-keleti kérdés ismét igen időszerűvé vált. Eredetileg mind Jordánia, mind pedig Szaúd-Arábia tagja volt a Camp David-i kü- lönalkut elutasító Szilárdság Frontjának, pedig Husszein is, Khaled is nem titkoltan nyugatbarát. Szaúd-Arábia az amerikai olajérdekeket mindenkor híven szolgálja: szállításaival csakúgy, mint azzal, hogy az OPEC-en belül az olaj áremelkedését mérsékleti! igyekszik... De a palesztin probléma miatt sem Jordánia, sem Szaúd-Arábia nem tudta, nem merte és nem akarta az Izraellel való elvtelen lepaktálás szadati politikáját vállalni. Szaúd-Arábiá- ban igen sok palesztin mérnök, tanár, tisztviselő, ojvos, újságíró él, Jordánia pedig azt kénytelen számításba venni, hogy az egykor hozzája tartozott Ciszjordániában nagy tömegben élnek a palesztinok. A leendő palesztin állam is itt fog majd egyszer megalakulni ... Husszein a jelek szerint kitartott a Carterrel folytatott megbeszélésein a maga álláspontja mellett és egyes hírek szerint felszólította az amerikai kormányzatot, módosítsa közel-keleti politikáját. Az USA persze nem tesz le arról, hogy megnyerje Husszeint, épp ezért 200 harckocsi szállítására tett Carter Ígéretet. (Szaúd-Arábia korszerű harci repülőgépeket kaphat Amerikától, ha a szenátus is jóváhagyja.) Khaled király Bonnban úgy tárgyalt, mint aki tudja, hogy az NSZK-nak nagy szüksége van a szaúd-arábiai olajra és cserébe szaúd-arábiai megrendelésekre a nyugatnémet iparnál. Természetesen ilyen esetekben az NSZK megpróbál önálló üzleteket nyélbe ütni — akár az amerikai szö- vetséges-vetélytárs rovására is. © Hogyan alakul a délafrikai küzdelem az apartheid politika ellen? Sowetó — fogalom. Hétfőn volt a negyedik évfordulója annak, hogy a dél-afrilkai nagyváros, Johannesburg melletti településen, amelyet színes bőrű szegények laknak, az désétől. Köztudott, hogy Zimbabwe, amely jogilag már függetlenné vált, és Namíbia, amely még mindig a pretoriai kormány fennhatósága alatt van, a Dél-afrikai Köztársaság két legfontosabb előretolt bástyájának számított. Nem lehet véletlen, hogy amikor Sowetóban és másutt a dél-afrikai rendszer ellen támadásokra került sor, Zim- babwéban is újra dörögni kezdenek a fegyverek. Mugabe elnök azzal vádolja a hatalma ellen lázadókat, hogy azok korábban Nkomo katonái voltak ... Ugyanekkor Namíbia „miniszterelnöke”, Dirk Mudge, akit a pretoriai kormány tett meg amolyan bábkormány fejének, Nyu- gat-Európát járja végig, elhitetni próbálva, hogy Namíbiában most már minden rendPrágában tartotta XXXIV. ülésszakát a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Képünkön: a tanácskozóterem. (Kelet-Magyarország telefotó) apartheid politika elleni tüntetést a fehérek rendőrsége vérbe fojtotta. Az akkori tömegmészárlás emléke elevenen él és új meg új harcra mozgósít. fgy volt ez most is: megint Sowetóban került sor a legnagyobb méretű és legelke- seredettebb zavargásokra, de e mellett Oranje „szabad állam” fővárosában, Bloemfon- teinben éppúgy, mint Dur- banban és Fokváros mellett a színesek városában, • Bon- téHSiAvélb'éh mihäehüft'1v'üt- éá'rá VöhültäK a1' •fbkéíék. á félvérek, az ázsiaiak. Mike Geldenhuys rendőr tábornak emberei ismét csak a szokott kegyetlenséggel próbálták elfojtani a megmozdulásokat: a halottak száma egyes források szerint száz körül lehet. A Dél-afrikai Köztársaság jövője, társadalmi rendszerének alakulása nagyban függ az afrikai földrész középső és déli részének politikai fejlőben ... A minap Párizsban a Quai d’Orsayn fogadták Mudge nyilatkozataiban nem győzött hálálkodni Franciaország „független”, az ENSZ-hatá- rozatokat kevéssé tisztelő magatartásért a namíbiai kérdésben. A Dél-afrikai Köztársaságban és a körülötte folyó küzdelemnek arról a tétjéről sem szabad megfeledkezni, ami egy szóval így fejezhető ki: Angőfá1! 'A Dél-afrikai1 Köztársaságból indulnak ki Ismételten az Angolai Népi köztársaság elleni támadások egyszer a levegőben, másszor a szárazföldi erők bevetésével, megint máskor zsoldosok és diverzánsok alkalmazásával. Ha a dél-lafrikai fajüldöző politikát sikerül visszaszorítani, akkor Angola népi demokratikus fejlődése is meggyorsulhat. Pálfy József Németh Károly fogadta a Holland Munkapárt küldöttségét Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szombaton a Központi Bizottság székházában fogadta a Holland Munkapárt delegációját, amely dr. S. Joop M. Brn, a munkapárt parlamenti csoportja vezetőjével az élen az MSZMP meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek a nemzetközi élet kérdéseiről. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a magyar, illetve a holland párt helyzetéről, tevékenységéről. A találkozón részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. n Mexikói Néppárt küldöttsége Budapesten A Hazafias Népfront Or- érkezett a Mexikói Néppárt szágos Tanácsának meghívá- küldöttsége Alejandro Gascon sára szombaton Budapestre Mercado főtitkár vezetésével. Carter Velencében (Folytatás az 1. oldalról) en i Űj vonása lesz az aratásnak, hogy moSt lép hatályba '■a“' ráfnősSg'j a vl t ó árkülönbö- zötre vonatkozó rendelet. Eszerint a jó minőségű kenyérgabona mázsánként 15 forinttal többet ér, A megye mezőgazdasági üzemei a szerződött 159 ezer tonnából 102 ezer tonna minőségjavító búza átadását jelezték. Ha ez meglesz, az árkülönbözet több mint 15 millió forint olyan tiszta pénz, amely a mezőgazdasági üzemek pénzgazdálkodásában nem csekély. Ezért is a minősítés technikai kivitelezését a lehető legtökéletesebben kell megszervezni. Amire már most, a kam- páfty térvJ készít éséhél: "gondol- j ni kell, a szalma mindén'szá- ’ Iára szükség van, megengedhetetlen a szalmaégetés. A nagy nyári munka sikerében nem utolsó szempont az sem, hogy az üzemekben milyen lesz a vezetői, emberi magatartás. Minden részfeladatnak legyen döntési joggal felruházott felelőse és anyagilag is legyenek érdekeltek az em- b*ek a gyors, a jó minőségű, a veszteségmentes munkavégzésben. 35. Majdnem egy teljes év ment el így, csak vártam, vártam, hogy előbb-utóbb kiböki: mi lesz az érettségid után, Csutikám? Hogy képzeled? Mikor esküdjünk? Hol fogunk majd lakdi? De semmi, slmmi. Szombat esténként lejártunk a klubba, egyszer-egyszer moziba mentünk, s vasárnap délután szerettük egymást. Hordozható kis tévéjük volt, az.t kivittük a szobájába, hogy „ne zavarjuk a szülőket”, akik aludni szoktak ilyenkor, jól felerősítettük a hangot, levettük a képet és átöleltük egymást. Áldja meg az isten a televíziót vasárnlap délutáni kalandfilmsorozataiért: mindig volt indokunk a visszavonulásra! De ott is, nála is csiak ez; szeretlek! Imádlak! Megőrülök érted! De egy szóval sem, hogy mik a tervei... Akkoriban, talán pár héttel ;az érettségi előtt botlottam bele egyszer Bélába. »Tavaly nyárról emlékeztem rá, egy alkalommal járt nálunk a telepi pinceklubban, de a fiúk kiutálták, mert észrevették, hogy rámszállt. A boldogtalan, a jól kötött nyakkendőjével, a lenyalt barna hajúival, a merev, jótanulós mosolyával! Tánc közben úgy bámult, mint a szentképet; le nem vette rólam a szemét. Annyira nem érdekelt, mint a szomszédék kutyája, akkor még fülig voltam Ákosba, de az ilyesmi azért csak jólesik az emberMásfél szoba Regény — összkomfort Bárány Tamás: nek, és elteszi magának emlékbe a srác fizimiskáját. Most is, azonnal megismertem. ő ugyan bizonytalanul vigyorgott, még megszólítani is alig mert, csak aztán bátorodott fel, hogy felidéztem neki a tavalyi esetet. „Mit csinálsz mindig? — kérdezte, szinte meghatottan a megtiszteltetéstől, hogy emlékezni kegyeskedem rá. — Nekem sokszor jutottál eszembe!” Ránéztem, azzal a mélyebbik, ámulós pillantásommal. „Ne mondd! Ezt nem hiszem!” „De, de! Hidd el, esküszöm így volt!”„Akkor miért nem jöttél el egyszer megint a Bocskai- klubba?” „Mert nem szeretek verekedni.” „Gyáva vagy?” Megállt, rám nevetett. „Mérnök vagyok. Illetve leszek. Megtanultam számolni. Kiszámoltam, hogy ha az én belső energiám hetven méterkilopond, a klubbeli srácoké legalább ezernégyszáz. Tudsz osztani?” „Azt igen — mondtam gúnyosan. — Én ütni nem tudok, mert nem vagyok fiú. De ha az volnék: előbb ütnék, aztán számolgatnék...” Bólintott. A legtöbb hülye így is csinálja ... Bocsáss meg, a fiúkra értettem. Én viszont előbb számolok, aztán ütök! Említettem, hogy mérnök vagyok.” „Ezek szerint nem sokat ütsz ...” — mondtam szándékosan elbiggyesztett szájjal. „Nem is! — rázta fejét elégedetten. — Sosem hallottad még azt a közmondást, hogy többet ésszel, mint erővel? Ajánlom figyelmedbe!” „Koszi — mondtam dühösen. — Majd megpróbálom megjegyezni!” „Különben merre mégy?” — kérdezte aztán. „Be ;az iskolába. Három hét múlva érettségi. Egy páran közösen tanulunk.” „Elkísérhetlek? — kérdezte udvariasan. Biccentettem, mert tulajdonképpen utálok egyedül slattyogni az utcán. Elindultunk. „Segíthetnék? — kérdezte később. — Elektromérnöknek készülök ugyan, de a kémiában is elég erős voltam ...” „Megtennéd?” — néztem rá sugarasan, mert az a dög érettségi veszedelmesen közeledett, és kinek nem jön jól ilyenkor egy ingyen korrepetitor? Az együtt tanulásból lassan közös programok lettek. Ezt bizony nem volt könnyű megorganizálnom, mert ott volt nekem Ákos ... Azt ugyan tudomásul vette, hogy ritkábban láthat, mert gőzerővel tanulok, de azt már aligha hitte volna, hogy szombaton is a könyv fölött gubbasztok, és. vasárnap is tanulni űz a honleányi buzgalom ... Így aztán meg kellett osztanom s kevés szabad időmet kettejük közt. Hétköznap délutánonként Bélával üldögéltem a presszóban, aki a kezem fogta az asztal alatt, míg a vegytanról magyarázott — este meg Ákos panaszait kellett végighallgatnom, hogy mennyire4 hiányzóm. A vasárnap délutánjaim most is az övéi voltak; nem ettem meszet. hogy azokat is Bélára testáljam ... De az bizony most már néha- néha megtörtént, hogy a szombat estét elsikkasztottam tőle, és nagylelkűen Bélának ajándékoztam: a Trab- csival szinte röpültünk az úton, ahogy egy-egy távolabbi, budai vagy belvárosi moz» felé igyekeztünk. Negyedóra alatt mindenütt ott voltunk; és én ezt pokolian élveztem, hisz egy életen át ahhoz szoktam, hogy ha a Bocskairól bemegyek a városba, oda is egy óra, vissza is egy óra a kínkeserves bumlizás. a ritkán járó villamosokkal és autóbuszokkal ... (Folytatjuk) rj r^TJTl I -fi |TÍ] p...M I J á V ___Lb 1 I k t fl I__A A Carter amerikai elnök szombaton reggel befejezte hivatalos olaszországi látogatását. Ünnepélyes külsőségek között elbúcsúzott Sandro Pertini olasz államfőtől a Quirinale palotában, ahol csütörtöki érkezése óta az olasz köztársasági elnök vendége volt. ' “ ’ igOZ "(f»i Az elnöki palotából a gépkocsioszlop az amerikai követségre hajtott. Carter ezután a nagykövetségről helikopteren Vatikán- városba repült, ahol magánkihallgatáson fogadta őt II. János Pál pápa. Carter és a pápa eszmecseréje mintegy óra hosszat tartott, ezalatt Agos- tino Casaroli bíboros, vatikáni államtitkár Edmund Mus- kie amerikai külügyminiszterrel, Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadóval és más tisztségviselőkkel folytatott megbeszéléseket. Velencében, a tőkés világ hét iparilag legfejlettebb országa vasárnap megnyiló kétnapos csúcsértekezletének színhelyére érkezett pénteken az esti órákban Valery xGisca.rd d’Estaing i francia államfő. Okita Szaburo japán külügyminiszter szombaton reggel érkezett a lagúnák városába. Szombaton érkezett a többi résztvevő is, Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök, Margaret Thatcher brit miniszterelnök, Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár, Francesco Cossiga olasz kormányfő és Carter amerikai elnök.