Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-13 / 110. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. május 13. Szomszédpárharc debreceni sikerekkel £0-' hyvssc: egy pontra az NB I Hazai pályán szakadt meg az Asztalos SE sorozata A debreceni csapatok sikerével ért véget a szomszédpárharc a labdarúgó NB II Keleti csoport­jában. A Kinizsi nagy meglepe­tésre a listavezető NYVSSC-től vett el egy pontot, míg az Uni­versitas Nyírteleken győzte le az Asztalos SE csapatát. A nyíregy­háziak szempontjából azonban mégis sikeres volt a vasárnap, hiszen a második helyezett Hód­mezővásárhely vereséget szenve­dett Gyöngyösön, így a piros­kékeknek a hátralévő öt forduló­ban már csak egy pontot kell szerezniük a bajnoki cím meg­nyeréséhez, az NB I-be jutáshoz! Eredmények: NYVSSC—D. KINIZSI 2:2 (2:2) Debrecen, 5000 néző, v.: Eőry. NYVSSC: Buús — Szekrényes, Gáspár, Ambrusz, Cséke, Mold­ván. Szűcs, Czeczeli, Pólyák, Lu­kács, Farkas (Bor). Edző: Te­mesvári Miklós. Kinizsi: Varga — Kelemen, Ta­kács, Némethi, Fodor, Jónás, Tóth, Andirkó, Szabó, Kiss. Orenstein (Palcsó). Edző: Molnár János. Az első 25 percben Eőry já­tékvezető és partjelzői — Sándor és Inges — „magánszámait” lát­hatták a nézők. Nem létező sza­bálytalanságok sorozatát ítélték az NYVSSC ellen, kizökkentve ezzel a támadó nyíregyháziakat ritmusukból. A 28. percben Far­kas jobb oldali szögletét Czeczeli szép fejessel csúsztatta a hálóba, 1:0. Két perc múlva a kaputól 35—40 méternyire szabadrúgáshoz jutott a Nyíregyháza. A leállított labdának Czeczeli futott és a ka­pu jobb oldalába bombázott, 2:0. A 31. percben Farkas léc alá tartó lövését bravúrral ütötte szögletre Varga. A 2:0-ás vezetés meglepetésre az NYVSSC-t (!) zavarta meg, védelme hibát hibára halmozott a következő percekben. A 34. percben Gáspár és Czeczeli a fe­lezővonalnál egymást zavarta, Andirkó elvitte közülük a lab­dát, majd Kisst indította. A kö­zépcsatár a kifutó Buús mellett is elhúzta a labdát és az ötös sar­káról a léc alá lőtt, 2:1. A 38. percben ismét sorozatban hi­báztak a vendégvédők, végül Kiss beadását Andirkó közelről fejelhette a jobb sarokba, 2:2. A második félidőt Buús két nagy bravúrja vezette be. A 49. percben Szabó, az 56.-ban pedig Jónás léc alá tartó nagy lövését ütötte szögletre. Támadgatott az NYVSSC, de csatárai gyenge na­pot fogtak ki, még veszélyes helyzetet sem tudtak összehozni a Kinizsi kapuja előtt. A debre­ceniek viszont az ellentámadá­sokkal zavart okoztak a listave­zető védelmében. Küzdelmes, sok hibával tarkított, alacsony színvonalú mérkőzést lát­hattak a nézők. A tartalékos nyír­egyházi csapat csatársora miatt veszített pontot! A nyíregyházi kapuban Buús a négy második félidei nagy bra­vúrjáért érdemel dicséretet. A védők bizonytalankodtak. B. D. DEBRECENI USE— ASZTALOS SE 2:1 (2:0) Nyírtelek, 2600 néző, v.: Varga. DUSE: Mező — Buglyó, dr. Csa­pó, Lutherén, Király, dr. Kiss (Fiedler), Potyók, Pistár, Laka­tos, Maczkó (Kegyes), Bállá. Ed­ző: Nagykaposi Elemér. Asztalos SE: Ambrus — Len­gyel, Széki, Dóka, Neumann, Bu- zsik, Tóth (Ottlakán), Stanev, Kanyári, Borbély (Kovács). Ku- bik. Edző: Szűcs Zoltán. A tavaszi szezon két legered­ményesebben szereplő együttese bizakodó hangulatban készült a 90 percre. A pályán az Asztalos SE a hű­vös, szeles idő ellenére a 4. perc­ben hideg zuhannyal leDte meg a nagyszámú nézőközönséget. Sta­nev hazaadását Lakatos elcsípte, az 5-ös sarkáról leadott lövését Ambrus még kiütötte, de a lab­da ismét a debreceni játékos elé került, aki pontosan játszott kö­zépre és Maczkónak nem okozott gondot, hogy 8 méterről a háló­ba találjon, 1:0. Változatos, de gólhelyzetektől mentes negyedóra után, a 22. percben újra a hazaiak hálójá­ban táncolt a labda. Buzsik ké­nyelmes kedett a saját térfelén, Bállá könnyűszerrel elvette tőle a labdát, az alapvonalról jól ívelt kapu elé és Maczkó senki­től sem zavarva közelről a kapu bal oldalába fejelt. 2:0. Az optimista piros-fehér szur­kolók abban reménykedtek, hogy ettől a góltól csak felébrednek az ASE-játékosok. Tévedtek. A ha­zaiak játékán a második gól sem eredményezett változást. A 39. Képünk az Asztalos SE—DUSE találkozón készült. A 72. perc­ben Kanyári szabadrúgásgólja vágódott a kapu felső sarkába. (Császár Csaba felv.) percben Maczkó kapáslövése, majd jól helyezett fejese okozott izgalmat. A nyírteleki szurkolók a 42. percben lehettek tanúi az első (!) ASE-kapuralövésnek: leshelyzet után Neumannhoz ke­rült vissza a labda, akinek 30 méteres bombáját Mező óriási bravúrral tornázta szögletre. Szünet után az 50. percben, az energikusan játszó Bállá beadása után Pistár 8 méterről a kapufát találta telibe. A 72. percben szé­pítettek a hazaiak. Szabadrúgás­ból Kanyári 22 méterről meste­rien csavarta a labdát a sorfal és a kapus mellett a jobb felső sarokba, 2:1. Élénkült a játék, nagy erővel rohamozott a honvédegyüttes. A 75. percben ASE-tűzijáték végén Dóka lövése a léc fölött zúgott el. A nyírtelekiek elkeseredetten harcoltak az egyenlítő gólért, azonban az egyetemi csapat jól védekezett, s a szerencsével sem állt hadilábon a forró pillana­tokban. A befejezés előtt sza­bálytalanság miatt Kegyes, maid visszahúzásért Lengyel kapott sárga lapos figyelmeztetést. Akik kilátogattak a mérkőzés­re, úgy vélték, a két Hajdú— Szabolcs összecsapás közül ez ígér nagyobb küzdelmet, igazi focicsemegét. Az első játékrész­ben a * széllel szemben játszó debreceni együttes ügyesen hasz­nálta ki az ASE két egyéni sú­lyos hibáját, s hamar szertefosz- latta a piros-fehér reményeket. Okosan, taktikusan futballozva, a 72. percig irányította a találko­zót. Az Asztalos SE több mint egy óra előnyt adott a vendé­geknek és csak az utolsó 20 percben tett erőfeszítéseket a pontmentésért, de mint az lenni szokott. az akarásból görcsös erőlködés lett — eredmény nél­kül. A látottak alapján a DUSE megérdemelten diadalmaskodott. Varga játékvezető — annak elle­nére. hogy partjelzői többször té­vedtek — jól bíráskodott. Jók: Lakatos. Maczkó, Bállá, dr. Csa­pó, ill. Neumann. P. Gy. A labdarúgó NB II Keleti cső - portjának további eredményei: Lehel SC—Miskolci VSC 1:1, Orosháza—Balassagyarmat 3:1, Olefin SC—Szarvas 1:1, Gyula— Ózd 0:1, Kazincbarcika—Eger 0:1. Szabó Lajos SE—Békéscsabai TASK 2:0, Paoo József SE—Szol­nok 1:1, Gyöngyös—Hódmezővá­sárhely 2:0. A bajnokság állása: ZÁHONY KIKAPOTT! A megyei I. osztályú labdarú­gó-bajnokság élmezőnyéhez tar­tozó csapatok közül vasárnap a záhonyiak váratlan vereséget szenvedtek Mándokon. Tuzsér, Nagyhalász és Tyúkod viszont nyert és így tovább tart ver­senyfutásuk. A Száév—Tiszalök kiesési rangadó döntetlenre vég­ződött. A sereghajtó Fehérgyar­mat ezúttal is vesztett, így egyre reménytelenebb helyzetbe kerül. Eredmények: Tiszavasvári—Fehérgyarmat 3:0, Mándok—Záhony 2:0, Tyúkod— Vásárosnamény 3:2, Nyh. Száév- Mezőgép SE—Tiszalök 1:1, Nagy­halász— Nagykálló 3:1, Kisvárda —Nyírbátor 2:0, Balkány—Má­tészalka 1:1, Tuzsér—Rakamaz 1:0. A bajnokság állása: 1. Tuzsér 26 12 9 5 51-28 33 2. Nagyhalász 26 13 5 8 43-30 31 3. Tyúkod 26 10 11 5 39-36 21 4. Záhony* 26 10 10 6 32-27 29 5. Mátészalka 26 11 5 10 32-27 27 6. Tiszavasvári 26 10 6 10 41-35 26 7. Nagykálló 26 10 6 10 45-41 26 8. Nyírbátor 26 11 3 12 35-33 25 9. Balkány 26 8 9 9 37-39 25 10. Kisvárda 26 9 7 10 29-31 25 11. V.-namény 26 10 4 12 37-37 24 12. Mándok 26 8 8 10 31-35 24 13. Tiszalök 26 7 10 9 25-35 24 14. Rakamaz 26 7 9 10 28-33 23 15. Száév-M. 26 7 8 11 32-42 22 16. F.-gyarmat 26 8 4 14 24-51 20 • = 1 büntetőpont levonva! CSENGEK A MÁSIK FELJUTÓ? A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság vasárnapi forduló­jában az Ibrányi Tsz SE csapata idegenben nyert, így már csak egy pontra van szüksége az első hely megszerzéséhez. Az viszont már biztos, hogy ősztől az ibrá- nyiak a megyei I. osztályban sze­repelnek, hiszen ha valamennyi mérkőzésüket elvesztik, akkor sem csúszhatnak lejjebb a felju­tást jelentő^ második helynél. Vasárnap Csénger is győzött, s miután Kisléta Nylrmadán kika­pott, négypontos előnyre tett szert. Alighanem Csenger lesz te­hát a másik feljutó. Eredmé­nyek: Szamossályi—Csenger 1:2, Nyírmada—Kisléta 2:1, Ojfehértó —Hodász 2:2, Nyh. Volán-Dózsa SC—Jánkmajtls elmaradt. az utóbbi nem jelent meg, Kótaj — Nagyecsed 2:1, Nyírtass—Ajak 3:0, Nyírbogát—Ibrány 1:2, Bak­talórántháza—Kemecse 1:1. A bajnokság állása: 1. Ibrány 26 22 3 1 103-25 47 2. Csenger 26 18 3 5 79-28 39 3. Kisléta 26 14 7 5 41-23 35 4. Ny. Volán 25 12 7 6 48-35 31 5. Nagyecsed 26 13 3 10 56-46 29 6. Hodász 26 11 6 9 43-50 28 7. Kótaj 26 12 3 11 46-42 27 8. Ajak 26 11 4 11 39-50 26 9. Üjfehértó 26 10 5 11 47-52 25 10. Kemecse 26 10 4 12 43-37 24 11. Nyírmada 26 9 3 14 36-56 21 12. Nyírbogát 26 6 7 13 35-55 19 13. Sz.-sályi 26 4 10 12 28-42 18 14. Bl.-háza 26 7 4 15 35-52 18 15. Nyírtass 26 7 3 16 27-63 17 16. Jánkmajtis 25 4 2 19 26-77 10 Megjegyzés: az elmaradt Nyíregyházi Volán-Dózsa—Jánk- majtis találkozó két bajnoki pontjáról a szövetség dönt! Sporthírek MARÓT NEGYEDIK Az olaszországi Abano terme volt a színhelye a kardvívők „Luxardo” Kupa egyéni verse­nyének. Ezen magyarok is részt vettek, de Gedővári és társai et­től a viadaltól távolmaradtak. A győzelmet az olasz Maffei sze­rezte meg, miután négy ellenfe­lével szemben is megnyerte asz- szóját. A második helyen a szov­jet Krovopuskov (3), a harmadi­kon honfitársa Nazlimov (3) vég- zett, míg Marót Péter két győ­zelemmel negyedik lett. JÓNYER IGEN, KLAMPÁR NEM Folytatták az NSZK Grand Prix asztalitenisz-versenyt, amelynek magyar résztvevői is vannak. Nyugat-Berlinben Jónyer 2:0 arányú vereséget szenvedett Kucharskitől (lengyel), aki végül nagy meglepetésre a döntőben 2:0-ra győzött a kínai Liang Ko- liang ellen. Klampár nem állt asztalhoz, a szűkszavú jelentés szerint változatlanul sérült, s kór­házban ápolják. OLIMPIAI SELEJTEZŐ Várnában a női kosárlabdázók olimpiai seletjezőjének középdön- dőjében — mint ismeretes — a magyar válogatott 69:64-re győ­zött Franciaorsz Hí ellen. A to­vábbi eredmények: Olaszország —Bulgária 82:81 (43:37). Kuba- Kanada 77:68 (38:40). Lengyelor­szág—Kína 64:58 (34:22). Az állás: 1. Olaszország 7, 2. Bulgária 7, 3. Kuba 7, 4. Kanada 5, 5. Len­gyelország 5, 6. Kína 5. A ,,B” csoportban: HSl-Korea— Egyesült Államok 89:88' (49:56), Csehszlovákia—Jugoszlávia 58:56 (30:32). Az állás: 1. Egyesült Ál­lamok 7, 2. Csehszlovákia 7, 3. Jugoszlávia 6, 4. Dél-Korea 6, 5. Magyarország 6, 6. Franciaország 4. TOTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a totó 19. játékhetén sem 13 plusz 1-es, sem pedig 13 találatos szelvény nem akadt. 12 találatot 27 fogadó ért el, nyereményük egyenként 106 381 forint. A 450 darab 11-esre 2553, a 4120 darab 10-esre pedig egyenként 418 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató Jel­legűek. Asztalitenisz NB III Vereség a rangadón Az asztalitenisz NB III va­sárnapi fordulójában a Nagy­kálló—Mezőtúr férfirangadó vendégsikerrel zárult. A ve­retlenül vezető Szolnok me­gyeiek ellen azonban döntet­lenre legalább volt esélye a hazai együttesnek, de ez végül nem sikerült. Mezőtúr —Nagykálló 9:1. A nagykál- lóiak győzelmei közül Kovács hármat, Vajda L. kettőt, id. Vajda S. és ifj. Vajda S. pe­dig egyet-egyet szerzett. Röplabda NB II: Továbbra is veretlenül A röplabda NB II Keleti, csoportját továbbra is veret­lenül vezeti az NYVSSC fér- ficsapata. A piros-kékek va­sárnap Miskolcon győztek, méghozzá imponáló fölény­nyel, egyetlen percre sem ad­va esélyt a hazaiaknak. Biz­tosan nyert a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola fér- fiegyüttese is. Eredmények: FÉRFIMÉRKŐZÉSEK: NYVSSC—Miskolci Építők 3:0 (15:2, 15:8, 15:8). A ven­dég nyíregyháziak jól ját­szották, s biztosan fektették két vállra a hazaiakat. Nyh. Mezőgazdasági Főiskola— Recski Ércbányász 3:0 (15:5, 15:2, 15:1). A fáradtan játszó Bányász ellen á főiskolások simán nyertek. A mérkőzés közepes színvonalú volt, egyedül Prékopa László nagy­szerű ütéseinek tapsolhatott a közönség. NŐI MÉRKŐZÉS: Bp. Be­loiannisz—Tiszavasvári Lom­bik 3:1 (15:10, 16:11, 9:15, 16:14). Küzdeniakarásból je­lesre vizsgázott a vendég ti­szavasvári csapat. Szabadtéri pályán viszont most játszat­tak először, s ez döntött. Kosárlabda NB II Győzelmek idegenben Az NB II-es nyíregyházi kosár­labdacsapatok a hét végén ide­genben értek el szép győzelme­ket. A Tanárképző Főiskola női együttese Leninvárosból és Bé­késről hozta el a két pontot, a Mezőgazdasági Főiskoláé pedig Debrecenből. Békésen nyert a Tanárképző férfigárdája is. Az ,,Emgé” fiúcsapata itthon kapott ki. Eredmények: Női mérkőzések: Nyh. Mező­gazdasási Főiskola—DMVSC 61:53 (26:22). Közepes színvonalú mér­kőzésen a ballagás fáradalmait érző nyíregyháziak nagy küzde­lemben nyertek. Ld.: Dézsi 15, Porkoláb 13, Balogh 10. Jók: Ba­logh, Porkoláb, Kotánszki. Nyh. Tanárképző Főiskola—Olefin SC 84:63 (44:22). A rossz talajú, sza­badtéri pályán egyik csapat sem tudhatott kellően védekezni. A dobóversenyt pedig fölényesen nyerte a TK. Ld.: Beliczay 20. Cselényi 19, Aczél 14, Tőzsér 12. Nyh. Tanárképző Főiskola—Bé­kési ÁFÉSZ 58:29 (28:14). A jól játszó főiskolásoknak nem oko­zott gondot a győzelem megszer­zése. Ld.: Aczél 21, Cselényi 16. Férfimérkőzések: Nyh. Tanár­képző Főiskola—Békési ÁFÉSZ 73:44 (36:17). Viharos erejű szél­ben, ’ szabadtéri pályán került sor — a női mérkőzéshez ha­sonlóan — a találkozóra. A kö­rülményekhez a TK jobban al­kalmazkodott és megérdemelten nyert. Ld.: Buskó 16, Jávorszkl 13, Kerekes 12. Hódmezővásár­hely—Nyh. Mezőgazdasági Főis­kola 116:44 (57:28). A veretlenül első vendégcsapat Nyíregyházán is NB I-es jelölthöz méltóan ját­szott. Az erősen tartalékos „Em- gének” csupán játéklehetőség volt a találkozó. Ld.: Kollár 16, Kozslai 14. Kézilabda Meglepetés a nyíregy­házi stadionban A kézilabda NB II hét vé­gi fordulójának legnagyobb meglepetése a nyíregyházi stadionban született. A táblá­zaton százszázalékos teljesít­ménnyel vezető Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női gár­dája nem várt vereséget szen­vedett a szerény képességű Soroksári VOSE-tól! Kikapott a Mátészalkai MTK NB I B-s női együttese is. Eredmények: NB I B női mérkőzés: Pécsi MSC—Mátészalkai MTK 17:12 (10:7). Néhány játékosának gyenge formáját nem bírta el a Mátészalkai csapat. A nagy lelkesedéssel kezdő pécsiek hamar négygólos vezetésre tettek szert, amit végig tar­tani is tudtak. A vendégcsa­pat három hétméterest hagyott ki. A mátészalkaiak gólszer­zői: Földvári 6. Kovács és Zsigmond 2—2, Bernáth és Papp 1—1. NB n, női mérkőzések: So­roksári VOSE—Nyh. Tanár­képző Főiskola 13:12 (4:7). A hazai pályán játszó tanárkép­zősök a második félidő köze­pén ll:5-re vezettek. Onnan veszítették el a mérkőzést, azért, mert „elkészültek” ere­jükkel, s gyengén védekez­tek. Gólszerzők: Zeleni és Gu­lyás 3—3, Révész Z. és Gui- bán 2—2, Tóth K. és Kormos 1—1. Nyh. Volán-Dózsa SC­HI. kér. TTVE 15:11 (8:7). Ja­vuló játékkal, küzdelmes mér­kőzésén, idegenben nyert a Volán. Gólszerzők: Majoros 6, Makovi 4, Kovács 2, Nik- lainé, Szilágyi K. és CseDregi 1—1. Lőrinci Fonó—Vásáros­namény 17:15 (11:6). Az Ide­gesen játszó, hazai naményi csapat gyengén védő kapusai miatt vesztett. Gólszerzők: Szőke 7, Koncz 4, Hideg 3, Szilágyi 1. NB Il-es férfimérkőzések: Mátészalkai MTK—Ikladi Va­sas 27:19 (13:11). Az újonc ha­zai gárda javuló játékkal biz­tos győzelmet aratott. Gól­szerzők: Mayer 11, Tamás 7, Fekete 5, Hornyák 4. Jók: Ró­zsa, Fekete, Mayer. Tiszavas­vári—Kazincbarcika 23:15 (7:5). Végig fölényben ját­szott a vendég vasvári együt­tes, győzelme nem forgott veszélyben. Gólszerzők: Gaz­dag 6, Fedor 5, Nagy 4, Ónodi 3, Újhelyi, Sepsi 2—2, Sápi 1. Jók: Oláh, Fedor, Nagy, Ónodi. Egri Finomme­chanika—Nyírbátor 27:19. Hét közben, játszották. A nyírbátoriak fegyelmezetlen támadójátékuk miatt vesztet­tek. Képünkön Földvári Edit hat gólt szerzett Pécsett, az MMTK mégis kikapott. Az MSZMP Szabolca-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 8—5. 4401 Telefon: 11-877, 11-425, 11-585, 11-845 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 844. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 ■ ■ ■#—!—» Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 ■■ Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, fokónyveló: 10-008, Pf.: 25 UlnillWUMMIg» ián reieiós kiadó: Mádi Lajos llallVdS IllaZal] Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél *** *■ Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre »0,— forint, egy évre 800,— forint Kéziratokat nem Örsünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI nyomda I Felelői vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 38 05» HU ISSN 0138—8058 1. KOMEP—Komló 2-1 1 2. Péti MTE—Várpalota 1-0 1 3. Bakony—Kaposvár 2-3 2 4. Kazincbarcika—Egpr 0-1 2 5. Gyöngyös—Hódmez. 2-0 1 6. KKFSE—Bem SE 3-3 X 7. Bologna—Torino 1-2 2 8. Cagliari—Perugia 1-2 2 9. Catanzaro—Napoli 2-0 1 10. Juventus—Fiorentina 3-0 1 11. Lazio—Milan 0-2 2 12. Pescara—Udinese 1-1 X 13. Verona—Monza 1-2 2 +1 Matera—Como 0-0 X 1. Nyíregyháza 33 20 8 5 78-28 48 2. DUSE 33 15 8 10 43-36 38 3. Szolnok 33 15 7 11 52-37 37 4. H. MSE 33 12 13 8 34-21 37 5. Szabó SE 33 13 9 11 41-36 35 6. Fger 33 12 11 10 41-41 35 7. Ózd 33 12 11 m 46-51 35 8. Gvöngvös 33 12 10 11 39-46 34 9. Szarvas 33 11 10 12 35-40 32 10. K.-barc. 33 12 7 14 49-44 31 n. Mvsc 33 10 11 12 48-51 31 12. Ászt. SE 33 13 5 15 45-49 31 13. Gyula 33 13 5 15 42-48 31 14. Lehel SC 33 8 15 10 31-39 31 15. Papp SE 33 1T 8 14 48-53 30 16. B.-ervarm. 33 12 6 15 33-43 30 17. B. TASK 33 11 7 15 31-38 29 18. Orosháza 33 9 11 13 38-46 29 19. D. Kinizsi 33 10 9 14 42-54 29 20. Olefin SC 33 10 7 16 30-45 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom