Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-13 / 110. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. május 13. A tanárképző főiskolán Szervezéstudományi nyári akadémia Immár hagyomány, hogy minden évben megrendezik Nyíregyházán a szervezéstudományi nyári akadémiát. Az SZVT megyei szervezete és a szervezési szakosztály ezúttal szintén olyan témát jelöl ki, amely a szakemberek körében nagy érdeklődésre tart számot. Az idén a szellemi munka szervezésének gyakorlati módszereivel foglalkozik az akadémia. A téma fontosságát jelzi, hogy a hatékonyabb munka követelménye egyre inkább megnyilvánul az íróasztalok mellett dolgozóknál is. A létszám csökkentésének, ésszerű foglalkoztatásának éppen a szervezés lehet az egyik alapja. A nyári akadémia helyszíne ismét a tanárképző főiskola lesz. Egy héten át, június 23. és 28. között itt kerülnek megrendezésre az előadások, amelyek az SZVT és a Munkaügyi Minisztérium pályázatán a legjobbak voltak. Mód nyílik a gyakorlati tapasztalatok kicserélésére is. A MAIAK A TEGNAPIAKAT FIGYELIK, RIADT SZEMŰ CSALÁDTALANOK AZOKAT, AKIK A GYERMEKEIKKEL JÖTTEK A JUBILEUMI TALÁLKOZÓRA. Jubileum Berkeszen Barangolnak a parkban, bekukkantanak a volt hálókba, tantermekbe, leülnek a park fái alá. Otthonosan, mégis félszegen, öle a régi lakók, akik a huszonöt éves jubileum alkalmából eljöttek, hogy találkozzanak régi nevelőikkel, társaikkal, s érett fejjel készítsenek újra mérleget a múltról, szembesítsék azt a mával. Több ezren voltak, akik a negyedszázad alatt itt megfordultak. Akiknek a berkeszi volt gyermekkoruk otthona. Szétszóródtak az országban. Egykorvolt sérülésükre lelki írt becsületes munkájuk, féltve óvott családjuk ad. Énekszó utón Lázár Péter gyermekfelfigyelő, az otthon volt növendéke az ötödikesek ^dalosait vezeti. Hegkésett kirándulás S zatmári körútra indulnak a nyírbátori nyolcadikosok. A program szokásos, Tu- nyogmatolcs, Túristvándi, Szatmárcseke, Tiszacsécse, Tarpa nevezetességeit, irodalmi emlékhelyeit keresik fel többek között. Mi az, ami mégis más? A diákok már nem a tinédzser korosztályból kerülnek ki. A dolgozók általános iskolájának idősebb tanulói ismerkednek a megyével, teszik élőbbé az irodalom- és történelem- órán tanultakat. S hogy a kirándulás valóban több legyen egy autóbuszos kőrútnál, arról a nyugdíjas pedagógus, de mégis aktív tanár, Hatvani András gondoskodik. Egy-egy helyen valamelyik diák tart egy kis emlékbeszédet, mond el egy verset, ami a hely, a szerző szellemét idézi. Minden bizonnyal sikeres, élményekben, ismeretekben gazdag lesz ez a kirándulás. db) A színpadon az ötödikesek. Köztük egy vállas, jól megtermett fiatalember. Gitározik, a többiek dalolnak. Dalolnak, s nem veszik le rajongó szemüket a gitárosról. Ö o gyermekfelügyelő. Lázár Péter. Amikor elül a viharos taps, s lejönnek a pódiumról, megállítom Pétert. Az otthon egykori neveltje, ma nevelő. — Hatvanhétben kerültem ide. Nyolc év után innen mentem Kisvárdába a Bessenyei gimnáziumba. Célom, hogy elvégezzem a főiskolát, s gyermekotthonban dolgozhassak. Másutt nem is akarok. Ezek a srácok szeretetet várnak. Nem is akármilyet. Olyat, amit elsősorban az tud adni nekik, aki érti sorsukat, lelkűket. Sajnos, sorsom megtanított arra, hogy ismerjem az állami gondozottak világát, életét, s vágyait. Ha szeretetet kapnak, százszorosán adják vissza. Amikor KISZ-iskolán voltam Nyíregyházán, naponta kaptam tőlük a levelet. Vártak, de mennyire vártak vissza. Nem Tölgyesi József szakoktató a 110-es szakmunkásképzőben. Meglopta szállásadóját Bakló József most 19 éves hodászi lakos igen korán ösz- szeütközésbe került törvényeinkkel. Alig töltötte be 14. évét, lopás miatt javítóintézeti nevelésre ítélték, s amikor szabadult, már 1 év 2 hónap szabadságvesztést kapott szintén lopás miatt. Mielőtt megkezdte volna a büntetés letöltését, újból lopott, újból elítélték, s együtt töltötte le a két büntetést, 1978 decemberében engedték el a börtönből, de tavaly december 10- én már ismét jogerőre emelkedett a tavaly nyáron elkövetett lopásért kiszabott 1 év 8 hónap szabadságvesztés. Mielőtt letartóztatták volna, egy júliusi hajnalon beállított nevelőszülei lányának kisvárdai lakására és kérte: hadd aludjon ott. Bár ismerték Bakló addigi életét, megengedték, hogy ott töltse az éjszakát. Amikor a család elaludt, Bakló egy táskából kiszedett 1250 forintot, magára vett egy műbőr dzsekit és kiszökött a lakásból. Még akkor hajnalban Pestre utazott, ahol három nap múlva letartóztatták. A Kisvárdai Járásbíróságra a börtönből állították elő a tárgyalásra a megrögzött tolvajt, ahol mint különös visz- szaesőt 1 évi és 4 hónapi börtönre ítélték, mellékbüntetésként két évre eltiltották a közügyektől és kötelezték a a lopással okozott kár megtérítésére. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy amikor lopott, már büntető- eljárás alatt állt, s hogy a sértettek bizalmát kihasználva követte el a bűncselekményt. Olyan családot lopott meg, akik korábban mint intézeti gyereket anyagiakkal is rendszeresen támogatták.' Az ítélet nem jogerős. tudnék sosem hűtlenné válni hozzájuk. Sokan vannak, s számomra a legszebb hivatás: szeretetet adni nekik, oldani lelkűk sérülését, s úgy útnak indítani őket, hogy boldoguljanak az életben. Révbe értek Sok nevelő égette itt élete gyertyáját két végén azokért, akik senkinek nem kellettek. Az alapítók közül már csak ketten vannak, ajtajuk egy percig sincs zárva, egyre- másra keresik fel őket azok, akik beköszönnek, s évtizedek múltán is megköszönik a jó szót. szeretetet. Köztük ott van Tölgyesi József is. — Én 58-ban kerültem ide. Tudom, akkor nem álmodoztam, főleg arról nem, hogy egyszer egyenesben lesz az életem. Tanultam, s hálás voltam, ha valaki becsült. Amit kaptam, igyekeztem meghálálni. Azzal, hogy talpon maradok, s viszem valamire. Mo szakoktató vagyok a 110-es szakmunkásképzőben. Két gyermekem van, akiknek sorsára nagyon ügyelek. Tudom, mit jelent az, ha egy gyermek lelke megtörik a szülők miatt. Nagyon szeretek saját gyermekeimmel, de növendékeimmel is foglalkozni. összeszorul a szívem, ha látom itt a 303 gyermeket. Visszasejlik a múlt. Hát nem mindannyiunk dolga, hogy emberek legyenek? Hogy minél kevesebb sors törjön ketté a szülői felelőtlenség miatt? Ha erre járok, mindig benézek a gyermekotthonba. Nagy emlékeztető ez számomra. — Pedig nagyon nehéz volt, amikor innen kikerültünk. Csak védettség volt az intézet. még akkor is, ha nehéznek tűnt. De amikor kimentünk — folytatja István József, aki ma a papírgyárban dolgozik —, azt láttuk: mindenkinek van hova hazamenni. Hazamenni, érti? Mennyi idő kellett, amíg megtaláltuk a helyet egy új közösségben! Míg eljutottunk oda, hogy volt hová kötődni. Ma már könnyebb. Jó munkahelyem van, megbecsülnek. Szakszervezeti bizalmi vagyok, most vesznek fel a munkásőrségbe, mindig KISZ-es voltam. Alapítója vagyok a könnyűbúvárklubnak. Előre örülök, nemsokára úttörőknek tartunk bemutatót a Sóstón. Sok-sok közösség köt meg, s így már nem nehéz. Pedig hosszú az út idáig ... Á gesztenyék alatt Figyelem a megható jeleneteket. A találkozásokat, melyek gyakran sete-suta hátbaveréssel kezdődnek, s gyorsan pergőszavú beszélgetéssé változnak. Volt tanárok és növendékek idéznek emlékeket. Kiből mi lett? Az egyik főtiszt, a másik bányász, aztán van mozgalmi vezető, tanár, újságíró, traktoros. Aztán szomorú sorsok, az elkallódottaké. Akiknek nem sikerült megkapaszkodni, akik gyengének bizonyultak. Ahogy múlik az idő, úgy hívódnak elő az emlékek, nevek, s a parkban azok Nagy József Ófehértón pék. (Gaál Béla felvételei) a gyermekek, akik szüleikkel jöttek a találkozóra, nem is értik: miért olyan vidám az egyik percben, s miért köny- nyezik a másikban az Édesapa. — Bizony, sokan nem értik meg azokat, akik gyermekotthonban nőttek fel — mondja Nagy József, aki nyolc évvel ezelőtt került ki innen. Hiába van szakma, én is pék vagyok Üifehértón, sokszor kezelnek előítélettel. Nagyon sokat kell tenni azért, hogy becsületet szerezzen valaki. Ha erőre volt szükségem, szívesen jöttem mindig vissza ide. Berkeszre. Most már ez is könnyebb. Van egy Jawa motorom, ez a nagy szerelmem, s ha kedvem szottyan, elugrom a volt nevelőkhöz. — Társaságom van, lányok is fiúk is. De nem udvarolok, s nem is gondolok a házasságra. Félek, mit tagadjam. Tudom, pontosabban sejtem, mit jelenthet a család, s szorongok, hogy milyen sorsa lenne a gyermekeimnek. Mentse meg az ég okot attól, hogv olyan legyen, mint az envém volt. Ki tudja, szabadulni tudok-e ettől... Beszélgetünk a gesztenyefák alatt, s látom, a mai kisgyermekek oda-odasomfor- dálnak a régiek mellé. Kíváncsian, hiszen mind komoly bácsi a számukra. Talán nem is hiszik, hogy ők is innen indultak el. Epilógus Mindannyian, akik ott voltunk a gyermekotthon megnyitásának 25. évfordulóján, kaptunk egy ajándékot. Kó- pertába téve egy kis linómetszetet, melyen az intézet épülete, s a nevezetes dátum díszük. Szürkés papíron, kézzel nyomtatva. A gyermekek munkája. Az ő ajándékuk. Egy kapaszkodás a külvilág felé. Egy jelzés arról, hogy ők is vannak. Egy elmosódó üzenet az otthonra lelt otthontalanoktól. Bürget Lajos gRADiomnn Három és fél évtized eléggé nagy idő ahhoz, hogy a személyes élmények emlékekké halványodjanak. Ha egy meghatározott napról van szó, akkor többnyire az akkori jelentős eseményekre való visszagondolás hívja elő emlékezetünkből annak a régi napnak a hangulatát, s a többi, kevésbé jelentős esetét, történetét. A Rádiószínház pénteki bemutatója, a Félelem nélkül élni, a győzelem napjára, 1945. május 9-re emlékezett, személyes visszaemlékezésekkel és dokumentumokkal. Ennek a napnak a légkörét visszaadni nem is olyan könnyű, mint gondolná az ember. Annál is inkább, mert a béke első napjának a jelentősége az utána következő napok sokaságában, a háború nélküli években — Európában: évtizedekben — teljesedik ki, a félelem nélküli élet lehetőségében és valóságában. A műsor készítője, Grósz András és rendezője Bozó László is erre helyezte a hangsúlyt, igen helyesen. Végül is a fasizmus elleni háborúnak harcnak a célja, egyik célja egy újabb világégés lehetetlenné tétele is volt a félelem nélküli élet feltételeinek megteremtése. Nagyon hatásosan erősítették a dokumentumműsor alapgondolatát a személyes visszaemlékezések. A Rádiószínház szombati bemutatója is kapcsolható a győzelem napjához, oly módon, hogy Csehszlovákia ezen a napon ünnepli fel- szabadulását, s szomszédaink nemzeti ünnepén két rádiójáték bemutatásával tisztelgett a Rádiószínház. Egyik a Száguldás volt. Ondrej Sliacky és Eugen Gindl írta, Vladimir Rusko a pozsonyi rádiótól rendezte. Jól felépített darab a Száguldás, izgalmas a cselekménye, annak ellenére, hogy egyes mozzanatai előre kiszámíthatók, s megsejtjük a végkifejletet is. A dialógusok és a jó ritmusú, filmszerű vágások hatására a hallgató szinte együtt lé-/ legzik a szereplőkkel. Nem utolsó sorban pedig a történetbeli figurák azok, akik lekötik a hallgató figyelmét. Különösképp a két főszereplő, Kántor szaki, a mozdonyvezető, és kísérője, Sanyo. ök ketten árnyaltan megírt és a színészek — Szirtes Ádám, Papp Zoltán — által kitűnően átélt jellemek. A vendég rendező, Vladimir Rusko jól pörgette a rádiójátékot, a feszültség is fokozatosan és erőteljesen nőtt. A fokozásra a tempó ellenpontozásával is módot talált: a felgyorsult ütemet — amikor gyors cselekvést vár a hallgató — kitérőkkel indított párbeszéddel, akadozó beszédű figura szerepeltetésével fékezte egy-egy rövid részben, s ez a hallgatóban ellenkező hatást váltott ki: növelte a lélek feszültségét. Ügyes megoldás volt. Seregi István Hittük volna-e — akár csak egy évtizede is —, hogy egy karmesterverseny közvetítései több estére a képernyő elé szögezik a tévénézők bizonyára százezreit, netán millióit? A múlt héten pedig ez történt, szerintem ez volt a legnagyobb tévés élmény és tanulság. Túl a televízió sokat emlegetett, szinte beláthatatlan íz- lésnevelő-formáló, közművelő lehetőségein és a komolyzene-kedvelők semmiképpen sem alábecsülendő számán, ebben talán két tényezőnek lehetett fontos szerepe. Az egyik, hogy a III. nemzetközi karmester- verseny iránti tömeges — és korántsem csak a „vájtfülű” zeneértőkre korlátozódó — érdeklődésben nyilván kifejeződtek a televízió komolyzenei ismeretterjesztő műsorainak hatáselemei, pozitív eredményei. (Természetesen, ez a lényegesebb.) A másik az, hogy a verseny, a versengés — szinte a tárgyától függetlenül — rendszerint bűvkörébe vonja az adott témában laikusokat is. Anélkül, hogy fenti tényezőknek a sikerben való részesedési arányára tippelhetnék, mindenképpen megértem, sőt jogosultnak tartom a műsorszerkesztőség ama „merészségét” is, mellyél a döntő második részét például a szombat esti fő műsoridőben tűzte programra. Balázs Béla (1884—1949), a magyar szocialista irodalom és filmesztétika világszerte ismert, kiemelkedő képviselőjének németül 1936-ban, magyarul először 1945-ben megjelent Karcsi kalandjai e. remek ifjúsági regényéből készített hatásos tévéfilmet láthattunk szombaton késő délután. Mam- cserov Frigyes, a film forga- tókönyvírója és rendezője nagy mesterségbeli tudással, hiteles környezetrajzzal és légkörteremtéssel jól aknázta ki a forradalmi romantikával átfűtött kalandos történetet, pontosabban a Németországban frissen hatalomra került náci fasiszták munkásmozgalmat felszámoló akciói kapcsán egy üldözött kommunista anya és 11 éves gyermeke, Brunner Karcsi meneküléseit üldözőik elől. A tévéfilm elsősorban mély líraiságával ragadott meg (már a bevezető képsorokban is), erős érzelmi töltésével. Azonban nem volt mentes némi naiv didaktikus pátosztól, főleg a felnőtt proletárszolidaritás akkori lehetőségeinek és eredményességének ábrázolásában. (A gyermekek egymást segítése sokkal meggyőzőbbnek hatott.) Ám ha „felnőttesítette”, kissé meg- komolyította is Mamcserov Frigyes a kalandos gyermekregényt, kifejező képsorai, gyermekepizódjai mélyen a nézőbe vésődtek, s azt kell írnom, hogy bár több ilyen gyermekeknek (és nem is csak a gyermekeknek!) szóló kalandfilmet láthatnánk... A vasárnap esti tévéfilm, az Ússzatok, halacskák! leginkább a közelmúltban elhunyt nagy színművészünk, Makláry Zoltán játéka érdeméből marad emlékezetes. Balogh Elemér lírai története igazán megható, az elbeszélés problematikája valós, leírásként, azonban novellaként bizonyára jobban élvezhető, mint a látott tévéfilm volt. Ugyanis a történés, a cselekmény, jószerivel hiányzott belőle. Ami volt is (az öregember szökése a szociális intézetből és hazaérkezése a lassan elnéptelenedő faluba), meglehetősen vontatottan haladt a szomorú kifejletig. Talán még több emlékkép felidézésével lehetett volna ár- nyalttabbá és élénkebbé motiválni a túlságosan ér- zelmesített történetet Nemere László rendezőnek. Merkovszky Pál KÉPERNYŐ fafuiTÍ
