Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-11 / 109. szám

E lnézést kérek Tőled, amiért a nyil­vánosság elé tárom a csak sze­mélyes közlésre szánt dolgokat, de úgy érzem, helyzeted nem egyedi, elég sok sorstársadra lelnénk, ha körül­néznénk a munkahelyeken. Amikor bi­zalmasan beavattál bánatodba, elmond- tad — amit egyébként személyes él­ményként régről őrzök rólad —, hogy sohasem voltál tolakodó, nem akartál folyton mások elé kerülni a sorban. Igen, emlékszem, csendesen félrehúzód­tál, nem voltak zajos élményeid, vala­miféle tekintélyt csináló kis botrányaid. Hadakozni sem igen hadakoztál szópár­bajban, sőt, a legtöbbször kitértél az üt­közések elől, — olykor már-már úgy tűnt, félsz a téged körülvevő világtól, az emberektől. Arra is jól emlékszem, hogy ennek el­lenére a jobb tanulók közé tartoztál, leg­feljebb lassabban készültél el a felada­tokkal. Azt sem felejtem, hogy egy íz­ben — az egyetem után, a dolgos éveid kezdetén — milyen boldogan újságol­tad: jó munkádért jutalomkirándulásra küldenek Moszkvába. Mi tagadás, iri­gyeltelek a nagy szerencsédért, s lelki szememmel már láttam is, miként jutsz majd egyre magasabbra a munkahelyi létrán. ' Most aztán mindennek az ellenkező­jét újságoltad nekem, részvétet ébreszt­vén magad iránt. Megtudtam: gyárotok nem sokkal a te jutalomutadat követően új igazgatót kapott, — a korábbi nyug­díjba ment. Az új főnök homlokegyenest más volt elődjénél: energikus, nagy len­dületű, ha kellett bohó, olyan, aki sokat ad a külsőségekre. Mielőbb kitűnt, hogy az új vezető igyekszik körülvenni ma­gát olyanokkal, akik — miként monda­ni szokás — minden helyzetben jól fel­találják magukat, akik remekül tudják „szervírozni” a saját dolgaikat. Ezek a kollegák gyorsan felismerték a nagy lehetőséget és versengtek a főnök kegyéért, miközben nem vetették meg a mind tetemesebb jutalmakat sem. Így alakult ki nálatok — keseregtél — az ügyeletes tehetségek, a „néikülözhetet- * lennek” kikiáltottak szűk tábora, akik­nek mindig és mindenütt bérelt helyük lett, jött szóba béremelés, lakáscsere, célprémium, kitüntetés, beutaló fősze­zonban. A magad fajta, kevésbé villogó emberek pedig mind messzebbre szorul-, tak attól a bizonyos táltól, jóllehet a ti csendben végzett munkátok nélkül nem tudna meglenni a gyár. Osztom gondodat, jórészt igazolom ta­pasztalatodat. Igaz ugyanis, hogy sok­helyütt vannak érdemtelenül mellőzött emberek; olyanok, akik jóformán észre­vétlenül végzik napi munkájukat; olya­nok, akikkel heteken át nem történik semmi rendkívüli. Hallottam, milyen csodálkozást váltott ki nemrég egy szakszervezeti bizalmi választásakor, hogy elhangzott a javasoltak között egy olyan ember neve is. aki addig „csak” dolgozott, nem kiemelkedően, de nem is elmarasztalóan. Olyan emberé, aki csu­pán tette a dolgát, legfeljebb apró szí­vességekkel kedveskedett a legközelebbi munkatársainak, s amikor ezt érdeme­ként említette a javaslattevő, egészen belepirult a dicséretbe az illető. Ö is azok közül való, akiről az egyszer ki­alakított véleményt, képet örökkévaló­nak minősítette a közvetlen környezet. P ersze, ez a doáog egyik oldala, kedves barátom. Ügy is közelít­hetjük a problémát: vajon az ilyen csendes, mellőzött emberek meg- tettek-e mindent azért, hogy valós képet kapjon róluk a munkahely s valós érté­kükkel tisztában legyenek a döntést ho­zók? Ha jogos a sérelmük, miért enge­dik át a „terepet” a hangléroknak? Gondolom, ez a jelenség nemcsak a melilőzőknek, hanem a mellőzötteknek is töprengésre, önvizsgálatra ad okot. Legalábbis remélem, hogy soraimmal erre késztetek. Zalatnay Károly nyugdíjassal, Jósaváros párttitkárával a lakók együttéléséről A A minap hallottam, hogy önt tréfásan a w megye második legnagyobb városa párt­titkárának nevezték. — Igen, én is hallottam. Ennek azt hiszem az az oka, hogy Nyíregyháza után a Jósavá- ros a megye legnagyobb, pontosabban leg­népesebb városa. Jelenleg huszonkétezren laknak ezen a területen a lakók nyolvan százaléka bérházlakó. így hát a tréfának ennyiben van alapja. Aztán az is igaz, hogy ezen a viszonylag nem nagy területen minden olyan megtalálható, ami bármelyik városban, minden megtörténik, ami egy önálló telepü­lésen. A különbség talán az, hogy itt minden sűrűsödik, jobban látható, szembetűnőbb. A Jósavárosban sokféle ember került össze. Olyanok, akik itt építettek, * mások szanálás után költöztek ide, sok új, boldog lakástulaj­donos is itt talált otthonra. Sokan vidékről jöttek a megyeszékhelyre dolgozni, s ezen a részen jutottak lakáshoz. A lakosság — elté­rően egy másféle településtől — heterogén, a helyhez való érzelmi kötődés nélkül, ezer­nyi jó és rossz szokással. Ez azt is jelenti, hogy új és jó szokásokat kellene kialakítani, ami hagyománnyá válik, s ezzel egy időben hadat kell üzenni egy sor olyan beidegződés­nek, rossz hagyománynak, ami a lakókkal együtt költözött ide. A Önt egy fél évtizede a Jósavárosban w mindenki megismerte. A legtöbb ember­nek Károly bácsi. Mi készteti arra, hogy minden idejét társadalmi munkával tölt­se ki, mozgatója legyen a párt-alapszer- vezetnek, népfrontnak, minden megmoz­dulásnak? — Pedagógus voltam, mindig mozgékony ember. Amikor ideköltöztem, tudtam, sok tennivaló van egy új városrészben. Miután nyugdíjas vagyok, időm van, kötelességem­nek éreztem, hogy megkeressem azokat, akikkel együtt valamit tehetünk azért, hogy egészséges, jó közösség alakuljon ki. Mert az látható volt, hogy rt Jósavárosban sem lesz könnyebb, mint más, új lakótelépülésen. Saj­nos a házakat úgy tervezik, hogy azok szinte szülik az efnberek egymástól való izolálását, a lakók sokfélesége magában rejti a konflik­tusokat, s egyébként is, egy új közösség lét­rehozása mindig vajúdásokkal jár. Szerintem természetes, hogy ilyen körülmények között az, akinek van ereje, az hasznosítja magát. A Kiket sorol segítői közé? Kik azok, ^ akikkel együtt dolgozik, akikre számít­hat? A tapasztalat az, hogy az új lakó-. negyedekben elég nagyfokú az érdekte­lenség ... — Párt-aiapszervezetünknek 117 tagja van. Többségük nyugdíjas, köztük igen sok tevékeny és ügyszerető ember található. Sok aktivista dolgozik a Hazafias Népfront szer­vezetében is. Mind többször lehet számítani a lakóbizottságokra. Vagyis alakul egy mag, melyre számítani lehet. Persze nem gondta­lan ez a szervezés sem. Mint köztudott, van­nak itt tanácsi, szövetkezeti, OTP-s lakások. Az első kettőben nem volt nehéz létrehozni a lakóbizottságot, illetve a szövetkezetiekben a lakók tanácskozó szervezetét. Sajnos az OTP- házak gazdátlanok, itt senki és semmi nem fogja össze a lakókat. Miután 1240 OTP-s la­kás van, nem kicsi a gond, sok emberről van szó. Márpedig ha nincsenek meg azok a tár­sadalmi kontroliformák, szervezők, ha úgy tet­szik égy-egy közösség képviselői, tikkor nehéz egységes hatásokat elérni, ami nélkül aligha gyorsíthatjuk meg egy egészséges közösség kialakítását. — A pártszervezet, a lakóbizottságok, a népfrontbizottság, ai többi társadalmi szerv munkáját ettől az évtől tizenhat tanácstag jelenléte, tevékenysége teszi egésszé. A jelöl­tek okosan értelmezik megbízatásukat: tud­ják, hogy egy-egy terület gazdái lesznek, de mindannyian Jósaváros egészében kívánnak gondolkodni és fellépni. Mindezt egybevet­ve azt mondhatom, van már egy bázis, mely­re építhetünk. Tudjuk, hogy ez korántsem elég. Olyan tartalékok vannak, melyeket fel kell tárni. Vegyük például azt, hogy ezen a te­rületen a gazdasági, politikai, társadalmi élet olyan képviselői, munkásai laknak, akik­nek tevékeny közéleti munkájára igényt tar­tanánk. Sajnos, nem igyekszenek segítsé­günkre. Elvárnák, hogy mindenkihez elmen­jünk, és hívjuk. Holott a sok életerős férfi és nő talán maga is jelentkezhetne. De ha már nem akarnak az egész lakóterület munká­jában részt venni, akkor legalább azt vár­nánk el, hogy abban a házban, tömbben, ahol laknak, saját példájukkal, életükkel, te­kintélyükkel folyjanak bele a közösség ala­kításába. A Amikor itt általában beszélünk a közös- ^ ség alakításáról, mit értünk ezen a gya­korlatban? Ügy érzem, többről van itt szó, mint egymást kedvelő és becsülő csoportok kialakításáról... — Ez így igaz. Kezdem azzal, ami az el­sődleges: a neveléssel. Az itt lakókat meg kell tanítani bérházban, közösségben élni. Igen sokan nem tudják becsülni a köztu­lajdont, rongálnak, szemetelnek, kidobnak az ablakon sörösüveget, kiöntik a paszulyfőze- léket a járdára. Egymással nem törődnek, nem ismerik a közvetlen szomszédot sem. A közterületet prédának tekintik, a hozzájuk jó szóval közeledőt is erőszakosan leintik, sa­ját szűk világukba zárkóznak. Elsősorban ezen a fronton kell áttörni. Itt van hatalmas lehetősége a lakóbizottságnak, a közös fel­lépésnek. — Ehhez a gondolatsorhoz tartozik a . gyermekek ügye. Sajnos az iskolai szülői munkaközösségek sem állnak hivatásuk ma­gaslatán, többet foglalkoznak egy-egy ün­nepséggel, mint gyermekeik nevelésével. Most éppen ezen szeretnénk változtatni. Az iskolák nevelőit nem irigylem, tudom mit áll­nak ki, hiszen magam is pedagógus voltam. A szülők tekintélyes része nem törődik a gyermekekkel, nem tanítja őket a közösségi életre. Az utcán csatangoló, kóborló, sokszor késő este is csavargó kis- és nagy gyerme­kek azt mutatják: a szülői ellenőrzés igen­csak hézagos. Véget kell vetni annak a ha­zúg vélekedésnek, hogy minden felelősséget az iskolára hárítanak. A mai gyermekek lesz­nek a Jósaváros holnapi felnőtt lakói. Ha most nem tudjuk megfogni a felnövekvőket, akkor bizony komoly gondok lesznek később. — Mint látható, nem egy-egy kis csoport nevelői tevékenységéről van csupán szó. Ha valami, akkor ez a szó szoros értelmében társadalmi ügy, s amikor mindenki közre­működéséről beszélek, s minden tenni tudót várunk, akkor talán nem túlzunk. A A nevelésen kívül mi a következő lehe- w tőség, ami rendezi azokat a nem mindig derűs állapotokat, melyek itt uralkod­nak? Talán hallotta, hogy a minigarzont Chicagónak nevezik, s elég sok furcsa dolog történik itt is? — Tény, hogy a Jósavárosban is megtör­ténik minden, ami egy városban. Sűrítve, nagy visszhangot keltőén csapódik le min­den. Volt itt is gyilkosság, garázdaság, be­törés. mégpedig gyermekek részéről is, van­nak titkos találkahelyek. Elképesztő az is, ami a járműforgalom körül történik. Ren­dészeti téma az is, hogy sokan szerelőhely­nek, autómosónak tekintik a házak előtti parkolóhelyeket. Mindez nem egyszerűen nevelési kérdés. Ügy véljük, hogy itt már közrendvédelemről, rendőri ügyekről van szó. Hogy segítsük a rendőrség munkáját, egy három helyiségből álló épületrészt ala­kítottunk ki. Az ingatlankezelő, a tulajdo­nos, örömmel engedi át. Sajnos, hosszú idő óta meddő a kérés, hogy kapjunk egy rend­őrőrsöt. Meggyőződésünk, hogy a rendőrök puszta jelenléte is visszatartó erő lenne. Egy 22 ezres városban másutt kapitányság műkö­dik. Ilyen igényünk természetesen nincs, de a rendszeres járőrözés nem hiszem, hogy túl­zott óhaj lenne. — Sok esetben gyors intézkedést kívánna meg a gyakori csendháborítás, a lakásokban verekedéssé fajuló családi botrány, az ittas­ság keltette közbotrány. Nem csodálkozom azon, hogy még erős, felnőtt emberek is vo­nakodnak attól, hogy közbelépjenek, mert sajnos egyedül maradnak. S ki teszi ki ma­gát szívesen annak, hogy lekáromkodj ák, — s ez a jobbik eset —, vagy megverjék. A Amit elmond, sajnos köztudott tények v sokasága. Elképzelhető az is, hogy so­kan nem tudnak mit kezdeni az idejük­kel, s igy fajulnak el dolgok. Milyen megoldást találnának arra, hogy ezen a területen lekössék a fölös időt és ener­giát? — Sok szó esett erről is a bizottságok­ban, a pártszervezet megbeszélésein is. Évek óta törekszünk arra, hogy a szabad idő okos felhasználásáért tegyünk valamit, s nem is eredménytelenül. Mint köztudott, a jósaváro- si napok eseménysorozata augusztusban már városi rendezvénynek számít. De tudjuk, fo­lyamatos foglalkoztatás kell. Igen jó szolgá­latot tesz most a szükséghelyen, de végre megnyílt klubkönyvtár, ahol a discótöl a kismamaklubig sokmindent tudunk rendez­ni. Itt van a könyvtár is. Reméljük, hogy ha­marosan felszabadul az a két üzlethelyiség, melyben most óvoda van, s itt is a közműve­lődést szolgáló alkalmakat teremthetjük meg. Segítséget adnak az iskolák, ahol esetenként kiállításokat tudunk rendezni, vagy éppen télen a jégpálya működik. — Most hozzuk létre a lakókörzeti sport- bizottságot. Ennek lesznek felnőtt tagjai, test­nevelést kedvelők, akik sportolók, de helyet kapnak benne a diákok is. Így szabályozni tudjuk a sportlétesítmények kulturált kihasz­nálását, sportrendezvényeket tudunk kínál­ni felnőttnek, gyermeknek. Nagy reményt fűzünk ehhez, hiszen ezernél több a gyermek, akik éppen nyáron rendelkeznek rengeteg, sajnos rosszul felhasznált szabad idővel. Sze­retnénk elérni azt is, hogy nyáron a játszó­tereken, ahol sűrűsödnek a gyermekek, főis­kolásokból álló felügyeletet alkalmazzanak. A A kép, amit a Jósavárosról, az itteni w életről festett kettős. Vannak nagyon szép, bár kezdeti eredmények, s súlyos gondok. Milyennek ítéli meg a jövőt? Várható-e, hogy ez a sokszínű lakóterü­let igazi közösségi élet színhelye legyen? — Ha nem hinném, hogy az lesz, nem is pazarolnám az energiámat. Azt azonban tudni kell: türelem kell ehhez. Az ember nem könnyen formálható. A világot a saját szemüvegén nézi, s aszerint cselekszik, ahogy neki jó. Annak megfelelően elégedett vagy elégedetlen. A mi feladatunk ráébreszteni az itt élőket, hogy igazán akkor lesz meg a komfortérzésük, ha saját érdekeiken kívül másokét is figyelembe veszik, azt összehan­golják. Ehhez az is kell, hogy a bérházakban lakók ne általában panaszkodjanak, hanem konkrétan nevezzék rrteg a közösségellenes magatartásúakat. ne várjanak mindig külső segítségre, hanem maguk is tegyenek. — Az objektív lehetőségek itt a Jósában jók. Kiváló az ellátás, a szolgáltatás, megfe­lelő a közlekedés. Szépülnek a parkok, egyre javul a tisztaság helyzete. Van tehát mit be­csülni. Mindig jólesik, ha azt látom, emberek szépítik a házuk környékét, óvják a rendet. Persze gond mindig lesz, de azt is el kell érni, hogy a mostanihoz viszonyítva itt is mi­nőségi változás történik. Szerintem kétféle ember van. Az egyik örül a sajtnak, szívesen megeszi. A másik fitymálja, és csak azon ke­sereg, hogy mennyi benne a lyuk. Én az előb­bieket kedvelem, ők az igazi segítőink. A Őszintén kíváncsi vayyok arra. hogy ön v és azok, akik sok időt áldoznak a lakó­körzet alakításáért, milyen munkamód­szerrel dolgoznak. Ahhoz, hogy mindent lássanak és tudjanak, rengeteg időre, energiára van szükség. — Valamelyikünk szüntelenül járja a lakókörzetet. Nem jelentgetünk. Ahol mód van a közbelépésre, ott szólunk. Ha boltban látunk valamit, ami nem tetszik, a boltveze­tőt keressük meg, ha többről van szó, elme­gyünk a tanácsra, az ingatlankezelőhöz, a la­kásszövetkezethez. Szerencse, hogy most már mindenki ismerős. A legtöbbször igazi segí­tőkészséggel találkozunk. így volt, amikor a hiányos fűtés miatt interveniáltunk, vagy amikor a hűtőpultok ügyében emeltünk szót. Elértük, hogy a 15-ös iskolában nyilvános rendőrbírói tárgyalást is tartottak, garázda ült a vádlottak padján, s a jelenlévő 500 ér­deklődő láthatta, mi a rendbontás következ­ménye. Igyekszünk eljutni mindenkihez, s ebben sokat segít a Vöröskereszt is. akik az egészségügyi hálózat révén mozgósítanak, de információkat is szolgáltatnak. — Csak emberségesen, a nagy közössé­get szolgálóan szabad dolgoznunk. Ismételten utalnék arra, hogy még az eddiginél is job­ban számítunk nemcsak azokra a kommunis­tákra, közéleti emberekre, akik a lakókörze­ti alapszervezetben dolgoznak, hanem a több százra, akik viszont itt laknak. Csak a meg­győző magatartás, az áldozatvállalás képes arra. hogy a ma visszahúzódóakat, közöm­böseket megmozgassa. Minden kis siker is nagy boldogságot okoz nekem. Nincs jobb érzés, mint amikor bizalommal megszólíta­nak, kérnek, javasolnak. Az emberekben ott van a jó szándék, csak ki kell bányászni. Tü­relemmel, szeretettel. A Sokmindenről beszéltünk. Jóról, rosszról. w Arra kérnék választ befejezésül: itt csak egyszerű komfortérzésről van-e sző, vagy többről? Csak a jó közérzet itt a tét? — Látszólag igen. szerintem nem. Mert mi is egy lakókörzet? A munkahely háttere. Ahogy az ember itt él, ahogy itt érzi magát, lényegében meghatározza közérzetét, közhan­gulatát, viszonyát a közösséghez, a munká­hoz. Vagyis ha összeadjuk, mit nyújt vagy éppen mit rombol egy rossz közösség, akkor kiderül: politikai kérdésekről van szó. Arról a bizonyos szemüvegről, amin keresztül az ember a világot szemléli. Ha nem érzi magát jól otthon, a lakásában, a környezetében, akkor a világgal sem békéi meg könnyen. Ez a körülmény adja meg a plusz súlyát annak a munkának, amit végzünk. Ez kell. hogy mozgósítsa azokat, akik többet is látnak a lakókörzeti munka mögött, mint egyszerű együttélést. Köszönöm az interjút. Bürget Lajos ^asárnapM , INTERJÚ i MM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. május 11‘|4^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom