Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-04 / 102. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. május 4. Egy tonna „darabáru" a Földről Kérdés-felelet az ürhajésok és a rádióhallgatók között TELEX KABUL Az elmúlt napokban államellenes elemek ismételten kísérletet tettek arra, hogy zavargásokat szítsanak az afganisztáni fővárosban. A reakciós elemek elsősorban a diáklányokat bújtatták fel a kabuli egyetemen és néhány főiskolán arra, hogy zavargásokban vegyenek részt az oktatási intézményekben és a város néhány'pontján. TEHERÁN Űjabb amerikai katona szénné égett holttestét találták meg csütörtökön a Tabas melletti sivatagban hátrahagyott egyik C—130-as csapat- szállító repülőgép roncsai között — közölte az iráni hír- ügynökség a területileg illetékes katonai parancsnokra hivatkozva. TEHERÁN Kivégeztek két embert Ahwazban, a részben arab lakosságú iráni tartomány, Khusztán székhelyén — jelentette be pénteken a tehe- ráni rádió. A múlt havi ahwazi egyetemi zavargások szításával vádolták őket. A teheráni rádió szerint csütörtök este iraki katonák újabb támadást intéztek egy iráni határőrhely ellen. A harcokban két iráni iszlám gárdista meghalt, két másik pedig megsebesült. TEL AVIV Keményebb bánásmóddal fenyegette meg pénteken Ezer Weizman izraeli hadügyminiszter a Jordán folyó megszállt nyugati partvidékén élő palesztinokat. Cisz- Jordániában az utóbbi napokban feszült helyzet alakult ki, miután az izraeli katonák Anabta városban egy tüntetésen agyonlőttek egy arab diákot. Csütörtökön és pénteken erőszakos tüntetésekre került sor más megszállt városokban is. Amerikai források szerint a palesztinokkal szemben követett keményebb politika nem befolyásolja az úgynevezett autonómia tárgyalások menetét. BERLIN Az NDK biztonsági szervei a nyugatnémet hírszerző szolgálat részére, több éven keresztül végzett kémkedés vádjával letartóztattak két nyugatnémet állampolgárt. Moszkva, 1980. május 3. (MTI) — Megkezdték a kirakodást a teherhajóból a szovjet űrexpedíció tagjai. Leonéid Popov és Valerij Rju- min több mint egy tonna „darabárut” raktak át a Szál jut űrállomásra a Prog- ressz—9-ről, mindenekelőtt azokat a felszereléseket, berendezéseket, amelyek munkájuk folytatásához és az űrállomás normális életfeltételeinek biztosításához szükségesek. A két űrhajós a májusi ünnepen csökkentett munkaJobboldali katonatisztek pénteken megpróbálták meg- dönteni a salvadori katonaipolgári juntát, de a kísérletet a San Salvador-i rádió szerint meghiúsították. Nyugati diplomáciai körök kétségbe vonják, hogy az államcsínykísérletet már teljesen leverték, de úgy vélekednek, hogy a junta mindenképp túléli a jobboldali támadást. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy a salvadori kormány a napokban kezdte meg felemás földreformjának végrehajtását. A földek részleges felosztása azonban érrenddel dolgozott, de akkor is végrehajtották az alapvető feladatokat: az űrállomás állandó ellenőrzését és a Föld megfigyelését. Pénteken a többi között a rádióhallgatók kérdéseire adtak választ: ők is bekapcsolódtak abba a műsorba, amely a szovjet városokat kapcsolta össze az egyik adó műsorában. A szombati programban a rakodás mellett orvosi vizsgálat és technológiai kísérlet is szerepelt az új szovjet űrexpedíció tagjai számára. zékenyen érinti a nagybirtokosokhoz szorosan kötődő hadsereg egyes csoportjait, amelyek a jelek szerint a korlátozott reformokat is mereven elutasítják. Egyes források szerint a pénteki puccskísérletet a nemzeti gárda volt őrnagya, Roberto d’Abuisson vezette. Az államcsíny előkészítésében nyugati diplomaták szerint részt vettek gazdag üzletemberek és földbirtokosok is, akik a junta mérsékeltnek mondott két tagjának lemondását követelték. Londonban, az iráni nagykövetség közelében, a rendőrök figyelő tekintete mellett, Khomeini hívei imádkoznak, tüntetés közben, a földre borulva, Mekka felé fordulva. (Kelet- Magyarország telefotó) Katonai puccskísérlet Salvadorban Tanfás: Másfél SZoBci — Regény — összkomfort í. Harmincéves koromig én azt sem tudtam igazában, miért élek. Reggel fölkeltem, mert reggel volt. Fölkeltem, mert anyám fölébresztett. Mert iskolába kellett mennem. Mert be kellett mennem az egyetemre. Mert munkába kellett mennem. Mert élnem kellett. Csak azt nem tudtam sokáig, hogy mért. Harminc voltam már, amikor Miklóssal megismerkedtem, és megértettem, hogy ezért születtem. De ez még messze van; egyelőre kamasz, meg eladólány koromnál tartok, amikor az ismerősök, szomszédok, kollégák úgy tudták rólam: „válogatok”. Hogy túlságosan is igényes vagyok. Hogy nekem senki sem jó... Pedig dehogy voltam én válogatós! Mentem, sőt rohantam volna, ha visznek! Ha valaki olyan kér, akinek nyugodtan mondhatok igent. De csak a munkatársak körülöttem, a „haverok”, a gyerekkori pajtások, futó ismerősök. Később meg a kolléganőim férjei. „Etikám, mikor megyünk egyszer kettesben víkendezni?” Étiké, kinek őrizgeti? Ha nekem adja, ketten járunk jól: maga meg én!” „Isteni néger szobraim vannak! És kubai rumom hozzá. Ha ez se csábít, anyám, esküszöm, te meleg vagy!” Vagy az a kolléga például, aki egyszer egy újságból kivágott hirdetést adott fel a címemre levélborítékbar.: „Dolgoztasson szakemberrel!” Ezekhez csapódtam volna? Jártam volna el hétvégekre a barátnőim férjeivel, vagy surrantam volna föl egy pohár fehér rumra ahhoz a kollégához, akivel a nap huszonnégy órájából nyolcat közös szobában töltöttem, két egymásnak tolt íróasztalnál, szemben babám, ha szeretsz? Ugyan. Bőven elég volt nekem az a tapasztalat, amit nem sokkal a diplomám után, huszonnégy évesen szereztem. Kolléga volt ez is, évfolyam- társam. Ilyen formán tehát egy évvel fiatalabb nálam, hisz engem csak esztendős késéssel vettek fel az egyetemre, őt meg nyomban az érettségije után. Az első három évig alig vettük észre egymást. Közös loholások a menzára, közös drukkok a vizsgák jegyében, lyukas órákon közös üldögé- lések a Duna-parti lépcsőkön — ennyi közünk volt egymáshoz. Csak a negyedik évben fedeztük fel egymást, illetve fedezett fel ő engem. Nálam sokáig, nagyon sokáig tartott, amíg megbarátkoztam a gondolattal, hogy fiatalabb, mint én. Mindenki modellek közt serdül fel, s később szinte beprogramozva éli az életét — ahogy múlik az idő, ez egyre erősebb meggyőződésem, apám nyolc évvel idősebb az anyámnál: gyermeki szemem előtt ez volt a családmodell; én is a nálam hét-nyolc évvel idősebb férfiakban kerestem, öntudatlanul is, a szerelmi partnert és a későbbi férjet, hiszen — anyám példája nyomán ez is belém lehetett „programozva” — nyilvánvalónak tűnt fel előttem, hogy egy lesz a kettő: első szerelmesem és sírig kísérő házastársam. Csak hát más-más időben kezdtük az életünket szegény anyámmal, ö a harmincas években volt fiatal lány — én a hatvanasokban. És nem harminc, de háromszáz év telt el a két korszak között. Talán ennek is köszönhetem, hogy az életem olyan nehéz volt. Igaz, tűnődöm el nyomban, hogy e súlyos panaszt ki- mondtam, ltínek volt könnyű az élete? Hogy pontosabb legyek: ki érzi úgy, hogy az élete könnyű volt? Hisz még a legszerencsésebbek, legsikeresebbek, legboldogabbak is micsoda kínokról, gyötrelmekről számolnak be, ha csak kicsit is érdeklődünk a Huszonöt éves a Varsói Szerződés (1.) Fulton—Párizs—Varsó A legújabb kor történészei szerint Európa számára meghatározó jelentőségű volt az a nap, amikor kontinensünkön befejeződött a háború, a fasizmust leverték. Aligha hitte volna el akkor bárki is a józanul gondolkodó emberek közül, hogy némely vezérkarok már új háború előkészítését fontolgatják. Pedig így volt. A győztes antifasiszta koalíció nyugati országaiban már a háború utolsó hónapjaiban új összecsapás tervezésébe kezdtek. A brit hadvezetés parancsa értelmében a fogságba esett német csapatok egy részét nem fegyverezték le. Együtt tartották őket (az SS-eket is), s parancsnokaik irányításával gyakorlatozhattak. A nyugati hatalmak vezetőit megdöbbentette, hogy szövetségesük, a Szovjetunió nem a végsőkig legyengülve, hanem éppenséggel megerősödve került ki a háborúból. A szocializmus első országának tekintélye óriásira nőtt — nagyhatalmi pozíciója elvitathatatlanná vált. Sőt, az is kiderült, hogy a fasiszta elnyomás alól felszabadult országokban valami új kezdődik: nem a régit restaurálják, hanem új társadalmi rend építésébe kezdenek. Az amerikai vezetés — Roosevelt halála után Harry Truman lett az elnök — úgy vélte, hogy az atombomba monopóliumának birtokában, hatalmas gazdasági erejével az Egyesült Államok a világ uralkodó hatalmává válhat, s visszaszoríthatja a szocializmus erőit. A washingtoni politikusok nem titkolták: a hirosimai és a nagaszaki atombomba nem annyira a Japán elleni háború utolsó felvonását jelentette, mint inkább az új szovjetellenes hadjárat kezdetét. Az események gyorsan követték egymást. A nyugati hatalmak lépései lehetetlenné tették a háború alatt megfogalmazott demokratikus elvek és tervek megvalósítását. Churchill, volt angol miniszterelnök 1946-ban az amerikai Fulton egyetemén elsorsuk felől. Egyszer egy ismerősöm — jónevű színész, a hármas lakáscseréje bonyolult ügyét intéztem — elmesélte : a legboldogtalanabb embereket legsikeresebb pályatársai közt ismerte meg. Egy színésznőről beszélt például, aki az országban egyik legelső ezen a pályán, hosz- szú. évek óta szinte koronázatlan királynő, sok pénzt keres, díja, kitüntetése garmadával, ragyogó kis villában lakik, befolyása szinte korlátlan, azt a szerepet játsza el, amelyiket éppen akarja —, de nem szabad leülni vele negyedórára sem konyak mellé, mert csak úgy dől, árad, zuhog belőle a panasz. Hogy szalad ki az időből, megy ki a divatból, elnyomják a fiatalok, mellőzik a szakállas titánok a színház új urai, az ifjú rendezők — egyszóval öregszik, egyedül marad; nem ezt várta hajdan, pályája ragyogó kezdeti idején; igazán nem! Ilyenkor persze az ember elszégyelli magát, s mindjárt másképp látja a tulajdon kis bajait. Hiszen mi bajom is van nekem? Jóformán semmi. Igazában csak harmincéves koromig volt nehéz a sorom: egyetemi éveim végéig úgynevezett szegény lány voltam, aki egy szál pulóverben csináltam végig a négy esztendőt, aztán meg, a diploma s az elhelyezkedés után, a magányosságommal kínlódtam. (Folytatjuk) A Varsói Szerződés szervezetének alakuló ülése a lengyel fővárosban. mondta emlékezetes beszédét, amelyet azóta is a hidegháború nyitányának neveznek. Az USA-ból támogatott politikai mesterkedésekkel kiszorították a kommunistákat Nyugat-Európa országainak kormányaiból, fegyveres erővel vérbe fojtották a görög szabadságharcot. 1949. április 4-én megalapították az Észak-atlanti Szerződés szervezetét, a NATO-t. Az atlanti katonai tömböt szovjetellenes és szocializmusellenes, agresszív szervezetként, a kommunizmus „feltartóztatásának” és a népi demokratikus országok „felszabadításának” jelszavával hozták létre. A Szovjetunió és a fiatal szocialista országok akkor nem válaszoltak hasonló lépéssel. Azt vallották, hogy Európa problémái a tömbpolitika eszközeivel nem oldhatók meg. Rámutattak arra, hogy a NATO megalakítása kísérlet kontinensünk ketté- szakítására és a Nyugat mi- litarizálására. S hogy ez valóban így volt, bizonyította Németország kettészakítása 1949. május 23-án. amit az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Franciaország hajtott végre. Az ötvenes években, a koreai háború és a franciák által vezetett indokínai hadjárat ellenére a feszültség legveszedelmesebb forrása Európa szívében volt. A nyugati hatalmak minden erővel arra törekedtek, hogy az NSZK-t a szocializmus ellen tervezett támadásuk felvonulási területévé tegyék, s ismét német katonák tízezreit küldjék a „Kelet ellen”. Ennek a tervnek a jegyében előkészítették Nyugat-Né- metország újrafelfegyverzé- sét. Először arra készültek, hogy a nyugatnémet hadosztályokat valamiféle „összeurópai haderő” részévé tegyék. Ez az elképzelés nem sikerült. Így került sor 1954 őszén a „Párizsi szerződés” megkötésére. A megállapodás értelmében az NSZK-t felvették a NATO-ba, engedélyezték számára a félmilliós hadsereg, a Bundeswehr megalakítását. A NATO-ta- nács 1955. május 9. és 11. közötti ülésén Bonn már teljes jogú tagként vett részt. A nyugatnémet hadsereg felállítását az akkori bonni kancellár, Konrad Adenauer így okolta meg: „Nincs egyetlen olyan amerikai, angol, vagy francia tábornok sem, aki harcolt volna az oroszok ellen, akár egyszer is. A német tábornokoknak van e téren tapasztalatuk.” A szocialista országok kormányai természetesen látták ezt. Nem egy ízben, figyelmeztették a Nyugatot veszedelmes lépéseik lehetséges következményeire, s egyúttal több olyan kezdeményezéssel álltak elő, amely a katonai paktumrendszer helyett az európai biztonsági rendszer létrehozását, s a leszerelést indítványozta. A válasz elutasító volt. Ilyen előzmények után ültek össze Varsóban nyolc európai szocialista ország magas rangú képviselői: az 1955. május 11-e és 14-e között tartott értekezleten Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió megbízottai (Albánia azóta kilépett a szövetségből) kollektív barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést írtak alá. Létrehozták a Varsói Szerződés szervezetét. Megállapodtak a vezető testület és az egyesített fegyveres erők felállításáról. A szerződés hangsúlyozta, hogy a tagországok a közös védelem biztosítására szövetkeznek. A szocialista államok — az ENSZ alapokmányának szellemében — kötelezték magukat, hogy „nemzetközi kapcsolatainkban tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől és annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel, oly módon oldják meg, hogy ne veszélyeztessék a nemzetközi békét és biztonságot”. A szerződés kinyilvánítja a szervezet nyílt jellegét, s 11. (záró) cikkelyében leszögezi: „Ha az európai kollektív biztonsági rendszer létrejön, és ebből a célból általános európai kollektív biztonsági szerződést kötnek — amire a szerződő felek állandóan törekedni fognak —, a jelen szerződés az általános európai szerződés hatályba lépésének napján érvényét veszti”. Miklós Gábor (Következik: Az enyhülésért, a leszerelésért) (Folytatás az 1. oldalról) teszünk meg mindent az európai béke és biztonság megszilárdításáért, a világbékéért. E célt szolgálja pártunk a maga mozgalmi munkájával, szocialista államunk a külpolitika eszközeivel. Tükröződik ez a felvonuláson látható-hallható jelszavakban is. Én is ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal köszöntőm munkásosztályunkat, népünket e nagy napon, május elsején. S köszöntjük innen barátainkat, a szocializmust építő népeket, a haladásért és a békéért küzdő valamennyi embert a világon.
