Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-26 / 97. szám
1980. április 26. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Munkára nevelni A munkához való viszonyunk nevelés eredménye. Első fokon a család alakítja ki — szokásaival, példájával. Egy nagyüzemben dolgozó középkorú szerszámkészítőtől hallottam a minap, hogy ő még azok közé a munkások közé tartozik, akik reggelente fü- työrészve mennek be a gyárba és nem .káromkodva: akik a kezdés előtt újra áttörlák a gépet, és megsimogatják a szerszámok nyelét. — Mint annak idején öregapám a villa nyelét, mielőtt dolgozni kezdett volna — tette hozzá mintegy magyarázatául annak, honnan ered a munkaszeretete. Igen ám, de a kisáruterme- lő életforma családmodellje napjainkban már fölbomlott, vagy éppen fölbomlóban van — hallom az ellenvetést —, éppen ezért a. példa korszerűtlen, nem ikövethető. Ma már nincsen szükség a régi fajta családi munkamegosztásra, nem kell munkára fogni otthon a gyerekeket; tanuljanak meg dolgozni majd a munkahelyükön! Éppen elég teher nekik a rengeteg tanulás. Különben is: dolgoztam én eleget ifjúkoromban, legalább nekik legyen könnyebb soruk. Régi igazság, hogy munkára nevelni csak munkával lehet; ennél bölcsebb tanácsot a szocialista pedagógia sem tud nyújtani a kor emberének. A munkát, a cselekvést már a családban el kell kezdenie a gyereknek, ha azt akarjuk, hogy dolgos, szorgalmas felnőtt váljék belőle. A szülők egy része mégsem találja meg a gyerekek helyes bekapcsolódásának módját a családi munkamegosztásba. A mindennapi iskolai tapasztalatok==-és- kísérleti eredmények azt mutatják, hogy azok a tanulók, akiknek otthon rendszeres munkájuk van, és azt lelkiismeretesen elvégzik, tanulmányaikban is kitartóbbak, sőt társaik segítésére is jut erejük. Tanulóifjúságunk munkaszeretetének megalapozásában az iskolának égető szüksége vah a társadalom segítségére. Hiábavaló a pedagógusok fáradozása, ha a diák a gyárban, vagy az iskolából hazafelé menet azt látja, hallja, hogy egyik-másik felnőtt egészen másképp vélekedik a munkáról, mint ahogy ezt nekik tanítják. A •munkakerü- lés, a lógás, a hanyagság riasztó példái megingatják a fiatalok hitét a szocialista társadalmi eszmény és társadalmi valóság összhangjában, míg a felnőttek jó példájának, helyes magatartásának óriási a nevelő ereje. Tartálykocsik Az első fél évben 100 DETK—5 típusú tartálykocsi készül a Mezőgép vállalat nyírteleki gyáregységében. A mezőgazdaságban és más iparágakban is kedvelt, folyékony anyagok szállítására alkalmas kocsik széria- gyártását már megkezdték. Képünkön: Gyurika Sándor a tartálypalást belsejét he- geszti. (Jávor László felvétele) Intarziás hálószoba Mátészalkáról Három faipari vállalatunk gyorsmérlege az első negyedévről Valamelyest túl is teljesítette tervét az év első negyedében a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat, annak ellenére, hogy év elején, különösen fenyőCűrészáruból akadozott az ellátás. Mint a vállalat vezetői mondták, a helyzet már javult, de a vegyi anyagok, ragasztók még most sem kaphatók. A vállalat 1980-ban a korábbi termékeit, elsősorban a nyílászárókat állítja elő, azonban kísérleteket folytatnak annak érdekében, hogy a fenyőfűrészárut, amit különösen falburkolás céljaira használtak, hazai fafajtákkal válthassák fel. Különösebb beruházásra idén nem számítanak, a tavaly épült 600 négyzetméteres csarnokhoz kapcsolódó munkákat folytatják, raktárt építenek, és az anyagmozgatás korszerűsítéséről is gondoskodnak. A Tiszalöki Faipari Vállalat termelési tervét túlteljesítette, azonban a külföldi szállításaik nem érték el a kívánt mértéket: a tőkés és a szocialista exportnak mindössze 70 százalékban tettek csak eleget. A vállalat az exportkiesés ellenére is nyereségesnek bizonyult 1980 első három hónapjában: nyereségtervüket 102 százalékra teljesítették. Bár az év első napjai jól indultak a mátészalkai Szat- már Bútorgyárban, a következő hetek bosszúságai hamar feledtették ezt. Több váratlan probléma nehezedett a vállukra és ez azt eredményezte, hogy a negyedévet kilencmillió forint elmaradással zárták. Először a vásárosnaményi forgácslapgyár műszaki hibája miatt kényszerültek állni, mert nem kapták meg a szükséges lemezeket. Ez a sok milliós anyagi veszteségen túl 720 műszakcserében, a szabadságolások terven kívüli megkétszerezésében is jelentkezett. * Márciustól már javult a helyzet, de a Lengyelországból importált úgynevezett „Bonell” rugók hiánya — ez a kárpitos heverőbetétek nélkülözhetetlen kelléke — következtében 600 garnitúrával maradtak él. A gyár főmérnökének véleménye szerint, ha további fennakadás nem lesz, 4—5 hónap alatt pótolhatják a kiesést! A nehézségek közepette azonban új termékek sorozat- gyártásához is hozzáláttak, megindult a tavalyi BNV-ről ismert „Kraszna”, „Bereg” és „Bomeó” szekrények gyártása. Ugyancsak hozzákezdtek a szovjet exportra szánt „Velence II.” intarziás hálószoba-berendezések nullszériájához, május végétől pedig 800 hálószobabútort készítenek és szállítanak a Szovjetunióba, (speidl) „Támogatni kell a mező- gazdasági vállalatoknak, a szövetkezeteknek népgazdasági szempontból is hasznos kiegészítő tevékenységét.” (Az MSZMP XII. kongresz- szusának határozatából.) DR. TÓTH JÓZSEF, a Teszöv osztályvezetője: — Szabolcs-Szatmár megye százhuszonhét termelő- szövetkezetében az árbevétel 30 százaléka alaptevékenységen kívüli forrásból átlag jóval magasabb. Nálunk legjelentősebbek az élelmiszer- és építőipari, a fafeldolgozói, valamint a belkereskedelmi tevékeny- számazik. Ettől az országos ség, amely magába foglalja a tagoknak nyújtott szolgáltatást is. Azt mondhatjuk, hogy a szövetkezetek harmadrészében jól menő üzemek vannak. — A munka jellegét tekintve az élelmiszeriparban, a ládagyártásban sok nőt foglalkoztatnak, azonban ez még kevés. A Teszöv keresi a kapcsolatot az ipari üzemekkel és szervezi a termelő- szövetkezetek felé. Maguk a szövetkezetek is kérik ezt, s jelenleg ötven ilyen gazdaság van. A melléktevékenységnek társadalmi szükségletet kell kielégítenie. Ezen túl lehetővé teszi a biztonságosabb termelést is, mert az időjárás nem függvénye ennek a tevékenységnek. FARKAS ISTVÁN, avál- laji Rákóczi Termelőszövetkezet húsüzemének vezetője: Nálunk tíz éve kezdődött a húsfeldolgozás. Emellett faipari melléktevékenység is folyik a gazdaságban és szeszfőzdét is üzemelünk. A legjelentősebb ez a húsüzem, hiszen évente 3 és fél —4 millió forint értékű terméket állítunk elő. Sajnos, a hűtőkapacitásunk miatt ennél többet nem tudunk termelni. Ezért jövőre szeretnénk bővíteni az üzemet. — A foglalkoztatottság, a szabad munkaerő lekötése szempontjából mindenképpen előnyös a melléktevékenység. Mi emellett a környék ellátását is megoldjuk, sőt Nyíregyházára és Budapestre is szállítunk a sajátos sváb recept szerint készülő füstölt árukból. Hetente huszonegy saját és vásárolt sertést vágunk. A tagság és a vezetőség mindenképpen hasznosnak tartja a melléktevékenységet. Télen nagyon nehéz lenne megoldani a holt idényben a nők foglalkoztatását. Ládagyártásnál bőven akad munka, megoldódik a gond. HARCSA KALMAN, a nyírvasvári Vasvári Pál Termelőszövetkezet agronó- musa: — Nálunk nincsen melléktevékenység, hiánya óriási problémát okoz, különösen télen. A férfiaknak még akad tennivaló, a nőket azonban nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk foglalkoztatni. Ennek enyhítésére kezdtük meg a láda- szegezést. Tizenötezer Szabolcs exportládára kötöttünk szerződést, s magát a láda anyagát is mi gyártjuk. Persze ezzel sincsen megoldva a foglalkoztatottság, mert mindenkit itt sem tudunk alkalmazni. — Szükség lenne más ipari tevékenység bevezetésére is. Már nem először foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy egy ipari szövetkezettel, vagy vállalattal kooperálunk, s gyártunk népgazdaságilag fontos, de a nagy ipari üzemeknek nem kifizetődő terméket. Sajnos, eddig még nem sikerült az ez irányú törekvésünk. Természetesen szükségesnek tartjuk a szabad munkaerő foglalkoztatását, a tagság ezt igényli is. Sipos Béla Dr. Tóth József Farkas István Harcsa Kálmán Á tsz melléktevékenységéről Mi a véleménye? K ilométerekről hallani Barabáson, merre a kovácsműhely. Nem csodálkozik ezen senki — legfeljebb a tájékozatlan idegen —, hiszen a jó üllő hangja vetekszik a harangéval. S egy híres kovácsmesternek milyen is lenne az üllője? Kemény és messzehangzó. S Szalma Gyula, Bereg legismertebb kovácsa mindig is kényes volt szerszámaira, különösen az üllőre, mert az mindig jelzi a mester rangját, tudását. Állunk az eresz alatt, az öreg botjára támaszkodik — nagy idő a nyolcvan év! — s mondja: — Itt voltam pulya a szomszédban, persze hogy mindig a kovácsműhely körül sündörögtem. Segítettem az öreg Jánosinak, meg Nagy Árpádnak, ők voltak itt annak idején a kovácsok. Kezük alá adtam a szerszámot, tapostam a fújtatót, szelidítgettem a lovakat, mert hej, de meg tudtak vadulni, ha megérezték a műhely szagát. Van itt ez a szemöldökfa, látja azt a kampót? Oda húztuk fel a rúgó- sabb jószágokat, a vaspipát az orra piszkéjébe akasztottuk, mindjárt megszelídült. .......a lovakkal is elbánok még.” Csengő üllő Tizenhárom éves voltam, mikor felvettek inasnak, az öreg Csomakovicsnál tanultam a mesterséget. Jó iskola volt. Nyitva a műhelyudvar kapuja, lovas fogat kanyarodik be rajta. Patkoltatni jött a gazdája. Az öreg, s Miklós nevű fia — ő most a főnök — szótlanul dolgozni kezd. Szelídek a lovak, könnyen megy a munka. — Szeretném én azt, ha annyi forintom lenne, ahány lovat megpatkoltam életemben. Gazdag ember lennék, milyen gazdag ember... — Most nem az? Az idős mester rámnéz, elneveti magát. — Ahogy vesszük. Pénzem nincs sok, örömöm annál több. Szép a tavasz, egészség is van, még ha fogyogat is, s ha szükség van rá, láthatta, a lovakkal is elbánok még. — Mi lesz a kováccsal, ha elfogynak a lovak? összehúzza szemöldökét, keményen mondja: — Olyan nincs. Lóra mindig szükség lesz. Mondjon bárki bármit, lovak nélkül nem élhetünk. Ezt én mondom, Szalma Gyula, barabási kovácsmester. — Hány üllőt nyűtt el életében Gyula bátyám? — Hármat. Ez a negyedik, de már gyengül. Igaz, isten tudja, hány esztendős. — Barabáson kívül merre dolgozott még? — Kaszonyban. Itt van a szomszédban. De már régen, még a húszas években. Itt már pontosan ötven esztendeje vagyok. Harmincban jöttem haza, kommenciós kovácsnak. Ez a mostani ház is — na, hogy is hívják most — szolgálati lakás volt, de már megvettem. Patkoltam, éleztem az ekét, a boronát, meg mindent. Hogy mennyi volt a fizetség? Hát például, ha kivertem egy ekevas élét, egy véka búzát kaptam érte. Megvolt mindennek a tarifája, jól kerestem én akkor is. De fene bánja, hogy elmúlt az a világ. — Ma mi a fizetség? — Ó, nyugdíjas vagyok én már lassan tíz éve. Beléptem annak idején a tsz-be, onnan kapom havonta a 2400 forintot. S ingyen, nem kell nekem ezért a pillámat sem mozdítani. De hát, hogy is állnám azt meg. Pedig nem rossz kovács a fiam sem. Igaz, ő már csak hallomásból tud arról, hogy annak idején még a faszenet is mi készítettük. Feldaraboltuk az óriási tölgy-, meg bükkfákat, elföldeltük, s alágyújtottunk. Két napig izzóit, ebből lett a faszén. Azzal lehetett dolgozni! Miklós a csupa izom kovács mosolyogva hallgatja apja szavait. Emlékszik ő, nagyon is a faszénégetésre — de minek szóljon? —, hiszen nem gyerek már ő sem, ötéves korában meg már az apja körül lábatlankodott. Mint az öreg annak idején, valamikor 1905-ben. A kerítés résein át egy csapat tyúk igyekszik az utcára. Az öreg a ház alatt szunyókáló kutyának kiált. — Eridj csak Lakat! Térítsd vissza őket! — Hogy hívják, Lakat?! — kérdezem ámulva. — Miért? Lehet más a kovács kutyája!? Balogh Géza
