Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-22 / 69. szám

1980. március 22. K ELET-M AG Y ARORSZ AG 5 Tavasz '80 — Pistike, ne dobáld azt a gólyát! — Pistike, mondtam már, hogy ne dobáld a i gólyát! — Édes fiam, utoljára mondom: tedd le azokat '■ a hógolyókat! (t&y) I ________________1 A SZERVEZÉSI ÉS VEZETÉSI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG a személyzeti vezetéknek és dolgo­zóknak szervezett előadássoroza­tán belül konzultációt tartott a sze­mélyzeti apparátus szervezeti fel­adatainak munkamódszereiről. A konzultációt a megyei tanács ok­tatási és továbbképzési intézeté­ben tartották pénteken. Az SZVT- igazgatók klubja ugyancsak pén­teken tartotta foglalkozását a Jó­sa András megyei Kórházban. óvodává alakították Jánk- majtison a régi pártbizottsá­gi épületet. Az átalakítást és a felszerelést a lakosság se­gítségével, közel ötvenezer forint értékben valósították meg. A VI. BEREGI ÜNNEPI KLUBHETEK programjában március 22-én nyitják meg a tiszaadonyi ifjúsági klubban Bernáth Sándor amatőr fes­tő, valamint Simon Mihály és Nyitrai Vladimir fafara­gók kiállítását. Ugyancsak szombaton nyílik a tiszaszal- kai könyvtárban a „35 éve szabad hazában” című könyvkiállítás. A lottó nyerőszámai: 7, 38, 43, 69,81 Szebb környezetünkért Ezzel a felhívással for­dult a Nyíregyházi Váro­si Tanács és a Hazafias Népfront városi elnöksége a megyeszékhely lakossá­gához : társadalmi mun­kában az idén is vegyenek részt településfejlesztés­ben, a város szépítésében. A lakókörzetekben, az üzemekben és vállalatok­nál ezrek és ezrek tettek felajánlásokat, azonban a tavaszi idő téliesre for­dult, s így a városi tanács kezdeményezésére későb­bi időpontra tolódik az eredetileg mára tervezett társadalmi munka. A ta­nács és a népfront to­vábbra is számít a város lakosságának munkájára. IGAZGATÓK KLUBJA Tudományos tanácskozás a kórházban Pénteken délután a megyei kórház nővérszállójában nem mindennapi eseményre ke­rült sor. A Szervezési és Ve­zetési Tudományos Társaság szabolcs-szatmári és nyíregy­házi szervezete tartotta itt soron következő rendezvé­nyét, melyen a gazdasági ve­zetőkön kívül orvosok vettek részt. Dr. Fábián Lajos, az SZVT megyei elnöke mon­dott bevezetőt, majd dr. Vág- völgyi János főigazgató főor­vos tartotta meg referátu­mát Az egészségügyi intéz­mények és a termelés kap­csolata címmel. A következő nagy érdeklődéssel várt refe­rátum előadója dr. Szegedi János megyei belgyógyász szakfőorvos volt. Előadásá­nak a következő címet adta": A vezetők egészségügye („ve­zetői” betegségek és ezek megelőzésének, kezelésének lehetőségei, feladatai) A résztvevők ezt követően fel­keresték az I. és II. számú belgyógyászati osztályt, és megnézték, milyen körülmé­nyek között dolgoznak azok az orvosok, akik legtöbbször találkoznak a munka okozta traumák miatt kórházba ke­rülőkkel. Elsősorban a szív-, vese- és máj betegek gyógyí­tását, gondozását, rehabilitá­lását tekintették meg. Szovjet művészek Nyírbátorban Szovjet művészdelegáció érkezett Szabolcs-Szatmár megyébe Vaszil Vasziljevics Burscs festőművész vezeté­sével. A delegációnak tagja még Medveczky Miklósné festő és Duncsák Attila ke­ramikus művészek. A szov­jet vendégek a szabolcsi mű­vészek tavaly őszi látogatását viszonozzák, s tíz napig tar­tózkodnak a nyírbátori alko­tóházban. Á vasút közleménye A Debreceni MÄV Igazgatóság közli, hogy a Nyíregyháza és Szerencs közötti szakaszon a pá­lyakorszerűsítés! munkák kivite­lezői március 22-én, szombaton 6 óra 45 perc és 12 óra 45 perc kö­zötti időben vágányzárat tarta­nak. A vágányzárás idején az utazóközönséget Nyíregyháza és Tárcái között vonatpótló autóbu­szokkal szállítják. Tájékoztatásul közük még, hogy 1980. április 2. és 9. közötti napokon vágányzá­rat nem tartanak. Egy cica, két cica... (Csá­szár Csaba fel­vétele) r Újra munkában a hóekék Megyeszerte havat hozott Benedek Szokatlan hideggel, télies időjárással köszöntött be a tavasz Szabolcs-Szatmár me­gyében is. Március 21-én reggelre a hőmérséklet mini­muma elérte a mínusz 3,5 Celsius-fokot, de a maximum sem érte el a fagypont fe­letti hőmérsékletet. A rendkívüli időjárást so­kan magyarázzák a technika alkalmazásának következmé­nyeként, de az igazság az, hogy máskor is előfordult már hasonló, a szokásostól eltérő, téli időjárás a külön­böző évek azonos időszaká­ban. A meteorológiai főállo­más feljegyzései szerint a megyében 1976-ban volt az ideihez hasonló idő ezekben a napokban, amikor is a hő- mérsékleti maximumok, il­letve minimumok a nulla és 1,1 Celsius-fok közötti érté­kek között voltak. Sőt, a le­vegő tovább hűlt és március^ 22-én már mínusz 6 fokot mértek. (Derült idő esetén ez most is előfordulhat). A március 20-án elkezdő­dött hóesés pénteken reggel­A havas, csúszós úton, aki nem vigyázott könnyen az árokba csúszott. (E. E. felv.) re szinte állandósult Sza­bolcs-Szatmár megyében. Egyedül a fehérgyarmati já­rás keleti része maradt ki, másutt vastag hótakarót ka­pott a már-már fagymentes föld. Kisvárda térségében például pénteken délre már 15 centiméter vastag hótaka­ró borította a talajt. Bár a hó a közlekedést las­sította, de nem akadályozta, a KPM Nyíregyházi Közúti Igazgatósága már csütörtö­kön elrendelte a hószolgála­ti ügyeletet és megfelelő erőt állított készenlétbe, illetve munkába. Az utak sózását a hóesés kezdetén elkezdték, s később a hóekéket is üzem­be helyezték a fő közlekedé­si és a forgalmasabb mellék­utakon. A hóeltakarításon összesen 29 gép és az üze­meltetéshez szükséges sze­mélyzet dolgozik. A hóügye- létet a hét végén is fenntart­ja az igazgatóság. Csütörtökön tartotta tava­szi taggyűlését a fehérgyar­mati járás 473 kisiparosa, a!kik az elmúlt évben 440 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Elismerés­sel szólt a vezetőség a „C” telepek felszámolásában eredményesen munkálkodók­ról, köztük a kiemelkedő munkát végző Szabó Albert fülesdi kőművesről. Az idei feladatok között a tanács és a Hazafias Népfront által kezdeményezett akcióban va­ló részvétel, a szakmai-poli­tikai képzés fokozása, a szol­gáltatások határidőre törté­nő végzése, a szakmai után­pótlás biztosítása szerepel. KÉTMILLIÓ FORINT ér­tékű társadalmi munkát vál­laltak 1980-ra a XII. párt- kongresszus tiszteletére Tar- pa nagyközség lakosai, az üzemek, az intézmények és a termelőszövetkezet dolgo­zói. A legnagyobb munka a járdaépítés lesz, valamint a közterületek parkosítása. Ezeket már a kora tavasszal elkezdték. Húsvéttól szombatonként Futrinka utca Orvosi ügyelet a hét végén A felnőtt és gyermek betegek ellátására Nyír­egyházán hétköznapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a Vöröshadsereg útja 14. szám alatti városi rendelőintézetben tarta­nak ügyeletet. Szombaton 15 órától, vasárnap egész napon át, hétfő reggel 7 óráig állandó orvosi ügye­letet tartanak. (Telefon: 11—000.) A városi rende­lőintézetben vasárnap 8— 12 óra között fogászati el­látás is van. Az injekció­kat felnőtteknek és gyer­mekeknek vasárnap 8—12 óra között a Vöröshadse­reg útja 16. és a Korányi köz 2. szám alatt adják be. Moszkvában a Kreml kongresszusi termében április 2-án hazánk felszabadításának 35. évfordulója alkal­mából ünnepi műsort rendeznek. Képünk a próbán készült. (MTI Fotó) Ülést tartott az HKBT Kevesebb a közlekedési baleset Pénteken Nyíregyházán ülést tartott a megyei közlekedésbiz­tonsági tanács. A tanácskozó tes­tület tagjait a Nyíregyházi 3-as számú Általános Iskola közleke­dési őrsének úttörői köszöntöt­ték. László András, a megyei ta­nács általános elnökhelyettese, az MKBT elnöke üdvözölte a testület tagjait, s az ülésen részt vevő Körösi György nyugalma­zott belügyminiszter-helyettest, az Országos Közlekedésbiztonsá­gi Tanács elnökhelyettesét és Vincze Győzőt, az OKBT titkárát. Dr. Rátonyi Sándor, a megyei közlekedésbiztonsági tanács ügy­vezető elnöke fűzött szóbeli ki­egészítést az írásos beszámoló­hoz. Szabolcs-Szatmár megyében — amint az a beszámolóból ki­derült — 992 közlekedési baleset történt 1979-ben, 8 százalékkal kevesebb, mint 1978-ban. Legna­gyobb arányban — 13 százalék­kal — a halálos sérüléssel járó balesetek száma csökkent, de ke­vesebb volt a súlyos és a köny- nyú sérüléssel járó balesetek száma is. Jelentősen csökkent Nyíregyházán és a nyíregyházi járásban, a mátészalkai és a vá- sárosnaményi járásban a balese­tek száma, több baleset volt vi­szont Kisvárdán, Mátészalkán és Nyírbátorban. Sajnálatos tény, hogy míg 1978-ban minden kilencedik, ad­dig tavaly minden hetedik bal­eset okozója gyalogos volt; külö­nösen sok balesetet okoztak a gyermekek és az idős korúak. A gépjárművezetők kevesebb bal­esetet okoztak a korábbinál, a személygépkocsik által okozott balesetek aránya viszont 52 szá­zalékról 56 százalékra nőtt. A balesetek okai között továbbra is a sebesség nem megfelelő megválasztása, a gyorshajtás ve­zet, de sok az elsőbbség meg nem adása, az irányváltoztatás, és az előzés szabályainak meg­szegése miatt történt baleset is. Az MKBT munkájáról szóló beszámolót vita követte, majd 28 aktivista kapott jutalmat kiemel­kedő tevékenységéért. Szervezeti kérdésekben is dön­tött a megyei közlekedésbizton­sági tanács. Értékelő, elemző és okkutató szakbizottságot alakí­tottak, amelynek vezetője Varsá­nyi Lászlóné lett. Bejelentették, hogy az elnökség döntése alap­ján az MKBT alelnöke Bodó Jó­zsef nyugalmazott rendőr ezre­des, titkára pedig Tukacs Sándor alezredes, a megyei rendőr-főka­pitányság közrendvédelmi és közlekedési osztályának vezetője lett. a tévében Húsz éve jelentkeztek elő­ször a képernyőn a Futrinka utca lakói. Most elkészült az újabb, tizenhárom epizódból álló sorozat a televízió báb­stúdiójában. Bálint Ágnes mesehősei húsvéttól szomba­tonként elevenednek meg is­mét a tévé képernyőjén. A régi, kedves ismerősök közül újra találkozhatnak a gyere­kek Morzsa kutyával és Cica- micával, de új szereplőket is megismerhetnek: Buksi ku­tyát, Sompolyogi rókát és Rókicát. Nem szerepel vi­szont ebben .a sorozatban Böbe baba, helyette Buksi kutya hétköznapjait kísérhe­tik figyelemmel a legkiseb­bek. A MINŐSÉGI CIPŐGYÁR NYÍRBÁTORI GYÁREGYSÉGE 1980. IV. negyedévben induló új csengeri üzemegységbe FELVESZ közép- és felsőfokú végzettségű, legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szakembereket MŰVEZETŐI ÉS EGYÉB MŰSZAKI MUNKAKÖRÖKBE. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés önéletrajzzal együtt személyesen, vagy írásban a személyzeti vezetőnél, Nyírbátor, Iskola út 3. (343) Március 22., szombat KRÓNIKA BEÁTA, IZOLDA NAPJA A Nap kél 5 óra 43 perc kor — nyugszik 18 óra 00 | perckor. A Hold kél 9 óra 31 perc- $1 kor — nyugszik — órakor. i? I Nyolcvanöt évvel ezelőtt, i 1895. március 22-én született : I Kassán és 1974-ben halt : meg Illés Béla író, lapszer- ■ kesztő, a magyar szocialista ! realista irodalom egyik út- I törője. Jómódú kispolgár szülők gyermekeként tanulmá­nyait Beregszászon és Szoj- J ván végezte; az utóbbi vá- t rosban elsajátította az uk­rán nyelvet, megismerke­dett a kárpát-ukrajnai nem­zetiségek, az erdei munká­sok vérlázítóan nyomorúsá­gos helyzetével. Tizennégy ; éves volt, amikor Pestre költöztek, s a gimnázium el­végzése után beiratkozott az », egyetem jogi fakultására. I Újpesten megismerkedett I " a munkásmozgalom éle- f tével, s a háborús tapasz- 3 falatok tovább erősítették I társadalombíráló szemlé- j : letét. A Tanácsköztársaság ? idején Újpest kulturális í munkájának vezetésével | bízták meg, majd az újpesti I fegyveres erők politikai 3 biztosa lett. 1919 őszétől a * Felvidéken folytatott for- í radalmi tevékenységet, ezért } kitiltották Csehszlovákiá- í ból. Másfél évig Bécsben élt, s itt írta első igazán jelentős, pártos szellemű novelláját, Az aranylibát. Amikor Ausztriából is ki­utasították, a Szovetunióba ment. Sok műve, így többek kö­zött az Ég a Tisza, a Kár­páti rapszódia, a Honfogla­lás nagy népszerűséget szerzett neki nálunk és kül­földön is. 1945 után részt vett irodalmi életünk újjá­szervezésében, éveken át főszerkesztője volt az Iro­dalmi Újságnak. Két ízben (1950, 1955) tüntették ki Kossuth-díjjal. Időjárás Várható időjárás ma es­tig: eleinte túlnyomóan bo­rult idő, sokfelé újabb ha­vazás, havas eső, délen eső. Később időnként kissé fel­szakadozó felhőzet, szórvá­nyos havazás, havas eső, eső. Általában élénk, nap- ! közben rövid időre erős f északi, északnyugati szél. A § várható legmagasabb nap- i pali hőmérséklet általában § 5 fok közelében. _________| Fogadóórák László András, a megyei tanács általános elnökhelyet­tese 1980. március 24-én, hét­főn délelőtt 8 órától 11 órá­ig hivatali helyiségében fo­gadóórát tart. Ugyancsak hétfőn délelőtt 8 órától 11 óráig tart fogadóórát Czakó István, a Nyíregyházi Városi Tanács elnökhelyettese hiva­tali helyiségében. HfrügYeletMC sípos Béla Telefont 11—3 Ti ÁRAMSZÜNET! Március 24-én reggel 7 órától délután 16 óráig: Nyíregyháza: Matróz u„ Kocsis u., Vaskapu u., Tövis u., Fillér u., Bor u., Tégla u., Gyík u., Koszorú u., Kisdiófa u., Pipacs u.. Nárcisz u., Rezeda u., 'Csárda u., Szeder u., Vércse u., Százados u. Nagyszállás- Kecskésdűlő; Oros-Gombódás; és Oros egész területén. Március 25 -26-án reggel 7 órától délután 16 óráig: Nagyszállás-Kecskésdűlő; Oros-Gombódás; és Oros egész területén; Nyírpazony egész te­rületén; Nyírtura egész területén. Március 27-én reggel 7 órától dél­után 16 óráig Nyírtura és Nyír­pazony egész területén. Március 28-án reggel 7 órától délután 16 óráig: Oros-Gombódás; Nyírpa­zony; Nyírtura egész területén. Az áramszünet hálózatszerelés és karbantartás miatt lesz. TITASZ NYÍREGYHÁZI KIRENDELTSÉG. (360) || Itelet­Magyarország I KÉPEK |

Next

/
Oldalképek
Tartalom