Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

1980. március 3(T. KELET-MAGYARORSZÁG 3 ........ ■ i " ' .... ' ------­Vállalkozó vezetők N agy sikert ígérő elhatározásként ítélik meg a lakás­textiliparban azt a döntést, hogy — a kereslet élénkülésének első, apró jeleire — nekiláttak a ha­zai plüsstermelés megszervezésének. A hagyományos bú­torszövet újjáéledt — nemzetközi — kelendősége időben lépésre késztetett egy vállalkozásra — a sikerért a kocká­zat viselésére is — hajlandó vezetőt; ez volt a kiinduló­pont. Az eredmény: importmegtakarítás, sőt, új kiviteli le­hetőség. Közben; a társak munkája, akik a vezetői ötletből fejlesztési javaslatot, beruházási tervet stb. készítettek. A lényeg mégis: a vállalkozásra való készség. Aminek ma még — kár lenne szépíteni a helyzetet — nem vagyunk bővében. Indokoltan állapították meg az MSZMP XII. kongresszusán. Kézenfekvő: bármely termelői kollektíva csak akkor kamatoztathatja a vállalkozásban rejlő lehetőségeket, ha vezetői elsőként állnak az új, az eddig nem gyakorolt mel­lé. S megfordítva: a vezetők vállalkozási készségének csu­pán akkor van igazi értelme, ha a friss feladathoz megnye­rik munkatársaikat, ha a szó szoros értelmében bevonják őket a vállalkozásba. Ez az alapfeltétel. Amit szilárddá csakis az tehet, ha lehetséges és érdemes a vállalkozás, azaz a gazdasági kör­nyezet elismeri, honorálja a tettekké átalakuló hajlandó­ságot. Ezt ugyan természetesnek tarthatjuk, bár a januá­rig érvényben volt szabályozók nem így hatottak. Akad­tak ugyan szerencsés kivételek, amikor a vállalkozni tudó és akaró vezetők, közösségek jelentős piaci sikereket köny­velhettek el — például a közlekedésieszköz-ipar, a hír­adás- és vákuumtechnikai ipar, az alumíniumipar több cégénél —, de ezt sajnálatosan nem tarthatjuk általános­nak, jellemzőnek. Általános, jellemző inkább az volt, hogy a kezdeményezések nélküli középszer, a minden kockáza­tot elutasító óvatoskodás jutott biztonsághoz, anyagi, er­kölcsi elismeréshez, s éppen ezért a vállalkozás, mint gaz­dasági magatartás, a ritkaságok közé sorolódott. Egysze­rűbben fogalmazva: elszoktak tőle vagy meg sem szokták a vezetők. Több irányban lelhetjük meg tehát a változás forrá­sait. A most érvényes szabályozók a korábbiaknál sokkal ha­tásosabban közvetítik azt a társadalmi érdekeltséget, amely a vállalkozáshoz fűződik. Ehhez az általánosan adott lehetőséghez szükséges kap­csolódnia a helyi szemléletmód, vezetői stílus átalakulásá­nak, illetve a vállalkozáshoz elengedhetetlen helyi — szel­lemi és tárgyi — alapok megteremtésének. Nagy hiba lenne ugyanis a vállalkozást puszta elhatá­rozás függvényének tartani. A vállalkozás mindenkor mér­legelés, az adottságok, az elérhető célok, a kettő közötti út, valamint — nem utolsósorban — az ezen az úton fölbuk­kanható, de előre meg nem tervezhető akadályok összeve­tése. S bármennyire leegyszerűsített az előbbi mondatban yázolt folyamat, érzékelteti: vállalkozni nem egyszerű, nem 'könnyű, nem percek, s még csak nem is órák műve. Ép­pen azért, mert a vállalkozás bonyolult, a vezetőnek, egye­dül kell döntenie, ám korántsem lehetséges egyedül mérle­gelnie! Társként — a vállalkozás méreteitől, súlyától füg­gően.— ott várakoznak beosztottai, a közvetlen vezetőktől egészen a műhelyeket irányítókig, s természetesen a vál­lalkozást részleteiben megvalósítókig, a munkásokig. Talán nem túlozzuk el az emberi tényezők fontossá­gát, ha azt állítjuk: kollektivitás nélkül nincs sikeres vál­lalkozás, még akkor sem, ha műszaki, értékesítési jellem­zők dolgában minden egybevág. A legjobb vállalkozást kudarcra ítéltheti a közösség ellenállása — mivel nem kér­dezték, nem vontak be alkotótársakat —, s ugyanígy; sok bizonytalanságot magában hordó feladatot is eredménye­sen hajthat végre a közös bölcsességre támaszkodó közös akarat. oltak és vannak vezetők, akiknek — ahogy azt mon- k'l dani szokták — vérében a vállalkozás, akik ha BŰI akarnának, sem tudnának másként dolgozni, mint folytonosan újat keresve, a változás izgalmát igényelve, ök azok, akik személyes példájukkal igazolják: a vezetésnek — elsősorban a termelőágazatokban —, sok feladata közül az egyik legfőbb a vállalkozási hajlandóság és készség, az ehhez kapcsolódó érzék, tudás, ismeret kifejlesztése, meg­szerzése. Azaz: a vezetés akkor igazán irányítás, ha nem egyszerűen meghosszabbítja a jelent, hanem folytonosan új elemeket épít be. elhagyva régieket; ha fölismeri a vál­lalkozási lehetőségeket s habozás nélkül mérlegelni kezdi, miként kamatoztathatná azokat. Az ilyen vezetés tisztele­tet, támogatást, megértést érdemel. Mert vállalkozni any- nyi, mint jól szolgálni a közérdeket. L. G. A Mezőgép vállalat nyíregyházi gyárában 45 darab MVE tí­pusú esztergapadot újítanak fel 5,5 millió forint értékben eb­ben a negyedévben. (Jávor László felvétele) Szólásra jelentkeztek... Öt szabolcsi kongresszusi küldött írásos véleményéből Szabolcs-Szatmár megye öt küldötte jelentkezett még szólás­ra a XII. kongresszuson, de idő hiányában nem kaphatott szót. Ezért arra kértük őket: foglalják össze, mit mondtak volna, ha szót kapnak. A jövő útja: minőség, takarékosság KOVÁCS GYULA, a kis- várdai Vulkán vasöntöde mű­vezetője: — Gyárunk kommunistái­nak munkájáról számoltam volna be. Például arról, hogy az elmúlt években nagyon sok volt a gondunk a termelés­ben. Ügy döntöttünk, végre rendet kell teremteni. Sike­rült. Űj vezetés került a gyár élére, legfontosabb feladat­ként határoztuk meg a ve­zetők együttműködését, a dol­gozók bevonását a mindenna­pi feladatok meghatározásá­ba. Az addigiaknál jóval több energiát fordítottunk számon­kérésre, az emberek meg­győzősére. Elért eredménye­ink bizonyítják, hogy mun­kánk is nagyrészt benne volt a termelés javulásában, a fe­gyelem megszilárdításában, a minőségi mutatókban. A jö­vőben is igyekszünk kerülni az általános megfogalmazáso­kat, cselekvési programunk összhangban van az üzemi munkatervvel, mindig kije­löljük a határidőt és a fele­lősöket. A jövő útja is ez: a minőség javítása, a takaré­kosság az anyaggal és az epergjáv.ai,. ü.tert tetei mns. megvannak a.z első eredmé­nyek. Az addig Importból és kilónként 11 forintért beszer­zett szénlisztet sikerült hazai­val és a külföldi árnak csu­pán egyhetedéért helyettesíte­ni. Menet közben arra is rá­jöttünk, hogy radiátoraink messze súlyosabbak a világ­piacon forgalomban lévőknél. Szakmunkásaink, szocialista brigádjaink segítségével nagy feladatot oldottunk meg. Ez­zel egy évben csak a radiátor gyártásánál 800 tonna folyé­kony fémet sikerült megtaka­rítani. Elmondtam volna, hogy párttagjaink jogosan ki­fogásolják: miközben a drá­ga import- nyersvasat használ­juk, az országban sok helyen hevernek a rozsdamarta, ki­selejtezett gépek. Ezért az il­letékes kormányzati szervek­nek intézkedni kellene a hul­ladék nyersvas megfelelő hasznosítására. Társulással magasabb szinten IKLÓDI LÁSZLÓ, a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelő- szövetkezet elnöke: — Arról szóltam volna, hogy tőlünk is joggal várják el a magasabb színvonalú munkát. Ennek csak az eddi­gieknél is nagyobb tudással és szorgalommal tudunk eleget tenni. Elmondtam volna, hogy a mi tagságunk nagyon derék, szereti a közöst, ismeri a jö­vő útját. Bár úgy tűnik, lehe­tőségeinket eddig is kihasz­náltuk, még nálunk is sok a tartalék. Például abban, hogy a tagság egésze — egy több községből álló szövetkezetben is — jobban beleszólhat a sa­ját dolgaiba és a kollektíva ügyeibe. Másrészt, hogy mint nálunk, másutt is lehetőség van olyan anyagi érdekeltségi rendszer bevezetésére, amely egy időben ösztönöz a meny- nyiségi és a minőségi munká­ra. Beszéltem volna arról is, hogy a jövő a rendszergazdál­kodásé. Annak, hogy mi tag­ja vagyunk a Nyírkert gyü­mölcstermelési rendszernek, máris nagy a haszna mind a negyvenkét társult mezőgaz­dasági üzemnek. Ugyanezt várhatjuk az idén alakult csillagfürt- és rozstermelési rendszertől is. Társulás nél­kül ma már aligha érhet el termelőszövetkezet komoly eredményt a termésátlagok és a minőség területén. Ez segíti a fokozott növényvédelmet, a jobb tápanyag-gazdálkodást, de akár a szervizszolgáltatás koncentrálását is. Nem alap nélküli az a törekvésünk, hogy üzemeinkből minél több és. magasabb ^szinten.-feldől- - gozott, bő'választékú*-élelmi­szer kerüljön a fogyasztók­hoz. Közösen megtoldhatjuk saját anyagi erőinket, éssze­rűen, hatékonyan használhat­juk fel a fejlesztés ma szűkö­sebbé vált lehetőségeit. Végül arról szóltam volna, hogy a mi tapasztalataink szerint is megéri ösztönözni és támo­gatni a háztáji termelést. Mindinkább bizonyított: ha egyenrangúan kezeljük a ház­tájit a közössel, annak az eredménye: mind a két terü­leten szervezett és fegyelme­zett munka folyik. Ösztönzés a jobb munkára NAGY LÁSZLÓ, a KISZ megyei bizottságának első titkára: — Bemutattam volna, hogy fiatal iparunkkal együtt nő fel megyénk munkásifjúsága. Ezek a fiatalok nagy felelős­séget éreznek üzemükért- Igaz, olykor türelmetlenek, s a legtöbbször jogosan, hiszen tovább akarnak tanulni, el­várják, hogy ne gátolja őket munkájukban az anyaghiány, olyan bérezést szeretnének, amely ösztönöz a jobb mun­kára. Szóltam volna arról, hogy megyénk munkásfiatal­jai nagy munkát végeznek a KISZ-ben. A nemrég munká­ba állt nyíregyházi gumiab­roncsgyár gyors beruházása is bizonyítja a KlSZ-védnök- ség pozitív hatását. Gazda­ságpolitikai céljaink megvaló­sítása ma már el sem kép­zelhető a fiatal műszakiak és közgazdászok, a valóban alko­tó ifjúság közreműködése nélkül. Szóltam volna a fiatal szabolcsi munkásság képzésé­nek, nevelésének örömeiről, gondjairól. Arról, hogy mind­annyiunk ügye a munkásif­júság munkássá válása, nem csupán az iskoláké. E terüle­ten még sok a tennivalójuk gyáraink, vállalataink veze­tőinek. Legalább ennyire lé­nyeges a fiatalok munkahelyi beilleszkedése. Ifjúsági szer­vezeteinknek többet kell ten­niük azért, -hogy fiataljaink megtalálják az új környezet­hez való gyorsabb alkalmaz­kodás, majd az előbbrejutás lehetőségeit. Végül elmond­tam volna, hogy a kongresz- szusi határozatok ránk jutó részének teljesülését a ma­gunk sajátos eszközeivel se­gítjük. Versenyben a világpiacon BLASKÓ JÁNOSNÉ, a ti- szavasvári Alkaloida Vegyé­szeti Gyár szakmunkása: — Gyárunk dolgozóinak megbízásából jelentettem vol­na be a kongresszus küldöt­teinek, hogy 1975-höz képest idén közel megdupláztuk — 2 milliárd 100 millió forintra-^ növeltük .-.termelésünket. -Ebben-nagy* -szerepe--volt*-sa­ját kutatásunk és a külföldi szabadalmak átvétele ered­ményeinek. Átalakult ter­mékszerkezetünk. Egy sor ré­gi és gazdaságtalan termék helyett újakat, jobban fize­tőket kezdtünk el gyártani. A technika és technológia fejlesztésével javultak a mun­kakörülmények, javult a bé­rezésünk is. Természetes ma már minden gyári dolgozó számára, hogy ha saját ke­resetünket akarjuk növelni, ahhoz a jövőben még jobban kell dolgoznunk. Ehhez nem vezet más út, mint a minőség, a takarékosság. Nálunk kü­lönösen fontos a termékek vi­lágszínvonala, hiszen csak ilyen áron maradhatunk ver­senyben a világpiacon. — Szóltam volna arról, hogy néhány dolog az utóbbi években nem segíti a na­gyobb követelmények érvé­nyesítését. Akadozik az alap­anyag-ellátás, emiatt a folya­matos termelés feltételei sin­csenek meg sokszor. A dolgo­zó szereti a munkát és nem szereti, ha gyakorta le kell állnia, ha hetenként változ­tatnia kell a munkahelyét. — Mit tehetünk mi? Még így is sokat, s ezért nekünk, kommunistáknak, nem utolsó­sorban feladatunk az embe­rek meggyőzése a helyesről, a szükségesről. Azért viszont nekünk kell többet tenni, hogy minden dolgozó ismer­je meg a párthatározatokból következő sajátos, konkrét feladatait. Csak így várhatjuk el, hogy javuljon a munkánk, hogy eleget tehessünk a jövő­ben még nehezebb feladata­inknak is. A pedagógus és a társadalom DR. LÁSZLÓ BÉLA, a fe­hérgyarmati gimnázium igaz­gatója: — Azzal kezdtem volna, hogy szerencsére — mint az élet más területein — a köz­oktatásban sincsenek ma már úgynevezett speciális szabol­csi gondok. A mi gondunk — másokéhoz hasonlóan —, hogy az iskola felnőjön a társada­lom igényeihez, fejlesztési szintjéhez. Sok múlik rajtunk, pedagógusokon. Az oktatógé­pek, a technikai bravúrok nem szoríthatják ki az isko­lából a meleg emberi szót, az őszintén javítani akaró szán­dékot, a „követelek tőled, mert tisztellek” gyakorlatot. Elmondtam volna, hogy a pe­dagógusnak határozottabb- nak, igényesebbnek, állhata- tosabbnak, a tudományokban jártasabbnak és eszmeileg szi­lárdnak kell lennie. Nagy öröm, hogy a szabolcsi neve­lők többsége egyre inkább megfelel ezeknek a nem is könnyen teljesíthető követel­ményeknek. Ez még akkor is igaz, ha vannak köztünk olyanok is, akiket a legátfo­góbb reform, a legtökélete­sebb dokumentum sem tud ki­mozdítani a megszokott és ütemesnek egyáltalán nem mondható ritmusukból. Szól­tam volna a kommunista 1 ed tfg&g us ä i n k1 B' k á j fft ó I, ßainläWafepäffszSHMÄktöl, amelyekre egyre inkább az ország közösségében való gondolkodás jellemző. Ne­künk azt kell segítenünk, hogy ez a folyamat gyorsul­jon. Megbecsülésünk mértéke csak érdemeink nagyságával lehet egyenlő. Iskoláink most olyan időket élnek, amikor az ilyesfajta érdemek növelésé­re minden lehetőség megvan. Arra kértem volna irodalmi, művészeti életünk vezetőit, hogy műveikben keressék és meg fogják találni azokat a pedagógusokat, akik ott van­nak gazdasági, kulturális és mozgalmi eredményeink mö­gött. Ezeket és csakis ezeket illesse jó szó, elismerés. Érde­mes arról is szólni: a pedagó­gusok munkáját se általában ismerjük el a jövőben. Még pedagógusnapon sem, mert azt azok is magukra vehetik, akiket nem illet. Mivel me­gyénkben is megszűnőben vannak a mennyiségi gondok, tegyünk azért, hogy a minő­ségi gondok is megszűnjenek. A többi között ebben van a pedagógustársadalom munká­jának nagy tartaléka. K. J. Kiskönyv A z idős ember nagy tü­relemmel ül a közsé­gi takarék zöld mű­anyag bevonatú székén. Ki­csit várnia kell, mondta előbb a divatos hajfrizurá- jú, fiatal tisztviselőnő. Ül az öreg békességgel. Tekintetét fekete egészcipő­jére szegezi. Mintha csodál­kozna: te jó isten! Mikor is volt az ő lábán valaha cipő? Jól jött, ha egyáltalán ke­rült rá valami. Az már nem is nagyon számított, amikor beszivárgott a hóié, az eső­víz. Régi dolgok, régi idők. Mondják az öregről, húsz­éves korában, vékába állva hatalmas zsák búzát vett a vállára. Nem akadt, aki utá­na csinálja. Mégse ért soha semmire a nagy erejével. Nem jutott ötről hatra. Még g háborús gránátszilánkért is a combjában, alig pár pengőt kapott. Majd csak e világban mér­tek neki is öt holdat. De már jó ideje nyugdíjas. Fe­leségének is pénzt számol havonta a postás. Még a háztáji föld, meg a tágas kert haszna. Azt tesz-vesz az udvaron, amihez kedve van. Tegnap adott az átve­vőnek két ketrec gyönyörű házinyulat. Utána tárgyal­hatták a feleségével, mi le­gyen a pénzzel. — Tessék, bácsika! — szól ki a fényes pult mögül a hi­vatalnok. Az idős ember lassan odatopog. — Egy olyan, gyereknek való kiskönyvet akarok én, csak úgy ajándékba. Lehet? — Persze, hogy lehet, bá­csika. Csak olyan bemuta- tósak azok, névre szóló. Ha­nem kamatozó legyen? — Ügy gondolom, olyan kéne. Pár nap múlva lesz második születésnapja egyik kis tündér lány déduno­kánknak. Azt ajándékoz­nánk meg vele, benne fél­ezer forinttal. Kamatozó, az jó. Meglesz az a kisunoká- nak sokáig. Még a szülei is tesznek be rá, biztos. Jó csa­ládunk van nekünk, ismer mindenki. A fiatal irodista nevet. Talán épp azon, ő nem is­meri az idős-embert. Majd gyorsan kérdi a nevet és te­szi rendbe a kiskönyvet. Mikor lelép az öreg a kinti lépcsőn, hazafelé tart­va, még egyszer odatapogat kabátja bal belső zsebéhez. Biztonságosan érzi-e a kis­könyvet. Asztalos Bálint

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom