Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-18 / 65. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. március 18, 2:1 Debrecenben Vasárnap Debrecenben ját­szotta bajnoki mérkőzését az NYVSSC tartalékcsapata. NYVSSC II—Debreceni Univer­sitas II 2:1 (1:1). A kemény, he­lyenként durva beiemenésekkel tarkított mérkőzésen a nyíregy­házi csapat nyomasztó fölény­ben játszott, de a helyzetek ki­használásával — két kivételtől eltekintve — adós maradt. Gól­szerzők: Farkas II és Bor. Jók: Farkas II (a mezőny legjobbja), Bor és Szűcs. Nagyszerű mérkőzés Döntetlent játszott az USE — Mátészalka ismét nyert! Az NYVSSC labdarúgócsapata Özdon is megőrizte a már no­vember 11. óta tartó veretlenségi sorozatát. A piros-kékek egy pon­tot hoztak el a tavaszi idényre alaposan feljavult Kohász ott­honából, s miután Szolnok és Eger szintén döntetlent ért el, Hódmezővásárhely pedig kika­pott, a labdarúgó NB II Keleti csoportjának élén megmaradt a nyíregyháziak jelentős, tízpontos előnye. Az Asztalos SE győzelmi sorozata itthon megszakadt, testvércsapata, a Szabó Lajos SE távozott „pontosan” Nyírtelekről. Eredmények: Ózd-NYVSSC 2:2 (1:0) Özd, 5000 néző, v: Tompa. Ózd: Szögedi — Fodor, Sipos, Szilágyi, Bakos — Bácskái II, Li­geti, Kiss (Konyha) — Szekula, Madarász, Bácskái I. Edző: Pal- lagi Róbert. NYVSSC: BUÚS — Szekrényes, Gáspár, Szikszai, Czeczeli (Amb- rusz) — Cséke, Moldván, Kozma — Pólyák, Turtóczky, Kiss. Edző: Temesvári Miklós. Friss, erősen szeles tavaszi idő­ben, nem a legjobb előjelekkel kezdődött a mérkőzés, hiszen az ózdiak a meglehetősen keskeny, salakos pályára vitték az össze­csapást, oda, ahol legutóbb a szolnokiaknak lőttek hat gólt. Az első félidő eseményei a tör­téntek miatt ideges Temesvári Miklóst igazolták, mert a hazaiak azonnal támadólag léptek fel. és az özdon régen látott nagy kö­zönség elsősorban a Kohász já­tékának örülhetett. Az első — igaz távoli — lövést a 2. percben Ligeti eresztette meg, majd Csé­ke lőtt két perccel később kapu­ra. A 10. percben a jól dolgozó Buús egy csúsztatott fejest vé­dett, majd a 13. percben siker koronázta az ózdi támadásokat. Ligeti kitűnő labdával szöktette Szekulát, aki faképnél hagyta Szikszait, és 14 méterről erősen lőtt a nyíregyházi kapu jobb ol­dalába, 1:0. Négy perc múltán Bácskái I lőtt a bal alsó kapufa mellé, majd Kozma lövése akadt fenn a védőkön. Az utolsó ne­gyedórára feljött az NYVSSC, de az eredmény már nem változott. A rövid, alig ötperces szünetre a csapatok nem mentek be az öltözőbe, de a néhány percnyi pihenő a nyíregyháziaknak ked­vezett. Már az első pillanatokban kiderült: szél ellen is lehet ját­szani! Az 50. percben Kozma szépen emelte át az ózdi védőkön a labdát, és a precíz átadásból Turtóczky hatalmas gólt lőtt, 1:1. Rövid idő után a változatosság kedvéért Turtóczky adott jó lab­dát Kozmának, aki csak centimé­terekkel helyezte azt a bal ka­pufa töve mellé. Mintha kicserélték volna a nyíregyházi csapatot. A 61. perc­ben Moldván hagyta maga mö­gött az ózdi játékosokat, beadott, és a menetrendszerűen érkező Turtóczky közelről, a kapu köze­pébe rúgott gólt, 1:2. A gól felrázta az ellenfelet, és Ismét egyenlő erők küzdelme lett a játék. Különösen a csereként beállt Konyha jeleskedett, aki­nek közreműködésével a hazaiak megszerezték az egyenlítő gólt. A 80. percben ugyanis Konyha ve­zette fel a labdát, akinek átadá­sát rosszul akasztották meg a nyíregyházi védők, a labda Lige­tihez került, aki 18 méterről, óriá­si lövést zúdított a kapura, és a labda egy nyíregyházi játékoson megperdülve jutott kapunkba, 2:2. Az utolsó 10 perc ózdi tá­madásokat, éles vetélkedést ho­zott, de az eredmény nem válto­zott. összegezve: a váratlanul jó já­tékot nyújtó özd ellen, a pálya hátrányaival is megküzdő NYV- SSC-nek nincs oka a pontvesztés miatt szégyenkezni. Az igazságos eredményű, színvonalas meccsen Tompa jól bíráskodott. A véde­lemből Buús és különösen Gáspár játéka emelkedett ki, a középpá­lyán Cséke és Kozma, elöl T5edlg Turtóczky érdemel dicséretet. S. Z. Helycsere az élen A megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokság vasárnapi fordulójá­ban a listavezető Tuzsér pontot vesztett, méghozzá hazai pályán, így kénytelen volt helyet cserél­ni a második helyezett Záhony- nyal. amely Vásárosnaményban nyert. A Mátészalkai MTK foly­tatta tavaszi sikersorozatát, Nagykállóban aratta harmadik győzelmét. A találkozó végig nagyiramú, izgalmas volt. Az el­ső félidőben a Nagykálló kihagy­ta a helyzeteit, így 0:0-lal tértek pihenőre a csapatok. A 61. perc­ben nagy védelmi hiba után Be- reezki az MTK-nak szerezte meg a vezetést, amit a 84. percben Tarczali szép góllal növelt. Az NSE a 89. percben szépített, Im­re volt eredményes. A látottak alapján az MMTK megérdemelten nyert. Eredmények: .Tiszalök—Fehérgyarmat 1:2, Vásárosnamény—Záhony 1:2, Tu­zsér—Mándok 2:2, Tyúkod—Tisza- vasvári 5:2, Nyh. Száév-Mezőgép SE—Balkány 2:1, Nagyhalász— Kisvárda 1:0, Nagykálló—Máté­szalka 1:2, Nyírbátor—Rakamaz 2:1. A bajnokság állása: Ha ez bemegy! A 66. percben Turtóczky közeli bravúrral védte az Ózd—NYVSSC meccsen. (Gaál Asztalos SE —Szabó Lajos SE 1:1 (0:0) Nyírtelek, 2000 néző, v: Bognár. Asztalos SE: Uhrin — Lengyel, Ottlakán, Dóka, Neumann — Bu- zsik, Borbély, Stanev — Kanyári, Nagy, Kubik. Edző: Szűcs Zoltán. Szabó Lajos SE: Boros — He- rédi, Dávid, Pribék, Mohácsi — Vékony, Cserháti (Nagy), Cziko- ra — Homonnai, Papp, Szilágyi (Kupcsok). Edző: Bencsik Gyula. Az első említésre méltó ese­mény az 5. percben a vendégek kapuja előtt adódott: Kubik fe­jese a felső lécről pattant vissza a mezőnybe. Az ellentámadás so­rán Cserháti került kecsegtető helyzetbe, de hibázott. Unalmas félóra után a 38. percben Cser­háti 18 méteres lövése az oldal­hálóban akadt el. Két perccel később Czikora sípszó után el­rúgta a labdát, amiért sárga la­pot kapott. A 44. percben Kubik 16 méteres, ballábas bombája a kapufa mellett zúgott el. A második játékrész Asztalos­támadásokkal indult, aminek az 54. percben meglett az eredmé­nye. A kitörő Kanyárit a 16-os vonalánál csak szabálytalanul tudták szerelni a Szabó SE védői. Kubik végezte el a szabadrúgást és lapos lövését Boros csak a gólvonalon túl tudta megfogni, 1:0. Az 55. percben egy korszerű Szabó SE-támadás végén Cserháti elől merész vetődéssel mentett Uhrin. Az 56. percben Nagy a jobbösszekötő helyéről célozta meg a Szolnok megyeiek kapu­ját, az erős lövést Boros Buzsik elé ütötte, aki szorongatott hely­zetből a kapu fölé fejelt. A 74. és a 76. percben Buzsik próbálkozott bevenni a vendégek hálóját — eredmény nélkül. A 77. percben Homonnai 18 méteres szabadrúgása a sorfalon irányt változtatott, azonban Uhrin rit­kán látott, nagy bravúrral szög­letre tolta a labdát. A 80. percben egyenlített a Szabó SE. Czikora ívelt be egy szabadrúgást, és Vé­kony az egymásra váró hazai vé­dők mellett 5 méterről, a jobb sarokba perdített, 1:1. A 87. percoen Mohácsi bombája oko­zott kellemetlen pillanatokat a piros-fehéreknek és szurkolóik­nak, de a labda centiméterekkel célt tévesztett. Alacsony színvonalat és sok szabálytalanságot hozott a hon­védrangadó. Az utóbbi hetekben sikeresen szerepelt nyírtelekiekre alig lehetett ráismerni: szív nél­kül, kényelmesen, úgy futbal­loztak, mintha nem Is a kiesés ellen küzdenének. A Szabó SE az első gól után ügyesen taktikát változtatott, teljesen átvette a kö­zéppályán az irányítást és csak az volt kérdéses, hogy mikor egyenlít ki. Erre nem is kellett sokáig várni. Igaz, ehhez nagy­ban közrejátszott az is. hogy az fejesét Szögedi Béla felvétele) Jók: Pribék, Uhrin, Lengyel, Mohácsi, Herédi. illetve P. Gy. A labdarúgó NB II Keleti cso­portjának további eredményei: Miskolci VSC—Hódmezővásár­hely 4:1, Gyula—Gyöngyös 1:1, Balassagyarmat—Békéscsabai TASK 1:0, Debreceni Kinizsi— Kazincbarcika 1:0, Szarvas—Eger 1:1, Lehel SC—Debreceni Univer­sitas 0:0, Orosháza—Szolnok 1:1, Olefin SC—Papp József SE 1:2. A bajnokság állása: • = egy büntetőpont levonva! Vendégsikerek a II. osztályban A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság legutóbbi forduló­jában jól szerepeltek a vendég- csapatok. Nyírtass Kótajban, Ke- mecse AJakon, Kisléta Hodászon, Csenger pedig Jánkmajtison nyert. Szamossályi Üjfehértóról, Ibrány pedig Nagyecsedről vitt haza pontot. Eredmények: Jánkmajtis—Csenger 0:4, Ho- dász—Kisléta 0 :l, Baktalóránthá- za—Nyírmada 2:1, Ojfehértó—Sza­mossályi 0:0, Nyh. Volán-Dózsa SC—Nyírbogát 3:1, Kótaj—Nyír­tass 1:2, Nagyecsed—Ibrány 1:1, Ajak—Kemecse 0:1. A bajnokság állása: Ez a helyzet is kimaradt. A teher mezes ASE-játékosok elől mentenek a mezőtúri védők. (Mikita Viktor felvétele) KOSÁRLABDA NB II Négy mérkőzés — négy győzelem A kosárlabda NB II hét végi fordulójában mind a négy nyír­egyházi csapat hazai pályán sze­repelt, s mind a négy győzött! A tanárképző főiskola együttesei remekeltek, egyetlen percig sem adtak esélyt ellenfeleiknek. A mezőgazdasági főiskola gárdái közül a nők játszottak jobban, a fiúk majdnem elkönnyelműsköd- ték a két pontot. Eredmények: Női mérkőzések: Nyh. Tanár­képző Főiskola—DMVSC 71:45 (29:27). A második félidőben hen­gerelt a TK. Ld: Aczél, Beliczay 18—18, Csapó 13, Tőzsér 10. Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Mezőbe- rény 65:47 (26:23). Az első félidő­ben fáradt csapat benyomását keltette az „emgé”. Szünet után viszont mind támadó, mind pe­dig védekező játékban feljavult, ami az eredményben is megmu­tatkozott. Ld: Dézsl 23, Porkoláb 14. Jók: Porkoláb és Dézsi. Férfimérkőzések: Nyh. Tanár­képző Főiskola—Kazincbarcika 84:67 (51:31). Már az első félidő­ben bebiztosította győzelmét a hazai együttes. Ld: Jávorszky 27, Máthé Cs. 14, Buskó 11, Boros 10. Nyh. Mezőgazdasági Főiskola— Mezőberény 82:81 (48:33). A nyír­egyházi csapatban újra pályára lépett Szerdahelyi és Kozslal, akik kulcsembereknek számítanak. Az első félidőben szerzett 15 pontos előnyt szünet után fokozatosan le­adta az „emgé”. Az utolsó perc­ben már a vendégek vezettek! A befejezés előtt 15 másodperccel a nyíregyháziak visszavették a ve­zetést, 80:79-re. Azt követően büntetődobáshoz jutott Mezőbe­rény és mind a kettőt értékesítet­Jellemző kép a Tanárképző— DMVSC női mérkőzésről. A fehér mezes hazai játékos a debreceni védők gyűrűjéből dob kosárra. (Császár Csaba felvétele) te. Három másodperc volt még hátra, amikor Stefáni indította Tóthtot, aki a kosárba talált, s így alakult ki a 82:81-es végered­mény! Ld: Kollár 30, Szerdahelyi 22. Jók: Kollár, Stefáni, Tóth. TOLLASLABDA Nyíregyházi éremeső Vasárnap Nyíregyházán ren­dezték meg az országos II. osz­tályú tollaslabda minősítő ver­senyt, melyen 11 szakosztály leg­jobbjai vettek részt. A házigaz­da NYVSSC-sek kitűnően szere­pelték, valóságos ifyifeiyfiáll „éremesőt” láthattak a nézők. Eredmények: Női egyes: 1. Szebeni Mariann (III. kér. TTVE), 2. Pálvölgyi Ju­dit (NYVSSC), 3. Csemiczky Andrea (NYVSSC) és Tholt Zsó­fia (III. kér. TTVE). A döntőben: Szebeni—Pálvölgyi 11:7, 11:7. Férfi egyes: 1. Cserni János, 2. Petrovits Gábor, 3. Borka György (mindhárom az NYVSSC ver­senyzője) és Tombor Attila (Ki­lián FSE). A döntőben: Cserni— Petrovits 15:4, 10:15, 15:6. Vegyes páros: 1. Cserni János, Petrovits Márta, 2. Petrovits Gá­bor, Pálvölgyi Judit, 3. Borka György, Csemiczky Andrea (mindhárom páros az NYVSSC-é) és Tombor Attila (Kilián FSE), Molnár Erika (NYVSSC). A döntőben: Cserni, Petrovits M.— Petrovits G„ Pálvölgyi 15:2, 15:4. Képünkön: a nyíregyházi Pál­völgyi Judit két ezüstérmet szer­zett. (Császár Csaba felvétele) Dicséret Regüczyéknek Dicsérettel írnak a szovjet lapok a Regőczy—Sallai jég- t tánckettős dortmundi győzel- , mérői, s egyöntetűen úgy vé­lekednek, hogy a magyar pá- j ros megérdemelten előzte meg , az olimpiai bajnok szovjet Unicsuk és Karponoszov ket- i tőst. A szovjet televízió ripor- I tere már a helyszíni közvetí­tésben megállapította: a mar gyár jégtáncosoknak eddig i még sohasem sikerült olyan szépen a gyakorlatuk, mint éppen utolsó nagy versenyü­kön. A Szovjetszkij Szport tudósításában közli a győzte­sek nyilatkozatát, s úgy vé­lekedik, hogy az olimpiai bajnok szovjet kettős — azon túl, hogy a magyarok hatal­mas tetszést keltő kürje után valamelyest lélektani hát­ránnyal lépett pályára — gyakorlata végére már érez­I hetően elfáradt, s nem tudta f megismételni korábbi jó tel­jesítményét. Regőczy és Sál- I lai az elmúlt években igen sokat fejlődött, elsajátította a szovjet jégtánciskola erényeit és az angolok tapasztalatát ; — írja a tudósító. Az Izvesztyija — elismerve I a magyar pár kétségtelen si- ; kerét — úgy vélekedik, hogy Linicsuk és Karponoszov gya- ■ korlátának koreográfiája az ; idén elmaradt a tavalyi mö- j gött. A versenytársak nem I állnak meg egyhelyben — ír- S ja a lap. A Trud tudósítója a i Regőczy, Sallai kettős maga- \ biztos előadását, táncának kí- i válóan sikerült kompozícióját i méltatja, s megállapítja, szov­jet ellenfeleiknek ezúttal nem j volt meg ahhoz a lelkiereje, hogy a magyar pár fölé ke- 1 rekedjenek. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a totó 11. játékhetére beérkezett szelvények között hét darab telitalálatost találtak. Nyereményük egyen­ként 171111 forint. 13 találatos szelvény 20 darab akadt, azokra egyenként 74 861 forintot fizetnek. Az 1016 darab 12-es 1326 forintot, a 8592 darab U-es 157 forintot, a 49 400 darab 10-es 41 forintot ér. A közölt adatok tájékoztató jel­legűek. (MTI) 1. Záhony* 18 15 2 1 73-19 32 2. Tuzsér 18 8 6 4 39-24 22 3. M.-szalka 18 9 2 7 24-19 20 4. Nyírbátor 18 9 1 8 31-24 19 5. Balkány 18 7 5 6 32-32 19 6. Tyúkod 18 5 9 4 23-25 19 7. Rakamaz 18 5 8 5 24-22 18 8. Nagykálló 18 7 4 7 32-32 18 9. Mándok 18 7 4 7 25-27 18 10. F.-gyarmat 18 7 4 7 18-31 18 11. V.-namény 18 7 3 8 29-26 17 12. Nagyhalász 18 7 3 8 28-25 17 13. Tiszalök 18 4 8 6 17-27 16 14. Kisvárda 18 5 5 8 20-26 15 15. T.-vasvári 18 5 4 9 25-29 14 16. Száév-Mez. 18 5 4 9 22-30 14 1. Nyíregyháza 25 16 7 2 55-18 39 2. Szolnok 25 12 5 8 43-29 29 3. Eger 25 10 9 6 35-29 29 4. HMSE 25 9 10 6 28-17 28 5. Gyöngyös 25 10 7 8 29-36 27 6. Szarvas 25 10 6 9 28-25 26 7. Lehel 25 8 10 7 28-29 26 8. Szabó SE 25 9 7 9 32-27 25 9. Gyula 25 10 5 10 35-33 25 10. MVSC 25 8 8 9 37-38 24 11. Olefin 25 9 6 10 28-32 24 12. Ózd 25 8 8 9 37-42 24 13. K.-barc. 25 8 7 10 41-37 23 14. DUSE 25 8 7 10 24-33 23 15. B.-gyarm. 25 9 5 11 21-31 23 16. Orosháza 25 T­8 10 31-36 22 17. BTASK 25 8 6 11 25-30 22 18. Papp SE 25 8 5 12 32-43 21 19. Ászt. J. SE 25 8 4 13 33-44 20 20. D. Kinizsi 25 8 4 13 31-44 20 1. Ibrány 18 15 2 1 73-19 32 2. Csenger 18 12 2 4 54-21 26 3. Kisléta 18 11 3 4 30-16 25 4. Volán-D. 18 9 5 4 39-25 23 5. Hodász 18 9 4 5 32-33 22 6. Nagyecsed 18 9 3 6 39-33 21 7. Üjfehértó 18 8 3 7 34-36 19 8. Kótaj 18 8 1 9 34-32 17 9. Nyírbogát 18 6 5 7 26-33 17 10. Ajak 18 7 3 8 28-38 17 11. Kemecse 18 7 2 9 26-29 16 12. Bl.-háza 18 6 1 11 27-33 13 13. Sz.-sályi 18 4 5 9 23-33 13 14. Nyírmada 18 5 2 11 27-48 12 15. Jánkmajtis 18 3 2 13 22-54 8 16. Nyírtass 18 2 3 13 17-49 7 || Kelet­Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 TOTÓ 1. Como-Brescia 1-0 1 2. Lecce—Cesena 2-0 1 3. Matera—Pisa 0-1 2 4. Monza—Bari 0-0 X 5. Pistoiese—Lanerossi 3-2 1 6. Sambened.—Taranto 1-0 1 7. Sampdoria—Genoa 3-2 1 8. Spal—Palermo 1-2 2 9. Ternana—Atalanta 1-0 1 10. Verona—Parma 1-0 1 11. Olajbányász—Kaposvár 2-3 2 12. BKV Előre—Bp. V. Izzó 0-2 2 13. özd—Nyíregyháza 2-2 X +1 Szarvas—Eger 1-1 X

Next

/
Oldalképek
Tartalom