Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Az ember tervez Nekidőltem a satupadnak és néztem a fiatalembert. Jécsák Mihály villanyszerelő és szocialista brigádvezető. Megpróbáltam emlékezetembe vésni vonásait. Vékony arcéi, nyílt, mosolygós tekintet, az állkapocsig növesztett, dús, fekete pajesz a göndörödő, kócos haj folytatása. Es természetesen a ruha is lényeges, mert hetek, avagy talán hónapok munkájának a mellékterméke: olaj és rozsdakorom és por rakódott rá. Elhangzott a szöveg. — Jó a kollektív érzés, egymásra vagyunk utalva. A munkában már megálljuk a helyünket, de egyébként... Nehéz minden pontját teljesíteni a hármas követelménynek. Az emberek különbözőek. A brigád bronzkoszorús elismerést érdemelt ki az elmúlt évi tevékenysége után. Jóváírták részükre, hogy a bölcsődét patronálták, hogy politikai oktatásban vettek részt. A brigádvezető elvégezte a gimnáziumot és természetesen dolgoztak. Megkérdeztem: — Mit tart többre: egy jó könyv elolvasását, vagy egy konnektor beszerelését? — Munkaidő után? — Természetesen. — Inkább konnektort szerelek. Kell a pénz. Ha van alkalom, nem szalasztóm el a lehetőséget, mert egy kocsit szeretnék. — Sürgős? — Múlik az idő. Ezt ne úgy értse, hogy a kocsi miatt semmi más nem érdekel, de már 30 éves vagyok. ★ Nem értem én félre a brigádvezetőt. Harminc év nagy idő. Ebbe még „csak” annyi fért bele, hogy szépen berendezett OTP-lakásban lakik, a gyerekeknek hétfőn (mert nincs tévémaci) diafilmet vetít. jól öltöznek, egyszóval szépen élnek. ★ Megettem a mákos beiglit. Hamar Vilmosné brigádvezető — 24 éves — ajándékba kapta. Egyik kollégája hozta, mert a kolléga mamája „istenien” tud kötés tésztát csinálni. A brigádvezető asz- szonyt kedvelhetik a telepen, mert közvetlen, egyenes és szókimondó. Már vitte valamire. Csen- gerből indult. Mátészalkán szakmát tanult és Nagykál- lóban kötött ki. Férjhez ment, a férje is a telepen dolgozik, őszintén vall az életéről. de hát miért is titkolna bármit. Ilyeneket is mond: — A hároméves kisfiámat Szabolcsnak kereszteltük. Azt mondta erre a 83 éves nagyanyám: „Szép gyerek, jó gyerek, de ez a név ...” Hamarné. ha a keresztnevén szólítiák, Ilonkának, azt nem szereti. Ellenben (nincs jobb szó) céltudatos. Most gimnáziumba jár, harmadik osztálvos. — Miért tanul? — őszintén? — Csakis. — Sertésenndozói szakmát tanultam. Nem nőnek való a rácsokat keresztülugrálni, mór régen elmentem volna. De bennem megbíztak, mert kiemeltek. Velem jót tettek és arra gondoltam, a legkevesebb. amit tehetek, hoev tanulok. hogy a feladatomat jól elláthassam. — Tehát hálából tanul? — Nem csak azért. Szeretem a szákmámat, az emberekkel való foglalkozást, és felnőtt feiiel már máskénnen gondolkodom. Vannak céljaim. Elvégzem a gimnáziumot, leérettségizem, aztán továbbtanulok technikumban. Tanulni nem könnvű. mondta a fiatalasszony. Különösen úgv. hony a férje is tanult, tanul és ott van a hároméves Szabolcska. A féri előbb csak villanyszerelő szakmunk"- ve’* p a"tó- villamossági szakvizsgát tett, hogy ugyanebben a szakmában szakközépiskolába járhasson. — A férjemnek is vannak tervei. Miért maradjon meg szerelőnek, ha egyszer többre képes. ★ Mire képes az ember? Mire futja az erejéből és menynyire reálisak az elképzelései, céljai? A Hamar család férj és feleség együttes havi jövedelme 6500 forint. Szolgálati lakásban laknak, kint a tanyán, a lakás szoba-kony- hás, fürdőszobás. A szoba akkora, mint egy hodály. — A Szatmár bútor csak kotyog benne, ki kellett egészíteni, hogy tele legyen. Ez baj. A gyerek nem alszik el, amíg a tévé megy, csak mered rá nagy szemekkel. Akkor sem alszik, ha mi tanulunk. Virraszt velünk. — A tanuláson kívül van más is? — Hát persze. Nem akarjuk a tanyán leélni az életünket. Házat szeretnénk építeni. Most erre spórolunk. — Hogyan? — A fizetésünk felét, vagy legalább 2000 forintot havonta takarékba teszünk. — Titok, hogy mennyi van már a takarékban? — Nem. Már van negyvenezer forint. — Ebből lesz a ház? — Előbb a telek. Én Csen- gerbe vágyom, a férjem városba. Ez majd még eldől. Egyébként a férjem is csen- geri, de az ő érzései nem olyan erősek, mint az enyém. Nekem ott vannak a szüleim, a testvéreim, barátnőm is. Csenger az más. — Tehát amíg a ház megépül, néhány évig várni kell? — Van időnk. Lehet tíz évre is előre tervezni, csak türelem kell hozzá, hogy végrehajtsuk. Tudjuk, hogy a mi fizetésünkből csak apró léptekkel tudunk előre haladni. Azért nehogy azt gondolja, hogy csak kuporgatunk. Most is, erre az évre is terveztünk egy hajdúszoboszlói nyaralást. Viszont nem iszunk, nem dohányzunk, feleslegesen nem adunk ki pénzt. Szórakozni eljárnánk — hiszen fiatalok vagyunk, de a fiunktól nem igen lehet, nincs kire hagyni. Csengerben más lenne, de ott a tanyán ... Van egy pár fiatal házaspár, akikkel összejárunk. Más semmi. — Amikor a fiammal gyesen voltam, halálra untam magam. Most úgy tervezzük, ha a fiú hatéves lesz, megérkezik a kistestvér. Egy gyerek nem gyerek és különben is szeretném elősegíteni, hogy a fiam iskolakezdése zavartalan legyen. ★ Kongattak. A telepiek az ebédlőbe gyűltek, akik előfizetők, azoknak aznap babgulyást tálaltak. Sokan a hazulról hozottat falatozták. Már elköszönőben a Hamar házaspárról rögződött kép: a vasárnapi ebéd többletét, a vagdalt húst falatozták. ★ Tervek. A szocialista brigádvezető azt mondta; várják a tavaszt. Mert várja őket ismét az óvoda, rendet raknak az udvaron, a játékokat kijavítják, és van ott egy csúf, kiöregedett épület, azt is lebontják. Mivel olyan a munkahelyük, hogy a brigád egy része szombaton és vasárnap is dolgozik, kommunista szombatot ők nem tarthatnak. De a Sziklai 420 percet ők is teljesítik. Több társadalmi munkával. ★ Hamarné azt mondta: olyan a helyzet, hogy ha valaki valamit akar, azt elérheti. Csak szorgalom és kitartás kell. ★ Egyébként egy sertéstelep két dolgozójáról van szó. Benne vannak a mindennapok nagy taposómalmában, de nem őrlődnek különösebb gondok között. Terveznek, mert tervezhetnek. Az egyik ember gyorsabb, a másik lassúbb tempót diktál azon az úton, amely álmaik és vágyaik megvalósulásához vezet. Meglehet nem ez a lényeg. Sőt, biztos, hogy nem ez. Az a megnyugtató, hogy a villanyszerelőnek kocsija lesz. Hamaréknak házuk, A lényeg tehát: lehet tervezni, hiszen zöldútja van a boldogulásnak. Miként is mondta Ilonka: „Olyan a helyzet, hogy ha valaki valamit akar, azt elérheti”. Szabolcsban több mint félmillió embernek ilyen a helyzete. Es ebben a millióban változik, formálódik az élet. Az egyes emberek kis tetteivel halmozva gyarapszik a nagyobb közösség eredményeként felmutatható fejlődés. Seres Ernő „Tsz-tagok.” Fotó: B. L. Kottaállványtól az Arany-lantig Jubiláló fúvósok Ök ébresztik a várost jeles ünnepeken, ők masíroznak a felvonuló tömeg élén, ők fütyülnek versenyt a Kossuth tér madaraival, pattogó indulójukkal ők diktálják a lépések ütemét. Muzsikájuk mesz- szire száll a szélben, árad, mint a jó levegő, vidám, harsány, mint az ifjúság. Aligha van Nyíregyházának olyan lakosa, aki ne látta-hallotta volna még őket. Itt, Szabolcs- Szatmárban, ahol a fúvószenének nincsenek komoly hagyományai, keményen megdolgoztak az elismerésért. De most már elmondhatjuk, hogy amatőr művészeti együtteseink közül kevésnek jutott annyi szeretet, érdeklődés a közönségtől, mint amennyit a nyíregyházi ifjúsági fúvós- zenekar kapott. Ma, amikor tízéves működésüket jubileumi koncerttel ünnepük, lapozzunk bele az évtized eseményeit megörökítő krónikába. 1970. „Ezzel az oldallal nyitjuk meg a nyíregyházi ifjúsági fúvószenekar eseménynaplóját. A lelkesedés, az összefogó, áldozatvállaló akarat hozta létre a zenekart. Célul tűztük ki a fúvóshangszereken játszó fiatalok folyamatos beszervezését, hogy itt részképességeik kollektíván, magasabb szinten érvényesüljenek, és megtalálják a közös zenélés örömét. Városunk, megyeszékhelyünk zenekultúráját kívánjuk szélesíteni a zenekar működésével, a fiatalok demonstráló megmozdulásait színesebbé, a zene életritmusával elevenebbé tenni. Kívánjuk, hogy a zenekar töltse be hivatását, művelői pedig sok sikerélményben részesüljenek.” 1971. És megkezdődött a munka. A zenekar gerincét a szakszervezeti művelődési ház fenntartásában korábban működő úttörő fúvószenekar adta, melynek tagjai zömmel tanyasi kollégisták voltak. De jöttek középiskolások, szakmunkástanulók, főiskolai hallgatók is. Az első próbán harmincketten jelentek meg és viszonylag tűrhető együtt- hangzásban muzsikáltak. Aztán következett a felszerelés. Még egy kottaállvány beszerzése is külön gondot okozott, nem is beszélve a jelentősebb eszközökről. A hangszereket a zeneiskolából, a 4. számú általános iskolából és a növendékek saját hangszereiből szedték össze, mindig újra és újra egy-egy próbára. A hangszerek zöme elavult volt, alig hangolható. Ám a fiatalok igyekeztek mindezt lelkesedéssel pótolni. Az első bemutatkozás napját február 28-ra tűzték ki. Jól sikerült a A zenekar a nyíregyházi Kossuth téren (G. B.) debütálás. Márciusban már a forradalmi ifjúsági napok megnyitóján és. kiemelt ünnepségeken játszottak. így kezdődött tíz esztendővel ezelőtt ... Bejegyzések a vendégkönyvben : „Köszönöm a megtiszteltetést, hogy e nagyszerű zenekartól hallhattam művemet. Sok sikert kívánok a siklósi fesztiválon.” Aláírás: Ujj Viktor Géza, zeneszerző. „Csak az az ország boldog, ahol sok gyermek zenél.” Pécs, 1971. Aláírás: Farkas Antal, zeneszerző. „Ha Pécsett egy lépést tettünk a fúvósmozgalom útján előre, akkor már Nyíregyháza két lépést haladt, hiszen megmutatta azt az utat, ami drága neveltjeink és gyermekeink jövője a muzsika terén. Példátokat követni fogjuk, harcoljatok továbbra is olyan lelkesedéssel, mint eddig, a nemesebb, muzsikában gazdagabb lelkű emberek kialakításáért.” Rajnai Henrik, a pécsi zenekar vezetője. És így tovább ... Gratuláló sorok, levelek sorakoznak naplójukban, sok-sok fényképpel. Vannak köztük cseh nyelvű bejegyzések is, aztán cirill betűs írás az orosz nyelvi diáktábor résztvevőitől. Üjabb sikerekre buzdító és újabb fesztiválokra, seregszemlékre, bemutatókra meghívó üzenetek. Veszprém, Pécs, Zánka és Leninváros, szóval az egész ország megismerte a zenekart... Külföldön. „A csehszlovákiai vendégszereplés alkalmával is bebizonyították fiataljaink, hogy a művészeten keresztül hogyan lehet erősíteni a nemzetközi ifjúsági barátságot. A zene leküzd mindent, ami nyelvi akadály és a szolidaritás jegyében biztos úton halad.” Zubri, 1972. VII. 17. Aláírás: Milei Lajosné, a KISZ MB titkára. Részlet a Népművelési Intézet hivatalos leveléből a Chebben (Csehszlovákia) rendezett nemzetközi fúvószenekari fesztivál után: „Nagy megelégedésünkre szolgál, hogy az együttes 15 külföldi zenekar között fegyelmezett viselkedésével, dicséretes emberi magatartásával, különös figyelmet érdemlő zenei teljesítményével gyarapította a magyar ifjúsági fúvószenekarok már a megelőző évben megalapozott jó hírét.” És mégegyszer Chebben: 1978-ban, de már az azóta megszűnt csoporttal: a ma- zsorettekkel. Jól vizsgáztak ezúttal is: igényes muzsikával, látványos parádéval. A fúvószene otthonában befogadták a messziről jött fiatalokat. Pedig az a közönség egészen más füllel hallgatja a fúvószenét. A fúvósmuzsika leglelkesebb hívei barátként fogadták a messziről jött együttes tagjait... Minősítések. Az első nagyobb nyilvános bemutatkozás Siklóson a bronzdiplomát jelentette. Ezt követte az 1975-ös minősítés. Az eredmény: Arany-lant. Már csak egy fokozat hiányzott a lehető legmagasabb kategóriaminősítéshez. 1978-ban azt is elérték: „Arany-lant diplomával”. És ne hagyjuk ki azt sem, hogy karnagyuk, Tonté László az Ifjú Gárda-munka irányításáért, szervezéséért A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetést kapta. Repertoár: alig van olyan stíluskorszaka a zeneirodalomnak, melyet ne játszottak volna. Például: Bunkócska (népdalfeldolgozás) — Lehár: Arany-ezüst keringő — Vörös Csepel — Erkel: Palotás a Hunyadi László című operából — Wagner: Bevonulási induló a Tannhäuser című operából — Rossini: Rosina kavatinája — Puccini: Pillangókisasszony — nagyária, Kodály és Bartók, aztán modern szerzők művei és most a legújabb szerzemény, Tonté László: Szabolcsi Ifjúság — induló. Tíz év alatt több mint hat- százan fordultak meg a zenekarban. Hol tartanak most? — kérdeztük Tonté László karnagyot. „Ahol elkezdtük” — hangzott a válasz. — „Teljesen kicserélődött a gárda.” A régiek — ki itt, ki ott — most is muzsikálnak. Van, aki ma már híres művész, van, aki tanár lett. S van, aki vasutas-, vagy katonazenekarban játszik. Ma már csak két alapító tagjuk van: Kom- lós Ágnes és Mécséi Dániel. És tíz éven keresztül, csakúgy, mint a karnagy, jóban- rosszban kitartott a zenekar mellett B. István Ferencné, a korrepetitor. Ma már elképzelhetetlen nélkülük egy-egy nagy rendezvény. De a látványos feladatok mellett aprómunkát is vállalnak: sok-sok ismeretterjesztő előadáson igyekeztek a komoly zenét gyerekek százaival, ezreivel megkedveltet- ni... B. E. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. március 16.
