Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-10 / 34. szám

VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Téli pihenő Gyermekkorunkban, ha virradatkor álmosan andalog- tunk a mezőre, vagy naplement tájban kérleltük szüleinket, menjünk már haza, így válaszoltak: semmi baj, majd kipi­henitek magatokat télen. Volt is ebben valami, november végétől márciusig csak a jószág ellátása és egyéb házkörüli foglalatosság várt ránk. ben. A városoktól — női munkahelyektől — távolabb eső községekben sok asszony vállalna helyben munkát. Ritka még az olyan termelő- szövetkezet, amelyben el­mondhatják, minden nőnek, aki dolgozni akar munkát tudnak adni. Bizonyára szelesebb kör­ben lehetne időszaki bedolgo­zást szervezni \ háziipar és egyéb konfekcióüzemektől. Sok olyan alkatrészből hiány van, amit egyszerű betanított munkává! el lehet készíteni. A ruházati és bőripar keresi a különböző díszítőelemeket, gombokat, csatokat. A na­gyobb üzemek egy része szí­vesen ad le egyszerűbb szak­értelmet kívánó munkákat, mint amilyet például a má- riapócsi tsz vállalt a békés­csabai és budakalászi textil­üzemektől. A termelőszövet­kezeti asszonyok sem akar­nak több hónapon át téli pi­henőt tartani, mert a min­dennapi kereseten túl szük­ség van a munkanapokra a különböző juttatások: háztáji, táppénz, nyugdíjalap jogának megszerzéséhez. Ha nincs is még falun min­denkinek állandó munkája, de a lehetőségeket össze sem lehet hasonlítani a múlttal. Ha a munkaalkalmat nem is hasonlítják, de az egyéni gazdálkodás korát sokan úgy emlegetik, hogy a téli pihe­nő idején többet művelődtek, szórakoztak, beszélgettek. Mennyi ebből az igaz? Mi­lyen összejövetelek voltak, hogyan szórakoztak? Az igaz, hogy egy-egy utcarész, nyolc­tíz szomszéd asszonyai, lá­nyai összejöttek a fonóba. Ide eljártak játszani, mókázni a legények is. A férfiak nagy kártyapartikat csaptak. Ahol olyan tanító vagy más értel­miségi akadt, aki énekkart, színjátszó csoportot szervezett, ott 20—30 embernek ez is je­lentett összejövetelt, szórako­zást, bizonyos művelődést is. A jelesebb ünnepeken tánc- mulatságokat szerveztek. El­vétve néhány nagyobb köz­ségben volt gazdakör, ahol a téli estéken beszélgettek, kár­tyáztak. A gazdakörökben szűkös kis könyvtár is meg­akadt. Olykor egy-egy föld­művelési, állattenyésztési szakelőadást is meghallgat­tak. Általában ebben merült ki a szórakozás, a művelődés. Sok minden megszépült, sok romantika is kíséri azokat a „szép téli pihenőket”. Bizo­nyára most is többet kellene együtt beszélgetni, szórakoz­ni. Valami maradhatott volna a múlt érintkezési formáiból. Az viszont tény, hogy a sok szabad idő ellenére a sza- bolcs-szatmári falvakban fel- szabaduláskor a felnőtt la­kosságnak 20—30 százaléka írástudatlan volt. Ez már magában határt szabott az el­mélyültebb közművelődésnek, szórakozásnak. Hogyan állunk most a mű­velődéssel, szórakozással, amikor megcsappant a téli pi­henő, napközben állandó munkahelye van a lakosság többségének. Kezdjük talán az alapoknál. Tizennégy éves koráig minden fiatal tanul, de a többség itt 'nem áll meg. A fiataloknak egyharmada körülbelül közép-, a másik harmada szakmunkásisko­lákban tanul tovább. A visz- szamaradt egyharmad jelen­tős része, amikor munkát vál­lal, betanított vagy szakmun­kás-bizonyítványt szerez. Egy másik tény, megváltozott a falu homogénitása. Míg á múltban néhány értelmiségit és kisiparost tartottak nyil­ván, a nagyszámú paraszt­ság mellett, ma nincs család, ahol legalább egy munkás, vagy munkásnak számítható traktoros, műhelyben dolgozó ne lenne, de ott vannak az értelmiségi, vagy hivatali munkát végzők is. Mi van most-a fonó, a kár­tyapartik, az alkalmi bálok helyett? A napokban Nyírib- ronyban érdeklődtünk, ahol elmondták; a régiből a disz­nóölés, a lakodalom és a tej­csarnok körüli találkozások maradtak meg. Üjak a külön­böző társadalmi szervek ren­dezvényei, ahol a felnőttek munkájukról, gondjaikról ta­nácskozhatnak. A munkahe­lyeken politikai, szakmai tan­folyamok vannak. Látogatot­tak a TIT-előadások, de a nagyobb községekben egyre többen tanulnak idegen nyel­veket is. Üi forma a szocia­lista brigádok közös tanulá­sa, szórakozása. Például Kál- mánházán a termelőszövet­kezet tehenészbrigádja páva­kört alakított. Ügy , hiszem nem kell további példákkal bizonyítani, hogy nem zárkó­zott be annyira a falu, mint egyesek gondolják. Vajon, aki „bezárkózott” az a világtól is elzárkózott? Nem. Ma már nincs család, ahol rádió ne lenne, közel vagyunk a televízió-telített­séghez is. A napilap-, folyó­irat-olvasáshoz nincs is ösz- szehasonlítási alapunk a múlttal szemben. Régen a ka­lendáriumból ismertük meg egy-egy uralkodó fényképét, a nevesebb színészportrékat. Ma „élőben” televízióból lát­juk. halljuk őket. Gyerekko­romban alig vártuk már a december végét, hogy meg­kapjuk a kalendáriumot, hogy láthassuk fényképen a Zep­pelin léghajót, elborzadjunk egy-egy távoli földrengésen, vagy csoládkozzunk Afrika állatvilágán. Ma a nyíregyhá­zi tanyavilágban, a távol eső magosligeti falusi házban; vagy Budapesten egyszerre látták Gagarin űrrepülését és a holdra lépő első embert! Minden falusi ember, aki kí­váncsi „ott lehet” a moszk­vai olimpián. Nemcsak a televízió útján utazhatnak a falusiak. A vo­nat, az autóbusz mellett egy­re többen ülnek saját autóra. A községeket összekötő mű- utak mentén nincs már kita­posott gyalogút. Az üdülőhe­lyeken is egyre gyakrabban találkozhatunk termelőszö­vetkezeti parasztokkal. A tar- paiakhoz hasonlóan több szö­vetkezetnek saját üdülője van Hajdúszoboszlón, vagy más pihenő- és gyógyítóhelyen. Ha néha a téli hidegben jobb is lenne a kályha mellett ülni, mint ládát szegezni, almafát metszeni, vagy a tsz-var- rodában nyolc órán át a varrógép pedálját nyomni, nagyon kevesen kívánják vissza a látszatra szépnek tűnő téli pihe­nést. Ha a nyarat és a telet is összeadjuk, most jóval több szabad ideje van a falusi embernek, mint régen, hiszen a nagyüzemben naponta csak nyolc—tíz órái dolgoznak, utána az idejével mindenki szabadon rendelkezik. Csikós Balázs Krúdy-pályázat: Szindbád utazásai Á valóság megismerése Gondolatok Berecz András budapesti kiállítása után Festménykiállítások nézői­nek szeme nagyon gyakran keresztülsiklik a képek mel­lett kiállított rajzokon. A festmények színes világa olyan vonzást gyakorol a né­zőre, amellyel ritkán tud ver­senyre kelni a rajz. Berecz András munkásságában pe­dig fontos hely illeti meg a grafikai tevékenységet. Az alapos természetmegfigyelés és a tárgyi világ formáinak gondos tanulmányozása szá­mára nem öncélú stúdium, hanem festészetének szilárd alapja. Ügy érzi, csak erről az alapról indulva lehet jo­gos a formák átírására, a fe­lület tudatos komponálására való törekvés, sőt, egyedül hasonló tanulmányok rend­szeres folytatása, a valóság ábrázolás által való megis­meréseT teheti képessé a fes­tőt a lényeg megragadására, kiemelésére. Hozzátesszük: Berecz András főiskolai ta­nár lévén, az általa követett festőművészi gyakorlat egy­úttal megfelel pedagógiai el­veinek is. A látott valóság, az alföldi — szorosabban véve nyírségi — környezet, amely együtt jelenti a tájat és a benne élő embert, nemcsak egyszerű lé­tével, hanem változó hangu­latain keresztül ragadja meg Berecz András fantáziáját. Vizuális és hangulati él­mény együttes hatása érvé­nyesül festményein még ak­kor is, amikor egyébként hangsúlyozottan dekoratív igénynek tehet eleget, mint például a nyíregyházi kórház mozaikjának tervein. Ez csak úgy lehetséges, ha a dekora- tivitásra való törekvés nem külső kényszer, hanem benső szükségszerűség, vagy, mint Berecz András esetében, majdhogynem alkati sajátos­ság következménye. Rövid nézelődés után is felfedezheti magának a tár- latlátogató azokat a közös je­gyeket, amelyek — az egyéni­ség bélyegén túl — összefüg­gést teremtenek a sokszor nemcsak témájukat, kiindu­lásukat tekintve, hanem cél­jukban is különböző művek között. Abban a vonulatban, amely a személyes érzelme­ket közvetítő lírai hangtól az irodalmi ihletésre — ám mégsem illusztráció formá­ban — létrejött sorozaton át a tudatosan szerkesztett, nagy méreteket kívánó, murális igényű munkához vezet — egyaránt legjellemzőbb vo­násként vehetjük számba a dekorativitást. Adódik ez sommás, összefogott formái­ból, a rajzi elem hangsúlyo- zottságából, élénk színkont­rasztjaiból, abból, hogy Be­recz András a szimbolikus kifejezésben, s a hozzá tár­suló leegyszerűsített formai megfogalmazásban találta meg a művészi mondanivaló­jának leginkább megfelelő eszközöket. A 70-es évek anyagából vá­logatott festmények képet nyújtanak arról a változatos tevékenységről, amelyet a sokféle felhívásnak, igénynek eleget tevő, s mellettük az önmaga elé kitűzött felada­tok sokaságát teljesítő Be­recz András folytatott az el­múlt évek során. A mozaikpályázatra készí­tett három teljes értékű ter­ve, amelyek közül a néző most kettőt láthat — a nagy felületek megkomponálására való készség gyakorlati bizo­nyítékát hozta. Mint ilyen, reméljük, segítségére lesz egyszer annak az építésznek, aki a népdalok ihletésére ké­szült és nagyméretű üvegab­lak számára jó kiindulást je­lentő kompozíciók közül vá­lasztva a megvalósítás szín­vonalának biztosítékát keresi majd. A tematikus pályázatokon való részvétel, amely a Mó­ricz Zsigmond- és Krúdy Gyula-évfordulók kapcsán irodalmi élmények felfrissí­tésével járt együtt, a 'tábla­kép műfaját gazdagította si­kerrel, témához kötött alko­tásokkal. önmaga által választott té­mát dolgozott fel Berecz András az Égigérő fa és a Nemzedékek című festmé­nyeken, meglelve a tiszta magaslatokra törő ember, s a művészet szimbólumát a népmeséi gondolatban. Az al­kotó ember méltóságát, a szellemi munka magasrendű­ségét hirdető festményeit egyben Berecz András embe­ri, művészi hitvallásának is tekinthetjük. Berecz András kiállítását figyelemmel végignézve a vizuális élményhez társuló, azzal szinte egyenértékű gondolati gazdagság tárult fel előttünk. Ezért a kettős élményért kell köszönetét mondanunk. Pálosi Judit a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. február 10. Hogyan is állunk ma a té­li pihenővel falun? Kezdjük talán azzal, kit hagy pihenni a munka és kit nem? Me­gyei átlagban a munkaképes falusi lakosságnak mintegy kétötöde dolgozik a mezőgaz­daságban. Az átlagon belül községenként a helyzet igen változó. Például Tiszalökön 60 százalék az ipari foglal­koztatottak aránya, 12—13 százalék a mezőgazdasági dolgozó, a többi alkalmazott és egyéb. A szatmári, beregi községekben, távol a városok­tól egyes községekben a 60— 70 százalékot is megközelíti a mezőgazdaságból élők száma. Ebből fakadóan nyilván Ti­szalökön sokkal kevesebb a téli pihenőn lévő emberek száma, mint az említett szat­mári, beregi falvakban. De vajon olyan-e a mosta­ni téli elfoglaltság, mint né­hány évtizeddel ezelőtt? Ré­gen téli időben a férfiak a jószágok ellátása után (a szárnyas állat az asszonyok gondja volt), szerszámot ja­vítgattak, fát vágtak, kerítést reperálgattak. Aki nem tudta az ásó-, kapa-, villanyelet maga elkészíteni, a lószerszá­mot, jármot megjavítani, azt nem is tartották igazi pa­rasztnak. Télen faragták az itató-, etetővályukat, kapu­félfát, kerítésoszloookat. Az ügyesebbek fűzvesszőből zsÚRsza Imából, vagy , gyé­kényből különböző kosarakat, kötöttek. Mostanra mindezekből — ahol van — a háztáji jószág gondja maradt. Napközben férfiakat nemigen látni ott­hon tevékenykedni. A terme­lőszövetkezeti gépműhelyek­ben, fafeldolgozó üzemekben dolgoznak. Kapanyél helyett a gyomirtó permetezőgépeket javítják, az ökörjármot, a ló­szerszámot, a DUTRA-k, a Rába-Steigerek váltották fel. Fűtött műhelyekben télen is rendes keresethez jutnak. A nagyüzemekben a gyümölcs­fák metszése, az almásládák készítése szintén kenyeret ad. Kenyeret? Ez a mondás is a múltból maradt ránk. A meg­élhetést, a mai életszínvona­lat már nem a szó szerinti kényéi kereset jelenti. Az egész éves munkaalkalom — de nem napi 16 órás — für­dőszobás lakásra, televízióra és egyre több helyen gépko­csira is módot ad. A régi té­li ráérő időt, amikor nappal is nagyokat lustálkodtak a kemencepadkán, csak a do­logkerülők sírják vissza. A lányok, asszonyok, a mindennapos főzés, takarítás mellett télidőben szőttek, fon­tak, kézimunkáztak. Nem volt pénz ágyneműre, de még zsákra sem futotta, maguk­nak kellett ilyesmit elkészíte­ni. Azt pedig egyáltalán nem ismerték még hírből sem, hogy valaki üzletből vett vol­na díszítő textíliát: térítőt, párnát, falvédőt. A gondos gazdaasszony a tél második felében már ültette a kotlóst, keltették a csirkét, libát. Ma a szövetkezeti felelősnél fel­iratnak 100—200 naposcsibét és a kívánt időre jön a szál­lítmány. Az asszonyok is állandó munkát kérnek a termelő- szövetkezetben. A legtöbb he­lyen részt vesznek a gyü­mölcsfák metszésében, a ba­romfi és tehenészeti telepe­ken, a hajtatott zöldség és pa- láritanevelők környékén szin­tén övék a munka oroszlán- része. Mindezek ellenére még mindig vannak tétlenségre ítélt asszonyok. Kevés a mel­léküzemi foglalkoztatás me­gyénk termelőszövetkezetei­Móricz-pályázat: Erdély-trilógia — A nap árnyéka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom