Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-06 / 30. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. február 6. Kommentár Szajna-parti csúcs □ ármily tapasztalt ál­lamférfi is Giscard és Schmidt, ezúttal szinte a le­hetetlenre vállalkoztak. Fá­ból vaskarikát eszkábálni nem könnyű, ám még koc­kázatosabb feladat a jelen­legi körülmények között egyensúlyozni a szövetségi hűség és szolidaritás, vala­mint a sajátos érdekekből fakadó különvélemény szé­dítő mélységeken átívelő keskeny függőhídján. Pá­rizs és Bonn sorrendben 35. csúcstalálkozóján Nyugat- Európa és szinte a „kilen- cek” nevében olyan kör- mönfontan szókimondó, de mégis árnyaltan elkötele­zett álláspontot kellett ki­alakítaniuk,; amely nem váltja ki Washington rosz- szallását. Egyszersmind azonban arra is tekintettel voltak, hogy a Kelet és Nyugat közti párbeszéd megfenekléséért valamikép­pen ne csak Carter elnökre és környezetére hárítsák a felelősséget — anélkül, hogy beálljanak a szovjet­ellenes erők maroknyi, ám annál zajosabb kórusába. Teljesen világos, hogy az európai enyhülés folyama­tának folytatásában, a hi­degháború visszatérésének megakadályozásában érde­kelt Franciaország és a Né­met Szövetségi Köztársaság egyaránt aggodalommal te­kint az óceánon túlra. Gis­card elnök szívesen vállal­koznék a közvetítő szerepé­re, Schmidt kancellár pedig nemrég a dialógus folytatá­sára hívta fel a szovjet és áz amerikai vezetőket. , A kérdés most már csak az, vajon milyen engedmé­nyeket tesz Párizs és Bonn, cserében azért, hogy Wa­shington szövetségét meg­őrizze? Mert kompromisz- szum nélkül — ezt jól sej­tették a párizsi csúcstalál­kozó résztvevői — nem jö­het létre elfogadható állás­pont. Nehezítette a közös nevező kialakítását az a körülmény is, hogy a tár­gyalópartnerek fél szemmel Brüsszelre sandítottak, ahol a Közös Piac külügyminisz­terei kedden ülést tartottak. Közismert, hogy a „kilen- cek” távolról sem véleked­nek azonosan a nemzetközi helyzet jelenlegi feszültsé­géről, ám Nagy-Britannia kivételével a kontinens nyugati felének kormány­zatai korántsem vetik oly távolra a sulykot, mint az amerikai vezetők. yfli mi Párizs és Bonn ér- BU»J deke, nagyjából egy­beesik a többi nyugat­európai országéval. S ha hinni lehet az Elysée palo­tából ezúttal szokatlanul gyéren kiszivárgott hírek­nek, a francia államfő és bonni vendége igyekezett felelősségteljes álláspontot kialakítani. Ebben persze azt sem tévesztették szem elől, hogy az NSZK-ban idén választásokat tarta­nak, s a jelenlegi koalíció minden lépését árgus sze­mekkel fürkészi a jobbolda­li ellenzék, Giscard elnök viszont sajátos afrikai ér­dekeivel hangolta össze vé­leményét. Az mindenesetre meg­nyugtató a mostani feszült­ség közepette, hogy Nyugat- Európa két legnagyobb ipa­ri és politikai hatalma ke­resi a kiutat a zsákutcából, már önmagában ez is jelzi, hogy a hidegháborúnak ko­moly és jelentős ellenzői akadnak a kontinens nyu­gati felén. És ezzel Wa­shingtonnak is számolnia kell! Gyapay Dénes Képtávírón érkezett Egyezmények aláírásával kedden Moszkvában befejeződ­tek a szovjet—kambodzsai hivatalos tárgyalások. Képünkön: a tárgyalások résztvevői, középen Heng Samrin és Leonyid Brezsnyev. (Kelet-Magyarország telefotó) Kétnapos tanácskozást tart Bécsben a Szocialista Interna- cionálé. A képen az elnökség, középen Willy Brandt és Bruno Kreisky. (Kelet-Magyarország telefotó) Magyar—lengyel írószövetségi egyezményt írtak alá Buda­pesten. A képen Jan Koprowski és Fábián Zoltán kicserélik az okmányokat. (Kelet-Magyarország telefotó) IRÁN Gondok és tervek a gazdaságban Az iráni forradalom legfőbb problémája jelenleg a gazdasági nehézségek leküzdése. A nehézségek gyökerei még a sah uralkodá­sának idejébe nyúlnak vissza. A korábban agrárország Irán mezőgazdaságának teljes el­hanyagolása és az építőipar túlzott felfutta­tása a falusi lakosok száz- és százezreit kényszerítette a városokba. A valamikor ön­ellátó ország élelmiszerimportja a hibás gaz­daságpolitika következtében 1977—78-ban meghaladta az 1,5 milliárd, más források szerint a 3 milliárd dollárt, a munkanélkü­liség rohamosan nőtt, s az árak is egyre emelkedtek. A múlt év elején már teljes gaz­dasági összeomlás fenyegetett. Becslések sze­rint a munkaképes lakosság egynegyede volt munka nélkül és az infláció rekordszintet ért el. A tavalyi változások, a belpolitikai har­cok nem tették lehetővé, hogy a nyersanyag­kincsekben és energiában egyébként gazdag ország gazdaságát a helyes vágányra terel­jék. Változatlanul nagy az infláció és sokan vannak munka nélkül. Nem véletlen, hogy az elnökválasztáson az a Baniszadr kapta a szavazatok túlnyomó többségét, akit a lakos­ság kiváló gazdasági szakembernek ismert. A gazdaság újjászervezésének legfőbb bá­zisa az olaj. Az Iráni Nemzeti Bank elnöke kijelentette, hogy az ország napi olaj bevéte­le 80—90 millió dollár. Ez elegendő a napi szükségletek fedezésére, de nem elegendő a nagyszabású tervek és beruházások, vala­mint a szociális programok megvalósítására. A sah által elindított mértéktelen építkezé­sek egy részét leállítják és elsősorban azokat folytatják, amelyek a lakosság ellátását szol­gálják. A tervek szerint újabb utak és kikö­tők épülnek. A luxuslakások helyett nagy­számú olcsóbb lakás építésébe kezdenek, így kívánják felszámolni az egész ország váro­saiban jelentkező óriási arányú lakáshiányt. © Az ipari termelés mintegy 50 százalékkal esett vissza, főleg a nyersanyag- és alkat­részhiány miatt. Az egyetlen nem külföldi licenc alapján dolgozó autógyár, a Paykan Művek például — saját adatai szerint — a tervezett százezer személygépkocsi helyett alkatrészhiány miatt csupán 50 ezret gyárt. A cipőgyárak borhiánnyal küzdenek és a tv-készülékek gyártása is erősen visszaesett. Khomeini forradalmának egyik fő támogató­ja a bazár volt, és hogy nem alaptalanig áll­tak az ajatollah mellé, azt bizonyítja, hogy míg a nagyipar a vázolt okok miatt stagnál, a kisipar és a kézművesipar virágzik. Ez a gazdasági ág, amely a naponta keresett cik­kek termelésében fontos szerepet játszik, a forradalom alatt nagyrészt zavartalanul dol­gozhatott, és úgy látszik, hogy gazdasági te­vékenységét most is a megszokott szinten tudja tartani. A mezőgazdaság az iráni gazdaság leg­jelentősebb, de egyben leggyengébb szektora. A sah annak idején végrehajtott földreform­ja teljes csődhöz vezetett, minthogy az új tu­lajdonosoknak semmi segítséget nem adtak földjeiknek megműveléséhez. Ennek volt a következménye az elvándorlás, 3—4 millió nincstelen özönlött a városokba. Most a for­Munkanélküliek tüntetnek Teheránban. (Fo­tó: AP—MTI—KS) radalmi tanács és a kormány elsőrendűnek nyilvánította a mezőgazdaság fejlesztését. A mezőgazdasági önellátás nagyratörő célját a kormányzat a földreform folytatásával kí­vánja elérni, mégpedig úgy, hogy mindenek­előtt a kisgazdálkodókat támogatja. Arra számítanak, hogy a parlagföldek ismét mű­velés alá kerülhetnek és így fokozatosan megszüntetik az élelmiszer-behozatalt. Kér­dés csak az, hogy a mezőgazdaság fejleszté­sét hogyan tudják összhangba hozni a mű­trágya-, a gép- és az alkatrész-behozatal visszaszorításával. Baniszadr két évre, más szakértők ennél jóval hosszabb időre teszik az élelmiszer-önellátás megteremtését. Irán a belső szükséglet fedezését min­denekelőtt a hazai ipar fejlesztésével, más­részt fokozott kereskedelmi diplomáciával kívánja elérni. Elsődleges cél, hogy megsza­baduljon az amerikai importból való függés­től. Ezért az élelmiszerek beszerzési forrása­it kiterjesztették és új megállapodásokat kö­töttek Ausztráliával, Üj-Zélanddal, Pakisz­tánnal, Törökországgal, az Európai Gazdasá­gi Közösséggel, a Szovjetunióval és más szo­cialista országokkal. Japán gyógyszereket szállít; az olaj kitermeléséhez szükséges be­rendezéseket, valamint az autószerelő üze­mek részére a hiányzó néhány amerikai pót- alkatrészt harmadik országokon keresztül szerzik be. Ily módon előre biztosították ma­gukat egy esetleges amerikai gazdasági blo­káddal szemben. A hosszú lejáratú gazdasági tervek meg­valósíthatósága természetesen attól függ, hogy a bel- és külpolitika terén sikerül-e nyugvópontra jutnia az országnak. Az irá­ni vezetés mindent elkövet annak érdekében, hogy a 37 milliós ország lakosságát bevonja a belső gazdasági gondok megoldásába. Gáti István FERDE HÁZ 42. — Mi az, hogy gondosko­dunk! Ügy tudom, ez eddig sem volt vitás. Majd meg­mutatom én hogyan kell bán­ni egy nyugdíjas apával! És mindannyian korbesür- rögték, körbeudvarolták az apát, Paula és Félix kivéte­lével. Burján Péter gyengéd meneküléssel keresett utat magának a sok szerető kar kö­zött. A saját fái alatt bújká- ló, ágakat ide-oda hajlítgató kertész igyekezetével húzó­dott ki a szobából. — Kedvesek vagytok ... De most jobb lesz nekem egye­dül. — Az ajtóban még meg­állt, s bizalmat ébresztő mo­sollyal visszaszólt Paulának. — Csak számold nyugodtan az a rengeteg pénzt. Én meg kigondolom, hogy mit is fe­lelhetnék arra a régi köz­mondásra. Aztán elment. Senki nem értette, miért csukta be ma­ga után az ajtót, méghozzá oly nagy vigyázattal, mintha szökni készülne. Edit határo­zottan érezte, hogy utána kel­lene szaladnia. De csak egy­két pillanatig. Maradt, mert részt kellett vennie a renge­teg pénz számolásában. Majd az érzés után, hogy követnie kellett volna apját, sokkal erősebben kerekedett felül benne az öröm. Szívós­sága minden akadályt elhá­rított tervei útjából, férje és apja ellenállását ő törte meg, akarattal és szeretettel. Ki­merítette, elcsigázta a küzde­lem, de megérte. A bizonyí­ték ott volt az asztalon. Csak rá kellett néznie, s már nem is gondolt az apjára. Valami okból mégsem ro­hantak vissza a pénzhez. Hir­telen győzelmük megzavarta őket. Dezső adott a tekinté­lyére, érzékeltetni akarta, hogy ő végezte el a faltörő kos nehéz munkáját. Büszkén kidüllesztette ezüstcsíkos nyakkendővel díszített mel­lét. — Nem akarok dicsekedni, de ezt a fordulatot az állha­tatos jellem diadalának is ne­vezhetnénk. Hiába érezte át Edit, hogy méltatlan hozzá és a helyzet­hez a hencegés, nem volt ké­pes elhallgatni a maga sze­repét. — Attól függ, kié az a jel­lem. — Teljesen mindegy — vél­te Paula immár nagyasszonyi öntudattal. — Ennek így kel­lett történni. Mihez kezdene nélkülünk? Leszámítva a semlegesen háttérbe húzódó Félixet, ez a kijelentés senkinek sem tet­szett, de Zoltán volt az egye­düli, aki hangosan is tiltako­zott ellene. — Hetykélkedni azért nem muszáj. Kár volt annyira meghorzsolnod az öreget. Mivel Paulát bántotta a bűntudat, drámaibban kelt a maga védelmére, mintha ár­tatlan lett volna. Sebzetten kiabált: — A végén még én leszek a gonosz! Ez a köszönet a kiál­lásomért?! Teljes lágyságával remegett a szőke Rózsi. Hangja csupa rimánkodás volt. — Ne marjátok egymást... Gyűlölöm a veszekedést... Most meg ellene fordult Paula csúfondárosan, áriázó rikácsolással. — Gyűlöli a veszekedést! A pénzt bezzeg nem gyűlöli, amit kiharcoltam! Valósággal rájuk ejtette Dezső hatalmas hangját: — Legyen elég a ricsajból! Félix Elek eközben hozzá­juk settenkedett a háttérből. Sűrű, apró ráncok közt csillo­gó szemén valósággal vibrált az esdeklés. — Ha szabad szólnom ... — Tessék, Félix úr — báto­rította Edit magára kénysze- rített nyugalommal. Mihelyt szóhoz juthatott a fémdíszműves, elővette intéz­kedő tudományát, amelyet a jóakaró szelídségével alkal­mazott. A borzolt hangulat­ban gyógyítóan hatott sima, egészséges életvidámságról ta­núskodó hanghordozása. — Tiszteletteljes prepozí­cióm a következő. Tekintsük úgy, hogy foglalóm az egész ingatlanra vonatkozik. Üdvös lenne ilyen értelmű megálla­pítást tenni az előlegről szóló nyugta szövegében. Ami a nyugtát illeti, természetesen csak ideiglenes érvényű. Már tanúkról is gondoskodtam, utólagos engedelmükkel. Ná­lunk várakoznak. Holnap in­tézkednénk az ügyben, hogy elkészítsük a végleges adás­vételi szerződést, közjegyzői segédlettel. Dezső a fejébe vette, hogy mostantól ő lesz a családi ér­dekek képviselője. Komolyra fordult a dolog, ehhez mér­ten ő is iparkodott minél ko­molyabban viselkedni. Már- már hivatalos hangot ütött meg. — Félix úr, elgondolását az utolsó betűig helyeslem. Már csak két dolgot kell tisztáz­nunk. — Mégpedig? — Az egyik, hogy mikor adjuk át az ingatlant. A má­sik, hogy mikor fizeti ki a tel­jes vételárat. — Helyes — biccentett energikusan a fémdíszműves és fény villant kopasz fejebúb- ján. — Ajánlatom épp oly korrekt, mint amilyen logi­kus. A szerződés megkötésé­vel egy időben letétbe helyez­zük a vételár fennmaradó ré­szét. Önök kötelezik magukat, hogy a szerződés dátumától számított 20 napon belül át­adják nekem az üres ház kul­csait. Ennek megtörténte után kézhez kapják a köz­jegyzőnél letétbe helyezett összegett, vagyis 1 millió 150 ezer forintot. Elfogadható? Ünnepélyesen, s a megille- tődéstől kissé fátyolos hangon nyilatkozott Dezső: — Áldásom reá. Mit szól a többi érdekelt? Zoltán is méltó kívánt len­ni a nagy horderejű pillana­tokhoz. A milliós összeghez illő tekintély tudatában szeg­te le kövér állát. — El van intézve. Én se tudtam volna jobban kigon­dolni. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom