Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-24 / 46. szám
Földeák János 70 éves Bil Kóraj Az élő magyar irodalom egyik legismertebb alakja. Legalábbis az irodaiam világéiban és elsősorban az írók között. János bácsi aJhogyan elnéz, villogó vastag üvegű szemüvege fölött, ahogyan pipáját kezébe véve megkérdezi hogyan vagy — az a pénztelen magyar író számára a legbiztatóbb szituáció. János bácsi ugyanis az állami mecenatúra vezetője, az Irodalmi Alap helyettes főnöke, majd fő főnöke, vagyis a pénzszűkében leledző író mindenkori megmentő je. Volt! Mert most már nyugdíjban van. Most már egyszerűen csak magyar író ő is. Mint a többiek. Az az nem egészen. Földeák János egy nagy nemzedék jelentős alakja, s ezen a 70. évfordulón a magyar munkás- irodalom kiváló képviselőjét üdvözöljük. Nem egyszerűen csak az évforduló miatt, hanem azért is, mert szeretjük őt, szeretjük alkotásait és szeretjük az embert, akinek élete második felében a magyar irodalom gondja vált munkájává és aki annyi szeretettel, hozzáértéssel támogatta és segítette az alkotókat. Nem tehette volna olyan gondos beleérzéssel, ha o maga is nem lenne az ami: alkotó ember. 1910. február 20-án született munikáscsa Iádból. Könyvkötőnek tanult, ez a szakmája a felszabadulásig. De a munkásmozgalomnak már szinte gyerekkorában tagja. Eliső versei a huszas évek végén a pesterzsébeti újságban jelennek meg, és attól kezdve szinte a kor minden baloldali vagy tisztes polgári újságja közli verseit. Persze elsősorban a Népszava az, mely írásainak teret ad, és azok a szocialista antológiák amelyek a harmincas években és a negyvenes évek elején megjelennek. Ezekben a nagyüzemi munkás életérzéseit, megnyomorítottságát, a világhoz való kapcsolatának motívumait énekli meg, követve a„ munkásírók” csoportjának ars poétikáját, csak a valóságot, a munkásélet valóságának hiteles rezdüléseit. A szakszervezeti mozgalom vezető egyénisége a harmincas évek közepétől, a felszabadulás után függetlenített szakszervezeti titkár, vállalati igazgató, írószövetségi funkcionárius, rövid ideig az Uj Hang felelős szerkesztője, de mindig is elsősorban: író. Költészete sajátos forrás vidéke a közvetlen élményből táplálkozó munkáslíránák, de igazán érdekessé az élete második felében kibontakozó prózája teszi. Lírai prozódiá- ja az élő beszéd elevensége megkísértő versalakzat mintegy esztétikai tükörképe annak a tárgyias prózanyelvnek, amely oly jellemző Földeák János stílusára. Kisregények (Kenyérkeresők 1945, Férfiút 1957), regények (Tékozlók 1960, Eszter és Miklós 1963, Vádlottak 1965, Apák lánya 1967, Hetedik hétköznap 1968, stb.) és rengeteg novella jelzi a versek mellett, hogy János bácsi a minden percet lekötő komoly irodalom szervező munka mellett mindig tudott időt szakítani magának —, hogy hogyan csinálta, ez az ő titka — az alkotásra is. Az elbeszélés modellja a klasszikus magyar anekdota-novellának felel meg rövid történet, amely világos morális tanúságot hordoz, a végén legtöbbször humoros de mindig szellemes poénnal, amely visszamenőleg is megemeli, általános érvényűvé teszi az egyedi történetet. János bácsi 70 éves. Alkotó világa egy végleg letűnt történelmi időszakban indult, és a szocialista Magyarország mai mindennapjaiig ér. Hatalmas híd az idő szakadé- kain át versekből, elbeszélésekből, regényekből. Az egész a közvetlen élmény hatásán túl az utókor számára biztosan értékes történelmi tanúságot nyújt. De számunkra még az is érték, amit ezután fog alkotni. Ehhez kívánunk neki töretlen munkakedvet, és jó egészséget. Szalontay Mihály Kohán György emlékmúzeuma Századunk magyar művészete jelentős eredményeket ért el nemcsak a zenében és irodalomban, hanem a képző- művészetben is. Ez a folyamat tart ma is, értékek válnak maradandóvá. Közművelődésünk figyelme jóvoltából egyenletes országos elosztásban valósulnak mag az új gyűjtemények, emlékhelyek, melyek otthont adnak a klasszikus minőségnek. Gyulán a Kohán György Múzeumot tavaly nyáron avatták fel. Ezzel megint lényegesen gyarapodott az ország kulturális térképe. Hiszen a mostanában alapított múzeumok, gyűjtemények: Zalaegerszegen Kisfaludy Stróbl Zsig- mond, Kapuvárott Pátzay Pál, Szentendrén Kerényi Jenő, Verőcemaroson Gorka Géza, Badacsonyban Egry József, Zebegényben Szőnyi István máris népszerűek, kedveltek. Pécs az utóbbi években Csontváry és Vasarely gyűjteménye révén sokmilliós vendégsereget fogadott, s Szentendrén a Kovács Margit-gyűjtemény is régen meghaladta a milliós nézőszámot. Jellemző az intenzitásra, hogy az alig néhány hónapja nyílt gyulai Kohán Múzeumnak a hazaiak mellett máris sok a külföldi látogatója — szovjet, román, lengyel, finn, kanadai, egyiptomi, japán be jegy zéseket olvashatunk a vendégkönyvben. Kohán György 1910-ben született. Gyulaváriban — 1931-ben Párizsban folytatta tanulmányait. 1930-ban rendezte első önálló kiállítását, melyet vásárhelyi, budapesti, gyulai bemutatkozásai követték. 1959-ben a Műcsarnokban, 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg retrospektív tárlatát. Kitüntették Tornyai-plakettel, kétszer is Munkácsy-díjjal és 1966-ban megkapta a Kos- suth-díjat is. 1966. december 16-án abban a városban hunyt el Gyulán, amelynek még 1965-ben felajánlotta életművét. Grandiózus anyag ez, 600 festmény, 3000 grafika. A hatalmas kollekciót most katalogizálják. S jelenleg 130 alkotás van kiállítva. Élő anyag ez, rendszeresen cserélhető, tíz év is kevés, hogy átlapozza a közönség. A Kohán-élet- mű bizonyos sorozatait már másutt is — így 1979 novemberében Szófiában — bemutatták. Az első gyulai életmű-kiállítást dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója rendezte. Kohán György drámai ereje valóban lenyűgöző. Erő és méltóság árad művészetéből. Siratói, gyásza, koporsója sem letargikus, éppen sűrített esztétikuma révén ad katarzist. Stílusa a realizmus és a ku- bizmus egyedi ötvözete — nincs abban átvétel, csak felismerés és igazság. Ez a kombinált rajzírás, az élénk színekre hangolt vonalvezetés teszi emlékezetessé „Csend”- jét, vásárhelyi Utcáját, „Ló- fékező”-jét, „Bivalyos naple- menté”-jét. Az Alföld Der- kovitsa ő, az egyetlen, aki egyéniségének csorbítása nélkül méltó módon folytatta Nagy István és Tornyai János festői eszményeit. Marokszedője, kévekötője, kazlas napkorongja, birsalmás csendélete duzzad az erőtől. Ez az erő szépség és igazság. Beet- hoven-portréja is több, mint a német zeneszerző arcmása. Kohán György önarcképe is ez a legyőzhetetlen energiákat sűrítő tekintet — az élet szimbóluma. ' Nagy vállalkozás volt a gyulai Kohán Múzeum létrehozása, jó hogy megvalósult. Ez a legfontosabb lépés ahhoz, hogy művészete közkincs legyen. L. M. Ő srégi település, de írásos hagyaték csak a XIV. századból van. A szájhagyomány szerint ennek előtte Kútaj, Kútalj, azaz Kút-alja néven is szerepelt ez a település. Van is ennek a hagyatékozásnak valami okoskodó következtetése a község eredetéhez. Sok más falutól eltérően ugyanis ez a község nem dombhátra települt. A terület nagy részén — különösen a Lónyai- csatorna megépítése előtt — olyan magasan volt a talajvíz, hogy kutat akár egy ásónyomra is lehetett építeni. Esősebb évszakokban pedig a kút alja, azaz a talajvíz szintje a házak küszöbét is elérte. A talajvíz ma sem áldás a községben, létezése óta gond maradt. Földes utcái késő ősszel, kora tavasszal, most is, szinte járhatatlanok. Legalább öt kilométernyi járda kellene még, hogy legalább a gyalogos forgalmat sármentessé tegyék. Keresztút néven is szerepelt ez a település a XIV. századbeli okmányokban, de később, a XIX. században készült anyakönyvekben hol Keresztút, hol Kótaj volt a neve. Földterülete később több földesúr között oszlott meg, ezt a még ma is meglévő hat kastély is bizonyítja. Kótajszőlőkből 1923-ban Nyírszőlős néven — amelyet a felvidékről levándorolt, többnyire szláv ajkú települtek leszármazottai laktak — 1923-ban közigazgatásilag önálló község fejlődött. A megmaradt Kótaj állandó lakóinak száma 1960-ban 3800, 1974-ben 4104, jelenleg pedig közel négyezer. Ma Kótaj Nyíregyháza Angyalföldje — mondják tréfásan de nem minden célzás nélkül a községben. A település ugyanis országúton alig több, mint tizenkét kilométerre, a kisvasúton még any- nyira sincs a Nyírség egyre több munkáskezet igénylő fővárosához. Részben ennek is köszönhető, hogy növekvő tempóban szaporodó népessége ellenére gyakorlatilag minden munkaképes korú ember dolgozik valahol. Még a jelentős hányadot képviselő cigánylakosságnál is nagy a foglalkoztatottság aránya. Csak az az asszony maradt ott is manapság a főzőkanálnál, aki valamilyen oknál fogva — kisgyerekek, betegség — nem tud bejárni Nyíregyházára. Hozzávetőlegesen ezer ember jár el. Ingázik naponta Kótajból és vissza Nyíregyházára, vagy máshova. Ennyi embernek még a kisvonat is kevés, sokszor utaznak még a lépcsőkön is. Nem lehet rajta csodálkozni, hogy örök a téma: Mi lesz, ha megszűnik a kisvasút? Vagy; egyáltalán érdemes-e megszüntetni? Számolni ugyanis Kótaj ban is tudnak. Az országút nemcsak hosszabb, hanem igényesebb feltételeket kíván. Természetesen az utasnak is több pénzébe kerül majd. Aztán ennyi utast naponta elszállítani, ahhoz nemcsak autóbuszok, hanem megfelelő út is kell majd. Amíg ez nincs meg, addig a kisvasúira szükség van. Természetesen lenne más megoldás is: Helyben megteremteni a folyamatos foglalkoztatást. Elsősorban azoknak, akik nem tudnak eljárni. A község vezetői a termelőszövetkezettel közösen, már keresik is ennek a lehetőségét. Első lépésként is — talán sikerül — egy gumivulkanizáló üzem letelepítése a hűtőház egyik nélkülözhető csarnokában. Természetesen jó lenne egy konzervüzem is. Esetleg Kemecsével közösen, a két település között, iparvágánnyal ellátva. Így a környező községek munkaerőfeleslegének a fogadására is alkalmas lenne. Mindez természetesen a távolabbi jövő zenéje. Közelebbi gondokat kell addig még megoldani a községben. A legégetőbb gond — az új orvosi körzet kialakítása — megoldódott. Az új körzet orvosa március elsejétől már rendel, de mindjárt ott a másik probléma: Egy újabb rendelő és orvosi lakás megépítése, mert a régi felújítása már nem gazdaságos. Itt már megoldanák a fogorvosi rendelést is. Halaszthatatlanul szükséges a nemrég épült új óvoda másik ötvenszemélyes részének a felépítése. Korszerű felvásárlótelepet kell építeni és szükséges a közétkeztetés feltételeinek megteremtése. Építkezési telkeket kell biztosítani a Nyíregyházáról kijáró pedagógusok letelepedéséhez. Üj utcákat kell nyitni. Időszerű bölcsőde létesítése, egyre többen kifogásolják, hogy nincs piac a községben. Korszerűsíteni kell a művelődési házat, és így tovább, lehetne még sorolni a tennivalókat. Egyszóval az igényekért nem kell a szomszédba menni. Egy gyorsan fejlődő községben ez nem is véletlen. S a változások itt elsősorban nemcsak külsőkben, a díszes kerítésekben, hanem belül a lakásokban is jelentkeznek. A hajdani cselédfaluban — hiszen a község alig több, mint két és fél ezer hektárnyi területén csak néhány birtokos osztozott — ma már nem rongyrázás a fürdőszoba. Az elmúlt években robbanásszerűen felszámolt cigánytelepek helyett utcahossznyin állnak az új lakások, benne rádió, televízió. S ami — ha egy kicsit furcsa is ezzel példálózni — az új telkeken már volt mesgyevita is. S ami lényeges: az elmúlt évben a faluban már minden óvodás korú cigánygyereket be tudtak iskolázni. S az új házakból kilépő gyerekek már szépen, tisztán, értelmesen viselkedve mennek el a közösségbe. S pizsamásán térnek pihenőre, ugyanúgy, mint a többi gyerek. A község több, mint ezeregyszáz lakásának kilencven százalékában van már benn a vezetékes víz, százhúsz gépkocsit tartanak számon magántulajdonban. Sokat beszélnek Kótaj ban manapság a kertkultúra fejlődéséről. Meg ami ezzel kapcsolatos, hogy ennek gyümölcsét mindenki szeretné értelmesen hasznosítani. . Ezért kellene hát sürgősen a felvásárlás korszerű feltételeit megteremteni. A házi kertekben például már 90—100 vagon jonatán is megterem és egyre jobb minőségben. Nem véletlen, hogy a termés nagy részét a szomszédos Keme- csére viszik át, mert ott jobb árat fizetnek érte. Ezért is fontos most az ÁFÉSZ-nél a felvásárlás korszerű feltételeinek megteremtése, hiszen kinek érdeke, hogy a termelő a szomszéd faluba vigyen át eladni tíz kiló babot?! A januárban megtartott falugyűlésen a résztvevők nagy többsége egyetértett a tanács beszámolójával, amely a lehetőségek számbavételével ismertette a megvalósítható, vagy a még nem időszerű terveket. A választókat képviselő kétszázhúsz jelenlevő állampolgár egyhangúlag szavazta meg azt a határozatot is, hogy megadja a kért és szükséges segítséget a kongresszusi versenyvállalások teljesítéséhez. S ez a segítség már csak azért sem elhanyagolható, mert megvalósításában ennyi értékű társadalmi munkát még nem vállalt a község lakossága. Átlagosan négyszáz forint jut ebből minden állampolgárra, beleszámítva a gyerekeket is. Az önkéntes munka értéke mindig több annál. Így van ez Kótaj ban is. A lakosság egyre inkább megérti; adni csak abból lehet, ami van. Egy évvel ezelőtt például még egész kívánságlista hangzott el a falugyűlésen, az idén már szinte alig. S amit kértek, az indokolt volt. Ami nem, azt társadalmi munkával vállalták. Például az épülő iskolánál a területrendezés, parkosítás, kerítésfestés, takarítás és egyéb apróbb munka, a népkerti utak rendbehozása, fásítás, a' villany- hálózat, kerítés rendbehozása, padok kijavítása, a hálaliget gondozása, a földutak karbantartása, árkok ásása, a sporttelep és a temető rendezése, mind, mind társadalmi feladattá lépett előre Kótaj- ban. A Virágos faluért mozgalom is új feladatként kelt életre a községben. Közügy lett a közterületek parkosítása és gondozása. S ebben az évben először minden porta és építési terület elé virágot ültetnek Kótajban. Ezerháromszáz porta illetve telek gazdája vallhat szint ebben az évben, hogy miként is értelmezi a megígért segítséget, amely lényegében saját boldogulásához is vezet. Egymillióhétszázezer forint egy falu életében, költségvetésében nem nagy pénz, de Kótajban ez is sokat számít. Mércéje lesz ez most annak az erőnek, amely az állampolgárok tenniakarását példázza. S erre a példaadásra most Kótajban is nagy szükség van. Tóth Árpád KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. február 24. Fekvő nő
