Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-11 / 8. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. január 11. Kommentár Egy amerikai Pekingben B efejeződött Harold Brown amerikai hadügyminiszter négynapos pekingi látogatása. A minisztert a legmagasabb szinten fogadta a kínai vezetés. Nemcsak kollégájával tárgyalt, de Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettessel és Hua Kuo-feng pártelnökkel is. A magas szintű fogadtatás, s az a kiemelt hely, amelyet a kínai sajtó Brown látogatásának szentel, arra utal: a maoista vezetés meg akarja ragadni az alkalmat, hogy végre tényleges katonai szövetséget hozhat létre az Egyesült Államokkal. Washingtonban ugyan húzódoznak egy ilyen paktum nyílt megkötésétől, s az amerikai kormány még nem járult hozzá fegyverek szállításához Kínának. A tárgyalások során — s ezt a kínai fél egy cseppet sem tagadta — a fő hangsúlyt a közös stratégiai érdekek hangsúlyozására helyezték. így szó volt a törvényes afgán kormány ellen fellépő ellenforradalmi bandák közös felfegyverzéséről és kiképzéséről; Pakisztán katonai megerősítéséről és az indokínai helyzetről is. Nem titok, Washington szívesen venné, ha Kína beváltaná fenyegetéseit, s megpróbálkozna a szocialista Vietnam másodszori „megleckéz- tetésével”. Kína örömmel fogadta ezt a hidegháborús kampányt, amelyet Carter elnök a kabuli kormánynak nyújtott szovjet segítség ürügyén indított. Mint ahogy nyilvánvalóan azt is, hogy a SALT—2 ratifikálását újból elhalasztották, s egyáltalában fokozódik a feszültség földünkön. A kínai vezetés számára egy ilyen helyzet nagyon is megfelelő, alkalmat ad ugyanis arra, hogy saját céljaik érdekében sorakoztassák fel a fejlett tőkés országokat, s a helyzetet kihasználva olyan segítséget kapjanak, ami távlati nagyhatalmi, hegemonista elképzeléseik megvalósítását szolgálja. A veszélyes következmények lehetőségével a Nyugatnak is számolni kell. M. G. A nyugati sajtótudósitók jelentik az afgán fővárosból Normalizálódik az élet Kabulban Kifizetődő-e az iskola? Ä lakatos és az integrál Tömegesen érkeznek Kabulba a sajtótudósítók a világ minden részéről, hogy személyesen tájékozódjanak az afganisztáni helyzetről. Jelentéseik egybehangzóan tanúsítják, hogy a fővárosban nyugodt az élet. Az UPI amerikai hírügynökség afganisztáni tudósítása megállapítja, hogy „Kabulban az élet visszatér a normális kerékvágásba. Kinyitottak az üzletek és a hivatalok, az utcák tele vannak járókelőkkel és autókkal. Az a néhány katonai menetoszlop, amely az utakon látható, nem zavarja a mindennapi életet.” Jalalabadban hasonlóképpen semmi jele sincs a nyugtalanságnak. A Daily World című amerikai lap munkatársa elmondta, hogy mindaz, amit Kabulban tapasztalt, szöges ellentétben áll az Egyesült Államokban folyó hisztérikus afgán- és szovjetellenes kampány állításaival. Az indiai New Age újságírója annak a véleményének adott hangot, hogy Kabulban széles körű elégedettséget váltott ki az új kormányzatnak a forradalmi vívmányok megvédésére, a törvényesség helyreállítására tett intézkedései. A Francia Kommunista Párt főtitkára, Georges Marchais Moszkvában megtekintette az olimpiai építkezéseket. A képen: Marchais az olimpiai falu makettjével ismerkedik. (Kelet-Magyarország telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) résére — a szovjet—afgán barátsági szerződés értelmében, az ENSZ alapokmányával összhangban — jogosan nyújtott segítséget a kívülről szervezett, egyre erősödő reakciós és imperialista támadásokkal szemben, az ország békéjének és biztonságának helyreállítása érdekében. A Minisztertanács elítéli az afgán belügyekbe való újabb- keletű imperialista beavatkozási kísérleteket is. Meggyőződése, hogy a szélsőséges imperialista körök általános enyhülés- és szovjetellenes kampány ellentétes az emberiség alapvető érdekeivel, károsan befolyásolja a nemzetközi viszonyokat, s ezért a felelősség e kampány kezdeményezőit és támogatóit terheli. A Magyar Népköztársaság továbbra is mindent megtesz az enyhülés eredményeinek megvédéséért és folyamatosságának elősegítéséért, tovább küzd -T- fő külpolitikai céljainak megfelelően — a béke megőrzéséért. Szilárd meggyőződése, hogy a világ népeinek hatalmas erőit jelentő küzdelmét siker koronázza. írta: Henrik Volkov professzor, a filozófiai tudományok doktora Az ismeretek bősége nem tanít meg a gondolkodásra, állapította meg joggal kb. 2500 évvel ezelőtt Héraklei- tosz, az ókori Görögország kiemelkedő dialektikus gondolkodója. Ám a gondolkodás nem lehet meg ismeretanyag nélkül. Ez a probléma dialektikus megközelítésének útja. A Szovjetunióban az oktatás minden formája régóta ingyenes és mindenki számára elérhető. Az általános iskolai képzést a 30-as évek elején tették kötelezővé, a középfokú képzést a 70-es években. Magától értetődik, hogy itt nemcsak mennyiségi, hanem minőségi növekedésről is van szó, amely együtt jár az oktatás formáinak és tartalmának megújításával. így például az utolsó, 10. osztályban a tanulók elsajátítják a differenciál- és integrálszámítás elemeit, holott korábban erre csupán a főiskolákon, és ott sem mindenütt került sor. Ez nemcsak a jövendő matematikusainak és fizikusainak válik hasznára, de a vegyészeknek, biológusoknak, orvostanhallgatóknak, sőt a humán szakembereknek is. Persze nem mindenki akar tudós, mérnök vagy orvos lenni. A többség nem főiskolán folytatja tanulmányait, hanem vállalatoknál, intéz- * ményeknél helyezkedik el. Felmerül a kérdés: miért van szüksége egy lakatosnak, vagy házmesternek az integrálszámításra? És általában: vajon mindenkinek kell-e mindaz, ami a középiskola tanterveiben található: több mint húsz tantárgy? Vajon tekirtthe- tünk-e közülük csupán egyet is feleslegesnek? Nézzük csak a számokat: a Szovjetunióban 4 millió diplomás mérnök és tudós dolgozik. Az ország tudományos-technikai társaságaiban, az össz-szövetségi újítók és feltalálók társaságában több mint 18 millióan vannak. Sokan közülük egyszerű munr kások, kolhoztagok. Alkotásaikban a magas szintű matematikai, fizikai, kémiai, biológiai ismereteik segítik őket. A külföldi nyelv tudása sem hátrány: az újítónak idegen nyelven is figyelemmel kell kísérnie a szakemberek közleményeit, nehogy még egyszer „felfedezze Amerikát”. Az irodalom, az ének, a rajz? Einstein azt mondta, hogy Dosztojevszkijtől többet kapott, mint Gausstól, a tudóstól. Az „idegen” tudományágak táplálják a fantáziát. A tervezőknek fejlett térbeli gondolkodásra van szükségük. Ezt jól fejleszti a rajz, a múzeumok látogatása, a látás törvényeivel való ismerkedés, amely szemléletesen mutatkozik meg a művészek ecsetjének nyomán. A szovjet szakemberek képzettségével arányosan nő társadalmi aktivitásuk. Levonhatjuk tehát a következtetést: a középfokú képzés társadalmilag kifizetődő. De gazdaságilag? Az ingyenes oktatás nem égi manna, komoly pénzébe kerül az államnak, a társadalom pedig abban érdekelt, hogy ez a befektetés a legnagyobb gazdasági hatékonysággal térüljön meg. A probléma komoly. Milyen megoldási lehetőségei vannak? Sztanyiszlav Sztrumilin neves szovjet tudós, már a 20-as években matematikai alapon bebizonyította: az oktatásra történő ráfordítások nem csak társadalmilag, de gazdaságilag is kifizetődők. A Szovjetunió és más országok tapasztalatai igazolták következtetését. A XX. század második felében a közgazdászok egyértelműen megállapították: a képzésre fordított összegek nem csak, hogy megtérülnek, de nagyobb hasznot hajtanak a társadalomnak, mint más befektetések. így a Szovjetunióban minden e célra fordított rubel, — 4 rubel hasznot hajt. Nézzük csak, milyen hatalmas mértékben növekedett a szovjet emberek alkotó aktivitása, képzettségük emelkedésével, az újító- és feltaláló mozgalomban? 1939-ben a népgazdaságban foglalkoztatottak 12 százaléka rendelkezett felsőfokú, vagy középfokú képzettséggel. 1977-ben 78 százaléka. Ez idő alatt az újítási javaslatok száma kilencszeresére emelkedett, (5,2 millió), a bevezetett újítások száma hússzorosára (4 millió), az újításokból eredő éves haszon pedig ötvenötszörösé- re (5 milliárd rubel). Mindebből nyilvánvaló, milyen sokat jelent az általános középfokú képzés. Ezzel azonban nem elégedhetünk meg. Sok mindent kell tennünk azért, hogy az oktatás minőségét és hatékonyságát növeljük. Taristaút Lengyelországba A baráti Lengyelország a magyar turisták egyik kedvelt utazási célja, mert könnyen megközelíthető, s igen sok természeti és kulturális érdekességet kínál az odalátogatóknak. Az idegenforgalmi adottságok közül kiemelkednek a tengerparti és a tavak menti fürdőhelyek (a magyarok elsősorban a Gdansk környéki és a Mazur-tóhátság strandjait kedvelik), valamint a Tátra magashegységi üdülő- és kirándulóhelyeit. A nemzeti parkok is számos ritka érdekességet kínálnak; a biatowiezai nemzeti parkban pél- ádul bölényrezervátum, a pieningi parkban pedig romantikus tutajozás. Lengyelország igen gazdag műemlékekben. Varsó, Krakkó, Poznan, Lublin felbecsülhetetlen értékű óvárosán kívül, páratlan látnivalót kínál Malbork vára, vagy az ezeresztendős wieliczkai sóbánya szobrai (Krakkó közelében). Színes kiegészítője az utazásnak az ország sok vidékén még ma is elevenen élő népiművészet, népviselet, fafaragás, hímzés, építészet. Gerencsér Miklós: FERDE HÁZ 23. Nem a forró tea okozta, hogy kiverte a víz a tanár magas homlokát. — Egyúttal a válóperi keresetet is be kellett volna adnod — mondta halkan, a fel- indultság minden látható jele nélkül. Délre járt az idő. Számítani lehetett ra, hogy bármelyik pillanatban megszólalnak a város ódon harangjai. Egészséges verőfény tündökölt, súlytalanul árasztotta melegét a nyár. Edit kontyba csavarta haját, kis indiai papucsot viselt, karcsú testét mindössze fürdőruha és egy virágos selyem fésülködőkön- tös takarta. Így tett-vett mérnöki rajzasztala előtt. Gondtalan jókedvűség sugárzott róla. Még apjával sem törődött, aki p>edig kitartóan téb- lábolt mögötte, szomorú gyanakvással pislantgatva a lánya kezében zizegő rajzokra. — Nem merem elhagyni a házat... — vallotta meg az öreg panaszosan. Edit ragaszkodott gondtalan jókedvűségéhez. Hátra sem nézett, őrizte az apja iránti jó szándékú közönyét. Épp azért vigyázott rá any- nyira, mert eltökélten színlelt. — Miért ne merné? ... Csodás idő van. Semmi kilátás záporra, vagy ilyesmire. — Nem a záportól félek! — csattant fel Burján Péter. Majd mintha megbánta volna hevességét, szelíden sajnálkozott. — Károly meg elutazott a csapattal. Nem is látta az apróhirdetést. A mérnöknő tárgyilagos mozdulatokkal húzkodta hosszú vonalzóját a rajzon. — Károly nem utazott el a csapattal. És látta az apró- hirdetést. — Újabb igazítással rézsut fektette a vonalzót. — Károly e pillanatban albérletet keres. — Bűn volt feladni azt az apróhirdetést — tört elő az apából a panaszos vád. — És bűn ennyire elvadítani a férjedet. Csak aztán rá ne fizess erre a nagy üzletre. — Én megértem édesapámat — állította gond nélkül Edit valódi véleménye ellenkezőjét. — De tessék már belátni, hogy itt most a család anyagi jövőjéről van szó. Édesapám is bölcsebben tenné, ha felhagyna végre a makacskodással és teljesen a gyerekeire bízná magát. A könnyű nyár is nyomasztó teherként nehezült az öregre. Erőlködve szedte a levegőt, orra belesárgult a szenvedésbe. — Ezt a gőgöt nem tőlem tanultad, kislányom. De jól vigyázz. Aki a házunkat árulja, az nem csak tetőt, falat, lépcsőt, kéményt, pincét árul. Hanem pénzre akarja cserélni mindazt, ami eddig engem és a családomat jelentette. — Arra talán mégsem adtunk okot, hogy ennyire rossz legyen a véleménye a gyerekeiről. — Az én véleményem ... — legyintett keserűen a nyugdíjas kőműves. — Számít is valamit az én véleményem... De az embereké! Miattuk nem merek kimenni az utcára! Kisimult a mérnöknő arca a csodálkozástól. — Ugyan miért? — Mert megszégyenít az az apróhirdetés! Tudtára adja mindenkinek, hogy a Burján család ma már nem ugyanaz, ami tegnap volt! Kezdte elhitetni magával Edit, hogy fölösleges komolyan figyelnie az apjára. Jóindulatú nevetésre fakadt. — Ö, hát ennyi az egész? Nem venné ennyire a szívére, ha jobban ismerné az embereket, édesapám. Megalázta és ingerelte a nevetés Burján Pétert, mert bizonyos volt afelől, hogy kinevetik. — Értened kell, hogy miről beszélek! Érezned kell, hogy jogosan apellálok a becsületre! Ennek a háznak erkölcsi tulajdonosai is vannak! Tud róluk az egész város! Tudják, hogy egész sereg nyugdíjas gürcölt velünk együtt. A barátaim. Hogy álljak eléjük? Lehetetlent kívántok tőlem! Azzal büntetnétek, hogy elbujdossak előlük?!... Burján Péter alacsonyabbra roskadt, feje meg-megrez- dült a könyörgés szándékától, de látva Edit eltökélt közönyét, görcsösen legyintett és kisomfordált a szobából. ★ Edit már az ablakból látta, hogy férje közeledik. Felkészült érkezésére. A hátával figyelte az ajtót. Anélkül, hogy érdeklődését elvonta volna a rajzasztal ferde síkjáról, szórakozottan kérdezte a belépő tanártól: — Találtál albérletet? Kelletlenül dobta zakóját a rekamiéra a tanár. — Ahhoz képest, hogy vonakodva kerestem, elég gyorsan sikerült. — Gratulálok. A tanár jól összeszorította a fogait, nehogy valami jóvátehetetlen szaladjon ki a száján. Eddig húzta-halasz- totta a csomagolást, a szíve mélyén játéknak érezte azt az albérletet, de most már a körmére égett a cselekvés, önérzetben, komolyságban alább nem adhatta. Mindenféle felhajtás nélkül, közönséges célszerű mozdulatokkal előkereste a bőröndöt, kinyitotta a szekrényajtót és pakolni kezdte legfontosabb ruhadarabjait. (Folytatjuk) Laboratóriumi foglalkozás Moszkva egyik technikumában. (Foto: APN)
