Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-29 / 23. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. január 29. Nemet a bojkottnak! R francia sajtó az amerikaiak olimpiaellenes akciójáról Akár saját jószántából, akár nyomás hatására cselekedett, végtelenül sajnálatos, hogy az Amerikai Olimpiai Bizottság szombaton politikai kö- kezményekkel járó • döntést hozott, amely még jobban bezárja a Fehér Ház és a külügyminisztérium által létrehozott mechanizmusba — írta hétfői számában a L’Equi- pe, a nagy francia sportláp. A L’Equipe síkrászáll a sportolók szabadságjogainak megvédéséért és idézi a vasárnap lebonyolított Martini Kupán részt vett vívók és szakemberek véleményét. Didier Fiament, az 1978-as férfi tőrvívó-világbajnok például kijelentette: „Tiszteletben kell tartani a sportolók jogait, meg kell hagyni a lehetőséget arra, hogy állást foglaljanak, ha meg akarják védeni esélyeiket.” A Le Matin „Courbertin második halála” címmel szentel vezércikket a Colorado Springs-i döntésnek, utalva arra, hogy az újkori olimpiák megrendezését a francia Pierre de Coubertin báró kezdeményezte. A L’Humanité rámutat, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Kanada, Hollandia és Szaúd-Arábia — még ha Kína csatlakozik is hozzájuk — csak egy részét képezik a világ sportmozgalmának, nem szabad lebecsülni az olimpiai gondolatot fenyegető súlyos veszélyt. Az afganisztáni események csak ürügyet jelentenek. Az olimpiai játékok, amelyek stadionokba vonzzák a világ ifjúságát, zavarják a hidegháború szítóit. Zavarnak, mert jelzik a világban végbemenő változásokat, a szocialista országok felemelkedését és a tegnap még gyarmatosított népek szerepét. A lap vitába száll azokkal, akik a francia sajtóban — mint például a Nouvel Obser- vateur, a L’Express és más orgánumok publicistái — több-kevesebb nyíltsággal az olimpia ellen foglalnak állást. Az olimpiai gondolat nemcsak a sportolók ügye, hanem mindazoké, akik meg akarják akadályozni a hidegháború újraéledését. A „véres vasárnap” 8. évfordulóján nagyszabású tüntetés volt Birminghamben, a felvonulók a brit csapatok kivonulását követelték Eszak-frországból. (Keiet-Magyarország telefotó) Gromiko tárgyalásai Szíriában (Folytatás az 1. oldalról) mányzatnak a közel-keleti magatartására, amely hirtelen az iszlám első számú pártfogójának szerepében kíván tetszelegni. Maga a látogatás és a damaszkuszi vezetés álláspontja jól érzékelteti azt a tényt, hogy az óceán túlpartján alighanem lebecsülik a mohamedán országok vezetőinek és népeinek ítélőképességét vagy egyszerűen: memóriáját. Az a hatalom, amely a végsőkig támogatta és állig felfegyverezte a gyűlölt sahot, amely a legfőbb felelősséget viseli a tágas muzulmán térség problémáinak veszélyes rendszertelenségéért, most — képletesen szólva — humuszt ölt és mekka felé fordul. Vallási érzelmeket a történelem során már sokan próbáltak politikai célok szolgálatába állítani. Olyan módszer ez, amelynek cinizmusánál csak veszélyessége nagyobb. n helsinki záróokmány megvalósításáért PAPP ANNA AZ EURÓPAI BIZTONSÁG ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS NEMZETKÖZI BIZOTTSÁGÁNAK BRÜSSZELI ÜLÉSÉRŐL „A kontinensünk biztonságának és népei együttműködésének ügyét támogató nemzeti, társadalmi mozgalmak felelősséggel és elkötelezettséggel, egyértelműen állást foglaltak az enyhülési politika folytatása mellett, s tőlük telhetőén mindent megtesznek azért, hogy a tervezett időpontban, ez év őszén megtartsák az európai biztonsági és együttműködési értekezlet madridi tanácskozását.” Céljának megfelelően ezzel az eredménnyel ért véget az Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizottságának a napokban Brüsszelben megrendezett kibővített titkársági ülése. Hazánkat Papp Anna, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának titkára képvisel-*- te a tanácskozáson, amelynek idézett mérlegéről Budapestre visszaérkezése után nyilatkozott az MTI munkatársának. Elmondta, hogy körvonalazták Brüsszelben a nemzetközi bizottságnak azokat a társadalmi akcióit, tervezett eseményeit, amelyekkel igyekeznek — a közvéleményt mozgósítva — hozzájárulni a madridi találkozó megfelelő előkészítéséhez. Kontinensünk nemzeti bizottságainak, haladó társadalmi erőinek képviselői egyetértenek abban, hogy a jelenlegi nemzetközi légkörben, amikor hideg- háborús szelek is fújnak, még inkább szükség van a politikai párbeszédre, a népek közötti kontaktusokra.. Ennek jegyében és egyik! megnyilvánulásaként az1 Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizott- j ságának leszerelési munkabi- J zottsóga a jövő hónapban kollokviumot rendez Moszkvában, hogy konkretizálja a társadalmi teendőket, meg- j mozdulásokat a fegyverkezés j ellen. Június elején összehívják j az európai közvélemény kép- í viselőinek tanácskozását, I hogy még markánsabban [ megfogalmazzák a társadal- j mi összefogás, a népek együt- I tes cselekvése programját a I madridi találkozó sikeréért, j A belgrádi találkozóhoz kap-! csolódóan a Helsinki óta tör-! téntekről beszámoló kiad-1 ványnak Európa-szerte nagyi sikere volt. Most azt tervezi a í nemzetközi bizottság, hogy j ez év során ismét megjelentet egy kötetet, amelyben a i helsinki záróokmányt aláírt vezető politikusoktól választ j kér arra: milyen várakozás-] sál tekintett aláíráskor az j okmányban foglaltak megva- | lósítása elé, hogyan ítéli meg : az utóbbi évek fejleményeit j és a mai nemzetközi helyze- | tét. KRAKKÓI LEVELÜNK A megújulás évei rakkó — az ősi lengyel főváros — a megújulás |\ éveit éli. összefogott az ország és a világban élő lengyelség az idő pusztításától megmenteni a műemlékeket. Egyesek harminc, mások ötven esztendőre becsülik ezt a rendkívüli összegeket és ritka szakértelmet kívánó munkát. Az UNESCO által értékelt világhírű emlékhelyek első listáján, a 12 kiemelt település között az olasz Velencével egy sorban szerepel ez a lengyel város, amely túl azon, hogy egy nép kulturális értékeinek legszebb fellegvára — a világ minden tájáról érkező turisták zarándokhelye is. Úgyszólván alig hihető, hogy pontosan 3 és fél évtizede, 1945 januárjában órákon, napokon múlott Krakkó léte. Akkor pedig már ide, Dél-Lengyelországba is elérkezett Varsó teljes felperzselésének híre ... Zbigniew Jurkiewicz történész-újságíró, a 45-ös január krónikása elmondja, hogy Krakkó a Konyev marsall parancsnoksága alatt harcoló I. Ukrán Front támadásának vonalában feküdt. A lengyel ellenállási mozgalom hírszerzőitől és a szovjet felderítőktől eljutott az információ ide arról, hogy a hitleri hadvezetés terve ennek a városnak a szovjetekkel szembeni ellenállás védelmi központja szerepét szánta. Itt akarták megvetni lábukat a németek, nem engedve tovább a felszabadító csapatokat a szomszédos sziléziai iparvidék felé. Az idősebb krakkóiak jól emlékeznek arra, hogy a németek már január elején hozzáfogtak 240 vasbeton tankcsapda felállításához az utcákon, és sietve ásták föld alatti bunkereiket. Aláaknázták a Wawelt, a Su- kiennice posztócsarnokot, a Jagelló Egyetemet, a Mária templomot, a városháza tornyát. Elaknásították a hidak környékét, az ipari üzemeket, a pályaudvart és sok más középületet. A város megmentése nemcsak a lengyelek reménye volt — mondja a történész. — így döntött az itt harcoló szovjet csapatok legfelsőbb hadvezetése is. A hadművelet konkrét tervét személyesen Konyev marsall dolgozta ki. „Az operáció nehézsége abban állt — írta sok év múltán 1. Sz. Konyev —, hogy a lengyelek nemzeti ereklyéjét, Lengyelország kultúrtörténeti központját, Krakkót kellett megmentenünk a pusztulástól. Kerestük az utat, hogyan adhatjuk vissza a lengyeleknek második fővárosukat, ezt a szép műemlék várost a lehető legkevesebb pusztítás árán.” anuár 18-án Konyev alakulatai áttörték a város körüli német védőgyűrűt. A további manőverek villámgyorsan követték egymást. Még ezen az estén begördültek a szovjet tankok a híres piactérre, a Rynekre. A németek a Visztula partján igyekeztek az éjszaka leple alatt újabb védvonalat alakítani, de megtizedelt egységeik már másnap reggel nyugat felé menekültek. ***>*-*« , Krakkó tehát január 19-én felszabadult. Sértetlenül visszakerült a lengyel nép tulajdonába és az ország szellemi életében ma is á legrangosabb metropolis rangját viseli. Krakkó, 1980. január. Szilágyi SzaJxdia Robert Mugabe, a Zimbabwe Hazafias Fromt társelnöke visszatért Rhodesiába. A képen tízezrek üdvöziik az afrikai ország fővárosában, Salisburyban. (Keiet-Magyarország telefotó) Szekér Gyula Moszkvába utazott Szekér Gyulának, a Minisz- tikai gépgyártási együttmű- tertanács elnökhelyettesének ködését koordináló kormányvezetésével hétfőn magyar de- ...... ,, , . ... , legáció utazott Moszkvába, a kozl blZ0ttsa§ második ulese- KGST-országok atomenerge- reFERDE HÁZ 36. — Nos, kedves főorvos úr, a tüzetes vizit megfelel a várakozásának? Doktor Velemi Edgár számára nyilvánvaló volt, hogy az öreg jelenlétével rendellenessé vált a légkör. Nem akart sokáig időzni itt, szó-, rosabbra igyekezett fogni a tárgyalást. — Ideje, hogy az árról is beszéljünk. Mit kérnek a két lakásért ? Dezső viszont adta a ráérősét. Flegmán csücsörítette száját a pipa csutoráján, aprókat szippantgatott és kis pamacsokat löködött ki a pipaszár mellett. — Teljesen objektív becslés szerint két és fél milliót ér az egész ingatlan telkestől, mindenestől. Mivel főorvos úr a ház felére tart igényt, az árat is felezni kell. Mindenképpen előkelő benyomást keltett a gyertyaegyenes, krémsárga öltönyű főorvos, de az volt rajta a legelőkelőbb, ahogy álmél- kodni tudott. Spanyol arcán a jóindulatú megvetés épp úgy hozzátartozott ámulatához, mint finnyás nemtetszése. — Egymillió-kétszázötven- ezer?! Rettegve figyelte az öreg, mint alakul az alku. Nekinekilódult zaklatott szándéka, hogy közbeavatkozik, de mert a tűrést sokat gyakorolta, sikerült fékeznie magát. Most elfogyott az önuralma. Várhatóan, és mégis váratlanul előlépett. — Tiltakozom! Én is vevő vagyok, méghozzá előjogokkal! Megrökönyödésében magasabbra nyúlt Velemi Edgár, és behúzta a mellét, mintha leöntötték volna. — Mit jelentsen ez? ... Tudtommal... Dezső félretorzuló arcáról, ívesen forduló szeméről azt lehetett leolvasni, hogy nehéz káromkodást temet el magában. Jó ösztönnel mellőzte a gorombaságot, és a doktor megnyugtatására ki- csinylő-hanyagul biccentett apja felé. — Ö csak az öregem. Néha csupa tréfa a fater. Most is a humorral próbálkozik szegény, de vasárnap ritkán van formában. Komoly gyanút fogott Velemi doktor. A hirtelen megváltozott helyzet alkalmat adott neki, hogy ismét hasznát vegye hűvös előkelőségének. — Itt semmi olyasmi nem történik, ami ok lehetne a tréfára. Tanult előkelőség, tudatos tekintélytartás nélkül'is Burján Péter jelenlétének volt a legnagyobb súlya, ahogy a nyugdíjas minden sallang, minden sietség nélkül lépett fia és Velemi Edgár közé. — ön jól érzékeli a helyzetet, főorvos úr. Részemről mindössze annyi a tréfa, hogy vevőnek titulálom magam. Holott lakástulajdonos vagyok. Itt, ebben a házban. És én nem akarom eladni a lakásomat. De mint afféle nyugdíja^ embert, erőnek erejével kiskorúsítanak. Oda se figyelnek a véleményemre. — Ez azért hallatlan! — kelt ki magából .Paula. —Ráerőszakolni a főorvos úrra a mondvacsinált panaszait! Velemi Edgár most nem volt előkelő úr, vasalt modorú diplomás, vagy más efféle. Egyszerűen csak emberi volt, és ez állt neki a legjobban. — Orvos vagyok. Megszoktam a panaszokat. Türelmesen, tagolt beszéddel hívta fel a figyelmet a tévedésre Burján Péter: — Csakhogy én nem panaszkodom. Dühében tüntető finomkodással kiabált apjára Dezső: — Ha állítása szerint nem panaszkodik, akkor mégis mit méltóztatik csinálni, kérném tisztelettel?! A sértő hang még nyugod- tabbá tette Burján Pétert. Sajnálkozva nézte fiát. — Mondtam már. Tiltakozom. Tiltakozom az önveszélyes mohóság ellen. Nem nyugszom bele, hogy vásárt csapjának ott, ahol a család sérthetetlen érdekeire kell vigyázni. Ami már megvan, az ezerszer fontosabb a pénznél. Ebből következik, hogy csakis mi fizetünk rá, ha eladjuk. Végiglabbant a doktorban a felismerés, hogy innen menekülnie kell. Egyetlen pillanat alatt összeszedte magát. — Tekintsük úgy, hogy látogatásom merő tévedés. Volt szerencsém. Most vette igazán hasznát gyakorlott lélekjelenlétének. Ügy fordult sarkon, hogy semmi kétségét nem hagyott afelől: elérhetetlen magasságokban áll a házhoz tartozók indulatai fölött. Mire észbekaptak, már el is tűnt. Senkinek nem jutott eszébe kikísérni, Édit nem hitt a szemének és a fülének. S azt sem akarta elhinni, hogy ekkora szégyenkezésre képes önmaga előtt. Elszédült, ha belegondolt, mily sokára lesz vége ennek a napnak. Billegett a drótkötélen, ahova a saját elhatározásából jutott. Le nem zuhanhatott, vissza nem hátrálhatott, csak előre mehetett, akkor is, ha utálkozva viselte megalázó helyzetét. Odalent az utcán zajtalanul távozott az ezüstfehér Vouxhall, idefönt a lakásban döngve szaladgált a tajtékzó Dezső. Mivel a főorvos távozáskor nyitva hagyta maga mögött az ajtót, dühében rátámadt, mint valami bűnbakra, és úgy berántotta, hogy a szemközti ablakok is megrázódtak. Komor nyugalommal figyelte Burján Péter. Zömök termete meg sem moccant, úgy ajánlotta: — Szopogass mentolos cukorkát. Az majd lecsillapít. Legkevésbbé talán Paula tudott uralkodni magán. Idegállapotát további súlyos próbának tette ki az a rejtélyes körülmény, hogy elmaradtak a látogatók, szemben az apróhirdetés táplálta vérmes reményekkel. Majdnem sikoltva kiabálta bele a csendbe: — Tenni kell valamit! Ez tűrhetetlen! — Mi a tűrhetetlen? ... — kérdezte tőle részben csodálkozva, részben együttérzőn az apósa. Vadul támadt kiáltozásával Paula az öregre: — A maga zsarnoksága! A rigolyás, csökönyös rosszindulata! Dezső sokallotta a kiabálást, de a neheztelést nem. Eltérően lármás kedvétől, ezúttal csendes morgással helyeselt feleségének. — Isten bizony van ebben valami. De hát az ember mégsem lehet goromba a saját apjához. Panasz és harag nélkül figyelt Burján Péter a különös beszédre. (Folytatjuk)
