Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-12 / 290. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. december 12. Kommentár I Linowitz- misszió C arter elnök közel-keleti különmegbízottja Sol Linowitz először az egyiptomi fővárosban tárgyalt, majd Jeruzsálemben Joszef Burg izraeli belügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket, akivel együtt ma ismét Kairóba ül tárgyalóasztalhoz. Az izraeli tárgyalópartner személye, pontosabban funkciója első pillantásra némi meglepetéssel szolgál: meglehetősen ritka jelenség a nemzetközi diplomáciában, hogy egy vendégdiplomata a fogadó ország belügyminiszterével folytasson megbeszélést. A sajátos párosításnak sajátos oka van. Ez a téma ugyanis a „palesztin autonómia” ügye. Aligha túlzás az az állítás, hogy a kérdés lényege az, hogy a Camp David-i megállapodások a bonyolult és nemzetközi természetű palesztin kérdést izraeli területi-állami keretek között, ilyen értelemben izraeli „belpolitikai” kérdésként próbálják tálalni. Camp Davidben megállapodtak arról, hogy 1980. február 26-ig „el kell jutnia az egyiptomi-izraeli diplomáciai kapcsolatok felvételéig”. Ez annyit jelent, hogy az idő az ihlető Washingtont sürgeti. Addig viszont nehéz elképzelni a hivatalos kapcsolatfelvételt, amíg a „palesztin autonómia” darázsfészkében nem teremtik meg legalábbis valamiféle rendezés illúzióját. Ez viszont több okból is nehéz, sőt, majdnem lehetetlen. Izrael az amerikai támogatással a háta mögött — különös tekintettel az USA választási évére! — „birtokon belül” van, az egyiptomi vezetés pedig úgy érzi, hogy legalább valami látszateredményt el kellene érnie a megszállt területek palesztinjai számára. Izrael nyilván nem véletlenül időzítette a nabluszi polgármester „rehabilitálását” Linowitz érkezéséhez: olyan „gesztusnak” szánták e?t, amire — komolyabb lépések helyett — hivatkozni lehet... H. E. Nemzetközi tanácskozás Tihanyban (Folytatás az 1. oldalról) arra kell késztessen bennünket, hogy ne elégedjünk meg az eddigi eredményekkel, hanem újabb erőfeszítéseket tegyünk az emberiség békés jövőjének biztosításában érdekelt különböző politikai és társadalmi erők közös fellépésének előmozdítására. Úgy gondoljuk — húzta alá —, hogy különösen fontos kérdés a kommunisták és a szociáldemokraták közötti együttműködés lehetőségeinek feltárása, mivel a két mozgalom viszonya nagy hatást gyakorol a nemzetközi helyzetre és a nemzeti keretek között folytatott osztályharc feltételeire. Pártunkat ezek a megfontolások vezették, amikor kezdeményezte e tanácskozás megtartását. Gyenes András hangsúlyozta: pártunk úgy ítéli meg, hogy az emberiség számára ma a legsúlyosabb gondot és a legnagyobb veszélyt a tömegpusztító eszközök gyorsuló ütemű mennyiségi növekedése és minőségi fejlődése jelenti. Különösen komoly veszély fenyegeti napjainkban Európa népeinek békéjét, biztonságát. Az úgynevezett eurostratégiai rakéták gyártására és telepítésére vonatkozó NATO-tervek megvalósítása felboríthatja a kialakult európai, és ezen keresztül a globális stratégiai egyensúlyt, azzal a következménnyel járhat, hogy tovább bővül a nukleáris fegyverkezésben részes államok köre, s világméretekben növekszik a katonai feszültség. Meggyőződésünk, hogy megvannak a lehetőségeink és az erőnk az imperializmus szándékainak meghiúsítására, a világ békéjének megőrzésére, biztonságának megszilárdítására, a szocializmus további térhódításának előmozdítására. Nemzetközi harcunk sikeréhez elengedhetetlen, hogy pártjainak időről időre együttesen elemezzék a helyzetet, és ennek megfelelően vegyék számba a legfontosabb és legaktuálisabb közös tennivalókat. Pártunk ezért tulajdonít kiemelkedő fontosságot a kommunisták nemzetközi politikai és ideológiai tanácskozásainak, a rendszeres, alkotó véleménycserének. Az MSZMP Központi Bizottságának titkára aláhúzta, hogy a kommunista pártok számára mindig alapvető fontosságú kérdés viszonyuk meghatározása más politikaitársadalmi erőkhöz, a helyes szövetségi politika kialakítása és érvényesítése. A kommunisták a munkás- mozgalom kettészakadása óta nagy figyelmet fordítanak a szociáldemokráciára, a kommunista és a szociáldemokrata pártok viszonyára. Az elmúlt mintegy hét évtized során bőségesen szereztünk kedvező és kedvezőtlen tapasztalatokat. Voltak időszakok, amikor a kommunista és a szociáldemokrata pártok egymást tekintették fő politikai ellenségnek, s a kölcsönös előítéletek még a közelmúltban is nehezítették bármiféle együttműködésüket. Európa, s a világ jelene és jövője szempontjából rendkívül lényeges kérdés: hogyan viszonyul a szociáldemokrácia a békés egymás mellett élés, az enyhülés, a leszerelés kérdéseihez. Megítélésünk szerint az európai biztonság megszilárdításában, a földrész politikai realitásainak nemzetközi elismertetésében, a kelet—nyugati kapcsolatok normalizálásában, a szocialista és a tőkés országok kölcsönösen előnyös együttműködésének fejlesztésében elismerésre méltó szerepet töltöttek be a nyugat-európai szociáldemokrácia reálpolitikusai. Ügy gondoljuk, hogy az európai kommunista és munkáspártok 1976-os berlini értekezletének dokumentuma jó alapot ad a kommunisták és szociáldemokraták közös érdekeinek meghatározásához, a konkrét együttes cselekvés formáinak kialakításához. Ennek megvalósítására már történtek bizonyos lépések. A Magyar Szocialista Munkáspárt többször kifejezésre juttatta, hogy a béke, a biztonság és a társadalmi haladás ügyének előmozdítása érdekében jó viszonyra, konstruktív kapcsolatokra törekszik vaalmennyi szocialista, szociáldemokrata párttal. Gerencsér Miklós: FERDE HÁZ 6. Dezső meglötyögtette sörét az üvegben, nézte a barna hengerbe szorult buborékokat és elnyafogta magát: — Már megint egy szeminárium. A többiek nevettek rajta. Félix kivételével, ö komoly retorikával folytatta szónoklatát. — Olcsón gyártom, olcsón árusítom a páratlanul esztétikus bizsukat. És nyereség- részesedést fizetek a segédeimnek, áthatva a legteljesebb szociális együttérzéssel. Véletlenül se tévessze meg Burján bácsit, hogy maszek vagyok. Jámbor, türelmes kíváncsisággal nézte vendégüket a nagy csontú öreg. — De miért éppen rám gyanakszik? Feléje hajolt ültében Félix Elek, s bizalmaskodva súgta, mintha kényes titkot árulna el. — Mert Burján bácsiról azt híresztelik a városban bizonyos felelőtlen elemek, hogy még mindig szektás. — Nem baj — nyugtatta meg ugyancsak bizalmaskodva a fehér hajú családfő. — Szektás szomszédja még úgysem volt. Remélhetem, hogy a híresztelés ellenére sem néz le? — Méghogy én nézném le Burján bácsit? Ennek még a feltételezése is megrendítő. Egészen őszintén szólva épp az ellenkezőjétől féltem. Hogy esetleg zsenánt önöknek... Mert Burján bácsi nagy személyiség ebben a városban. Köztudott harcosa a munkás- mozgalomnak. Osztatlan nimbusza van. Na már most, a hozzám hasonló átlagemberek nem vonhatják ki magukat a jeles egyéniségek pszichikai hatása alól. Ez ugye önkéntelen lélektani szabály. De amikor megláttam itt kőműveskanállal dolgozni az egyszerű, közvetlen családapát, az én tiszteletem is azonnal közvetlenebb lett. Ez megint önkéntelen lélektani szabály. Ahogy itt buz- gólkodtak, nevetgéltek, néha sikamlósán viccelődtek, én abból mindjárt megértettem, hogy a lehető legemberibb szomszédságra számíthatok. Hogy túl a formális köszönő viszonyon, talán még a szoros, őszinte barátság sem lehetetlen. Paula édesdeden átadta magát az önfeledt figyelemnek. Már-már udvarló elismeréssel hálálkodott: — Félix úr, hogy magamilyen választékos. Az elismerésre hátráló szerénységgel válaszolt a szomszéd. — Jaj nekem, néha irtózom tőle. Ez a csiszolt stílus valóságos istencsapás rajtam. Hiába küzdők ellene, van valami született adottság a modoromban. Néha viszolygok tőle, érzem, hogy fölöslegesen terheli az egyéniségemet, de nem tehetek róla. Ugye fárasztó? — Sőt! — biztosította elragadtatásáról Paula. — Ö, milyen elnéző tud lenni. Emlékszik, drága Pau- lácska, amikor a kedves és HARC A MEKKÁI NAGYMECSETBEN (2.) Halottak a katakombákban A nagymecset ostroma két hétig tartott. A szaúdi kormány teljes hírzárlatot rendelt el és elvágatta az országot a világgal összekötő telefon- és telex-összeköttetést, abban a hitben, hogy a lázadók mögött külföldi országok állhatnak. A nomádok válsága A lázadók kilétéről és céljairól sok találgatás látott napvilágot. A prófétától származó szóhagyomány úgy tartja, hogy a Mahdi eljövetele Mekkában várható, a XV. század első évének hajnali imája idején. Ezért gyanakodtak arra, hogy a mecsetfoglalók a Mahdi-váró síiták közül kerültek ki. A síita irányzathoz tartozik az irániak döntő többsége, Irak népességének fele, Bahrein lakosságának fele, a kuvaitiak 17 százaléka, az Egyesült Arab Emirátusok összlakosságának 7—8 százaléka. De ennek az ágazatnak Szaúd- Arábiában is vannak követői. Az olajban leggazdagabb tartományban koncentrálódik a mahdista szekta, amely 120 ezer főt számlál. Mekkától észak-keletre él a félmilliós nomád otaiba törzs. Ingataggá teszi a hatalmi helyzetet az egész Arab-félszigeten az, hogy a beduinok, akik eddig a monarchiák megbízható hadseregét alkották, most úgy látják, eddigi nomadizá- ló életmódjuk válságba került s arra kényszerülnek, hogy eddigi életformájukat feladva, a kikötőkben és gyárakban keressenek munkát. Olyan súlyos gazdasági és társadalmi válságról van szó, amelyet a modernnek látszó homlokzat alig-alig takar el. A tankok behatolása után a hadsereg először könnygázbombákat használt s megpróbálta a mecsetfoglalókat a kiéheztetés taktikájával megadásra kényszeríteni. Egyheti sikertelen próbálkozás után Khaled király — a hosszú ostrom politikai hatásától félve — elrendelte a mecset és a minaretek ágyúzását. A lázadók egy része ekkor elmenekült, másik része az 1950-es években a szaúdiak által épített mecset alatti régi templomok föld alatti labirintusaiba vonult vissza. az általam oly sokra becsült kitűnőség, nevezetesen az ön papája megvásárolta ezt a telket? Én már akkor bizton reméltem, hogy ritka harmonikus barátságra van kilátásom. Erre csipetnyi melankóliával közölte Paula: — Én meg azt reméltem, hogy valamivel hamarabb tudunk majd házat építeni a telkemre. Dezső határozottan moró- zus lett a tulajdonviszonyra vonatkozó kijelentéstől. A szomszéd érdeklődése viszont még jobban felvillanyozódott. — Talán ez idő szerint is Paulácska becses nevén van a telek? — Hangsúlyozottan — világosította fel Edit gúnyos hangsúllyal. A kőfaragó érdesen mordult: — Nem tartozik ide! — C, persze, értem, persze — sietett Félix az engeszte- léssel. — Mit is számít a telekkönyv egy ilyen példamutató családban. Akadémiákon kellene tanítani azt a megértést, amely olyannyira tiszteletre méltóvá teszi a Burján családot. Állítom önöknek igaz lelkiismerettel, hogy ez a nagyszerű . család még ennél is többre, sokkal- sokkal többre képes. (Folytatjuk) Az első szórványos értesülések a különböző országokba visszatérő zarándokoktól származtak. (Az idén több mint kétmillióan fordultak meg Mekkában, amely a nem muzulmánok számára tiltott hely.) Az Egyiptomba visszatérők szerint a mecsetfoglalók a zarándokok között osztogatott röplapokon, a rádió és televízió eltörlését, a fut- balljáték betiltását valamint az asszonyoknak az üzleti tevékenységből való kizárását követelték. Az uralkodócsalád tagjait az iszlám árulóinak bélyegezték. A röplapok sürgették, hogy az ország azonnal szakítsa meg kapcsolatait az Egyesült Államokkal, amelyet az iszlám legveszélyesebb ellenségének nyilvánított. A kairói A1 Akhbar című lap idézi a röpcédula szövegének egyik részét, mely arra szólította fel a szaúdi népet, „lázadjon fel elnyomói ellen és tegyen lépéseket az áruló és deszpo- tikus rendszer elsöprésére.”. Kétheti harc után a szaúdi belügyminisztérium közleménye szerint „teljes egészében felszámolták a nagymecset megszállóinak utolsó csoportját is. Tagjait, akik az épülettömb alatti katakombákban sáncolták el magukat,' tűzharcban, megölték, illetve elfogták.” Áz események részletes ismertetését későbbre ígérik. Azt tudjuk, hogy a mecset egy részét és négy minaretjét a hadsereg szétlőtte. A halottak száma ezernél is több. A mekkai támadással egyidejűleg Medinában is hasonló sikertelen kísérlet történt, ahol fegyveresek Mohamed próféta sírját akarták elfoglalni. A szaúdi biztonsági erők közlése szerint, Mekkában és Medinában nagy mennyiségű fegyvert és katonai felszerelést találtak. Titkos egyezmény Szaúdi források azt sugallták, hogy hasonló felforgató akciók fenyegetik a térségben lévő olajsejkségeket is. November végén Khaled király és az Arab-öböl menti államok vezetői között titkos megállapodás született, hogy egyeztetik a térség biztonsága érdekében teendő intézkedéseket. Sok fontos részletre, így a támadók indítékaira sem derült még fény. Ennek tisztázását valószínűleg nem várhatjuk a hivatalos szaúdarábiai közleménytől sem. Nem véletlen, hogy az ostrom másnapján a tuniszi arab csúcsértekezlet delegá- tusi termében olyan hírek terjedtek el, hogy a mekkai ostrom mögött a CIA áll azzal a céllal, hogy igazolási keressen az amerikai hadihajóknak a Perzsa-öbölbe való vezénylésére. Ennek a hímek elterjedése nyomán a törökországi Izmirben megtámadták az amerikai konzulátust, Bahreinben, Kuvait- ban és az Egyesült Arab Emirátusokban tüntetések voltak, a pakisztáni Iszlámábádban a tömeg felgyújtotta az amerikai nagykövetséget, Lahoréban pedig a konzulátust ostromolták meg. Ezzel csak látszólag áll ellentétben' az a tény, hogy a szaúdi biztonsági erőket a mecset ostromakor amerikaiak is segítették. Az idő halad Több iszlám országban, például* Líbiában és Algériában olyan haladó rendszerek jöttek létre, amelyek földreformot hajtottak végre, államosították a bankokat, a nemzeti kincseket, a legfon- fontosabb iparágakat, megvalósították a női egyenjogúságot, egyszóval Allahnak tetsző eseményként üdvözölték a felszabadulást jelentő forradalmi haladást. Nem maradt hatás nélkül sem ezeknek az országoknak példája, sem pedig az, hogy legutóbb Irán elutasította a térség csendőre szerepének vállalását, s arra kényszerítette az Egyesült Államokat, hogy kivonja kémrepülőgépeit s felszámolja az országban lévő rakétabázisait. Az iráni sah bukása nyomban megkérdőjelezte a többi feudális, amerikabarát rendszer élettartamát is. Ellenük dolgozik nemcsak az idő, hanem az országaikban végbemenő gazdasági és társadalmi fejlődés, amelyeknek immár ezek a monarchiák akadályaivá váltak. November végén a mecset elfoglalását egy eddig ismeretlen szervezet vállalta magára, „az Arab-félsziget Muzulmán Forradalmárainak Mozgalma”. A szervezet az UPI amerikai hírügynökségnek eljuttatott nyilatkozatában közölte, hogy forradalmat akartak kirobbantani az országban. „Nem a megváltóra várunk — hangoztatja a nyilatkozat, hanem a forradalomra.” Máté Sándor A tabrizl rádiót és televíziót az utóbbi napokban hol az azerbajdzsániak, hol pedig az iráni központi vezetés katonái ellenőrzik. A képen Khomeini gárdistái őrzik az épületet. (Kelet-Magyarország telefotó)
