Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-01 / 281. szám

1979. december 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Újra kezdeni A kiváló képességű tudo­mányos kutató elérke­zett oda, hogy képes­ségeit, tudását honorálni már nem tudták, kimerítette a fi­zetésben adható lehetősége­ket: elérte kategóriája „pla­fonját”. Vezetői viszont jutal­mazni akarták átlagon felüli teljesítményét, kinevezték tudományos osztályvezetővé, "hiszen így tovább növekedhe­tett a fizetése. És ez volt az a pillanat, amikor emberünk csillaga kihunyni kezdett. Egy darabig még lubickolt új funkciójában, de kevés idő kellett ahhoz, hogy kiderül­jön: az ő' világa a kutatás, nem pedig a vezetés. Kudarc érte kudarc után, és szinte megváltás volt neki, amikor újfent munkatárssá „degra­dálódhatott”, igaz, egy másik intézményben. Az eset nem egyedi, hall­hatunk hasonló érdemekkel rendelkező munkásokról, „ad­minisztratív” emberekről. Jó szándék vezeti az intézkedők kezét, amikor a kinevezési okmányt aláírják, ám csak kárt okoznak ezzel. Mert ki­derül: a nagyszerű esztergá­lyos csoportvezetőként, eset­leg művezetőként egy fabat­kát sem ér, a beosztott mér­nök vezető tervezőként kínló­dik csak, és több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. A jobbik eset az, ha fel­ismeri a csalódás okát, és van ereje, lehetősége vissza­menni oda, ahol megtalálhat­ja önmagát. Mint az a kis- várdai szakmunkás, aki ma kiegyensúlyozott ember a munkapad mellett, mert ké­pes volt felmérni, hogy a mű­vezetői kinevezés — az adott körülmények között —, meg­haladja erőit, és szerencséje is volt, mert társai örömmel fogadták vissza, s nem tekin­tették bukott embernek. Sokszor ugyanis, a feljebb jutott ember nem mer visz- szakéredzkedni eredeti helyé­re, holott létérdeke lenne, mert fél, hogy kiebrudaltként kezelik majd a többiek. Töb­ben, mint egy másik kisvár- dai gyár középvezetője, oda jutnak, hogy addig-addig ódz­kodnak az eredeti helyre való visszameneteltől, míg késő nem lesz, mert az évek során annyit fejlődött a szakma, hogy ahhoz felnőni, azzal lé­pést tartani már nem is len­nének képesek. Vagy, túlsá­gosan sok energiát kívánna ez. Ilyenkor aztán, kettős a veszteség, mert kevesebbünk lesz egy jó szakmunkással, és eggyel több alkalmatlan kö­zépvezetőnk van. Valamikor, mindennapos gyakorlat volt a „kiemelés”: ezt a történelmi szükségsze­rűség diktálta. Ma már azon­ban, mi sem indokolja a siet­séget az előre léptetésben. Még az új gyárak esetében sem szükséges egyik napról a másikra vezetővé tenni va­lakit, kell, hogy legyen idő a gondos kiválasztásra, felké­szítésre, a kipróbálásra és ha kell, hát a veszteségmentes visszavonulásra. Mert ki-ki a maga helyén ér a legtöbbet. T ehát az előléptetés ne legyen fizetéspótló, ne váljék a jutalom egyik formájává. Mert, ami esetleg jutalom az egyénnek, bünte­tés lehet a közösségnek. Speidl Zoltán Függetlenített nép­művelőknek, tisztelet- díjasoknak, társadalmi aktíváknak és az üze­mi közművelődéssel foglalkozó szakembe­reknek tartottak nem­régiben tapasztalat- cserét a Nyíregyházi Városi Tanácson. Azt tették mérlegre: mi történt a közművelő­dési párthatározat óta? Volt aki szép eredmé­nyekről számolt be, s volt, aki kudarcokról. Abban azonban egyet­értettek, hogy ez a leg­rázósabb területe a közművelődésnek, az üzemi népművelő ugyanis járatlan úton halad — lehetőleg elő­re. Járatlan úton Figyelmet érdemlő gyakorlat a HAFE-ban A legnagyobb feltűnést Hirs István felszólalása kel­tette. A HAFE fiatal népmű­velője a tapasztalt, „öreg ró­kákat” is meglepte néhány megállapításával. Sajátos módon A HAFE a város közmű­velődésében meglehetősen sajátos módon vesz részt. Idén például már nem vásá­roltak egyetlen színházbérle­tet sem, nem küldtek brigá­dot az Igaz ez a szép vetél­kedőre, problémáik vannak a szakszervezeti könyvtárral is — önállósítani szeretnék. Ugyanakkor függetlenített oktatási és külön népműve­lési előadót alkalmaznak, számos vállalati kulturális programot szerveznek, tete­mes összeget fordítanak ilyen célokra, a kapukon belül tö­rődnek a közművelődéssel. Mi az oka ennek az ellent­mondásnak? Valóban nincs szüksége az üzemnek arra, hogy a város kulturális vér­keringésébe bekapcsolódjék? Hirs István géplakatosként kezdte a vállalatnál, már csaknem egy évtizede. Jól ismeri tehát volt munkatár­sai igényeit, azt is tudja, ki mikor túlórázik, mennyire fáradt. Óriási előnynek tart­ja jelenlegi munkájában,, hogy ismerik, nevén szólít­ják, tegezik egymást. — Azért tartom ezt na­gyon fontosnak — mondja, mert az üzem területe ma már sokkal fontosabb köz- művelődési szempontból is, mint a városi művelődési in­tézmények. A dolgozók szí­vesebben vesznek részt olyan programokon, amelyek itt vannak helyben. Itt ismerő­sök között vannak, itthon vannak. Ezután megtudtam; ho­gyan lehet elvenni a népmű­velő kedvét a munkától? Az­tán egyebeket is ... Bérelt hely, üresen — Itt volt például egy vándorkiállítás. Eredetileg Kovács Margit kerámiabe­mutatójáról volt szó, azt meg is kértük. Jött helyette egy cigányportrékat bemu­tató fotóanyag. Egy ládába összeömlesztve egy csomó kép, külön egy marékkai a címkék. Fél napot „totóz­tunk”, melyiknek melyik le­het a címe. Az emberek fel voltak háborodva, hamar szét is ment a híre, hogy nem ér­demes megnézni. A másikat, a gyermekraj zkiállítást több százan megnézték, mert a jó hír is gyorsan száll. A HAFE panasza nem egyedi, ezekről a kiállítások­ról — melyeket a VMK ván- doroltatott —, több üzemből hallottunk hasonlókat. A má­sik fájó pont: a színház. Ta­valy hatvan darab bérletük volt, az idén már csak a KISZ vásárolt, húszat, a vál­lalat egyet sem. Nem sike­rült ugyanis elérni, hogy idejében értesüljenek a mű­sorról, így a HAFE helye sokszor teljesen üres maradt. A mozival azért romlott el a kapcsolatuk, mert nem sike­rült megegyezniük, hogy a negyven darab bérlettel mi­lyen előadásokat látogathat­nak. A HAFE-dolgozók olyan filmre szeretnének elmenni, ami tetszik a közönségnek. A belépő viszont csak a szocia­lista brigádoknak javasolt előadásokra szól — amelye­ken üres a nézőtér. Most már ők sem járnak. — S ha már a műsoroknál tartunk — folytatta a nép­művelő —, hadd mondjam el, mi a helyzet a Műsorkalauz- zal. Van a városnak égy kul­turális programfüzete. Mű­sorkalauz a címe. Nekünk meg van 47 brigádunk. Mind­nek kellene egy, lehetőleg hónap elején. A gyakorlat a következő: úgy 10-e táján, nagy könyörgésre szoktam kapni két darabot. Á megbízható partner Még sorolhatnánk, de kár lenne szaporítani a szót. Gyengébb idegzetű népmű­velő ilyenkor veszi a kalap­ját és jobb fizetésért, más munkát keres, lehetőleg" ™ó messzire a népműveléstől. Hirs István a vállalat támo­gatásával, ezek után elkezdte a maga útját járni. Idei munkatervükben két dolog kapott főszerepet. Az egyik az olvasás megszeret­tetése, a másik pedig a nem­zeti ünnepek színesebbé té­tele. Az olvasásért indított „harc” kettős eredményt ho­zott. Amikor a jelenlegi könyvtáros átvette a kötete­ket, összesen hat olvasójuk volt. Most 123-nál tartanak. S a másik példa: a nagyvál­lalat versenyfelhívásához csatlakozva, a brigádok kö­zösen járnak könyvtárba, ol­vasmányélményeiket feldol­gozzák, megbeszélik, még pontverseny is van köztük, ki mennyit olvas. Megszűnt a vállalati ünnep­ségek unalma is. A versbará­tok például közösen készül­nek a rendezvényekre szava­latokkal, hogy munkatársaik előtt bemutatkozzanak. Volt olyan ünnepség, amelyet az Igrice együttes, vagy a Hu- szárszki néptáncos házaspár műsora fejezett be. De nemcsak ennyi a közművelő­dés. Csendben, magától érte­tődően, évről évre működik itt például a dolgozók iskolá­ja. Tizenöt garnitúra tan­könyvet vásároltak. A na­pokban egy nyolcadik osztály végzett a 14-es iskola neve­lőinek patronálásával. A leg­sikeresebbek pedig a TIT- rendezvények, a különféle előadások. Ezekre tervez­nek a legbiztosabban, mert a TIT bizonyult a legmegbízha­tóbb partnernek. /ff Kínáljanak bőségesebb terítéket A közeli jövőben többféle újításra készülnek. Ilyen például, hogy a papírgyárral és a faipari vállalattal közö­sen terveznek kiállításokat, műsoros esteket. Egy másik sorozathoz a megyei könyv­tár együttműködését kérték, így neves előadóművészeket tudnak meghívni. A közmű­velődés vezetőitől pedig azt várják: legyen egy központi szervező iroda', - ahol koordi­nálnak, s kínáljanak bősége­sebb terítéket az üzemeknek, amiből — a dolgozók érdek­lődése szerint — válogatni le­het. Egyre több üzemünk szán­ja rá magát függetlenített népművelő alkalmazására. Egyre több vezető érti meg, hogy amit ma a szellemre fordít, az holnap termelési értékben kamatozik. Járat­lan úton haladnak a népmű­velők, sokszor tétovázva, mel­léfogva, bizonytalanul, szak­képzetlenül. Oda kell rájuk figyelni, mért fontos politikai munkát végeznek! Baraksó Erzsébet Ö röm ért. Munkahelyi eszközállományom egy nagy beruházás révén minőségileg változott. Kaptam egy digitális üzeme­lésű stopperórát. Mondta a főnök: — Fiatalember, akkor a munkára fel! Fogtam a digitálist és lesattyogtam a műhelybe mintavételes munkanap­fényképezést csinálni. Ennek mi az értelme és lényege? Pontos felmérés készül a munkaidőalap, azaz a 8 órás munkaidő kihasználásáról. Ezt Bandi bácsinak is meg­magyaráztam, mert előírt kö­telesség: a dolgozót figyel­meztetni kell, hogy minden mozdulatát figyelik. — Eggen — mondta Bandi bácsi és tette a dolgát. Ettől kezdve mindent másodperces pontosággal felírtam. így: 8 óra 6 perc, a munkás a szek­rényéhez megy, kis lábast vesz elő, szalonnát és hagy­mát aprít bele, a lábast a re- zsóra teszi. 8 óra 8 perc, meny- nyei illat lengi be a műhelyt. Korog a gyomrom. 8 óra 9 perc, a munkás négy tojást üt a szalonnára. Csak nehogy túl parázsra süsse. 8 óra 12 perc, a munkás megkérdi: — Kér egy katonát? — Hát!? — Akkor mit vacakol, ül­jön le és egyen. 8 óra 30 perc, a munkás Mintavétel visszakézből a kezefejével megtörli a száját. Feláll, anyagot hoz. 8 óra 40 perc, a munkás meghozta az anyagot, a satupadra teszi és mér. 8 óra 45 perc, még mindég mér. — Inkább kétszer mérek — mondja — mint egyszer is elszabjam. 8 óra 50 perc: a munkás végre veri a vasat. 9 óra 20 perc, a munkás a csaphoz megy és iszik. Kicsit zsíros volt a tojásrántotta, én is iszom. A munkás megjegyzi: — Ügy látszik bekerülünk. — Mibe? — Hát az NB I-be. Három pont, az már valami! 9 óra semmi perc: a mun­kás újra veri a vasat. Ala­posan kitárgyaltuk a csapa­tot. 9 óra 20 perc: a munkás gondolkodik. Min? — Azon töröm a fejem, hogy mi az, hogy digitálisos óra. — Azt jelenti, hogy szám- kijelzéses. — Ahá! 12 óra 20 perc, a munkás már három órája veri a va­sat. 12 óra 21 perc: a munkás Mi a véleménye? Batta Jánosné Tátrai Elekné Zvolenszki Péterné Á munkások átcsoportosításáról „Rendszerünk egyik vív­mánya a teljes foglalkozta­tottság. Ugyanakkor elke­rülhetetlen a munkaerő ész­szerű átcsoportosítása.” (Kádár János beszédéből az 1979. szeptember 25-i buda­pesti pártaktíván.) AKI FELMOND, Batta Jánosné, a kisvárdai HUN- NIACOOP Baromfifeldolgo­zó és Értékesítő Közös Vál- Talát személyzeti és munka­ügyi vezetője: — Láttuk tavasz óta, ha nincs elég alapanyag, akkor a két műszakos termelés­ről vissza kell térni az egy műszakos üzemre. Augusz­tus végén aztán 180 ember­nek kellett felmondani. Mi­vel korábban is új dolgozót már csak szerződéssel al­kalmaztunk, így közülük került ki az elbocsájtottak nagyobbik fele, a lejárt szerződést nem hosszabbí­tottuk meg. Azok, akik vál­lalati felmondólevelet kap­tak 65-en voltak, de olyan - emberek is vannak, akiket vállalaton belül áthelyez­tünk más munkakörbe — ha vállalták. — Az intézkedés nem egyik napról a másikra tör­tént. Felvettük a kapcsola­tot a Nyírtassi Állami Gaz­dasággal, a nyírkarászi tsz­szel, a ZÖLDÉRT-tel, hogy vegyék át azokat, akiknek a munkájára nem tartunk igényt. Mégis kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, in­kább a két hét felmondási időt vették igénybe, amit nem kellett ledolgozni. Tud- tunkkal mindenki el tudott helyezkedni Kisvárdán, vagy a környékén. AKI A MUNKÁST VÉDI, Tátrai Elekné, a vállalati szakszervezeti tanács elnö­ke: — Nem volt könnyű do­log arról dönteni, hogy ki maradjon, ki menjen el. A vállalat ha hosszú távra gondolkodik, akkor csak azokat a munkásokat tartja meg, akik megbízhatóak, le­het rájuk számítani. Elég nehéz igazságot ten li, hi­szen a szakszerveze egyben a munkások érdél védelmi szerve is. Ügy Iá om vi­szont, hogy az elm ;lt húsz évben a munka ok he­lyütt elvesztette rangját. Pedig igaz az az < Ív, hogy csak akkor boldoí ul egy vállalat, az ország ha job­ban dolgozunk. — A felmondásé kát kö­rültekintő munka előzte meg. A művezetők a javas­lataiknál a műhelybizott­ság véleményét is kikérték, végül az üzemi négyszög határozott. AKI MARADT, Zvolensz­ki Péterné, a zsigerelő üzem munkása, szakszervezeti bi­zalmi: — Megdöbbentett min­denkit, amikor az igazgató elvtárs a munkások előtt bejelentette: csökkenteni kell a. létszámot,-, -jót-térünk az egy műszakra. Azoknak mondtak fel, ákiknek nem volt megfelelő a munkájuk, késve jártak dolgozni, eset­leg italoztak. A felmondás­nak aztán az lett a hatása, hogy sokkal nagyobb a rend és a fegyelem az üzemben. — Köztünk az volt a megnyugtató, hogy igazsá­gosan intézték a felmon­dást, aki rendesen dolgo­zott, az biztos lehetett ab­ban, hogy marad a vállalat­nál. Lányi Botond a szekrényhez megy, kiveszi a kopott aktatáskát, leül a székre, kibontja a kenyeres­kendőt és hurkát, kolbászt falatozik. — Már levágtuk a disznót — mondja — eláll a hús, ke­ményre fordult az idő. Na, kóstolja meg! 13 óra nulla nulla perc. A munkás újabb anyagért megy és egy fél órája már odavan. 13,30 perc: a munkás vissza­jön és mér. 13,35 perc, a munkás megjegyzi: — Nem szeretem elkapkod­ni a dolgot. A gyors munká­nak selejt a vége. 15 óra 30 perc: a munkás rendet tesz a munkapadján. Megkérdi. — Oszt okosabb lett? — Majd, ha kiszámolom. — Minek azt? Megmondom én magának fejből, mi az áb­ra. Ezt a vasat itt csak azért vertem, hogy teljen az idő. F orgórészeket kellene gyártani, de már egy hete nincs anyag. Az embert meg nem viszi rá a lelkiismerete, hogy semmit se csináljon. 16 óra nulla nulla perc: a munkás hazament. A tojás- rántottát kicsit elsózta, a hurka viszont túl van fűsze­rezve. Ideje lenne már rá­hajtani a minőségre is. Seres Ernő NSZK, USA, Kanada Új piacokon a Racita termékei Űjabb tőkéspiacokat hódí­tott meg ebben az évben a Rakamazi Cipőipari Szövet­kezet. Üj terméke, a lapos és magas sarkú kivitelben ké­szülő női kérges szandált elő­ször a Német Szövetségi Köz­társaságban kedvelték meg. Az első szállítmányt novem­ber utolsó napjaiban már út­nak indították, s január 15- ig a magas sarkúból 71 ezer, a lapos sarkúból pedig 44 ezer párat készítenek el a megrendelőnek. Bővült a kap­csolat az USA-val is, egy helyett már két céggel áll­nak kapcsolatban. Az új megrendelő — a Caressa-cég — ugyanezekből a jövőre di­vatos kérges szandálokból kér. A Racita legújabb tő­kés kereskedelmi partnere Kanadából jelentkezett. A szállítást ide januárban kez­dik meg. Az első megrende­lés 15 ezer pár.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom