Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-13 / 291. szám

1979. december 13. KELET-MAGYARORSZÁG 3 ACÉLÁRUGYÁR, TISZASZÁLKA Pontos minden méret? Ezt vizsgálja Kis Pál és Ha­mar István. Olvasóink kérdezték Munkaidő a tsz-ben Kerényi József nyíregyhá­zi, Siket Pál vásárosnaményi és több, termelőszövetkezet­ben dolgozó levélírónk érdek­lődött a munkaidő megálla­pításáról,- a termelőszövetke­zeti munkarend előírásairól. Levélíróinkat a MÉM, a MüM, a TOT és a MEDOSZ együttes állásfoglalása alap­ján tájékoztatjuk, és elöljá­róban elmondjuk, hogy a ter­melőszövetkezeti dolgozók munkaidejének tartamát — a jogszabályok keretéi között — a munkaügyi szabályzat­ban vagy kollektív szerződés­ben, a vezetőség állapítja meg. A termelőszövetkezeti dol­gozók éves munkaidejének al­só határát az 1967. évi III. törvény végrehajtására ki­adott 7/1977. (III. 12.) Mt. számú rendelet írja elő. Eszerint a tagok által teljesí­tendő munkaidő alsó határa nők esetében évi 1000 óra, férfiak esetében pedig 1500 óra. A 19/1977. (V. 25.) MÉM —MüM számú együttes ren­delet az alaptevékenységben, az éves munkaidő felső hatá­rát — túlórával együtt 3000 órában határozza meg. Az alaptevékenységen kívüli te­vékenységekben dolgozók éves munkaidejének felső határa 2500 óra. E dolgozók esetében további korlátozás: a havi munkaidő 270 óránál és napi 12 óránál hosszabb, illetve napi 6 óránál rövi- debb nem lehet. A túlóra te­kintetében is eltérőek a sza­bályok. Az alaptevékenységben dől-1 gozók részére túlórát csak az ' évi 3000 órás kereten bélül le­het elrendelni, az alaptevé­kenységen kívül foglalkozta­tottak esetében azonban ha­vonta személyenként 30 túl­óra rendelhető el, az évi 2500 óra felett. A jogszabály a vezetőség hatáskörébe utalja az éves munkaidőkeretnek havi, he­ti, napi munkaidőre való fel­bontását. A munkaidő meg­határozott munkakörökre, ki­sebb, vagy nagyobb részle­gekre, meghatározott időszak­ra eltérő is lehet. Az alapte­vékenységben dolgozók mun­kaidejének megállapításá­nál kétszeres differenciálás is lehetséges. Egyrészt az idényre megállapított maga­sabb törvényes munkaidő, másrészt pedig az idényre előirányzott túlórák útján. Lényeges, hogy az éves tör­vényes munkaidő és az elren­delhető túlóra elkülönüljön, és együttes mértékük ne ha­ladja meg az évi 3000 órát. (s. á.) Sohasem jegyezték a leg­jobb szabolcsi üzemek között a Magyar Acélárugyár tisza- szalkai üzemét, igaz, az el- marasztalandók közt sem na­gyon szerepelt a neve. Ügy fogalmazhatnánk talán: csendben, kissé talán árnyék­ban dolgoznak ott. Nem volt egyszerű Pedig Koroknál Ambrus, a gyár igazgatója szerint, ap­róbb lépésekkel is előre le­het jutni. Hiszen, ha azt vesszük figyelembe, hogy az egy évvel előttihez képest a hatékonyság forintban kife­jezhető növekedése 1979-ben kevés híján kétszeres, ha tud­juk, hogy 60 millióval ter­melnek többet, mint tavaly — ráadásul létszámnövelés nélkül, — s ha nem feledjük le a képről az önköltség 10 százalékos csökkentését, ak­kor kétségtelen az előreha­ladás ténye. — Jobban ügyeltünk az anyagfelhasználásra — mond­ja Bunna István, a párt­titkár. — Rendeztük a normákat — egészíti ki Szedlár Sándor főmérnök. — Javult a munkaidőalap kihasználása — szól Korok­nál Ambrus, — úgy 85 szá­zalékát már valóban munka tölti ki a napi 8 órának. Aki azt hiszi, pontosan olyan egyszerű volt elérni mindezt, mint elmondani, té­ved. Mert figyelemre kellett szoktatni az embereket, arra, hogy megértsék: még az acél­forgácsnak is értéke van; az órabéres kényelem helyett a norma szűknek látszó ruhá­ját kellett felhúzni, az irá­nyítóknak pedig muszáj volt előre gondolkozni, hiszen szervezni, átszervezni, enél- kül nem lehet. Állni ugyanis — ellentétben a múlttal —, idén egyetlen órát sem kel­lett, mindig volt munka, ami­vel az elmaradót helyettesíte­ni lehetett. Legtöbbjük átképzett Azonban, ha a későbbiek során külső eredőjű nehézsé­gekről is szó lesz, nem sza­bad megfeledkezni az objek- tívnek nevezhető jóról sem. Elkészült ugyanis a csarnok, ahol a fúrókat gyártják, és teljességgel megszűnt a sza­bad ég alatti munka. Csak aki ismerte a régebbi viszonyo­kat, értékelheti igazán ennek a jelentőségét. Kétségtelen, hogy akadtak gondok is. A minőséggel pél­dául. Igaz, nem sok, és a hi­bák többnyire javíthatók is; oka sem a munkásokban ke­resendő, mert a rossz tompa­hegesztő gép okozta, de ke­rült annyi kifogásolható áru, hogy legyen min elgondol­kozni. Ha máson nem, hát a géppark állapotán. Az új csarnok üzemvezetői irodájában Margita Mariann esztergályos azt mondja: — A munkát anyagellátási zavarok hátráltatták, és az új csarnok is, csak az év köze­pe óta áll. Kozma Béla esztergályos szerint: — Ez a szakterület a több­ségnek még friss ... — De — szól közbe Margi­ta Mariann — ha a feltéte­lek adottak, akkor a normát mindenki teljesítheti. Hamar István diszpécser és Szabó Bertalan esztergályos, így vélekednek: — A dolgozók többsége át­képzett, ők úgy fele részben felelnek meg a követelmé­nyeknek. Ezen az akaraton kívül —, csak a gyakorlat enyhíthet. Kis Pál géplakatos, figye­lemre méltó dolgot mond: — Pesten ismerkedtünk a munkával. Egy bizonyos, hogy ott, rugalmasabban in­tézkedtek, ha bármi nehézség támadt. Persze az is igaz, hogy ott a csigafúró üzemnek is külön tmk-ja van, és má­sok is a lehetőségek. Ne feledkezzünk még meg valamiről: Budapesten fél évszázada foglalkoznak azzal, amit itt, a többség kóstolgat csupán. Mit lehetne jobban? — A marógépek elhaszná­lódtak — szól az egyik. Néhány lépés előre — Nagyobb előretartással kellene a nyersanyagot elő­készíteni — véli a másik. — A munkaidőt még job­ban lehetne kihasználni, leg­alább a kilenctizedét... — mondja a harmadik. — Ha a szervezés még jobb lesz, még kevesebb lesz az állásidő. Aki nem szakember, de gé­pet már sokat látott,, az is hamar észreveszi: némelyi­kük bizony rozoga már. — Van néhány leírt gé­pünk — mondja a főmérnök — .ezeket most értékesítjük, más berendezéseket viszont rég meg kellett volna kap­nunk, de az NDK-ból nem szállították még őket. — És néhány szakemberre is szükségünk volna, ve­gyészmérnökre, vogy kohász­mérnökre mindenképpen —, véli a párttitkár. Hol tart ma Tiszaszalka? Sokkal előrébb, mint ta­valy. Hogy végül is mennyit ér ez, eldönti majd hamaro­san az esztendőt záró szám­vetés. Ami pedig a jövőt illeti: 1980-ban egyedi gyár­tás nem lesz, nem fognak havonta tízfajta szerkezetet készíteni. Kevesebbféle lesz belőlük, de hosszabb távra szólóan. Néhány lépéssel az is előbbre viszi majd őket. SpeidI Zoltán Jó barátok A hosszú ebédlő falát mutatós táblák díszí­tik. Barátságosabbá, otthonosabbá teszik az egyéb­ként egyhangúnak tetsző he­lyiséget. A táblákon fényké­pek, dokumentumok mutat­ják be a távoli Szibéria ezer­nyi csodáját, a Szovjetunió technikai újdonságait. Az ötös számú Volán Vállalat dolgozói ebéd után a szusz- szanásnyi szünetben meg-meg- nézik a táblákat, amelyeken rendszeresen cserélik az anya­got. A táblakészítés jelentő­sebb munkáját a vállalat Fi­del Castro nevét viselő szo­cialista brigádja vállalta — a barátság jegyében. A vasas fiúkból álló brigád szemé­lyes, tartalmas kapcsolatot teremtett szovjet emberekkel. . A brigádvezető Lövei Béla, autószerelő. Egyben ő a vál­lalat MSZBT-tagcsoportjá- nák kultúr- és sportfelelőse. — Kulturális tevékenysé­günk nem merül ki abban, hogy a szovjet filmhét kere­tében megnézzünk néhány filmet. A kapcsolatunk élő. Minden évben rendezünk szellemi-kulturális vetélkedő­ket, vállalatunk dolgozóinak a Szovjetunióval, a vendégül látott szovjet katonáknak Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni. Idén először vegyes csapato­kat állítottunk össze a vetél­kedőn. A nyelvi nehézsége­ket áthidaltuk. Sportnapot Beregszászban rendeztünk. Minden rendezvényen tanul­tunk valamit. Tavaly az MSZBT Orszá­gos Elnöksége oklevéllel tün­tette ki a brigádot. Persze a vállalat még sok más brigád­ja is aktív részese a tagcso­portnak. A Barátság II. kő- olajvezeték építésénél mű­szaki kollektívájuk rendsze­resen segített szovjet mér­nököknek, munkásoknak. Az építkezés végén a szovjet mi­nisztérium emlékplakettel kö­szönte meg segítségünket. Sok-sok olyan tárgyi és írá­sos emlék található a vállalat központjában, amely a ba­rátság ápolását jelzi. A vál­lalat gazdag könyvtárában bőségesen megtalálható a szovjet irodalom. A tömött polcokon képzőművészeti is­mertetők és alkotások is lát­hatok. A könyveket elsősor­ban fiatalok olvassák. Zsol­dos László, a vállalati KISZ- bizottság titkára: — Akcióprogramunkban minden évben szerepel az MSZBT-tagcsoport segítése. A nyíregyházi 15-ös iskola úttörői a mi közreműködé­sünkkel találkoztak szovjet katonákkal. A találkozónak főleg az orosz tagozatos gye­rekek örültek. Kapcsolatunk a komszomolistákkal nem kam­pányszerű. Többen személyes, jó barátságot kötöttünk szov­jet fiatalokkal. A közelmúlt­ban, pontosabban november 27-én KISZ-bizottságunk a tagcsoporttal közösen anké- tot szervezett szocialista bri­gádtagoknak. Az ankéton a szovjet irodalomról volt szó. Szeretnénk, ha a brigádtagok jobban megismernék a szov­jet irodalmat. Az MSZBT tagcsoportjá­nak ügyvezető elnöke Gál Ti- borné. Jól beszél oroszul, ő a „híd”, a barátság összekö­tője. Eredményes munkájá­ért, pontosabban társadalmi munkájáért ez év november 7-én MSZBT aranykoszorús jelvénnyel tüntették ki. — Barátságunk meghitt, több szovjet családhoz bejá­ratosak is vagyunk. Az asz- szonyokkal néha együtt já­runk bevásárolni, családi ün­nepekre, névnapokra is eljá­runk egymáshoz. A nyáron a Volán sóstói üdülőjében a város tagcsoportjainak talál­kozót szerveztünk. — Az ötös számú Volán Vállalat tagcsoportját a leg­jobbak között emlegetik. — Valóban sikeres a mun­kánk és ez főleg érzelmi okokra vezethető vissza. Vál­lalatunk 3200 dolgozója kö­zül mintegy hatszázan folya­matosan és aktívan vesznek részt ebben a mozgalomban. N. L. A mérnöknő megméretett Amióta ember az ember, mindig szeretné megmérni magát. Változik a mérniva- ló is és vele a mérték. A vágy mégis sürget, ezért vá­lasztottuk jobb híján mér­tékül a tettet. Kik vagyunk és mennyit érünk? Béres Lászióné, a SZAVI- CSAV kútépítési üzemének vezetője. Egyike azoknak a fiatal mérnököknek, akik munkájukat nemcsak elvég­zik, hanem munkatársaik igyekezetének irányt és célt adnak, hogy segítsenek úr­rá lenni a vállalati gondo­kon. Ezen felül enged kere­ső, kutató, próbáló hajla­mának. — Miért vállal magára több és nagyobb felada­tot, mint ami a kötelessége és elvárható? — Tulajdonképpen azért, mert öt évig olyan munkate­rületen dolgoztam Debrecen­ben, ahol gyakorlati hajlamo­kat nem lehetett érvényesíte­ni. Mindig vágytam arra, hogy valami eredményt lás­sak a munkámban, és ezt Nyíregyházán megtaláltam. Amikor például egy kutat megcsinálunk, rögtön látszik, hogy jól vagy rosszul sikerült. Ha problémák adódnak, tör­hetjük a fejünket, hogyan le­het rendbe hozni. Ez minden­képpen olyan dolog, amire minden mérnök vágyik. £j| — Valóban szép, de a vállalkozások mindig kockázattal járnak. Elgondol valamit, hozzáfog a megvaló­sításhoz és ekkor nehézségei támadnak. Ez a válságos sza­kasz, amikor leginkább eltán- torodhat a munkától, mert adódnak sikertelenséget jóso­ló jelek. Mi tartja mégis el­gondolása, megkezdett mun­kája mellett? — Vannak kitartó és eltán- torodó emberek. A múlt év­ben például minden jól sike­rült, ebben az évben viszont olyan gondok kerültek elő, amelyek nehéz próbára teszik az embert. Ha valaki tisztá­ban van vállalt munkája je­lentőségével, ha tudja, hogy kudarc nélkül nincs emberi tevékenység és annak bekö­vetkezésével számot vet, ak­kor nem tántorodik el. jjSI — Könnyű ezt mondani! De mit jelent a minden­napokban? Értsem úgy, hogy a válságos időszakban nem alszik? — Igen! Nem alszom! És nem csak én nem alszom, nem alszik senki azok közül, akik illetékesek a dologban. Sokszor a családom sem al­szik. "Hl — Mostani munkája te- hát megfelel egyéniségé­nek. Hol tanult, mit tanult, azt végzi-e, amire iskolában felkészítették? — 1973-ban a Miskolci Mű­szaki Egyetem bányamérnöki karán lettem geológusmér­nök. Vízügyi vonalon helyez­kedtem el rögtön és úgy hi­szem} hogy ezzel meg is talál­tam azt a területet, amit kedvvel mondhatok magamé­nak. Ez nem a klasszikus ge­ológia, az igaz, de a vízügy annyira szerteágazó, hogy ne­kem való terület is található benne. A kútépítés az én egyéniségemhez a legmegfe­lelőbb eddig. értünk el, hogy tavasztól a korábbi hozam kétszeresét adják. Ez nagy dolog. Nagy megtakarítást értünk el. jjjj — Mit érzett, amikor be- bizonyosodott, hogy a vállalkozás sikerül? — Örömet éreztem és mind­nyájan örültünk, akiknek kö­ze volt hozzá. A mi szak­mánkban van egy nagy cég, a Vízkutató és Fúró Vállalat. Ott sok szakember és osztály végez kutatásokat és mégis a mi kis társaságunk produkál­ta a megoldást. — Ez kárpótolta a vál- ságos időszak izgalmai­ért, törődéseiért és feszült­ségeiért? — Nemcsak kárpótolt. En­nek az örömnek van egy ma­radandó eleme, ami nem mú­lik el, hanem beleépül az emberbe és új próbálkozá­sokra lendíti. — Ez a jövőnek szóló elem. Ahogy értelmezem, az ember mintegy megnő ál­tala és olyan tennivalót ke­res vagy választ magának, ami nagyságával is neveli, de új kihívást és erőpróbát is jelent számára. — Igen. Az ember megmé­ri vele magát. tt| — Akkor forduljunk a jövő felé. Mik o tervei? — A vízügy, amint már mondtam, nagyon szerteága­zó, nehéz megismerni. Én szeretném még jobban ismer­ni. Annál is inkább, mert vál­lalatunk most fog beszerezni korszerű berendezéseket. Az újhoz idomulni, kitanulni, embereket úgy oktatni, hogy alkalmassá váljanak a beren­dezések működtetésére, nagy feladat. Fontos is, mert fizi­kai dolgozóink közt csak há­rom-négy a szakmunkás, a többi segédmunkásként ta­nult bele a szakmába. Most indítunk tanfolyamot a ré­szükre, ott tanítani fogok. Ez számomra érdekes és ér­demes terv. — Nem vezet egyéni kí- váncsiskodás, de hallani szeretnék valamit a magán­életéről is. — A diploma után nem sokkal férjhez mentem, a fér­jem is ugyanezen a szakon dolgozik. Több, mint hat éve vagyunk házasok, eddig gye­rekre nem gondolhattunk ko­molyan, mert nem volt la­kásunk. Most majd rövide­sen lesz. ügy gondolom, nagy hátrány, ha valaki hu­szonhárom éves korában kezd dolgozni... r«|J — Nagy szerencse, ha a szakma belesimul az em­ber életébe és a személyiség áthatja a szakmája gyakorlá­sát. A legszerencsésebb vi­szont, ha ezen felül az ember rátermettsége folytán „érzi” is a szakmáját összes gondjá­val, bajával, elvárásával együtt. Szavaiból azt gyaní­tom, hogy ön ilyen szakem­ber. Erre vall az a siker is, amit mostanában ért el, pon­tosabban szólva, most van kibontakozóban. Jól gondo­lom? — Az üzemünknek éves ter­ve van, ezt teljesítenünk kell. Emellett a vállalatnak van­nak vízműkútjai, amiket úgy kell karbantartani, hogy a város ellátásához elegendő vi­zet adjanak. Igen ám, de a kút is „öregszik” és kevesebb vizet ad. Ilyen a mi vállala­tunk kótaji vízműtelepe. A kutak egy része már csak fél­annyi vizet ad, mint kezdet­ben. Tavasszal ezeknél a ku­taknál kipróbáltunk egy mód­szert, amiről most nem szó­lok, mert szabadalmazás alatt van, használtunk egy vegyszert és olyan eredményt — Korábban kezdeni előnyösebb? — Igen! öt-hat év kell ah­hoz, hogy az ember alapot rakjon. Mi mostanra jutot­tunk oda, hogy megvannak az alapok bizonyos életelkép­zelések valóra váltásához. jtö| — A hivatása gyakorlá- sa mellett mivel foglal­kozik a legszívesebben? — Elég prózai dolog, de a férjemmel szeretünk kertész­kedni. Egyszerűen a termé­szet utáni vágy ez. Utazni is szeretünk. Egyelőre nincs rá pénzünk, pár éve nem na­gyon utazunk, hogy minél előbb saját fedél legyen a fe­jünk felett. Majd ha lesz rá- való, ismét utazni fogunk. Szeretek olvasni, szeretek ze­nét hallgatni... De a zene olyan dolog, hogy olykor fá­raszt, máskor jólesik. Egy időben például az operát sze­rettem. Különben a komoly­zene nem nagyon érdekel és ami nem érdekel, attól saj­nálom az időt. Inkább for­dítom olyanra, ami örömet okoz. Szabó György Hosszabb távra, gazdaságosan

Next

/
Oldalképek
Tartalom