Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-06 / 260. szám
KELET-MAGYARORSZÁG 2 % 1979. november 6. Lakáselosztás Lapunk mai, 6. oldalán részletesen közöljük a Nyíregyházi Városi Tanács tájékoztatóját a lakásigénylési nyilvántartás és elosztás gépi feldolgozásáról, a lakáselosztásról. Jelenleg Nyíregyházán nyolcezer család vár lakásra, ez rendkívül nagy szám, annak ellenére, hogy az ötödik ötéves tervidőszakban például öt. és félezer családi otthon épül: 2200 célcsoportos állami, 1800 OTP-lakás, s jelentős számú magán- és lakásszövetkezeti családi otthon. Az elosztás — bár az utóbbi évtizedben többször javítottak rajta — változatlanul az érdeklődés középpontjában áll: kellően igazságos-e, tükrözi-e a tényleges helyzetet. A kielégítő megoldás elég bonyolult, mert olyan sok a mérlegelendő tényező — a család nagyságától a keresetig, a helybeli munkavállalástól az igénylő jelenlegi lakáshelyzetéig —, hogy mindezeket hagyományos módon áttekinteni már alig-alig lehetséges. Ezért határozta el a tanács a számítógépes nyilvántartást és feldolgozást. Hosszú előkészítő munka előzte meg a tervezett változtatást. Megvitatták a társadalmi testületek: 100 lakásigénylés feldolgozásával tesztelést végeztek, hogy megfelelő-e az elképzelt elosztási-értékesítési rendszer, majd a tanács vezetői több nagyüzemben ismertették az elképzelést, és véleményt kértek a dolgozóktól. Szinte mindenütt az értékelés, beosztás, a névjegyzék-készítés objektivitása, és az egyes értékelési tényezők figyelembevételének súlya váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Tekintettel arra, hogy nagyon sok értékes észrevételt kapott már eddig is a tanács, elhatározták, hogy a Kelet-Magyarország hasábjain is közzé teszik a tervezetet A legszélesebb nyilvánosságot kívánják megteremteni az igazságos, reális elosztás érdekében. A javaslatokat, megjegyzéseket a városi tanács vb igazgatási osztályán várják — mielőbb, mert a számítógépes feldolgozás előkészítése még ez évben elkezdődik, s ennél már szeretnék figyelembe venni a város társadalmának valamennyi ésszerű, hasznosítható javaslatát. Szőlő három megyéből Szeptember első felében kezdték Sóstóhegyen, az Eger—Mátra-vidéki Borgazdasági Kombinát nyírségi üzemében a szőlő feldolgozását. Ebben az évben nagyon kevés szőlő termett Szabolcs- Szatmár megyében. A sóstóhegyi feldolgozó kapacitása 50—60 ezer mázsa szőlő egy szezonban, s most mindösz- sze 8000 mázsából préselhetnek mustot. Ennek elsődleges oka, hogy télen a magas művelésű szőlők nem birták a 20—25 fokos fagyot, ami végzett a termőrügyekkel. A feldolgozóba a megye termelő üzemeiből, 40 termelőszövetkezetből és állami gazdaságból szállítanak szőlőt. Ezenkívül nagy meny- nyiségű gyümölcsöt kapnak Hajdúhadházról és a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Cso- bajról. A fajta vegyes, található saszla, szlanka, ezerjó, olaszrizling, kövidinka. A beérkezett szőlőfürtről először zúzó-bogyozó géppel eltávolítják a szemeket, majd egy folyamatosan működő feldolgozó géppel történik a lényerés, utána pedig az erjesztés. A nyers borok borászati kezelésen mennek keresztül, s csak ezután kerülnek a palackozókba, kis mennyiségben hordós borként értékesítésre. A 6000 hektoliter saját must mellett még 500 hektolitert vásárolnak, főleg kistermelőktől. Tárolásra Egerből kapnak 17 ezer hektoliter bort, míg az ossz tároló kapacitásuk negyvenezer hektoliter. Az idei must cukorfoka 17- es, ami jónak mondható. A Népfrontaktivisták jutalmazása Hétfőn délelőtt a Hazafias Népfront megyei bizottságán hatvannégy nagyközségi népfront-tisztségviselőnek, megyei társadalmi bizottságok tagjainak és községi, tanyai települések tisztségviselőinek adtak át jutalmat. A november 7-e alkalmából sorra került ünnepségen Tóth László- né, a HNF megyei bizottságának munkatársa emlékezett a nagy évfordulóra, majd dr. Kőrössy Kálmán, a népfront megyei titkárhelyettese méltatta a népfrontaktivisták áldozatkész munkáját és adta át a megyei elnökség jutalmát. A tárgyalóteremből Zsákok a szalma alatt Az asszonyt felbujtásért, a fiát és két munkatársát lopássorozatért ítélte el a Mátészalkai Járásbíróság. Történt még a nyáron, az aratás kellős közepén, hogy az 53 éves nyírcsaholyi Bállá Ká- rolyné szólt a helybeli tsz- ben dolgozó fiának, a 30 éves Bállá Károlynak, hogy az aprójószágnak jó lenne egy kis ocsú. A fiú munkatársaival együtt a közelben aratott, s úgy gondolta: nem hiányzik majd a tsz-nek az a néhány mázsa búza, amit észrevétlenül hazavisznek. Megbeszélte a dolgot a kombájnossal, a 33 éves nyírcsaholyi Baráth Sándorral, aki dél tájban leeresztett néhány mázsa búzát a földre a kombájnból. Ebédidőben egy vontatóval elmentek Bal- láné lakására, de a zsákokért nem mertek bemenni, mert kőművesek dolgoztak a portán, így a platóra hasalva várták, míg a zsákokat megkapják. Délután megrakták a négy zsákot és elvitték Bállá Károly nagyszüleinek lakására, s egy szalmacsomóba rejtették a terményt. Bállá édesanyjának kevés volt a négy zsák búza, odakészített még tíz zsákot, hogy azt is pakolják meg, jut a közös táblájáról. A szófogadó fiú munkatársaival este telerakta a tíz zsákot is, s amikor hazaszállították, kaptak érte 600 forintot. Bállá odaadta Barátinak, hogy ő osz- sza el azok között, akik segédkeztek a közös tulajdon megkárosításában. A társaság 2677 forint kárt okozott volna a tsz-nek, de mivel a lopás hamar kiderült, a terményt lefoglalta a rendőrség és visszaszállították a közösbe. A bíróság Bállá Károlynét 4000 forint pénzbüntetésre, Bállá Károlyt 1 évi, Baráth Sándort és Tóth Elek 24 éves fábiánházi lakost 10—10 hónap javító-nevelő munkára ítélte. Baliának és Baráthnak 10—10, Tóthnak 15 százalék bércsökkentés a büntetése a javító-nevelő munka ideje alatt. Az ítélet jogerős. Tíznillió palack Márka Ezer hektoliteres bortartályok Sóstóhegyen. (M. V. felv.) minőséggel nincs is baj, csak a mennyiség kevés. A sóstóhegyi feldolgozó öt éve üzemel, s 60 millió forintba került. Ennek azonban nincsen biztosítva a termelési háttere. A megye mezőgazdasági nagyüzemei egymás után csökkentik, számolják fel a szőlőültetvényeiket, mondván, nem gazdaságos az ágazat. Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy nem is kezelik megfelelő súllyal. A kombinát már megtette az első lépéseket a változtatásra. Támogatja a szőlőtelepítőket, eddig a megyében még csak a barabási Lenin Termelő- szövetkezet ültetett 40 hektáron. A szőlőfeldolgozás! szezon október végéig tart. A borforgalmazás mellett a sóstóhegyi üzem feladata a Márka üdítők adásvétele is. Ebben az évben 7 millió kisüveg Márkát hoznak forgalomba, míg 1980-ban már 10 millió palack kerül a közkedvelt üdítőből a megye boltjaiba, (sipos) Pál Gyula grafikái Kisvárdán Érdemes kitérni az előzményekre, mert bármilyen elcsépelt is a hasonlat, ez a kiállítás bizonyos értelemben kilométerkő a megye képző- művészeti életében. Arról van ugyanis szó, hogy egy művész mintegy helyi monográfiát készít egyik megyei kisvárosunkról. A kiállításnak minden grafikája — 30 darab — Kisvárdával van kapcsolatban. Érdekes a kiállítás azért is, mert Pál Gyula ugyan sok grafikát készít, de ezeket nem szokta kiállítani, csak ritkán jelentet meg egy-egy lapot. Most szakítva szokásaival, egy egész kiállítási anyaggal jelentkezett. Ez a kiállítás tulajdonképpen kiadványnak indult, a Kisvárdai Városi Tanács és a Vármúzeum közös albumának, vagy levelezőlap-sorozatnak, még cseppfolyósak voltak a kontúrok. Eleinte mikor a művésszel az új múzeumigazgatóval hármasban kimentünk, hogy a művész szétnézzen, még csak tíz lapra gondoltunk. Aztán ahogy telt az idő, a grafikák száma úgy nőtt, végül is egy olyan kiállítási anyag jött össze, hogy a múzeumi hónap alkalmas időpontnak látszott ennek a reprezentatív anyagnak a bemutatására. Tekintve, hogy az új művelődési háznak átadása a tervezett időpontban nem történt meg, a kórház volt szíves otthont adni ennek a tárlatnak. Hogy a kiállított képek hangulatát megértsük, vissza kell idéznünk a művésznek a csaknem két évtizeddel ezelőtti munkásságát. Ekkor még a Demecserben lakó fiatal pályakezdő tanár és művész csak pasztelleket készített, főleg téli falurészleteket. Csodálatos könnyedén, üdén, a falusi tél levegőjének a tisztaságát ragyogtatta meg ezeken a lapokon. Többen vélik, hogy ezek Pál Gyula legjobb dolgai. (Persze az ember tiszteli a szubjektív igazságokat, ha nem is osztja, de a tény jellemző.) A Kisvárdának készített grafikák valahogy ezekre a pasztellekre emlékeztetnek. Könnyedség, s valami örömmel teljes nekifeledkezés sugárzik ezekről a rajzokról is. Jellemző apróság: eredetileg fekete-fehér grafikáról volt szó, de a munka lázában egyre több és több színt lopott be a fekete tónusok gazdag világába. A régi és az új grafikai anyag ezzel is közelebb került egymáshoz. Pál Gyula tömörít, ritmizál, elhagy, Népszerűbben gondolkozik. A viszonylag kisméretű képek között igazi gyöngyszemek vannak, melyek az ő munkásságából is kitűnnek, megemlítünk néhányat: a Kórház, a Zsinagóga, a Vár, egy Utcakép, Ülő asszony. A kiállítás anyaga egy lapokból álló albumba kívánkozik, lapjait mindenki gyönyörködve forgatná évtizedek múltán is. Koroknay Gyula Női ruhák Fehérgyarmatról Több mint negyedmillió darab női ruhát készít évente a fehérgyarmati ruházati szövetkezet. Most újból jelentősen nő az itt gyártott mennyiség, hiszen nemrég kötött szerződést a szövetkezet több nyugati céggel, amelynek értelmében 150 ezer darab kötényt varrnak a járásban, s exportálnak a tőkés piacokra. Nagy mértékben fellendül ezzel a szövetkezet bedolgozó tevékenysége — így készülnek majd a kötények — amit nemrég szervezett meg a környező községekben az üzem, munkaalkalmat teremtve a környék asszonyainak. A KÉPERNYŐ ELŐTT Déry Tibor írásaiból — mint bizonyára sokaknak emlékezetes — már számos sikeres, maradandó élményt nyújtó televíziós feldolgozás készült. A nagy író legjobb erényeihez hasonlóan, többnyire a harmonikusan pontos, világos szerkesztés, fo- kozódóan hatásos felépítés és finoman árnyalt jellemrajz jut róluk eszünkbe, a mondanivaló „magasabban” általánosítható érvényén kívül. Ám a szerdán sugárzott Tengerparti gyár c. tévéjáték (Kari Mária forgató- könyve alapján Zsurzs Éva rendezésében) sajnos, nem tartozott ezek közé. Déry korai (1937-es) novellája nyilván emigrációs élményeiből fakadt, amikor is bőven voltak közvetlen élményei, tapasztalatai a nyugat-európai munkásmozgalomról. Ez az írása — kissé egyoldalúan — inkább érzelmi, s kevéssé intellektuális töltésű. A tévéjátékban ez a „féloldalúság” még csak jobban fölfokozódott. A zsákvarró munkásnők embertelen .kizsékmányolása és főleg a minden tekintetben való kiszolgáltatottsága mély együttérzésünket vál- . tóttá ki ugyan velük, de a kihagyásosságában is leegyszerűsítő történet — a valószerűtlenné stilizált gyári környezetben — túlro- mantizáltnak hatott. Néhány egészen jó színészi alakítás (elsősorban a Szilágyi Tiboré és a Molnár Piroskáé) sem pótolhatta a tévéjáték egészének jószerivel hiányzó művészi meggyőző erejét. Ugyancsak kevés jót írhatok az új Vitray-műsor, a „Sok van, mi csodálatos .. pénteki premierjéről. Tévedés ne essék: nem a valamilyen szempontból kivételesen példamutató emberi sorsok portréinak tévés fölvázolása, a rendkívüli teljesítmények mindenképpen megérdemelt felmutatása ellen lehet kifogás. Csak így valahogyan nem eléggé érdekes. A riportereknek — és magának Vitray Tamásnak is — a majdnem teljesen háttérben maradásával hiányzott a műsorból az a közvetlenség, ami a meghittebb beszélgetéseken keresztül a riportalanyokat a nézők szinte személyes ismerősévé teszik. Hiszen a riporter a beszélgetésekben a nézőt „helyettesíti”, márpedig a beszélgetést akkor élvezzük igazán, ha valódi partnerként veszünk részt benne ... Érteni vélem én, hogy az új Vitray-műsor nem kuriozitásokat kíván bemutatni, mint a korábbi hasonló, nagy sikerű „Csak ülök és mesélek ...”, s azt is, hogy sorskeresztmetszet, pillanatfelvétel helyett ebben életívet láthatunk a filmkockákon, — és mégis az említett hiányérzetem támadt. Hadd tegyem hozzá hamar: semmiképpen sem a bemutatott, csodálatos akaraterővel és kitartó szorgalommal rendelkező bemutatottak hibájából, vagy tévés portréba netán érdemtelen voltukból fakadóan, hanem valamiféle túlzottan „szemérmes”, szerénykedő szerkesztési gyakorlat következtében. Merkovszky Pál EJrádió MELLETT Nem visel túl feltűnő címet a Metronóm, a gazdaságpolitikai magazin, pedig megérdemelné, hogy már címével is felhívja magára a figyelmet. Adásait a szakszerűség éppúgy jellemzi, mint az a törekvés, hogy elsősorban a nagyközönséghez, a laikusokhoz szóljon. Vagyis: közérthető legyen, olyan kérdésekben, amelyek mindannyiunkat érintenek, valamennyiünknek izgalmasak. Ezenkívül mindig időszerű témákkal foglalkozik. Ez természetes. Csupán azért említem mindezt, mert kedvet szeretnék csinálni hozzá mindazoknak, akik még nem hallgatták, vagy nem rendszeresen követik adásait. A múlt hét legaktuálisabb témája a műsorban a vendéglátóipari árak csökkentése volt. Nagyon meggyőzően érvelt amellett, aminek igazát az élet most bizonyította: a jó kereskedő többre becsüli a sűrű fillért, mint a ritka forintot. A Vendéglátóipar a nyáron, az áremelések idején erről elfeledkezett (vagy soha nem is vallotta magáénak?), de a vendég, a fogyasztó ráébresztette, hogy vissza kell térnie a tisztes haszon elvéhez és gyakorlatához. S hogy a szabad ár nem azt jelenti, hogy csak felfelé lehet kalkulálni az árakat a szolgáltatóiparban; és hogy egyáltalán rugalmasan kell bánni a vendéglátóiparban az árakkal, s az áremelés csak ott lehet (abban a népgazdasági ágban) az egyedüli módszer, ahol vissza akarjuk fogni a fogyasztást. Márpedig a vendéglátóiparnak aligha ez a célja. Az okos, az ésszerű takarékoskodás az egyik igen fontos feladatunk. Erről szólt a Metronómban Piri- tyi Ottó jegyzete. Érdemes lenne ezt az írást — az összeállításból kiemelve — ismétlésként leközölni, mert olyan egyszerűen és mindenki számára érthetően fogalmazta meg az okos takarékoskodás lényegét. Ha a Nyíregyházi Rádió közvélemény-kutatást végezne a múlt heti műsorairól, A nyíri mezőség című adásának bizonyosan magas lenne a hallgatottsági és a tetszési indexe. (Egyáltalán a Beszélgetés tájról tájra címmel folyó sorozat — melynek egyik adása volt a fent említett műsor — érdekes, tartalmas.) Ha nem tartanám kissé fellengzősnek, azt mondanám A nyíri mezőségről, hogy honismeret — felsőfokon. Történész, múzeológus, néprajzkutató, helytörténetíró és helybeli lakosok szavai nyomán rajzolódott ki a tájnak és központjának története és — ha vázlatosan is — jelene. Kár azonban, hogy a táj és főként a központ, Tiszavasvá- ri ipari arculatát meghatározó gyárra, az Alkaloidára alig több mint két perc jutott a harmincból. Seregi István
