Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-02 / 257. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. november 2. TURMIX GYŐZELEM IDEGENBEN A Nyíregyházi Vízügyi- MEDOSZ SE NB III-as asztalitenisz-csapata értékes győzelmet aratott idegenben: Hajdúszoboszlói Gázláng SE —Nyh. Vízügyi-MEDOSZ SE 7:9. A nyíregyháziak közül Barkóczi és Kádár kétszer- kétszer, Kelemen, Tier, Boros, Nagy és Fodor pedig egy- szer-egyszer győzött. VERSENYZŐ FODRÁSZOK A Nyíregyházi Fodrász Szövetkezet szövetkezeti bizottsága jól sikerült házi asztalitenisz- és sakkversenyt rendezett. Az első helyezést a KISZ-alapszervezet második számú csapata szerezte meg, az első számú együttes, valamint a 21-es fodrászüzlet Váci Mihály Szocialista Brigádjának gárdája előtt. ASZTALITENISZ TIZEK-BAJNOKSAG A megyei asztaliteniszszövetség megrendezte a szabolcsi serdülők Tizek- bajnokságát. Végeredmény, fiúk: 1. Király Csaba 8, 2. Kékesi István (mindkettő Nyh. Vízügyi-MEDOSZ) 8, 3. Papp Sándor 7, 4. ifj. Vajda László 5, 5. Tóth Pál (mindhárom Nagykállói SE) 5, 6. Németh Tamás (Vízügy) 5, 7. Derdák József (Kisvárda) 4, 8. Kovács András 1, 9. Tóth Lajos (mindkettő Vízügy) 1, 10. Monostori Csaba (Ajak) 1 győzelemmel. Lányok: 1. Kovács Katalin (Nagykálló) 9, 2. Kovács Ildikó (Vízügy) 8, 3. Tóth Mónika (Nagykálló) 7, 4. Koós Gabriella (Vízügy) 6, 5. Lőrincz Rilla (Kisvárda) 5 győzelemmel. Wroclaw csak megerősítette a mulasztásokat Hit tettek a klubok ? Szinte elérhetetlen messzeségbe került a moszkvai olimpiai részvétel a magyar labdarúgóktól. A szerdai, Lengyelország elleni 0:1 ugyanis azt jelenti, hogy Lakat Károly csapatán már csak a csoda segíthet. . . Mert téhy: a magyar Labdarúgóié játéktudását alapul véve, nagyfokú felelőtlenség lenne olyan illúziókat kergetni, hogy mindkétszer legyőzzük a lengyelektől négy pontot szerzett Csehszlovákiát. Moszkvába viszont csak ez az egyetlen út vezet... A szerdai, wroclawi találkozón a játékosok felvonultatták mindazokat a hibákat, amelyek a jelenlegi magyar labdarúgást jellemzik. Hátvédeink bebizonyították: egyszerűen nem tudnak védekezni, s bizony nem rajtuk múlott, hogy nem lett a 0:1-ből mondjuk 0:6! Középpályássorunk — ha egyáltalán van ilyen — képtelen volt az ellenfél akcióit megszűrni, irányítani a játékot, megfelelően segíteni a támadásokat. Csatáraink akciőépítését, helyzetkidolgozását szánalmas volt nézni! Mit tudnak akkor a jelenlegi élvonalbeli labdarúgók? Azt, amit a magyar bajnokságban mutatnak, s amit a szurkolók úgy értékeinek, hogy távolmaradnak a mérkőzésektől! A kudarccal végződött magyar —amerikai találkozó után mondta az olasz Luigi Peronace, a labdarúgó világválogatott menedzsere, Szepesi Györgynek, az MLSZ elnökének: „A magyar labdarúgásról ón nem mondanám, hogy válságban van, mert akadnak tehetséges játékosaik. A bajnoki mérkőzéseik azonban — volt alkalmam látni jó néhányat — kritikán aluliak. Ilyen színvonalon ma már a harmadik kategóriában sem játszanak Európában. Ha nem tudják rávezetni a klubokat, hogy 90 percig küzdjenek a bajnoki pontokért, törvényszerűen kell elbukniuk a nemzetközi küzdőtéren. Kemény kritika, amely a magyar labdarúgás vergődésének okára hívta fel a figyelmet. S addig, amíg ezen nem sikerül TEKE NB II, NB III: Két rangadót nyert a Taurus SC Hét végén a jó képességű játékosokat felvonultató Makói SVSE-t fogadta hazai pályán a Nyíregyházi Taurus SC NB Il-es női tekecsapata. A nehéznek ígérkező mérkőzés — kellemes meglepetésre — az első két pár után gyakorlatilag már eldőlt, mivel a nyíregyháziaknak Kiszely Jánosné 466 fás, kimagasló pályacsúccsal 90 fás vezetést szerzett! Csapattársa, Bro- zsek Pálné ugyancsak kitűnő, 442 fás teljesítményt ért el, s tovább nőtt az előny. Végül pályacsúccsal nyert a Taurus. A férfi NB Ill-ban a Szabolcsi Építők SE vívott nagy küzdelmet a Taurus SC gárdájával. A küzdelmes, de közepes színvonalú találkozón minimális különbséggel nyerte a megyeszékhelyi rangadót a gumigyári gárda. Eredméynek: NB Il-es női mérkőzés: Nyh. Taurus SC—Makó 5:3 [2366: (pályacsúcs) 2283]. A nyíregyházi pontszerzők: Kiszely Jánosné 466 (pályacsúcs), Brozsek Pálné 442, Szirmai Elvira 405 fával. NB III-as férfimérkőzések: Nyh. Taurus SC—Szabolcsi Építők SE I. 5:3 (2464:2448). A pontszerzők: Somogyi András 452, Tóth János 415, Jakab Imre 405, illetve id. Mártonfalvi Miklós 455, Hetei Kálmán 419, Szakács Pál 414. NYVSSC—DMVSC ifi. 7:1 (2527:2361). A nyíregyházi pontszerzők: Molnár Rudolf 469, Koleszár József 431, Varga Károly 415, Niklai Tibor 430, Szlovenszki Tibor 412 fa. Nyh. TITÁSZ-Elekt- romos—DMVSC II 2:6 (2388:2453). A nyíregyházi pontszerzők: Pásztor Ferenc 424, Hegyes Tibor 420 fa. Szabolcsi Építők SE II.— Debreceni USE 7:1. A nyíregyházi pontszerzők: Kiss József 426, Boczkó Mihály 413, Kiss Sándor 408, Mátyás Sándor 400, Tőkés Mihály 396 fa. Szabó Zoltán Mai műsor Labdarúgás: November 7 MÉSZÖV Kupa női és férfidöntő Nyíregyházán, a Városi Stadion pályáin, 12,00 órától. Röplabda: Nyh Tanárképző Főiskola—NYVSSC, NB Il-es női bajnoki mérkőzés Nyíregyházán, az Árok utcai 17-es iskola tornatermében, 17,30 órától. változtatni, aligha lesz tartós előbbrejutás. Hiába az MLSZ új vezetőinek lelkes, mondhatnánk, sokszor az erejüket i® meghaladó munkája, ha a klubok nem veszik ki részüket a rendcsinálásból. Az MLSZ igyekezete a klubok áldozatkészsége, sport- szeretete, realitása és összefogása nélkül édeskevés a magyar foci feltámasztásához. Szeptember 11-én, sok ezer nyíregyházi szurkoló sajnálta dr. Lakat Károly szövetségi kapitányt. A csehszlovákok ellen készülő válogatott edzésére kilátogató szabolcsiak megrökönyödve látták, hogy mit kell a világhírű szakembernek súlykoLnia azon ,a foglalkozáson, amelyen már a taktikai elemek gyakorlása lett volna a cél. A pályán a legjobbnak tartott magyar labdarúgók a kapuralövést, a beadást, a szerelést, a fejelést tanulták! Igen, tanulták, mert képtelenek voltak eltalálni a kaput — olykor-olykor a labdát —, nem tudtak beadni, a szerelésről és a fejelésről pedig jobb nem beszélni. Mindezt látva, sokan megkérdezték: mit csinálnak a klubok foglalkozásain a játékosok? Miért veszik fel az edzők a bizony nem kevés havi fizetésüket? Az MLSZ a követelmények számonkérésénél megtette, amit megtehetett. Másként gazdálkodnak például a szövetség rendelkezésére álló helyezési prémiummal. Megszüntették a négyhetenkénti helyezési jutalmat. Két és fél millió forintot tartottak visz- sza, s abból csak azok kapnak, akik teljesítményükkel kiérdemlik. De vajon mit tettek a klubok? Egyedül a Budapesti Volán SC vonta eddig felelősségre játékosait a lélektelen, akarás nélküli játszadozásért. (A többi egyesület szemet hunyt a számonkérésnél, a megszabott követelmények teljesítését sehol sem értékelték még.) A bázisszervek vezetőinek felelőssége is sokkal nagyobb annál, amit az eddigi gyakorlat mutat. A számonkérésnél nekik kell a legelső lépést megtenni, hiszen ők teremtik meg a zavartalan munka feltételeit, s ezért joggal követelhetnek, s követelniük is kell. Szakosztályvezetőktől, edzőktől, játékosoktól egyaránt. Ennél a népszerű sportágnál van a legtöbb fegyelmezetlenség, magatartásbeli hiba, lezserség, követelőzés, kivételezettség. Sajnos, ezek felett gyakran a vezetők is szemet hunynak, sőt leplezik a hibákat, védelmükbe veszik a vétkeseket. A kluboknál a rendcsinálás nem tűr halasztást. A jövő év tavaszán ugyanis már selejtező mérkőzések következnek a spanyolországi világbajnoki szereplésért. Ha dr. Lakat Károlynak továbbra is azzal kell majd foglalkoznia a válogatottnál, hogy megtanítsa kapura lőni, fejelni, beadni, szerelni és labdát továbbítani a játékosokat, akkor alighanem nélkülünk rendezik meg a vB:-döntőt is .. . Bagoly Dániel KÉZILABDA-BAJNOKOK Vásárosnamény és Mátészalka Eldőlt a bajnoki cím sorsa a megyei kézilabda-bajnokságban is, miután a Vásárosnamény biztosan nyerte a rangadót a Záhonyi VSC ellep. így pontszámban beérte Záhonyt, sőt jobb gólkülönbsége révén a bajnoki címet is megszerezte. A férfiaknál Mátészalka nyert Záhonyban, így két pont előnnyel bajnok lett. Vaja az utolsó fordulóban nem állt ki. Hodász ősszel minden mérkőzését megnyerte. A férfi II. osztályban az utolsó fordulóban Nyírbogát Opályiban nyert — időn túli szabaddobás- góllal. Ez egyúttal a bajnoki címet is jelentette számukra. A másik feljutó Geszteréd lett, miután Csengerből vitte el a két pontot. Opályi csak akkor vigasztalódhat, ha a Mátészalkai MTK bekerül az osztályozón az NB Il-be, mert ebben az esetben Opályi bejuthat az 1. osztályba. A női ifjúsági bajnokság is véget ért. A bajnokságot jobb gól- különbségével a Nyíregyházi Tanárképző nyerte meg. Ugyanitt a bronzérem sorsát is gólkülönbség döntötte el. Eredmények: Nők: Kisvárda—Nyírbátor 22:11 (XHI. ford.), Nyírbogdány— Nyírbogát 17:6, Ibrány—Kálló- semjén 5:11, Volán-Dózsa II— Kisvárda 24:19, Demecser—Tanárképző II 12:9, Vásárosnamény—Záhony ll :6, Nyírbátor—Fehérgyarmat 16:14, Tanárképző n—Vásárosnamény 6:21, Kisvárda—Demecser 14:9, Kál- lósemjén—Volán-Dózsa II 18:14, Nyírbogát—Ibrány 20:6, Záhony —Nyírbátor 20:8, Fehérgyarmat—Nyírbogdány 19:4. A XX. fordulóban félbeszakadt a Kálló- semj én—Nyírbogát mérkőzés, 9:5-ös semjéni vezetésnél. A két pontot 10:0-val igazolták Kál- lósemjén javára és Nyírbogáttól három büntetőpontot levontak! Férfi I. osztály: Nyírbogdány— Hodász 21-28, Vaja—Nagykálló 17:19, Mg Főiskola—Kisvárda 25:43, Fényeslitke—Tanárképző. II i9:25, Baktalórántháza—Záhony 23:22, Mátészalka—Fehérgyarmat 35:19, Tanárképző II—Baktalórántháza 32:24, Kisvárda—Fényeslitke 29:22, Nagykálló—Mg Főiskola 34:21, Hodász —Vaja elmaradt, játék nélkül 10:0, Záhony—Mátészalka 22:24, Fehérgyarmat—Nyírbogdány 18:15. Férfi II. osztály: Opályi—Nyírbogát 20:21, Nagyecsed—Kemecse elmaradt, játék nélkül 10:0, Csenger—Geszteréd 15:2l, Nagyhalász—Nyírmeggyes 14:25, Kisar —Honvéd Bottyán SE mérkőzés eredményét nem kaptuk meg, így végeredményt később közlünk. Női ifjúsági: Volán-Dózsa I— Tanárképző 17:17. Férfi ifjúsági: Tanárképző— Mátészalka 18:17, Záhony—Mátészalka 22:24, Tlszavasvári—Záhony 13:21, Kisvárda—Mg Főiskola 25:27, Tanárképző—Záhony elmaradt, játék nélkül 0:10. Ta- nárkópző—Nyírbátor 16:16. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 544, megyén kívül 75 544. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 ■ ■ Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 5—5. 4401 ■ •wlBl" Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-005, Pf.: 25 mranuniMMMI~uAíi Felelős kiadó: Mádl Lajos TlnllVHrnrS72in Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél ■ Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, i negyedévre »0,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrsünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: láger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 6135—2058 RÁDIÓ 1979. november 2., péntek KOSSUTH RADIO 8,27: Dvorzsák: I. szimfónia. — 9,23: Miért fárad az olaj? Riport. — 9,33: Hegedül a fürge tücsök. Óvodások műsora. — 10,05: Képek és jelképek. Művelődéstörténet gyerekeknek. — 10,35: Felszín és mélység. Friedrich Schüler versei. — 10,40: Régi hires énekesek műsorából. — 11,00: Gondolatok. A rádió irodalmi lapja. — 11,45: Ravel: Madagaszkárt dalok. — 12,35: Hétvégi panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával. — 13,57: Kóruspódium. — 14,28: Neményi Lili és Baksay Árpád operettdalokat énekel. — 14,44: Magyarán szólva... — 15,10: Fúvóspolkák. — 15,28: Tudod-e? — 17,10: Radnai György nótákat énekel, Németh János cimbal- mozik. — 17,35: Láttuk, hallottuk. — 18,00: Filmdalok. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 19,15: Oj matekot tanul a gyerek. Az Iskolarádió műsora szüléknek. — 19,35: Bemutatjuk új operafelvételünket. Jereb Ervin: Botrány az Ingeborghangversenyen. Egyfelvonásos vlgopera. — 20,17: Demis Rous- sos hangversenye a sopoti dal- fesztiválon. — 20,47: A hegedű virtuózai. Lemezritkaságok századunk első harmadából. — 21,30: A belpolitikai rovat műsora. — 22,20: Tiz perc külpolitika. — 22,30: Németalföldi madrigálok. — 22,40: Mítoszok és legendák. — 23,00: A Budapesti kamaraegyüttes felvételeiből. PETŐFI RADIO 8,05: Népdalok. — 8,20: Tíz perc külpolitika (ism.) — 8,33: A Népdalok c. műsor folytatása. — 9,00: Slágermúzeum. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,45: Tánczenei koktél. — 12,33: Édes anyanyelvűnk. — 12,38: Nótamuzsika. — 13,15: Süssünk, süssünk valamit. Zenés műsor napköziseknek. — 13,30: A zene titka. A Gyermekrádió műsora. — 14,00: Kettőtől ötig... — 14,45: A beat kedvelőinek: a Hot Cbocolat együttes felvételeiből. — 15,30: Könyvről könyvért. — 15,40: Rivaldafényben. — 17,00: Mindenki iskolája. — 17,30: Ötödik sebesség — különkiadás. — 18,33:'Julie Andrews zenés játékokból énekel. — 18,55: Újdonságainkból. — 19,25: Falusi esték. — 20,00: Félóra népzene. Üj felvételeinkből. — 20,33: Rádiószínház: Kaliforniai ballada. Ernst Ottwalt rádióelbeszélése. — 22,03: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik Berki László vezetésével. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00; Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,05: Sztárok és slágerek. — 17,25: Körkép. Ágoston István heti jegyzete. — 17,30: öt perc dzsessz. Louis Armstrong felvételei. — 17,35: Jó hét végét! Programajánlat. — 17,50; Gitármuzsika. —18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Diszkósikerek. — 18,25— 18,30: Hírösszefoglaló. Müsorelözetes. MAGYAR TV 8,05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. (ism., sz.) — 8,10: Iskolatévé: Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) Az eró. — 8,40: Fizikai kísérletek. A dinamika alaptörvényei. — 8,55: Neveléslélektan. Mit jelent a kreativitás? — 11,05: Matematika. (Alt. isk. 7. oszt.) A paralelogramma területe. — 12,05: Világnézet. (Kö- zépisk. IV. oszt.) Az ember kialakulása. — 13,05: Honvédelmi ismeretek. (Középisk.) Osztály- főnöki óra. Mit vár a hadsereg a bevonulóktól? — 14,40: Iskolatévé: Fizika, (ism.) — 15,10: Matematika, (ism.) — 15,35: Világnézet. (ism.) — 16,25: Hírek. — 16,30: összmunka bűnügyben. Mb. kanadai filmsorozat: Egy kevéske az öregkorra, (sz.) — 17,20: Játék a betűkkel. — 17,45: öt perc meteorológia, (sz.) — 17,50: Reklám. — 18,00: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 18,30: Arcélek a közéletből. A népi ellenőr. (sz.) — 19,00: Reklám. — 19,10: Esti mese. (sz.) — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. (sz.) — 19,30: Tv-híradó 1. (sz.) — 20,00: Delta. Tudományos híradó. — 20,20: Washington — zárt ajtók mögött. Mb. amerikai tévéfümsorozat VI/5. rész. (sz.) — 21,50: Sok van, ami csodálatos ... Vitray Tamás műsora, (sz.) — 22,30: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,00: Verdi: Requiem. Koncertfelvétel a Mátyás-templomból. (sz.) — 21,30: öt perc meteorológia. (ism., sz.) — 21,35: Tv-hlradó 2. (sz.) — 21,55: Narancsszínű tüzek éjszakája. Mb. beszélő csehszlovák film. (sz.) SZOVJET TV 17,00; Az önök lakása. — 17,35: Nem mindennapi nyár (film, IV. rész). — 19,00: Idő. — 19,35: Fradkin zeneszerző szerzői estje. — A szünetben: A világ eseményei. — 22,00: Kárpátontúli hirek. — 22,15: Fáklya (tv-film). SZLOVÁK TV 8,55: Hírek (sz). — 9,00: Napocska. Óvodások műsora (sz). — 9,25: Meglepő találkozás. Azerbajdzsán növény- és állatvilágáról (sz). — 9,45; Ezzel törődni kell. Publicisztikai műsor. — 10,25: Szemtől szembe. Tv-játék (ism.). — 11,25: A Jezerka stúdió műsora (sz). — 12,00: A spartakiád zászlója alatt, 5. rész (ism.). — 12,30: A rendőrség naplójából (ism.). — 12,35; Hirek (sz). — 15,35: Hírek (sz). — 15,50: Iskolatévé. — 16,10: Pár perc könnyűzene. — 16,20: Az irányítás fóruma. — 16,45: Rövidfilm-összeállítás (sz). — 17,50; Hét végi tájékoztató. — 17,55: Az úton nem vagy egyedül. — 18,00: Bratislavai hfradó. — 18,15: A tenger fiai, 5. rész (sz). — 18,40: Esti mese (sz). — 18,50: Idő járás jelentés. — 19,00: Tv-híradó 1. (sz). — 19,30: Henri Seroka belga énekes műsora (sz). — 19,50: A forradalmat szolgálom 8. rész. — 21,30: Tv-híradó 2. (sz). — 22,00; Tamango. Francia film (sz). — 23,30: Operettmelódiák. — 0,10: Hírek (sz). MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: SZOVJET FILMEK fesztiválja, hívj a MESSZESÉGBE. (14 év!) (SZ.) Béke mozi: KÖRHINTA, (m.) Móricz Zsigmond mozi: NED KELLY (14 év!) (ang.) Kisvárda: SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA. AZ ELNÖK FIA (SZ.). Mátészalka: SZOVJET FILMEK fesztiválja, bölcsöDAL FÉRFIAKNAK (SZ.) Fehérgyarmat: SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA. A TÓPARTI HÄZ ASSZONYA (sz.) Nyírbátor: SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA. SZENTIMENTÁLIS REGÉNY (14 év!) (sz.) Vásárosnamény: SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA. NUKI MAJOM KALANDJAI (sz.) SZÍNHÁZMŰSOR: Csokonai Színház: ÉLŐ HOLTTEST. Nov. 2-án 17 ó. Bajor-b. VOLPONE. 4-én 19 ó. Jászai-b. 5-én 19,30. Kossuth-b. 7-én 19 ó. Déryné-b. Megjegyzés: A vonal alatti csapatok kiestek a megyei II. o.-ba. *=egy, •»*=három büntetőpont levonás. Vass Géza SPORTKOMBINÁT — ÖSSZEFOGÁSSAL. Hét vállalat fiataljainak társadalmi összefogásával új sportkombinát épül Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda és Vendéglátó- ipari Vállalat Pazonyi úti telepén. A 21-es számú Volán, a KEMÉV, a SZÁÉV, az ÉPSZER, a TA- ÉV, a Közúti Gépellátó Vállalat, valamint a vendéglátósok közel ötezer órás társadalmi munkát végeztek a pályák építésénél. A földKépünkön a salakos labdarúgópályát készítik a fiatalok — szabad szombatjukon. (Császár Csaba felvétele) munkákat még 1975-ben megkezdték, mivel egy ki sebbszerű tó állt korábban a kombinát helyén. A sportszerető fiatalok úgy tervezik, hogy a kispályás labdarúgó, a két tollaslabda és a két tenisz játékteret november 7-én adják át rendeltetésének. FILM A MEGYEI BAJNOKSÁGOK VÉGEREDMÉNYE Felnőtt női 1. Vásárosn. 22 21 — 1 474-156 42 2. Záhony 22 21 — 1 441-200 42 3. Kisvárda 22 13 2 7 319-236 28 4. Demecser 22 13 1 8 292-245 27 5. TK II.* 22 10 2 10 242-234 21 6. Volán II.* 22 10 1 11 306-275 20 7. Fehérgy. 22 10 — 12 241-338 20 8. Kállós. 22 9 1 12 217-266 19 9. Nyírbo.*** 22 5 4 13 165-237 11 10. Nyírbátor 22 4 2 16 235-341 10 11. Bőgd.*** 22 6 — 16 174-344 9 12. Ibrány 22 3 1 18 192-425 3 Ifjúsági női 1. Tanárk. 10 6 2 2 142-100 14 2. Mátész. 10 7 — 3 114-113 14 3. Volán I. 10 4 2 4 126-102 10 4. Volán II. 10 5 — 5 139-122 10 5. Kisvárda 10 4 — 6 117-144 8 6. Vásárosna. 10 2 — 8 100-157 4 Férfi 1. osztály 1. Mátész. 22 19 1 2 691-453 39 2. Kisvárda 22 18 1 3 598-464 37 3. Hodász 22 18 — 4 495-365 36 4. Nyírbogd. 22 12 3 7 506-453 27 5. Fehérgy. 22 12 2 8 476-472 26 6. Záhony 22 12 1 9 503-461 25 7. Nagykálló 22 9 3 9 522-487 21 8. Fényeslit. 22 10 — 12 419-448 20 9. Baktal. 22 8 — 14 457-493 16 10. Tanár. II. 22 6 1 15 482-507 13 11. Vaja* 22 2 — 20 338-559 3 12. Mg. Főisk. 22 — — 22 404-729 —