Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-12 / 239. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. október 12. „A fákat, a mezőket festem...“ Tehenész, ecsettel A TISZADADAI HÚSÜZEMBEK Havonta 350 sertést vágnak és dolgoznak fel a Tisza- löki ÁFÉSZ tiszadadai húsüzemében. A tőkehús mellett többek között 120 mázsa húskészítményt és töltelékárut készítenek a tiszalöki, a tiszavasvári, a rakamazi ÁFÉSZ-bol- tok, valamint a Kelet Áruház ellátására. Fenti képünkön: kolbásztöltés közben Ináncsi Pálné és Tálas Lajosné. A lenti képen: szállításhoz készítik a nyári turistaszalámit Sipos Györgyné és Kovács Imréné. (Elek Emil felvételei) Csökkenő szövetkezeti szolgáltatás Tiszavasvári ban Kihaló szakmák SZOLGÁLTATÓHÁZ KELLENE Hideg északi szél csapkodja a kútostort. Kristálytiszta a levegő, ellátni egészen a ló- nyai erdőig, s még azon is túl, a beregszászi hegyekig. A nemrég még sötétzöld legelők szürkére váltottak, s a tölgyek koronáját is szalmasárgára festette az október. Tiszavid határában vagyunk, Bemáth Sándor birodalmában. Egész nap a határban Az itatóvályú szélén ülünk, a gulya nem messze tőlünk az egyik fasor mögött legel. Bemáth Sándor, a tiszaszal- kai termelőszövetkezet tehenésze fél szemmel a gulyát figyeli, s töpreng, talán a következő festményén. Mert ez a harminchárom esztendős fiatalember szabad idejében fest, s nem is akárhogy. Bizonyítja ezt a legutóbbi szabolcsi amatőr képzőművészeti kiállítás, ahol alkotásaival meghódította a szakembereket és a közönséget egyaránt. Különösen tájképei, akva- relljei hívták fel a fiatal tehenészre a figyelmet. — A fákat, a mezőket, az erdőket festem legtöbbször — mondja, s a kutyáit szólítja, tereljék közelebb a gulyát. — Itt vagyok kint egész nap a határban, van módom megfigyelni a vidéket. Aztán este, amikor hazamegyek, előveszem az ecsetet, meg a ceruzát, s kezdődhet a nap legszebb órája: festhetek, rajzolhatok. S a képein megelevenedik a vidék. A delelő gulya, az őszbe csavarodott fák, a kiszikkadt legelők: a varázslatos beregi táj. — Képzőművészeti szakközépiskolába szerettem volna menni — folytatja. — Fel is vettek Debrecenbe, de már 17 éves voltam, s nem lett belőle semmi. Aztán kubikos voltam négy évig, bejártam a fél országot. Most meg itt a tsz-ben dolgozom már kilencedik éve. Szeretem a jószágot, a tájat, az itteni embereket, jól érzem magam. Csak azt sajnálom, hogy kevés idő marad a festésre. Reggel háromkor kelek, s este hétkor végzek. Aztán itt van a család, a négy gyerek ... szóval otthon is van tennivaló bőven. — Mióta fest? — Mióta az eszemet tudom. Ha volt egy kis szabad időm, mindig ezzel foglalkoztam. Eleinte furcsán néztek rám, aztán később megszokták. Most már alig készítek el egy képet, már viszik is: barátok, ismerősök, rokonok. Tulajdonképpen Homoki Nagy István egyik filmje ösztönzött arra, hogy ceruzát fogjak a kezembe. Eleinte fákat, állatokat rajzoltam, később kezdtem, el az emberekkel foglalkozni. Most már egyre inkább az ilyen témák érdekelnek. „Érzem a szűk határokat...“ — Segít, vagy segített valaki a munkában? — Nem. Magamtól jöttem rá bizonyos festői törvényszerűségekre ... Igaz, nem is kerestem senkinek a barátságát. Most már azért érzem a fogyatékosságaimat, a szűk határokat. — Most negyedikes a na- ményi gimnáziumban. Érettségi után hogyan tovább? — Az igazi munka még csak ezután következik. Tanulni, tanulni kell, gyakrabban járni kiállításokra, művészeti könyvet tanulmányozni, elsajátítani az olajfestés technikáját. Ezzel még hadilábon állok. Sajnos, lehetőségem sem nagyon van, hogy olajjal dolgozzam, hiszen drága a festék, ráadásul, a legtöbbször csak este van időm festeni, s ilyenkor a színek már nem az igaziak. Még szerencse, hogy a hét bizonyos napjain délelőtt 10-től 3-ig szabad vagyok. Az akvarellek jórészt ilyenkor készülnek, este pedig a vázlatokat rajzolom. Rengeteg vázlatot készítek, míg hozzá merek kezdeni egy képhez. Akkor már könnyen megy minden, s néha azon veszem magam észre, hogy éjfél is elmúlt. S hajnali háromkor már ébresztő, indulni kell a legelőre. „Hőst már tudom: érdemes" Felőliünk, a gulya után indulunk. Elbeszélgettük az időt, s a jószágok már túl vannak a negyedik fasoron is. — Tudja, kicsit későn jött, de még jókor ez a kiállítás, a szakmai elismerés. Az utóbbi időkben alig-alig vettem kezembe a ceruzát, hiszen kétséges volt előttem, érde- mes-e egyáltalán festenem. Nem volt senki, aki biztasson, s ez előbb-utóbb elveszi az ember kedvét. Most már tudom, érdemes dolgozni. Ezentúl nem szükséges a megyeszékhelyre utazniuk azoknak a tiszavasvári lányoknak és asszonyoknak, akik gépi hímzéssel szeretnék díszíteni ruhájukat, vagy előnyomott kézimunkát akarnák vásárolni. A községben többek közt az autóvillamossági szerelő s irodagép-műszerész mellett gépi hímző és kézimunka-előnyomó kisiparos is iparengedélyt kapott a közelmúltban. Egyre nagyobb mértékben igényli a szolgáltatásokat Tiszavasvári lakossága is. 1976- ban 78, a múlt év végén már 104 kisiparos dolgozott a településen. Sajnos egyes alapvető szakmákban — mint a kőműves vagy cipészmesterség — nincs utánpótlás. Kisiparosak mellett jelenleg 2 kőművestanuló dolgozik a nagyközségben. Cipész szakmában évek óta nincs, de nem is várható szakmunkás- képzés — mivel nincs jelentkező. Az ipari szolgáltatások zömét a kisiparosok bonyolítják. Sokat segítenek a működési engedéllyel rendelkezők is. Nagy szükség van rájuk annál is inkább, mivel az elmúlt 2—3 évben jelentősen visszaesett Tiszavasváriban a szövetkezeti szolgáltatás. Az ÁFÉSZ-nél kevesebben rendeltek üvegezést és képkeretezést, csökkent az érdeklődés a kölcsönzés iránt. Az építő- és szolgáltató szövetkezetben megszűnt az autójavító részleg. Igaz, ebben a szakmában új ipar- engedélyek kiadásával enyhítettek a hiányon. A szövetkezeti ipar területén gondot jelent, hogy nincs elég helyiség. Elavult, szűkös épületben működik a Gelka- szerviz. Hasonlóan rossz körülmények között dolgozik a fodrászszövetkezet részlege is. Ezért nagy szükség van a szolgáltatóházra a nagyközségben. Égető szükség van egy Patyolat-szalonra, de ez — ugyancsak fedezet híján — a következő tervidőszakban valósulhat meg. Előrelépést jelent, hogy a Patyolat Vállalat az Alkaloida lakótelepen nyitott egy új átvevőhelyet, ahol bevezették az ágyneműkölcsönzést is. Balogh Géza 4. 1. — Jó reggelt — köszön a a fiatal újságárusnak az idős szemüveges férfi. Válasz nincs. — Egy szokásosat... — mondja a férfi, és a népszerű sportláp után nyúl. Odaadja a két forintot és azt mondja: köszönöm. Válasz, nincs. Harag sincs, egyébként jóban vannak. A férfi minden reggel itt veszi az újságot. A beszélgetések nagyjából ugyanígy zajlanak le. Már mindketten megszokták. 2. Autóbusz. Tömött. Egy asszony száll fel két gyermekkel. Körülnéz. Fiatal férfi pattan fel, mellette az ötesztendős fia ül, azt is felkelti: — Gyere, adjuk át a helyet a néninek. Az asszony leül, mellé a két gyerek. A gyerekek játszani kezdenek, az asszony kinéz az ablakon. Némán. 3. Telefon. Valaki keres valakit. Köszönöm — Nincs itt — mondja a kolléga, aki felvette a kagylót. — Tessék várni, megkeresem ... Másodpercek. Aztán a kolléga visszajön és közli, hogy az illető nincs bent, de körülbelül másfél óra múlva visszajön, ha gondolja, szívesen átad üzenetet. — Nem kell! — mondja a telefonhang és máris kattanás. Városközpont. A téren fiatal pár sétálgat, magol-- nak. A tizenéves szőke szépség egyszer csak megbotlik és a kezéből a szélrózsa minden irányába repül a papírtasak tartalma. A diákok, miközben a néhány méterre lévő morcos tekintetű parkőrt lesik a szemközti pádon, villámgyorsan eltakarítják a „bűnjelüket”. Azonban az öreg nem késik a megjegyzéssel: — Ezek a mai fiatalok! — és kényelmesen ül tovább a „Köszönöm, hogy észrevett” feliratú szeméttartó mellett. 5. Köszönöm. Egyetlen szó. S mégis, milyen nehezen mondjuk ki. Pauwlik György ÉPÍTŐTÁBOR ÚTTÖRŐKNEK Táborozás, vízi túra, gyaloglás Zánka, Csillebérc, Tisza- és Szamos-part, külföld — hosz- szú a lista, mely összeállítható azokról a helyekről, ahol idén nyáron megyénk úttörői és kisdobosai táboroztak. 1979-ben az úttörők közül minden második gyerek eljuthatott táborba, és nagy eredmény, hogy a kisebbek közül is több, mint ezren itt élvezhették a nyarat. Ezren töltöttek hosszabb-rövidebb időt a zánkai úttörővárosban és Csillebércen — igaz, kevesebben, mint tavaly, ám a legjobbak így is eljuthattak! Annál több (mintegy kilencezer!) gyerek táborozott a kilenc járási és városi úttörőtáborban : Tivadarban, Csengerben, Tiborszálláson, Rakamazon, Dombrádon, Ib- rányban, a Sóstón, Gergelyi- ugornyán és Káptalanfüre- den. Nemcsak nyaralás volt ezekben a táborokban — több turnusban őrsvezetőket, tisztségek viselőit készítettek föl az új úttörőévre, a feladatokra. Nem hiányzott azonban a pihenés, szórakozás sem — így igazi egy tábor! Felerészben azonban az üdülés volt a cél az egymást váltó csoportok között — igaz azonban, hogy itt sem maradt ki a programból az úttörőmunka. Érdemes megemlíteni, hogy egyre több pedagógus vállalkozik a nyári szünetben a táborozásra — az elmúlt években ez még gondot jelentett! Az önálló csapattáborok nem gyarapodtak ezen a nyáron, holott egyre nagyobb feladat várna rájuk. Lényegében ezek azok a táborozások, ahol a gyerekek romantikus körülmények között, „igaziból” táborozhatnak: sátor, saját főzés, kiruccanások ... Elismerésre méltó viszont, hogy egyre növekszik az érdeklődés a túrázás iránt! Kerékpáron, csónakkal, gyalog vágott neki a megye szép tájainak, a hegyvidékeknek és a folyóknak közel ezer gyerek — természetesen felnőttek vezetésével. A Szat- már—Bereg kerékpártúra 240 kilométeres útvonalán például ötszáz úttörő ikarikázott végig. A megyei úttörőelnökség a túrázók számára pályázatot hirdetett: örökítsék meg bármilyen formában élményeiket, a látott érdekességeket a gyerekek. Jó néhány pályamunka érkezett — naplóformában, fényképekkel, magnószalagon, sőt kis- filmet is készítettek a túrázók. A célt, hogy ne csak átmenjenek a tájon, a helységeken, természetvédelmi területeken, elérni látszik a pályázat: tartalmas, gazdag élménysorozatról beszámoló munkákat készítettek a gyerekek. Több nagyobb vízi túra is volt nyáron a Szamoson, a Tiszán, ezek is nagy gyönyörűséget szereztek résztvevőiknek. A gyaloglás kedvelői sem maradtak tétlenül: háromszáz gyerek vágott neki hegynek-völgynek hátizsákjával. Külföldre is eljijtott táborba megyénkből 240 gyerek : Romániában, Lengyel- országban, a Szovjetunióban és az NDK-ban nyaralhattak. Cserében ugyanennyi külföldi gyerek töltötte idejét megyénk táboraiban. Jövőre úgy tervezik: közös nemzetközi tábort szerveznek a más országokból érkezett gyerekek számára! Végül csak a dicséret hangján szólhatunk arról a két és fél száz szabolcsi úttörőről, akik a megyéből elsőként vettek részt úttörő építőtáborban: a Tabdi Állami Gazdaság igen elégedett volt munkájukkal a nyáron. (tarnavölgyi) RÁCS MÖGÖTT Á GARÁZDÁK Pofonok a céllövöldében A megyei bíróság előtt a közelmúltban megtartott tárgyaláson három fiatalember — Ráti István 20 éves, Bíró Miklós 20 éves nyírtéti, valamint Bíró Tibor 19 éves nyíregyházi lakos — ült a vádlottak padján. Ráti István és Bíró Miklós ez év január 12- én a kora reggeli órákban érkeztek Nyíregyházára. A vasútállomás éttermében italozással kezdték a napot, s közben úgy döntöttek, hogy nem mennek be dolgozni ezen a napon. Az állomásról a város központjába vették az útirányt, s közben találkoztak Bíró Tiborral, aki az első szóra hozzájuk szegődött. Az italozást a Halász étteremben folytatták, majd a Kelet Áruház büféjét keresték meg. Mire delet harangoztak, a nagy mennyiségű pálinka, bor és sör ugyancsak megártott a három cimborának. A Búza térre mentek, ahol a céllövöldét keresték azzal, hogy ezután célba lövéssel fognak szórakozni. A céllövölde tulajdonosa látta, hogy részegek, s nem akart fegyvert adni a kezükbe. Ezen vitatkozni kezdtek, de Bíró Miklós megunta és felpofozta a tulajdonost, aztán felkapta és kidobta a pulton keresztül a járdára. A nagy eséstől maguk is megijedtek, s elmenekültek a helyszínről. A céllövölde tulajdonosa nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Vasgyár utcában már mintha mi sem történt volna, hangoskodva, kiabálva folytatták céltalan útjukat. Hogy ne teljen egyhangúan az idő, Ráti István egy járókelőt leütött, majd a KEMÉV irodaháza mellett folytatták garázda magatartásukat. Ráti István egy ott elhaladó férfi után kiabált, hogy álljon meg, s mivel az ismeretlen felszólításának nem tett eleget, utánaszaladtak és Ráti ököllel támadt rá. Az idős ember védekezni sem tudott, de látta, hogy a három gazfickó nem tréfál, ezért segítségért kiabált. A segélykiáltást meghallotta három nyíregyházi fiatalember. Amikor meglátták, hogy egy idős embert három fiatal ver, egyikük felszólította őket, hogy hagyják abba a verekedést és azt is közölte velük, hogy ő önkéntes rendőr. Mire a fiatalember szolgálati igazolványát elővette volna, a három jómadár együttesen esett neki, a földig verték, s rúgták ahol érték. Az önkéntes rendőr nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az események után a három garázda ismét az állomás felé indult, útközben még találkoztak egy szemüvege s fiatalemberrel, akit szintén meg akartak verni. Ekkor azonban a rendőrség járőrgépkocsija érkezett a helyszínre és megakadályozta az egyenlőtlen viadalt. A bíróság Ráti Istvánt 2 évi, Bíró Miklóst 3 évi, Bíró Tibort 1 év és 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte, Rátit két, Bíró Miklóst 3 évre a közügyektől is eltiltották. Az ítélet jogerős. h. zs. <m. f.)
