Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-10 / 237. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. október 10. Várakozáson felüli eredmények Hol tart megyénk tömegsportja? Dicséretre méltó eredményt ért el Szabolcs-Szatmár me­gye az Edzett ifjúságért tö­megsportmozgalom második évében. A jól szervezett és összehangolt munka eredmé­nyeként mind a rendezvé­nyek, mind pedig az azokon résztvevők, sőt a követelmé­nyeket teljesítők száma is a várakozáson felül növekedett. A megyék közötti rangsorban Szabolcs-Szatmár megőrizte előkelő helyezését! Százezer résztvevő Az Edzett ifjúságért tö­megsport-mozgalom első esz­tendejében — 1977—78-ban — nyolcvanezren vettek részt a rendezvényeken, ötvenhat­ezren szerezték meg a jel­vények különböző fokozatait. Akkor ezekkel az adatokkal megyénk az első öt között volt. A második évben — 1978—79-ben — a mozgalom eseményeinek szervezői és irányítói még jobb eredmé­nyeket értek el. A tömegsportversenyeken résztvevők száma húszezerrel nőtt! Több, mint százezren sportoltak rendszeresen. A követelményeket pedig hat­vanhatezren teljesítették. Tíz­ezerrel többen, mint egy év­vel azelőtt. A városok és a járások kö­zül a megyeszékhely érte el a legjobb eredményeket. A testnevelési és sportfelügyelő­ség, valamint a Taurus Gu­migyár, az 5-ös számú Vo­lán és a tanárképző főiskola közös szervezésben számos jól sikerült tömegsportversenyt tartottak. A rendezvényeken hatezerrel többen, tizennyolc­ezren vettek részt. A nyírbáto­ri járásban szintén figyelem­re méltó sikereket értek el. A tömegsportszervezést vég­zők koordinációs munkájá­nak javításával háromezerrel emelkedett a résztvevők szá­ma. Megoldásra váró gondok Külön kiemelést érdemel az úszásoktatás. A nyári hó­napokat kihasználva me­gyénkben 1500 fiatal tanult meg úszni. E munkában az általános és középiskolák jár­tak az élen, kilencszáz tanu­lójukkal ismertették meg a sportág alapjait. Az Edzett ifjúságért tö­megsport-mozgalom persze Szabolcsban sem mentes a gondoktól, problémáktól. S azok megszüntetésével még jobb eredményeket lehetne elérni. Az elmúlt három évben több, mint kétszáz tömeg­sport-szervezőt képeztek ki megyénkben. S a felmérések azt bizonyítják, hogy ötven— hatvan százalékuk nem végez teljes munkát. Lehet, hogy kevés feladatot kapnak? Le­het, hogy bennük van a hi­ba? Mindezek megállapítá­sára érdemes lenne időt for­dítani. A másik változatlanul meg­oldásra váró gond a 18—26 év közöttiek rendszeres spor­tolása. E korosztály tagjai — a szervezők fáradozásai el­lenére — változatlanul távol maradtak a tömegsportverse­nyektől. Megyénkben mind­össze 14,4 százalékuk vett részt a rendezvényeken. S, ha a két nyíregyházi főiskolát nem vesszük figyelembe, ak­kor ez a szám csak 8,2 szá­zalék. Nem lehetünk elégedettek a középiskolások követel­ményteljesítésével sem. ök csaknem valamennyien be­kapcsolódtak a tömegsport­mozgalomba, de mindössze 25 százalékuk szerzett jelvényt. Az általános iskolásoktól messze, messze lemaradtak, hiszen a 6—14 éves gyerekek több, mint hatvan százaléka teljesítette a követelménye­ket. Akad tennivaló a rendez­vények összehangolásánál is. A versenynaptárak egyezteté­se hagy még kívánnivalót maga után. Nem egyszer elő­fordult, hogy az események „ütköztek”. A sportegyesületek a ko­rábbiakhoz képest sokat tet­tek és tesznek a tömegspor­tért. A hét kiemelt egyesület­nél hetente tartanak tömeg­sportnapot, felszerelést köl­csönöznek, a létesítményt rendelkezésére bocsátják, sőt szakembert is adnak. Néhá- nyan azonban sajátos módját választják a szervezésnek. A , bázisüzemek által szervezett tömegsporteseményre fel­ajánlanak egy, vagy több dí­jat, s aztán saját rendezvény­ként tüntetik fel a versenyt. Gondot jelent a feleslege­sen túlzott adminisztráció, a 17 féle és több mázsa (!) jel­vény el-, illetve kiosztása. Ezek azonban már központi kérdések... Lépéselőnyben A még jobb eredmények el­érését akadályozó problémá­kat szerencsére jól ismerik az Nemzetközi labdarúgó- mérkőzés Nyíregyházán Kedden délután nemzetkö­zi labdarúgó-mérkőzésre ke­rült sor Nyíregyházán. Az NB Il-es NYVSSC a KEK máso­dik fordulójába jutott cseh­szlovák kupagyőztest, a Lo- komotíva Kosicét látta ven­dégül. NYVSSC _ LOKOMOTIV A KOSICE 0:0 Nyíregyháza, 3000 néző, v.: Király L. (Ajler, Fehér.) NYVSSC: Buús — Szekré­nyes, Szűcs, Ambrusz, Cséke, Moldván (Teschmayer), Tur- tóczky, Kozma, Pólyák (Klé- ninger), Lukács (Bor), Farkas II. (Nyisztor). Edzett ifjúságért tömegsport­mozgalom szervezői és irá­nyítói. Legutóbb például a sportfelügyelők elemezték megyénk tömegsportját és hoztak fontos határozatokat — saját területüket érintően — a munka további javításá­ra. A Minisztertanácsnak a testnevelés és sport fejlesz­tésére hozott augusztus 23-i határozatából adódó felada­tokat megyénkben is kidol­gozták már, s megkezdődött megvalósításuk. A tömeg­sportélet eredményeinek a fokozása a fontos teendők kö zött szerepel. Mindehhez nagyszerű alapot ad az Ed zett ifjúságért tömegsport­mozgalom első két éve. Sza­bolcs-Szatmár lépéselőnyben van! Bagoly Dániel Mai műsor Labdarúgás: Nyírmadai Medosz—Kótaji Tsz SE, me­gyei II. osztályú felnőtt baj­noki mérkőzés Nyírmadán 14,30 órától, v.: Ajler (Tamas- kovics). Nyírmadai Medosz— Kótaji Tsz SE, megyei II. osz­tályú ifjúsági bajnoki mérkő­zés Pusztadoboson 14,30 órá­tól, v.: Puskás. Asztalos SE— NYVSSC ifi, Nyírtelek, 15 óra. Totétanácsadé A SPORTFOGADÁSI ÉS LOTTO IGAZGATÓSÁG 1967 óta most 26. alkalommal rendezi meg az újabb — ezúttal őszt — borítékos sors­játékot. Október 11-től, csütörtök­től 15 millió darab „Sport” borí­tékos sorsjegy kerül forgalomba, az előző kibocsátással azonosan, 5 forintos árban. A bevételt az olimpiai felkészülés és részvétel támogatására, sportlétesítmények építésére, továbbá az Edzett ifjú­ságért mozgalom anyagi alapjá­nak segítésére fordítják. A borí­tékos sorsjegyek színe ez alka­lommal smaragdzöld, püspöklila, narancssárga, azúrkék és cinó- berpiros, s velük akár 50 ezer fo­rintot is lehet nyerni. Országos bajnoki cím Budapestről Szabolcsi sikerrel fejeződött be hétfőn Budapesten az idei országos sportlövő csapatbaj­nokság. Az MHSZ Nyíregyhá­zi Építők Városi Lövészklub­jának standardpuskás együt­tese a 3X20 lövéses számban országos bajnoki címet szer­zett. A nyíregyházi sportlö­vők közül ezúttal is Fórián Éva remekelt, 578 körrel já­rult hozzá az aranyérem meg­szerzéséhez. A standardpuska 3\20 lö­véses országos csapatbajnoka: MHSZ Nyíregyházi Építők Városi Lövészklubja (Fórián Éva 578, Lipcsei József 566, Lukács Gyula 552) 1696, 2. MHSZ Kaposvári Lövészklub 1690, 3. Budapesti FÉG Lö­vészklub 1688 körrel. A nyíregyházi klub egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a csapat- bajnokságon. Lokomotiva: Szemán (Gás­pár) — Koszty, Szuhanek I., Dobrovics, Farkas, Repik, Jaczkó, Móder, Sztrapek, Új­helyi (Berényi), Lovaczki (Picur). Az NYVSSC-t dicséri, hogy nem látszott meg az osztály­különbség a találkozón. A hazaiak végig egyenrangú el­lenfelek voltak az egyébként közepes iramú és színvonalú mérkőzésen. Az első félidőben Moldván, majd a másik olda­lon Móder és Sztrapek lövé­sét a kapufa hárította. Jók: Szűcs, Cséke, illetve Szuhanek I. és Móder. A hét végén határ menti asztalitenisz-mérkőzésre került sor Nyír egyházán, ahol a Szabolcs-Szatmár megyei és a Szovjetunió Kárpá- tontúli területének válogatottja mérte össze tudását. A női együtte­sek találkozóját a vendégek nyerték 5:2 aránvban. A szabolcsiak két győzelmét a nagykállói Lőrinczi Zita szerezte. A férfiak össze­csapásán megyénk asztalíteniszezoi győztek 5:2 arányban. Különö­sen Kádár Sándor, a Nyíregyházi vízügyi Medosz SE versenyzője remekelt, valamennyi mérkőzését megnyerte. Képünkön: a szabol­csi női válogatott tagja, Sabjanics Angéla látható. (Mikita Viktor felvétele) 1979. október 10., szerda KOSSUTH RADIO 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. — 8.56: Beszélni ne­héz. — 9.08: Csajkovszkij: esz- moU vonósnégyes. — 9.46: Tar­ka mese, kis mese. — 10.05: Vadgesztenyék. — 10.50: Zsá- kai Piros László klarinétozik. — 11.04: A zeneirodalom re­mekműveiből. — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Operaslágerek. — 13.20: Örökzöld dzsesszmelódi- ák. — 14.16: Egy dél-alföldi nó­tafa. — 14.36: A Budapesti Fú­vósötös játszik. — 15.10: Grace Bumbry operaáriákat énekel. — 15.28: MB 10—14. — 16.09: Kritikusok fóruma. — 16.19: Chopin: e-moU zongoraverseny. 17.07: Autók, utak, fuvarok. — 17.32: Jascha Heifetz 1917— 1955 között készült lemezfelvé­telei. — 18.08: Kodály-Szkháro- si Horvát Adám: Semmit ne bánkódjál — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 19.15: Gon­dolat — A Rádió irodalmi lap­ja. — 20.00: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 20.50: Jolamtha — Részletek Sullivan operettjéből. — 21.29: Külpoli­tikai klub. — 22.30: Lemezmú­zeum. — 23.15: R us zalka — Részletek Dvorzsák operájából. — 0.10: Máté Péter táncdalai­ból. PETŐFI RADIO 8.05: Furulya- és citeramu- zsika. — 8.2«: Világtörténelem dióhéjban. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Rá­kóczi. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Nyári László népi zenekara játszik, Máthé Jolán nótákat énekel. — 12.33: Tánczenei kok­tél. — 13.20: Egy kis figyelmet kérek! — Darvasi István jegy­zete. — 13.30: Színes szőttes — Ilunaparton van egy malom. — 14.00: Keuőtől négyig----Men­sáros László két filmdalt éne­kel. — 14.10: Kapcsoljuk a 22- es stúdiót. — 14.25: Néhány perc tudomány. — 14.35: Köny- nyűzene Spanyolországból. — 15.50: A Magyar Rádió és Te­levízió énekkara Behár György kórusfeldolgozásaiból énekel. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.35: Egészségünkért! — 16.40: Népszerű fuvósátiratok. — 17.00: MiUöcker operettjeiből. — 17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18.33: Közvetítés esti labdarúgómér­kőzésekről. — 18.55: Barátság slágerexpressz. — 19.25: Talló­zás. — 19.45: A beat kedvelői­nek — Az Exile együttes felvé­teleiből. — 20.33: Szín — játék. — A „felesleges” fesztivál. — 21.25: Slágermúzeum. — 22.28: Nóták. — 23.15: Könnyűzene Balassa P. Tamás szerzemé­nyeiből. 3. MŰSOR 8.08: Romantikus zene. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: A Bayreuth-i ünnepi játékok énekkara Wagner-operákból énekel. — 10.00: Közben volt egy háború 1939—1969-es, hoz­zászólás 1979-ből. — 11.05: A debreceni dzsessznapok felvé­teleiből — Jasper van’t Hof zongorázik. — 11.59: Világhírű előadóművészeit Schubert-le- mezeiből. — 14.00: A Moszkvai Filharmonikus zenekar hang­versenye Prokofjev müveiből a moszkvai rádióban. — 15.24: Hangszerszólók. — 15.49: Mag­nósok, figyelem! — 16.34: Me­ditáció — az emberek munka­helyi kapcsolatairól. — 16.44: öt földrész zenéje. — 17.00: Is­kolarádió. — 17.30: Közben volt egy háború, 1939—1969 és hozzá­szólás 1979-ből. — 18.30: Wolf­gang Anheisser operaáriákat énekel. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. — A Tátrai vonósnégyes Mozart-hangver- senye a budapesti zenei hete­ken. Közben: 20.35: Elet a kö­veken — Perjés Klára műsora. — 20.55: A hangversenyközve­títés folytatása. — 21.30: Ope­rakettősök. — 21.50: Barokk mesterek müveiből. — 23.07: Magyar szerzők kamarazenéjé­ből. NYÍREGYHÁZI radio 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,05: Filmzene. — 17,10: Veres József filmlevele a Magyar rapszódia című magyar fűmről. — 17,15: Kérni mindent szabad! Válogatás kívánságle­velek között. — 17,30: Húszon innen, húszon túl. Otthonterem­tés. Riporter: Várkonyi Zsu­zsa. — 17,50: A Showaddywaddy együttes játszik. — 18,00: Észak- tiszántúli krónika. — 18,15: A nyíregyházi Igrice együttes fel­vételeiből. — 18,25—18,30: Hír­összefoglaló. Müsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes!) — 8,05: Iskolatévé. — 10,25: Delta. — 10,45: Éjszakák és nappalok. XU/5. rész. (Szí­nes!) — 11,40: Ginger Baker és Paul Gurwitz együttesének mű­sora. (Színes!) — 14,00: Iskola­tévé. — 16,35: Hírek. — 16,40: Magyar rövidfilmek a képer­nyőn. — 17,20: Kuckó. (Szí­nes!) — 17,51): Rólunk van szó! — 18,20: Reklám. — 18,25: Ér­dekek és akadályok. — 18,45: Tíz perc ifjúság. — 18,55: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 19,00: Reklám. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is el­kezdhetik. (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. (Színes!) — 20,00: Kék fény... — 21,00: Szo­phoklész: Antigoné. (Színes!) Előtte: Mészöly Dezső beveze­tője. — 22,45: Tv-híradó 3. (Szí­nes!) 2. MOSOK: 20,00: Van képünk hozzá! — 20,40: Kamaz. Szovjet rövid­film. — 21,05: Tv-híradó 2. (Szí­nes!) — 21,25: Érdekek és aka­dályok. — 21,55: Röplabda EB. (Színes!) SZOVJET TV 17,00: Sportműsor. — 17,45: Szovjet dalok. — 18,00: Doku­mentumfilm Brezsnyev elvtárs Újjászületés c. könyve nyomán. IH. rész. — 19,00: Híradó. — 19,35: Az NDK kulturális nap­jai a Szovjetunióban. — A szü­netben: A világ eseményei. — 21,45: A kertész kutyája. Tv- film, 1. rész. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolaté- yé. — 9,20: A mozgás törvényei. Tévéfilmsorozat, 9. rész. — 10,20: A hét könyvei. Szemle. — 10,25: Iskolatévé. — 10,55: Egy berlini múzeumról. Rövid- film. — 11,20: Hírek. — 15,35: Hírek. — 15,50: Iskolatévé. — 16,20: Kelet-szlovákiai híradó. — 16,50: Csehszlovákia—Svéd­ország labdarúgó EB-selejtező mérkőzés. — A szünetben: Esti mese. — 18,50: Idő járás jelentés. — 19,00: Tv-híradó 1. — 19,30: Ezzel törődni kell. Publiciszti­kai műsor. — 20,10: Összeállí­tás a lengyel könnyűzenei fesztivál műsorából. — 21,00: Steve Becoe élete és halála. Dokumentumfilm. — 21,30: Tv- híradó 2. — 22,00: A nagy út. Csehszlovák—szovjet film. — 23,25: Urh-kocsival. Riportfilm. — 0,00: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: BUFFALO BILL ÉS AZ INDIÁNOK (14 év!, am.) E. k.: 15,30 és 18 óra! KÍNAI NEGYED (14 év!, am.) E. k.: 20 óra! Béke mozi: KEDVES SZOM­SZÉD (14 év!, m.) Móricz mozi: Zártkörű archív filmklubi előadás! Kisvárda: CSILLAGOK HÁ­borúja I—n. (am.) Mátészalka: ÁRAMÜTÉS (14 év!, m.) Fehérgyarmat: CASANOVA I—II. (18 év!, ol.) Nyírbátor: AZ ELSŐ KÍSÉR­TÉS (16 év!, sp.) Vásárosnamény: MIÉRT LETT R. ÜR AMOKFUTÖ? (14 év!, NSZK) SZÍNHÁZMŰSOR Csokonai Színház: LÉGY JÖ MINDHALÁLIG 11-én, 19,00 óra: Vörösmarty-bérlet. MOST MÉG MEGVÁSÁROLHATJA AZ IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLA­LAT ZRÍNYI ILONA UTCAI MÉTERÁRU BOLTJÁBAN: ''Gyürtelenített mintásszövet 150 cm széles , női kockás divatszövet világos kék farmerszövet csíkos műszálszövet pettyes trevira jersey 239 Ft helyett 143 Ft 436 Ft helyett 262 Ft 171 Ft helyett 102 Ft 251 Ft helyett 151 Ft 165 Ft helyett 83 Ft NAGY VÁLASZTÉKBAN AMÍG A KÉSZLET TART! (20557) Az MSZMP Szabolca-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-377, 11-425, 11-515, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 m_ _____ __ Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona ú. 3—5. 4401 Hl lUHf- Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: is Felelői kiadó: Mádl Lajos flSflll9PflP£72lll Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél IINUVOI Hl HUN Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre »0,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem önünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 050 HU ISSN 0135—2058 HUWI 41. HÉT 1. BKV Előre—Vác 1 2 2. Építők SC—Budafok X 1 3. K.-barcika—Szolnok 1 4. Olefin SC—NYVSSC 2 5. KOMÉP—Sabaria 1 2 6. Bauxitb.— Kaposvár X 2 7. Ascoll—Lazio X 8. Avellino—Bologna X 1 9. Cagliari—Catanzaro 1 10. Inter.—Napoli 1 11. Perugia—Milan X 2 12. Roma—Torino X 1 13. Cesena—Palermo 1 14. Genoa—Verona X 15. 22. Volán—BVSC 1 16. Pénzügyőr—Bp. Spartacus 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom