Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-04 / 232. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. október 4. A VÁROSOKBAN LASSABBAN? Térjei be a személyi szánért Szépségverseny és táncház Néptáncfesztivál Nagykállóbaa Zene, tánc, jókedv minden mennyiségben — ezt ígéri a hét végére a nagykállói mű­velődési központ a Kállai ket­tős néptáncfesztivál résztve­vőinek és az érdeklődőknek. Ezúttal kilencedik alkalom­mal tartják meg a hagyomá­nyos fesztivált, október 6-án és 7-én a Népművelési Inté­zet, a megyei és a nyíregyhá­zi járási tanács művelődés- ügyi osztályai, a megyei nép­frontbizottság, a fogyasztási szövetkezetek, illetve a KI- SZÖV megyei szövetségei és a vendéglátók: a nagykállói művelődési központ közös rendezésében. Szokás szerint délután há­romkor vonulnak fel az utcá­kon, ekkor kezdődik meg a rendezvény a menettáncver- sennyel. A program ünnepé­lyes megnyitóját négy órakor tartják, ezután a csoportok Ujfehértóra, Bökönybe és Geszterédre utaznak, ahol a művelődési házakban mutat­koznak be. A műsorok 7 óra­kor kezdődnek. Vasárnap délelőtt 10 óra­kor a csoportok, illetve a szó­listák versenyével folytatódik a fesztivál. A produkciókat szakemberekből álló zsűri ér­tékeli, majd a közönség szá­mára a legérdekesebb ese­mény következik: táncház, amelyben ki-ki kedve sze­rint rophatja. Itt dől el az is: ki lesz a fesztivál szépe? Az eredményhirdetéssel együtt, este hétkor kezdődik a gála­est. A fesztiválon tíz hazai és három külföldi együttes vesz részt. Megyénkből a nagy- kállóiakon kívül a Nyírség táncegyüttes, az ököritói Fer­geteges és az Ajaki Népi Együttes készül a versenyre, a megyén kívüli vendégek között többen vettek részt már a korábbi években is a nagykállói rendezvényeken. Most a debreceni Bocskai táncegyüttes, az Ózdi Kohász Táncegyüttes, a gyomai Kö­rös menti táncegyüttes, a Nógrád megyei cigány Romá­nok néptáncegyüttes, a Mis­kolci Ipari Szövetkezeti Bi­zottság Táncegyüttese és a sátoraljaújhelyi Hegyalja Együttes versenyez és tart be­mutatókat. Csehszlovákiából két csoportot várnak, az Ilos- vay Táncegyüttest Nagyidáról és a Szinai Rozmaring együt­test, Lengyelországból pedig a koscieliskói folklórcsoportot. Több száz ezer ember van már Szabolcs-Szalmáiban, akdik személyi igazolványuk­ban hordják személyi számu­kat: azt a 11 jegyű számot, mely megfelelő kódolással „egyéniséget” rejt magában. A szeriiélyi számok kiadása hónapok óta folyik a megyé- s ben — ám igencsak váltako­zó eredményességgel. A községekben a legjobb a helyzet: az ott élők több, mint nyolcvan szá­zaléka már megkapta sze­mélyi számát. A hangos híradók, a kisbí- rók közzétették a tanácsok felhívását, s a lakosság zöme el is ment a személyi igazol­ványával a tanácsra. Azok­ban a falvakban, amelyek nem rendelkeznek önálló ta­náccsal, a székhely községből mentek ki a személyi számok kiadói, s volt, ahol a tanácsi kirendeltségen, volt, ahol házról házra járva adták át Á megyei idegenforgalmi hivatal az idén is sok őszi programot kínál a vendégek­nek. A nemzetközi repülő- modellező versenyt Nyíregy­házán bonyolítják le, október 5—7-e között. Az MHSZ- rendezvényihez a NYIRTOU- RIST adja a szállást, az ét­keztetést, és kirándulásra vi­szi a résztvevőket. A hazai versenyzőkön kívül osztrák, és csehszlovák repülőmo­dellezők is indulnak. Az iroda októberben ismét vendégül látja a lengyelor­szági testvérmegye, Rzeszów képviselőit. A 210 fős csoport három napra érkezik hazánk­ba, s október 8—10. között egy napot töltenek Nyíregy­házán. A csoport egy része Sóstó, Risvárda, Mátészalka, A megye városaiban ke­vésbé rózsás a helyzet: a hat városban átlagosan még a személyi számok felét sem adták ki! Igaz, viszonylag jól áll Vá- sárosmamény, Fehérgyarmat, Mátészalka, gyengébben Nyírbátor és Kdsvárda — ám a legkevesebb lakos (a város lélekszámához viszonyítva) Nyíregyházán dicsekedhet személyi számmal. A megye- székhelyen — hasonlóan a többi városhoz — elsősorban a munkahelyekre összponto­sítanak a személyi számok kiadói. Felhívták a dolgozók figyelmét, hogy nemcsak sa­ját, hanem családjuk, szom­szédjuk számait is megkap­hatják, ha beviszik munka­helyükre a szükséges szemé­lyi igazolványokat. Sajnos, azonban, sok helyütt a felét sem adták ki a számoknak — sok dolgozó nem jelentke­zett ... November 30-na kellene be­fejezni a személyi számok ki­Debrecen, Nyírbátor neveze­tességeivel ismerkedik, To­kajba borkóstolóra hívják a lengyel vendégeket, akik a szövetkezeti nap alkalmából látogatnak hazánkba. Filmes szakembereknek állítanak össze programot ok­tóber végén. Tavaly Kecske­méten, idén Nyíregyházán szervezi meg a MAFILM Pro­pagandafilm Stúdiója az or­szágos filmnapokat. Itt mu­tatják be az esztendő ide­genforgalmi filmtermését. Az október 27—30-a között a ta­lálkozó résztvevői megyei körúton ismerkednek Sza- bolcs-Szatmár nevezetességei­vel, baráti találkozón jönnek össze az ország filmes szak­emberei. A hozzánk látogató turisták mellett nagy számban vesz­adását mindenütt — ám úgy tűnik, nehezen fog menni. Hacsak, a lakosság meg nem szívleli a tanácsot: ne várjon senki külön felhívásra! Első­sorban a nyíregyháziaktól várják, hogy ha a városi ta­nácson járnak, térjenek be a népesség­nyilvántartó csoporthoz — ott átvehetik számai­kat. Sőt, ha magukkal viszik bár­ki személyi igazolványát, ab­ba is beragasztják a szemé­lyi számokat! Kivéve persze, ha hiányzik az adatlap — ugyanis több, mint tízezer lap nem érkezett meg Buda­pestről Nyíregyházára... Rendkívül fontos, hogy ide­jében befejeződjék a szemé­lyi számok kiadása: közeleg ugyanis 1980. január 1. — a tízévenként esedékes nép- számlálás időpontja. A nép- számláláshoz szükséges min­denkinek a személyi száma. (tarnavölgyi) nek részt a szabolcsi utasok is a megyei és a külföldi uta­kon. A szatmári irodalmi körút évek óta a legnépsze­rűbb útvonalak közé tarto­zik, felnőttek, iskolások egy­aránt kedvelik. Az idén elő­ször a szatmárcsekei tájház­ban szállásolják el a vendé­geket. A külföldre utazóknak elsősorban lengyel progra­mokat javasolnak: Zakopá- né, Rzeszów, Krakkó és Dél- Lengyelország más városai szerepelnek a legtöbb útvo­nalon. Nemcsak csoportok­nak, hanem egyéni turisták­nak is segítenek a tartalmas programok kiválasztásában, útikalauzt állítanak össze a legfontosabb látnivalókról. (tk.) mindenkinek a számot. Repülőmodellezőlc, rzeszówi küldöttség, filmnapok wv Őszi programok az idegenforgalmi hivatalban W m * ■ ** * Sóstói muvesz- vendégeink (III.) A művésztelepen a magya­rok között a legfiatalabb nemzedéket három frissen végzett fiatal szobrász kép­Gál András viseli. Érdemes őket különös figyelemmel kísérni. Gól András Budapesten született 1951- ben, a Képzőművészeti Gim­náziumban éretségizett 1970- ben. A főiskolára nem sike­rült rögtön bejutnia, addig a filmgyárban dolgozott, kato­náskodott, dekoratőr volt. Szabó Ivánnál tanult végig, s 1979-ben szerzett diplomát szobrászatból. Egy köztéri al­kotása áll Hatvanban, Far­kas Imre mellszobra. Körülbelül húsz érmet csi­nált több variánsban, folyto­nos javítgatásban készítette például a Lőcsei Pál-, vagy a Rimbaud-érmeket. Sóstón készített egy szép ülő aktos éremvázlatot. Leg­inkább azonban a Cipő-soro­zat tartja fogva. A cipő, mely­ről sok minden eszébe jut: meg kell venni, kifűződik, Király Vilmos megy valahová, elkopik, nyo­mot hagy stb. Első pillanatra talán meg lehet ezen a témán lepődni, de jusson eszünkbe Van Goghnak a „Bakancsok” című képe, akkor a meglepe­tést kíváncsiság és várakozás váltja fel. Király Vilmos A múlt évben is dolgozott a művésztelepen, így nem kell külön bemutatni. Vígh Tamás volt növendéke akkor több, nagyon szép Krúdy-érmet és kisplasztikát 'készített. Újsze­rűén, erőteljesen fogalmazott alkotások ezek, melyeknek megvan az a fő erényük is, hogy hangulatban tudta a nagy nyíregyházi írót idézni. „Eklektikus alkat vagyok” — mondja magáról bizalmas beszédben, de ezt érteni kell. Címei, mint „Látogató”, „öz­vegy” feltételesek és inkább csak jeleznek, mint jelente­nek. Előre gyártott keretda- rab-töredékek rendezve, ra­kosgatva, rozsdás vasdara­bokkal gazdagítva — íme ez a szóban forgó eklektika. A rendező elv viszont fontos nála. Nagy Ferenc Budapesten született 1953- ban. A Képzőművészeti Gim­náziumban Király Vilmossal együtt járt. A főiskolán több mesternél is tanult, Vígh Ta­másnál végzett 1978-ban. Éremmel foglalkozik legszí­vesebben, mert tömör, köny- nyed műfajnak tartja. Rajz vázlatai kimondottan biztos kézről tanúskodnak. Sóstón rajta kívül álló oknál fogva kevesebb időt töltött, két nagy sorozaton dolgozik. Visszafordítani nem lehet, de... Öregedés később? Az életkor felső határa • Rizikó- faktorok • Nincs csodaszer (A Hétfői Hírek nyomán.) Mikor kezdődik az öreg­ség? Lehet-e késleltetni? Megannyi ösztönös félelem­ből táplálkozó kérdés. Már Hippokratész, Arisztotelész és Cicero is foglalkozott vele. Az első gerontológiai tárgyú könyv 1489-ben jelent meg. De csak mintegy 40 éve kezdték el intenzíven tanul­mányozni az orvosok, szocio­lógusok és pszichológusok a biológiai öregedés folyamata­it. Az elmúlt 60 évben az életkor megnövekedése kö­vetkeztében ugyanis meghá­romszorozódott a világon az idős emberek száma, s 2000- ben várhatóan 600 millió hat­van éven felüli ember él majd a földön. Meddig élhetünk? — kér­deztük dr. Pénzes Lászlótól, a Gerontológiai Intézet mun­katársától. — Az egyén életkorát egy­részt a örökletes tényezők, másrészt a külső világ viszo­nyai, az életmód, az életve­zetés határozzák meg. A tu­dósok véleménye szerint, 106—109 év a felső határ, melynek elérésére biológiai­lag képes lenne az ember. — Melyek az öregedés első jelei? — A 60—70 évesek előre­haladott korúak, a 75—90 évesek öregek és a 91 évesnél idősebbek az aggastyánok. De, hogy valójában mikor is kezdődik az öregség, azt még nem sikerült tisztázni. Ez egyénenként renkívül eltérő. Korányi Sándor, a harmincas évek tudósa szerint az öreg­ség egyenlő az alkalmazko­dási képesség csökkenésével. Hazánkban több mint tíz éve folyik intézményszerűen az öregségkutatás. Az intézet elméleti osztálya az öregedés élettani folyamatát elemzi, klinikai osztály pedig gya­korlati megfigyeléseiket vé­gez: tizenöt önként vállalko­zó idős asszonyt és férfit vizsgál rendszeres időközön­ként és jegyzi fel tényszerűen a megállapítható egészségi és pszichológiai változásokat. Az eltelt évtized alatt bebizonyo­sodott: a biológiai kor nem egyenlő a naptári korral. — Mit jelent ez? — Azt, hogy a leépülés sem fizikailag, sem pszichésen nem törvényszerű. Az alkotó- képesség egyes esetekben igen magas korig megmarad­hat. Gondoljunk csak Szop- hoklészre, aki 91 éves korá­ban halhatatlant alkotott. Michelangelo 90 éves korában még festett, a szemész Fila­tov 80 éves korában még operált. De nemzeti kultú­ránkból is megemlíthetnénk Kodály Zoltánt, Csók Istvánt, Áprily Lajost. A hasznos, ak­tív életszakasz meghosszabbí­tására van mód. Persze ez nagyon nehéz, hiszen a szer­vezetet károsító rizikófakto­rok kiiktatása nem mindig lehetséges. Az öregedés fo­lyamatát befolyásoló geneti­kai adottságok megváltozta­tására is van törekvés. Per­sze, csodaszerek nincsenek, az öregedés folyamatát visz- szafordítani nem lehet. Van­nak azonban olyan gyógy­szerkészítmények, melyek lassítják a szervezet öregedé­si folyamatát. Ilyen készít­ményekkel magunk is folyta­tunk alapkísérleteket. Ferenczi Annamária Eltiltották a vezetéstől Ittas nő a volán mögött Néhány napja már beszá­moltunk róla, hogy az új Büntető Törvénykönyv élet­be lépése óta súlyosabb bün­tetést szabnak ki á bíróságok az ittas járművezetőkre: bal­esetet sem kell már okozni, hogy egy évre elvegyék a jo­gosítványt, ahhoz pedig, hogy Szomorú esemény hatása alatt készíti a Temetők sorozatát. Égen futó felhők alatt kü­lönböző temetőrészletek elé- gikus hangulatot árasztanak. Szatmárcseke is köztük lesz. A másik sorozat némileg morbid: a heroin. Ennek alapja nem annyira a köz­vetlen élmény, hanem olvas­mány. Csontváry-érmet is ter­vez s egy vidámabbat, báb- fesztivál témával. Koroknay Gyula Nagy Ferenc visszakapják, újból vizsgázni kell. Most újabb csokorra va­ló gyűlt össze a felelőtlen j árművezetőkből. Kapros Sándorné 47 éves nyírmadai lakos, a Vásáros- naményi ÁFÉSZ hálózati el­lenőre július 11-én közepe­sen súlyos ittas állapotban vezette Trabantját, de peché- re igazoltatták és a többi járművezető szerencséjére nem folytathatta útját. A Vásárosnaményi Járásbíróság súlyos büntetést szabott ki Kaprosnéra, akit nemcsak munkahelyén ismernek italo­zó természetűnek, hanem a rendőrségen is: tavaly ittas vezetés miatt már megbün­tették 3000 forintra, hét hó­napra elvették a jogosítvá­nyát is, de áprilisban vissza­kapta, s úgy látszik nem ta­nult belőle. Most 3500 forint pénzbüntetést szabtak ki rá és két évre tiltották el a j ár művezetéstől. Morvái Ferenc 30 éves vá­mosatyai lakost is a Vásá­rosnaményi Járásbíróság büntette meg. Morváit július elsején Tiszaadonyban iga­zoltatta a rendőrség és kide­rült, hogy közepes fokú ittas állapotban vezeti a barabási Lenin Tsz motorját. A bíró­ság 3600 forint pénzbüntetést szabott ki rá és egy évre el­tiltotta a járművezetéstől. Oláh Miklós 40 éves sza- mosangyalosi lakost a Máté­szalkai Járásbíróság büntette meg 3500 forintra és egy év­re eltiltotta a járművezetés­től, mert június 15-én reggel részegen vett részt a közúti forgalomban Csenger belte­rületén segédmotor-kerék­párjával. Mindhárom bírósági vég­zés jogerős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom