Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
1979. október 21. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Gyorsuló ütemben O magyar gyógyszeriparon belül a legjobban bővítette az exportját az utóbbi három évben a tiszavas- vári Alkaloida Vegyészeti Gyár. A Taurusnál gyártott gumimatracok, -abroncsok a világ szinte minden országába eljutnak, dicsérik a nyíregyházi és ibrányi munkások szorgalmát. A nyírbátori növényolajgyárból évek óta nagy mennyiséget szállítanak exportra, a szabolcsi üzemek cipőiben, ruháiban járnak a Szovjetuniótól az arab országokig számos földrészen. Mindezt 15—20 évvel ezelőtt kevésbé mondhattuk volna el, hiszen akkor a fejlődő szabolcsi ipar eléggé szerényen képviseltette magát a külpiacokon. A fejlődés, az utóbbi években elért eredmények önmagukért beszélnek. Az, hogy a XI. pártkongresszus, a megyei pártértekezlet az export bővítését tűzte ki egyik célul, olyan feladatot adott,, ami minden üzemben a mai helyzet felmérését, a távolabbi lehetőségek kutatását követelte meg. Mindezt erősítette a hosszú távú külgazdasági munkáról szóló párthatározat. Az eredmény abban mérhető le, hogy a szabolcsi ipar erőteljes növekedését is meghaladta az export bővülése, a minden piacon jól értékesíthető termékek gyártása. Különösen sokat tettek az üzemek a tőkés export bővítéséért. Az 1975 és 1978 közötti növekedés meghaladta a 60 százalékot. A számbavétel alapjában véve pozitív képet mutat. Mégsem szabad szó nélkül elmenni a kisebb-nagyobb hibák, a változást követelő irányzatok mellett. Hiszen éppen az utóbbi években volt igen sok gond a konzervek, egyes gépipari termékek, a cipők egy részének minőségével. Mindez az üzemeknél nem csak a kisebb nyereségben, a reklamációk nagy számában mutatkozott meg, hanem kihatással volt a későbbi rendelésekre is. Előfordult olyan eset is, hogy a korábban jó áron eladható terméket szinte az egyik napról a másikra nem keresték, csökkent a rendelés. Kiderült, hogy időközben mások, másutt, újabb termékekkel jelentek meg, jobban odafigyeltek az igények változására. Különösen a kisebb üzemeknél gond, hogy nem ismerik eléggé a külföldi partnerek igényeit, s a külkereskedelmi vállalatok közvetítésével csak késve kapnak információt a változásokról. Az ösztönzés, a gazdasági szabályozás az utóbbi időkben arra irányult, hogy az üzemek bővítsék exportjukat. Azt szolgálták a beruházások is. A megyében az utóbbi három évben 54 kisebb-nagyobb beruházást indítottak, s ezzel közel egymilliárd forint értékű terméket állítanak elő. Olyanokat, amelyeket minden országban keresnek, szívesen vesznek. Az export bővítése természetesen nem lehet öncélú törekvés. Nem a minél nagyobb mennyiségek hajszolása, hanem a gazdaságosan gyártott termékek arányának bővítése a cél. Ezt ismerték fel az üzemekben, amikor rangsorolták a meglévő termékeket, s azoknak a gyártását szorgalmazták,amelyek mind az üzemeknek, mind a népgazdaságnak nagyobb hasznot hoznak. A fejlett gyártási technológia, a legjobb szinten való termelés adhatja a versenyképességet. A szerszámgépekkel, az akusztikai részegységekkel, növényvédő szerekkel olyan, Szabolcsban gyártott új termékek jelentek meg az exportskálán, amelyeknek a gyártása hosszú távra ad munkát. Tisztában kell lenni azzal, hogy a külgazdasági körülmények hatása minden üzem munkájában érződik. Az, aki eddig jót gyártott, könnyen lemaradhat a versenyben, ha a tegnap szintjénél állítja meg a mércét. Jöhetnek pillanatnyi változások, ami miatt nehéz az export, — mint a több éve esős nyár miatt a gumimatracok piacánál — vagy előfordulhat kisebb érdeklődés, ahogy az az Alkaloida egyes gyógyszereinél megesett. A rugalmassággal, a gyors változtatásokkal lehet a kedvezőtlen hatásokat kivédeni, ellensúlyozni. Példánkban a Taurus a nyíregyházi mezőgazdasági abroncsgyár indításával látja a kibontakozást, a gyógyszergyártók új termékek bevezetését vállalják. A minőség fokozásával, a vevő igényeihez való jobb alkalmazkodással szinte mindenütt az export javításának útját egyengetik. nmagához viszonyítva a szabolcsi ipar ugrásszerű fejlődést ért el az exportban. A mérce azonban nem biztos, hogy csak a saját múlt lehet. Érdemes ösz- szehasonlítást tenni ■ az országos arányokkal is. A közvetlen export, ami a megye ipari üzemeiből kikerül, erősen közelít a 30 százalékhoz. Azonban nem árt tudni, hogy az országos arány ettől magasabb, nemzeti jövedelmünknek a felét a szocialista és tőkés országokkal lebonyolított export és import révén realizáljuk. A szabolcsi export gyorsuló aránya mint kedvező irányzat biztatást mutat a jövőre nézve, de a meglévő szint feladatot is ad, ösztönöz a nemzetközi kereskedelemben való fokozott részvételre. Lányi Botond HÁROMEZER EMBERÉRT Hogy látja az üzemorvos? Űjsághír: A kisvárdai kórház tudományos ülésén dr. Mester Katalin három ipari vállalat üzemegészségügyi helyzetéről referál. s' A BEAG kisvárdai gyárának üzemi rendelőjében találom. Bizalomgerjesztő asszony. Szerencsére nem sok a beteg, így tud rám is szánni egy kis időt. Faggatom: miért szükséges tudományos ülésen éppen üzemegészségügyről referálni? Gyógyuló szemlélet — Közismert megállapítás volt: egy-egy üzem gazdasági vezetői a termelésen kívül alig foglalkoztak mással. Sok helyen még ma is periférikus kérdés az egészségügy. Amikor most közreadom tapasztalataimat, akkor teszem azért, mert abban a három gyárban, ahol üzemorvos vagyok, jó irányú változások történtek. A szemlélet gyógyult. Ügy érzem, az üzemi orvos munkája a megfelelő helyre került, s ennek megfelelően az eredmények is közlésre méltóak. Dr. Mester Katalin az Egyesült Izzóban, a BEAG- ban és a baromfi-feldolgozó vállalatnál orvos. Háromezer embert bíztak a gondjaira. Többségük nő, asszonyok, fiatal lányok vegyesen. Mindegyik gyárnak megvannak a sajátosságai. így aztán korántsem egyszerű a napi munka. — Azon már nagyon régen túlvagyunk, hogy az üzemorvos azért van, hogy helyben receptet írjon. Nem kétséges, a vizsgálatok, a megelőzés és gyógyítás feladata mindennap jelentkezik. De ennél több kell, s ez meg is valósult. Hűvösben, melegben — Minden hónapban rendszeresen tartunk egészségügyi szemlét. Nincs olyan új munkafolyamat, melynek a bevezetésekor ne hívnának meg, hadd lássa és véleményezze az orvos. Van is értelme. Minden javaslatot megszívlelnek. Nézzünk néhány példát. A baromfi-feldolgozóban állandóan hűvösben dolgoznak a nők. Egyre másra fordultak elő a veseeredetű megbetegedések. Felfáztak a lányok, asszonyok. Az orvos javasolta: vegyenek melegítőt, megfelelő cipőt. Megtették. Az izzóban nyáron 40—45 fokos a meleg. Sok az ájulásos rosz- szullét, szédülés. Sok egyéb mellett fektető kellett. Most készül el. A BEAG-ban nit- róval dolgoznak. Ma már határozott utasítás írja elő, hogy a szellőző hibája esetén a gázálarc is szükséges. Fegyelmi terhe mellett. — Az üzemi balesetek száma az elmúlt években csökkent — mondja dr. Mester Katalin —, javult a táppénzes helyzet is, valamivel jobb, mint az országos átlag. A három gyár egy év alatt több mint félmilliót fordít üzemegészségügyi célokra, ami jóval több, mint korábban. Mi mindenre figyel az üzemorvos? Nos a hosszú hajra, mert balesetet okozhat, a technológiára, amely kisebb sérüléseket okozhat, a lányok és asszonyok sajátos élettani viszonyaira, a gondozott betegek helyzetére, a munkahely megvilágítására, a zajártalom szintjére, a munkahely jellegzetes helyzetéből adódó problémákra. — Valóban, ez az egyik legfontosabb ténykedés. Hadd mondjak példákat. Az Izzóban például megfigyeltem, alacsony a dolgozók vérnyomása. összefüggés adódott a munka monotonitása, a vérnyomás és a hangulat között. Ugyanitt igen felszökött a nyugtatok fogyasztása. Biztos, hogy van ebben divat is, de más is. Érdemes figyelni, miként lehet oldani a feszültséget. A baromfi- feldolgozóban is sok az asz- szony. Érdekes volt figyelni, hogy az otthonról hozott gondok mint csapódnak le a szalagok mellett, ahol a nők elmondanak egymásnak sok mindent. Komoly problémát okoz ugyanakkor a BEAG- ban, hogy pár embert el kellett küldeni olyan helyről, ahol egészségük károsodott. Ez rendkívüli szervezési problémát vet fel. Ezzel csak azt szeretném bizonyítani: csak akkor van értelme az üzemorvosi munkának, ha az ember együtt él a gyárakkal, a dolgozókkal. A doktornő referátumát komoly táblázatok egészítik ki. A tudományos tanácskozás résztvevői, orvosok a körzetekből, kórházakból, a gazdasági vezetők a gyárakból okulhatnak majd. Vajon mit? Megelőzni a bajt — A gyárakban dolgozók tucatnyi faluból járnak Kis- várdára. így aztán szükséges, hogy a körzeti orvosok tudják a lényeges gondokat. Hadd mondjak megint példát. A baromfisoknál egy kiadós nátha vagy egy hasmenés olyan betegség, amivel ki kell írni őket. Ezt az élelmiszer-higiénia így követeli. Más munkahelyen ez talán gyógyszerrel is megoldható gond. Más üzemben a nők túlzott kávéfogyasztása, dohányzása, az életmód, a sok abortusz szintén olyan dolgok, melyek messze meghaladják az üzemorvos kizárólagos hatáskörét. A tudományos ülésen lesz tehát miről vitázni. Rehabilitáció és üzemi lélektan, védőfelszerelések és finomított technológiák, stresszek és adaptációs betegségek, életkori sajátosságok és táppénzes fegyelem, egészségügyi és gazdasági szakember együttműködése: mind szerepelhet a nézetcsere során. — Hiszen — mondja végezetül dr. Mester Katalin —, hogy ennek sokféle értelme lesz. Nem mellékes, hogy az egészséges ember, a megfelelő életkörülmény jól befolyásolja a termelést. Olcsóbb az emberre áldozni, s megelőzni a bajt, mint később a bajok korrigálására áldozni. Ez az egyik oldal, nem is mellékes, de én mégis azt mondom, az egész értelme: maga az ember. Szebb szolgálatot nem tudok elképzelni. Bürget Lajos A Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezetben Galla József a belföldi értékesítésre készülő téli csizmákat ellenőrzi. (Császár Csaba felvétele) Rend H supán néhány jó példát jegyzek le:_ a ra- kamazi Győzelem Term lőszövetkezet gépudvarát lebetonozták, katonás rendben állnak a gépek. A mátészalkai tangazdaság üzemépületei körül, de az épületekben is tisztaság, rend fogadja a látogatókat. A MEZŐGÉP vállalat nyírteleki gyáregysége egész területén nincs eldobált, elfelejtett anyag, alkatrész, a műhelyekben szabadok a közlekedő utak, egyszóval helyén van minden. Rossz példát jóval többet lehetne egymás mellé sorakoztatni, amelyek az anyag- és készletgazdálkodás, az eszközök — együttesen a társadalmi tulajdonok — hanyag kezelését mintázzák. És nem csupán a milliós értékek pocsékolásáról, veszni hagyásáról van szó, de méginkább arról a kárról, amellyel az ember önmagának vét. Mert a rend ellentéte a rendetlenség, munkalassító, keresetcsökkentő, a munkahelyi közérzetet károsan befolyásoló, balesetet előidéző tényező. A rendszerető embereknek mindezeket nem kell külön megmagyarázni. Rakamazon és Nyírteleken is beszélgettem a rendről. A rakamazi tsz traktorosa azt mondta: egy-két évvel növeli a gép élettartamát, ha a gép karbantartva, mindig megfelelő helyen áll. A nyírteleki lakatos viszont azzal büszkélkedett, hogy csukott szemmel is megtalálja az éppen szükséges szerszámokat, nem fogy a munkára szánt értékes perc keresgéléssel. A rend tehát forinttal mérhető erő. Anyag, alkatrész, energia, idő takarítható meg vele. H a összeszámolnánk, kiszűrnénk a baleseti statisztikákból, hogy hány sérültje volt az eldobált anyagoknak, a rosszul, hanyagul tárolt késztermékeknek, alkatrészeknek, meglepő számot kapnánk. Bármelyik munkavédelmi előadó tévedés nélkül állíthatja: a balesetek eredete 30—40 százalékban visszavezethető a rendetlenségre. A rendcsinálás munka, a rendszeretet emberi sajátosság. Nem igaz, hogy ne lehetne rendet tenni, rendet tartani bármelyik üzemben, lettlégyen az ipari vagy mezőgazdasági munkahely. A rendcsinálással és rend- bentartással beruházás és fejlesztési alap felhasználása nélkül nyerünk értékes forintokat. Sok forintot. Hogy így legyen, ahhoz a jelenleginél több rendszerető emberre van szükség. Ehhez viszont le kell küzdeni a rendetlenséget eltűrő közömbösséget. Seres Ernő A z ólom és a nyomdafesték sűrűvé, nehézzé teszi a levegőt. A szomszédos kliséteremben savval maratnak, gőzét itt is érezni. A gépszedők birodalmában hat szovjet masina előtt ülnek a nyomdászok, a levegő a friss újság ólomillatára emlékeztet. Órákon keresztül még ülni is nehéz a zsúfolt, levegőtlen műhelyben, hát még ezerszám kopogni a kéziratok betűtengerét! Kasik György, a Nyírségi Nyomda gépszedő csoportvezetője előtt eszperantó szöveg fekszik. Ugyancsak törölgeti a homlokát, hiszen a számára érthetetlen szöveget kell kisilabizálnia és egyetlen hiba nélkül kiszednie. Hogy mennyire alaposan és figyelmesen végzi, az Eszperantó Szövetség köszönőlevelében is kifejezi elismerését a nyíregyházi gépszedőnek, s már másodszor is Kasik Györgyöt kérték meg a kiadvány szedésére. A gépszedő — Ez jóval nehezebb, mint a magyar szöveg, mert a tartalom nem igazít el, ha a szemem már fáradna. Különösen az elválasztással akad gondom, ha egy szó közepén fogy el a sor. Sokszor visz- szalapozok, hátha már előfordult a kérdéses kifejezés és akkor is el kellett választani. Eszperantót még csak másodszor, de angol, francia és német szöveget gyakrabban szedek. Leginkább a németet kedvelem, ott már — úgy érzem — teljes biztonsággal tudom a szükséges nyelvtani szabályokat alkalmazni. A gépszedő előtt kilencven betűből, számokból és jelekből álló írógéphez hasonlító billentyűsor fekszik. Sokkal kényesebb ez a masina a vilKASIK GYÖRGY lanyírógépnél is. Ütni, erősebben lenyomni véletlenül sem szabad, mert akkor megduplázza a betűket. Gyengéden érintheti a műszak utolsó órájában is. Bizonyára vakon is menne már, de ha nézi a betűket, biztonságosabb. Nem mintha eltévesztené, a látott betű és a tartalom között így szorosabb kapcsolat létesül, mintegy befényképezi a tudatába az előtte fekvő szöveg mondanivalóját. Nyomtatásban ugyanazt az anyagot legfeljebb ellenőrzésként nézi meg, hiszen ő már jelen volt és segédkezett a cikk technikai megszületésénél. Kasik György kéziszedőnek került a nyomdába, de ha néhány szabad perce akadt, szaladt a géphez és kiszedett néhány sort. Magánszorgalomból. Ma némiképp a hátrányát érzi az ifjonti lelkesedésnek, mert „csak” 6—7 ujjal szed. Tizennégy éve már a régi N— 12-esen keresi a kenyerét. Egyetlen órára 8 ezer leütés jut, műszakonként ez 54 ezer betű lekopogása. Egy hónapban átlagosan 874 ezer betűt továbbít a gépre, egy év alatt ez közel 10,5 millió leütést tesz ki. S ha a szedőknél töltött 14 esztendejét akarnánk írásjelekben, számokban és betűkben kifejezni, körülbelül 150 milliószor érintette a billentyűket a kézirat olvasásakor ... Amikor nem kapnak valamilyen sürgős munkát, vagy idegen nyelvű szöveget, akkor egyik héten a Kelet-Ma- gyarország, a másikon folyóirat, vagy könyv kéziratát szedik. Van, amikor hivatalos rendelkezések kerülnek hozzá, ez kevésbé érdekli. De amikor egy érdekes könyv kéziratát írja, már szedés közben úgy olvassa, mint a regényt szokás. Hat gépszedő, három-három tördelő és korrektor munkáját irányítja. Közben érettségire készül. Huszonkét nyomdai esztendőt tud a háta mögött. A felesége is nyomdász, könyvkötő egy másik teremben. Három gyermekük van. Javasolná nekik ezt a pályát? Nehéz, hiszen a műszak utolsó percében is ugyanolyan éberséggel kell olvasni a kéziratokat. Nem lehet egyetlen percre sem kikapcsolódni, mert vagy hibát vét, vagy nem lesz meg a teljesítménye. Ha délutános, a kicsik rendszerint már alusznak, mire csendesen nyitja az ajtót. — Ügy hírlik, egy idő múlva a fényszedés veszi át a gép szerepét és elbúcsúzunk ezektől a monstrumoktól. Bizonyára könnyebbedik ezzel a munkánk. De most sem panaszkodom. Az a szép ebben a szakmában, hogy jelen lehetünk a gondolatok betűvé alakulásánál, s a mindennapi munkánkat százezrek „meóz- zák”. Tóth Kornélia