Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-20 / 246. szám
1979. október 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A barátság ápolói E gy moszkvai lány Nyíregyházára jött férjhez. Ilonata- nyán, a főiskolai tangazdaság központjában dolgozik. A tangazdaság égy másik dolgozója a Szovjetunióban szerzett közgazdász diplomát. így nem kell tolmácsot keresni, ha szovjet szakemberek érkeznek a gazdaságba. Október közepén a testvér mezőgazdasági üzem, a kárpát-ukrajnai királyházi szovhoz öt dolgozója a tangazdaságban tanulmányozta a kertészkedést és a betakarítást. Régi ismerősökhöz, barátokhoz jöttek, hiszen azelőtt a nyíregyháziak jártak a szovhozban, A cserelátogatásokat, a szakmai ta- pasiztalatszerző utakat mindig a gazdaság MSZBT-tagcsoportja szervezi. Az egyik szovjet katonai alakulattal is szoros a kapcsolatuk. A környéken lakóknak már nem is tűnt fel, hogy a közelmúltban szovjet kiskato- nák segítették Ilonata- nyán a betakarítást A barátságnak jól érzékelhető a gazdasági haszna is. Nemcsak a tangazdaságban, hanem szerte a megyében élő, eleven kapcsolatuk van az MSZBT- tagcsoportoknak. Munkások, mezőgazdasági dolgozók, diákok töltik ki ezt a kapcsolatot barátsággal. Záhonytól Nagyecsedig, Tisza vasváritól Nyírbogáig 57 tagcsoport működik Szabolcs-Szatmár- ban. Ez év április 4-től 4 új tagcsoport erősíti a barátság szálait A HÓDI- KÖT tiszalöki üzemében, a Ganz Műszerművek nyírbélteki gyárában, a nyírbogán tsz-ban és a nyíregyházi 107. sz. ipari szakmunkásképző intézetben alakult tavasszal tagcsoport. Űjfehér.tón januárban együttműködési megállapodást kötött a Vörös Hajnal Tsz, az áfész és a mezőgazdasági kísérleti intézet tagcsoportja. Az MSZBT Országos Elnökségének egyik tagja a TESZÖV-ben, másik a záhonyi vasúti csomóponton dolgozik. Közreműködésükkel terebélyesedik a barátság képzeletbeli fája. Feltétlenül említést érdemel az Öntödei Vállalat kisvárdai gyárában működő tagcsoport, amely évek óta eredményesen dolgozók. A gyár kollektívája gyümölcsöző együttműködést alakított ki a munkácsi szerszámgép- gyárral, amelynek öntödéje is van. Munkások, műszakiak a technológiai ismeretek kicserélésével is segítik egymást Kisvárdán minden évben megrendezik a Ki tud többet a Szovjetunióról című vetélkedőt. A versenyek előtt munkások százai is térképet, könyvet forgatnák és képzeletük szárnyán eljutnak egészen Vlagyivosztokig. A barátkozás, a kapcsolattartás kulturális haszna szinte felmérhetetlen. A tagcsoportok segítik a nyelvtanulást. A nagyecsedi gimnázium tagcsoportja például a szovjet irodalommal, a Szovjetunió földrajzával, ezerarcú tájaival ismerteti meg a diákokat. A z iskolákban a levelezés, az üzemekben a baráti ölelés és a koccintás is a barátság jele. A tagcsoportok munkája tartalmas, sokrétű. Mindig a két nép megismerését, barátságát, a kölcsönös támogatást segítette és segíti elő a jövőben is. N. L. HA ELFOGY A CÉRNA... „Termékeink a kirakatba jutnak“ — Átjáróház volt az üzemünk néhány évig. Most meg ott állunk, hogy létszámstop van, nem mindenkit veszünk fel. Aki például egyszer itthagyott bennünket, azt nem fogadjuk vissza. Az új vezetéssel jobban szót értünk. Egyre több az információnk. Persze, az is igaz, hogy még nem vagyunk teljesen egyenesben. Néhány dolgozónk 75 —80 százalékra teljesíti a normát. Így kezdte beszélgetését egy tapasztalt munkásnő, özvegy Mércse Józsefné, a HÓDIKÖT fehérgyarmati gyáregységének dolgozója. A beszélgetés témája a következő: az Erdőhát és a Tisza- hát lányai, asszonyai mit tudnak üzemükről, s mennyire érzik sajátjuknak az üzemet. „Nem az én asztalom..." — Ha jól tájékoztatjuk egymást és a vezetők nem kendőznek el semmit, előbbre juthatunk — folytatja az asszony, örülhetünk, hogy a hódmezővásárhelyi központhoz közelebb kerültünk. Itt ülök a szalag végén, mint javító. Ha tudtomra hozzák, hogy a szállítmánnyal szakadós fonal érkezett, nem az ittenieket hibáztatom a gyengébb minőségért. A szobányi tmk-műhely ajtaja a csarnokra nyílik. A gépbeállítók, -javítók brigádvezetője, Nyíri Lajos kapcsolódik a témához. — Régebben, ha a szalagról, vagy a szomszéd asztalról leesett egy darab, vagy egy késztermék, nem siettek oda többen is, gondolván: „Nem az én asztalomról esett le.” Változott a szemlélet, igaz, még nem mindenkinél. A vállalati újság idén írta meg, hogy a gyarmati üzemben még mindig vannak olyanok, akik nem hajtanak kellően, a kereset sem érdekli őket. Azért nem, mert a háztáji alma csaknem önmagában biztosítja a megélhetésüket. Szerencsére egyre kevesebben vannak. A gyáregységvezető a keresetek „szóródásáról” tájékoztat, mintegy megerősíti az üzemi újságban foglaltakat. Azt mondja, a teljesítménytől függően, van aki kétezret keres, de sokan négyezret is kapnak. Á gyár jó híre Tarr Gáborné a szalagon dolgozók egyik brigádvezetője: — A kezdeti időben, vagyis hat-hét évvel ezelőtt jó néhányan csak azért hagyták ott a fakanalat, hogy pár hónapos munkaviszony után elmehessenek három évig gyesre. Nem érdekelte őket, hogy mit és hová gyártunk. Ma már dolgozóink többségét nemcsak a kereset érdekli, hanem az üzem jó híre is. Hiszen termékeink kirakatba kerülnek. Olyan dolgozók is felszólalnak az ésszerű takarékosság mellett, akikről eddig azt hittük, hogy közömbösek. — Milyennek tartja a tájékoztatást? Remekmunka A bútorasztalos szakma jövendő munkásainak megyei szövetkezeti legjobbjai versenyeztek nemrég Fehérgyarmaton. Az elméleti kérdések között szakmai, politikai, a szövetkezeti mozgalom, valamint az ifjúsági törvénnyel kapcsolatos kérdések szerepeltek. Remekmunkaként pipere- szerszekrényt készítettek a résztvevők. A verseny két első helyezettje részt vesz az október végi egri országos versenyen. így Juhász József nyírbátori és a képen is látható Piros Pál fehérgyarmati fiatalok képviselik megyénket. (M. K. felvételei — A brigádvezetők hódmezővásárhelyi tanácskozásán vállalati szintű tájékoztatást kaptunk. A termeléssel közvetlenül össze nem függő információnk is jó. Az szb-titkárunk jó szervező, itt él közöttünk. Az üzemi lapot régen, hónapokig ki se nyitottuk, most viszont meg is vitatjuk a cikkeket, főleg a rólunk szólókat. Javult a kapcsolatunk a gyesen lévő kismamákkal. A kismama-találkozókon gazdasági tájékoztatás hangzik el, de nőgyógyász orvost is meghívunk, így egészségügyi tudnivalókat is hallgatnak a jelenlévők. Normás a központból A fehérgyarmati üzemben a negyedévente rendezett termelési tanácskozásokon a hódmezővásárhelyi vezetők is képviseltetik magukat. A jegyzőkönyv is arról tanúskodik, hogy a nemrég megtartott fórumon sokan kérdeztek, felszólaltak. Egy dolgozó például javasolta, hogy az egyik szalag normaidejét csökkentsék. Erre a központból kijött a normás, intézkedett, és csökkentették a normaidőt. Az anyaghiányról is tájékoztatták a dolgozókat. Ha például nem szállítják le a megrendelt cérnát, vezetőik kémek a helyi ruhaipari szövetkezettől. A munkát nemigen befolyásolja, de jó, ha a szalag mellett lévők tudják, hogy kölcsöncérnával dolgoznak. A parányi művezetői irodában öten is tájékoztatnak a friss változásokról. Arról, hogy a tmk-sok vasárnaponként is bejönnek fizetség nélkül, hogy hétfőn jól gördüljön a szalag, hogy a közeli jövőben kismamaszala- got indítanak. Átadás előtt áll a korszerű „Szabadidőszoba”. Mércséné, Tarrné és a többi kommunista asszony október elejétől pártmegbízatásként vállalta a gyengébb teljesítményűek patro- nálását. Biztató jelek. Nábrádi Lajos Csepegő M ár nincs meg az a borkimérés, törzsvendége Sándor bácsi, avagy Sándris sincs már régen az élők sorában. Emlékeimből elevenedett a mába. Mert elejtettem a szót: csepegő. Rámkérdezték: mi az? Magyaráztam, hogy kocsmaféle. Régen volt, amolyan termelői borkimérő a község szélén. Decis, kétdecis, hosz- szú nyakú, füttyös kis üvegekben csepegett el a termés. Nem az emberek szomja szerint, inkább a ritka fillérekhez igazodva. Mert szegények szomjaztak ott. Mint Sándor bácsi. Ó nem is pénzért rendelt. Tarisznyásan járt a csepegőbe. Csak apró lyuk volt a helyiség. Néhány hordó a falak Mi a véleménye? László Dezső Fazekas István Balogh Gyula A°p& . Á-'Zc. Az almaszállításról „Az év hátralévő részében nagy feladat vár a közlekedés dolgozóira, az ő helytállásukra is számítunk az őszi nagy munkák idején.” (Kádár János beszédéből, az 1979. szeptember 25-i budapesti pártaktíván.) A TERMELTETŐ, László Dezső, a Demecseri ÁFÉSZ felvásárlási osztályvezetője: — Megfelelő szervezéssel, jobb vagonelosztással biztos, hogy jobban állnánk az almaszállításban. A termelőknek nem mondhatjuk, hogy nem vesszük át az almáját, azt viszont nekünk senki sem fizeti meg, ha Tuzséron naphosszat ácso- rog a teherautónk, unatkoznak a rakodómunkások — órabérért. — Ügy érezzük, hogy a kisebbekkel nem törődnek eleget. Mi csak köszönjük szépen, ha szállíthatunk, hajbókolunk, hogy gyorsabban haladjunk. Pedig 2500 tonna alma felvásárlására számítunk a szövetkezet nyolc községéből. Azt mi is belátjuk, ha nincs elég vagon a csúcsidőszakban, akkor sorolni kell a szállításban. Az viszont nehezen érthető, hogy az egyik már szinte befejezte a szállítást, a másik pedig még csak a felénél tart. Reméljük, hogy a következő napokban meggyorsul a szállítás. Éppen a minőség megőrzése szempontjából jó lenne, ha az átvett almát minél hamarabb szállítani tudnánk. A FUVAROZTATÓ, Fazekas István, a HUNGARO- FRUCT tuzséri hűtőházának szállításvezetője: — A vagonhiányos időszakban igyekeztünk egyenletesen elosztani a kocsikat. Jól kialakult erre a rendszerünk, hiszen egy nappal korábban jelezték a vasúttól, hogy körülbelül hány kocsira számíthatunk. Mi ennek alapján adtuk meg a ZÖLDÉRT-nek, a TSZKER-nek és az állami gazdaságoknak, hogy menynyit szállíthatnak. Ennek ellenére sokszor szállítottak olyanok is, akik abban bíztak, mások nem futnak be, vagy nem veszik át az almájukat, s akkor rájuk is sor kerül. — Bár az utóbbi két-há- rom hétben nehezebben ment a szállítás — gyors volt a szedés, egyszerre akart mindenki vagont kapni — sokkal jobban állunk az elszállított mennyiséggel, mint tavaly ilyenkor. Segített ebben az is, hogy a munkásaink a kisebb hibával érkezett vasúti kocsikat kijavították, takarították. Azt tartottuk szem előtt, hogy minél több kocsit tudjunk megrakni. A SZÁLLÍTÓ, Balogh Gyula, a MÁV záhonyi üzemfőnökségének vonalbiztosa: — Tudni kell, hogy az igények és a lehetőségek nem mindig egyeztek. Látszott ez, amikor egyes gazdaságok nyolc vagont is kértek, de jó, ha háromnak a megrakására készültek fel. Nekünk az átrakókörzetben 10—12 helyről kell összegyűjteni az almaszállításra alkalmas fedett, széles nyomtávú kocsikat. Nagy segítséget adott a szovjet partner, mert a sérült kocsik javításához anyagot küldött, lehetővé tette, hogy minél több alkalmas kocsi álljon rendelkezésre. Üzemeltettük Eper- jeske rendező pályaudvaron a kocsimosó berendezést, a HUNGAROFRUCT-nál nyugdíjas, nagy tapasztalattal rendelkező vasutasok is dolgoztak, hogy zavartalanabb legyen a szállítás. — A másik fontos dolog, hogy szoros kapcsolatot tartunk fenn a HUNGA- ROFRUCT-tal. Ha délután öt órakor lehetett, akkor is állítottunk ki kocsit. Miután őszintén beszéltük meg a gondjainkat, közösen jobban tudtunk tenni azok megoldása érdekében is. A hátralévő időben — miután túl vagyunk a szállítási csúcson — a gazdaságokon is múlik, milyen ütemben készülnek fel a szállításra, hogy a hideg idő beállta előtt minél több almát tudjunk exportálni. Lányi Botond mentén, egy telázsi az üvegeknek, egy gyalulatlan kecskelábú asztal és két lóca. Bent a Csepegős, csapott tetejű nemezkalappal a fején újságot olvasott. Már olvasott. Sándor bácsi két deci bora kimérve állt az asztalon. Bement, leült. Kucsmát hordott télen-nyáron. Ing- válláról lelógott a tarisznya, benne a nyúl, tyúk, vagy tojás. Ügy ült le, hogy jobbját rögvest az üvegre tette, ballal az örökké égő meggyfa szárú cseréppipát tartotta és megkérdezte: — Mond esőt? A Csepegős sercintett. — Fenét. — És a „nagykutyák”? — Horthy Berlinbe utazott. — Na, hadd hallom! A Csepegős olvasott. Sándor bácsi soha. öreg volt a szeme, meg hát iskolába sem járt. De azért érdekelte a világ, volt véleménye is, de mindég ugyanaz. — Huncut népfalók. Na, isten, isten! A bort megitta, a nyulat, tyúkot, tojásokat, mikor mit a tarisznyából kivette, az asztalra tette és ment a kétvé- kás szőlőjébe. Csodaszőlő •volt az. A béke és nyugalom völgye. Ott a nagydiófa árnyékában még felejteni is lehetett. Volt mit. Mert Sándor bácsi mindennap vétkezett. Lopott. Élete párját, önmagát lopta meg. E gyszer véletlenül a rosta alól a tojásokról a kotlóst emelte el. Megszégyenülésére akkor utcahosszat szaladt utána a felesége, hangos átkot szórva. A Csepegős tíz percet is várt türelmetlenül. Üjságja volt. Esőt jósolt a lap és a magyarok beléptek a háborúba. Sándor bácsi késett és semmit sem kérdezett. Csak kifakadt: — Miért veri az isten az embert azzal, hogy kotlik a tyúk? Ettől nincs nagyobb huncutság ezen a kerek világon. Seres Ernő
