Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-03 / 231. szám
4 KELET-M AGYARORSZÁG 1979. október 3. Kommentár Két megnyilatkozás A legutóbbi órákban a világ ismét bizonyságot szerezhetett a felelősségnek, a kulcskérdések megközelítésének e kétféle mértékéről. A két legnagyobb hatalom első embere a jelenlegi, nagy veszélyekkel és nagy lehetőségekkel terhes, bonyolult nemzetközi helyzetben szinte egy időben nyilatkozott meg korunk alapvető kérdéseiről. Leonyid Brezsnyev szavainak építő jellegét már a sajátos közeg is aláhúzza, amelyben elhangzottak. A szociáldemokrata, szocialista pártok nemzetközi csúcsszerve, a Szocialista Internacio- nálé leszerelési kérdésekkel foglalkozó munkacsoportját maga a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára hívta meg Moszkvába. Az SZKP főtitkára a munkacsoporttal folytatott megbeszélésen tömör, világos programot adott, amikor kijelentette: „a leszerelés terén a szavakról át kell térni a tettekre. Mi készek vagyunk arra, hogy ennek érdekében cselekedjünk.” Brezsnyev emlékeztetett arra, hogy ennek legfőbb akadálya a hideg- háborús erők megélénkült tevékenysége. Sajnos, Carter elnök ugyanakkor elhangzott beszéde több szempontból is igazolni látszik Leonyid Brezsnyev megállapítását. Carter ugyan kénytelen volt beismerni, hogy a jelenlegi amerikai propagandakampány fő témáját képező, „Kubában tartózkodó szovjet katonai egység” léje és tevékenysége „nem fenyegeti az Egyesült Államok biztonságát” — mégis bejelentett bizonyos „ellenintézkedéseket”, beleértve az amerikai provokatív hadgyakorlatok számának és a katonai felderítés intenzitásának növelését. Mindezek után az elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy milyen fontos a SALT— II. szerződés ratifikálása. Beszédének groteszk, majdnem tragikomikus kulcsmondata így hangzik: „Nem szabad a politikai játékba bevonnunk az Egyesült Államok biztonságát, a SALT-szerződést”. Pedig pontosan ez történt! H. E. Ami Németország szovjet övezetében, vagyis a megalakuló Német Demokratikus Köztársaság területén történt, mindenben megfelelt a potsdami értekezlet határozatainak. Amiben a győztes nagyhatalmak potsdami konferenciájukon (1945. július 17—augusztus 2.) megegyeztek — a nácizmus és gyökereinek, (beleértve a monopóliumok és nagybirtokosok gazdasági hatalmát) felszámolása a szövetségesek ellenőrzése alatt — mindenben megfelelt a német nép érdekeinek. A szovjet zóna lakossága gyűléseken köszöntötte 1945. augusztus— szeptemberében a potsdami megállapodást, amely — a kötelezettségek teljesítése után — célul tűzte ki a demokratikus, békeszerető, egységes Németország létrehozását. E cél érdekében munkálkodtak és ezért figyelték egyre nagyobb aggodalommal a nyugati zónákban történteket. Azokban — bizonyos nácitla- nítási és dekartelizálási intézkedéseken kívül — vajmi kevés történt, a politikai életet pedig hamarosan a két világháború kirobbantásáért felelős konszernek érdekeit kifejező politikusok határozták meg. Szovjet részről már Potsdamban javasolták, hogy a Szövetséges Ellenőrző Tanács mellett hozzanak létre mind a négy zónára kiterjedő hatáskörrel központi német kormányt, amely segít annak a döntésnek a megvalósításában, amely szerint „Németország gazdasági egységét meg kell őrizni”. Ezt a javaslatot a nyugatiak elvetették, s később az Ellenőrző Tanácsban visszautasítottak minden Befejezfidtek a szovjet—görög kormányfői tárgyalások Brezsnyev fogadta Karamanliszt A szovjet—görög kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről tartott kedden megbeszélést Leonyid Brezsnyev és Konsztantin Karamanlisz. Az SZKP KB főtitkára a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke a Kremlben fogadta a görög miniszterelnököt. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió Görögországgal kapcsolatos politikájának alapja a közeledés, az együttműködés és a barátság. Válaszában Konsztantin Karamanlisz síkraszállt a Szovjetunió és Görögország kapcsolatainak sokoldalú fejlesztéséért. Nemzetközi kérdésekről szólva az SZKP KB főtitkára rámutatott, hogy az európai országok a 70-es években rendkívül sokat tettek az enyhülésért. Mint mondotta, ugyanezt a célt szolgálja a szovjet— amerikai SALT—II szerződés aláírása is. A görög miniszterelnök hangsúlyozta, hogy országa békeszerető külpolitikát folytat és kész elősegíteni a nemzetközi feszültség enyhítését és a béke megszilárdítását. A szovjet—görög tárgyalások befejeztével aláírták a megbeszélések dokumentumait, amelyeket később tesznek közzé. Jeruzsálem kapjon különleges státust A pápa az ENSZ-ben a Közel-Kelet békéjéért II. János Pál pápa kedden felszólalt az ENSZ-közgyűlés politikai vitájában. Beszédében síkraszállt az átfogó közel-keleti rendezésért, és szorgalmazta, hogy Jeruzsálem nemzetközileg szavatolt különleges státust kapjon. A pápa szorgalmazta a fegyverkezési hajsza beszüntetését és az emberi jogok tiszteletben tartását. „Valamennyi atomhatalmat arra szólítunk fel, hogy mielőbb kezdjenek tárgyalásokat a nukleáris fegyverek ki- fejlesztésének és előállításának beszüntetéséről, valamint az atomfegyverkészletek csökkentéséről és teljes, megsemmisítéséről” — jelentette ki az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitájában elhangzott felszólalásán Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere. Hétfőn több közgyűlési bizottság befejezte napirendjének megtárgyalását. A Politikai Bizottságban október 16- án kezdődik a vita a leszerelésről. A harmadik bizottságban folytatódott a vita a faji megkülönböztetés elleni harcról. Izraeli csapatösszevonások a libanoni határon Keddre virradóra egy izraeli egység partraszállást kísérelt meg Rasidije térségében, palesztinai menekülttábor közelében. A libanoni hazafias erők és a palesztinai ellenállási mozgalom egységei tüzet nyitottak és megfutamították a behatolókat. A bejrúti rádió jelentései szerint Izrael csapatösszevonásokat hajt végre a libanoni határ mentén, Bint Dzsbeil közelében. Ezt a területet az Izrael által támogatott Haddr-féle jobboldali milíciák ellenőrzik. Izrael ezen a területen újabb egységeket, tüzérségi felszereléseket és páncélosokat dobott át libanoni területre. BÜRGET LAJOS ES SPEIDL ZOLTÁN RIPORTSOROZATA Két part között 21. A bal második pillér mellett menjenek — int indulás előtt a naményi vízirendőrség főtörzse. Magunk mögött hagyjuk az ugornyai strandot, s manőverezünk. A hidak közelében vigyázni kelL Más itt a sodor, a pillér változtatja a víz irányát Tivadarnál találkoztunk az első, két partot összekötő, nagy szerkezettel. Különös érzés, amikor a kis ladik a hatalmas híd alatt úszik. Fentről szüntelen hallatszik a sok robogó gép, a tülkölő autó, a zörgő szekér zaja. És előttünk még az eperjeskei, a két záhonyi, a dombrádi, a két tokaji és a tiszadobi híd. Megannyi feladat, s megany- nyi csodálkozás. A híd kapocs két part, országok, falvak között. A hosszanti vízi út felett ívelő kapcsok, a zavartalan élet nélkülözhetetlen kellékei. És egyszerre a fülünket zümmögés hangja üti meg. A folyó fölött átívelő magasfeszültség muzsikál. Aztán térképünkre pillantunk, s tudjuk, most evezünk át az etilén- és termékvezeték vízben nyugvó csövei fölött Üt- és érkereszteződések, léptennyomon. A Tisza-túra részvevői húznak el mellettünk. Vizen szokás a köszönés, hangzik is a jó utat jó hajózást egy ideig. Valahonnan felrebben a gyanakvó feketególya, de mire a fényképezőgép után kapunk, el is tűnik. És előttünk a távolban felsejlik egy komp. Tiszaadonyban vagyunk — nyugtázzuk a tényt. — Komp ez, bár inkább hidasnak mondják — magyarázza Liba Bernát révész. Hidas, ismételgetjük, hiszen a szóban benne foglaltatik a híd, a tartós kapocs vágya. — Tizenhárom, tizennégy éve, hogy itt dolgozom — Fordulópont Európa történetében 2. B NÉPPEL VAGY fl NAGYIPAROSOKKAL? olyan szovjet javaslatot, mely különböző kérdések közös megoldására irányult. Az Egyesült Államok már 1945-ben igényt formált a világ vezetőjének szerepére, s az amerikai politika előterébe a „kommunizmus visszaszorításának” programja került. A nyugati szektorokban a katonai parancsnokoknak és politikai tanácsadóiknak nem volt nehéz olyan német, — többé-kevésbé kompromittált — politikusokat is találni, akikben még elevenen éltek 1918—19, a németországi forradalmak emlékei. Ezek az emberek a harmincas évek elején inkább a nemzetiszocialisták előtti behódolást választották. Nos, a második világháború után ugyanők szívesen működtek közre Németország kettészakításában, mert ily módon megszabadulhattak a baloldali fejlődés veszélyétől. A szovjet övezetben is próbálkoztak reakciós politikusok, de ott a tömegek gyorsan forradalmasodtak, s a nélkülözésekkel teli 1945—46- os esztendőkben nemcsak a múlt tanulságain volt mód el- gondolkozniok, hanem a demokrácia iskoláját is gyorsan kijárták. Mindenekelőtt arról gondoskodtak, hogy a gyermekek valóban demokratikus iskolába járhassanak. Az iskolák katedráit a nácizmus alatt kompromittált pedagógusok helyett 43 ezer antifasiszta munkás foglalta el, hiányos képzettségüket, pedagógiai tapasztalatlanságukat becsületességük pótolta. Óriási erőfeszítéssel november közepéig kétmillió 850 ezer új tankönyvet adtak a gyerekek kezébe. A száz hektáron felüli, valamint a vezető náciktól elkobzott birtokok felosztására a helyi és tartományi köz- igazgatási szervek rendeletéi alapján került sor. A földosztó bizottságokban összesen 52 292 munkás és paraszt tevékenykedett. 7136 nagybirtokos és hitlerista bűnös 3 298 082 hektár földjét 119 121 földigénylő kapta, velük 91155 áttelepített család, 82 483 föld nélküli paraszt jutott földhöz, a törpebirtokosok földjét életképes nagyságúra egészítették ki. A junkerek tehát — a néptömegek aktív közreműködésével — elvesztették politikai hatalmuk gazdasági alapjait, s nem várt más sors a nagyiparosokra sem. Szászország tartományi közigazgatása 1945. október 29-én kisajátította a háborús bűnös Flieck- konszern minden vagyonát. Ugyanitt 1946. június 30-án népszavazással mondták ki a háborús és náci bűnösök üzemeinek népi tulajdonba vételét. A másik négy tartományban rendelettel léptették életbe ugyanezt az intézkedést. És másutt, a nyugati övezetekben? Hessenben az 1946. december 1-én lezajlott népszavazáson 71,9 százalékos többség követelte a bányák, a vas- és acélgyárak, az energiaszolgáltató üzemek köztulajdonba vételét, a nagybankok és a biztosítási intézetek központi felügyeletét. Az amerikai katonai hatóság azonban megtiltotta a néptömegek akaratának megvalósítását, megakadályozta a német békeszerződés megkötését. Nem is nagyon tagadták, hogy a potsdami egyezményt nem tekintik magukra nézve kötelezőnek. 1949 tavaszán, nem sokkal a nyugatnémet különállam hivatalos megalakulása előtt Truman önleleplező nyilatkozatban azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy az „megkísérelte, hogy visz- szatérjen Potsdamhoz és annak rendszeréhez”. Pintér István Következik: Külön pénzzel a különállamért? folytatja Liba —, jó munka ez, nagyon megszerettem. Naponta annyiszor indulunk, ahányszor a forgalom megkívánja, ahogy jönnek az emberek. Erre járnak az iparba, Kisvárda felé, de jönnek gépek, autók is gyakran. Vittem már kombájnt is át a vizen. Ha árad a víz, megemeljük a kötelet, de akkor is megyünk. A legnehezebb az ősz, ha esős az idő, vagy ha havazik. A hidast a sodor viszi, és sebessége függ a vízállástól, a víz gyorsaságától. A bal part felé, Aranyosapáti irányába mindig lassúbb, de vissza néha három perc is elég, máskor tízig is megtart. át rajta, és én is voltam vele jó párszor. Középen ment a vasút, a két oldalon a más forgalom. A híd két végén volt a két őr, akik telefonon értesítették egymást, ha jött a vonat. Autó tülköl, indulni kelL A kompon folytatjuk a beszélgetést. — A hidas mostani közlekedése nincs időhöz kötve, attól függ, milyen a forgalom. Ígérték, hogy motorizálva lesz, akkor talán menetrend szerint járunk majd. Az utasok nincsenek is ilyenhez szokva. Aki munkába siet, azt vinni kell, ha két emberért, hát annyiért megyek át. Különösen a vonathoz kell nagyon alkalmazkodni. Megvan a menetrend is. Ügy osztjuk be, hogy mindig a hamarabb induló Roncsok árulkodnak Balsán az felvétele) Amíg beszélgetünk, utazunk a két part között. Baráti évődés jelzi, itt mindenki ismerős. Szó esik a halról, amely a múltkori szennyezéskor kipusztult Valaki a vízre mutat: ott úszik a Krasznán érkezett olaj, per- littel keverve. — Bizony, nem érdemes már halászni sem — magyarázza a révész. Kevés a hal, pedig szeretjük. Sajnáltuk is az itt leúszó dögöt. Volt 50 kilós harcsa is közötte. Bólogatnak az utasok, mindenkinek van adaléka. — A szokott emberek járnak, láthatja. Persze jön néha idegen is. Kirándulók, Adonyban nyaralók. Első útjuk, idevezet, átkelnek a kompon. Élmény ez a városinak. A minap kanadaiak voltak. Jó szolgálat ez a révnél, hárman vagyunk: Kati Dezső, Zsidó András meg én. Van jó révház, pihenővel. A bér is elég. Szeretem csinálni, s a család is elégedett. Éjszaka csak ügyelet van. Ha valami rendkívüli adódik, mentő vagy tűzoltó, akkor kötelesek vagyunk átmenni érte. Különben lent a kötél, jöhet akár hajó is. Egy jó hét múlva a balsai révnél álltunk meg. Hidas ez is, mondhatná valaki, érdemes erre szót vesztegetni? De elég egy körbepillantás, és máris kiderül: egészen más itt az élet, más a komp sorsa. — ösmerem ezt a környéket — kezdi Gravicza József, a révész. Volt itt kérem egy gyönyörű szép híd. Itt van a roncsa, nem messze tőlünk. A hadjáratkor a németek robbantották fel. Azon járt a kisvasút, összekötő út volt Nyíregyháza és Űjhely között. De volt rajta kocsiforgalom is. A háború után a roncsokat eltűntették, és így van hidassal megoldva a közlekedés. Én még láttam a hidat. Apám itt az uradalomban, Érháttanyának hívták, volt tisztikocsis. Sokat járt egykori hídról. (A szerzők vonathoz visszük az utasokat. Lassan megy a komp. Mióta Tiszalökön duzzaszta- nak, itt már annyira lassú a víz, hogy csáklyával kell megsegíteni haladását Csak ha árad, gyorsul fel a tempó, így aztán van idő nézni, mint úszik a vizet szennyező békalencse a Lónyai-csatorna közeli torkolatából, szüntelen áradatként. Percnyi megállásunk sincsen. Hét vége van, utas utast ér. — Van olyan nap, hogy ezerötszáz embert is átviszünk. Vonathoz, meg üdülőket. A kenézlői oldalon vannak a nyaralók, nyíregyháziak, újhelyiek, patakiak. Külföldiek is akadnak néha. Mióta lejjebb működik a tsz-rév, csökkent valamit a forgalom, de ez nem számos. Mi pótoljuk a hidat, s bizony sok az utas Kenézlő, Vis, Bodroghalász, Sárospatak meg a hegyköz felé — adja a felvilágosítást Gravicza. Kis hajó kanyarodik a part mellé. A reggeli vonattal érkező munkásokat viszi a mérgesi részhez, partot építeni. — Fontos munka van most itt — így a révész. Épül a hajóút. A túlpartot el is hordhatják a vízzel, jó néhány víkendházat le kell bontani végette. De jobb lesz, nem akad meg majd a jég a télen. De híd, az nem lesz! Pedig oly gyönyörű volt ez a híd, hogy nem volt párja a Tiszán. így hallottam, s ilyennek látom emlékezetemben. A hidat pótló hidasok, végig a Tiszán járják útjukat, fáradhatatlanul. Vizet szerető, víz mellett felnőtt révészek kormányozzák, segítik útját. A révészek nélkülözhetetlenek. Feketére sült izmos karjuk a kapcsolat kötelét tartja. Nem csoda, ha szeretik őket. (Folytatjuk)
