Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-06 / 208. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. szeptember 6. Az állam- és kormányfők beszédeivel folytatódott tegnap az el nem kötelezett országok havannai csúcsértekezlete, egyidejűleg a politikai és a gazdasági bizottság is folytatta munkáját. A plenáris ülésen beszédet mondott Mengisztu Hailé Mariam, Etiópia államfője. Egyebek között kijelentette: „Az el nem kötelezettségi mozgalom hozzájárult a hidegháború háttérbe szorításához, a mai világunkat jellemző enyhülés és békés egymás mellett élés gyakorlatának a nemzetközi kapcsolatokban való meghonosodásához. Az el nem kötelezett mozgalom lehetővé teszi, hogy felismerjük: kik a barátaink és melyek azok a bomlasztó erők, amelyek széthúzást szítanak közöttünk.” Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára, a plenáris ülésen mondott beszédében kijelentette, hogy az egyiptomi—izraeli különmegállapodással szemben álló arab országok az alkut elítélő dokumentumot terjesztenek a csúcs elé. A főtitkár hangoztatta, hogy ez a megállapodás veszélyezteti a térség népeinek érdekeit. Kiemelte, hogy az el nem kötelezetteknek fontos szerepük van az arab nép jogos követeléseinek valóra váltásában. Az el nem kötelezett országok csúcsértekezletének tegnapi ülésén — Szadat és Begin haifa találkozójával egy időben — szólalt fel Jasszer Arafat, a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet vezetője. Rámutatott, hogy a Camp David-i felek összeesküvése „a nemzetközi stabilitásra gyakorolt kedvezőtlen hatásaival általános konfliktus kirobbanásának veszélyét hordozza magában.” Az el nem kötelezett mozgalom csúcsértekezlete tegnap rendkívüli, éjszakai üléssel folytatta munkáját, s ez magyar idő szerint a reggeli órákban ért véget. Brezsnyev—Berllnguer-találkozó A szovjet és az olasz kommunisták tevékenységéről, a két párt kapcsolatairól, a békéért vívott küzdelemről folytatott eszmecserét szerdán Moszkvában Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára Enrico Berlinguerrel, az Olasz KP főtitkárával. Ber- linguer szabadságát töltötte a Szovjetunióban. A kölcsönös megértés és a barátság jegyében megtartott találkozón, amelyen részt vett Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára is, Leonyid Brezsnyev tájékoztatást adott arról, hogyan teljesítik a Szovjetunióban a jelenlegi ötéves tervet, hogyan valósulnak meg a szovjet gazdaság kulcsfontosságú ágazatainak megerősítésére irányuló nagyberuházások. Folytatták a magyar—NSZK tárgyalásokat (Folytatás az 1. oldalról) A tárgyaláson nemzetközi kérdések széles skáláját is áttekintették. Egyetértettek abban, hogy az enyhülés az országok, a népek alapvető érdekeit szolgálja, s ennek a politikának további erősítése meghatározó szerepet játszik az egész nemzetközi helyzet alakulásában. Ugyanilyen nyomatékkai hangsúlyozták a leszerelésre, a fegyverkezési hajsza megfékezésére irányuló konkrét intézkedések szükségességét. Ezért is méltatta mindkét fél a hádászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló második szovjet— amerikai megállapodást. Kádár János és Helmut Schmidt elégedetten szólt a szívélyes, őszinte légkörű tárgyalások eredményességéről. A délelőtti program során Helmut Schmidt és kíséretének tagjai megkoszorúzták a Rákoskeresztúri új köztemetőben levő német sírokat. Ugyancsak koszorút helyeztek el a Kozma utcai temetőben a fasizmus áldozatául esett mártírok emlékművén. A magas rangú vendégek Marjai József miniszterelnökhelyettes, Nagy János külügyminiszter-helyettes és Kővári Péter társaságában a déli órákban Visegrádra látogattak. A gépkocsisor — Szentendre fő terét is érintve érkezett a történelmi nevezetességű helyszínre, Mátyás király egykori palotájának főbejáratához. — Helmut Schmidt nagy érdeklődéssel szemlélte a palota föltárt maradványait, az ásatásokat. Közép-Európa egyik legbecsesebb középkori épületének megtekintése után a vendégek a Hunyadi motoros hajóval érkeztek vissza a fővárosba. Délután a Parlamentben Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Helmut Schmidt megbeszélést folytatott. A szívélyes hangulatú eszmecserén részt vett Marjai József, Szalai Béla, Nagy János és Kővári Péter, illetve Günther van Well, dr. Otto Schlecht, és dr. Johannes Balser. Ezt követően a szövetségi kancellár szálláshelyén találkozott Huszár István miniszterelnök-helyettessel, s vezető magyar közgazdászokkal. A német vendégek szerdai programja az Interkontinen- tálban rendezett vacsorával ért véget. Leonyid Brezsnyev megerősítette, hogy — híven az internacionalizmus elveihez — szolidáris az olasz kommunistákkal, az olasz dolgozókkal. Enrico Berlinguer arról a harcról adott tájékoztatást, amelyet az olasz kommunisták vívnak a dolgozók tömegeinek alapvető jogaiért, létérdekeiért, a demokráciáért, az olasz társadalom problémáinak pozitív megoldásáért. A nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban Brezsnyev és Berlinguer leszögezte: a Szovjetunió és Olaszország kommunistáinak az a véleménye, hogy fokozni kell az aktivitást, a kezdeményezést abban a küzdelemben, amely azért folyik, hogy megszilárduljon az enyhülés, megszűnjék a fegyverkezési verseny, biztosítsák minden nép függetlenségének teljes tiszteletben tartását. A népek nagy reményeket fűznek a SALT— II. szerződés hatályba léptéhez, mert ez a szerződés fontos és reális lépés a nemzetközi biztonság megszilárdításában. Mindkét párt különlegesen fontosnak tartja, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok között továbbfejlődjenek a békés, sokoldalú kapcsolatok. Ebben fontos szerepük van az el nem kötelezett országoknak, amelyeknek vezetői ezekben a napokban Havannában tanácskoznak. Brezsnyev és Berlinguer véleménye szerint jelentős mértékben a kommunista és munkáspártoktól, a demokratikus szervezetektől, e pártok és szervezetek tevékenységétől, kezdeményezéseitől függ, hogyan erősödik meg a béke, a békés együttműködés az európai államok között. Mindkét részről szükségesnek tartották, hogy határozottan utasítsák el a népek közötti gyűlölködés szítására irányuló kísérleteket, a kom- munistaellenesség megnyilvánulásait, a szocialista országok és a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen irányuló rágalmazó kampányokat — hangoztatja a találkozóról Moszkvában kiadott közlemény. Falu a háta A déli nap forró volt, a ti- szabecsi templom tornya fölött remegett a levegő. A távoli harangszó — néhány perccel megkéstek valahol a déli kondítással — a levegővel együtt hullámzott, majd mint egy hosszú sóhaj, elhalt. Hirtelen csend ülte meg a falut. Valaha ebben a templomban szolgált Geczeő Gedeon nagytiszteletű úr, akinek emlékét tábla őrzi. Nem ok nélkül véshették kőbe a nevét, mert a szöveg tanúsága szerint az 1813—1891 között élt férfi „mint a nőnevelés buzgó elősegítője” érdemelte ki a megemlékezést. Saját költségén jól felszerelt leányiskolát tartott fenn, azt az iskolát, melynek falán ma, Szabó Lőrinc emlékét hirdeti az írás. A becsi templom már a harmadik a falu életében. Volt egy XV. században épült istenháza, amit elvitt a Tisza. Aztán lett még egy, de annak sorsát is a folyó teljesítette be. Itt, akárcsak végesteien végig a folyó mentén, mindig is a víz döntött a falvak sorsáról. Abban is, hogy lettek, abban is, hogy odébb mentek. Csak amióta mérnökök terelgetik a Tiszát, azóta változott a helyzet. Van itt egy utca, a Kis utca. Párhuzamosan menetel a gáttal, ma ez a falu széle. De nem mindig volt ez így. — Ahogy a Tisza hordta el a partot — emlékezik Kánya Sándor nagyanyja szavára —, úgy költözött a falu is folyton odább. Nagyanyám olyan házban lakott, aminek kertje alatt a Tisza folyt. Ez egy talpfára épített lakás volt, fala rőzsével befonva, és betapasztva. Amikor a folyó a ház végét nyaldosta, nagy- anyámék a telek másik végére telepedtek előle. Ügy ment a község, ahogy a víz mozgatta. Így alakult ki az új falu. A valamikori templom a mai Tisza közepén állott. Csak akkor szűnt meg a vándorlás, amikor 1922 tájt, megkezdték a gátépítést... Sétálunk és Kánya Sándor önmagáról beszél. Arról, hogy 1935-ben született, kilencéves volt amikor édesapja a háborúban elveszett. Őrségváltás Rómában B evált a jóslat: az olasz keresztény- demokraták kedden kezdődött országos tanácsülése csakugyan erőpróbának bizonyult. Mindenekelőtt abban az értelemben, hogy vajon Benigno Zaccagnini főtitkár megőrzi-e tisztségét, vagy a párt jobbszárnyának engedve, távozik. Nos, a politikus kitért a konfrontáció elől, s kabinetfőnöke már a tanácskozás előtt bejelentette: Zaccagnini nem kívánja magát jelöltetni a valószínűleg december 19-én kezdődő kongresszuson. Döntése egyben korszakváltás. Amit Itáliában úgy neveztek: Moro-vonal, annak a főtitkár távozásával egyszersmin- denkorra vége. Olaszország uralkodó pártjában ismét azok jutnak majd vezető szerephez, akik jottányit sem engednek a hatalom pozícióiból, légióként nem a baloldal javára. Aldo Moro szellemi örökségét — úgy tűnik — a kereszténydemokrata pártban elvetették. Ha valaki, a meggyilkolt politikus időben felismerte, hogy a második legnagyobb erőt, a kommunistákat nem lehet teljesen kirekeszteni a döntések meghozatalából, az ország dolgaiért vállalt felelősségből. A hat-, majd az ötpárti parlamenti többség révén — igaz, csak közvetett módon — az olasz választók egyharma- dát tömörítő OKP-t is bevonták a nemzeti egységen alapuló kormányzásba. Zaccagnini elkötelezetten ezt az irányvonalat követte, noha ő sem tartotta „időszerűnek”, hogy kommunista politikus a kabinetben is helyet kapjon. Ellenfelei éppen ezért a gondolkodásmódért bírálták. Szemére vetették, hogy a katolikusok és a kommunisták dialógusának a híve — ezt fejtegette pártjának országos tanácsülésén is —, s nem tartotta időszerűnek a kereszténydemokrata hegemónia megőrzését minden áron. Itália kormányozhatat- lanságáról már gyakran szólt a világsajtó. Az valóban elképzelhetetlen, hogy a kereszténydemokrata párt — miként konzervatív frakciói szeretnék — a maga kényére- kedvére vezesse az országot. Zaccagnini távozásával azok erősödtek meg, akik a kereszténydemokrácia soraiban a szocialistákkal kívánnak szorosabb együttműködést, kizárva a kommunistákkal folytatott párbeszédnek még a lehetőségét is. H a Itália szénája jól állna, s nem fenyegetné az infláció rohamos növekedése, a munkanélküliek számának emelkedése, a déli' országrészek elmaradottsága miatti társadalmi feszültség fokozódása, ha nem ismétlődnének a súlyos terrorcselekmények — mindezt a keresztény- demokraták belső ügyének lehetne tekinteni. Így azonban a párt felelőssége hatalmas: döntései az egész ország helyzetét befolyásolhatják. Zaccagnini elhatározása ezért nem csupán egy olasz párt élén várható őrségváltásnak tekinthető, hanem Róma jövőbeni orientációjára is hatással lehet. Gy. D. Arról, hogy húgával és anyjával hármasban küszködtek a két hold, majd a földosztás után öt hold földdel. Aztán 1957-ben megnősült. Felnevelt két gyereket. Amióta 1960-ban megalakult a téesz, azóta növénytermesztő, állattenyésztő volt, traktorosiskolát járt és gépcsoportvezető lett. Jó ideje pedig párttitkár. Története egyszerű történet, voltaképpen egy nemzedék nőtt így fel. De csak aki megélte tudta, mi minden lapul egy ilyen egyszerű történet mögött. Amikor három óra tájt felérünk a töltésre, úgy érezzük,' itt kellene maradni; csak csend van és nyugalom, a Tisza pedig ragyog, mintha kövek helyett aranytallérokat hordozna. Még a csengést is hallani véljük. Pedig ember is akad itt, balra horgász vár a szerencsére, tőlünk jobbra egy fóliából esz- kábált esővédő tető előtt Dicső Árpád, a strandőr üldögél. Tartózkodó barátsággal biccent. A bemutatkozás és három mondat után már jó ismerősökként beszélgetünk. — Mikor kisgyerek voltam, a túlpartra, Tiszaújlak- ra jártunk kereskedni. — Az első világháború után, amikor csehszlovák határ lett, lett határőrség, vámhivatal is, de hát azért csak visze- gettünk ezt, azt. Ha a cseh teszem / Én magam is csempész lettem /. Mert csempészem a magyar búzát / Abból veszek kukoricát / Megvettem a kukoricát / Ott megvettem a rizskását, Ica te.” — Jó világ volt? — A csempészetből meg is lehetett gazdagodni, de nem nekünk. — Az az igazság — meséli Dicső Árpád —, hogy voltak itt gazdag bérlők, birtokosok, mink azoknak is csempésztünk. Néha azt sem tudtuk, mit viszünk át a határon, csak sejtettük, hogy értéket, mert nagy volt a jutalom. Aztán kiderült: aranyat, teát, borsot, tűzkövet hoztunk. Sokszor az itteni hatóságok is segítettek, a vámosok igazolták, hogy vámot fizettünk, pedig egy fenét. Persze azért adnunk is kellett valamit. De átmentünk másként is a határon. Itt laktak a Gaál méltóságo- sék, azoknál gyakran volt vendégség, miniszterek és képviselők jöttek, sokszor megfordult itt Móricz Zsig- mond is. Az uraknak sör kellett, csak elküldték a jegyzőhöz, az naponta több határátlépőt is kiállított, aztán hoztuk a csehektől a sört. Sokszor mentem így, hisz kertész voltam a méltóságo- séknál... — Életveszély volt-e? Dicső Árpád tűnődik. — Engem egyszer fogtak meg a vámosok. Először nem álltam meg. Hát durr, lőttek egyet. Erre. megálltam. Megbüntettek 100 koronára, csakhatárőrök megláttak minket, ránkkiáltottak: „Halt!” A búzát beletettük egy teknőbe és átúsztunk vele. Figyeltünk egymásra, ha feltűnt a finánc, jelszavakat kiabáltunk egymásnak. „Vigyázz, megvan a borjú!” Akkor tudtuk, vigyázni kell, de megérte. Átvittem két tyúkot, és abból ott, tetőtől talpig felöltöztem. Szinte észre se vesszük, társunk akadt, Brekóczky András. Hallgatja, miről folyik a szó. — Voltak ám csempésznóták is — szólal meg. És erős, tiszta hangon, kérés nélkül rákezd: „Csempészem a magyar búzát / Abból veszek báli ruhát / Itt megveszem 8 pengőért / Ott eladom 24-ért, ha mondom. / Felkért engem Pálfi Robi / A csempészeket, hogy adjam ki / De én aztat meg nem A régi Tiszabecs, a Kis utca. hogy nem fizettem. Három napot ültem érte. A folyót nézzük, a túlpartot és arról beszélgetünk, hogy határ húzódik most is Tiszabecsnél. Csakhogy a világ nyugodalmasabb lett erre, nincs szükség csempészetre. Akinek rokonai vannak odaát, az némi formaságok után átmegy. Látszik, Brekóczky Andrásban még mocorog valami. Felcsillan a szeme. — Van egy másik nóta: „Tej, túró, tejfel / Csempész banda kelj fel / Jön Pálfi Robi a határon / Csempészt fogni a Batáron.” Elhallgat. — Tovább nem emlékszem. Eh! Régen volt ez .. . (Folytatjuk) BÜRGET LAJOS ÉS SPEIDL ZOLTÁN RIPORTSOROZATA CSÓNAKKAL Ä fia AN Resékiisli ülés Havassá lun Kommentár
