Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. szeptember 30. Tisztelt igazgató elvtárs! A z országos tanácskozásra szóló meghívót, amelyet vállalatunk propagandistája kézből, az ön kü­lön szóbeli meghívásával átadott, kö­szönöm. Sajnálom, hogy egyéb elfoglalt­ságom miatt nem tudtam részt venni. Egyik munkatársa a tanácskozás után elmondta: sikeres volt az összejövetel, mindössze két megyéből nem képvisel­tették magukat a társvállalatok, de itt voltak szép számmal a budapesti köz­pontból is. Mivel nem voltam a tanácskozáson, így el kell hinnem, hogy az sikeres volt. Habár a résztvevők száma és a rende­zők forgatókönyve szerinti bonyolítás még nem biztos, hogy egyben sikert is jelent. Sok olyan — a rendezők által — sikeresnek mondott tanácskozáson vet­tem már részt, amelyeken minden „gombnyomásra” működött: pontosan, előre megszabott időben kezdődött a fő­előadás, nem lépték túl a kiszabott per­ceket a felkért hozzászólók, még vita is akadt, a szünetekben gazdag volt a büfé és ízletes az ingyenebéd. A vita a fehér asztalnál is folyt, mindenki mondta a magáét, csak éppen az nem hangzott el: kinek, mikorra és mit kell elvégeznie. Vajon szükség van-e az olyan de­monstratív országos összejövetelekre, ahol jórészt olyasmi hangzik el, amit minden résztvevő ismer? De még ha va­laki újat is mond, vágy a tapasztalat- cserén az átlagosnál jobbat, korszerűb­bet lát, mit ér mindez, ha nincs kötele­zettség, a megjelenéssel letudottnak ve­szik a tanácskozást? Egyes vállalatok rossz néven veszik, ha az ő értekezletü­kön nem képviseltetik magukat a meg­hívottak, még akkor is, ha ott semmi újat nem hallanak. Márpedig a tsz-ek- nek nem jó ujjat húzni a vállalatokkal. Sajnos, nagyon hozzászoktunk már ahhoz, hogy az értekezletek száma szin­te mérce egy-egy szerv, intézmény munkájában. Értekezletekre szükség van, de csak akkor, ha azoknak értelme, tartalma és következménye is van. Szükséges, hogy legyenek bemutató gaz­daságok, akik élen járnak a termelés­ben, ahol korszerű a vezetés, alkalmaz­zák a legújabb technikát, technológiát. Ilyen helyeken az igazi érdeklődők hasz­nos tapasztalatokat szerezhetnek. El kell azonban azt is mondani: nem min­dig azok mennek el az ilyen tapaszta­latcserékre, akik azokból profitálhatná­nak. Néha annyi ember összejön egy-egy tapasztalatcserének nevezett, tömeggyű­lésnek is beillő rendezvényre, hogy a bemutatott gépekhez, eszközökhöz tize­dük, ha odafér. A több százas létszámra szervezett bemutatók már eleve nem le­hetnek hatékonyak. A mai energiaszegény helyzetünk­ben az sem mellékes, hogy egy-egy ta­nácskozásra hány gépkocsi fut össze. Még ha megyén belül rendezik is az ér­tekezletet — országosról nem is beszélve — az összeadott kilométerek száma ak­kor is több ezerre rúghat. A szükséges­nél, vagy a megengedhetőnél jóval több a megfelelő tömegközlekedésbe kapcsolt helyekre gépkocsival értekezletre járók száma. Elharapózott az a nézet: ha valame­lyik vállalat legalább évente nem ren­dez egy kiadós, nem is országos, de táj­értekezletet, akkor ők nem tartoznak az említésre méltóak sorába. Szerencsére a rendszeres önünnepléseket, az utóbbi években szokássá vált öt-tíz éves válla­lati jubileumok tartását az illetékes fel­sőbb szervek megtiltották. A rendezvé­nyek szerelmesei azonban ettől még nem esnek kétségbe, találnak más címet az összejövetelekre. Reméljük, a közeljövő­ben a központok, a trösztök, miniszté­riumok jól példával elöl járva csökken­tik saját értekezleteik számát és a vál­lalatok értékelésénél nem lesz jó pont az értekezletek száma, sőt az értekezle­tekre használt gépkocsi-kilométereket és egyéb kiadásokat is jobban számonké- rik. M esszire mentem az Önök tanácsko­zásától, de ha csak Önöktől kap­tunk volna meghívást, meg sem említeném. Sajnos, a naponta érkező meghívóknak a felénél meg lehetne kérdezni: vajon szükség van-e azokra az értekezletekre? Hován József Pállal, a kisvárdai nyugdíjasok klubjának vezetőjével Szabolcs-Szatmár megyében 87 ezer nyugdíjas él, a megye lakosságának 15 százaléka. Az öregkor szociológiai prob­lematikája többoldalú. Egyrészt gazda­sági és szociális, másrészt az öregkor belső társadalmi jelenségeiből szárma­zik: a magányosságból, a hasznosság­érzet csökkenéséből. A kisvárdai Ady Endre városi-járási Művelődési Köz­pontban a nyugdíjasok klubja milyen szerepet vállal ezek feloldásából? — Előrebocsájtom, hogy az anyagi bizton­ságot nyújtó nyugdíj az idős emberek jó közérzetének alapja. Ez mindenkit az egyko­ri társadalmi munkamegosztásban betöltött helye, szerepe szerint illet meg, tehát diffe­renciált. Ám kifejezésre jut benne a társa­dalom állandó gondoskodása, törődése. Gon­dolok itt például a nyugdíjak évenkénti 2 százalékos emelésére, vagy a jövedelempót­lékra. Olvastam, hogy ez utóbbi címén július 23-át követően 18 millió forinttal többet fi­zetnek ki havonta megyénkben a nyugdíja­soknak. Magasabb lett az öregségi nyugdí­jág legkisebb összege is. Az egyéb juttatá­sokról is beszélni kell. Közismert, hogy a termelőszövetkezetek nyugdíjasaiknak, jára­dékosaiknak tűzifát, takarmányt, terményt adnak minden évben ingyen, vagy nagyon jutányosán. A munkahelyeken meghonosod­tak a nyugdíjas-találkozók, ezek is kifejezik a nyugdíjasok iránti társadalmi megbecsü­lést. Nagyon fontos dolog ez, hiszen az öre­gedéssel, különösen pedig a munkából kivá­lással csökken az öregek részvétele a társa­dalmi életben. Ezzel együtt a társadalmi hasznosságérzet is. Ez könnyen komoly meg­rázkódtatást, az öregek életének sivárrá vá­lását, a boldogtalanság érzetét eredményez­heti — különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az öregedéssel együtt bomlanak, sőt sok esetben meg is szűnnek a családi kapcsola­tok. A társadalom feladatai tehát — az anyagi gondoskodáson túlmenően — szapo­rodnak. Meg kell találni a módját annak, hogy a nyugdíjba vonulás után is megőrizze minden ember a kiegyensúlyozottságát, élet­kedvét. Az egykori munkahelyi közösségből történő kiválás után — szerintem — ezt csak közösségben, közösség által lehet elérni. 0 Valóra váltotta a klub ezeket a nemes célokat? — Ügy érzem, igen. Az eddigi tapaszta­latok bizonyítják, hogy a klubra szükség van. Tudomásom szerint megyénk egyik legna­gyobb létszámú nyugdíjasklubja a miénk. Szívesen jönnek ide az idős emberek. Jó látni, amint a közösség formálja őket. Külső jegyekben is megnyilvánul ez. Például vol­tak elhanyagolt külsejű öregjeink. Egyszer- csak észrevettük, hogy ők is többet kezde­nek adni magukra. A szellemi frisseséget tápláló programok, ismeretterjesztő előadá­sok, szórakoztató rendezvények megteremtik az idős emberek külső és belső harmóniáját. 0 Hogyan született a klub megalakításá­nak gondolata? — Egyszer a Vásárosnaményban működő nyugdíjasklubról olvastam az újságban. Gondoltuk, milyen jó lenne nálunk is egy ilyet létrehozni. Tudtuk, sok idős emberben él a közösség iránti vágy, a magányosságból menekülés szándéka. Aztán tovább: ennek a kornak is megvannak a maga szépségei, s aki nem veszi észre, azzal észre kell vétetni. A közösség erre is megtanítja az embereket. Elhatároztuk, hogy a legközelebbi tanácsülé­sen szóvátesszük a klub megalakítását. így történt és néhány hét múltán, 1977 március elején 28 taggal megalakult a nyugdíjasok klubja, melynek a művelődési központ adott helyet. Engem kértek meg, hogy legyek a klub vezetője. Egyes feltételezések szerint a közösség- 0 igény korhoz kötött. Csak a fiatalok és az idősek belső igénye ez. Mi erről a véleménye? — A klub taglétszáma ezt igazolja. Ma csak a művelődési központban működő klubnak — ami mi „anyaklubnak” nevezünk — 461 tagja van. Ezenkívül a városban má­sutt is találni nyugdíjasok klubját, például az öntödei vállalatnál, az áfész-nél, a MÁV-nál, a postánál, a termelőszövetkezetben és a költségvetési üzemben. Jó és rendszeres kap­csolatunk van ezekkel a klubokkal. ^ Milyen gyakoriak a klubfoglalkozások? — Heti egy alkalommal, szerdán tizenket­tőtől este nyolcig várja a művelődési köz­pont a nyugdíjasokat. Nyáron bővül a lehe­tőségünk. Van ugyanis egy nyugdíjaspar­kunk. Szépen ápolt, gondozott, asztalokkal, lócákkal. Itt kártyázni, olvasni szoktak, de lehet pingpongozni, vagy karikát dobálni. — A klubfoglalkozás biztos pontja a dél­után 3 órakor kezdődő ismeretterjesztő, egészségnevelő, vagy más, közérdeklődésre számot tartó előadás, filmvetítés. Néhányat címszavakban megemlítenék: „Az egészsé­ges öregkor”, „Ember, munka, pihenés”, „Az alkoholizmus ellen”. Időszerű politikai kérdéseket is megvitatunk. Rendeztünk már kerekasztal-beszélgetést, múzeumlátogatást. A Sokszor éri vád e klubokat, hogy hiány­zik belőlük a közös cél, a közös tevé­kenység, az együttlét csupán társalgás­ra, kártyázásra szarítkozik. — Ezt én visszautasítom, ez így nem ál­talános. Az előbb említett programjaink mást bizonyítanak. Egyébként éves munkatervet készítünk, amit a művelődési központ igaz­gatója hagy jóvá, és azt következetesen vég­rehajtjuk. 0 Aktív cselekvésre is módot ad a nyug­díjasok klubja? — Igen. Tizenhét szakcsoportunk működik. Van kézimunka-szakcsoportunk. Negyven­ötén vöröskeresztes-tanfolyamot végeztek a klubtagok közül, s mint elsősegélynyújtók például nyáron a parkban teljesítenek szol­gálatot. Érthető ez, hiszen nekünk őszintén szembé kell néznünk az öregkori betegségek­kel. A rosszullét, a szédülés könnyen jön. Hatvan egyedül élő, idős klubtagunkat — köztük van 97 éves is — a 10 fős látogató- csoportunk kíséri figyelemmel. Jelzik, ha va­lamilyen segítségre szorulnak. Nyolcán be­teglátogatásra vállalkoznak. Egy-két szál vi­rággal — ami a kertjükből kikerül — meglá­togatják az éppen beteg klubtársukat. Van­nak, akik a névnapokat „kötelesek” számon tartani, mert ezeket is közösen üljük meg. Mezőgazdasági csoportunk a park rendjét őrzi, ők parkosítottak, némi segítséggel. A Simone de Beauvoir írja „Öregség” cí- ^ mű művében, hogy a férfiak sokkal job­ban megszenvedik a nyugalomba vonulás tényét, mint a nők. ön is ezt tapasztal­ja? — Arra gondol, hogy a nőket jobban le­köti a család, ezért nemigen látogatják a klubot? Nálunk ez nem igazolódott. Ugyanis több nőtagunk van, mint férfi. A férfiak, ha nyugdíjuk mellett munkát vállalnak, nem jönnek, elmaradnak, mondván: fáradtak. Bocsánat a közbevetésért: mint tudott, megyénk nyugdíjasainak 16—18 száza­léka nyugdíja mellett munkát vállal. Mi erről a véleménye? — Hasznosnak tartom és örvendetes do­lognak. Hiszen az, aki nyugdíjazása után is még testi-szellemi frissesége birtokában van, ha munkát vállal, hasznára tud lenni a tár­sadalomnak. Töretlen aktivitással, nagy élet- tapasztalattal rendelkeznek ők, ugyan miért ne hasznosítanák? Az a kis pénz sem jön rosszul nekik, de talán sok nyugdíjasnak a „szükség van rám” érzése többet ér a pénz­nél. ^ Igaz-e az a mondás, hogy mindenki úgy öregszik meg, ahogyan élt? — Ez igaz. Aki fiatal korában tartalmasán, nyitott szívvel élt — legyen férfi vagy nő, családos vagy magányos —, az meg tudja töl­teni értelemmel a késő „ősz” idejét is. Azok, akik fiatalon, a rohanó élet mellett is időt szakítottak az érzelmek gondozására, azok­nak a későbbi években sem tompulnak el az érzelmeik. A Ön jól ismerheti az öregeket. Érdekel- w ne, vajon magánügyüknek tekintik-e azt, hogy elszállt az ifjúságuk és nem szeretik, ha más beszél róla? — Köztünk a korról sohasem esik szó. Mint klubvezetőnek sincs nyilvántartásom az életkorokról. Hogy miért? Volt, aki amiatt nem jött közénk, mert nem akarta, hogy megtudják, hány éves. Azóta viccesen min­dig azt mondom: nálunk három korosztály van: fiatal, fiatalabb, legfiatalabb. A Egyesek tehát érzékenyek, mások pedig w derűsen és belső megbékéléssel élvezik ezt az állapotot? — Így van. Ezért jó, ha a fiatalabbak nem külső jegyek alapján, nem ősz hajuk miatt és nem kampányszerűen, hivatalos program­ként az öregek hete, vagy hónapja alkalmá­ból, hanem életük mindennapján becsülik őket. Fogadják megöregedésüket észrevétle­nül, tapintatosan. — Az öregség nem kor, hanem állapot és nem lehet pontosan meghatározni, kinél mi­kor kezdődik, mert egyéni dolog, alkati kér­dés, testi, szellemi kondíció és jó szerencse dolga. A megyében évente 3500—4000-en men­nek nyugdíjba. Az új nyugdíjasok 10 —12 százaléka veszi igénybe az ösz­tönző nyugdíjpótlékot, ön helyesnek tartja-e ezt a „továbbszolgálatot”? — Ismerőseim között vannak, akik már nyugdíj előtt számolják a napokat, mikor hagyhatják abba a munkát, mert elfáradtak és pihenni szeretnének. De ismerek olyat, aki reggelente szorongva ébred, fél a felmondás­tól, fél, hogy megköszönik eddigi fáradozá­sait. Aggódik, mert egyelőre nem tudja el­képzelni, hogy mihez kezd, ha nyugdíjas lesz. Egész életét tevékenyen töltötte, szá­mára a munka nem robot, hanem öröm, tar­talom, életforma. Én helyesnek tartom, ha az ilyen embert nem kecsegtetik a „jól meg­érdemelt pihenéssel”. Aki teljes értékű, hasznos munkát tud végezni a nyugdíjkor­határon túl is, és egyelőre még nem akar pihenni, az hadd dolgozzék, ne kényszerítsék nyugdíjba, mert azt az élet helyett vegetá­lásra ítélik. Az előbb említett egyéni eltérések mi­lyen speciális feladatokat rónak a nyug­díjasok klubjára? — Aszerint állítjuk össze programunkat. Cél, hogy mindenki korának, szellemi erejé­nek, frisseségének megfelelően szórakozhas­son, vagy aktivizálja magát. Találkozott-e már a klubbal szembeni előítélettel? Arra gondolok: a közvéle­mény kis része ma is elvárja az öre­gektől, hogy az évszázadok alatt kiala­kult szerepnek megfelelően viselked­jenek. — Emiatt nemigen maradt távol a klu­bunktól senki. Volt viszont olyan esetünk, hogy az illető azért lépett vissza, mert nem talált társaságra. Hozzáteszem: mert ő sem kereste, magát különleges embernek tartot­ta. De ez egyedi eset, talán jobb is, ha az ilyen távol marad. ^ Miből finanszírozzák a klub kiadásait? — Talán már a legelején kellett volna mondanom, hogy nálunk tagsági díj nincs. Akkor miből élünk? — kérdezheti bárki. Előrebocsájtom, a nyugdíjasok klubjának nincs pénze, mégis létezünk: itt Kisvárdán az Ady Endre Művelődési Központ jóvoltából. Abból a segítségből, amit a helyi pórt- és tö­megszervezetektől, iskoláktól, üzemektől, gyáraktól, vállalatoktól és intézményektől kapunk. Például a 3-as és 4-es számú általá­nos iskola diákjai a park rendbehozatalánál segítettek. Időnként műsorukkal teszik ün­nepségeinket színesebbé, emlékezetesebbé. A szocialista brigádok társadalmi munkaválla­lásaik révén is gazdagabbak lettünk. A na­pokban például a ruházati szövetkezettől kaptunk harminc ülőpárnát. Kár, hogy az üzemek segítsége általában egyszeri, s aztán egy kicsit megfeledkeznek rólunk. ^ Megviselt emberek is vannak. Adód­nak-e konfliktusok a klubtagok között? — Igen, de ezek csak átmenetiek. Legutóbb például a park miatt oszlottak meg a véle­mények. Volt, aki helyeselte, volt, aki elle­nezte. Erre már én is azt mondtam: türelem kell az öregekhez. A Néhány kötet fényképalbumot mutatott. ” melyekben a felvételek dokumentálják a nyugdíjasok klubjának mozgalmas életét, ön ennek az egyik mecénása, ön is nyugdíjas. Nem fárasztja ez a munka? — Szívesen csinálom, így nem veszem észre a fáradtságot. A feleségem is sokat se­gít, néha még a lányom is. Plakátot fest. ^ Honorálják a munkáját? — Igen, havonta 730 forint tiszteletdíjat kapok. 0 Milyen terveik vannak? — Szeretnénk, ha többen volnánk, új ta­gokat várunk. A nyugdíjasok parkját akar­juk továbbfejleszteni. Egy fedett helyre len­ne szükségünk. Ez persze csak segítséggel sikerülhet. Szívesen könnyítenénk a fiatal szülők helyzetén: pótmamaszolgálatra vállal­kozunk a jövőben. Asszonyaink már felké­szültek rá és hamarosan várjuk a hívásokat. 9 Köszönöm az interjút! Soltész Ágnes e KM Az öregkor napjairól 'Vasárnapi' kINTERJÚi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom